Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

PETŐFI NÉPE Kétszázhatvan évvel ezelőtt, 1723. július 9-én született­­ Jász­apátiban, és 70 éves korában, 1793 .augusztusában hunyt el Bu­dán Makó Pál­­ matematikus és fizikus, jezsuita tanár, utóbb vi­­lági­­ pap és egyetemi professzor. Előbb Nagyszombaton, majd Bécsben tanított filozófiát, ké­sőbb a­­ bécsi >. Theresianum ma­tematika-, fizika- és mechanika­­tanára­­ lett. 1777-től a budai, majd a pesti­­ egyetem matematikai tan­székének tanára, s­­ a bölcsészeti kar vezetője. Mária Terézia ok­tatásügyi tanácsadójaként részt vett aiz 1777-ben­­ megjelentetett Ratio Educationis kidolgozásá­ban, s­ői matematikus- és mér­nökképzés korszerűsítésében. Ko­rának egyik legkiválóbb magyar matematikusa volt, aki De arith­­raeticis ...­­című művében már a differenciál- és integrálszámítást, a negyedfokú­­­ egyenmérek Euler Módszerével Vollfrme&fm&f­­sit, Descartes többszörös gyilkos elméletét tárgyalja. Tankönyveit az ország határain túl is kiadták, és hosszú időn át használták. Fizikakönyve­­ az el­ső, a newtoni fizika alapján álló, korszerű, hazai fizikatankönyv. Ugyancsak ő írta az első hazai Villamosságtani monográfiát is. A HÉTVÉGE SPORTJA SZOMBAT ATLÉTIKA A Budapesti Atlétikai Szövetség nemzetközi ifjúsáái versenye. Nép­stadion, 15.30. BIRKÓZÁS Felnőtt kötöttfogású vidékbajnok­s**4 Székesfehérvár, Építők Sport­­csarnok, 10 óra. CSK­LG­A­NCS A Gyári Dózsa nemzetközi versenye, Győr, 15 óra. KÖNNYŰBÚVÁRSPORT Uszonyos és búvárúszó-bajnokság. Dunaújváros, fedett uszoda: 9 és 13 óra. ÖKÖLVÍVÁS A nemzetközi Junior Balaton-baj­­nokság elődöntői. Balatonfüred, kert­­mozi. 18 óra. röplabda Nemzetközi női ifjúsági torna a Le­het Kupáért. Jászberény, Hűtőgépgyá­ri Sportc­sarnok: 9 és 14.30 óra. SAKK As úttörű-olimm­pla országos döntője, 8. és 9. forduló, balatoni úttörőváros, Zánka, 8 és 14 óra. TORNA Ifjúsági Barátság Verseny, fiú és leány szerenkénti döntők. Városi Sportcsarnok, 16 óra,Debrecen, ATLÉTIKAVASÁRNAP Az Építők SC Goldoványi Béla-em­­lékversenye, Népstadion, 16 óra. KÖNNYŰBÚVÁRSPORT Asconyss és búvárúszó országos baj­nokság, Dunaújváros, fedett uszoda, 9 óra. ÖKÖLVÍVÁS A nemzetközi junior Balaton-baj­­noksig döntős, Balatonfüred, kert­mozi, 11 óra. RÖPLABDA Nemzetközi női Ifjúsági torna a Le­hel Kupáért. Jászberény, Hűtőgépgyá­ri Sportcsarnok: 9 és 14Í 10 óra. SAKK Az úttörő-olimpia országos döntője 1». for­duló, balatoni úttörőváros, Zán- Népi tánccsoport Géderlakon Géderlakon nemrég néptánc­csoport alakult. A művelődési otthonban tartott műsorát telt ház előtt, háromszáz nézőnek mu­tatta be.­­A kisközségi táncosok két hét múlva Pakson is fellép­nek. Lehetőség az együttműködésben, a szervezésben Pénteken délelőtt a fuvaroz­­tatók nyári egyetemének ötna­pos tanácskozássorozata négy előadással folytatódott. Dr. Tóth László, a Közlekedési Miniszté­rium főosztályvezetője a közle­kedési-szállítási helyzetet ele­mezte a VI. ötéves terv még hát­ralevő időszakának tükrében. Sallai István, a MALÉV osztály­­vezetője a magyar külkereskede­lem és a világ légi áruszállítása közötti kapcsolatot vizsgálta. Oroszvári László, a Győr-Sopron- Ebenfurti Vasút vezérigazgatója az irányítása alá tartozó cég fel­adatairól szólt a nemzetközi szállítmányozásban. Végezetül Takács Béla, a Közlekedési Mi­nisztérium főosztályvezetője a Központi Szállítási Tanács és a megyei szállítási bizottságok fel­adatairól beszélt. Takács Bélát kértük arra, hogy foglalja össze az egyhetes to­vábbképzés eredményeit. — Az előadások és a fórum is, a fuvaroztatók és a fuvaro­zók is a jelenlegi gazdasági hely­zetből indultak ki, s ezen az ala­pon elemezték azokat a tenni­valókat, amelyek a közelekedésre várnak. Meghatározták a feszült­ség­­pontokat, amelyek a közle­kedés valamennyi ágában hat­nak. A kivezető utat csupán a jó együttműködés és a szervezésben levő lehetőségek kihasználásával lehet megtalálni. Az is hangsúlyt kapott ezen a tanácskozáson, hogy a jól bevált módszerek al­kalmazásával, a járművek ki­használásával törekedjenek a fuvarozók az export szállítási igények kielégítésére. A közlekedés vezetői ismertet­ték a közeljövőben alkalmazandó intézkedéseket, az új tehergép­kocsi- és vasúti árudíjszabást. Ezek nem jelentenek áremelke­dést, de megoldják a fuvarfelada­tok belső szerkezetének javítá­sát és közelítenek a fuvarozta­tók érdekeihez. Természetesen várhatók adminisztratív intézke­dések is. A fuvarfeladatok csök­kenésével egyidejűleg a­­ fuva­rozóknak törekedniük kell a mi­nőségi munkára a megrendelők megtartására — fejezte be Ta­kács Béla. G. G. BÉKEFESZTIVÁL PUSZTAVACSON Békegyűlést rendez a Képes Újság szer­kesztősége augusztus 6-án és 7-én Puszta­­vacson, az ország geometriai középpontjá­ban álló emlékműnél. Ezen az augusztusi hétvégén, a hirosimai atombomba ledo­­básának napján tiltakoznak a haladó erők világszerte, a háború, a nukleáris fegyve­rek használata ellen. Számos szórakoztató program is várja a fesztivál résztvevőit. A szabadtéri szín­padon 6-án reggel 8 órától, 7-én délután 6 óráig — éjszaka is — non-stop műsort tekinthetnek meg a vendégek. Ismert mű­vészek, táncdalénekesek, zenekarok lép­nek fel. A látogatók szórakoztatásában százötven amatőr művész is közreműkö­dik. Bemutatják a műsorban a Képes Új­ság, a Magyar Rádió, a Zeneművészek Szövetsége meghirdette dalpályázat győz­tes műveit. A sportpályákon a többi között női lab­darúgó-mérkőzést rendeznek. A fesztivá­lon amatőr képzőművészek kirakodóvásá­ron mutatják be alkotásaikat. • Pillanatkép a­ tavalyi fesz­tiválról. Borsószezon • Az elkövetkező napokban még mintegy százötven hektárnyi te­rületről várják a friss borsót a bajai hűtőházba. Az idén mint­egy ötezer tonnát dolgoznak fel, ebből 2800 tonnát szállítanak, már fagyasztva tőkés megrende­lőknek. Az üzembe beérkező mindegyik kocsiról mintát vesz­nek, mert csak kiváló minőségű nyersanyagot tartósítanak. Gyermektüzek! Hányszor mondjuk! Hány­szor leírtuk már! S mégis, egyre-másra hallunk riasztóbb­nál riasztóbb gyermektűzese­tekről. Az idei félévben harmincöt­­ször csengett a telefon a me­gyei tűzoltóknál, mert valahol gyermekek gyufával játszottak és tüzet okoztak. Bújócskázás­­ra indulva, olykor valami kü­lönleges kaland izgalmát re­mélve, megfeledkeztek a ve­szélyről, s búvóhelyül széna- és szalmarakást, vagy padlást választottak, vesztükre zsebük­­ben, kezükben gyufaskatulyá­val. Majd következett a játék! Sercentek a doboz oldalán vé­gighúzott gyufafejek, lángra kaptak a vékony szálak, egyet­­egyet ijedtükben, eldobtak — s a szomorú mérleg: kisebb­­nagyobb égési sérülések, és há­romszáz­negyvenhétezer forint kár. Gyermekjáték okozta tüzek. Igen, tudjuk, hogy a közvetlen, tetten érhető ok ezekben az esetekben rendszerint a játék. De csupán a játék? A vakáció­jukat töltő gyerekek egy részé­nek unatkozása, helyenként a lakásokban szertehagyott gyu­­fásdobozok, s a tűzgyújtó esz­közök helyes használatának nem ismerése, magyarán: a szü­lői figyelem és gondosság hiá­nya, vajon nem­ melegágya, előkészítője a gyermekeket — főként a hat-tízéveseket — ért tűzsérüléseknek? Még tart a nyár, a szünidő. Lesznek még meleg napok! Ne­künk, szülőknek, felnőtteknek ilyenkor is dolgoznunk kell. Ennek ellenére, vagy emellett vigyázzunk jobban­­ gyerme­keinkre! Vigyázzunk, hogy ne történjen újra olyan szeren­csétlenség, mint kedden Kis­kunfélegyházán, ahol egy 9 és egy 10 éves kisfiú a maguk gyújtotta szénában, a padláson nagyfokú súlyos égési sérülést szenvedett Állapotuk oly sú­lyos még mindig, hogy — mint a budapesti Apáthy­­ István Gyermekkórházban érdeklődve tegnap megtudtuk — életben maradásukért az orvosok meg­feszített erővel küzdenek. Hogy milyen eredménnyel, ezt ma még nem tudjuk. De azt igen, hogy a gyermektüzek nem véletlen játékaként lob­bannak fel újra és újra. Tuda­tos szülői magatartással meg­előzhetők. — kohl — i Megyénk az országos sajtóban Képes Újság, 28. szám. Dávid József: Fogjuk meg és vigyük! (Képes riport a társadalmi összefogással épült tiszakécskei sza­badidőközpontról.) Magyar Mezőgazdaság, 27. szám. L. Z.: A konzervgyári as­­­szonyoknak szól ez a kitüntetés. (Portré Benda Borbáláról. — A Duna völgyének vízgazdálkodói.) Esti Hírlap, július 8-i szám. Fazekas Ágnes: Tűzzománc a konvektoron. (Látogatás a kecskeméti zománcművészeti alkotó­­­telepen. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Közlekedési balesetek Csávoly külterületén, július 6-án 14 órakor, az 55-ös számú úton, a 86-os km-nél Nagy Lajos 48 éves gépkocsivezető (Tatahá­za, Kossuth u. 49.) teherautóval egy előtte haladó autóbusz elő­zésébe kezdett. Ez utóbbi for­galmi okok miatt lassított, ezért a tehergépkocsi vezetőjének fékezni kellett. A hirtelen féke­is­zés következtében a teherkocsi áttért az úttest menetirány sze­rinti bal oldalára, ahol összeüt­között egy vele szemben féktá­volságon belül haladó személy­­gépkocsival, amelyet Bálint La­jos 26 éves energetikus, balota­­szállási lakos vezetett. A baleset következtében a személyautó ve­­zetője és utasa könnyebben meg­sérült. A járművekben keletke­zett anyagi kár 30 ezer forint. Jászszentlászlón, ugyanezen napon 23 óra 15 perckor, a Má­a­jus 1. utca 24. számú ház előtt történt baleset. Csicsely György János 33 éves gépészeti ágazat­vezető (Jászszentlászló, Béke u. 17.) személygépkocsival tompí­tott fényszóró használata mellett, áttért az úttest menetirány sze­rinti bal oldalára, ahol összeüt­között egy vele szemben féktávol­ságon belül érkező gépkocsival. Az ittasan vezető Csicsely György János súlyosan megsérült. A gép­járművekben keletkezett anyagi kár 65 ezer forint. MŰSOR MOZI 1983. július 9-én, szombaton KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZU­PERSZTÁR. Sz. zenés amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: S.O.S. CONCORDE. Sz. olasz kalandfilm. Otthon mozi: de. 10. fél 6 és fél 8 órakor: ORSZÁGOS MEGJELENÉS ELŐTTI FILMBEMUTATÓ: GYANÚT­LAN GYAKORNOK. Sz. mb. francia filmvígjáték. Pajtásmozi: fél 4 órakor: MODERN ROBINSON ÉS CSALÁDJA. Mesemozi: TOROK ÉS A TEHENEK. Sz. magyar mesefilm-összeállítás. Stúdiómozi: 8 órakor: a Városi mo­zi épületében. SZÍVZÖREJ. Színes, francia—olasz film. A Városi mozi épületében a Mese­­mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást . BAJA Központi mozi: 6 és 8 óraikor: FE­KETE SZAKÁLL SZELLEME. Sz., mb. amerikai—angol vígjáték. Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: A SZÉNBÁNYÁSZ LÁNYA. Sz.: zenés amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi­, fél 4 és fél 7 órakor: TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA. Kétré­szes. sz.. mb. olasz—nyugatnémet film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: SZEt­GENY DZSONI ÉS ARNIKA. Sz. ma­gyar film. 8 órakor: ATLANTIC CI­TY. Sz.. mb. kanadai—amerikai—fran­cia bűnügyi film. KALOCSA otthon mozi: 4 órakor PANDA MA­CI KALANDJAI. Sz.. mb., japán rajz­­mesefilm. 6 és 8 órakor: VÉGÁLLO­MÁS. Sz.. mb. nyugatnémet film. KISKOROS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: ELVIS PRESLEY. Sz. fekete-fehér zenés ame­rikai film. TISZAKÉCSKE Művelődési­ ház mozi: 6 és 8 órakor:­­ HARMAN A SLAMASZTIKÁBAN. Sz. mb. amerikai film. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Makón megtartott 27. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 41, 50, 57, 61, 62. (MTI) — Vásárnaptár. Ma országos ál­lat- és kirakodóvásárt tartanak Dévaványán és Szentlőrincen, ahol autóvásár is lesz. Vasárnap orszá­gos állat- és kirakodóvásárt ren­deznek Dabason, Jászkarajenőn, Szabadszálláson, országos sertés- és kirakodóvásárt Gödöllőn, or­szágos kirakodóvásárt Szeged- Kiskundorozsmán. Autóvásár Ba­ján, Békéscsabán, Dabason, Deb­recenben, Lajosmizsén, Nagykő­rösön, Pécsett és Szegeden lesz. NAPTÁR 1983. július 9., szombat Névnap: Lukrécia Napkelte: 4 óra 56 perc Napnyugta: 20 óra 42 perc Holdkelte: 3 óra 31 perc Holdnyugta: 19 óra 59 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő várható helyi záporokkal, zivatarokkal. A szél csak zivatar idején erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok közelében lesz. A Balaton vizének hőmérsékle­te 11 órakor Siófoknál 24 fokos volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Állomás jelenti: Július 7-én Kecskeméten a középhő­mérséklet 25,1 (az ötvenéves átlag 21,6), a legmagasabb hőmérséklet 31,6 Celsi­­us-fok volt és a nap 10,3 órán át sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 22,6, 13 órakor 29,5 Celsius-fokot mértek. A reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 19,6 fok volt. A tengerszintre átszá­mított légnyomás 1010,4 millibar (csök­kenő) volt. Július 7-én Baján a középhőmér­séklet 25,3 (az 50 éves átlag 25,3), a legmagasabb hőmérséklet 32,3 Celsius­­fok volt, és a nap 11 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 20,4, 14 órakor 24,6 Celsius-fokot mértek. A reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 17,6 fok volt. A tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1011,5 millibar (sül­­­lyedő) volt. Tímár Mátyás köszöntése Tímár Mátyást, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagját a Ma­gyar Nemzeti Bank elnökét 60. születésnapja alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága nevé­ben péntek­en köszöntötte Havasi Ferenc, a politikai bizottság tag­ja, a Központi Bizottság titkára. Jelen volt Balsai László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője. (MTI) — öt utcában járdát építenek Petőfiszálláson. A tanács a járda­­burkoló-anyagot a lakók kívánsá­ga­ szerint vásárolta meg. Négy helyen: a Katona József, a Ság­­vári, a Dózsa és a Rákóczi utcá­ban betonlapokat kértek, míg Fekete László utcaiak ragaszkod­a­tak a hagyományos öntéshez. Mindkét módszerrel társadalmi munkában készítik el a járdákat a nyár végére. — Segíti a település támogatás­ra szoruló idős lakóit az orgoványi Községi Tanács. Huszonketten ré­szesülnek állandó szociális jutta­tásban. Tizenketten étkezési hoz­zájárulást kapnak, s hatvanöt év­­es korú rendkívüli segélyezésére van pénz, egyenként ötszáz-két­ezer forint összegben. Tizenhárom idős orgoványi lakost otthonában szociális ápoló gondoz. — 18057 LÁTOGATÓJUK VOLT az év első felében a­­ ke­rekegyházi­­ mozielőadásoknak. Ez több, mint ,tavaly ilyenkor az el­ső fél évi nézőszám. A kétszáz­negyvennégy személyes Hunyadi moziban hetente hét előadást tar­tottak, jó kép-­­és hangminőség­gel. — Német nemzetiségi írók ta­lálkozója. A Magyarországi Néme­tek Demokratikus Szövetségének rendezésében péntektől három na­pon keresztül Szekszárdon tanács­koznak a hazánkban élő német nemzetiségi írók. A találkozón, melynek a Tolna megyei Nép­frontbizottság adott otthont, több előadás hangzik el a nemzetiségi írók időszerű feladatairól, megvi­tatják a közelmúltban megjelent alkotásokat is. A VECSEI NYÁR elnevezéssel nyári programot szervez a duna­­vecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház. A szabadtéri rendezvény­­sorozat július 12-én, kedden „Nyár­esti muzsika” címmel a kalocsai helyőrség fúvószenekarának nép­szerű melódiákból összeállított koncertjével kezdődik. 20-án a Prognózis, 27-én a Bojtorján együttes szerepel a községben. Bányászati alapítvány A Bányaipari Dolgozók Szak­szervezete — a SZOT-tal és az Ipari Minisztériummal egyetér­tésben — bányászati alapítványt hozott létre a bányászati bal­esetekben életüket vesztett dol­gozók családjának megsegítésé­re, a gyógyházak és rehabilitá­ciós intézmények fejlesztésére, valamint a bányabiztonság foko­zásához kimagaslóan hozzájá­rulók anyagi elismerésére. Az ala­pítvány induló vagyonához a bá­nyaiparban dolgozók felajánlot­ták egynapi bérüket. A bányá­szati alapítvány nyílt, így bárki hozzájárulhat önkéntes felajánlá­sával. Az állami és vállalati segélyek, valamint juttatások mellett a bá­nyászati alapítvány kamatait használják fel a bányászözve­gyek egyszeri vagy rendszeres se­gélyezésére, lakáshoz jutásának segítésére, illetve épülő lakóhá­zának befejezésére. Az alapít­vány viseli az árvák iskolai ta­­nulm­ányainak költségét is. Az alapítvány felhasználásáról, cél­jának megfelelő támogatások, dí­jak értékéről és a jogosultak sze­mélyéről a SZOT, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete és az Ipari Minisztérium közös bizott­sága dönt. Az önkéntes hozzájárulás a „bányászati alapítvány” 15.615. csekkszámlaszámon, az Országos Takarékpénztár Budapest, VII. kerület, Rákóczi út 86. szám alat­ti körzeti fiókjába fizethető be. (MTI) — A RENDŐRSÉG KERESI! Július 5-én 20 és 22 óra közötti időben Kecs­keméten, a városi mozi előtti parko­lóból elloptak egy piros színű, 092118- 79 motorszámú segédmotor-kerékpárt! A kecskeméti Városi és Járási Rend­őrkapitányság (Kecskemét, Kossuth tér 3. Telefon: 21-488) kéri azok je­lentkezését, akik a segédmotor-kerék­pár hollétéről felvilágosítást tudnak adni. Ő CSAK TUDJA . . . — lAtéltem egy világhá­borút, három autószeren­­­­csétlenséget, egy repülő­szerencsétlenséget, két szerencsétlen házasságot, három vagyonleltárt fizetés­­képtelenség miatt, meg egy csődöt. Most pedig odajön hozzám az unokám, és ki­jelenti: „Nagypapa, neked fogalmad sincs az életről.” Holnapi lapszámunkból Nagymamákról, nagypa­pákról, a családok nélkülöz­­­­hetetlen segítőiről (segítői­­­­nek) szól a negyedik olda­­­­­­lon megjelenő Magazin. Té­máiból egy rövid válogatás: az egészséges táplálkozás; a­­ hosszabb, betegség nélküli élet; pillanatkép egy nagy­papáról. Egy kedves, meg­­­­ható történetből („Miért sírsz, mama?”) sokan való­színűleg saját nagyszüleikre jön a szakszervezetek mű­­vészetpártolásáról ir az SZMT kulturális osztályá­nak vezetője. Megjelenik Könyvespolc rovatunk.■ Ezenkívül két verssel és egy ■ elbeszéléssel jelentkezünk. TM bmíí Ilim iPillllBIIillffiH PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20­ m Telexszám: 28-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivatalokn­ál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20­ 466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 063 HU ISSN 0133-235 X. ffl

Next