Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-30 / 304. szám

ORT-SPORT ASZTALITENISZ Tízek bajnoksága Kecskeméten és Kunszentmiklóson A megyei Asztalitenisz Szak­szövetség három egymást követő vasárnap rendezte meg­ az 1981.­vi utánpótlás korcsoportos tízek bajnokságokat. A leányok verse­nye Kunszentmiklóson, a­ fiúké Kecskeméten került lebonyolítás­ra. A lányok vetélkedését Vörös János, az utánpótlás bizottság vezetője, a­ fiúkét Rigó Endre, a szövetség elnöke nyitotta meg.­ A bajnokságok közül kettőt-kettőt a Kecskeméti Spartacus és a Kun­­szentmiklósi SK, egyet-egyet a Dáv­odi Tsz SK és a Sükösdi ME­­DOSZ versenyzői nyertek. A lá­­­nyoknál az ifjúsági bajnokságot nagy meglepetésre az igen fegyel­mezetten játszó Helyei Mária nyerte az esélyesebb Szőke előtt. A serdülők mezőnyéből a két ki­emelkedő játékos egymás elleni mérkőzését nyerő Gaál Dóra lett az első. Az újoncok versenyén a tehetséges Zolnai Krisztina dia­dalmaskodott. Fiúknál az ifik bajnokságát színvonalas versenyen az esélyes­­Vad Sándor nyerte. A serdülők versenyén nagy küzdelemben a sokat fejlődött Törköly József győzött. Az újoncoknál az or­szágos helyezett Tüske Ákos bi­zonyult­ a legjobbnak. Eredmé­nyek : 1.BÁNYOK: IFJÚSÁGI: 1. Hetyei Mária (Kunszentm­­iklósi SK, edző: Vö­rös János, 2. Szőke Judit (Kun­­szentmiklósi­ SK), 34. Gaál Dóra (Kecskeméti Spartacus), 4. Fá­bián Elvira (Kunszentmiklósi SK), 5. Szenes­­ Mónika (Kun­szentmiklósi SK), 6. Baksa Csil­la (Kiskőrösi Petőfi), 7. Zolnai Krisztina (Kunszentmiklósi SK), 11. Kistamás Erzsébet (Kiskőrösi Petőfi), 9. Baksa Ida (Kiskőrösi Petőfi), 10. Horváth Andrea (Kis­kunfélegyházi MÁV). SERDÜLŐ: 1. Gaál Dóra (Kecs­keméti Spartacus, edző: Gaál Csaba), 2. Szenes Mónika (Kun­­­­szentmiklósi SK), 3. Fábián El­vira (Kunszentmiklósi SK), 4. Trapp Ágnes (Kalocsai SE), 5. Zolnai Krisztina (Kunszentmik­lósi SK), 6. Czikk Erzsébet (Sü­­leöádi MEDOSZ), 7. Horváth An­géla­­ (Kalocsai SE), 8. Bodor Krisztina (Kecskeméti Spartacus), 5. Horváth Andrea (Kiskunfél­egyházi MÁV), 10. Barna Ma­riann (Kecskeméti Spartacus). ÚJONC: 1. Zolnai Krisztina (Kunszentmiklósi SK, edző: Vö­rös János), 2. Czikk Erzsébet (Sü­kösdi MEDOSZ), 3. Horváth An­géla (Kalocsai SE), 4. Tarjányi­ Judit (Kiskunfélegyházi MÁV), 5. Értl Anita (Kunszentmiklósi SK), 6. Tarjányi Edit (Kiskunfélegyhá­zi MÁV), 7. Barna Mariann (Kecskeméti Spartacus), 8. Bodor Krisztina (Kecskeméti Spartacus),­ 9. Király Tünde (Kecskeméti Spartacus), 10. Ábel Andrea (Kecskeméti Spartacus). FIÚK: IFJÚSÁGI: 1. Vad Sándor (Kecskeméti Spartacus, edző: Ki­rály Béla), 2. Tőzsér Tamás (Kecskeméti Spartacus), 3. Kon­­tári Zoltán­ (Kecskeméti Sparta­cus), 4.­­ Törköly József (Sükösdi MEDOSZ), 5. Szerletics Tibor (Sü­kösdi MEDOSZ), 6. Martin Ákos (Soltvadkerti TE), 7. Benke János (Kecskeméti Spartacus), 8. Tantó Attila (Kecskeméti Spartacus), 9. Pap Tibor (Kecskeméti Sparta­cus), 10. Bíró József (Kecskeméti Spartacus). SERDÜLŐ: 1. Törköly József (Sükösdi MEDOSZ, edző: Bajai József), 2. Benke János (Kecske­méti Spartacus), 3. Tüske Tamás­­(1­ Dávodi Tsz SK),4. Tüske Ákos (Dávodi Tsz SK), 5. Martin Ákos (Soltvadkerti TE), 6. Bene György (Kiskunfélegyházi Szöv.), 7. Király Attila (Kalocsai SE), 8. Pap Tibor (Kecskeméti Sparta­­­cus), 9. Molnár Sándor (Kalocsai SE), 10. Mátyus Zoltán (Soltvad­kerti TE). ÚJONC: 1. Tüske Ákos (Dávo­di Tsz SK, edző: Dobos József), 2. Weinhardt János (Soltvadkerti TE), 3. Sinka Gyula (Kecskeméti Spartacus), 4. Pápai Attila (Kecs­keméti Spartacus), 5. Molnár Sándor (Ka­locsai SE), 6. Gillich Zsolt (Kalocsai SE), 7. Szabó Ist­ván (Dávodi Tsz SK), 8. Gáspár Pál (Soltvadkerti TE), 9. Váczi Zoltán (Kecskeméti Spartacus), 10. Fürj Tamás (Kerekegyházi KSK), Király Béla A Petőfi Népe fotó-tanácsadója A totó 1982. 1. heti, január 3-i szel­vényén újra olasz A és Bj’osztályú mérkőzések találhatók. Az A osztály hét mérkőzéssel van képviselve. A B osztály tölti be a további he­lyeket. Itt is találhatók érdekes, je­lentős mérkőzések. Tippjeink: 1. Ascoli—Torino. Olasz A osztály. Az Ascoli jól tartja magát a bajnok­ságban és úgy­ tűnik, nem lesznek ki­esési gondjai. Ezt a Torino nem mond­hatja el magáról, sőt ha szenved Ascoliban, sereghajtó vereséget is le­het. Tippünk: x: 1. 2. Bologna—Genoa. Olasz A osztály. A Bologna szintén nehéz helyzetben van és felzárkózáshoz csak győzelem esetén lesz reménye. Az újonc Genoa jobb helyezéssel dicsekedhet. Tippünk: 1. 3. Catanzaro—Cesena. Olasz A osz­tály. A Catanzaro torinói győzelme szép teljesítmény volt a legutóbbi for­dulóban. A Cesena hazai pályán dön­tetlen eredményt ért el az Ascoli együttesével. Az otthoni környezet a Catanzaro sikerét ígéri. Tippünk: 1. x. 4. Como—Avellino. Olasz A osztály. A sereghajtó Como nem tud talpra állni ebben az idényben. Az Avellino jól szerepel.." Comóban nehéz másfél óra előtt állnak, de a pontszerzésre esélyük van. Tippünk: x, 1. 5. Fiorentina—Internazionale. Olasz A osztály. A Fiorentina győzelmével átvette a vezetést ehhez hozzájárult az Inter és a Juventus pontosztozkodása is. Rangadó mérkőzés, három esél­­­lyel. Tippünk: x, 1. 2. 6. Milan—Cagliari. Olasz A osztály. Nehéz helyzetben a Milan gárdája. Úgy látszik, ami elég volt a B osz­tályban, az kevés az A-ban. A több­szörös bajnok nem találja helyét az A osztályban és a kiesés elkerüléséért küzd, eddig kevés sikerrel. Tippünk: x: 1.­­ 7. Napoli—AS Roma. Olasz A osz­tály. A december 20-án játszott for­dulóban a Napoli vesztett, a Roma vi­szont győzött és­ változatlanul esélyes a bajnoki címre. Ez is rangadó, ame­lyen döntő lehet a hazai pálya előnye. Tippünk: X: 1. 8. Brescia—Bari. Olasz B osztály. Ami nem sikerült a hazaiaknak az si­kert hozott a vendégeknek. Az elmúlt két fordulóban a Brescia vesztett, míg a Bari négy pontot szerzett. A Bari javított így a helyzetén, a Brescia vi­szont a kiesési zónában tartózkodik. Tippünk: x. A 9. Catania—Palermo. Olasz B osztály. legutóbbi fordulóban­ a Catania vesztett, a Palermo nyert, és így pontszámban utolérte a Cataniát. Azo­nosak az eredményeik és csak a gól­­különbség dönt kettőjük között a Pa­lermo javára. Tippünk: x: 1. 10. Foggia—Perugia. Olasz B osztály. A Foggia lassan magára talál és egy­­egy pontszerzéssel javít pozícióján. A Perugiától többet vártak a B osztály­ban szurkolói, ám a jelenlegi helyezése alapján ott lehet a feljutók között. Tippünk: x: 2. 11. Lazio—Verona. Olasz B osztály. Két pon­t a Verona előnye a Lazio előtt, melyet egy hazai győzelemmel be lehetne fogni. Erre az esély adva van a Laziónak, de kérdés, hogy­­ ki tudja-e használni a hazai pálya elő­nyét,­ a szintén feljutásért küzdő Ve­rona ellen. Tippünk: x: 1. 12. Pisa—Lecce. Olasz B osztály. A Pisa győzött és jobb gólkülönbséggel feljött a 3. helyre, és így csatlakozott a feljutásért küzdő csapatokhoz. Tippünk: 1. 13. Sampdoria—Pistoiese. Olasz B osztály. Egyformán döntetlen ered­ménnyel zárták a legutóbbi fordulót. Pontjaik száma is egyenlő. Pontosz­tozkodás a legvalószínűbb eredmény a kettőjük összecsapásán. Tippünk: x. 4­1 mérkőzés:­­ 14. Rimini—Pescara. Olasz B osztály. A két együttes gyengén szerepel és a kiesés elkerüléséért harcol. A Rimini van előnyösebb helyzetben. Tippünk: x, l. A további mérkőzésekre tippjeink: 1. 1. D. I. MA> TEREMLABDARÚGÁS „Vörös Márton" terem­­labdarúgó kupa emlékver­seny, Kalocsa, városi sport­csa­rnok. VÍZILABDA Nagyszerű kecskeméti siker az országos serdülő kupán Már, az elmúlt évben is megle­petésre döntőbe került a KSC serdülő csapata az OSK-n. Hogy ez a siker megalapozott volt, ezt bizonyította idei szereplésük. El­ső mérkőzésükön döntetlent ját­szottak. A végső győzelemre esé­lyes BVSC-vel, majd megverték az FTC-t, lelépték a Tipográfiát, az OSC-t és szoros mérkőzésem verték a Vasas Izzót. A döntőben a Szolnok ellen biztos győzelem közel hozta a kupa végső elnyeré­sének lehetőségét, mivel a pontra azonos BVSC csak 1—1 gólos győ­zelmeket aratott. 7—3-ra vezetett is a KSI a KSI ellen, amikor közbeszólt a „tárgyilagos pesti ve­zetés” és Nagy Imre, Király, Ber­ki, Máriás kipontozásával, 11—5 kiállítási aránnyal biztosították a KSI győzelmét és a BVSC kupa­­győzelmét. A kecskemétiek har­madik helye, megelőzve az I. osz­tályú­­ együttesek sorát, így , is szenzációként hatott a szakembe­rek körében és minden elismerést megérdemelnek. A játékosok: Kovács Z., Király, Máriás, Berki, Bodnár, Tasi, Nagy I., Bán, Ba­­­nai, Nyilas, Erdélyi, Csőke és ed­zőjük Mészáros János. A torna alapján Nagy­ Imre és Berki, az ifjúsági Király a serdülő váloga­tott keretbe nyert meghívást. Eredmények: BVSC—KSC 7—7 (1—1, 1—2, 2— 1, 3—3) Gd.: Nagy (3), Berki (2), Tasi (2). KSC—FTC 6—4 (2—2, 1—1, 2—1, 1—0) Gd.: Berki (3), Nagy (2), Ki­rály. KSC—Tipográfia 9—2 (4—0, 2—1, 0— 1, 3—0) Gd.: Király (2), Berki, Máriás, Bodnár, Nagy, Bán, Rajnai, Nyi­las. KSC—Vasas Izzó 13—12 (5—4, 3—2, 2—3, 3—3) Gd.: Berki (4), Nagy (4), Tasi (3), Bodnár, Máriás. KSC—OSC 13—3 (1—0, 4—2, 4— 1, 4—0) Gdl: Nagy (5), Berki (3), Tasi (2), Bán (2), Bodnár. KSC—Szolnok 12—9 (3—2, 6—1, 1— 3, 2—3) Gd.: Máriás (5), Berki (2), Tasi (2), Bán (2), Nagy. KSI—KSC 15—11 (1—4, 4—3, 6— 2, 4—2) Gó.: Tasi (3), Máriás (2), Nagy (2), Király, Berki, Bodnár, Bán. Végeredmény: 1. BVSC 5 pont­tal, 2. KSI 4, 3. KSC 3, 4. Szolnok 0 ponttal. Kosárlabda tehetségkutató akció A Magyar Kosárlabda Szövet­ség, a Magyar Rádió, a Képes Sport és a Népsport szerkesztősé­ge 1982-re ismét meghirdeti kosárlabda tehetségkutató akciót.a Jelentkezzenek azok az 1965 és 1969 közt született fiúk és lányok, akik még nem igazolt verseny­zők. A lányoknál elsősorban 170 cm, fiúknál a 180 cm felettiek a jelentkezését várják. A megyei akciónap 1982. ja­nuár 11-én (hétfőn) délelőtt lesz 10 órai kezdettel Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban. Itt lehet jelentkezni, s k­érik a jelentkező­ket, hogy sportfelszerelést hozza­nak magukkal. A legmagasabb és legtehetségesebb lányok és fiúk az országos akciónapon vehetnek majd részt. 2. MŰSOR: 20.01: Az élet örömei — Francia film (1951) 21.35: öt perc meteorológia — időjárás-előrejelzés 21.40: Tv-híradó 2. (Sz.) 22.00: Reklám 1981. december 30. • PETŐFI NÉPE • 1 SAKK megszilárdultak 1981-ben Eredményeink Év végével megyénk sportmoz­galma is értékeli a végzett mun­kát, a sikereket, és az elmara­dásokat. Sakkozásunkban 1981. nem volt kiemelkedő esztendő, sem újabb fejlődés, sem jelentő­sebb visszaesés nem mutatható ki. A megyei sportvezetés véle­ményével egyetértésben az álla­pítható meg, hogy a sportág ered­ményeivel és meglévő fogyaté­kosságaival egyetemben megszi­lárdította korábban elfoglalt he­lyét a magyar sakkéletben. Az országos csapatbajnokságok­ban szereplő csapataink közül a BÁCSÉP SC OB I-es férfi és női gárdája folytatta hagyományosan jó szereplését, s harmadszor is megszerezte sorrendben a vidék legjobbja címet. Gyengébb évet zárt viszont a játékosállomány­ban és szervezésben , vezetés­ben egyaránt visszaesett OB II-es Kecskeméti Tipográfia TE szak­osztálya. A megyei csapatbajnokság­ sem szervezettségben, sem minőség­ben, színvonalban nem fejlődött az év folyamán. Bajnokcsapa­tunknak, a Madarasi Tsz SK-nak az idén sem sikerült kivívnia a feljutást. Másodszori bajnokságuk azonban így is minden dicsére­tet megérdemel. Továbbra is van­nak fehér foltok a megyei sakk­élet térképén: Kiskőrös város, Tompa, Kelebia, Tiszakécske, Izsák stb., ahol a megfelelő szer­vező hiányában nem lép előre a helyi sakkélet. Egyéni versenyek tekintetében van némi előrelépés. Több jó kezdeményezés vált immár ha­gyományossá. Pl.: a kecskeméti BÁCSÉP-es­­„Bácsprim” vegyes mesterverseny, a­­ bajai és kecs­keméti minősítő versenysoroza­tok. Egyre több a­ helyi kisebb versenyek száma is. A járási-vá­rosi csapatbajnokságok, ha nem is zökkenőmentesen, de folytak 1981-ben is. Megyei szövetség változatlanul jól látta el feladatát, s ma már nem egyszemélyes testület. A já­rási-városi szakszövetségek azon­ban továbbra is aktíva hiánnyal küszködnek. Kiemelkedő teljesítménynek számít Grószpéter Attila nk­­m. a BÁCSÉP SC élversenyzőjének magyar bajnoksága az országos egyéni nyílt versenyen, s több jó válogatott csapatteljesítménye is. Továbbra sem megoldott kisebb szakosztályaink utánpótlás-ne­velési gondja. Örvendetes viszont, hogy a szakosztályaink ma már nem küzdenek teremproblémák­kal, és jelentősebb anyagi gon­dokkal. Az elért eredményekért, ered­ményeink megszilárdításáért kö­szönet illeti azt a sok társadal­mi aktívát, aki a sportág terüle­tén a különböző­­ szintű szövetsé­gekben, az egyesületek szakosz­tályaiban időt, fáradságot nem kímélve munkálkodott a sport­ágért. Reméljük, hogy 1982, a sakko­zásban is újabb eredményeket hoz megyénkben. A további kö­zös munkához kívánunk jó egész­séget, s egyben eredményekben gazdag boldog új esztendőt! HÍREK: — A Kecskeméti Spartacus szak­osztálya 1982. január 5—28. között rendezi meg „T. Nagy Antal” emlékversenyét. Ne­vezni a helyszínen lehet az első forduló megkezdéséig, 1750 Élő-pont feletti versenyzők­nek. — A Kecskeméti Spartacus szak­osztálya ifjúsági- és serdülő­­toborzót rendez 1982. január 4—10. között,naponta 17 órá­tól a versenyteremben (Luther­­udvar). Minden sakkozni vá­gyó fiatalt örömmel látnak. Jelentkezés Merász Béla szak­oszt. vez.-nél vagy Balázs Imre edzőnél. — Befejeződött Kalocsán az 1981. évi városi csapatbajnokság 10 csapat részvételével. Bajnok az I. István Gimnázium 36 ponttal, a 33 pontos EKA és a 31.5 pontos Fiúnevelő stb. előtt. — Ugyancsak véget ért a Kalo­csa járási csapatbajnokság is, 10 csapat részvételével. Itt bajnok a 39,5 pontos Fájsz, a 37,5 pontos Dunavecse­ II. és a 35 pontos Solt stb. előtt. — A Városi Szövetség kétfordu­lós egyéni villámversenyt ren­dezett Kalocsán 15 fő induló­val. A verseny élcsoportja: Ruppáner 25, Czibulka 21, Ha­lász F. 19,5, Bóka és Halász A. 19—19, Kiss Gy. 18 stb. . # A Magyar Sakkszövetség de­cember 28-tól január 3-ig rende­zi meg Debrecenben az országos meghívásos korosztályos bajnok­ságot. A verseny tehát hétfő óta folyik, s a megyei versenyzőink közül az eddig lebonyolított négy, illetőleg öt fordulóban többen is szép eredményeket értek el. A 11 éves korosztályban: Lányok: öt forduló után Fekete Ildikó (Lökösháza) és Burján Anita ve­zet 4—4 ponttal. Ebben a csoport­­ban nincs megyei versenyző. A 11 éves fiúknál öt forduló után a kiskunhalasi Soós Árpád 4 pontot szerzett. Játszmái: Süle —Soós döntetlen, Soós—Gazdik 1—0, Kasznár—Soós 0—1, Soós— Bezdán döntetlen. Orosz—Soós 0—1. Állás: Bezdán (SZVSE) 4,5, Soós, Gazdik 4 pont. A 13 éves lányok csoportjában a kecskeméti T. Nagy Beáta ve­zet. Játszmái: Dani—T. Nagy B. 0—1, T. Nagy B.—Deák 1—0, La­katos—T. Nagy B. 0—1, T. Nagy B.—Aradi döntetlen,­ Kovács—T. Nagy B. 0—1. Állás: T. Nagy Beáta (BÁCSÉP) 4,5. Deák (Me­­reszjev SE) 4. Fikker Krisztina 3,5 pontot szerzett. A 13 éves fiúknál Horti Attila 2, Talmácsi 1,5 pontot szerzett az öt forduló során. A mezőnyt szolnoki Fogarasi vezeti 4 pont­­­tal. A 15 éves leányok csoportjában sincs megyei sakkozó. Dobos (SZVSE) és Mádl áll az élen pont megszerzése után, de eddig­­ csak négy fordulót fejeztek be. A 15 éves fiúknál is a 4. for­duló fejeződött be. Mészáros Gyu­la (BÁCSÉP) jól szerepel. Játsz­mái: Mészáros—Dani 1—0, Fodor —Mészáros döntetlen. Zöldi—Mé­száros döntetlen. Állás: 3,5 pont Fodor (MTK-VM), 3 pont Mészá­ros (BÁCSÉP), Fekete (Gyula). A négy forduló során Zöldi 2,5, Vi­déki 2 pontot­ ért el. Gímes György SÍKOS INTERJÚ Miért csak a Zrínyiben csúszik a korcsolya? — Halló, Petőfi Népe? Vécsy György vagyok, a kecskeméti Zrí­nyi Ilona Általános Iskola igaz­gatója. Olvastam a Petőfi Népé­ben, hogy gondot o­koz a széche­­nyivárosi jégpálya elkészítése, ezért szólok, hogy felajánljam a téli sportolási lehetőséget a mi iskolánkban... — A +5—6 Celsius-fok elle­nére is... ? — Hát az természetes! Jelen­leg (kedden, a szerk.) is 10—15 centis jegünk van, s amint kiné­zek az ablakon, legalább húszan korcsolyáznak az udvaron. — Hány gyereknek tudnak le­hetőséget biztosítani egyszerre? — Legalább ötven-hatvan szá­mára. — Mennyibe kerül a belépő? — Nincs belépő, bérletrend­szert alkalmazunk. Hatvan forint személyenként egy idényre. — Ez mit jelent a gyakorlat­ban? — Egy-egy alkalomra minimá­lis összeg jön ki. Tavaly például harmincöt jeges napunk volt. Há­romszázan váltottak bérletet, kö­zel húszezer forint volt a bevé­tel. Ebből hatezret jutalomköny­vekre költöttünk, amelyeket a gyerekek között osztottuk négyezret a mozgássérültek szét, ja­vára fizettünk be, és még munka­díjat is tudtunk fizetni saját gyerekeinknek, felújítottuk a fel­szerelést. — Milyen felszerelésről van szó? — Örömmel mondhatom, hogy rendelkezünk három-négyszáz pár korcsolyás cipővel, tehát van bő­ven válogatási lehetőség. Sőt — például —, ha az alsó tagozatos gyerek kap egy pár cipőt, kinövi, s felajánlja az iskolának, utána bármikor választhat, tehát min­dig lesz egy pár korcsolyacipője. — Milyen időpontban tart nyitva a pálya? — Reggel 10-től 13-ig és dél­után 15 órától 17-ig szívesen­­ lát­juk a gyerekeket. — Végül áruljon el egy titkot, miként tudtak jégpályát csinálni, s a jeget megtartani? — Úgy is mondhatnán, a titok tizenhárom év munkájában van, ennyi ideje csinálunk ugyanis jégpályát minden télen. — Nem gondolt még arra, hogy sok helyen rászorulnának a ta­pasztalataikra? — Hogy gondoltam, annak bi­zonyítására csak azt mondhatom, készséggel felajánlom a segítsé­gemet bárkinek. De, ha­­ egyszer nem igénylik!? ... —banczik— Folytatódik a röplabda NB I. A BÁCSÉP NB I-es női röplab­dacsapata az őszi fordulóban várakozásnak megfelelően szere­­­pelt. Az együttes — mindössze egyhetes pihenő­­ után — decem­ber 15-én megkezdte felkészülé­sét a január 15-én folytatódó baj­nokságra. Mint azt Vágó András szakosztályvezető elmondta, eddig heti három alkalommal, összesen 14 edzést tartottak. Az első hé­ten szabadtéri futás, úszás és a Városi Sportcsarnok kondicionáló termében erőfejlesztés szerepelt a programban. Az év utolsó napjai­ban már naponta két edzéssel a labdán, a játék egyes elemeinek begyakorlásán van a hangsúly. Január 10-én Szegeden a Dél­területi Kupán játszik két mér­kőzést a BÁCSÉP női csapata NB II-es ellenfelekkel, majd január 13-án az NB II. élén álló Eger ellen játszanak edzőmérkőzést. Január 15—16-án Budapesten, il­letve Kecskeméten a BVSC lesz az első NB I-es ellenfél. 22.10: Richard Strauss: Don Quijote. Szimfonikus mény — holland film (Sz.)költő­20.33: öt kontinens egy éve 21.02: Nótaest. 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Esti hangverseny. Bársony Lász­ló mélyhegedűn játszik 23.30: Az indián királynő. Részletek Purcell operájából 0.10: Melódiakoktél t A­ESZ-bojkott Los Angeles ellen? Az Afrikai Egységszervezet (AESZ) februári tanácsülésén döntést hoz az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpiai játékok bojkottjának kérdésében. Mah­madu Diarrának, az AESZ tudomá­nyos és kulturális főosztálya vezetőjé­nek nyilatkozata szerint a bojkott azért vetődött fel, mert ősszel a Wa­shingtoni kormányzat jóváhagyásával egy dél-afrikai rögbicsapat mérkőzé­­seket játszott az Egyesült Államok­ban. Diarra hangoztatja, hogy egyes afri­kai sportvezetőknek más a vélemé­nye, egész Afrika sportjának állás­pontját azonban egyedül az AES2 képviselheti. (MTI) Mai műsor TELEVÍZIÓ 7.50: Tévétorna (Sz. — isim.) 7.55: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) A koncert 8.20: Szünidei matiné — kisfilm­­. összeállítás: 1. A kövek — technika V/5. rész (S­z.) 8.40: 2. A banda ellen. Angol filmsorozat gyerekeknek, VI/6. rész (Sz. — ism.)­ 9.05: 3. Egy kis nevetés — Ame­rikai burleszkfilmsorozat, 4. rész: Hasonmás (Sz.) ,9.10: 4: A bátor lány — NDK árnyfilm 9.30: 5. Bahram, a nagy varázs­ló. Szovjet rajzfilm (Sz.) 9.50: Delta — tudományos hír­adó (Sz. — ism.) 10.15: Minden róla szól — Szov­jet bűnügyi filmsorozat, VI/2. rész (Sz. — ism.) 11.30: A fény hegyei — Olasz filmsorozat, VI/4. rész: Égnél­­küli istenség (Sz. — ism.) 14.00: Nyelvtanárok figyelem! 1. Olvasástanítás (ism.) 2. Írásta­nítás — a nyelvtan tanítása 15.10: Hírek 15.15: A közönségszolgálat tájé­koztatója 15.29: Az ember felemelkedése — angol filmsorozat, XIII/9. rész: Az élet eredete és fejlő­dése (Sz. — ism.). 16.10: öt perc meteorológia 16.15:­ Reklám 16.25: Képes Sport Kupa — te­remlabdarúgó-torna. Közvetí­tés Miskolcról (Sz.) 18.05: Százéves a Törley pezsgő­gyár — riportfilm (Sz.) 18.35: Szülők iskolája, XIII. 8. rész: Először a bölcsődében 19.05: Reklám 19.10: Tévétorna (Sz.) 19.15: Esti mese (Sz.) 19.30: Tv-híradó (Sz.) 20.00: A­­ megsebzett bolygó. UNEP—MTV kooprodukecós filmsorozat, XIII/12. rész: Az állatvilág utolsó menedékei 20.25: A fele sem igaz! Vetélke­dőműsor 21.00: A Váci úti villamos. Do­­kumentumfilm-etűd (Sz.) 21.15: Ebben az évben történt. 1981 Világpolitikai eseményei 22.15: Nosztalgia és kultúra 23.00: Tv-híradó 3. (Sz.) KOSSUTH: 8.27: Világablak (ism.) 8.58: Beszélni nehéz (ism.) 9.08: Népdalcsokor 9.44: Kis magyar néprajz 9.49: Tarka mese, kis mese 10.05: Diákfélóra 10.35 : Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Szimfonikus zene 12.35: Házunk tája 12.50: Operaslágerek (ism.) 13.20: Kritikusok fóruma 13.30: Dzsesszmelódiák 14.19: Egy hevesi nótafa: Zagyva S. Lajosné 14.29: Gyerekek, kölykök, fiókák. Ir­ta: Balogh János akadémikus 15.10: Csalóka Péter, Meseopera 18.10: Szabadpolc 16.40: A Budapesti­­ Fúvósötös játszik 17.11: Karikás Frigyesre emlékezünk, születésének kilencvenedik évfordu­lóján 19.15: Gondolat 20.00: Haydn: D-dúr (Londoni) szim­fónia PETŐFI: 8.05: Morricone filmzenéiből 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: Fúvósátiratok 10.00— 11.30: Zenedélelőtt 11.33: A Szabó család (ism.) 12.03: Népzene 12.33: Tánczenei koktél 13.30: Színes szőttes (ism.) 14.00— 16.00: Kettőtől négyig 16.00: Mindenki iskolája 16.35: Tudományos 16.40: Intermikrofon könyvespolc 17.00: Látogatóban. Játék- és ajándék­műsor beteg gyerekeknek (ism.) 17.30: Kézfogások. Minden új és min­den ódon 18.33: Hétvégi Panoráma 19.55: Slágerlista 20.33: Válas (z) 23. szám 21.25: A beat kedvelőinek, a Police trió felvételeiből 22.10: Offenbach és Sullivan operett­jeiből 23.20: Bágya András szerzeményeiből 3. MŰSOR: 1­ 9.00: Szimfonikus zene 10.35: A 10. Szegedi Dzsessznapok fel­vételeiből 11.05: Rádiószínház: Szép magyar ko­média, írta: Balassi Bálint 12.11: Olasz muzsika 14.00: Operafinálék 15.10: Szimfonikus zene 16.35: Magnósok figyelem! 17.20: öt földrész zenéje 17.30: Szabolcsi Bence rádióelőadásai Bartók Béláról, VI/6. rész 18.27: Olvasónapló 18.34: Beethoven: c-moll szonáta 19.05: Berg: Lulu: Háromfelvonásos opera Közben: 20.09: Modern írók portréi. Meruzsán Ter-Gulanjan 20.29: Az operaközvetítés folytatása Közben: 21.24: Disznótorban. Petőfi Sándor versei. Elmondja: Sinkó László (ism.) 21.32*: Az operaközvetítés folytatása 22.30: Rolling Stones-nagylemezek, X* rész

Next