Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-09 / 133. szám

SPORT•SPORT - SPORT A magyar öregfiúk válogatottja Kecskeméten Miközben — éppen az elmúlt héten játszott Magyarország— Szovjetunió „nosztalgia-show” kapcsán — azon vitatkoznak, hogy érdemes-e visszaidézni a régi szép emlékeket, az ügyben a legilletékesebbek, vagyis a szur­kolók már rég döntöttek, ők igenis kíváncsiak az egykori nagy csaták hőseire, a szellemes, lát­ványos játékra, a pazar trükkök­re, amiben — mondjuk meg nyíl­tan — oly szegény a mai modern foci. Örömmel vállalják a szereplést az egykori­ sztárok is, hiszen ta­lán egy sincs köztük, aki elsza­kadt volna kedvenc sportágától. A hajuk deresedik, itt-ott mu­tatkozik némi súlyfelesleg, s a gyorsaság megkopott, de a játék szeretete a régi, s az egykori tudásukból is felcsillan valami. Talán éppen az, ami a labdarúgás kedvelőit leginkább vonzza: az öt­letesség, a játékosság varázsa. A vasárnap kezdődő világbaj­nokság majd azt mutatja, ami a mai labdrúgás arca, ám sokan szívesen nézik a régit is. Alka­lom kínálkozik erre szombaton Kecskeméten. Délután 5 órakor a magyar „öregfiúk” válogatottja a K­ l­E-pályán mérkőzik meg a KTE-öregfiúk csapatával." A magyar csapat gerincét az elmúlt héten a Szovjetunió ellen pályára lépett válogatott alkotja. A plakáton ígért nevek közül sajnos, hiányozni fog Páncsics dr., aki azóta új megbízatásá­nak megfelelően , már az ali­­cantei színhelyen képviseli a ma­gyar színeket.­­ Itt lesz viszont Géczi, Mátrai, Keglovich, Hal­­mosi, Szűcs, Noskó. Ígéretéhez hí­ven eljön a félig még kecskemé­tinek­­ számító Rákosi Gyula, és mindenekelőtt az egykor egészen kecskeméti diák, dr. Fenyvesi Máté, aki — bár nem kívánjuk a a jánoshalmiaktól az elsőséget el­vitatni — valójában mégis Kecs­kemétről, az egykori Kinizsiből, a mostani KTE-pályáról indult el a csodálatos, ma is gyakran példaként emlegetett pályafutá­sára. A KTE-öregfiúk csapatában természetesen csupa ismert név, s több korosztályt is képviselnek. A kapuban Pintér, Vitkovics és Szabó váltják egymást, de Fekete I., Fekete II., Nagy L., dr. Su­­hajda, Faragó, Pavlovics, Beregi, Gudricza, Parádi, Bartha, Kiss, Bánhidi, Szőczey, Dezsőfi, Laczi II., Morvai II., Bohács és Szap­panos is igyekszik majd bemutat­ni, hogy felveszik a versenyt az egykori nagy csillagokkal. A Magyar öregfiúk váloga­­tott—KTE-öregfiúk­ mérkőzés te­hát június 12-én, szombaton dél­után 17 órakor kezdődik a Városi (KTE) pályán. Előtte a KTE-ser­­dülő (előkészítős) csoportja tart bemutatót. Végül — a rendezők kérésére — azt is közöljük, hogy a plakáton közöltek ellenére a MTSH és az OTSH által kiadott belépőjegyek erre­­ a mérkőzésre is érvényesek. • A magyar öregfiúk válogatottja a váci mérkőzés előtt. Ebből a gárdából persze többen nem jönnek Kecskemétre.­­ (Farkas Tibor­­ elvétele) Öt nappal a VB előtt A III. csoport esélyeiről: ? Alberto Tarantini (argentin): Egyetlen vágyunk, hogy meg­őrizzük világelsőségünket. Az el­ső fordulóban e tekintetben Bel­gium a legnagyobb ellenfelünk, kiegyensúlyozott, jó csapat, sokat beszélt róla nekünk Bertoni. Ho­gyan tovább? Az majd a későb­­­bi napokban dől el. Mindenesetre a döntőig akarunk menetelni. Rene Van der Eycken (belga): Számunkra a Magyarország elle­ni mérkőzés a döntő­ szerint az a véleményeim. Személy hogy mi jutunk tovább a második for­dulóba­n Argentína mellett. S a döntő? Miért ne, a futballban minden lehetséges. „Pipo” Rodriguez (salvadori edző): A 24 közé jutás már nagy öröm a számunkra. Ambíciónk azonban továbbra is van. Egysze­rűen be akarjuk bizonyítani elő­rehaladásunkat ebben a sportág­ban és méltóan képviselni Közép- Amerika futballsportját. A leg­jobbaknak is ellenfelei akarunk lenni. Nyilasi Tibor: A csoport nem a legkedvezőbb számunkra. Min­­denesetre Salvador ellen győz­nünk kell és újabb két pontot szerezni Belgium, vagy Argentí­na legyőzésével. Számunkra kü­lönösen az argentinok elleni mér­kőzés fontos, személy szerint szá­momra is, hiszen emlékezetes, hogy négy éve Törőcsikkel mi­­ nem játszhattuk végig a 90 per­cet. Törlesztenivalónk van a dél­amerikai együttessel szemben. , * Hans Krankl véleménye­­ sze­rint Brazília a fő esélyese a Mun­­dialnak. „Minden bizonnyal dél­amerikai győzelem születik,­sősorban Brazília számíthat el­az aranyéremre, ha nem, akkor Ar­gentína. Bár meg kell jegyeznem, hogy a spanyol mentalitás is kö­zel van a dél-amerikaiakéhoz és még a f­utballtudás is ...” * Madridban felavatták az új te­levíziós tornyot a „Torrespana”-t. Jelen volt az avatóünnepségen a királyi pár, Raimundo Laporta, a szervezőbizottság elnöke és Joao Havelange, a FIFA elnöke is. Már a salvadori küldöttség is megérkezett Spanyolországba a XII. Mundial színhelyére. Minden valószínűség szerint a közép­amerikai ország delegációja legkisebb létszámú a VB-n részt­a vevő 24 ország közül, ugyanis a közismerten takarékos salvadori labdarúgó-szövetség a 20 játéko­son kívül csak 8 kísérő — három edző, egy orvos, egy szakács, egy gyúró és két elnökségi tag — Uta­zását tette lehetővé. ■ Végül is siker koronázta a szö­vetség erőfeszítéseit, mert a par­lament az utolsó pillanatban megszavazta a 200 000 dolláros segélyt a csapat részére. Az ös­­­szeg jó részét az adósságok tör­lesztésére fordították, ugyanis a játékosok még a VB-selejtező megnyeréséért­­ járó prémiumot sem kapták meg ... Hírek, eredmények a megye sportéletéből • AUTÓSPORT SAKK Befejeződött a Széchenyi Kupa ’82 sakkverseny. A végig nyílt küzdelemben csak az utolsó for­dulóban dőlt el az első három hely sorsa, mert a 9. forduló előtt a 23 induló közül négynek volt 6 pontja. Végül­ Vidéki nyert ifj. Polgár, Zsíros pedig Nagy S. el­len, Mészáros pedig döntetlenül mérkőzött Somodival, így a vég­eredmény: 1. Zsíros László (KTE) 7, 2. Vidéki Sándor (DUTÉP SC) 7, 3. Mészáros Lajos (Széchenyi SE) 6,5 pont. Az 1—2. helyezést a iBucholz-szám döntötte el. versenyt Krizsány László és Ma­­­rosi Tibor vezették le közmeg­elégedésre. A díjakat Bense Jó­zsef, a Széchenyi SE elnöke adta át. A DUTÉP SC gokart-stadionjá­ban rendezték meg az országos autós slalom-bajnokság második fordulóját. Eredmények: Abszo­lút kát.: 1. Garami (Soltvadkert), 2. Szabó (K. Volán), 3. Farkas (Cs. Autó). 700 kcm.: 1. Szabó, 2. Danuta (FASE), 3. Konkoly (K. Volán). 1150 kcm.: 1. Mátyus (K. Volán), 2. Farkas, 3. Juhász (K. Volán). 1300 kcm.: 1. Darin (K. Volán), 2. Martini (K. Volán), 3. Nagy (Kiskőrös). 1600 kcm.: 1. Garami (Soltvadkert), 2. Farkas, 3. Mészáros (Kiskőrös). Nők: 1150 kcm.: 1. dr. Majzikné (Cs. Autó), 2. Gál (K. Volán). 1150 felett 1. Garaminé (Soltvadkert), 2. Far­­kasné (Cs. Autó). BIRKÓZÁS Kiskunfélegyházán rendezték meg a területi A korcsoport út­törő szabadfogású versenyét, ame­lyen 9 egyesület 103 birkózója in­dult. Eredmények: 29 kg­ 2. Pa­­tyi (Kf. Vasas), 32 kg 2. Tóth P. (Kalocsai SE), 3. Sági (Kiskunha­las), 35 kg 1. Bagó (Kalocsai SE), 38 kg 2. Mészáros (Kiskunhalas), 3. Majoros (Kf. Vasas), 41 kg 2. Szabó L. (Kf. Vasas) 45 kg 1. Molnár B. (Kiskunhalas, 3. Simon (Kiskunhalas) 53 kg 1. Kozma (Kiskunhalas) 49 kg 3. Balogh Zs. (Kf. Vasas). — Budapesten a B korcsoport ifjúsági válogatóver­senyen a félegyházi Kiss János az 56 kg-ban első, Ambrus Tibor a 1 70 kg-ban 3. lett. ■SSSSSSSSSSSSí Kerékpártúra a Tőserdőbe Népszerűek a kecskeméti tö­megsport koordinációs bizottság nyílt kerékpártúrái, legutóbb a televízió kamerái is elkísérték és megörökítették az esemény leg­érdekesebb pillanatait, s így ké­sőbb nemcsak a résztvevők lát­hatták viszont magukat a kép­ernyőn, hanem a műsor nézőinek is jutott az élményekből. Nyilván akadt olyan is, aki éppen ezért kapott kedvet arra, hogy legkö­zelebb aktív résztvevője legyen a túrázásnak. Nos, itt az alkalom! Az ismerd meg Kecskemét környékét jelszó­val hirdetett kerékpáros túra­­mozgalom keretében június 12-én, szombaton „Gu­ruló vi­dámságok” címmel a harmadik túrát szervezik. A cél tehát a régi, az útvonal másfelé vezet. A feladat könnyebbnek, ám még­is érdekesnek ígérkezik, hiszen Kecskeméttől Nyárlőrincen át a Tőserdő felé tartanak! A túra vezetője — most is, mint mindig — Sugár György, a szakmaközi bizottság sportfe­­lelőse. A harmadik alkalommal sorra kerülő kerékpártúrának részleteit tőle kérdeztük meg. — A túrázni kívánók gyüleke­zése — mond­ta — június 12-én, szombaton reggel 6.30 és 7 óra között Kecskeméten, a főtéri ki­lométerjelzőnél lesz. Innen in­dulunk pontosan 7 órakor. Az út először Kisfálba, a Zöldségter­mesztési Kutató Intézetbe vezet, majd a közeli lovasiskolába, ahol a bátrabbak kipróbálhatják lo­vaglótudományukat. Körülbelül egyórás tartózkodás után újabb cél a szikrai borkombinát. Itt, az üzem területén létesült kispá­lyán rendezzük meg a „Mundiál Kupa” kispályás labdarúgótornát. Aki pedig nem focizik, az bete­kinthet a nedűkészítés titkaiba, és az üzem saját készítésű üdítőit is megkóstolhatja. Végül a Tőserdő a fő cél, ahol a terv szerint mintegy 6 órán át a szabadtéri színpadon érdekes műsort láthatnak. Varga Kati, a Katona József Színház művésze, az Erdei Ferenc Műve­lődési Központ Garabonciás Stú­diója, és Végh László (Diavoló) bűvész lép a közönség elé. Lesz fürdőruha-divatbemutató, tréfás táncverseny, tombola, s — akinek kedve van — fürödhet, csóna­kázhat. — Szórakozásra tehát lesz bő­ven alkalom, de mit ajánl a je­lentkezőknek ? — Elsőként azt, hogy alaposan készítsék elő a kerékpárjukat. Bár végig jó úton vezet a túra, mégis mintegy 27 km az út oda és vissza is. A részvétel ingye­nes, tehát az étkezést ki-ki a sa­ját kedve szerint oldja meg. Kér­jük viszont, hogy aki a focitornán részt kíván venni, az június 10-ig jelentkezzen nálam az Állami Biztosítónál (Rákóczi út 14.) reg­gel 8—9 óra között. dik Úgy gondoljuk, h­ogy a harma­alkalommal megrendezett nyílt kerékpártúra nemcsak szó­rakozást jelent majd, hanem újabb jó alkalom szűkebb ha­zánk közvetlen környékének meg­ismerésére. Szabó Zoltán 1982. június 9. • PETŐFI NÉPE • V ____i SAKK Befejeződött az OB. I. tavaszi szezonja Az országos csapatbajnokság ta­vaszi szezonja a függőjátszmák kiértékelésével és az elmaradt mérkőzések lejátszásával vasár­nap befejeződött. A megyénket képviselő kecskeméti DUTÉP SC férfi- és női csapata egyaránt megőrizte a „vidék legjobbja” büszke címet. Előbbi 6, utóbbi 4. helyen fejezte be a tavaszi sze­zont! A kecskeméti DUTÉP SC csa­patai az OB I. következő, XI. fordulójában, Kecskeméten ját­szanak október 10-én a Miskolci Medicor csapataival. HÍREK: — A Kecskeméti Széchenyi SE rendezésében Kecskeméten a Le­­ninvárosi Általános Iskola ter­meiben 1982. augusztus 6—8. kö­zött kerül megrendezésre a nyug­díjas sakkozók II. országos ver­senye. Nevezni a következő cím­re lehet­ 1982. július 15-ig: Bense József, 6001. Kecskemét, Pf.: 79., „Erdei Ferenc” Művelődési Köz­pont. — Befejeződött Kiskunhalas vá­ros üzemi csapatbaj­noksága, me­lyen 11 csapat vett részt. A győ­zelmet* —, már második alkalom­mal — a Vízmű Váll. csapata szerezte meg a MÁV és az ÁFÉSZ együttesei előtt. Sajnálatos volt a fegyveres testületek és a közép­fokú iskolák csapatainak ismé­telt távolmaradása! — A kiskunhalasi járási csapat­baj­noks­­gban 7 csapat vett részt. Elsőséget szerzett a Jánoshalmi Spartacus II. csapata a Rémi SE és a Szanki Olajbányász SE előtt. A sportszerűségi díjat a Csikéria csapata nyerte. — A Magyar Sakkszövetség If­júsági­ Bizottsága Kecskeméten, a DUTÉP SC versenytermében ren­dezi meg a 17 éven aluli leányok és fiúk, és a 20 éven aluli fiúk országos egyéni bajnokságát. A nevezéseket­ legkésőbb 1982. jú­nius 14-ig kell megküldeni a Ma­gyar Sakkszövetség címére. — A­­ Magyar Sakkszövetség 1982. június 28—július 10. között budapesti versenytermében ren­dezi meg a XXXVIII. országos férfi egyéni bajnokság vidéki elő­döntőjét. A versenyen­ a megyei bajnokságban 1—7. helyen vég­zett versenyzők indulhatnak! A ne­vezéseket 1982. június 15-ig kell beküldeni a Magyar Sakkszövet­séghez. Gimes György ob. I. férfi: X. forduló értékelései: DUTÉP SC—Bp. Statisztika-Petőfi SC 1:0 (7:7), „Mereszjev” HSE—Bp. Vasas Izzó 0,5:0,5, (7:7), Miskolci Medicor— Zalaegerszegi TE 0:1 (5,5:8,5).. A tavaszi végeredmény: 1.Bp. Honvéd 108 1 196,5 2.MTK-VM 108 2—89 3.Bp. Spartacus 107 1 284,5 4.­Bp. Volán SC 108 1 182­ 5 5.Bp. Vasas Izzó 105 2 376,5 6. DUTÉP SC 104 1 570 7.Bp. Vasas 106— 468,5 8.Bp. Tipográfia 105— 568 9.Zalaegerszegi TE 104— 666 10. Tapolc. „Mereszjev” 102 2 660,5 11.Bp. Statisztika­ P­­SC 102 1759 12.Pécsi MSC 102 1 756,5 13.Debreceni Univers. 10­­­1 854,5 14.Miskolci Medicor 101 — 948 ob I. NOT: X. fordulóból elmaradt mérkőzés: Bp. Spartacus—Bp. Volán SC 0,5:1,5. A tavaszi végeredmény: 1.MTK-VM 107 3 _­15 2.Bp. Volán J. 105 3 214 3.Bp. Spartacus 106 3 112, 4.DUTÉP SC 105 2 311, 5.Bp. Volán SC 105 2 311, 6.Tapolcai „Meresz­” 102 6 210, 7.Zalaegerszegi TE 102 5 310, 8.Bp. Statisztika­ P. 102 4 4 9 9.Bp. Utasellátó 10­2 3 5 9 10.Bp. Honvéd 101 6 3 8 11.Bp. Vasas 102 3 5 7, 12.Bp. Vasas Tzzó 103 2 5 7, 13.Debreceni Univers. 104 2 4 7, 14.Miskolci Medicor 102 8 4 A Petőfi Népe totó-tanácsadója Búcsúzik az olasz B-osztály is A totó 24. heti június 13-i szelvé­nyén a búcsúzó olasz B-osztály mér­kőzései találhatók félidőkkel és vég­eredményekkel. Lezárult tehát egy iz­galmakban bővelkedő esztendő, és véget érnek a nagy csatározások, hogy az új­ idényben újult erővel folytatódjék a nagy küzdelem. A nyári hónapokban sem jó szünet, mert elkezdődik a lesz­to­Nyári Totó Kupa küzdelem és következik a szurkolók nagy örömére a Mundial rajtja Spanyolországban. Tippjeink: 1. Cavese—Lecce végeredmény. Olasz B-osztály. Az újonc Cavese jó kezdés után visszaesett. A Lecce nyert és javított veszélyes pozíció­ján. Tippünk: 1. x. 2. Cremonese—Spal végeredmény. Olasz B-osztály. A Cremonese jól hajrázik, s ez a bentmaradást jelent­heti az újonc együttesnek. Tippünk: 1. 3. Foggia—Sampdoria végered­­­mény. Olasz B-osztály. A Sampdoria célba ért, jövőre a magasabb osztály­ban szerepelhet. A Foggia mint ne­gyedik kieső jelölt veszélyben van. Tippünk: x: 1. 4. Palermo—Lazio végeredmény. Olasz B-osztály. Egyik csapatnak sem sikerült kiharcolnia a feljutást. Nyugodtan játszhatnak az utolsó fordulóban. Tippünk: x: 1. 5. Peruggia—Bari végeredmény. Olasz B-osztály. A Peruggiának nem sikerült visszakerülnie az A-osztály­­ba, de a Barinak még van esélye pontegyenlőség esetén. Tippünk: 2. x. 6. Pisa—Reggiana végeredmény. Olasz B-osztály. A Pisának a biztos feljutáshoz már elegendő egy pont is. Ezt hazai pályán könnyen megsze­rezheti. Tippünk: 1. 7. Pisa—Reggiana első félidő. Olasz B-osztály. A végére mintha elfáradt volna a hazai együttes. Tippünk: x: 1. 8. Rimini—Catania végeredmény. Olasz B-osztály. A két együttes igen „gólképes” védelemmel rendelkezik. Az elmúlt fordulóban győztek. Tippünk: 1. 10. Sambenedettese—Pescara vég­eredmény. Olasz B-osztály. A hazaiak a középmezőny tagjai és nyugodtan játszhatnak utolsó otthoni mérkőzé­sükön. Tippünk: 1. 11. Sambenedettese—Pescara első félidő. Olasz B-osztály. Meglepetés a Pescara kiesése, ismerve az együt­tes A-osztálybeli volt szereplését is. Tippünk: x: 1. 12. Varese—Pistoiese végeredmény. Olasz B-osztály. Nem sikerült a Va­rese terve, pedig heteken át listave­zető volt, és az utolsó fordulókban vesztették el esélyüket a feljutásra. Tippünk: 1. 13. Varese—Pistoiese első Olasz B-oszt­ály. A Pistoiese félidő­ telje­sítménye is az átlag alatt maradt. Tippünk: 1: 1. + 1 mérkőzés, 34. Verona—Brescia végeredmény. Olasz B-osztály. A Veronának telje­sült a vágya, feljutottak az A-osztály­­ba, míg a Brescia kiesett.­Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. I. KOSÁRLABDA Magyar Népköztársasági Kupáért Bajai SK—Vaskúti Bácska 78—67 (49—37) Férfimérkőzés: Vaskút. Vezette: Szittya, Parádi. BSE: Ágfalvi (10), Hosszú (32), Kovács (5), Vétek (6), Varga (8). Csere: Gorjanácz (10), Ilcsik (3), Kancsár­(4), Vaskó. Edző: Kovács József. Vaskút: Vörös (6), Nagypál (10), Csátaljai I. (1), Csátaljai P. (2), Kunvári (17). Csere: Nagy (4), Brassói (14), Medgyesi, Petrity. Edző: Vinkó László. A legjobb 16 közé jutásért ját­szott a két csapat. A BSE kissé kényelmesen, a vaskútiak pedig fegyelmezetten és lelkesen. Jól kihasználták a BSE védekezési hibáit és szorossá tették a mér­kőzés eredményét. Jók: Hosszú, Ágfalvi, Varga, illetve Brassói, Nagypál, Csátaljai I. * A Bajai SK úttörőcsapata a hét vé­gén Zalaegerszegen az országos úttörő­bajnokság döntőjében szerepelt. A Pé­csi Sl-től és a MAFC csapatától vere­séget szenvedtek. Az 5. helyért a Nyír­egyháza ellen 52—4? arányban győzött a BSE. Ismét Illovszky Rudolf a Vasas edzője A Vasas labdarúgócsapatának új vezetőedzője ismét Illovszky Rudolf lett. Illovszky utoljára az 1976—77. évi idényben dolgozott a piros-kékeknél, s akkor a Va­sas bajnokságot nyert. Azután Illovszky Ausztriában és Gö­rögországban működött, majd nyugdíjba vonult. Minden idők legsikeresebb Va­sas-edzője — megértve a klub nehéz helyzetét — az egyesület felkérésére elvállalta a vezetőed­zői tisztséget. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna 9.05: Bélyegvilág 9.15: Delta 9.40: Komplexusok. Olasz—francia filmvígjáték 11.25: Lehet egy­­ kérdéssel több? 16.40: Hírek 16.45: A Galapagosz-szigetek állatvi­lága 17.25: Közlekedési pillanatképek 17.50: 9-es stúdió 18.20: Eredmények, gondok a vízgaz­­­dálkodásban • 19.ló: Tévétorna 19.30: Tv-híradó 19.15: Esti mese 20.00: Harc a sínekért. Francia film 21.28: A tv galériája 22.00: Kockázat 22.40: TV-híradó 2. MŰSOR: 20.00: Képmagnósok figyelem! 20.30: Kertünk-udvarunk 20.50: TV-híradó 21.20: A 22. miskolci tévéfesztivál díj­nyertesei. Kolostor és barikád ÚJVIDÉKI TV: 17.35: Műsorismertetés (sz—h) 17.40: TV-híradó (sz—h) 18.10: TV-híradó (m) 18.25: Műsorismertetés 18.30: TV-híradó 18.45: Csináld magad — gyermekmű­sor 19.15: Honvédelmi műsor (m) 19.45: Népek­­ zenéje: Peru 20.15: Rajzfilm 20.30: TV-híradó (m) 21.00: Riport a Városról 21.05: Játék határok nélkül: Sibenik 22.30: TV-híradó (sz—h) 22.50: Műsorzárás (sz—h) KOSSUTH: 8.27: Amikor én még ... Beszélgetés Ligeti Erika szobrászművésszel 8.57: Tudomány és bűnüldözés 9.12: Régi híres énekesek műsorából 9.44: Kis magyar néprajz 10.05: A kincses sziget. R. L. Steven­son regénye rádióra alkalmazva 10.33: Nóták 10.59: Rádiószínház 12.45: Magvetők. Portré Szegedi Sán­­dor szőlőnemesítőről 13.05: Operaslágerek 13.35: Dzsesszmelódiák 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Kreisler-átiratok 15.28: MR 10—14 16.05: Francia mesterek műveiből 16.39: Magyar Irodalmi Arcképcsar­nok 17.05: Ki miben érdekelt? Domány András stúdióbeszélgetése 17.30: Pátria — népzenei hanglemez­sorozat 17.45: Holnap közvetítjük 18.05: Bárdos Lajos kóruművei 19.15: Népzenekedvelőknek 19.45: Kilátó *0.30: A zene nem ismer határokat 21.20: Cherbourgi esernyők. Részletek Legrand filmzenéjéből 21.30: Külpolitikai klub 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kamarakórusok 22.45: Malinovszki, a cári provokátor 23.00: Zenekari muzsika 0.10: Táncdalok PETŐFI­ 8.05: Filmzene-részletek 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak 10.00: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család 12.05: Népi muzsika 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus 14.09: A Petőfi rádió zenés délutánja 17.30: ötödik sebesség 18.35: Moszkvából érke­zett 19.05: Darvas Iván sanzonfelvételeiből 19.16: Magyar anektodakincs 19.45: George Duke felvételeiből 20.35: Detektívjátszma. Gyárfás Miklós rádiókomédiája 21.51: A holicsi Cupido. Zenés játék 23.20: Verbunkosok, nóták 3. MŰSOR: 9.00: Zenekari muzsika 10.37: Operaáriák 11.05: Nagy mesterek kamarazenéjéből 12.35: Régi kórusmuzsika 13.07: Zenekari hangverseny 14.40: Operarészletek 15.40: Magyar előadóművészek felvéte­leiből 17.03: öt földrész zenéje 17.10: Sors, végzet, cselekvő személyi­ség Szophoklész Oidipuszában — II. rész 17.30: Mozart: Fuvola—hárfaverseny K. 299.

Next