Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-28 / 98. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1982. április 28. Púja Frigyes Pozsonyban Púja Frigyes külügyminiszter Bohuslav Chnoupeknek, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterének meghívásá­ra kedden baráti munkalátoga­tásra Csehszlovákiába érkezett. A két külügyminiszter délelőtt Pozsonyban megkezdte tárgya­lásait A miniszterek különös figyel­­met fordítottak a gazdasági együtt­működésre, kedvezően értékelve ennek eredményeit. Hangoztatták a közös készséget a gépiparban és a népgazdaság más ágaiban va­ló szakosítás és kooperáció fej­lesztéséhez szükséges kedvező feltételek megteremtésére. A két miniszter egybehangzóan állapí­totta meg, hogy közösen figyel­met kell szentelni a harmadik piacokon történő együttműködés további elmélyítésének. A tárgyalás, amelyet szívélyes elvtársi légkörben tartottak, még folytatódik. események sorokban PÁRIZS_____________________ •Francois Mitterrand köztársa­sági elnök kedden az Elysée pa­lotában ebéden látta vendégül Aczél Györgyöt, a Miniszterta­nács elnökhelyettesét. Aczél György a keddi nap folyamán saj­tóértekezletet tartott, melyet az Editions Sociales Könyvkiadó rendezett Aczél György „Beszél­getés a szocializmusról” című in­terjú-kötetének megjelenése al­kalmából. i BORDEAUX A franciaországi Bordeaux kö­zelében egy autóra zuhant egy Jaguár típusú vadászgép. A pi­lóta szerencsésen katapultált, de a lezuhanó roncsok miatt egy gépkocsi kigyulladt, a benne ülő nő pedig halálra égett. Képün­kön: a repülő farkrésze a sztrá­dán. (Telefotó : MTI) ■ NYOLC ÓRÁN ÁT GYILKOLT A dél-koreai ámokfutó SZÖUL Tömeges gyilkosságot követett el egy részeg falusi rendőr Dél- Koreában, Pusantól 60 kilométer­re. Az ámokfutó lövöldözésének az eddigi jelentések szerint több mint hetven halálos áldozata van, 2­ i-an megsebesültek. A 27 éves rendőr összeveszett feleségével — egyes hírügynök­ségek szerint a barátnőjével — és ezért a szokásosnál is jobban leitta magát. Az esti órákban a rendőrőrsön meggyilkolta társait, majd az őrsön kézigránátokkal, két automata fegyverrel és lő­szerrel látta el magát, és az ut­cára vonult. Előbb egy járókelőt, majd a postahivatalban­­ tartóz­kodókat ölte meg. Ezután a tele­pülésen keresztülvonulva végzett, minden útjába kerülő emberrel. Többen úgy vesztették életüket, hogy a lövöldözést­ és a kézigrá­nátok robbanását hallva az utcá­ra mentek — kíváncsiskodva, de már nem volt idejük lakásaikba visszamenekülni. Egy külterületi tanya lakói vol­tak a következő áldozatok, majd útja utolsó állomásaként az ámok­futó rendőr bezárkózott egy ház­ba, ahol kézigránátokkal végzett önmagával és a két lakóval.­­ A­­ nyolc órán át tartó ámok­futás áldozatai között van az a nő is, akivel a rendőr összeve­szett. A dél-koreai belügyminisz­ter a hír hallatára azonnal a helyszínre utazott. Az AFP fran­cia hírügynökség értesülése sze­rint a Belügyminiszter benyújtot­ta lemondását. A DÉLI GEORGIA CSAK APERITIF" A válság kritikus ponthoz érkezett Woodward ellentengernagy ki­jelentette, hogy a parancsnoksá­ga alatt álló brit flottacsoporto­sítás „kész rajtaütni” a Falkland­­szigeteken állomásozó argentin csapatokon. A Hermes repülőgép­­anyahajón adott nyilatkozatá­ban Woodward hangsúlyozta, hogy a Déli Georgia csak az „aperitif” volt, a „kegyelemdöfés most következik”. A brit csapa­tok szerinte ugyanúgy az argentin csapatokat a legyőzik Falk­­landon, mint a Déli Georgián. A Hermes fedélzetén tartóz­kodó angol tudósító szerint Déli Georgián elért siker növel­­­te az angolok harci morálját, bár meglepetést keltett, hogy az ar­gentinok gyorsan megadták ma­gukat. A brit flottacsoportosítás egy­ségei úton vannak a Falkland­­szigetek felé. A brit lapok sze­rint 48 órán belül várható az angol flottacsoportosítás valami­lyen akciója Falkland-szigeteken. Vii • — Argentína „az utolsó kato­náig” védelmezni fogja a Falk­­land-­(Malvin-)szigeteket, ha a brit támadás bekövetkezik — jelen­tette ki az Amerikai Államok Szervezetének washingtoni kül­ügyminiszteri értekezletén Nica­­nor Costa Mendez argentin kül­ügyminiszter. A háromnapos miniszteri ta­nácskozás első felhívása hét­főn mindkét felet az erőszakos meg­oldás elkerülésére szólította fel. Az argentin külügyminiszter egyelőre csupán az AÁSZ-orszá­­gok erkölcsi támogatásáért fo­lyamodott, s beszéde kedvező fo­gadtatásra talált. Argentína to­vábbra is a békés rendezés mel­lett van — közölte a miniszter, aki hétfőn nem vetette fel a riói egyezmény alkalmazásának kér­dését, s nem kért sem katonai, sem gazdasági intézkedéseket Nagy-Britannia ellen. Alexander Haig amerikai kül­ügyminiszter az értekezleten ar­ról beszélt, hogy az Egyesült Ál­lamok „megkétszerezi közvetítő erőfeszítéseit”, de hozzátette: „tel­jesen világos, hogy a válság kri­tikus ponthoz érkezett”. Washington, miközben a fi­gyelmet változatlanul a közvetí­tő diplomáciára igyekszik nyítani, az utóbbi napokban i­á­— persze minden feltűnéskeltés nélkül — fokozta katonai együtt­működését az angolokkal a táv­közlés, az üzemanyag-utánpótlás és a támadó flotta hírszerzési adatokkal való ellátása vonalán. Peronista tüntetéssé vált az a nagygyűlés, amelyet a szak­szervezetek felhívására hétfőn este tartottak az argentin elnöki palota előtt. A gyűlést eredetileg a „nemzeti szuverenitás védel­mének támogatására” hirdették meg. A mintegy 10 ezer fős meg­mozdulás megfigyelők szerint nem is emlékeztetett arra a lel­kes felvonulásra, amelyen ápri­lis 10-én ünnepelték a szigetek elfoglalását. A peronista induló­kat éneklő tömeg, és a kivezé­nyelt rendőrség között azonban nem történt összecsapás. Az el­nöki palota hallgatásba burkoló­zott, ezúttal Galtieri elnök sem jelent meg a rózsaszín ház bal­konján. 1 ^ SOUTH GEORGIA Whaling)iRawson ^ ^Stations ARGENTINA ^ • South *^^^|^Grytviken J Mariik] / <?«**» i f,, Mt. Paget \ 1 WJIC-—-.. ini* Stanley FALKLAND ISLANDS AP s SOUTH GEORGIA IS Népszámlálás Kínában PEKING Július elején, tíz napon át négy­millió számlálóbiztos és egymil­lió ellenőr méri fel Kína lakosai­nak pontos­­ számát, és ír össze 19 különféle adatot, a vil­ág legnépe­­­sebb országának a népéről. A fel­­­mérés a július elsejei 0 órai hely­­­zetet rögzíti majd. A Kínai Nép­­köztársaság harmadik, s egyben legátfogóbb népszámlálásának végleges, részletes adatait azon­ban csak 1984 végén hozzák nyil­vánosságra. Az ország lakossá­gának számáról — előzetes, nem végleges adat formájában — idén ősszel értesül majd a közvéle­mény. A népszámlálás előkészületeiről tartott pekingi sajtóértekezle­ten elmondták, hogy a kínai kor­mány eddig 360 millió jüant köl­tött a lakosság összeírásának megszervezésére, többek között próbaszámlálások lebonyolításá­ra. Az idei felmérés három pont­ban különbözik az 1953-as és 1964-es népszámlálástól: nagyobb embertömegről van szó, az adat­ig?­ .A leszpr­nak szám­í­tógépeket, és használ­minden eddiginél részletesebb kérdőívek kitöltéséhez kérik a lakosság együttműködését. Pontos választ akarnak például kapni a kínaiak demográfiai és szociális helyze­téről, például a munkanélküliek számáról is. Nem küldenek kérdőíveket Tajvanra, a végleges összegezés­nél a tajpeji statisztikai hivatal kiadványait használják majd fel. Kínában az 1964-es népszámlá­lás adatát (723 millió fő) vették eddig bázisszámnak és évről évre ehhez adták hozzá a lakóhelyi bizottságoktól beérkező adatokat. Az így kapott számok azonban inkább csak becslésnek tekint­hetők. Afganisztán ünnepe Kedden délelőtt Kabul főterén százezrek gyűltek össze, hogy megemlékezzenek az áprilisi for­radalom negyedik évfordulójáról. A katonai díszszemlén elhang­­zott beszédében Abdul Kadir tá­bornok, ideiglenes nemzetvédelmi miniszter elmondotta, hogy a for­radalmi Afganisztán dolgozói ha­talmas eredményeket értek el az új élet épí­tésében, az áprilisi for­radalom vívmányainak megerősí­tésében. Kiemelte, a Szovjetunió testvéri segítségét, amelynek je­lentősége felbecsülhetetlen, és amelyet a dolgozó nép mély há­lával fogad. A résztvevők éltették az áprilisi forradalmat, és tilta­koztak az ország bel­ügyei­be be­avatkozó imperialisták és reakció­sok cselszövései ellen. HITELPOLITIKÁNK TOVÁBBRA IS AZ EGYENSÚLY HELYREÁLLÍTÁSÁT SZOLGÁLJA A Magyar Nemzeti Bank közgyűlése A Magyar Nemzeti Bank ked­den tartotta évi rendes közgyű­lését. Tímár Mátyás, a bank elnö­ke ismertette az 1981. december 31-i mérleget, az éves eredmény­kimutatást és a tavalyi üzletévről szóló jelentést. A mérlegben tükröződik az 1981. évi gazdasági növekedés mérsé­kelt — bár az előző évinél élén­­kebb — üteme. Az arany-, a va­luta- ,és a devizakészletek, vala­mint a látra szóló követelések ál­lománya — a külföldi források mérsékeltebb igénybevétele miatt — kisebb az egy évvel korábbi­nál. 1981-ben mind a közép- és hosszú, mind a rövid lejáratra ki­helyezett hitelek kisebb mérték­ben nőttek, mint 1980-ban. A vál­lalatok és szövetkezetek saját pénzeszközei bővültek, a bank a hitelek kibocsátása során figye­lemmel volt a vásárlóerő és az árualapok viszonyára. 1981. de­cember 31-én a bank részvénytő­kéje változatlanul hatmilliárd fo­rint, tartalékalapja — a tavalyi közgyűlési határozattal végrehaj­tott emelés folytán — az egy évvel korábbinál egymilliárd fo­rinttal több, 3,4 milliárd forint volt. A banknál elhelyezett beté­tek 1981-ben összességükben 6,2 milliárd forinttal emelkedtek, ezen belül a lekötött bevételek 8,4 milliárd forinttal nőttek, a lát­­ra­ szólóak 2,2 milliárd forinttal csökkentek. 1981 végén 81,3 milli­árd forint értékű bankjegy és ér­me volt forgalomban, 8,6 milliárd forinttal több, mint egy évvel ko­rábban; e növekedés kisebb az előző évinél. A bank nyeresége 1981-ben 10,5 milliárd forint volt, 0,7 milliárd forinttal több mint 1980-ban (a kamatbevételek növekedése ugyanis meghaladta a kamatki­adásokét). A hitelpolitika továbbra is külső és a belső egyensúly javí­­­tását, az exportképesség és a jö­vedelmezőség fokozását, a gazda­ságos termékszerkezet kialakítá­sát és az indokolatlan mértékű készletfelhalmozás megelőzését szolgálta. A hitelek növekvő költ­ségei miatt a bank 1981-ben két ízben (1,1 százalékkal) emelte a hitelkamatlábakat. A vállalati be­tétek nagy részének kamatlába egy százalékkal nőtt. A forgóesz­közhitelek iránti igényt befolyá­solta a vártnál nagyobb vállalati likviditás, másfelől egyes termé­kek készleteinek emelkedése, beruházási hitelek elsősorban­­ a gazdaságosan értékesíthető ex­portáruk termelésének bővítését, az energiafelhasználás ésszerűsí­tését, a hulladékok és a másodla­gos nyersanyagok hasznosítását, a KGST-kooperációk megvalósítá­sát finanszírozták. Népgazdaságunk devizahelyze­tét kedvezően befolyásolta a nem rubel viszonylatban elért árfo­lyamnyereség, valamint az, hogy e relációban a cserearányok is javultak. Ugyanakkor azonban a tőkés hitelpiaci feltételek nehe­zebbé váltak, a kamatlábak igen magas szintre emelkedtek. Az ex­portbővítő beruházások finanszí­rozásához az arab térségben mű­ködő bankoktól 150 millió dol­lár, amerikai,­­japán és nyugat­európai bankoktól 400 millió dol­lár középlejáratú hitelt vettünk fel. Kedvező feltételekkel nyújtot­tak hiteleket a KGST-országok közös bankjai: a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank és a Nemzetközi Beruházási Bank. A Magyar Nemzeti Bank — a konvertibilis valuták nem keres­kedelmi és kereskedelmi árfolya­mok fokozatos közelítése után — 1981. október 1-én bevezette ezek egységes árfolyamait. A magyar lakosság utazási valutabevásárlá­sainál megszűnt az illeték, nőtt a vásárolható valutaösszeg. A bank árfolyamjegyzései rendszeresen követték a konvertibilis valuták egymás között árfolyamváltozása­it. Október 1. óta az árfolyam­kiigazításokra hetenként kerül sor. A számvizsgálóknak a közgyű­lésen tett nyilatkozata megállapí­totta: a bank számvitele, 1981. de­cember 31-i mérlege és 1981. évi eredménykimutatása helyesen tükrözi az aktívákat, a passzívá­kat, valamint az eredményt, és mindenben megfelel a törvényes előírásoknak. A közgyűlés a mér­leget, az eredménykimutatást és az üzletévi jelentést megvitatta, majd egyhangúlag jóváhagyta. Egyben úgy határozott, hogy a nyereségből egymilliárd forintot ebben az évben is a tartalékok növelésére fordít. (MTI) Jogerős ítélet a mohorai tömegszerencsétlenség ügyében A Legfelsőbb Bíróság kedden ítéletet hirdetett Kéri György 29 éves autóbuszvezető ügyében, aki 1981. november 30-án Mohoránál tömegszerencsétlenséget idézett elő. Mint ismeretes, Kéri Györ­gyöt a Balassagyarmati Megyei Bíróság 9 évi szabadságvesztésre ítélte, és végleg eltiltotta a közúti járművezetéstől. A vádlott és vé­dője enyhítésért fellebbezett, így került az ügy a Legfelsőbb Bíró­ság elé. Mint az első fokú ítélet meg­állapítja, Kéri György 1978. ok­tóber 30-tól dolgozott a Volán 4- es számú Vállalat hatvani üzem­egységében, kezdettől fogva tarta­lékos, úgynevezett váltó beosztás­ban. A kötelező munkalélektani vizsgálat szerint figyelme ugyan kicsit szétszórt volt, de alkalmas­nak bizonyult a buszvezetői mun­kakör betöltésére. Munkáját át­lagosan végezte, ám 1980-ban és 1981-ben fegyelmezetlen magatar­tása miatt több ízben figyelmez­tetést, majd fegyelmi büntetést is kapott. 1981. december 15-re munkavi­szonyát felmondta. Mielőtt a fel­mondási idő letelt volna, novem­ber 30-án bekövetkezett a bal­eset. Kéri aznap reggel 4 órakor állt munkába, a Hatvan—Nagyköké­nyes—Bérces—Balassagyarmat út­vonalon teljesített szolgálatot. Fél tízkor, mintegy 18 perces késéssel érkezett Mohorába. Az italbolt melletti megállóban sokan fel­szálltak, a busz zsúfolásig meg­telt utasokkal. Kéri elindult, egy enyhe kanyar után, akár egye­s nes úton az előjelző táblákat fi­gyelmen kívül hagyva, mintegy 35 kilométeres sebességgel haladt a jól belátható, működő fényso­rompóval ellátott vasúti kereszte­ződés felé. Attól mindössze 5—6 méterre volt, amikor észrevette a piros jelzést, s a közeledő vona­tot. Ekkor erősebb gázt adott, hogy megkíséreljen átjutni a vo­nat előtt — sikertelenül. A tragédia 17 halálos áldozatot követelt, 29-en súlyosan megsé­rültek,­­az anyagi kár pedig meg­haladta a 700 ezer forintot. Kéri György mind az első-, mind másodfokú tárgyaláson bűnösnek a vallotta magát, s nem tudott el­fogadható választ adni arra kérdésre, miért nem észlelte a jól a látható előjelzőket, s a piros fény­sorompót. A Legfelsőbb Bíróság megálla­pította a vádlott gondatlanságá­nak magas fokát és azt, hogy a súlyos, tragikus baleset kizárólag ennek következménye. Kimondot­ta azt is, hogy — tekintettel a vasúti kereszteződéseknél gyak­ran előforduló szabálytalanságok­ra és súlyos balesetekre — az ilyen balesetokozókkal szemben indokolt a törvény szigorának al­kalmazása. Ezért Kéri Györgyöt a kiszabható büntetés maximu­mát megközelítő nyolc év hat hó­nap szabadságvesztésre ítélte, és végleg eltiltotta a közúti jármű­­vezetéstől. Az ítélet jogerős. ZÖLDSÉG- ÉS GYÜMÖLCS ELLÁT­ÁS A SZÖVOSZ elnökségi ülése Az elmúlt hetekben több szerv foglalkozott a zöldség-, gyümölcs­ös burgonyaellátás kedden a Fogyasztási helyzetével. Szövetke­zetek Országos Tanácsának el­nöksége is ezt a témát tűzte na­pirendre. Megállapították,­­hogy kedvező jelek mutatkoznak a ker­­tészetitermék-kereskedelemben. Az elmúlt évben a ZÖLDÉRT- vállalatok ezekből az árucikkek­ből 1,1 millió tonnát értékesítet­tek, hozzávetőleg másfél száza­lékkal többet, mint egy­ évvel ko­rábban. Ugyanakkor csaknem har­madával bővült az exportra át­adott, illetve az ipari üzemeknek eladott termékek mennyisége. Tavaly mintegy ötödével csök­kent a ZÖLDÉRT-vállalatok egy­más közötti forgalma, azaz rövi­­debb lett az áru útja. Ez is azt bizonyítja: erősödik a termelők és forgalmazók közötti integráció és abban is mind jobban felszínre jutnak az anyagi érdekeltség egyre gyakrabban közös elemei. Fokozatosan előtérbe kerül a raktározás koszerűsítése. Terv­szerűbb lett a munka a fogyóesz­közökkel, illetve a göngyölegek­kel való gazdálkodásban. A vál­lalatok szinte egész éven át kíná­lati pozícióban voltak és részben ennek következtében is mintegy 9 százalékkal csökkent a zöldség,, a gyümölcs és a­­ burgonya fo­gyasztói ára. Javult az ellátás a nagyvárosokban és az iparvidé­keken. Az elnökség megállapította: az áruösszetétel továbbra sem felel meg teljes egészében az igények­nek. Amíg különösen nagy mérték­ben nőtt a burgonya, sárgadin­­­nye, alma, meggy, málna, cseresz­nye felvásárlása, addig fejes-ká-* posztóból, paradicsomből,.. .,v­ zöld* borsóból, zöldbabból^ súlyából, kajszi- és őszibarackból­' ^“- gyski. van a kedvezőtlen időjárás kö­­­vetkeztében — a vártnál keveseb­bet vásároltak fel a ZÖLDÉRT- ek. Megvitatta az elnökség a keres­kedelmi munka további feladatait. Növelik a szerződéses üzemelte­tésű boltok számát, tovább bő­vítik a közvetlen termelői kap­csolatokat és újabb lehetősége­ket adnak a kistermelőknek mun­kájuk felfejlesztéséhez. (MTI) Mélyhűtött kertészeti termékek Baján (Folytatás az 1. oldalról.) szerződés. Az idén már 6000 ton­na zöldborsót kell feldolgoznia a bajai gyárnak. Igen régi szerződéses kapcso­lata van a hűtőiparral a dusnoki Munkás—Paraszt Tsz-nek, amely egyik legjelentősebb zöldborsó­­szállítója a gyárnak. Hasonló nagyságú a kertészeti termékek szerződött területe a fajszi Kék Duna Tsz-ben, ahol zöldborsón, zöldbabon kívül spenótot is nagy mennyiségben termesztenek. A bátyai Piros Paprika Tsz az előző esztendőkben más tartósí­tóipari üzemekkel volt kapcsolat­ban. Az idén a jóval kisebb szál­lítási távolság, a többszöri jár­műforduló és nem utolsósorban a hűtőiipar előnyösebb áraján­latai miatt, Bajára is szállít zöld­ségfélét. A kalocsai járásban foktői Béke, az aszódi Egyetértés a Tsz, valamint a Kalocsai Állami Gazdaság még a jelentősebb zöld­ségféle nyersanyagszállítója a gyárnak. Újabban a sükösdi Május 1. és a vaskúti Bácska Tsz is felsora­kozott a hűtőház szerződéses part­nerei közé. Zöldborsót vállalt mindkettő, s ehhez műszaki se­gítséget is kapott, többek között olyan betűklak­ítógépet, amelyhez a korábbi típusaihoz viszonyítva negyedannyi kézi munkaerőre van szükség. Igényes termék a csemegeku­korica, amelyet a gyár körzeté­ben főként szövetkezetek háztáji gazdaságaiban és az áfészek szakcsoportjaiban A mélyhűtött csövet termesztenek, elsősorban Svédországba kukoricát szállít­ják. Keresett cikk a morzsolt csemegekukorica is, ennek a Ka­locsai Állami Gazdaság a legfőbb nyersanyagszállítója. Mindkét termék átvételét különböző mű­szaki megoldással korszerűsítet­te és meggyorsította a bajai hű­­­tőház. Kettős célt tud ezzel elérni: a kényes nyersáru kevésbé sérül, és a szállítási forduló is meggyor­sul. Mélykút és Jánoshalma, Bács­almás, Madaras a­­ Bácskában, Úszód, Foktő a kalocsai járásban a paradicsom alakú paprika leg­főbb termelési körzete a megyé­ben. Évente 20 ezer tonna prita­­minpaprikát értékesítenek en­nek a tájnak termelői, túlnyomó­­részt a kisgazdaságok, amelyek a szövetkezetek szervezésében mű­velik ez­t a kertészeti kultúrát. A termésnek több mint 10 százalé­kát a bajai gyár vásárolja meg, a többit más kereskedelmi for­galomban értékesítik a termelők. E kényes kertészeti növények termesztése elég kockázatos. Gya­kori az elemi csapás, ami tönkre­teheti a termés jó részét. A kalo­­­csai járásban tavaly a jégverés­ miatt a zöldborsó nagy része pusz­tult el. A termelőket és a gyárat tekintélyes veszteség érte. Ezért is várják ezen a környéken már évtizedek óta a jégelhárítás meg­szervezését, a Baranya megyé­ben jól bevált rakétarendszer fel­állítását itt a Duna—Tisza közén. Az 1982-es szerződés szerint ezerszáz tonna spenótot, kétezer tonna zöldbabot, kétezer-ötszáz tonna pritaminpaprikát ezeröt­száz tonna csöves és nyolcszáz tonna morzsolt csemegekukoricát, 4880 tonna zöldborsót, kilencszáz tonna karalábét dolgoz fel töb­bek között a bajai gyár, s ezt vár­ja szerződéses partnereitől, elemi kár nem sújtja, még ma is lesz. Kiss Antal

Next