Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-23 / 300. szám
Szakszervezeti elismerés A Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában hétfőn Borsodi György, az SZMT vezető titkára — a testület tisztségviselőivel együtt — köszöntötte a sajtó munkatársait. Munkástémájú és a szakszervezeti mozgalmat segítő cikkeiért a megyei elnökség által adományozott publicisztikai díjat kapta F. Tóth Pál, a Petőfi Népe főszerkesztő-helyettese és Tóth István főmunkatárs. Jutalomban részesült Heltai Nándor főmunkatárs, Nagy Ottó rovatvezető, Rapi Miklós munkatárs, Tóth Sándor fotóriporter és Antalfy István, a MEZŐGÉP üzemi lapjának, szerkesztője. 75 éves énekkar i kiállításra és jubileumi ünneműsorra készül a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Énekkar. A nagy múltú kórus 1982 májusában ünnepli fennállásának háromnegyed százados évfordulóját. Az ünnepi eseményekre készülve keresi a kórus további lelkes tagjait, s az énekkari mozgalomban hosszabb időt eltöltött dalosokat. Várja a korábbi kórusokban évtizedekig tevékenykedőket és azokat, akiknek birtokában van fotó és egyéb dokumentum. Az évfordulóra megjelenő ünnepi kiadványban kórustörténetet és visszaemlékezéseket is kívánnak közölni. Olvasóink figyelmébe Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy lapunk holnapi száma 16 oldalon, gazdag, ünnepi tartalommal jelenik meg. Sajnos, a folytatásos regény technikai okok miatt kimarad az ünnepi számból. Karácsony után legközelebb december 28-án, hétfőn jelentkezik ismét a Petőfi Népe, s ebben a számunkban találják meg olvasóink a rádió és a televízió jövő heti műsorát is. Karácsony esti autóbusz-közlekedés A Volán 9-es számú vállalat december 24-én Kecskeméten a helyi járatokat 16.30 óráig közlekedteti. Ezen a napon az utolsó járatok 16.15, illetve a 9-es, 12- es, 16-os vonalakon 16.20, az 1-es számú vonalakon 16.22 órakor indulnak az alközpontból. A 16.30- as járatok már nem közlekednek. Orvosi ügyelet A karácsonyi ünnepek alatt — december 23-án 18 órától 27-én reggel 8 óráig — a felnőtt és a gyermek körzeti orvosi ügyeletet a Czollner téri rendelőben tartják a sürgős esetek ellátására. Gyógyszertári nyitvatartás December 24—25—26-án Kecskeméten 1/2 8 órától 20 óráig a Szabadság téri gyógyszertár tart nyitva, éjszakánként ugyanitt ügyeletet tartanak. Azok a cukorbetegek akik külföldi inzulint kapnak, a gyógyszerről még a mai napon gondoskodjanak, mert a megyei ellátást biztosító Széchenyivárosi gyógyszertár csak a munkanapokon lesz nyitva. í Átadták a Petőfi Népe vándorserlegeit Bács-Kiskun megye legeredményesebb sportolóinak Szerkesztőségünk ebben az évben is folytatta azt a korábbi hagyományt, hogy az év végén a megye legeredményesebb sportolóit látta vendégül. Tegnap délelőtt Kecskeméten, a sajtóházban dr. Weither Dániel, lapunk főszerkesztője köszöntötte megyénk legjobbjait: Nagysolymosi Sándor Európa-bajnoki ezüstérmes cselgáncsozót, Vágó Béla IBV-ezüstérmes atlétát és a megye háromszoros országos bajnok négyesfogathajtó-csapatát; Fülöpi Sándort, Muity Ferencet, Juhász Lászlót. A sajtóklubban tartott ünnepség keretében Borszéki Lajos, a megyei testnevelési és sporthivatal, Pór László, a megyei KISZ- bizottság nevében adott át ajándékokat a legjobb sportolóknak és edzőiknek. Fekete Béla, a kecskeméti sportfelügyelőség vezetője is ez alkalommal adta át a városi tanács díszes serlegét Vágó Bélának. Az ünnepi eseményen részt vett dr. Major Imre, a megyei tanács elnökhelyettese és dr. Babinyecz Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese is. • Megyénk 1981. évi legjobb sportolói a sajtóházban tartott ünnepségen. (Méhes Éva felvétele) Az ötnapos munkahétre való áttérés eddigi eredményei • Kedden délelőtt a megyei tanácsnál tartotta ez évi utolsó ülését a megyei szállítási bizottság, Tokai László, a megyei tanács általános elnökhelyettesének, a megyei szállítási bizottság elnökének vezetésével. Elsőként a MÁV szegedi igazgatósága számolt be éves áruszállítási tevékenységéről. Az év első tizenegy hónapjában 6 758 588 tonna árut szállítottak, s ily módon 116,5 százalékra teljesítették tervüket. Ezen belül exportszállításukat 11,7, az importot pedig 6,1 százalékkal teljesítették túl. Ehhez jelentősen hozzájárult a megye vasútállomásainak személyzete is. A MÁV szegedi igazgatósága ez évben elérte az egymillió tonna cukorrépa-szállítási csúcsot. Az ötnapos munkahétre való áttéréssel kapcsolatban a MÁV már előszállítási szerződést kötött hétnapos kocsimegrendelésre a BÁCSÉP-pel, a KÉV-vel, a KPM Közúti Igazgatósággal és az Alföldi TÜZÉP-pel. A Volán- nal közösen végzett piackutatás alapján a második félévtől megnyitották Kalocsán az öttonnás városközi konténerforgalmat. Kovács Ferenc, a Volán 9-es számú Vállalat igazgatóhelyettese a személyszállításról elmondta, hogy az autóbuszoknál növekedett az elszállított utasok száma. Az áruszállításban szerkezetváltozás történt, s ezért inkább a lakossági szolgáltatásokban bővítette tevékenységét a vállalat. Az őszi szállítási feladatokat jól hajtották végre, jelentős erőkkel vettek részt az alma-, kukorica-, törköly- és cukorrépa-szállításban. A fuvaroztatóknak nyújtott kedvezmény a tizenegy hónap alatt elérte a huszonötmilliót. Az ötnapos munkahétre történő áttérés tapasztalatait vitatta meg ezután a szállítási bizottság. A vasúti személyszállítást illetően kitűnt, hogy a menetrendváltozások kedvezően érintik a munkába járó dolgozókat. Hasonló a helyzet a közúti személyszállítást illetően is. Sokkal nagyobb gondot jelent a teherfuvarozás, ugyanis a vállalatok többsége nem vállalja a szombati és vasárnapi, valamint az éjszakai rakodást, illetve az árukiadást. A szállítási bizottság elismeréssel szólt az ötnapos munkahétre történő áttérés eddigi eredményeiről, s úgy határozott, hogy a menetközben fellépő jogos igényeket kielégíti. Ezenkívül a kiesebb fuvaroztatókat beszámoltatják az áruszállítási feladatok teljesítéséről, a rakodási készségről. A megyei szállítási bizottság végül megtárgyalta és jóváhagyta jövő évi munkatervét. G. G. Hangverseny Tegnap rendezték az első nagyszabású koncertet Kecskeméten, az új „zenepalota” hangversenytermében. A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium, valamint Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei nagysikerű koncertet adtak mindazok tiszteletére, akik segédkeztek az új iskola építési munkálataiban. Képünkön Ordasi Péter vezényli a Kodályiskola egyik felső tagozatos énekkarát. (Somos László felvétele) Vitaműsor a vállalkozásokról A televízió ma esti (21.30 óra) Kockázat című előadásában azokról a körülményekről lesz szó, amelyek közepette január 1-től önálló vállalkozásba kezdhetnek magánemberek és állami cégek. A vitaműsor résztvevői magánvállalkozók, nagyüzemek igazgatói és az illetékes minisztériumok szakemberei. Betlehemes a játékházban Ma délután négy órakor Kecskeméten, a Szórakaténusz Játékházban betlehemest és játékdélutánt tartanak.rácsony előtti ünnepi A kaműsor szereplője lesz többek között a Garabonciások Együttes és Borsányi Irén énekes-gitáros. Bábosok az óvónőképzőben Évek óta nagy népszerűségnek örvend a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben a báb speciál kollégium. Négy félévi bábjátszás, készítés, rendezés, és az ezekhez kapcsolódó művészeti területek tanulmányozása után vizsgát tesznek a Népművelési Intézetben, ahol rövid időn belül C-kategóriás bábcsoportvezetői oklevelet kapnak. Idén negyven fiatal óvónőjelölt fog lalkozik az óvodapedagógiában oly fontos szakmai területtel. Tudásukat „nem rejtik véka alá” . Évente 18—20 előadást tartanak Kecskeméten és környékén a legkülönbözőbb vállalatok, üzemek felkérésére. Legutóbb a BÁCSÉP- munkásszálló nagytermében szerepeltek nagy sikerrel népszerű magyar népmese-feldolgozásokkal. (Pásztor Zoltán felvételei) * NAPTÁR 1981. december 24., csütörtök Névnap: Ádám, Éva Napkelte: 7 óra 30 perc Napnyugta: 15 óra 57 perc Holdkelte: 5 óra 24 perc Holdnyugta: 14 óra 51 perc NÉVTÁR Ma a Viktóriák ünneplik névnapjukat. A Viktória, a győzelem istennőjének latin Victoria nevéből származik, annak megszemélyesítése. December 23-án szeretettel gondolhatunk még az Ancillákra, a Dagobertekre és a Dagomérekre. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 21-én a középhőmérséklet mínusz 6,7 (az 50 éves átlag mínusz 0,2), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 2,9 Celsius-fok volt. A nap 5 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 5,5, 13 órakor mínusz 0,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5,5 Celsius-fok volt. — VENDÉGKONCERT KECELEN. A Kecskeméti Állami Zeneiskola tanárai és növendékei ma délután három órakor a Keceli Nevelési Központban adnak karácsonyi hangversenyt. Műso rukban Bartók-, Cherubini-, Kornelius- és Corelli-műveket szólaltatnak meg. A PROPAGANDISTÁK AKADÉMIÁJA ez évi utolsó előadására tegnap délután a megyei pártbizottság tanácstermében került sor. Dr. Tar József, az Országos Tervhivatal főosztályvezetője a gazdasági egyensúly javításának a VI. ötéves tervidőszakban kívánatos útjairól beszélt. — SZILVESZTERRE 39,3 tonna virslit és 3,7 tonna hot-dogot szállít a kereskedelemnek a Bács- Kiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, 15 százalékkal többet, mint a tavalyi óév búcsúztatására. — Paprikaszárítás. A Szeged környéki paprikatermesztési tájkörzetben az idén egy hónappal hamarabb fejezték be a termés szárítását, mint a korábbi években. Nagy szerepe volt ebben annak, hogy a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat anyagi támogatásával három gazdaságban földgázfűtéses, szalagrendszerű szárítóberendezést szereltek fel. Az idei termésből egyébként legalább harmincezer tonna nedvességet távolítottak el. A FÉNYÉRZÉKELŐ KAPCSOLÓK alkalmazásával a BÁCSÉP házgyárában elkerülik, hogy a térvilágítás feleslegesen működjék. Amikor a nappali világosság eléri a beállított fényértéket, a kapcsolóberendezés automatikusan áramtalanítja a kandelábereket. Hasonló készülékek alkalmazását tervezik a MEZŐGÉP kecskeméti gyárában is. — Régi sziták, rosták. Egy nagy múltú kismesterség eszközeivel, a szitás és rostás műhely fölszerelésével gyarapodott a szegedi múzeum. A szakma utolsó szegedi mesterének, a néhai Bogdán Mártonnak családja ajándékozta a mintegy harminc darabból álló berendezést az intézménynek. — SÍELŐK FIGYELMÉBE. A legnagyobb, sportolásra alkalmas hó hazánkban a következő helyeken található: Szabadság-hegy 25, Galyatető 51, Kékestető 65, Bánkút 71 centiméter. A csehszlovákiai Csorba-tónál 70, Lomnici-csúcson 160, a romániai a Predealiban 25—49 centis hó várja a téli sportok kedvelőit. — Tagi szőlőfelújítás. Fokozódik a tagi szőlőfelújítási kedv a kiskőrösi Kossuth Szakszövetkezetben. Az előzetes felmérések alapján a jövő évben mintegy 60—70 hektáron cserélik le a gazdák a kiöregedett, vagy alacsony jövedelmezőségű tőkéket. Ezt a munkát a szövetkezet nemcsak irányítja szakmailag, de különböző szolgáltatásokkal is segíti. — ÉRTÉKES HAGYATÉK. A szegedi Móra Ferenc Múzeumba került Bálint Sándornak, a néprajztudomány tavaly elhunyt nemzetközi tekintélyű professzorának, a szegedi és a Szeged környéki népélet jeles kutatójának teljes hagyatéka. A kiváló tudós könyvei, kéziratai, levelezése és szakrális néprajzi gyűjteménye, mint raktári anyag, máris a kutatók rendelkezésére áll. Kecskemét karácsonyfája — KÉT ARANY FOKOZAT. Az Elnöki Tanács eredményes munkásságuk elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta Rittkai Éva Kossuth-díjas színművésznőnek, és Rubik Ernőnek, az Iparművészeti Főiskola adjunktusának, a bűvös kocka feltalálójának. HÍREK • HÍREK TIPP Azt írja az újság, hogy megnyílt a széchenyivárosi korcsolyapálya. Sajnos, a korcsolyapálya ezt nem olvasta, mert nem nyílt meg. Azt hihetnénk: nem volt hideg. Rosszul hinnénk. Hogy víz nem volt. Volt. Van is: nappal locsolják ugyanis a leendő pályát. A rossz nyelvek szerint kifejezetten azért, hogy ne lehessen korcsolyázni. Ugyanezen intrikusok nem átallanak olyan javaslatot tenni,hogy hizlalják éjjel a jeget: akkor ui. egy embernek rossz (annak, aki csinálja), és soknak jó (a vakációzó gyerekeknek). Az ötletet ezúton közrebocsátjuk. Hátha olvassa az újságot az, akinek az a dolga, hogy megnyissa a korcsolyapályát a kecskeméti Széchenyivárosban. — is. • A matkói erdészek adták, a vízművesek hozták, az IKV-sek felállították. A város karácsonyfájának mindenki örül. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. december 23. 11 órakor Filmvetítés gyerekeknek ELŐZETES 28-án, 18 Órakor Külpolitikai fórum Időszerű nemzetközi kérdések Vendégünk: Alaksza Tamás újságíró, a „Magyarország” munkatársa Házigazda: Ballai József újságíró KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. december 23. este 7 óra A TANÍTÓNŐ Bérletszünet Kelemen László Színház este 7 óra Nagypapa látni akar benneteket Kada Elek-bérlet MOZI 1981. december 23., szerda VÁROSI MOZI: Féci 4, háromnegyed 6 és 8 órakor HURRIKÁN 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyárú! Színes amerikai film ÁRPÁD MOZI: Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KÉK LAGÚNA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyárú! Színes amerikai film MESEMOZI: Háromnegyed 6 órakor HÓMALOM Színes mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart elő* adást! . PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dánial Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgatói Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bml h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy b'S napra 34,— forint* negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, 9 ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 6001. Telefon: 204M Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—ZÚZ.