Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-03 / 28. szám

Nagyon népszerű és öt betű — MI AZ? — Gondolom, nagyon könnyű rejt­vény megfejtésére buzdítom ked­ves olvasóinkat. Szíveskedjenek kitalálni, hogy mi az a „valami”, amit főként a hétvégeken, vona­ton, autóbuszban, eszpresszóban, magányosan és társaságban, fér­fiak és nők, fiatalok és idősebbek tanulmányoznak. Próbára teszi az emberek tudását, kedvet ébreszt az önképzéshez. Viszonylag olcsó, de a legügyesebbek és a legsze­rencsésebbek sok mindent hetnek általa. Olykor a fél nger­or­szág emlegeti. Újabb és újabb, váratlanabbnál­létekkel lepi meg váratlanabb öti- híveit. Ne­gyedszázada 70 ezer példányban került az olvasókhoz, most a 600 egynéhányezer is kevés. Nyilván a felsorolt információk fele is elegendő lenne a népszerű rejtvényújság fennállásának 25. évfordulóját köszöntő amatőrfel­adványom megoldásához. A nagy­példányszámú Fülest köszöntjük, mégpedig abból az alkalomból, hogy 1957. február 3-án került az árusokhoz első száma. Az ember két nemes szenvedélyét, a tudás­vágyat és a játákkedvet szolgálja kifogyhatatlan leleménnyel, fá­radhatatlanul. Az alkalmi és rendszeres rejtványfejtők nevé­ben is további sikereket kívánunk laptársunknak. H. N. iMegyénk az országos sajtóban Műkertvárosi honfoglalás címmel Máté György tollából olvashatunk tu­dósítást az egykori Méheslapos-réten kiépült kecskeméti Műkertvárosról, az ottani művésztelepről, valamint a la­kóterületi pártalapszervezet és körzeti népfront vezetőinek munkájáról keddi Népszabadságban. És egy hír a a tegnapi Népszavából, a munkaverseny­­vállalásokról szóló összeállításból: „A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyá­rának 21 tagú Dimitrov és IS tagú Má­jus 1. szocialista brigádja az exportra készülő termékek határidőre, kifogás­talan minőségben történő gyártását vállalta. (...) Az exporttermékek kö­zött a Szovjetuniónak készülő, mint­egy tízmillió forint értékű csarnok­­szerkezeti alkatrész és 1S millió forint értékű iraki hűtőházi vasszerkezet szerepel.” 4 munka­ a mezőgazdaságban Sok milliárd forintot érő traktort, talajművelő, növényvédő-, szállítóeszközt, feldolgozó-, tisztító-, szárító-, öntözőberendezést és egyéb munkaeszközt használnak a mezőgazdaságban. A műszakilag fej­lett nagyüzemek rég bevezették a gépek folyama­tos karbantartását, felújítását. Idejében rájöttek arra, hogy a nagyon elhasználódott eszközök javítása túlságosan sokba kerül, gyakran nem is térül meg. Az 1981-es őszi idényben sokkal eredményesebb volt a talajmunka, kevés gazdaságnak maradt ki olyan szántatlan területe, amelyet ősszel kellett megművelnie. Ez előmozdította a gépjavítást is. Az alkatrészgyártásban, szervezettebb­­ forgalma­zásban úgyszintén tapasztalható bizonyos változás, ami kedvezően hatott a mezőgazdasági gépek kar­bantartására, az elromlott részegységek­­ cseréjére. Miközben az állami és szövetkezeti gazdaságok műhelyeiben a lakatosok, szerelők a tavaszi és nyá­ri idényre készítik elő a gépeket, a száraz időjá­rást kihasználva, a téli fejtrágyázást végzik a nö­vénytermesztő-gépész szakmunkások. • Kákonyi Sándor műszaki vezető a vetőmagtisz­tító berendezés zárógépét igazítja meg a Kalocsai Állami Gazdaságban. Szorgos Wi 4 A soltvadkerti határban az őszi kalászost fejtrá­gyázza a József Attila Tsz traktorosa. Első kézből Dunavecsén Első kézből címmel 1981 őszén új sorozatot indított a dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház. Neves politikusok, vezető újságírók adnak tájékoztatást kül- és belpolitikai kérdésekről ezeken az össze­jöveteleken. Az elmúlt héten Rényi Péter, az MSZMP KB tagja, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese (képünk) látogatott a nagyköz­ségbe. Előadását éjszakába nyúló beszélgetés és vita követte. A tervek szerint a sorozat következő vendége Sugár András, a Ma­gyar Televízió főmunkatársa lesz. (Malinák Árpád felvétele) Jelentkezés tiszthelyettesi iskolára A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel az általános iskolák nyolcadik osztályos fiútanulóit, akik vonzódnak a katonai hi­vatás, az élelmezési tiszthelyettesi pálya iránt, s vállalják, hogy ta­nulmányaik befejezése után a Magyar Néphadsereg tiszthelyettesei­ként teljesítenek szolgálatot. A tiszthelyettes-iskola Budapesten mű­ködik, négyéves időtartamú. A képzés alatt a növendékek szakács szakmunkásképzésben, és ezzel párhuzamosan élelmezési szakos tiszt­helyettesképzésben részesülnek. A negyedik év végén tesznek szak­munkás-, illetve tiszthelyettesi kibocsátó vizsgát, majd azt követően kezdik meg csapatszolgálatukat. A képzés során a tanulók térítés­mentesen hivatásos gépjárművezetői jogosítványt is szerezhetnek. Az iskolán a növendékek teljes és ingyenes ellátásban, továbbá a tanul­mányi eredménytől függően ösztöndíjban, a negyedik évben tiszthe­­lyettes-iskolai hallgatói illetményben részesülnek. A jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, a hivatásos katonai szolgálatra való egészségi alkalmasság, az előírt tantárgyakból —a ma­gyar, történelem, számtan és kémia — legalább jó (4-es) tanulmányi eredmény. Jelentkezési lapot, részletes információt a megyei had­kiegészítési és területvédelmi (Budapesten a fővárosi hadkiegészítő) parancsnokságtól, illetve az általános iskola igazgatójától kaphatnak az érdeklődők. A pályázati határidő február 20. (MTI) A KÜJÖNC (Straszer András felvétele), Q MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Kecskeméten, a Piarista Gimná­ziumban 17.30 órakor: A társalgási nyelv Előadó: Lőrincze Lajos KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ este 7 órakor Gogol: A házasság Bajor-bérlet MOZI VÁROSI MOZI: Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A BIRODALOM VISSZAVÁG. III. helyára! Színes, magyarul beszélő amerikai tudományos-fantasztikus film ÁRPÁD MOZI: Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A BIRODALOM VISSZAVÁG. Színes, szinkronizált amerikai tudományos­­fantasztikus film. MESEMOZI: Háromnegyed 6 órakor BOLDOG ÚJ ÉVET! Színes román me­­sefilm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart elő­adást! IDEGEN NYELVŰ FILMEK MOZIJA: 8 órakor! A FÉLELEM MEGESZI A LELKET. Színes NSZK film. A biztonságos közlekedésért A hegyi Hosszú­Álla­mi Gazdaság üze­mi közleke­désbiztonsági tanácsa kez­deményezé­sére, a kalocsai és a bajai járás­­i mezőgazdasá­üzemeinek hivatásos gép­kocsivezetői részére korláti és gya­el­méleti KRESZ- vetélkedőt ren­dezett. A vetél­kedő célja az eddig tanult KRESZ-isme­­retek felfris­sítése, a pillanatnyi helyzet felis­merése a havas, síkos úton való vezetéskor, valamint közlekedés­elmélet tudása. Mínusz nyolc fokot mutatott a hőmérő higanyszála, ennek elle­nére a huszonnégy versenyzőn kívül sok­­ érdeklődőt vonzott a síkos úton, megszabott időre sla­­lomozó, tehergépkocsi-vezetést bemutató, sok rutint követelő versengés. A gyakorlati bemuta­tót — amelyen a Hosszúhegyi Ál­­­­lam­i Gazdaság, a bajai Mezőgaz­dasági Kombinát, a Kalocsai Ál­lami Gazdaság, a sükösdi Május 1., a nemesnádudvari Kossuth, a miskei Március 15., a hajósi Jó­zsef Attila és a homokmégyi Aranykalász három-három Termelőszövetkezet gépkocsivezetője vett részt — elméleti vizsga kö­vette. A verseny kezdete előtt dr. Má­tyás Gábor, a Hosszúhegyi Álla­mi Gazdaság igazgatója köszön­tötte a verseny résztvevőit és négyszáz érdeklődőt. Az elméleti a vetélkedőn részt vevőknek vetí­tett jelzőtáblák gyors felismeré­­­­s­ével kezdődött a verseny, majd ezt követte egy-egy közlekedéssel kapcsolatos jelmondat szerkeszté­se (sok, mindenki számára meg­szívlelendő ötletes jelszó szü­letett a rövid öt perc alatt). A rendezők — helyesen — a fe­szültség feloldására, a zsűri ér­tékelésének ideje alatt a közön­séget is bekapcsolták a verseny­be. A jelentkezőknek, számozott borítékba rejtett KRESZ-szel kapcsolatos kérdésre kellett vá­laszolniuk. A helyes válaszért ér­tékes nyereményt kaptak. Ezt a vetélkedőt a Vidám Színpad ne­ves művészeinek műsora tette színesebbé. A mezőgazdasági üzemek hiva­tásos gépjárművezetőinek meg­hirdetett gyakorlati és elméleti KRESZ-vetélkedőn az alábbi eredmények születtek: Egyéni versenyben: I. Répási Zoltán Ho­mokmégy, II. Karcsúk László Ho­­mokmmégy, Aranykalász Tsz, II. Misiké. Csapatverseny: I. Ho­­mokmégy Aranykalász Tsz, II. Hosszúhegyi Állami Gazdaság, III. Bajai Mezőgazdasági Kombi­nát, K. Gy. »­'TI' '^KuUím... 9 Az első helyezést elért homokmégyi csapat tagjai. NAPTÁR 1982. február 3., szerda Névnap: Balázs Napkelte: 7 óra 09 perc. Napnyugta: 16 óra 48 perc. Holdkelte: 12 óra 00 perc. Holdnyugta: 2 óra 15 perc. NÉVTÁR Balázs nevű ismerőseinkről kell ma megemlékeznünk. Nevük a latin Bla­­sio családnév Blasius formájának ma­gyaros ejtésű rövidüléséből származik. Ennek eredete megfejtetlen. Mások a Blasius nevet a Basileus alakváltoza­tának tartják, jelentése: királyi. Feb­ruár 3-án köszönthetjük még az Ario­­nokat, a Celerinákat, a Csinszkákat, az Izraeleket, a Karolinákat, az Osz­károkat és az Oszlárokat. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 1-én a középhőmérséklet plusz 0,5 (az 50 éves átlag mínusz 1,4), a legmagasabb hőmérséklet plusz 2,4 celsius-fok volt, a nap 4 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 3,5, 13 órakor plusz 3 Celsius-fokot mértek. Legalacsonyabb hőmérsékletként mínusz 3,5 Celsius­­fokot mutatott a hőmérő. A légnyomás 1028,4 millibar (változatlan) volt. — ÖSZTÖNDÍJ: A Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztálya kéri, hogy a Derkovits­­ösztöndíjra pályázók pályaművei­ket február 22—23-án 10 és 16 óra között az új fővárosi kiállító he­lyiségben (Budapest Galéria, V., Szabadsajtó út 5.) adják le. Az írásos pályázati anyag beadási helye és időpontja változatlanul február 11., Művelődési Minisz­térium képzőművészeti osztály (Budapest 1363. Pf. 69). — FEBRUÁRI MŰSOR. Bemu­tatja a Phaethon tudományos és fantasztikus­­ klubot, közli a me­gyei könyvtár és fiókjai nyitva­­tartási rendjét, a megyeszékhe­lyen működő kulturális intézmé­nyek programját a Kecskeméti Műsor februári száma. Az új for­mátumú kiadványban megtalál­ható a várostörténet újabb foly­tatása is. • A kecskeméti helyőrségi klub szokásos hétfő esti zenés-táncos programját élénkítette dicséretes módon egy új kezdeményezés, mely — meglehet — több, csu­pán diszkózenét szolgáltató ifjú­sági klubban sikert aratna. A zenés műsor szünetében Varga Katalin, a Katona József Színház ifjú művésznője foglalta el a pó­­diumot, és Mi lehet a szavak mögött címmel a színészi játék műhelytitkairól tartott csaknem egyórás, nagy sikerű műsort. Ké­pünk e produkció alkalmából ké­szült. (Somos László felvétele) HÍREK • HÍREK Diszkó közben... JUT ESZEMBE... | Február 1-től felemelt­­ áron veszik át a színesfém- és a vashulladékokat a­­ MÉH Tröszt vállalatai. A­­ háztartásokban keletkező­­ hulladék begyűjtésének fo­kozása a népgazdaság ér­dekeit, az anyaggal és az energiával való takarékos­ságot,­ valamint a környe­zet védelmét tehergépkocsik szolgálja. A és motor­­kerékpárok akkumulátorai­ért is többet, 6 forintot­­ fizetnek. (MTI)­­ Elképzelhető, hogy ezek­­ után némely kis- és nagy­üzemnek is megéri majd­­ állandó kapcsolatot terem­teni a MÉH­ teleppel? Vagy továbbra és úttörők is a kisdobosok kötelezővé tett önkéntes mozgalma marad­­ a gyűjtés? Egyáltalán: árat­­ kell emelni ahhoz, hogy , minden ócskaság, eldobott- s kiselejtezett diribdarab , fémtárgy, rozsdásodó vas­ I forgács stb., mint a kohá­­­­szathoz nélkülözhetetlen­­ adalék, mindannyiunk ja­­­­vára újra hasznosuljon? I — káef — | ........................................­­...............I — VÍZISPORTBÁZIS. Az Agár­di Mezőgazdasági Kombinát és az IBUSZ szerződésben rögzítet­te a Velencei-tavi vízisport­­bázis idegenforgalmi hasznosítá­sának lehetőségeit és feltételeit. A tóparton a jövőben windsurf - ök, vitorlások, kond­icióterem és szám­­os szabadtéri rés áll a vendégek sportfelszere­rendelkezés­­ére. A BŰVÖS KOCKA (Kaján Tibor karikatúra­­kiállításáról) EGY PILLANATRA Tegnap mérges volt a medve: Országszerte süt a nap, Borsodban meg roskadozik Minden a nagy hó alatt Visszabújjak barlangomba? Vagy a tavasz nincs már távol? Helyes lesz, ha megkérdem a Meteorológiától... — O — — ÓVODABŐVÍTÉS. Az isko­lához — melynek egyik tanter­mét az óvodások foglalják el — ragasztanak egy 25 gyerek el­helyezésére alkalmas óvodaépü­letet Pirtón. Az alapozás már el­készült, s mihelyt javul az idő, megkezdik a falazást. Az 1,3 mil­lió forintos költség egyharmadát a lakosság társadalmi munkával váltja ki. — FEJTRÁGYÁZÁS. Az őszi vetésű gabonákon megkezdődött a tápanyag légi és földi utánpótlá­sa. Az eddigiek szerint Bács-Kis­­kunban hetvenezer hektáron kell serkenteni a kalászosok tavaszi ébredését. A munkát összesen tíz repülőgép és helikopter, s mint­egy ötszáz földi növényvédő gép végzi. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bml­ h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre.102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20­ 466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next