Petőfi Népe, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-03 / 1. szám
1 Hatvan évvel ezelőtt, 1923. január 3-án született, és 21 éves korában, 1944. december 24-én Sopronkőhidán halt mártírhalált Kreutz Róbert vasmunkás,a kommunista ifjúsági mozgalom kiváló harcosa. Apja kereskedősegéd volt, aki nehezen birkózott meg a tizenegy gyermekes család eltartásának gondjával, a munkanélküliséggel. Így a legkisebb fiú, Róbert is korán dolgozni ment. Már a kőbányai Precíziós Szerszám, és Gépgyár tanoncaként bekapcsolódott a kommunisták által vezetett vasas ifimozgalomba; ott volt KMP szervezte 1941-42-es nagy a megmozdulásoknál, a Petőfi-szobornál, a Népszava-székháznál, a Batthyány-örökmécsesnél , rendezett ,tüntetéseken. Később Csepelen, a WM-művek szerszámgépgyárában,majd a repülőgépgyárban dolgozott. Kapcsolatot talált 1944 őszén a „Görgey-század" fedőnév alatt működő partizáncsoporttal, s néhány vasas ifjúmunkás társával együtt segítette annak fegyveres ellenállást tevékenységét. 1944 október végén tagja lett a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Novemberben elfogták, fegyveres összeesküvés vádjával halálra ítélték, majd Sopronkőhidán Pataky Istvánnal és Pesti Barnabással együtt ugyanazon a napon végezték ki, mint Bajcsy-Zsilinszky Endrét. _ Dr. Bognár Lajos (1933—1982) Három nappal ötvenedik születésnapja előtt, december 31-én hosszan tartó, súlyos betegség következtében elhunyt dr. Bognár Lajos, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Oktatási Igazgatóságának helyettes vezetője. Bognár Lajos 1933. január 3-án, a parasztcsalád gyermekeként Csanakhegyen született. 1957-ben a budapesti Lenin Intézetben középiskolai tanári diplomát szerzett. 1961-ig a fővárosi Bánki Donát Technikumban dolgozott. 1961-ben a kecskeméti pártiskola tanszékvezetőjévé nevezték ki, 1969-ben az intézmény igazgatóhelyettese lett, 1950-től volt a párt tagja. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el: 1969-ben a Munka Érdemrend bronz, 1979-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta meg; tulajdonosa volt az Aranykoszorús KISZ-jelvénynek, s több alkalommal érdemelte ki propagandista tevékenységével a Lenin-emlékplakettet. Tudományos felkészültségét az SZKP KB Társadalomtudományi Akadémiáján 1971—1974 között aspiratúrán fejlesztette. A közvélemény alakulása, formálása és szerepe a szocialista társadalom politikai vezetésében című értekezésével megszerezte a filozófiai tudományok kandidátusa minősítést. Számos hazai és külföldi folyóiratban publikálta kutatásait. Hosszú időn keresztül végzett eredményes nevelőmunkát a pártoktatásban. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nemzetközi szakosztályának megyei elnöke, a nemzetközi szakosztály országos választmányának tagja volt. Dr. Bognár Lajost az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága saját halottjának tekinti. Temetése január 7-én, 12 óra 45 perckor lesz a kecskeméti köztemetőben. ft Szilveszterből újévbe Napokkal szilveszter előtt kezdődött a nagy szervezés, melynek egyetlen célja volt: vidámmá, emlékezetessé tenni az óév búcsúztatásának sérfia vissza nem térő (1982-beli) alkalmát. Hihetetlen mennyiségű papírduda lelt gazdára, fogyott a konfetti, a csillagszóró, volt aki petárdát is beszerzett (noha forgalmazását betiltották). A hűtőszekrényekbe alig fért a sör, a bor, illatoztak a sütők, a fokhagymás malacsültre is jutott árpalé, hogy ropogós legyen a pecsenye. A vendégségbe indulók pezsgővel fölszerelkezve (jobbára gyalog) érkeztek a bulik színhelyére, a háziasszonyok utolsót igazítottak a terítékeken. A vendéglátóhelyeken is minden megtörtént a jó hangulat megalapozásának érdekében, sorsukat nem sejtve rózsaszín malacok még elszundíthattak. Az úttörő- és ifjúsági otthon körül extravagáns eleganciával öltözött ifjak gyülekeztek, mert a Bizottság együttes fellépését — mint mindig — nagy érdeklődés előzte meg. A nemrégiben még Albert Einstein tánczenekaraként pódiumra lépő, a képzőművészetben jeleskedő fiatalok nem hazudtolták meg hírnevüket, műsoruk különös szilveszteri szórakozást jelentett. A tévé előtt helyet foglalókat Hofi mester okította az élet dolgainak szemlélésére. De már készenlétben álltak a Hi-Fi-tornyok, magnók, hogy — a ma még a szomszéd sem zörög át — szabadságával táncoljanak idősebbek, fiatalok. Éjfélkor, a Himnusz után mintha a vadnyugat szökött volna be Kecskemétre. A Petőfi Sándor utcai házak erkélyein csillagszórók lobbantak, petárdák durrantak, a Széchenyiváros fölött színes rakéták tűntek föl. A tűzijátékot kísérő eszeveszett ,trombitaszó még azokat is kicsalogatta, akik addig csak a saját társaságukkal voltak elfoglalva... Hogy milyen volt a szilveszter? Elfogyott töméntelen pezsgő, sör, bor, virsli, hús, sütemény, üdítő, limonádé, befőtt stb.... A megyei rendőrkapitányság ügyeletesei szerint szép csönd volt. Mentőknél, tűzoltóknál nem volt különösebb esemény. Gyomorégésről, anyagi lerobbanásról már nem szól a krónikás ... N. M. • Volt, aki egyszemélyben kétdudáskodott. Csomagolják a kécskei káposztát ötven hektáron maguk termesztették, szövetkezetük savanyítóüzemében fűszerezték, érlelték a kécskei káposztát itthon és külföldön egyaránt keresett cikké a Tiszagyöngye Tsz tagjai. Húszegynéhány esztendő alatt tekintélyes mennyiségű apróhasábkáposztát adtak el Békéscsben, Somogyban, a Jászságban, a Kis- és a Nagykunságban, de szállítottak a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, az NDK-ba, sőt Ausztriába is. A Nagykőrösi Konzervgyár évente négyszáz tonnát vásárol tartósított készítményeihez kécskeiek káposztájából, amelyet a Balla Miklós üzemvezető irányítása alatt 1961 óta savanyítanak a Tiszagyöngye Tsz-ben. Ilyenkor télidőben a disznóvágáskor még nagyobb a keletje. Az újhúsos és a töltött káposzta városon és falun ízletes ételnek számít. Még a „gyengegyomrúak” is szívesen megennék, ha szabadna. Az óév utolsó napjaiban folyamatosan jöttek a megrendelők, a vásárlók. A savanyítóüzem állandó dolgozói alig győzték a fóliával bélelt hordóba rakni, mérni, csomagolni az aprókáposztát, hogy az mégis idejében eljusson a fogyasztókhoz. A tiszakécskei szövetkezetnek nyereséges ágazata a káposztatermesztés, -savanyítás. K. A. • Fóliával bélelt hordóba rakják az aprókáposztát a Tiszagyöngye Tsz tagjai. Hasznosítják a parlagterületeket A földvédelem jegyében évek óta sikeres munkát végeznek a megye mezőgazdasági nagyüzemei. 1980 óta állami támogatást is kapnak e költséges és munkaigényes feladat ellátásához, melynek eredményeként három év alatt mintegy ezer romos tanyát bontottak le. A felszabadult területeket az üzemek mezőgazdasági termeléssel hasznosítják. Bács-Kiskun megye parlagterülete 1978-tól 1982-ig 7287 hektárról 1552-re csökkent. A nagyüzemi művelésre nem alkalmas földeket tartós használatba adják. Az idén Kecskemét és Hetényegyháza térségében újabb 400 hektáron alakítanak ki zártkerteket. Madármarasztaló tél Költöző madaraink egy részét az eddigi enyhe tél nem késztette távozásra. Bíbicekből több mint ezer tanyázik a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben, a dél-alföldi Vadvizek mentén. A bóbitás szárnyasok egyébként az olasz tengerparton szoktak áttelelni. Kisebb számban visszamaradtak szürke gémek is, a hetekkel ezelőtt érkezett, és még türelmesen időző, a zöld vetéseken legelésző vadlibák száma pedig meghaladja az ötezret. Az Észak- Európából érkezett sirályok egyelőre szintén jól érzik,itt magukat. Az Alföld déli részén még nem fagytak be a tavak, sőt a kisebb csatornák sem, így a madarak hozzájutnak a számukra szükséges vízhez és táplálékhoz, s ez átmenetileg itt marasztalja a délalföldi természetvédelmi területeken megpihenő szárnyas vendégeket. MŰSOR 1983. január 3-án, hétfőn ERDEI FERENC művelődési központ A színházteremben 8.30 és 14 órakor: VADÁLLATOK SZEMTŐL SZEMBEN; ALBÉRLŐIM A CINKÉK. (Filmvetítés gyerekeknek). A folyóiratolvasóban, 17 órakor: JOGI TANÁCSADÁS. A felnőttklubban 18 órakor: Repülés baráti kör. ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ, AZ 1983-as MUNKATERV MEGBESZÉLÉSE. Vezeti: Tollas György. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. VÁRLAK NÁLAD VACSORÁRA. II. helyára! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed és 8 órakor: ZSARU VAGY CSIRKE6 FOGÓ. III. helyára! Színes francia film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél € és fél 8 órakor: MARIA BRAUN HÁZASSÁGA. Csak 16 éven felülieknek! Színes nyugatnémet film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A RÓKA ÉS A MEDVE. Színes szovjet mesefilm-össszeállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! Stúdió mozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: SZERELEM ELSŐ LÁTÁSRA. Színes szovjet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és fél 7 órakor: SZAMURÁJOK ÉS BANDITÁK. Dupla: III. helyárú! Csak 16 éven felülieknek! Kétrészes színes japán film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: LILIOMÉS. Magyar film: 6 és 8 órakor: SZÖKÉS A HALÁL ELŐL. II. helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő francia bűnügyi film. KISKOROS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: EGYMÁSRA NÉZVE. II. helyárú! Csak 18 éven felülieknek! Színes magyar film. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 6 órakor: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE. II. helyárú! Színes, magyarul beszélő, amerikai Walt Disney rajz-mesefilm. 8 órakor: RENDŐRÖK HÁBORÚJA. II. helyárú! Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő francia film; BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A LATOR. II. helyárú! Csak 16 éven felülieknek! Színes, jól beszélő olasz—francia film.magyaKözponti mozi: szünnap! TISZAKÉCSKE Művelődési Ház-mozi: 5 és 7 órakor: KEÓMA. III. helyára! Színes olasz westernfilm. Megyénk az országos sajtóban 9 Városépítés, 3. szám. Dr. Mező Mihály: Városgazda-e a tanács? (A városgazdálkodási tevékenységről Kecskeméten.) Szabad Föld, 1. szám. Kiskőrös: kettős jubileum a naptári fordulón. (160 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor, 10 éve város Kiskőrös.) Magyar Nemzet, december 31-i szám. (megny) Szalkszentmártoni élő hagyomány. (A Petőfi emlékmúzeumról és a Petőfi- kultuszról.) Népszabadság, december 31-i szám. Villanyt kapott az idén négyszáz tanyán élő család. (A Bács-Kiskun megyei tanyavillamosítási eredményekről.) Magyar Hírlap, december 31-i szám. Tíz éve város Kiskőrös. (Tudósítás az ünnepi tanácsülésről.) Hétfői Hírek, január 2-i szám. 160 éve. (Petőfi születésnapjára.) — Négy megye fejlesztési programja. (Köztük, kivonatosan, Bács-Kiskuné is.) Esti Hírlap, január 2-i száma. Nyárádi Éva: Égig érő fény- I szobor. (Beszélgetés Jánvári József gépészmérnökkel, aki munkatársaival Nicolas Schöffer Kalocsán felállított szobrát, a Kronosz 8-at tervezte és gyártását irányította.) Lovas kocsiba futott Csütörtöktől szombatig Bács- Kiskunban négy közúti közlekedési baleset történt, ezek közül három súlyos, egy pedig könnyű sérülésekkel végződött. December 30-án, reggel hét órakor Bácsalmás határában, az úgynevezett Mosztanga úton Faddi Pongrác 38 éves hentes, helybeli (Rudics u. 10.) lakos nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel hajtotta személygépkocsiját és elütötte az előtte kivilágítatlanul kerékpározó Peresly Mátyás 52 éves segédmunkás, helybeli (Mártírok útja 26.) lakost, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Pénteken reggel hét órakor Kiskunmajsa külterületén, az 5404-es úton Ujfalusi Józsefné 35 éves háztartásbeli, szanki (Árpád u. 1.) lakos belerohant az előtte kivilágítva haladó és Horváth István 53 éves földműves, jászszentlászlói (Felsőkanyar 53.) lakos által hajtott lovas kocsiba. A baleset következtében az autó utasai közül a 13 éves Ujfalusi Ildikó, valamint Horváth István, a lovas kocsi hajtója nyolc napon túl, további két utas nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Január 1-én, déli negyed egykor Szalkszentmárton határában, az 51-es főút és a dunaújvárosi bekötőút kereszteződésében Erdős Ferenc1 70 éves tsz-tag, helybeli (Petőfi S. u. 29.) lakos kerékpárral nem adott elsőbbséget és eléhajtott egy, a védett útvonalon már féktávolságon belül levő személygépkocsinak. Az idős embert nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel vitték orvoshoz. NAPTAK 1983. január 1., hétfő Névnap: Genovéva Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra M perc Holdkelte: 19 óra 51 perc Holdnyugta: 10 óra 02 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nyugat felől lassan fölszakadozik a felhőzet, és inkább fordulnak elő. Reggel hózáporok többfelé lesz köd. A szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3, plusz 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 1 és 6 fok között valószínű. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 53. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 12, 36, 40, 55, 68 A december havi tárgynyeremény-sorsoláson az 51. hét szelvényei vesznek részt. A nyeremények az illeték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találata 147 fogadónak volt, nyereményük egyenként 58 915 forint, 3 találatot 9562 fogadó ért el, nyereményük egyenként 453 forint. A 2 találatos szelvények száma 224 709, ezekre egyenként 24 forintot fizetnek. (MTI) Nincs hó az utakon Bács-Kiskun egész területére szombat éjjel minimális, 1—2 centiméter hó hullott. Ennek következtében reggelre az utak kásásakká és helyenként csúszósakká váltak. Vasárnap délig a hóesés (hószállingózás) megszűnt, sőt Kecskemét térsége kivételével a hó el is olvadt. A minimális hóesés a közlekedésben nehézségeket nem okozott. A KPM Közúti Igazgatósága szükséges helyen a csúszós szakaszokat sóval, illetve homokkal beszórta. A tegnap déli jelentések szerint az egész megyében az utak burkolata tiszta és hómentes. Budapesten fiú, vidéken kislány az ÁB-bébi Újév hajnalán — 0 és 1 óra között — 14 gyermek született az országban: két fiú a fővárosban, 6 fiú és 6 kislány vidéken. Az Állami Biztosítónál a sorsolás Sztojka Jánosnak és Dremák Zsuzsannának kedvezett: ők kapták újév reggelén a biztosító 20 ezer forintos életbiztosítási ajándékkötvényét. Sztojka noha a budapesti Baross János utcai klinikán született — vidéki lakos lesz, szülei Kiskunlacházán élnek. A vidéki ÁB-bébi — Dremák Zsuzsanna, akinek szülei rédei lakosok — az oroszlányi kórház szülészetén látta meg a napvilágot. (MTI) • Amíg a vonat jön, talán le is festik a sorompót! (Somos László felvétele) TOTÓ A fótiul, heti 13 plusz 1 találatos szelvénye :j jJ ® 15 J3 Ljáás j pl.| aj tí+U e. I.Ascoli—Cesena — Zsana belterületén ebben az esztendőben 350 méterrel bővül a villanyhálózat. A DÁV munkálatai 120 ezer forintba kerülnek, s október 30-án az egész községben be lehet majd kapcsolni a villanyt. — Prímásbál. Az idei farsang kezdetét köszönti a prímások 31. bálja január 6-án, csütörtökön este a Hungária étteremben. Az este 8 órakor kezdődő, s hajnalig tartó vigasság érdekes színfoltja: fiatal prímások és énekesek is bemutatkoznak a közönségnek. — Vendéglő a kisközségnek. Kéleslhalmon mindössze 850-en élnek. Nekik építette az elmúlt év végén a jánoshalmi tanács költségvetési üzeme az új vendéglőt. A beruházás 700 ezer forintba került. Kivették részüket a munkából a lakosok és az áfész dolgozói is. a Gázprogram. Hajóson 1983 gázprogram előkészítésének éve lesz. A község vezetői az elmúlt hetekben hozzákezdtek a felméréshez. A falugyűlésen, a tanácstagi beszámolókon és az egyéb fórumokon majd véleményt kérnek a lakosságtól, hogy a tervek minél előbb megvalósulhassanak. — összefogással út és járda. A lakosság, a téesz-dolgozók és a tanács összefogásának eredményeként tavaly 3200 négyzetméter kövesutat építettek Fa^szon. Az ez évi terv is hasonló. A község lakóinak társadalmi munkájára számítva még több, mint másfélezer méter hosszú járda készítése is szerepel a programban. 1—1 x 2.Catanzaro—Avellino / 1—1 X 3.N apoli—Verőn a 1—2 3 4.Pisa—Torino 0—1 2 9.Sampdoria—Fiorentína 0—0 x 6.Udin es e—Intern árion ale 0—0 x 7.Atalanta—Lazió 1—1 X 8.Bari—Cremoness 0—1 2 9.Bologna—Lecce 2—0 1 10.Campobasso—Sambenedettese1—0 1 11.Caves e—Como 0—0 X 12.Pistoiese—Palermo 1—2 2 13.V arese—Foggi a 1—0 1 14.Arezzo—Perugia 1—1 X INTERJÚ — Elnézést, uram, de szeretnénk megkérdezni öntől, amit hallgatott az ünnepek alatt? — A feleségemet, sajnost mindig csak a feleségemet ... I Holnapi lapszámunkból Miről írunk a negyedik oldalon? Az imrehegyi Új Élet Szakszövetkezetben járt munkatársunk, s a siker titkairól érdeklődött. Egy másik cikkben pedig Villamosberendezés és Elektronikai Vállalat kunszentmiklósi VÁV-gyáregységének termékeiről lesz szó. Az ötödik oldalon a kecskeméti Petőfi Nyomdában készült másfél évszázaddal ezelőtt megjelent kétkötetes, hasonmás kiadású könyvől írunk, melynek címe: Nemes Nógrád vármegyének históriai, geographiai és statistikai esmértetése. Ugyanitt értékeljük a televízió szilveszteri műsorát is. ■ — Szerkesztőségi ügyelet: hétfőtől csütörtökig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 20-111-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bml h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20 466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.