Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-14 / 268. szám

RÖPLABDA Inkább edzőmérkőzés volt NB I férfi. Kecskemét, 200 né­ző. Vezette: Majoros, Pap. RSC: Demeter, Járosi, Konyá­­ri, Lantos, Kocsis, Nagy P. Cse­re: Nyúl, Szabó I., Karagics, Nus­­ser. Edző: Beregszászi Szabolcs. Szív. Volán: Czékman, Szabó, J., Makai, Incze, Schmidt, Alek­­ker. Csere: Horváth, Körmendi, Bokor, Angyal. Edző: Liszt Fe­renc. Csak az első játszmában némi küzdelem, majd amikor volt a KSC csapata játékba lendült, könnyen szerezték a pontokat. A második és harmadik játszmában a vendégek sorozatban képtele­nek voltak lekezelni a nyitáso­kat, s a támadásaikat rendre a sáncba ütötték. Inkább edző­mérkőzés jellege lett a találkozó­nak, s alig 45 perc alatt már vé­get is ért. A KSC csapatából Já­rosi, Konyári és Nagy P., a Vo­lán együtteséből Czékmán tűnt ki. • Képünkön egy érdekes pillanat a KSC—Székesfehérvár röplabda­mérkőzésről. Nagy P. és Kocsis is a földön van, de Járosi ment, és feladásából a következő pillanat­ban a kép bal oldalán készülő De­meter az ellenfél térfelére ütötte a labdát. (Róka L­. felvétele.) Haladás VSE—DUTÉP SC 3:1 (13, 7, —14, 12) NB I női: Szombathely. Vezet­te: Bogyó, Fonyódi. A DOTÉP SC csak a második játszmában volt gyengébb. Ne­héz mérkőzés lesz a vasárnapi visszavágó is. Jók: Bőt­hös. Rock. Kecskeméti SC—Székesfehérvári Volán 3:0 (10, 3, l) A vasárnap kiemelkedő eseményei Bár megyénk csapatai a várt­nál gyengébben szerepelnek, az érdeklődés középpontjában vál­tozatlanul a labdarúgó NB II-es mérkőzések lesznek vasárnap Ba­ján és Kecskeméten is. A baj­nokság 15. fordulója következik, tehát lényegében most kezdődik az őszi hajrá, s sajnos egyik együttesünk sincs abban a hely­zetben, hogy túlságosan derűlá­tóan ítélje meg a saját helyzetét. A BSE igaz, megindult felfelé. Ha óvatosak akarunk lenni, ak­kor mindjárt azt is hozzátehet­jük, hogy az idén nem először történik ez velük, ám nagyon re­méljük, hogy most nem követke­zik be a korábban már szinte ,,menetrendszerűen” érkező tö­rés. A KSC csapatáról szólva elő­ször azt kell elmondanunk, hogy nyilván félreértettük Szentannai József edző nyilatkozatát. A szak­vezető arról beszélt, hogy néhány játékosnál az akarati tényezők hiányoznak és ez gátolja a jobb teljesítményt. Való igaz, hogy elődjétől egy nem túlságosan jó erőállapotú gárdát vett át, ám ezen a rendelkezésére álló néhány hét alatt már sokat tudtak javí­tani. Más kérdés az, hogy a já­tékvezetők működése mennyiben gátolta a KSC csapatának ered­ményeit. Véleményünk szerint ezzel nem szabad foglalkozni, mert a VB után, majd ezt követő­en a játékvezetésben soha nem tapasztalt zűrzavar támadt. Nem Kecskeméten és nem is Baján, ha­nem az élvonaltól kezdve ,szinte mindenütt. Itt pedig csak az MLSZ és az országos JB csinál­hat rendet. A héten többen is telefonáltak a szerkesztőségünkben, s arról, érdeklődtek, hogy Mohovics és Gugyerás valóban kénytelen lesz-e kihagyni a vasárnapi mérkőzést két sárga lap miatt. Nos, a két játékos az elmúlt vasárnap való­ban sárga lapot kapott. Kazinc­barcikán, de a korábbi két-két figyelmeztetés miatti 1 hetes el­tiltást már régen letöltötték, így mind a két játékos játszhat va­sárnap és bizony szükség is lesz rájuk. A vasárnapi műsor másik ér­dekes eseménye az országos ser­dülő kötöttfogású birkózóbajnok­­ság döntője lesz a kecskeméti Vá­rosi Sportcsarnokban. Szombaton délután mintegy 200 fiatal birkó­zó három szőnyegen kezdte meg a verseny selejtezőit, s vasárnap valamennyi súlycsoportban már csak az érmekért és a pontot érő helyezésekért folyik majd a küz­delem. A jelek szerint az Ú. Dó­zsa, az FTC, a Bp. Honvéd, Csepel, vidékről az egri, debrece­­­ni, dunaújvárosi birkózók játs­­­szák a főszerepet. Megyénkből a félegyházi, bajai birkózók szá­míthatnak helyezésre, a kecske­métiek pedig Ignácz Zoltán sze­replésében bíznak, aki 1982. év­ben még minden korosztályos versenyt megnyert. Remélhető­leg az országos döntőn sem okoz csalódást. Sz. Z. Súlyos büntetés Az UEFA fegyelmi bizott­sága a legutóbbi európai­­ nemzetközi labdarúgó-talál­kozókon tapasztalt sportsze­rűtlenségeket súlyosan bün­tette. Különböző klubok összesen 60 ezer svájci fran­kot kénytelenek befizetni az európai szervezet pénztárá­ba, és egy egész sor játékos kapott­ rövidebb-hosszabb eltiltást. Közöttük található az újpesti Szabó is, aki a lila-fehérek soron következő UEFA Kupa rendezvényso­rozatában egy mérkőzésen nem játszhat. KOSÁRLABDA Győzelem a Bp. Honvéd ellen Bajai SK—Bp. Honvéd 73—69 (41—32) NB I, férfi: Baja, 800 néző. Ve­zette: dr. Náday, Szilvássy. BSE: Hosszú (19), Ágfalvi (4), Kovács (36), Kubatov (12), Csa­nádi (2). Csere: Kiss. Edző: Ko­vács József. Bp. Honvéd: Kamarás (20),­­Horváth (15), Gellér (7), Recska (16), Heinrich (11). Csere: Hor­váth E. Edző: Sárossy Elemér. Teltház előtt hatalmas iram­ban és izzó hangulatban folyt a mérkőzés. A bajai csapat az első NB I. férfi. Eger, 400 néző. Ve­zette: Král, Valovich. Ld.: Veress 31, Csorvási 14. percben megszerezte a vezetést és végig tartani tudta. A Honvéd nagy erőfeszítéseket tett, de Ko­vács kiemelkedő teljesítményé­vel a BSE mindig tartani tudta az előnyét. A második félidőben Hosszú kipontozódott, s ez némi zavart okozott, de a hajrában a rutinos Ágfalvi és Csanádi bra­vúros védőmunkájával és a beállt Kubatov dobásaival megérdemelt győzelmet aratott a JBSZK és ezzel megfosztotta a bajnokcsapatot az eddig őrzött veretlenségétől. A második félidőben sokat hi­báztak a kecskemétiek és így a vereség elkerülhetetlen volt. Egri TANÉP—Kecskeméti SC 80—76 (36—42) MEGJEGYEZZÜK... Egy komplett csapat Tizenegy kecskeméti —1 pontosabban volt kecskeméti — röp­­labdázó játszik pillanatnyilag a férfi NB I-es csapatokban. A Honvéd együttesét Gönczi és A. Szabó, a TFSE-t Szappanos és Kelemen Gy. erősíti. A DÉLÉP feltörő együttesében szerepel Arany, Huszta és Nusser E., a Dunaújvárosi Kohász legjobbja hétről hétre Kelemen I, a szolnokiaknál Hegedűs S., Szeghal­mi állandó kezdő ember. A válogatott Börcsök Csaba éppen a Honvéd—Vasas Izzó átigazolás közt lebeg, illetve várakozik. Ha ehhez hozzászámítjuk a Szolnokon most leállt másik Hegedűst, ez egy teljes csapat, sőt nem is akármilyen. S akkor még nem is említettük az aktív játékkal felhagyott Szekerest, Bartát, az NB I-es bíróként tevékenykedő Tirpákot és a DUTÉP csapatá­ban játszó Mizseit, Tövist, Maczákot, hogy csak a legjobbakat említsük. Ja igaz! Az NB I. élén a Csepellel együtt a KSC áll, s jelen­leg 4, de lehet, hogy 5 játékost ad a válogatottba, így is lehet utánpótlást nevelni. Szabó Zoltán SAKKOLIMPIA Ribli: döntetlen Verőci: győzelem A luzerni sakkolimpián a pén­tek esti folytatásban­­ bőven volt miért izgulnia a magyar tábornak, hiszen nem kevesebb, mint há­rom játszmában is­­ érdekeltek voltak. Sajnos az elemzések meg­erősítették a kételyt, amely sze­rint Ribli bástyavégjátéka — az anyagi előny ellenére — nem nyerhető. Ezt belátva, mindössze egy lépésre került sor, majd dön­tetlenben egyezett meg a két el­lenfél: Ribli és Aliburt. Így az Egyesült Államok—Magyaror­szág férfimérkőzés végeredmé­nye: 2,5:1,5 az amerikaiak javára. Szerencsésebben alakult a nők egyébként gyengén indult mér­kőzésének végkifejlete a jugoszlá­­vok ellen. Mint ismeretes Cson­­kics jobb állásban tisztet nézett el időzavarában. Verőci viszont sötéttel játszva szívós küzdelem­ben vette át az irányítást, s a függő után már lényegesen jobb állásban biztosan nyert. Érdekes eset fordult elő a Po­­rubszky—Nikolin játszmában. A magyar versenyző már egyértel­műen nyertnek minősülő állást hagyott másodszor is függőben. Így az állás: Magyarország—Ju­goszlávia 1:1 (1). SOROKBAN DUTÉP-BÁL A DUTÉP SC sportbálat rendez november 26-án 19 órai kezdet­tel a vállalat Kurucz krt-i étter­mében. A rendezvényre a sport­irodában lehet elővételben jegyet vásárolni. 8—18 óráig, vagy a 22-144 230-as telefonon. ISMÉT A TEREMFOCI A Hírös Tömegsport Egyesület a munkahelyi olimpia keretében december 11-én a Kertészeti Fő­iskola tornacsarnokában rendezi az idei első kispályás teremtor­nát. A nevezési határidő novem­ber 25. KOSÁRLABDA Sikerrel szerepelt a KSC női csapata az Országos Ifjúsági Ku­pa szolnoki területi döntőjén. A kecskeméti csapat, minden ellen­felét 30 pont feletti különbség­gel verve jutott az országos dön­tőbe, ahol az MTK-VM, a KSI, BSE, Szekszárd és a Székesfehér­vár lesz az ellenfél. A KSC ser­dülőcsapata az OSK Nagykőrö­sön rendezett területi döntőjén az MTK-VM mögött 2. lett és így kiesett. NB I-ES LABDARÚGÓ­­EREDMÉNYEK PMSC—Vasas 1—1 MTK-VM—Haladás 1—0 Bp. Honvéd—Tatabánya 1—1 ZTE—Videoton 1—0 DMVSC—Rába ETO 3—0 Békéscsaba—Csepel 0—0 Nyíregyháza—Ferencváros 1—1 1982. november 14. • PETŐFI NÉPE • 7 Hömpölyög a Volga „Így szólt anyám: Fiam, ha utadon fáradt leszel s megszomjazol na­gyon. ..” Lev Oszanyin szovjet-orosz költő fenti verséből idézünk Kerék Imre fordításában. Az idézet folytatását rejtvényünk vízszintes 14. és függőle­ges 16. számú sorának megfejtése adja. VÍZSZINTES: 1. A Föld legbővizűbb folyója. 9. A ,,Turandot” című opera férfi főszereplője. 14. Az idézet foly­tatása, zárt betű: T. 16. Fordított idő­mérő. 17. Továbbítani rendel. 18. Érett gyümölcsből csöpög. 19. Nézeteltérés. 21. Fogas, akasztó régies neve. 22. Vá­rosrész rövidítése. 23. A Volga mellék­vize. 24. Kossuth-díjas gépészmérnök, az MTA tagja (László). 26. Erős cu­korka. 27. Szolmizációs hang. 28. Pet­róleumipari központ a Kaspi-tó part­ján. 29. Apróvadra vadásznak vele. 31. Pénzintézet. 33. Elnyomatás. 34. Val­lástudós, akinek tévesen tulajdonít­ják a mondást. ..nincsen új a nap alatt”. 37............. poetica”. 39. ..Ma ne­kem, holnap . . (szólásmondás). 40. Elgondolkodik. 41. Képzőművészeti al­kotás. 44. Balatoni üdülőhely. 46. öltö­zék. 47. Kettős betű. 48. Biléta. 49. Mo­­zambik fővárosának új neve (a régi: Laurenco Marques). 51. ..Egy . . .. mint száz". 52. Világtáj rövidítése. 53. ..A . . . jegyzője” (Eötvös József írása). 54. . . . Darja, folyó, mely az Aral-tóba ömlik. 55. Kegyben áll!!! 56. Község Pusztaszabolcs és Sárbogárd között. 59. Vonatkozó névmás. 63. A helyére tesz. 64. Vállalatvezető. FÜGGŐLEGES: 1. Annyi mint rö­viden. 2. Becézett Mária. 3. A jelzett időtől fogva. 4. Névelő (ford.). Gyakran németül. 6. Tiltás. 7. Vala­­­ mi alatti helyre. 8. Egészséges test­mozgást végez. 9. Vörösbor. 10. Mis­kolc hegye. 11. Élet. 12. Az ezüst vegy­­jele. 13. ..Feleségek . . (Petőfi-vers). 15. Német hősmondai alak. ki Siegfri­­det megölte. 16. Az idézet befejező ré­sze, zárt betűk. G. N. 20. Súlymérték. 22. Ügyességi játék. 24. Szigetország fővárosa. 25. Baritonszerep a Truba­dúr című operában. 26. Harmadik hat­ványa. 29. ... de Pansa. Don Quijote szolgája. 30. A .,Csongor és Tünde” bo­szorkánya. 32. Sziget a Kvarner-öböl­­ben (üdülőhely). 35. Stafírung. 36. Ma­darak nyelőcső-tágulata. 38. Nyári lábbeli. 42. Gyógynövényként termesz­tett félcserje. 43. Ökölvívó ring. 45. Énekes. 47. Állat szaglóérzéke. 49. Színművész (Péter). 50. Gyengéd csók. 51. Itt van eltemetve Székely Berta­lan. 53. Oláh lány. 56. Könnyeit hullatja. 57. Nagytestű kutya. 58. Ser­kent. 89. Űrmérték rövidítése. 61. Kassák Lajos folyóirata volt. 62. Mint a 12. számú sor. E. B. Beküldendő: a vízszintes 14. és füg­gőleges 16. számú sorok megfejtése. A november 7-én közölt rejtvény he­lyes megfejtése: Október míg érted özönnyi vér folyt Egybeforrt benned valamennyi nép. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv­­utalványt nyertek: Révész László, Császáröltés: Szentner Ilona, Kiskun­félegyháza: Barna Józsefné, Kiskun­­majsa: Bárdos Ferenc, Baja. MAI MŰSOR Vasárnap TV I. MŰSOR: 9.07: Műsorismertetés 9.10: Idősebbek is elkezdhetik 9.15: Óvodások filmműsora —­ Kis­­filmösszeállítás 9.45: Vízfakasztó fürkész történetei 10.15: Marek Piegus hihetetlen ka­landjai. Lengyel zat. IX 7. rész (ism.)kisjátékfilm-soro- 10.40: Egészségünkért! Az Országos Egészségvédelmi Intézet tájékoztató­ja Makk Marciról 10.50: Hírek 10.55: Vándorbot — Riportfilm a Rá­­­­kóczi kerékpártúrán részt vevő út­törők kalandos útjáról (ism.) SZ 11.35: Fekete bárány — Dokumentum­film. SZ 14.25: Magyarország—Jugoszlávia férfi kézilabda-mérkőzés. Közvetítés Sze­gedről. A szünetben: reklám 15.45: Újságpapír madár — Francia rajzfilm. SZ 15.55: Jean Marais-sorozat. A kapitány. Francia—olasz kalandfilm. SZ 17.30: Reklám 17.40: Műsorainkat ajánljuk! SZ 18.05: Vujicsics együttes. SZ 18.20: Reklám 18.40: Idősebbek is elkezdhetik 18.45: Esti mese. SZ 19.00: A Hét. SZ 20.00: Hírek 20.05: Perbefogott film. II 2. rész. SZ félelem. Amerikai 20.50: Sporthírek 21.00: Kapcsoltam — Társasjáték. SZ 21.40: A filmtudományok doktora. 22.45: Hírek TV II. MŰSOR: 20.00: Hírek 20.05: Balettalbum — SZ 20.35: Az emberke és a gombok — Szovjet rajzfilm. SZ 20.45: Amerikai dokumentumok. Ame­rikai dokumentumfilm-sorozat. XI,3. rész: A válság évei. SZ 21.35: Saint Saens: III. szimfónia 22.15: Műsorzárás ÚJVIDÉKI TV: 8.30: Tv-magazin — románul 9.30: Barázda (m) 10.00: Gyermekműsor (m) 10.15: Intermezzo 10.20: Hírek (TV Sa) 10.30: Tv-magazin — szlovákul 11.30: Tv-magazin — ruszinul 17.40: Műsorismertetés (sz­h) 17.45: A folyó — iraki játékfilm 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (m) 20.00: A bőr — jugoszláv sorozat 21.15: Sporthíradó 21.45: Műsorzárás (sz­h) KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: Kopogtató 8.05: öt kontinens hét napja 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: Tövisek és virágok. 10.03: Bummbele Cirkusz 11.00: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld kö­rül 12.50: Operettfelvételekből 13.15: Szonda 14.34: Népdalkörök pódiuma 15.05: Művészlemezek 16.00: Magyarország 1514-ben. 13.45: Így láttam Kodályt 17.05: Ólomgyár Kaliforniában 17.35: A hegedű virtuózai 18.40: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.40: Zenemúzeum. 20.56: Nóták 21.25: Verdi: Traviata. 23.50: Könnyűzene — hangszerszólók PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránke­lőknek! 7.00: A református egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Játék a könyvtárban 8.55: Esős délelőtt az uccán 9.05: Mit hallunk? 9.30: Ritmus! 10.00: Szerpentin 11.00: Világvasárnap 13.10: Jó ebédhez szól a nóta 12.56: Tudósítás az V. Dózsa—Nyíregy­háza bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 12.59: Barackvirág, Babits Mihály me­séje 11.90: Erről beszéltünk H.35: Táskarádió 15.35: Népi zene 16.00: Útközben hazafelé 17.30: Húszas stúdió 18.35: Sporthírek. Totó 18.15: Poptarisznya 20.33: Társalgó 21.58: Dzsesszhangverseny Újvidékről 23.15: Szórakoztatózene éjfélig 3. MŰSOR: 7.90: A pécsi körzeti stúdió szerb­­horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Operarészletek 9.00: A kamarazene kedvelőinek 10.00: Új Zenei Újság 10.45: öt kontinens hét napja 11.08: A Berlini kar hangversenyeFilharmonikus zene­12.45: Az MRT gyermekkórusa énekel 13.05: A King Crimson együttes felvé­teleiből 13.35: Világszínház, Tanner John há­zassága. G. B. Shaw komédiája 16.09: Szvjatoszlav Richter felvételei 17.11: Mendelssohn: Hat dal a szabad­ban 17.30: Sztárok sztereóban 18.30: Operaáriák 19.03: A Nemzetközi Rádióegyetem 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Kb. 21.30: Részletek Presser Gábor: Electromantic cmű szerzeményéből 21.55: Otto Klemperer vezényli a Phil­­harmonia és az Új Philharmonia ze­nekart Hétfő TV I. MŰSOR: 9.55: Leonyid Iljics Brezsnyev teme­tése — Közvetítés Moszkvából 19.28: Műsorismertetés 19.30: Leonyid Iljics Brezsnyev teme­­kezése — A Tv-híradó különkiadása 20.15: A Kis­föld — dokumentumfilm Kb. 21.10: Csajkovszkij: V. szimfónia 22.00: Hírek ÚJVIDÉKI TV: 16.35: Műsorismertetés (sz-h) 16.40: Sportkrónika (sz-h) 16.55: Intermezzo 17.00: Tv-híradó (m) 17.20: Műsorismertetés (TV Bgd) 17.25: Tv-híradó (sz-h) 17.45: Piros, sárga, zöld — gyermek­műsor (TV Sk) 18.00: Népmesék — gyermekműsor 18.15: A közlekedés — a szakember ta­nácsolja 18.45: Testnevelés (m) 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (m) 20.00: Világunk (m) 21.00: Tv-híradó (m) 21.20: Kapcsolatok veszélyben — svéd sorozatfilm. 22.10: Műsorzárás (sz­ h) KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió (Ism.) 9.00: A hét zeneműve — Schumann: C-dúr fantázia 9.30: Vale ... Ápr­ily Lajos versei 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Telemann: Asztali zene — szvit 11.04: Katonadalok 11.19: Bioritmus 11.39: Tigrisugrás. Rákosy Gergely re­gényének rádióváltozata XV, 4. rész 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00—14.38: Zenei érdekességek 14.38: Emberhalál. Thury Zoltán no­vellája 15.05: Zenélő Dominó 15.35: A Magyar Népdal Hete 16.02: Cherubini: a-moll vonósnégyes 16.30: Világablak 17.10: Népdalgyűjtő-úton Kodály Zol­tán nyomában V. rész 17.31: Operanyitányok 18.12: Reklámkalauz 18.25: Mai könyvajánlatunk (Ism.) 19.18: Újra itthon . . . Vass István Zol­tán műsora 20.18: A Rádió Dalszínházának bemu­tatója : Hárman Párizsban 21.30: Közéleti közelképek 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kattogó Kabaré II. rész. 23.30: Johann szimfóniáibólSebastian Bach fiainak 0.10: Szörényi Levente szerzeményei­ PETŐFI: 8.05: Nóták 8.35: Figyelmébe ajánlom! 8.45: Slágermúzeum 10.00— 12.00: Zenedélelőtt 12.00: Népi zene 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Világújság 14.00— 17.00: Kettőtől — ötig . . . 17.00: „Aranyláz” a biológiában II. 17.30: ötödik sebesség 18.35: A Magyar Népdal Hete 19.20: Örökzöld dallamok 20.00: Sportvilág 20.35: Társalgó 22.00: Tip-top parádé 22.30: Prokofjev: Rómeó és Júlia 23.20: Operettrészletek 3. MŰSOR: 9.00: Mesedélelőtt 8.25: Josquin des Prés motetták 9.51: Cilea: Adriana Lecouvreur. 12.07: A századforduló kamarazenéje 12.30: Szonda 13.07: A Magyar Népdal Hete 13.57: Könyvszínpad. Sorsüldözött szerelmesek Héliodórosz: (Ism.) 14.27: Nagy mesterek, világhírű elő­adóművészek 15.25: Magyar zeneszerzők 16.00: Utazások a 19. századában. 16.30: A hét zeneműve (Ism.) 17.00: Eumir Deodato felvételeiből 17.30: A Budapesti Madrigálkórus énekel 18.00: Mesterségek próbája, avagy pénteki eső. Kopányi György hang­ a játéka 18.30: Elisabeth Schwarzkopf dalfel­­vételeiből 19.05: Arcok, művek, korok. 19.35: A Liszt Ferenc kamarazenekar Kb.Mozart-hangversenye 21.10: A Magyar Népdal Hete 21.45: Operaáriák 22.30: Poptarisznya dalaiból

Next