Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-19 / 169. szám

1983. július 19. fz PETŐFI NÉPE • Nyár, közművelődés. Vajon hányan lehetnek, akik könyvet, folyóiratot vesznek a kezükbe, művészfilmet néznek meg a mo­ziban, irodalmi estre váltanak je­gyet, múzemban nézelődnek? Ke­vesen. A strandon, vízgőzeiben inkább a színes magazinok a ke­lendők, vígjáték pereg a film­színházban, tingli-tangli műsor a művelődés otthonában. Van aki­nek erre sem jut ideje, falun a mezőgazdasági munka az előbb­­revaló. Szabadszálláson, Kun­­szentmiklóson és Kunadacson arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen közművelődési helyzetké­pet vázolnak fel az illetékesek. □ □ □ Nagy a forgalom Szabadszállá­son, hetipiac van. Sokan jönnek ilyenkor a faluba. Ekkor szánják rá magukat legtöbben arra, hogy ügyes-bajos dolgaikat elintézzék, ezért a községi tanácsnál is so­kan megfordulnak. Czeglédi Ist­­vánné, a szakigazgatási szervezet helyettes vezetője gyorsan előre­bocsátja: — Nyáron nem érnek rá az emberek szórakozni. Meghívót sem­­ kaptam mostanában, gon­dolom azért, mert a programo­kat az őszi, téli szezonra tartogat­ják a népművelők. — S a fiatalok mivel töltik a vakációt? — Diszkó van a művelődési házban, de nem túl vonzó már Megnézem a helyszínt, a mű­velődési otthont. Egyetlen elfog­laltságot ígérnek: a hétvégi vi­­deodiszkót. Igazi nyári szünet van ... Csak a takarítónőt­­ talá­lom, festés utáni munkában. Gondjuk, az általános iskola bő­vítése miatt, még a következő tanévben is itt tartanak órákat három osztály diákjainak. Nyáron (is) mindennap kölcsö­nözhetnek könyveket a szabad­szállásiak. Van mii­ől: tizenki­­lencezer-kétszáz kötet sorakozik a polcokon. Nagy Gézáné könyv­tárvezető elmondja, hogy ennek ellenére felére csökken a forga­lom. A felnőttek télen böngészik a szakkönyveket, most az útika­lauzok, a térképek a kapósak. Mások könnyen olvasható regé­nyeket visznek haza, a gyerekek az ifjúsági irodalom klassziku­sait kedvelik. Még azt is meg­említi Nagy Gézáné, hogy a téli estéken író—olvasó találkozókat szerveznek a szűk helyiségben. A község lakói gyakran hiányol­ják a rendezvényeket, s ha vi­szont megteremtik­ az alkalmat a kikapcsolódásra, a következő válaszuk: nem érnek rá. Persze a vannak, akik Kecskemétre, eset­leg Pestre utaznak színházi él­ményekért. A legnépszerűbb trag­ik a Helyőrségi Művelődési Köz­pont. □ □ □ Az első utam Kunszentmikló­­son is a művelődési házba vezet. Nem találok ott senkit, az ajtón lakat. Gondolok egyet, megné­zem a helytörténeti gyűjteményt. Azaz nézném: kedden—pénteken 9—12-ig, szerdán—szmbaton 14— 17-ig, vasárnap 9—12-ig láthat­nám. Nincs szerencsém, alkalmat­lan órában érkeztem. A tanácson kíváncsiskodom a nyári lehetőségekről. Mózes Ernő, a nagyközségi pártbizottság tit­kára, valamint Bognár László tanácselnök fogad. — Azért nem talált senkiit a művelődési házban, mert az igaz­gató felmondott — kezdi Mózes Ernő. A Jelenleg a közművelő­dési felügyelő látja el a felada­tokat, augusztus közepétől lesz új vezető. Ez az állapot érezteti hatását a programokon is: nyári időszakban hétfőn, csütör­­­tökön és szombaton tartják fog­lalkozásaikat az úttörőklub tag­jai, hétvégeken diszkó az aján­lat. Ennyi, s nem több. A helytör­téneti gyűjtemény a Kiskunsági Nemzeti Parké, amit a kunszent­­miklósiak nemigen keresnek fel, (gondolom azért, mert már lát­tak!), inkább az idelátogatók, például a vándortáborozó úttö­rők. A napokban nyugatnémet turisták jártak itt — tudom meg a tanácselnöktől. □ □ □ Kunadacson mindössze 1750-en élnek. Az óvodát, az iskolát, a napközit, a könyvtárat és a mű­velődési házat az általános iskola igazgatója irányítja. A kultúrház nagyteremből és klubszobából áll. Valaha egy esztendő leforgá­sa alatt tíz-tizenkét előadásra is leutazott a Déryné Színház. Az utód, a Népszínház már nem jön. (Állítólag azért, mert vala­mivel kisebb a színpad a papí­ron előírt méreteknél.) A hatvanas években tíz-tizenöt táncmulatság­ra is összesereglettek a falula­kók, ma a diszkó hódít. Halcsik Antalné ízig-vérig könyvtáros. Házhoz viszi a köny­veket. Beül az autóba, s végig­járja a tanyavilágot. A tainyai­­ emberek mindig örömmel nyug­tázzák érkezését, s örülnek az újabb kölcsönözhető kiadványok­nak. Felkeresem Taskó Józseféket, akik szívesen töltik ráérő ide­jüket olvasással. Még este is, pe­dig hozzájuk még nem vezették be a villanyt. A televíziót akku­mulátorral működtetik, kedvenc műsoruk a folytatásos filmsoro­zat, s a Jogi esetek.­­ — A napokban válogattunk újabb könyveket — mutat az asz­talra Taskóné. — Jó megoldás­nak tartjuk, hogy helyünkbe hoz­zák az olvasnivalót, közbeni sok a dolog. Igaz, nap­egy hold dohányunk van. Nézegetem, milyen könyveket vettek kölcsön. Gyerekeknek va­lót, a gyümölcsös teendőiről szóló szakkönyvet, a szabás-varrás rej­telmeit, mondákat... — Mit olvastál az utóbbi idő­ben? — kérdezem Taskó Máriát, aki az ősszel lesz nyolcadikos. — Ifijúsági regényeket, s a kötelező iskolai irodalmat. — Mikor jártál moziban, s me­lyik filmre emlékszel? — A Légy jó mindhalálig-ot láttam már.. . — S a szülők? — fordulok az anyukához. — Nem tudnám megmondani ... Cirkuszban voltunk Pesten, a szövetkezettel. Taskó Józsefék tizennyolc éve élnek tanyán, de már épül a há­zuk a faluban. A legelszomorítóbb az, hogy ..benn" majd nem tart­hatnak bárányokat — panaszol­ja lányuk. Mire beköltöznek Kunadacsra, talán már meglátogathatják azt a védetté nyilvánított cselédhá­zat, amiben múzeumot szeretné­nek berendezni a falubeli veze­tők, s kezükbe vehetnek egy olyan kiadványt, amiben a község tör­ténetéről írnak a krónikások. n □ □ Ha nyár, akkor közművelődés? Vagy inkább: akkor is? Jó lenne, ha nemcsak városainkban, válo­gathatnának kedvükre a szóra­kozni vágyók... Borzák Tibor EGYETLEN AJÁNLAT: A DISZKÓ — ZÁRT AJTÓK — AHOL HÁZHOZ VISZIK A KÖNYVET KILENCVEN ESZTENDEJE SZÜLETETT MAJAKOVSZKIJ Ha nyár, akkor (is) közművelődés? • Egyetlen program: a „videó, diszkó". ft A napokban hozták helyünkbe a könyveket! Kodály-módszerek a lengyel zeneoktatásban A közelmúltban bensőséges ün­­nepség színhelye volt a varsói magyar nagykövetség. Kodály ze­néjének és pedagógiai módszerei­nek népszerűsítésében szerzett érdemeikért Kodály-emlékérmet és oklevelet adtak át lengyel ze­nebarátok egy csoportjának. A magyar módszerek elterjesz­téséért igen sokat tett az elmúlt években a lengyel zenepedagógiai intézet, amelynek igazgatója dr. Wojciech Jankowski a következő­ket mondotta az INTERPRESS tudósítójának: — Intézetünk lépést tart az európai zeneoktatással. Különö­sen nagy figyelmet fordítunk a zeneoktatás magyar módszeré­re. Érdemes megemlíteni, hogy a halláskészség és a ritmusérzék fejlesztésével kapcsolatban igen jelentős tanulmányok születtek intézetünkben. E témakörben ké­szített fontos tudományos elem­zést a nálunk dolgozó Esztényi Szabolcs zeneszerző, intézetünk munkatársával, Barbara Turská­­val. Zeneművészeti főiskola-közi intézmény lévén kiterjedt didak­tikai tevékenységet is folytatunk. Elsősorban a zeneiskolai pedagó­gusok számár­a szervezünk kü­lönféle szimpóziumokat, vitaes­teket és továbbképző tanfolyamo­kat. • Jómagam is több szakköny­­­vet írtam ebben a témakörben. • A zeneiskolák kísérleti reform­ja című könyvemben részletesen foglalkoztam a Kodály-féle zene­oktatási koncepcióval. Termé­szetesen nem én voltam az egyet­len Lengyelországban, aki Ko­dállyal foglalkozott. A nagy ze­neszerzőről nálunk is számos ta­nulmány, elemzés jelent meg ne­ves esztéták, zeneszerzők és­­ peda­gógusok tollából. Ennek ellenére a Kodály-módszereket népszerű­sítő írások hosszú ideig csak el­méleti síkon maradtak. Hiányoz­tak a gyakorlati tapasztalatok. A helyzet a hatvanas változott meg. Ekkoriban években jutot­tam el én is Magyarországra, ahol két hetet töltöttem, hogy megismerjem Kodály módszerét. Kollégáimmal több alkalommal jártam Kecskeméten és Eszter­gomban is. 1979-ben megjelent „A humanista aspektusok Kodály koncepciójában” című tanul­mány, amelyet a most kitüntetett Katarzyna Dadak-Kozicka írt, s amely Magyarországon is ked­vező fogadtatásra talált. A nép­­zenekutató Dadak-Kozicka a Kodály-módszer egyik leghívebb népszerűsítője és terjesztője.­­ A magyar zenepedagógiai tapasztalatok iránti élénk érdek­lődés volt az előzménye hogy 1932 decemberében annak, meg­alakítottuk a Kodály-kört, amely­nek vezetőjévé engem választot­tak. A körben jelenleg 20 lengyel zeneművész és -pedagógus tevé­kenykedik. Csoportunk tagja Bar­bara Kaminska, aki ez év szep­temberére szervezte meg Zakó* pánéban a Kodály-szemináriumot, amelyre magyar kollégákat is várunk. A szeminárium célja, hogy a zenetanárok körében nép­szerűsítsük a Kodály-módszert. — A Kodály körben a módszer kitűnő ismerői és terjesztői dol­goznak. Így bátran remélhetjük, hogy néhány év múlva már, mint megvalósult gyakorlatról beszél­hetünk a zenepedagógiában szer­zett lengyel—magyar tapasztala­tokról. (BUDAPRESS—INTERPRESS) 5 Egy zabolátlan óriás Vannak klasszikusok, akik mindig elevenen élnek az emlékezetünkben, s a szüle­tésük dátumával kapcsolatos jubileumok egyre valószínűt­­lenebbül hatnak. Ki az, aki Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkijt kilencven esz­tendős aggastyánként képzel­né el? Pedig — az emberi korhatár mai lehetőségei sze­rint — élhetne még. Persze, aki jutott valamelyest a közelébe e máig legnagyobb szovjetorosz költő — melles­leg színműíró, filmszínész, képzőművész, versmondó — életművének, az legöregebb­nek is a puskini életkort, a harminchét esztendőt megért, örökifjú, kemény embert képzelt a tőle olvasott sorok mögé. Azt, aki a század első évtizedében különc magatar­tásával, öltözékével, sárga blúzával hívta ki a polgári jólneveltség rosszallását, ha­ját lenyíratta, s döngő léptei nyomán a vasalt, súlyos cipő fölszaggatta a parkettet. Majakovszkij futurista mű­vészként indult (a kifejezésben a jövő szó latin megfelelője rejlik). A holnap új, minden korábbi ha­gyományon mint ósdi kacaton túladó művészetét vélték ő és hazai—külföldi társai föltalálni. Később rádöbbent: a hagyomá­nyok nem mind eldobni valók; Puskin, Lermontov, Nyekraszov művészete a technikai lelemé­nyekben tobzódó 20. század al­kotóját is termékenyen ösztönöz­heti­. Ehhez a fölismeréshez minden kétséget kizáróan a világnézete vezette. Egészen fiatalon bekap­csolódott a munkásmozgalomba, gondolkodásán nagyon korán té­­­veszthetetlen nyomot hagyott a materializmus, a marxizmus. Alkotópályája során a művé­szet természetszerű­­ fölfogását képviselte. Úgy tartotta, hogy a társadalom mintegy' meg'fehdeli a műalkotást; társadalmi szük­­séglet, igény nélkül nincs is ér­telme a művészi tevékenységnek. S nem nézte Majakovszkij, hogy milyen szinten és műfajban kell hatnia a tömegekre. Ha kellett, bökversek özönével harcolt a győztes forradalom új társadal­mának megszilárdításáért, kézzel festett plakátok százait készítet­te el egyetlen éjszaka,­ adott esetben többre becsült egy jól si­került cikóriakávé-borítót, mint tárlatnyi finomkodó csendéletet. De a formai jegyeket sem becsül­Nem voltak könnyű harcai Ma­­jakovszkijnak. Az új rend győzel­me — 1917 —, után külső-belső támadások, gondok iszonyatos tehertételeivel küszködött. Nyílt és leplezkedő ellenség támadott. S főként az utóbbit, a gyakran bürokrataként tenyészőt gyűlölte Majakovszkij. E politikai jelentő­ségű harcában vívta ki a Maja­kovszkij költészetéért különöseb­ben nem rajongó Lenin elismeré­sét. Majakovszkij csak 1922-től váltotta be igazán, amit 1913-as, saját magáról írott tragédiájában így fogalmazott meg: „Én kere­séstől dagadt lábbal kontinen­seteken jártam eleget.” Meg­fordult az ellenséges — bár a szovjet átalakulás tényeit egyre inkább elismerni kénytelen — tőkés világ számos központjában; a világjáró szovjet költők, a Jev­­tusenkók előképe volt — kitűnő előadóként is. Ereje neki is véges volt: önként távozott az életből, akár az általa sokat bírált, mégis egyszersmind roppantmód becsült pályatársa: Jeszenyin. A kommunista, a szov­jet,,,ember sem védtelen a sors csapásaival szemben. Majakovsz­kijt — rövid kísérlet erejéig — már a vele rokon J­ózsef Attila is fordította. Később, a felszaba­dulás után, kitűnő fordítók egész sora támadt Radó Györgytől, Szabó Lőrinctől, Weöres Sándor­­tól Tandori Dezsőig. Mégsem le­hetünk elégedettek magyarorszá­gi utóéletével. Nem évülő gondo­latait, kérlelhetetlenül bíráló in­­dulatát, ötleteinek sziporkázását jobban hasznosíthatnék. Talán az évforduló erre is figyelmeztet. K. Zs. te alá: a gondos (nem feltétlenül pepecselő) kidolgozás tesz; „hasz­nálhatóvá" a műalkotást — vélte. A Képzőművészeti Kiadó terveiből A művészeti könyvkiadásban évi 20—22 kötetével jelentős szerepet vállal a Képzőművészeti Kiadó, mely továbbra is a kortárs képző- és iparművészet propagálását tekinti legfon­tosabb feladatának. A Mai magyar művészet-soro­zat 1970-ben indult és ezideig 72 kötete jelent meg. Legutóbb megújulva, nagyobb formátum­ban Kunvári Lilla és Szandai Sándor szobrászokról, valamint Csík István festőről készült mo­nográfia került a boltokba. Igen népszerű a Képzőművészeti Zseb­­könyvtár-sorozat, amely hamaro­san két új kötettel gyarapodik: Műemlékvédelem Magyarorszá­gon és Az ókori kelet művészete című munkákkal. Több reprezentatív album je­lenik meg. Végvári Lajos mutat­ja be — 32 színes oldallal és 54 katalógusképpel — Munkácsy Mihály munkásságát, a festő em­beri és művészeti tragédiáját. Barabás Miklós munkásságával sok írás foglalkozott már, de most megjelenő lesz az első olyan a mű, amely művészetének állomá­sait és életének mozzanatait egy­ségben dolgozza fel. A XIX. században kibontakozó magyar festészet néhány jeles mestere külföldön keresett boldo­gulást. Közülük a legjelentőseb­bek egyike Brocky Károly, akit sorsa Angliába juttatott. Lajta Edit tárta fel életének minded­dig ismeretlen adatait, és mélyre­hatóan elemzi egyéni stílusának összetevőit. Uitz Béla nagytehet­ségű, társadalmi elkötelezettséget vállaló mester. Életművének be­mutatása nemcsak egy különös egyéniségű művész nagyszerűen ívelő, majd kettészakadt pályájá­nak megrajzolása, hanem a vi­lágméretű változásokat hozó, bo­nyolult társadalmi mozgások vá­zolása is. A naiv művészet­­ Magyarorszá­gon című kötet­e sajátos művé­szeti jelenség első, tudományos igényű összefoglalása. A mű szer­zője Bánszky Pál, a kecskeméti Naiv Múzeum igazgatója. Több évtizedes kutatómunkája szám­ba veszi a naiv művészet törté­neti előzményeit, az analógiákat a gyermekművészettel és a ter­mészeti népek kultúrájával. kötet értékét növeli, hogy a ma­­­gyarországi naiv művészet jósze­rével ismeretlen Európában, és itthon is meglehetősen szegénye­sek a publikációk. A bolgár kolostorok a törté­nelem és a kultúra legféltettebb emlékeit őrzik. Szabóky Zsolt fiatal fotóművész a VI. század­tól a XIX. századig mutatja be a kolostorépítés remekeit. Gyar­­mathy László: Török földön című fotóalbuma is hamarosan az üz­letekbe kerül. A fotóművész vé­gigutazta a mai Törökországot, megörökítette történelmi emlé­keit, jellegzetes tájait, a falu és a város lakóinak sajátos életét. zik Régen várt témával jelent be­a Képzőművészeti Kiadó, amikor megjelenteti Domanovsz­­ky György Mai magyar népi ipar­művészet című kötetét. E kétsé­gek és elismerések között alkotó művészeti ág állandó viták tár­gya, és még az sem tisztázott egyértelműen, vajon egy mozga­lomról, vagy inkább üzleti vál­lalkozásról beszélhetünk-e? Mindez nem befolyásolja a vá­sárlóközönséget, aki nem törőd­ve a szakmai nézetellentétekkel, a elismeréssel és szeretettel gyűjti modern népi iparművészek munkáit. Domanovszky bevezető tanulmánya sok György kér­désre felel, ami e fiatal művésze­ti ággal, mozgalommal kapcsolat­ban az utóbbi évtizedekben fel­merült. G. T. • Süli András: Parasztember megy a tanyára. fz­örsi Imre: Mosolygós férfi. (Kiss Béla reprodukciói)

Next