Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-25 / 120. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1982. május 25. NAPRAFORGÓFAJTA, AMELYBŐL MÉZET ÁLLÍTANAK ELŐ A csicsóka újrafelfedezése A csicsókára talán már csak az idősebbek emlékez­nek. A deskés eledel, valami­kor burgonya helyett fo­gyasztották a szegényebb emberek. A napraforgó egyik fajtája, igénytelen, a száraz­ságot jól tűrő, évelő növény. Gyökerein tyúktojás nagy­ságú gumók fejlődnek. Gyen­ge talajon is tekintélyes mennyiségű termést ad, töb­bet, mint a burgonya. A fel­­szabadulás előtt szükségélel­­miszerként használták,­ etet­ték a sertésekkel és szerepet játszott a vadgazdálkodás­ban. Nagy előnye, hogy alig van betegsége, kártevője. Termesztése olcsó. Hátránya, hogy csak 2—3 hétig tárol­ható, ezt némileg ellensú­lyozza, hogy bizonyos ideig a földben lehet hagyni. Az utóbbi évtizedekben elfe­lejtkeztek róla, csak most fedez­ték fel újra. A Hosszúhegyi Ál­lami Gazdaságban Sasvári Ká­rollyal, az almaléüzem vezetőjé­vel arról beszélgetünk, hogy ez a növény mennyire értékes lehetne a népgazdaság számára. — Gumója 15—16 százalék cukrot tartalmaz. Az olcsó csi­csókából tehát értékes gyümölcs­cukrot állíthatunk elő, amely ki­válóan alkalmas kalória- és szén­hidrátszegény ételek, italok elő­állítására, cukorbetegek és elhí­zottak részére. Szaharinnal páro­sítva, édesítő ereje tovább fokoz­ható. — Hogyan jutottak arra a gon­dolatra, hogy az almaléüzemhez csatlakoztatva csicsókamézet ál­lítanak elő? — Az előtörténet a következő: dr. Molnár László, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola nyugal­mazott tanára és dr. Angeli István Somogy megyei főorvos együtt adták be elképzeléseiket a Mező­­gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztériumnak, valamint az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bi­zottságnak. A közös kezdeménye­zés alapján indult meg a csicsóka­program végrehajtása. A fajta­nemesítés a Tápiószelei Agrobo­tanikai Állomáson történik, nagyüzemi termesztési kísérlete­­­ket pedig három gazdaság, köz­tük a hosszúhegyi végzi. A Ker­tészeti Egyetem tartósítóipari ka­rának közreműködésével törté­nik a gyümölcscukor előállítása. Valószínű lehetőség nyílik olcsó, hazai csicsókaszörp előállítására és különböző módon történő hasz­nosítására. Az üzemvezető egy sötétbarna színű szirupos anyaggal töltött üveget bont fel. — Kóstolja meg — mondja és egy kávéskanalat ad a kezembe. Valóban olyan­ íze van, mint a méznek, csak annál kissé édesebb érzetet kelt. Megnézzük a feldolgozó gép­sort, a szirupkészítő üzemet, ahol majd ősszel készül a csicsóka ér­tékes „méze”. Jankó István központi agronó­­mus: —­ A program feladata: ennek az elfelejtett növénynek a ter­mesztése évről évre nagyobb te­rületen, gyümölcscukor-készítés céljából. A hazai termelési vi­szonyoknak legmegfelelőbb faj­ták kiválasztására törekszünk, amelyek a magas cukortartalom mellett bőtermőek, művelésre alkalmasak, nagyüzemi betegsé­gekkel szemben ellenállóak. Gon­dolunk a lombtermés hasznosítá­sára, amely szilázs készítésére alkalmas. Gumótárolási kísérlete­ket végzünk. Keressük a leggaz­daságosabb technológiáit, a gyü­mölcscukor, ahogy ’szaknyelven mondják a fruktóz, esetleg etil­alkohol előállítására. Rendelkezésünkre állnak külföl­­di­ tapasztalatok is. A Szovjet­unióban, Franciaországban és­­ még néhány államban területen termesztik, az nagyobb ottani technológiákat is igyekszünk hasznosítani. Nagy fantáziát lá­tunk ugyanis a csicsóka hasznosí­tásában — hangoztatja Jankó István. K. S. • Sasvári Károly, az almaléüzem vezetője: — Értékes gyümölcscuk­rot tartalmaz. — Jankó István központi agronó­­mus: — Nagy fantáziát látunk hasznosításában. — A gyümölcslé- és mustsűrítő gépsoron állítják elő a csicsókamézet is. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Szesztolvajok Izsákon AZ IZSÁKI Állami Gazdaság­ Agárdy pincészeténél havonta egy-egy hetet éjszakai műszak­ban dolgozott együtt Nédó Sán­dor, a pezsgőüzem betanított munkása, Bodza Pál, szakképzett , kazánfűtő és Kovács István, a pezsgőüzem segédmunkása. J­ól ismerték egymást, nemcsak azért, mert egy munkahelyen dolgoztak, hanem mert mindhárman gyerek­koruk óta Izsákon élnek. Közülük­ Nédó Sándor a legfiatalabb: 27 éves, Bodza Pál negyven, Ko­vács pedig harminc esztendős. Büntetve egyikőjük sem volt s vi­szonylag jó anyagi körülmények között élnek. Néha például a tu­lajdonát képező házhelyen egy távolabbi rokonával kétszintes ikerház építését­ kezdte meg né­hány éve, de van egy Zsigulija, és két motorkerékpárja is. Bodza Pál sem szegény ember: Izsákon kétszobás családi háza, Lada sze­mélygépkocsija van. Kovács Ist­ván tulajdona feleségével közösen egy tanya és egy Zsiguli. Mindezt azért tartottuk fontos­­­nak elmondani, hogy lássuk: nem a szükség vitte rá őket a lopás­ra. Az Agárdy pincészetnél — ép­pen úgy, mint más ilyen helyen — a pince ajtajának alsó szélé­ből­­ lefűrészeltek annyit, hogy a tömlőket be tudják vezetni akkor is, ha csukva, vagy zárva tartják az ajtót. Ez eddig szabályos is, attól eltekintve, hogy ez a nyí­lás talán túlságosan nagyra sike­rült: egy vékonyabb alkatú em­ber hanyattfekve félig be tu­dott bújni rajta. A három éjsza­kás azonban nem ezt a módszert alkalmazta, mert könnyebb meg­oldás kínálkozott. Legalábbis az első alkalommal. Ez 1980 nyarán történt. Kovács István észrevette, hogy a pinceajtó kulcsát nem vit­ték el, hanem a nyíláson belül a földre tették. Ő kivette,­­kinyitot­ta az ajtót és besétált a pincébe. Ott, az egyik 500 literes hordóból teleengedte konyakkal az ötlite­­res műanyag kannát, s azt a mun­ka végeztével hazavitte.­ Nem volt nehéz dolga, hiszen minden­nap autóval járt dolgozni,­­éppen úgy, mint Bodza. Néha motorke­rékpárral közleked­ett. ■Az említett év őszén, természe­tesen éjszaka Bodza Pál észre­vette, hogy a présház felől fény szűrődik, majd azt is látta, hogy Kovács István érkezik az iroda­épület felől. Megkérdezte tőle, hol járt. Kovács nem keresett ki­búvót, hanem nyíltan meg­mondta: megtalálta a pince kul­csát és konyakot akar onnan hoz­ni. Bodza kijelentette, hogy neki is szüksége van konyakra, de nincs edénye. Ezen könnyű volt segíteni: találtak az udvaron egy ötliteres műanyag kannát, ki­mosták, együtt lementek a hor­dókhoz és öt-öt liter konyakot loptak el és vittek haza. Néha ekkor­­ még semmit nem tudott arról, hogy társai mit csinálnak. Nem sokkal ezután azonban­­ is tapasztalta, hogy Kovács Ist­­­ván lement­ a pincébe. Nyomban megkérdezte tőle, mit ott. Kovács újból nyíltan keresett vála­szolt, egyben kérte Nédót,­­ hall­gasson az ügyről. Nédó Sándor ezt megígérte, viszont elmondta, hogy neki is nagy szüksége konyakra, mert házat épít és van munkásokat meg kell kínálni va­a­lamivel. Ezen az éjszakán azután már hárman mentek a pincébe,­­s a továbbiakban — 1981 augusz­tusáig — minden hónapban azon a héten, amikor éjszakások vol­tak, hordták a pincéből a konya­kot, a tiszta szeszt és­ az úgyne­vezett alapbort, a palackozott pezsgőt. KEZDETBEN mindig ott talál­ták a pincekulcsot a nyíláson­ be­lül,­­de egy idő múlva eltűnt kulcs, sőt — bizonyára sejtettek a valamit a pincészet vezetői — a hordók csapját is ellátták,bizton­­sági szerkezettel. Ezek az „aka­dályok” azonban nem­­ szegték kedvét a három tolvajnak. Az ajtó alatti nyíláson hanyattfekve Nédó vagy Kovács belkúszott és egy hajlított vassal elhúzták a re­teszt. Kijátszották a biztonsági zárat is: nem­ a csapon, hanem a hordó felső nyílásán gumicsővel szipantották ki a konyakot. A feladatokat megosztva lop­tak: Bodza Pál csupán két alka­lommal volt a pincében, megtöl­teni a műanyag kannákat, illetve felhordani azokat. A többi eset­ben figyelt és őrködött, hogy bűn­társai nyugodtan dolgozhassanak. Olyan is előfordult, hogy például Nédó Sándor „járandóságá­t” Bod­za vagy Kovács szállította a har­madik társ lakására, ha Nédó nem vett részt az akcióban, nem tartózkodott a munkahelyén. NEM KIS MENNYISÉGRŐL volt szó, hiszen — amint említet­tük is — 1980 közepétől 1981 au­gusztusának végéig dézsmálták a pince, és a palackozó készletét, s így összesen 600 liter konyakát, 130 liter tiszta szeszt, 90 üveg pezs­gőt és 20 liter alapbort loptak el. Ezeknek összesített értéke meg­haladja a 130 ezer forintot. Ilyen nagy mennyiségű szeszt termé­szetesen nem tudtak elfogyaszta­ni, de elsősorban­­ nem is ezért lopták. Pénzt akartak csinálni be­lőle, vagy legalábbis előnyhöz­­ jut­ni. Nédónál ez például 1981 ápri­lisában sikerült: ekkor ismerke­dett meg Bánfi János (Kecske­mét, Boróka utca 17.) villanysze­relővel, akit Jankovics István (Kecskemét, Simon István­ utca 1.) mutatott be neki. Nédó ugyan­is kutat akart fúratni épülő házá­nál. Ezt vállalta el Bánfi. Jan­kovics viszont figyelmeztette Bán­­fit, hogy pénzt ne kérjen Nédótól, mert most építkezik és bizonyára nin­cs pénze. Nos, amikor elké­szült a kút Nédó nagyvonalúan pezsgővel­ és konyakkal fizetett. Bodza Pálnak is kölcsönadta a kútfúró berendezést Bánfi, aki tudta, hogy Nédó is és Bodza is az Izsáki Állami Gazdaságtól lopják a szeszt. A két­ embertől a múlt év áprilisában és májusá­ban összesen 260 liter konyakot és 32 üveg pezsgőt kapott, de Né­dó ezt még megtold­otta öt liter tiszta szesszel. Az említett szesz­­mennyiség nem mind honorári­um volt. Nédótól 100 litert nyolc­van forintos egységáron vett meg, Bodzától pedig ötven litert, ugyancsak nyolcvan­­ forintért li­terenként. Bánfi a Bács-Kiskun­ megyei Vendéglátó Vállalat villanyszere­lője volt, s így bejárása nyílt az italboltokba, éttermekbe. Így is­merkedett meg a kecskeméti Hí­rös Étteremnél segédmunkásként dolgozó Szabó Istvánnal (Kecske­mét, Talfája köz 25.), aki össze­sen 70 liter konyakot vett át Bán­­fitól száz forintos egységáron. Szabó viszont továbbadta, im­már 120 forintért Varjú György­nek (Kecskemét, Polonyi utca 9.), aki abban az időben — 1981 nya­rán — az UNIVER Afész egyik kecskeméti italboltját vezette szerződéses alapon.­Varjú a ko­nyakot az üzletben kimérte 160 forintért literenként. István szintén vásárolt Jankovics Nédótól negyvenöt liter konyakot nyolc­van forintos áron, tíz litert pedig ajándékba kapott a kútfúrási mun­kálatokban kifejtett közreműkö­déséért. Ezt az ajándékot Nédó­­ még megtoldotta hat üveg pezs­gővel. A Kecskeméti Járásbíróság május 11-én hirdetett ítéletet a szesztolvajok és orgazdák fölött. Nédó Sándor két év börtönt ka­pott,­­tízezer forint megfizetésé­re kötelezték­ két évre a ügyektől, egy évre pedig a köz­­jár­művezetéstől tiltották el (mert a bűncselekmények elkövetéséhez járművet is használt). Bodza Pál büntetése egy év hat hónapi bör­tön, nyolcezer forint pénzbünte­tés.­­A közügyektől őt is két évre, a járművezetéstől pedig egy évre tiltották el. Kovács Istvánt két évi börtönre, tízezer forint pénz­­büntetésre ítélte a bíróság s két évre a közügyektől, egy évre pe­dig a járművezetéstől tiltották el. Bánfi János egy év három hónapi börtönt kapott, két évre eltiltot­­ták a közügyektől és hatezer fo­­­­rint pénzbüntetésre ítélték. Sza­bó, Jankovics és Varjú büntetése öt-, hat, illetve nyolc­ezer forint, amit meg nem fizetés esetén bör­tönre változtat a bíróság. A BÜNTETŐTANÁCS termé­szetesen figyelembe vette az eny­hítő és súlyosbító tényezőket is, így például azt, hogy Nédó és Kovács a nyomozás során fejen­ként 51 ezer forintot kártérítés címén már befizetett az Izsáki Állami Gazdaságnak. Ugyanak­kor a bíróság­­ a gazdaságot to­vábbi kártérítési igényével a tör­vény egyéb útjára utasította. Az ítélet még nem jogerős. G. S. TÚL A MEGYEHATÁRON: Vállalkozó fiatalok A dűlőúton végigdöcögve nem ver port gépkocsink kereke. A traktor vágta gödrökben, a pangó vízfelületen meg-megcsillan a ta­vaszi napsugár. A pilóta ügyesen manőverezik, szeretné tengelytö­rés nélkül megúszni a vállalko­zást. Gépével oldalazva, egyen­súlyozva kerülgeti a hatalmas árkokat. Csak az út végén enged fel feszültsége. Izzadt homlokát megtörölve szakad fel belőle: — Még egyszer nem vállalkoznék er­re az útra. Magamban igazat adok neki. A megpróbáltatást azonban gyor­san feledteti a vidám asszony­­csapat, tréfálkozva szorgoskod­nak a kunszentmártoni Körös­menti Termelőszövetkezet kerté­szetében. Több fajta A tavasszal több mint 30 hek­táros területre kell paradicsom és paprika palántát ültetni a ré­gi, hollandi ágyakból. Mindegyik növényből több fajtát termesz­tenek, így széthúzható az érés és a szedésük is. Ha egyszerre érne a 30 hektáron a paradicsom , vagy paprika, rengeteg ember és szállítóeszköz kellene a betakarí­tásához. Itt ugyanis kézzel szedik az árut, mert így jobban tudják értékesíteni. A piacon szívesen veszik a kunszentmártoni papri­kát, paradicsomot. — A kertészkedés eredményes gyakorlatához az iskolában meg­szerezhető­­ tudás mellett jó érzék, elhivatottság is szükséges. — mondja dr. Sári László, a szövet­kezet termelési elnökhelyettese. — Kérem­, a jó kertész együtt él a növényével. A vetéstől a be­takarításig végigkíséri fejlődését. Szinte tövenként ápolja. Nulla értékű ! Papírt, ceruzát vesz elő és ír­ja. Aztán az irkalapon megte­kinthetem a végeredményt. A negyven kertészeti dolgozó öt és fél millió forint értékű árut ter­mel évente. A paradicsom ter­mésátlaga 50 tonna, a paprikáé 30 tonna hektáronként, így nyeresé­ges a zöldségtermesztési ágazat. Igaz, ehhez hozzájárul, hogy a melegágyi telep ma már nulla értékű. A melegtalphoz szüksé­ges trágya az állattenyésztésből kerül ki, a komposztot is hely­ben készítik, a szántóföldi zöld­ségtermesztést pedig részesműve­lésben végzik a tagok. A nagyobb nyereség elérésében tehát köz­vetlenül érdekeltek az emberek, s ez a biztosítéka a magas ter­mésátlagok elérésének. — Csak hát a kertészkedőktől sokan irigylik a nagyobb jöve­delmet­ — fűzi tovább a gondola­tot az elnökhelyettes. — Nem az itteni tagság ágál elősorban. Ők tudják, hogy mennyi baj, vesződ­­ség van a zöldséggel. A járóke­lőnek tűnik szemébe a szép ház, az új gépkocsi. Pedig ha tudná, hogy mennyi verejték van mö­götte ... Aki ezt csinálja, meg­érdemli, hogy jobban éljen. Vari vállalkozó bőven, elsősor­ban a fiatalok. Nekik az otthon­­teremtés még a napi gondok kö­zé tartozik. A házépítéshez pedig pénz kell. Segít a közös — Együttműködési szerződést kötöttünk a Korai Zöldségterme­lési Rendszerrel, amelynek gesz­tora a szentesi Árpád Termelő­­szövetkezet. Ők adják a terme­­lés techhnológiáját, szaktanáccsal látják el a vállalkozó kedvű fia­taljainkat. Mi meg a földet ad­tuk. Ma már 1,3 hektáron fe­szülnek a háztáji gazdaságok fó­liasátrai, egy tagban, így kön­­­nyebb a talajművelés, a palánták öntözése, permetezése. Mindezt a szövetkezet nyújtja­­ szolgálta­tásként. Ellenértékét a téríti. A módszer előnye, tagság hogy a máshol dolgozó családtagokat is bevonják a termelésbe. Sza­bad idejükben értéket állíta­nak elő. Több áru jut az üz­letekbe, a hűtőházakiba, és a kon­zervgyárakba. Nem utolsósorban több pénz a vállalkozók pénztár­cájába. Megérdemelten. Ugyanis aki fóliázni akar, vállalnia kell, hogy három évig nem hagyja ab­ba. Ennyi idő alatt amortizálódik a fóliaváz. Addig azonban ta­vasztól őszig nem nagyon gon­dolhatnak a szabad hétvégére — magyarázza az elnökhelyettes. A kunszentmártoniak példáját érdemes követni Bá­cs-Kiskun mezőgazdasági szövetkezeteiben is, ahol erre megvan a lehetőség. B. Z. MEGJEGYEZZÜK Pergő vakolat Csodálatos épületek díszítik Kecskemét főterét. S ami még csodálatosabb: az egykori zsi­nagóga, kollégium, rendház az új tartalomhoz illő köntöst kapott. A hófehér szín cseppet sem hivalkodóan emeli ki kör­nyezetéből a három építészeti alkotást. Körülöttük, közöttük sétálva magasztos gondolatok juthatnak eszünkbe. No és persze profánok is, ha az álta­lános szépség mellett látjuk a Kodály Intézet falán az eső­­csurgások nyomait, vagy — s ez a feltűnőbb — a Tudomány és Technika Házának homlok­zatáról lepergett vakolat he­lyét. Óriástenyérnyi foltok árul­kodnak valamiféle hiányosság­ról,­ figyelmeztetik a szakem­bert és a laikust egyaránt a technológia, az azt alkalmazó ember hibáira. Esetünkben, pontosabban a Tudomány és Technika Háza esetében mindkettőről lehet beszélni. A műanyag vakola­tok alkalmazásának az építés­kor — 1969—74 között — ná­lunk még nem voltak megfe­lelő tapasztalatai. Ez az ob­jektív ok. A szubjektívről ál­lítják a szakemberek: az épí­tőknek azt azért tudniok kel­lett volna, hogy az ilyen öreg­­ szerkezet felújításakor a régi vakolatot teljes egészében le kell verni. Ezután megfelelő szilárdságú — a szakmában H 25-ösnek nevezett — ha­barccsal bevakolni, majd ha az alaposan kiszáradt, jöhet az időálló műanyag festék. Sajnos, a munka nem így zajlott, s 25 év helyett nyolc esztendő is elég volt a fagy­nak, a szélnek, a víznek, ah­hoz, hogy kikezdje az épület homlokzatát. Amelyet előbb­­utóbb fel kell újítani. S ez nyilván pénzbe kerül. Többe, mintha egyszer csinálták vol­na meg — jól. V. T.

Next