Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-14 / 139. szám

ARCOK ÉS VALLOMÁSOK! Erdei Péter karnagy Debrecenben született 1944-ben. A Zeneakadémián énektanári és karvezetői diplomát szerzett. Évekig tanított az USA-ban, egy ideig a Kodály Zoltán Zenei Nevelési Intézet módszertani igazgatója volt. Hazatérése után ismét Debrecen következett, majd Kecskemét. Megalakulásától kezdve igazgatója a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetnek. Társelnöke a Magyar Kodály Társaságnak, s vezetőségi tagja a Nemzetközi Kodály Társaságnak. Tanít a Zeneakadémián, kórust vezet, és a Kóta megyei társelnöke. A megyei tanácstól megkapta a művészeti díjat és a Tudományos Munkáért érmet, a művelődési minisztertől a Szocialista Kultúráért kitüntetést. — Kezdettől fogva a muzsika vonzotta? Zenész takart lenni? — A matematikai és a vegyészet is érdekelt. Csak az érettségi évében döntöttem mégis a Zene mellett. Zongorista akartam lenni, ám miközben énekeltem egy kórusban, a vokális zene lett a fő érdeklődési területem. — Mi ön elsősorban? Pedagógus, muzsikus vagy menedzserigazgató? — Jelenlegi munkáim arra köteleznek, hogy egyformán legyek mindhárom. Sőt adminisztrátor, tervező és szervező is. Az intézet hazai és nemzetközi feladatainak ellátása ezt kívánja tőlem. Ha viszont kiállok elé, teljes egészében az énekkar muzsikusnak érzem magam. — Az intézmény műve egyfajta orientációt és elkötelezettséget feltételez. Azt jelenti ez, hogy a Kodály-kultusz ápolása a fő feladatuk? — Sokkal többről van szó. Persze, a név arra kötelez, hogy Kodály Zoltán zenepedagógiai életművét megőrizzük, a gyakorlatban minél inkább megvalósítsuk. Ám hazai vonatkozásban másról is szó van. Az iskolai zenei nevelés értékéről, megőrzéséről és színvonalának emeléséről. Ez a zenepedagógusokkal való szoros együttműködésre késztet. Felkészültségük emelését személyes ügyemnek is tartom. Hiszem, hogy tudunk segíteni. — Kodályt és Bartókot — Illyés Gyula szavával: a nagy ikerpárt — együtt szokás emlegetni. Egyformámn hatással voltak önre? — Engem, a zenészt, mindketten egyformán magasságokba emelnek. Bartók leszűrtségében forradalmiságot sugároz és klasszikus tisztaságot. Kodály romantikája az emberi élet s a magyarság életének történelmi mélységeibe és magasságaiba visz el, ezek drámai elemeit kiemelve. • Milyen személyes kapcsolatokról számolhat be utólag, melyek a Mesterhez fűzték? Vannak ezzel kapcsolatban a különös élményei? — Talán fiatal korommal magyarázható a veszteség: sajnos, néhány futó találkozásnál nem akadt egyéb. Ám ezek is értékesek számomra. — Térjünk vissza ez ön által vezetett intézményre. Hogyan summázná alapvető céljukat, törekvésüket? ! — Szinte egyenes út vezet ebben a városban Kodály Zoltán pályájának kialakulásától az intézet megszületéséig. Gondoljuk meg, hogy mennyit tett Kecskemét nagy fia életművének népszerűsítéséért, már a harmincas évektől kezdve. S azt is, hogy itt jött létre a kitűnő Nemesszeghy Lajosné irányításával az ország első ének-zenei általános iskolája. Törvényszerű hát a róla elnevezett intézet itteni léte. Nos, ez a szakmai előtörténet egybeesett a megyei és városi vezetés elképzeléseivel, s ez szerencsés dolog. A jóindulatú támogatás meghozta gyümölcsét. S persze kellett Kerényi József főépítész ötlete és tehetsége külső-belső környezet kialakításához. De hisz ez eléggé köztudott. — Tud arról, hogy sokan túlzottnak tartják az épület — úgymond — eleganciáját? Hogy voltak és vannak ellenérzések is? Egyáltalán: mi a véleménye az intézet és a város kapcsolatáról? — Természetesen ismerős ez a gondolat. Sőt, az egyik pesti lap néhány éve azt írta, hogy ,,luxus_ szálló külföldieknek”. De hangsúlyozom: ide komoly szakmai előképzettséggel lehet bejutni. A másik, hogy a külföldieken kívül egyre több magyar szakembert fogadunk. S nekik sem mindegy, hogy milyen körülmények közé kerülnek. Nekünk meg az nem lehet közömbös, hogy milyen hírrel térnek haza esetleg a világ távoli tájaira a vendégeink. Ha az eszme, ami vezérel minket,a világméretű érdeklődés előterében van, az esztétikai szempontoknak megfelelő környezet miért ne lehetne európai színvonalú? A nemzetközi kapcsolatokban szerintem ez nem csupán szakmai kérdés, de állítom, hogy egyben diplomáciai, politikai, úgy tetszik, még propaganda is,ha . A Kodály-módszer iránt nemzetközi méretekben nő az érdeklődés. Van-e kimutatásuk, felmérésük az eredményről? A világ mely országából jönnek a leginkább? !!L! — A hatásfokot nagyon nehéz vizsgálni, a földrajzi távolságok miatt. Ám vannak visszajelzések sokfelől — külföldön megjelent cikkek, tanulmányok, beszámolók, nyilatkozatok, tankönyvek stb. —, melyek bizakodóvá tesznek bennünket. A legtöbben Japánból, Amerikából, Kanadából, Ausztráliából és a skandináv országokból jönnek. De mozgolódik Afrika és Dél-Amerika is. — Ön köztudottan sokat utazik. ‘Előadást tartl Lengyelországban és Indiában, tanfolyamod nézet Ausztráliában és másutt. Beszél angolul és németül. Az idegen nyelvek ismerete az ilyesfajta munkához is kell? — Nekem fontos, hogy a bőrömön érezzem a hallgatóság reakcióját. Nos, ha tolmács nélkül beszélhetek, ez sokkal inkább lehetővé válik. — Ne sértődjön meg a kérdésért, de nehéz kikerülni: mostanában szinte divat beszélni a Kodály-módszer csődjéről, eredménytelenségéről. Mi igaz ebből, hogyan látja ezt? — Véleményem szerint a Kodály-koncepcióval nincs baj. Az ő általa hirdetett nevelési ideálokhoz azonban sokaknak fel kell nőniük. Hogy csődről lenne szó? Ez rossz kifejezés. Inkább azt mondanám, hogy a megvalósulás még várat magára. Magam is sokat töprengek azon, mi minden kellene ehhez, hogy Úgy gondolom, az iskolai zeneoktatás nagyobb erkölcsi megbecsülése, az ének-zenetanárok jobb felkészültsége, a tanterv megenged, te órakeret bővítése stb. Ehhez hozzáteszem, hogy sajnos, volt egy időszak, úgy egy, másfél évtizeddel ezelőtt, amikor több gondot fordítottunk a nemzetközi nyitásra, mint a hazai minőségmegőrzésre. Többek között ez is szemléleti kérdés. — A Kodály Zoltán Zenepedadagógiai Intézetet sokan látogatják. Alig van rangos vendég — hazai és külföldi —, meg delegáció, mely ne keresné fel ezt a házat. Nem fárasztó ez? — Öröm és büszkeség, ám bizony nagyon is fárasztó olykor. Kevés a dolgozónk, kicsi „stáb”. Ugyanakkor szerencsések a vagyunk, hiszen szakmailag és emberileg nagyszerű munkatársak dolgoznak együtt. Közösen sokat elbírunk. — Volt bizonyára különlegesen érdekes, kedves vendégük... — Sokáig sorolhatnám őket. Például a norvég kulturális miniszter, aki kapásból kottából énekelt nálunk, vagy BerMnguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára. — Mosolyogtam a kérdésén, de felteszem: szokott zenét hallgatni? És mert sejtem, hogy igen, arra is kíváncsi lennék, hogy főként milyen muzsikát szereti? — Természetesen hangversenyre járok, hallgatom a rádiót, és szeretem a lemezeket. A kortárs zenében inkább a vokális — énekes — muzsika érdekel. — Egy évtized telt el azóta, amióta ezt az intézményt irányítja. Kecskemétinek mondhatja már magát? — Debrecentől elszakadni igazából még nem tudtam, nem is akarok. Ám itt a munkám és az ismeretségi köröm szorosan a városhoz köt. Egyre inkább otthon érzem magam Kecskeméten. Varga Mihály HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ Kell a diákotthon! Nagy érdeklődéssel olvastam Halász Ferenc cikkét az iskolakörzetesítés régi témájáról. Azt hiszem, hogy egy írás akkor jó, ha gondolatokat ébreszt, ha vitára serkent, főleg, ha arra is szánták. Magam egy csaknem kétszáz személyes diákotthonnak — ahol tanyai gyerekek laknak — vagyok az igazgatója, hadd tegyem hozzá, hogy kezdettől fogva. Tanyán születtem,nevelkedtem és pedagógus-pályafutásomat is itt kezdtem. Úgy érzem, jól ismerem ma is a tanyai életformát. Nagyon sok mindenben egyetértek a cikk írójával, hogy „ ... nem váltak be a mammutiskolák”. Valóban így van. Egyre többen mondogatjuk ezt, de az illetékesek még nem látták be, hogy igazunk van. Igaz az, hogy túlzsúfolttá váltak a tantermek. Hozzáteszem: nem a körzetesítés miatt. Amikor körzetesítettünk, bőven volt hely az iskolákban. A demográfiai hullám okozza most a gondokat. Azzal egyetértek, hogy ha ezek a gyerekek most nem lennének bénít, akkor kisebb lenne a feszültség, amit semmiképpen sem ők okoztak. Rábólintok Halász Ferenc megállapítására, hogy sok pénzbe kerül a diákotthonok fenntartása. De én úgy vélem, hogy nagyon hasznos helyre teszi a pénzt az állam akkor, amikor a gyerekekre, a jövő nemzedékére költi. Ezeknek a gyerekeknek ötven százaléka biztosan, nem tanulna tovább — ezt hosszú évek tapasztalatából állítom, így pedig 98—99 százalék továbbtanul magasabb iskolában. Nem szabad elfelejteni, hogy a mai magyar tanya nem az, ami volt 10—15, vagy 20 évvel ezelőtt. Az elmúlt két hónapban végigjártam Csongrád megye diákotthonait. Mindenütt azt panaszolták, hogy egyre gyengébb képességűek jönnek be, mert egyre több közöttük a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű. Ez jellemzi Bács-Kiskun megyét (s valószínűleg a többit is.) És ekkor merül fel a kérdés: hol jobb a gyerekeknek? Magam azt állítom, hogy ha normálisak jobb volna, a körülmények, ha megoldhatnánk, hogy a gyerek a családi körben maradjon. De sajnos, az esetek többségében a gyerekeknek hasznosabb, jobb, ha legalább öt napra kikerülnek a családi környezetből. Ahol példás családi életet élnek, nem gond, hogy nincs otthon a gyerek, mert hétközben rendszeresen meglátogatják, a hét végét a gyerekkel töltik, s nem a jószág mellé zavarják ki rögtön, amikor hazaérkezik. Az igazi család így még jobban ki tudja fejteni, még jobban éreztetni tudja a gyerekkel az érzelmi kötődést, az egymáshoz tartozás örömét. Az általános megállapításaim, tapasztalat sugallta céljaim a következők: a diák otthon legyen igazi otthona a gyerekeknek, szeressenek ott lenni. A körzetesítést ne az szabja meg, hogy ki az igazgató vagy tanácselnök, hanem az, hogyan jobb a gyerek számára, s ily módon hogyan lesz a felnövekvő gyerek hasznosabb a társadalom számára? ... Schwob János Kiskunhalas Velencei nyár ’83 Az idén is gazdag programmal várja a Velencei-tónál üdülőket és az odalátogatókat a Velencei nyár június 11-én kezdődő, háromhónapos rendezvénysorozata. Komoly- és könnyűzenei koncerteket tartanak, kiállításokat nyitnak, műsoros esteket rendeznek, zenés, műsoros sétahajó-járatokat indítanak. Sukorón — a műemlék református templomban — három alkalommal — július 3-án, augusztus 6-án és augusztus 19-én — orgonahangversenyt rendeznek. Agárdon június 11-én a Magyar Barokk Trió lép színpadra. A tóparti településekhez közeli Martonvásáron négy alkalommal — június 25-én, július 30-án, valamint augusztus 12—13-án rendezik meg a hagyományos Beethoven-koncerteket. Húsznál több műsoros esten, operett-előadáson, szórakoztató programon vehetnek részt a tópart vendégek Június 26-án Kiss Pólyák Erzsébet bábjait nézhetik meg a kápolnásnyéki művelődési ház vendégei, augusztus 5-én pedig a „Velencei-tó és az ember” címmel meghirdetett fotópályázatra beérkezett legjobb alkotásokból nyitnak tárlatot Agárdon. A program újdonságaként gyalogtúrával összekötött sétahajókázást is szerveznek: a résztvevők Agárdról Velencére mennek a hajóval, majd onnan gyalogszerrel „fedezik fel” az északi part szépségeit. A legkisebbek részére a hétvégeken gyermekjátszót rendeznek. Az idén is felállítják az agárdi mólón az alkalmi csillagvizsgálót, ahol az égbolt titkait leshetik meg a természettudományok iránt érdeklődők. BÁN JÁNOS Időzónában I. Az autó végighajtott a forgalmas sztrádán, majd leparkolt a magas épület előtt. Egy ősz, idős úr szállt ki belőle. Alec Benson professzor már a hetvenes éveiben járt, ennek ellenére jól öltözött, gondozott külsejű úriember benyomását keltette. Szeméből jóindulat és örök vidámság áradt, amint felpillantott az előtte tornyosuló, felhőkarcolóra. Annak első emelete fölött, a homlokzation öles betűk hirdették: „Űrkutató akadémia”. Az öreg elmosolyodott, és elindult a felfelé vezető lépcsőn. — Jó reggelt, professzor úr! — köszöntötte a portás. — Mr. Michael és az asszisztensei már várják önt. Azt hiszem, örömhírt hoztak, mert nagyon jókedvűek voltak, amikor felmentek. Benson beszállt a liftbe, és harminckilencedikig vitette maagát. Majd végigsietett egy folyosón, és benyitott a „4-es számú laboratórium”iba. Odabent példátlan rendetlenség honolt, mindenfelé elszórt papírok, fizikai táblázatok és egyebek. Aztán a professzor meglátta azt az öt-hat álldogáló alakot, akik az egyik műszer mögött beszélgettek. — Üdvözlöm a társaságot! — kiáltott hirtelen. A többiek meglepődve fordultak felé. Egyikük, egy körülbelül 30 éves, magas, jóképű kutató, bizonyos Michael Benson a most érkezett nagybátyja elé sietett. — No, csakhogy! — Alig bírtunk várni! Képzeld Alec, egy hónap múlva mégiscsak az „Északi fény” startja.meglesz — Ne haragudjatok fiúk, hogy késtem, de tudjátok milyen a nagyvárosi forgalom! — dünnyögte maga elé a professzor. — Menj már! Hát nem hallottad, kilövik az űrhajónkat! Képzeld, tegnap este megcsinálták a hajtóművet! Az expedíció útrakész. Most azonnal velünk jössz Houstonba, a kilövőállványokhoz. De úgy látszik, az öreg figyelmét más kötötte le, ügyet sem vetett az unokaöccsére. Michael most már igazán felfortyant. — Mi az, süket vagy? Sikerült! Meglesz az űrexpedíció! — Igen, az űrexpedíció. Gratulálok fiúk! Nélkületek semmire sem jutottam volna — ezzel átment a szomszédos helyiségbe, amely egy tágas dolgozószobának volt berendezve. Michael az elképedt asszisztensekhez fordult. — Várjatok, beszélek vele. Ilyennek még sohasem láttam — és ő is belépett a szobába. — Régóta szeretnék beszélni veled, Alec — mondta, miközben betette maga mögött az ajtót. — Amit te művelsz, az már túlzás. Benson felpillantó jegyzeteiből. — Ugyan miért? Miért túlzás? — Azért, mert halálra dolgozod magad. — Nem elég, hogy tíz éve minden áldott nap bejössz ide, vagy Houstonba, és dolgozol ezen a nagyszerű csilllagexpedíción, és megtervezed az emberiség legmerészebb kalandját, egy utat a távoli csillagrendszerbe, nem, ez a munka nem elég Alec Beasonnak. Ő még éjszaka is dolgozik. Michael lehuppant az egyik székbe. — Most meg mintha nem is érdekelne az egész! Mondd, miért csinálod ezt? — Alec merőn nézett rá. Már nem a szórakozott tudós volt, hanem egy öreg bölcs. Most látszott csak igazán az a sok-sok ránc, amelyet évek kemény munkája rótt fel az arcára. — Hát... Idefigyelj, Mic, én tegnap éjszaka befejeztem valamit. Valami olyat, ami túltesz az egész életem munkáján. Michael felpillantott nagybátyjára. Egy ideig farkasszemet néztek. — Mondd, Alep, komolyan beszélsz? — kérdezte lassan. — Igen, komolyan beszélek. Még senki sem tudja. Te nemcsak rokonom vagy, hanem a legjobb munkatársam is. Azt akarom, hogy segíts nekem — s gondolkodva nézett maga elé. — Egyedül nem bírom ... Nem merem — mondta halkan, s elhallgatott. Szavait hosszú csend követte, majd Michael felállt a székről és azt mondta: — Menjünk Alec! Mutasd meg! Elhagyták a szobát, és elindultak a folyosóin a lift felé. Pár perccel később a professzor lakásán voltak. (Folytatjuk) 1983. június 14. • PETŐFI NÉPE • 5 VÉDETT NÖVÉNYEINK Hazánkban 340 t védett és fokozottan védett növényt tartanak számon, melyekből félszáz megyénk területén is megtalálható. A szépségük miatt többségük veszélyeztetett, ezért is van szükség arra, hogy mindannyian megismerkedhessünk velük. Mert sokan nem is tudják, hogy leszakításukkal, csokorba kötésükkel — mely leginkább a tudatlanságból, semmint a környezetvédelmi törvény idevágó paragrafusainak szándékos megsértéséből fakad — nagy kárt okoznak, gondatlanságukkal egyes fajok teljes kipusztulását siettetik. Ezért is indítjuk most útjára a sorozatot, melyben fényképekkel bemutatjuk védett növényeink szép példányait. A szépség és a veszélyeztetettség összekapcsolódik, hiszen a lápi csalán, amely potntosan olyan „mérges", mint közönséges társai, aligha eshet áldozatául a kirándulóknak. A vidrafű viszont a gyógynövénygyűjtők zsákmánya lehet, holott népi hívja fel magára a figyelmet. A védett növények károsítóit — elvileg — 500—5000 forintig terjedő bírsággal sújthatják. Higgyünk azonban abban, hogy nem a büntetés fogja megvédeni ezeket a növényeket, hanem a józan belátás, az értelmes emberi magatartás. Hiszen a földet, a rajta virágzó növényeket, a madarakat, mindenféle állatokat, a vizeket mi is örökbe kaptuk elődeinktől, s kötelességünk gyermekeink, unokáink számára megőrizni, épségben ... Nagy Mária Az árvalányhaj Petőfi Sándor írta: „Árvalány,haj a süvegem bokrétája...” S lehetett is, akikoriban, de most ezer forintot „ér” az ilyen bokréta. Ne szedjük, még akkor sem, ha nagy kiterjedésben ringatja a szél, mert nemcsak ritkaság, de tájképet formáló jellegzetessége miatt vették védelembe. A növény a pázsitfűfélék családjába tartozik, száraz, füves helyeken, a laza homokon tenyészik. Világos, lenszínű, selymes lengő szálai bokrétát alkotnak. Latin neve Stipa pennata. Légies könnyedsége adatta a romantikus magyar nevet neki, szinte kívánkozik a mese az árva leányról, aki a kietlen vidéken bolyongva hajszálaival jelzi az útját... Juhász Gyula gyönyörű hasonlathoz hívja versbe: „Repült azóta sok év, minit száll szélben árvalányhaj ...” (Kispéter Imre felvétele) Jevtusenko 1 r • rr P l • r készülő filmjérőlrr t Egyik kezükkel a korlátot fogva, másik kezükkel a halálhírt közlő papírlapot szorongatva, jönnek ki lassan az asszonyok a kiegészítő-parancsnokság tornájáról. Az asszonyok hangja csendes, majd erősödő sírássá válik. Szemben velük anyák és menyasszonyok búcsúztatják a faládikákkal a frontra induló újoncokat... Ez a megrendítő, mély drámai erővel ható jelenet az Óvoda című filmből való.' írója és rendezője a híres szovjet költő, Jevgenyij Jevtusenko. Nem most kerül először kapcsolatba a filmművészettel. Húsz évvel ezelőtt írta az „Én — Kuba” című film forgatókönyvét, melynek alapján M. Kalatozov rendező és Sz. Uruszevszkij operatőr az első szovjet—kubai koprodukciós filmet forgatta. Jevtusenko filmszínészként is jól ismert, a Repülés című kétrészes játékfilmben az űrhajózás atyjának, Konsztantyin Ciolkovszkijnak szerepét alakította. A film elnyerte Moszkvában 1979-ben a XI. nemzetközi filmfesztiválon az ezüstérmet,azóta számos országban bemutatták. — Az óvoda című film már régóta él lelkemben Jevgenyij Jevtusenko — mondta —, még mielőtt munkához láttam volna. A forgatókönyv egyes részét egyszerűen lemásolom abból a filmből, amely bennem él, a film himnusz lesz azokhoz a gyerekekhez, akik Háború idején a Nagy Honvédő a mi hátországunkban éltek. A háborúban nép a szibériai hátországba remtette legértékesebb kincsét, a gyermekeket. Erről szól a film.