Petőfi Népe, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-13 / 10. szám

ELŐSZÖR CSAK A BÁB SZÓLALT MEG OROSZUL... Forradalom utcai nyelv­forradalom Tizenegynéhány nagycsoportos óvodás üli körbe Éva nénit, az óvónőt. Előkerül egy kis kosár — olyan mint a mesebeli Piroskáé — tele játékpénzzel; egy asztal­ra — a „pultra” — pedig kipa­kolják a­­ portékát: medvebocsot, rókát, helikoptert, almát és vi­rágot ábrázoló képeket. Magasba lendülnek a kezek, mindenkinek piros a füle az izgalomtól. — Kati, te leszel a boltos, Pé­ter pedig a vevő! — választ az óvó néni és elkezdődik a játék. — Jó napot kívánok. — Jó napot kívánok, mit pa­rancsol? — Kérek egy rókát. — Tessék. — Köszönöm, viszontlátásra. — Viszontlátásra. A „vevőt” Éva néni­­ egy mág­neses táblánál várja. — Ki vásárolt? — kérdezi. — A kislány — hangzik a vá­lasz és az ennek megfelelő kép kerül a táblára. — Mit vásárolt? — Rókát. — Kinek? — A nagymamának. A kislány rókát vásárolt a nagymamának. A csoport kórusban ismétli a mondatot. Mindenki sorra kerül, mire a boltos túlad a készleten. Később kört alakítanak, középen aranyszínű napkoronával a fején egy szöszi kisfiú.­­Körjátékot ját­szanak. A foglalkozás­­ után az egyik apróság a beavatottak ti­tokzatosságával meséli, miről is szólt a játék. Hogy mi szükség volt a ma­gyarázatra? Csupán annyi, hogy az elmúlt félórában egyetlen ma­gyar szó sem hangzott el a kecs­keméti Forradalom utcai óvoda termében: a gyerekek és Éva né­ni oroszul beszélgettek. Nem­ mindenáron! Jutij ,j jv­.é ** Áb&T­ Lajosné, a vezető óvónő*: — Két évvel ezelőtt az egyik középső csoport szülői értekezle­tén tájékoztattuk a szülőket ar­ról, hogy a TIT szervezésében oroszul tanulhatnak a gyerekek. Önkéntes jelentkezés alapján mintegy tizenöt óvodást írattak be a tanfolyamra. Hetenként két félórás foglalkozást tartottunk. A nagycsoportban az iskolára való felkészítés a legfontosabb felada­tunk, a napi két — matematika és környezetismeret — foglalko­zás melett most heti három oroszra jut időnk. Rendkívül hasznosnak tartom ezt, de nem mindenáron akarunk nyelvet ta­nítani, hanem a ránk bízott gye­rekek érdekeit szem előtt tartva. Az óvodák túlzsúfoltak — mi is 40—45 fős csoportokkal dolgo­zunk —, és a személyi feltételek sem mindenütt megfelelőek. nyelvtanulás mindenki által is­, mert hasznán kívül azt tapasz­taltuk, hogy az idegen hangok képzése igen jó hatással van a beszédhibával küszködő gyere­kekre. Négy éshat éves korban a hangapparátus még rugalmas, mozgásban van, így könnyen al­kalmazkodik az orosz nyelv hang­zásához. Úgy tervezzük, jövőre a középsőben ismét megszervezünk egy csoportot. Natasa ajándékot ad Veresné Mező Éva óvónő: — Nem mindegy, hogy ki ta­nítja az óvodásokat. Az a legsze­rencsésebb, ha saját óvónőjük vezeti a foglalkozásokat, akihez a legközelebb állnak, aki érzel­mileg is hat rájuk, mivel ez a kötődés erősen befolyásolhatja, motiválhatja a tanulást. Az fontos, hogy az „órák” vonzó köl­ts­nyezetben, derűs légkörben foly­janak. Rengeteg eszközt haszná­lok, a szemléletesség átfogja a nyelvoktatás egész folyamatát. Az anyagot a Kecskeméti Óvónő­képző Intézet adja, itt kapom a módszertani felkészítést is. Az első néhány foglalkozást arra használtam, hogy a gyerekekben rokonszenvet ébresszek az orosz nyelv­­ iránt. Átlapoztunk néhány albumot, meséltem nekik a Szov­­jetunióról, az ott élő gyerekekről, zenét hallgattunk. Megismerked­tek Natasával, a bábbal, kezdet­ben ugyanis csak 6 beszélt oro­szul. Ma már csupán az a szere­pe, hogy jutalmazza a szép telje­sítményt nyújtó gyerekeket. Ma­gyar szó nemigen hangzik el, mivel megértik az oroszt is. Elő­ször a környezetükben lévő játé­kok, majd a testrészek nevét ta­nulták meg, azután a szobabe­rendezést. később sorra térültek a család tagjai, a szokásos, min­dennapi cselekvések, egyes és többes szám harmadik személy­ben és felszólító módban. A gye­rekek — persze ösztönösen — helyesen használják a megfelelő nyelvtani alakokat. Múlt év vé­gén rendeztünk a szülőknek egy bemutatót, mondhatom, szép si­kerünk volt. Kár lenne abbahagyni Szász Antalné, a Kecskeméti Óvónőképző Intézet adjunktusa: — A foglalkozásokon folyó nyelvi nevelést dr. Lengyel Zsolt A nyelvoktatás alfabázisa című könyve alapján tervezzük, amely gyakorlati tapasztalatokra épül, és az életkori sajátosságok isme­retében készült. Csak olyan sza­vak szerepelnek például az anyagban, amelyek anyanyelvi megfelelőjét a gyermekek isme­rik. A foglalkozások egyébként az óvodai nevelési program kör­nyezetismereti feladattervéhez igazodnak. Az orosz szavak hang­zása érdekes, felkelti a gyerekek kíváncsiságát. Ez azért lényeges, mert őket még leginkább a kí­váncsiság motiválja, nem pedig az, hogy megtanuljanak egy vi­lágnyelvet. A didaktikai alap­elvek közül a szemléletesség át­fogja a nyelvtanítás egész folya­matát, az új szavak ismerteté­sétől ezek alkalmazásáig. A má­sik fontos dolog a tevékenység­központúság. A gyerekeknek mindig alkalmat kell adni a be­széd és a mozgás összekapcsolá­sára. Mindenki tudja, hogy a gyermek fő eleme a játék. A játékosság a nyelvtanulás során legtöbb esetben a cselekvéssel egybekötött helyzet- és szerepjá­tékokban, vagy éppen a mozgá­­sos játékokban jut érvényre. Az eddigiekből is egyértelmű, hogy az óvodai nyelvoktató mun­kát leghatékonyabban az óvónő végezheti. Nem elég a megfelelő orosz nyelvi felkészültség, ismer­ni kell a gyermeki pszichikum sajátosságait is,­s ezeknek meg­felelő módszerekkel kell tanítani. Az 1981—82-es tanévtől a má­sodéves hallgatók tudományos diákkörön ismerkedhetnek az óvodai orosznyelv-oktatás mód­szereivel, elméleti kérdéseivel és nyelvi anyagával. Ez a lehetőség nagy érdeklődést váltott ki a hall­gatók körében, mivel a jó felké­szültségű jelölteknek így alkal­muk adódik, hogy nyelvtudásukat később hasznosítsák az óvodai gyakorlati munkában. A nagycsoportosok szeptem­bertől iskolába mennek — több­ségük a szomszédos Forradalom utcaiba. Ilyen szép eredmény után a nyelvtanulást kár lenne félbehagyniuk. Mi szakköri kere­tet javasolnánk a folytatáshoz. Már csak vállalkozó kedvű peda­gógus kellene ... ! Kormos Emese Mit látsz a képen? Kitüntetett pedagógus házaspár Ünnepi ülésre invitálta a meg­hívó Kiskőrös város Tanácsának honleányait és­­ honatyáit. És való­ban érződött a gyülekezés percei­ben is, hogy Petőfi szülőhelyén a szilveszteri készülődés hangula­tát mindig áthatja a költő iránt érzett, sehol másutt nem tapasz­talható tisztelet, szeretet. Szavak­ba formálni ugyan kevesen tud­nák azt az érzést, mit jelent Pe­tőfi Sándor szülőhelyén élni, dol­gozni, cselekedni, mindig szem előtt tartva a közélet dolgainak intézésében is a mércét: méltóvá válni a zarándokhellyé lett tele­pülés legújabb történelmének formálásához. Mind nagyobb a forgalom a járási hivatal tanácstermének előterében, s alig találtunk egy csendesebb zugot, hogy Polgár Ferenccel és feleségével szót vált­hassunk. Arról kérdeztem őket, miként kerültek Kiskőrösre — ahová —, 28 évi áldozatos mun­ka után már nyugodtan mond­hatni: hazaérkeztek. Polgárné válaszolt: — Útjaink sokféléi indultak, míg a közbenső állomásokat el­hagyva Félegyházán egy tanfolya­mon nem találkoztunk össze. A megismerkedésünket házasság kö­vette. Még Bócsán is tanítottam egy rövid ideig, majd megkap­tam az állásomat Emlékszem, gyalog indultam Sol­tvadkertről, s noha senki sem ismert, amerre mentem, minden­ki köszöntött. Ennek már 28 éve... Mindig megbecsültek ben­nünket, s az emberektől­ sohasem tapasztaltam mást, mint jóin­dulatot, őszinteséget. Egyenes jel­­leműek az i­ttlakók... A tanítás mindennapi­ feladatai mellett fölneveltünk négy gyere­ket, a nagyfiúnk híradástechnikai műszerész, ikerfiaink most kato­nák, és a lányunk népművelő Budapesten. Most már csak alsó tagozatosok tanulnak az iskolánkban, a fel­sősök a városba járnak. Télen van is hátránya ennek ... Műkö­dik a könyvtárunk — ezt férjem vezeti. 1600 kötetnyi könyv közül válogathat 65 környékbeli olva­sónk ... A beszélgetés fonalát a tanács­ülés megnyitásának közelgő pilla­nata szakítja félbe. A Polgár há­zaspárt a „díszhelyre” kalauzol­ják. Mindketten a Kiskőrös vá­rosért kitüntetést vették át az ünnepség záróaktusaként. N. M. • Uzsonnaosztás a nagyszünetben, az erdőtelki iskolában. Országos Babits Mihály és prózamondó verseny A költő születésének 100. év­fordulója alkalmából­ a Műve­lődési Minisztérium, a Nép­művelési Intézet, a KISZ KB, a Magyar Rádió, a Tolna me­gyei Tanács és az Erdei Ferenc Művelődési Központ meghir­deti az országos Babits Mihály vers. és prózamondói versenyt. Jelentkezhet minden olyan 14. életévét betöltött előadó, akinek nincs hivatásos előadó­­művészi működési engedélye, nem tagja színháznak, vagy színházi stúdiónak, s nem nyert felvételt (előfelvételt) a Szín­­művészeti Főiskolára. A verseny felfutásos rend­szerű. A megyei elődöntők után a középdöntőt a rádió közvetí­ti az ország hat különböző vá­rosából, majd az országos dön­tőt a rádió és a televízió. Jelentkezni az Erdei Ferenc Művelődési Központban­­ lehet. (Kecskemét, Május 1. tér 1.) Határidő: 1983. január 31. A megyei elődöntőre jutói vers­mondótól a zsűri összesen 12 mű ismeretét kéri számon. Eb­ből hat Babits-vers vagy -pró­za (műfordítás is lehet), a má­sik hat a Nyugat-nemzedék költőinek verse lehet, illetve a nyugatosoktól napjainkig t­er­­jedő magyar költészet egy-egy darabja. Az egyes művek el­­hangzási időtartama nem ha­ladhatja meg az öt percet. A megyei elődöntők, vala­mint a budapesti összevont ke­rületi elődöntők április 15-e és május 20-a között zajlanak le. Nyáron rendezik a középdön­tőbe jutott versmondók tábo­rát. A középdöntők szeptem­ber közepétől október végéig zajlanak. A­ döntőre 1983 no­­■­vemberében kerül sor. 1983. január 13. • PETŐFI NÉPE • i KÖNYVESPOLC Kertbarátok kedvére Sokan és sokszor leírták, hogy a mai — főként városi-nagyvá­rosi — ember időnként menekül a természetbe. A hobbizás rendkí­vüli elterjedése ennek a törek­vésnek az egyik megnyilvánulása, éppen úgy, min­t a széles körben elterjedt turizmus. Természetkö­­zelben lenni a többi között a fel­üdülést, a jó közérzetet jelenti. Meg természetesen azt is — a kertbarátokra gondolva — hogy ez a szenvedély a társadalom számára rendkívül hasznos. Nos, ezt a napjainkban oly jel­lemző népi méretű kedvtelést, illetve annak fontosságát ismer­ték fel a Népművelési Propagan­da Irodában, amikor elhatároz­ták: megszólaltatják egy szép kö­tetben a magyar költőket­ — klasszikusokat és moderneket, ré­gieket és maiakat —, hogy ezzel is segítsék a kertbarát körök mozgalmát. Megjelentettek egy könyvet, amelynek A kert öröme címet adták. Ebben összesen száz­­egy vers található, az alábbi cso­portosításban: vallomások a kert­­ről; virágok; fák, füvek; és az évszakok. Az volt a legfőbb cél, hogy a kertszerető kisközösségeknek még inkább kedvet adjanak sajátos szabadidő-elfoglaltságukhoz, még inkább megszerettessék velük a természetest, valamint műsoros rendezvényeikhez segítséget ad­janak a körzettel. Amint a szer­kesztő, Széphalminé Szeghy Éva írja: „Szeretnénk belopni a kert­barátok életébe a művészetek nyújtotta élményt. A szép szó va_ rácsával, a költészet segítségével, ami azt jelenti, hogy más szem­mel is — a költők sajátos látá­sával és láttatni tudásával, to­vábbgondolkodásra ösztönzésével — látják majd a kertben féltőn nevelt növények szépségét, cso­dálatos változatosságát.” Vallanak a költők önmagukról, természettel, kapcsolatos élmé­nyeikről. Arany János kertészke­dik „mélán, nyugodtan”, Fazekas Mihály dicséri a plántákat, „ki­ket magam vetettem”, s Illyés Gyula szerint a mandulafa „csil­lagot gyümölcsöz”. S írnak a líri­kusok vadvizes tavaszokról, fütye­työs szelekről, csendértő gyümöl­csökről, az emberarcú fákról, va­lamint az évszakok vonulásáról, sajátos színeiről, és a mindenfajta virágokról, füvekről és fákról. Mennyi szer­etetet, ragaszkodást és meghittséget árulnak el ezek a költemények. „Az ember nyu­godtan ülhet a kertben” — írja Vas István. „Együtt ülök a fü­vekkel, fákkal”, mondja Váci Mi­hály. Ezt a kötődést húzzák alá a metaforák is: a kert „gyer­mekkori emlékek erdeje”; a fák „költők, szavak nélkül is”; a hó „légies szakái” stb. Az külön fi­gyelmet érdemel, hogy egyes köl­tők mennyire megidézik a gyer­mekkorukat a kertekkel kapcso­latos verseikben. Külön öröm, hogy három me­gyénkben költő — Buda Ferenc, Kiss Benedek és Kovács István — versei is helyet kaptak a szép és tartalmas antológiában. Varga Mihály Természettudományos hetek a kecskeméti járásban Az Erdei Ferenc Művelődési Központ műszaki és természettu­dományi stúdiója Jakabszálláson mutatta be idei első vándorkiál­lítását. A környezet- és természet­­védelem fontos problémáival fog­lalkozó „Az élet bolygója” című összeállítás január 17-től 24-ig Tiszaalpáron, majd a hó végéig Lakiteleken tekinthető meg. Feb­ruárban előbb Tiszakécskére, majd Lászlófalvára vándoroltatják a dia. és hanganyaggal kiegészí­tett kiállítást. A ladánybeneiek február 21-től 28-ig nézhetik meg. A nyárlőrinciek „Fizikai jelen­ségek” című vándorkiállításon is­merkedhetnek meg elektrotechni­kai újdonságokkal. A működő fénytelefon, a radiométer, a fe­szültségoptikai berendezés felte­hetően sok érdeklődőt vonz. „A fizikai jelenségek” a továb­biakban Lakiteleken, Tiszaalpá­ron, Bugacon, Orgoványon, Izsá­kon is alkalmat ad a modern fi­zika iránti érdeklődés felkeltésé­re. SZAKMÁKRÓL ŐSZINTÉN Mesterségünk címere Előhang egy rádiós sorozathoz Néhány kíváncsiskodó gyerek „vándorbotot", azaz mikrofont vett a kezébe, s elindult, hogy mesterségekkel, szakmákkal, fog­lalkozásokkal ismerkedjen. Öt megye kilenc gyárában, üzemé­ben, gazdaságában kérdezősköd­tek afelől, hogy milyen is az a munka, amelyet az ott dolgozók csinálnak, miért csinálják, ho­gyan kerültek oda, miként élnek, miféle érdekességeket tudhat meg tőlük egy válaszút előtt álló kamasz. A gyermekriporterek ott jár­tak, ahol a leghangosabb a gé­pek zaja, ahol piszkos lesz munkás keze, ahol felelősségtel­­­jesen kell dönteni. Meggyőző volt, amit hallottak, mert az em­berek nemcsak arról beszéltek, hogy milyen szép az a szakma, amelyet művelnek, hanem arról is, hogy miért nehéz a munká­juk,­ mi szerez nekik gyönyörű­séget és mi okoz gyötrelmet. Az öt kíváncsi gyerek a Ma­gyar Rádió Ifjúsági Osztálya és az Országos Pedagógiai Intézet Pályaválasztási Tanácsadó Osztá­lya által készített Mesterségünk címere című rádiós magazinso­rozatnak az alkalmi riportere volt, azé a pályaválasztási mű­soré, amelyet januárban sugároz a Kossuth Rádió. Az adások har­minc-harminc munkástanulók­ percében szak­szakmunkások, technikusok, mérnökök, termelés­­irányítók az életükről, munká­jukról, mindennapjaikról beszél­nek. A sorozatot alkotói nemcsak a közvetlenül pályaválasztás előtt állóknak javasolják. Ajánlják az általános iskola felső tagozatos tanulóinak is, azoknak, akik most ismerkednek a munka világával. A műsorok öt szakmacsoporttal ismertetik meg a rádióhallgató­kat: a szállodaiparral, a kereske­delemmel, az üvegiparral, a fa- és bútoriparral, és az erdőgazdál­kodással. Az Erdei szakmák, erdei em­berek című műsorban, a Gemen­­ci Állami Erdő- és Vadgazdaság vendégei voltunk. Már előre örültünk a kellemes erdei sétá­nak, a futó őzek és szarvasok látványának, a vaddisznók csör­­tetésének. Kerestük a nagy ro­mantikát, azt, amit minden kí­vülálló „belát” a vadász-szak­mába. Mi másért lenne a vadász­vadtenyésztő szakmunkásképző intézetekben tizenöt—húszszoros a túljelentkezés, az erdészeti szakközépiskolások körében is a fokozott érdeklődés? Madártávlatból úgy látszik, hogy az erdőben dolgozó embe­rek munkája inkább szép, mint­ nehéz és felelősségteljes. Pedig ez korántsincs így! Valószínű, hogy összetévesztjük a vadászó embert a hivatásos vadásszal. Az előbbi — valamelyik vadásztár­saság tagja — ünnepnapokon, szabad idejében kikapcsolódás, felüdülés, sportolás, trófeaszer­­zés céljából vág neki az erdőnek. Az utóbbi feladata ellenben az, hogy nevelje, gondozza, védje — egyidejűleg létszám és minőségi követelményekre figyelemmel — szabályozza a vadállományt. Ő a felelős a téli etetésért, a takar­mány megtermeltetéséért, a kár­tevők pusztításáért. Részt vesz a vadászatok szervezésében, lebo­nyolításában. Ott él az erdőben, szolgálati helyén ünnepnap, hét­köznap egyaránt. Az erdő, a va­dászat és vadgazdálkodás sok-sok tudást, figyelmet, szervezőképes­séget, lemondást követel a va­dásztól, erdésztől. Ennél a gazdaságnál az erdé­szeti szakközépiskola befejezését követően is hosszú még a köte­lező ismeretszerzési időszak. A fiatal pályakezdőnek jó néhány évig gyakornokként kell dolgoz­nia a kerületvezető vadász, er­dész mellett, mire önálló felada­tot kaphat, s ez így van rendjén. Az erdő és a benne élő vad nemzeti kincs. Ápolása, gondozá­sa, szakszerű kezelése, fejleszté­se hosszú évek tapasztalatával felvértezett szakembereket kíván. Erről győződtek meg a kis riporterek, s­ ezt az élményüket szeretnék megosztani hallgatóik­kal január 28-án. A többi, emlí­tett szakmáról pedig a műsorfü­zetekben jelzett időpontban hall­hatnak. Szabó Mária : Lovas kocsin a riporterek. (Csermák András felvétele)

Next