Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-19 / 144. szám
ír Háromszázhatvan évvel ezelőtt, 1623. június 19-én született, és 39 éves korában, 1662-ben halt meg Blaise Pascal, francia matematikus, fizikus és filozófus. Mint nővére feljegyezte róla: „Mindennek az okát akarta tudni. Gyermekkora óta csak annak tudott hinni, amit világosan igaznak látott, s ha nem mondtak neki elfogadható okokat, ő maga keresett ilyeneket. Egy ízben azt vette észre, hogy ha asztalon késsel megütnek egy porcelántányért, erős hangot ad, de a hang rögtön megszűnik, ha a kezét a tányérra teszi. Tüstént az okát akarta tudni. Oly sok mindent figyelt meg e témában, hogy 12 éves fejjel értekezést írt róla”. Ez a tanulmánya ugyan elkallódott, de a kúpszeletekről 16 éves korában írt értekezése már fennmaradt. A geometria és a matematika mellett a fizikává mechanika és az utasforgalom szervezése is érdekelte; az első omnibuszkocsit 1662. március 18-án reggel 7 órakor ő indította el Párizsban. Huszonhárom éves korától kezdve érdeklődése más irányba fordult, s megírta — Gondolatok címmel — ismert filozófiai művét. . _ * * MŰSOR 1983. június 19-én, vasárnap ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Jedlik Ányos-teremben 10 óra kor: Akvarista tanácsadás. Vezeti: Megyesi Péter. Kiállítások: Kishonthy Jenő festőművész kiállítása. Megyei pedagógus és amatőr képzőművészeti kiállítás. Figyelem! A hétfő délelőttönként! gyermekfilmvetítéseket szeptemberben kezdik újra. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: tél 4 és háromnegyed 8 órakor: SZEGÉNY DZSQNI ÉS AR níka. Sz., magyar mesefilm: 8 órádkor : FÖLDRENGÉS TOKIÓBAN. Mb., japán katasztrófafilm. Árpád mozi: fél 5 és fél 8 órakor: A POSTÁS MINDIG KÉTSZER CSENGET. Sz., mb.: kétrészes, amerikai bűnügyi film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: A SZÉNBÁNYÁSZ LÁNYA. Sz., zenés amerikai film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: FARKAS ÉS A KISGIDÁK. Sz., magyar mesefilm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: FLEP A RÓKA. Sz., hangbemondásos japán természetffim. Háromnegyed 6 és 8 órakor: A PROFI. Sz., mb., francia film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: ÚJRA SZÓL A HATLÖVETŰ. Sz., mb., amerikai film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: GÁBOR DIÁK. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 4 és 7 órakor: BEN HÚR. Sz., mb., kétrészes, amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: HÓTÜNDÉR. Sz., magyar mesefilm. Csak 6 órakor: KERESZTAPA. Sz., mb., kétrészes amerikai kalandfilm. BAJA Uránia mozi: fél 4 és 7 órakor: TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA. Kétrészes, sz., mb., olasz—nyugatnémet film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: AZ EMÍR KINCSE. Központi mozi: 4 órakor: HUCKLEBERRY FINN ÉS A CSIRKEFOGÓK. Sz., mb., szovjet film. Csak 6 órakor: huszadik század. I—Ir. Kétrészes, sz., olasz film. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 6 és 8 óra, kor. ELEFANT STORY. Sz., Japán természetfilm. 1983. június 20-án, hétfőn ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Kiállítások: Kishonthy Jenő festőművész. kiállítása. Megyei pedagógus és amatőr képzőművészeti kiállítás. MOZI A MOZIK MŰSORA AZONOS A VASÁRNAPIÉVAL, KIVÉVE KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KARATÉZÓ COBRA. Sz., mb., japán bűnügyi film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE. MILKA. Sz., finn film. Stúdiómozi:8 órakor a Városi moziépületében: SZOMBAT ESTE. VASÁRNAP REGGEL. Angol film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A PROFI. Sz., mb., francia film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: A SZÉNBÁNYÁSZ LÁNYA. Sz., zenés amerikai film>KALOCSA' Otthon mozi: 4 órakor; FLEP, A ROÍCA. Sz.: hangbemondásos japán természetűim. ■ BAJA Központi mozi: szünnap. Vonatpótló autóbusz Június 20-án és 21-én Dömsöd és Kunszentmiklós—Tass között a Kunszentmiklósról 5.48 órakor induló vonatról az utasoknak autóbuszokra kell átszállni.. Az autóbuszon a megváltott vasúti jegyek érvényesek, • Június 13-tól 17-ig HÉTFŐ: Kalocsa város Tanácsa ülést tartott önálló témaként első alkalommal vitatták meg a köz- és üzemi étkeztetés helyzetét. KEDD: A tízéves Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben ünnepséget tartottak, melyen Korcsog András államtitkár mondott beszédet. — Kecskeméten járt Hans Gustafson svéd építésügyi miniszter. SZERDA: Ülést tartott a megyei pártbizottság. Megvitatták a szocialista életmód és közgondolkodás helyzetéről szóló előterjesztést. — Borsónemesítési bemutatót tartottak a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet újrpajori kutatóállomásán. CSÜTÖRTÖK: Francia szakszervezeti küldöttség ismerkedett megyénkkel. — A megyei tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta a lakásépítéssel és szanálással kapcsolatos további teendőket. PÉNTEK: A felsőfokú oktatási intézményekben — a Bajai Tanítóképző Főiskolán, a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben és a kertészeti főiskolán — kiosztották a diplomákat a végzős hallgatóknak. A Már másodszor végezték el a gyomirtást a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezet filszerpaprika-tábláin. mmmmEIh.» Ál iÉÉgis.» TM „ I 0 A héten tartották a szóbeli érettségi vizsgákat. Képünk a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban készült, ahol három nappali tagozat 87 diákján kívül 113 felnőtt is számot adott tudásáról. Kiss Juditnak nem okozott nagy gondot a felelet — jeles tanuló volt mindig. • Lajosmizsén a MIZSESZÖV szakemberei elkészítették LANOVIK a rozsdamentes acélhevederrel ellátott húsbontó szállítószalagot. Ez az NDK-ba irá is nyúló — export része a berlini nagyvágóhíd rekonstrukciójának. PAPRIKAKOKTÉL, DUTISOLAR Megnyílt a Pannónia Vásár . Tegnap Szabadkán megnyílt a XI. Pannónia Vásár, amelyre az utóbbi években egyre több országból jelentkeznek kiállítók. A magyar vállalatok sem hagyták figyelmen kívül az itt kínálkozó üzleti lehetőségeket, s az is 1000 négyzetméter fedett idén és 400 négyzetméter szabad területen mutatják be termékeiket, összesen 63 vállalat, szövetkezet, kereskedelmi cég, mezőgazdasági nagyüzem, kutatóintézet képviseli a magyar színeket. Közöttük találjuk Bács-Kiskun megyéből a Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaságot, valamint Duna—Tisza közi Állami Építő ipari Vállalatot. A Kecskemét—Szikrai Gazdaság természetesen a Állami megyeszékhely tájjellegének megfelelő boraival, pezsgőivel, vermutjaival, ivóleveivel állt a vásár — elsősorban szakmai — közönsége elé, s bizonyosan sikert arat déli szomszédainknál termékeivel, többek között a hazánkban már megkedvelt paprikakoktéljával is. Ugyanakkor DUTÉP olyan — saját ipari üzemeiben gyártott — építőanyagokat mutat be Szabadkán, amelyekre a Budapesti Nemzetközi Vásáron is felfigyeltek. Ilyen az RGL gipsz válaszfal, amely egymásba illeszthető lapokból áll, s kitűnően alkalmas különböző mellékhelyiségek beépítésére. Nagy előnye, hogy vezetékek is elhelyezhetők benne, tapétázható, csempézhető, festhető. Kiállítja a vállalat a DUTISOLAR előszigetelt csővezetéket, amely a távhőszolgáltatás korszerű eszköze. Bemutatja a cég azt az új energiatakarékos nyílászárócsaládot is, amely a nyugatnémet DÜRR technológiával készül és melynek gyártását még az idén elkezdi. RÖVIDEBB HAJÓÚT Augusztusban adják át a forgalomnak a Cernavoda és Agigea között épülő csatornát, mely mintegy négyszáz kilométerrel rövidíti le a Fekete-tengerhez vezető dunai víziutat. A csatornát 1977-ben kezdték el építeni, s a munkálatokban mintegy 24 ezer munkás vett részt. Az építkezés költsége, megközelítette a 30 milliárd lejt. A 64 kilométer hosszú, 50—70 méter széles és 7—8 méter mély csatorna két végpontján egy-egy zsilip épült, s hat nagyobb híd — közúti, és vasúti — ível át rajta. Agigea kikötőjét Constranta területéhez csatolták, s a forgalom alapján ez a kikötő Európában a kilencedik, a világon pedig a tizenegyedik helyet foglalja el. A csatorna átadása után a dunai hajózás gyorsabb és olcsóbb lesz. * MaMMMn Múzeumkerti Esték Évek óta népszerűek Kiskunhalason a Múzeumkerti Esték sorozat rendezvényei. Az idén — június 23-án első alkalommal — Pécsi Ildikó találkozik tisztelőivel, a költészet és művészet barátaival. Ezt követően minden csütörtökön este fél kilenckor szerveznek hasonló műsorokat. Június 30-án a Benkó Dixieland, majd egy hétre rá egy sanzonest szereplői lépnek közönség elé, a Thorma János Múzeum hangulatos kertjében. Ekkor Balázs Péter, Kishonti Ildikó, Bencze Ilona és Szacsvai László mutatkozik be. A továbbiakban a többi között operettestre és Pitti Katalin operaénekesnő fellépésére kerül majd sor. ŐRSVEZETŐK TALÁLKOZÓJA Szombaton Egerben megkezdődött az úttörő őrsvezetők 15. országos találkozója. A megnyitó ünnepségen, Gáti József, a munkásőrség országos parancsnokának helyettese átadta a Magyar Úttörők Szövetsége és Munkásőrség Országos Parancsanoksága „Csillagos iránytű” 1983. évi pályázatának díjait. Az őrsvezetők hatnapos egri programjuk során ismerkednek a város műemlékeivel, történelmi nevezetességeivel, részt vehetnek majd egy vidám vitézi próbán, csillagkereső játékon indulhatnak, kirándulnak a Szalajka-völgybe, és kicserélik mozgalmi tapasztalataikat. Az országos találkozó szerdán tábortűzzel zárul majd. (MTI) t Megyénk az országos sajtóban Múzsák 2. szám. Fazekas István: Türelemüvegek. (A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban őrzött vallásos tárgyú szobrok ismertetése.) Munka 6. szám. Kemény György: Paprika nélkül. (A kalocsai 619. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet, és a város sportélete.) Erdőgazdaság és Faipar 6. szám. Képes riport a kecskeméti parkettagyár életéről. ■ Magyar Mezőgazdaság 24. szám: Westsik Vilmost, az egykori rangos tanárt mutatják be, aki száz éve született és szoros szálakkal kötődött Kecskeméthez és Kiskunfélegyházához. — Cikk a Kiskunhalasi Állami Gazdaság oktatási központjáról. NAPTÁR 1983. Június 13., vasárnap Névnap: Gyárfás Napkelte: 4 óra 48 perc Napnyugta: 20 óra 44 perc Holdkelte: 14 óra 87 perc Holdnyugta: 1 óra 88 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Időnként csökken a felhőzet. Többfelé várható újabb eső, zápor. Egy-két helyen zivatar is lehet A ma még gyakran erős, helyenként viharos északi szél holnapra mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 15 és 20 fok között alakul. Előrejelzés a Balaton térségére ma estig: Az északi szél még gyakran lesz erős, a tó egyes részein viharos széllökések is várhatók, emiatt a piros figyelmeztető jelzés van érvényben. Időnként csökken a felhőzet, de eső, zápor még várható. A hőmérséklet délután 17, 18, késő este pedig 13 fok körül valószínű. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 14 fok volt. (MTI) Édes anyanyelvűnk országos verseny Sátoraljaújhely város Tanácsa az idén ismét meghirdette az Édes anyanyelvűnk országos versenyt. A 11. alkalommal meghirdetett országos versenyt kialakult hagyomány szerint két a kategóriában rendezik meg. Az egyikben a szakmunkásképző intézetek, a másikban a szakközépiskolák és gimnáziumok fiataljai versenghetnek. Megyénként, valamint megyei városonként kétkét, míg Budapestről tizenkét fiatal vesz majd részt mindkét kategóriában. A Sátoraljaújhelyen október 20. és 23. között megtartandó országos döntőt az egyes tanintézetekben, majd a megyénként megrendezett verseny előzi meg. Az ott legjobb eredményt elért két-két résztvevő kerül majd az országos döntőbe, ahol írásbeli, valamint szóbeli feladatot kell megoldaniuk. HELYREÁLLÍTJÁK A DÍSZKUTAT rek . A városukat szerető ember áradozása és társadalmi munkája nyomán újabb szép látványossággal gazdagodik Esztergom. A Bazilika alatt az úgynevezett Sötét Kapunál állítják fel a süttői kemény mészkőből faragott díszkutat, amelyet a Giacinto család egyik Itáliából származó őse készített. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 24. heti lottónyeremények a nyereményi Idtély levonása után a következők: 5 találatot egy fogadó ért el. Nyereménye 1 808237 forint. 4 találatos szelvénye 62 fogadónak volt, nyereményük egyenként 116 660 forint. 3 találatos szelvény 5906 darab, nyereményük egyenként 765 forint. A 2 találatos szelvények száma 193 753, s ezekre egyenként 29 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. (MTI) — ZENEI KLUB. A kecskeméti Katona József Könyvtár széchenyivárosi fiókkönyvtára várja az érdeklődőket hétfőn 17.30 órakor sorozatzáró összejövetelére. A foglalkozás mottója: Amit szívesen hallgatunk. Témájában válogatás az elmúlt előadások zenei anyagaiból. Az összejövetelt klub vezetője, Honti György vezeti. — Vigyázzák fészküket. A fehér gólyáknál félénkebb fekete gólyák már csak elvétve költenek a dunai árterületeken. Számuk egyre csappan, ezért költéskor gondosan vigyázzák az utódnevelő párokat. A fekete gólyáknál ennek ellenére évről évre csökken a fiókák száma, amit a stresszhatásnak tudnak be az ornitológusok. Orvosok az atomháború ellen Az atomháború pusztító következményeiről, a túléléshez fűzött ábrándok és hiedelmek csalóka önámításáról, az orvosi és társadalmi-emberi következményekről kezdtek nemzetközi tanácskozást szombaton az amsterdami tem épületében az „Orvosok egyeaz atomháború ellen” elnevezésű nemzetközi szervezet harmadik kongresszusán. A kongresszus jövő hét szerdáig tanácskozik munkabizottságokban. Az egyikben a magyar orvostársadalom jelen levő képviselője, Hollán Zsuzsa akadémikus elnököl. — Azt írta az újság. 1929. június 20-án a Jánoshalmán megjelenő Felső-Bácska című lap arról tudósított, hogy Hajós községben készül Európa első beszélő filmje az itteni folklórról. A templom téren felvonult, kalocsai népviseletbe öltözött lányokat, asszonyokat, férfiakat filmezték a „Vasárnap délután fél négykor” című film epizódjaként. — Útburkolat — összefogással. Jánoshalmán is lehetőség nyílt arra, hogy szilárd lássák el a nagyobb burkolattal forgalmú utcákat, ha a lakók többsége tíz-tíz ezer forinttal támogatja az építkezést. A hozzájárulás utáni további ötven százalékot a megyei és a nagyközségi tanács e célra létesített külön alapból fedezi. A kivitelezés az első négy-öt utcában 1984-ben kezdődik meg. NEKI MINDEGY — Mit hozott nekem főúr? özhúst vagy szarvashúst? Mire a főpincér gőgösen megkérdezi: — Hát nem tudja különböztetni? meg— Nem. — Akkor önnek úgyis mindegy! Keddi lapszámunkbólJ A 4. oldalon találja az olvasó munkatársunk „Több munka, nagyobb kereset” című írását, melyből megtudhatja, hogy milyen tervek foglalkoztatják az önállósult Akkumulátor- és Szárazelemgyár kunszentmiklósi telepének vezetését. Ugyanitt jelenik meg dr. Babay Imrének, a fiatalkorúak ügyészének a kiskorúak veszélyeztetőiről írt cikke. Az 5. oldalon a Bárs-Kiskunból elszármazott Pécsi Márton akadémikussal készült interjút, a felsőszentiváni nevelőotthonnak nyújtott segítségről szóló beszámolót közöljük, egyebek mellett. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. • Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bml h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint , negyedévre 102,— forint egy évre 400.V forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, , Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20 466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 063 HU ISSN 0133-235 X.