Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
Harminc évvel ezelőtt, 1953. augusztus 20-án — Avery Brun lage-nek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének jelenlétében — megnyílt Budapesten Népstadion, az ország legnagyobb a sportlétesítménye. A főváros %IV. 1949 és 1953 között kerületében, épült meg. Építész-tervezője Dávid Károly, statikus-tervezője Gillyén Jenő volt. A stadion avatásakor a lelátókon százezer néző szurkolta végig a Magyarország—Norvégia atlétikai viadalt, illetve a Budapesti Honvéd—Spartak Moszkva labdarúgómérkőzést (mindkettő magyar győzelemmel végződött). 1959-ben esti viadalok rendezésére is alkalmassá tették a Népstadiont. A további korszerűsítések közül lényeges volt az atlétikai versenypályák rekortánnal való borítása 1966-ban, illetve a lelátók kényelmesebbé tétele, melynek következtében a Népstadion befogadóképessége 76 ezer főre csökkent. A Népstadion körül — napjainkra — a magyar sport legfontosabb központi létesítményei épültek fel. Archív felvételünk a 30 évvel ezelőtti avatóünnepségen készült. ÁRENGEDMÉNY •SZEPTEMBER 30-IG Nagy lehetőség a mezőgazdasági üzemeknek A termelés folyamatossága ne szenvedjen csorbát! Ez ma minden mezőgazdasági üzemnek — közöttük különösen az aszály sújtotta gazdaságoknak — legfontosabb törekvése. Viszont a szerényebb idei bevételek miatt több helyen nem jön össze a fejlesztéshez szükséges pénz. Segít az állam, de más módon ugyancsak lehetőség nyílik gépek, eszközök, vegyszerek pótlására, beszerzésére. Elsőként az országban a Kecskeméti AGROKER Vállalat döntött úgy, hogy 70 millió forintos készletet bocsát 20 százalékos árengedménnyel a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére. A kecskeméti vállalat hétfőtől szeptember 30-ig, a 16,9 millió forintos saját kockázati alapjának terhére ad árkedvezményt, amellyel az őszi betakarítás, szállítás, talajművelés, vetés gyorsabb és jobb elvégzését, egyszersmind a jövő esztendő termésének megalapozását is elősegítik. Egyebek között az NDK szállító- és betakarítógépek, motorok, a motorok, a román traktorok, az SZK-kombájnok, valamint ekék, tárcsák, adapterek, trágyaszórók, vetőgépek és az említettek alkatrészei vásárolhatók 20 százalékos engedménnyel, és egyes vegyszerek. A kezdeményezés dicsérendő, különösen azért, mert ez a segítség még időben, a nagy munkák megkezdése előtt történt. Bizonyára több mezőgazdasági üzem él a lehetőséggel és pénzeszközeinek átcsoportosításával is megtalálja a módját, hogy gépparkját a szükséges mértékben kiegészítse. CIKKÜNK NYOMÁN Csavaros pumpatömlő Július 28-án „Hol a tömlő? Hol a Tip-top ragasztó?" címmel cikket közöltünk a csólyospálosi vasbolt árukínálatáról. Megírtuk, hogy a kerékpárosok pumpáikhoz nem kapnak tömlőt, s a jól bevált Tip-top ragasztót is hiába keresik, ezért csak gonddal, bajjal használhatják a nagy segítséget jelentő járművüket. Az észrevételre Sípos Jenő, a Kiskunmajsa és Vidéke ÁFÉSZ elnöke és Benjámin áruforgalmi Nyerges főosztályvezető válaszolt. „Valóban nem nagy kívánság — írják levelükben —, hogy ez a két, keresett cikk Csólyospáloson is kapható legyen. Épp ezért a vasbolt többször megrendelte ezeket a VIDIA Kereskedelmi Vállalattól, de hiába. Szállítás alig, vagy egyáltalán nem volt ezekből a termékekből. A július 18-i, kétszáz pumpatömlőre szóló megrendelésre, augusztus 10-i sürgetésünkre, a VIDIA szolnoki lerakata azt a tájékoztatást adta, hogy rendeljünk meg újra az árut, akkor szállítják Amíg a szállítmány meg nem érkezik normál helyett szeleptűbe bedugható csavaros végű tömlőt árusít a csólyospálosi bolt. .Az üzletvezetők figyelmét felhívtuk, hogy a jövőben nagy gondot fordítsanak a keresett, apróbb cikkek beszerzésére” — írják végül a kiskunmajsai áfész-vezetők. Jó lenne, ha ezt a kérést a kerékpártulajdonosok érdekében megfogadnák, s a szállító VIDIA Kereskedelmi Vállalat pedig — keresett, apró cikkekről lévén szó, mint a tömlő és a ragasztó — nem kötné magát a kiskereskedelmi megrendelés ismétléséhez. K—1 TERMELÉSI NAGYDÍJ BÁCSALMÁSON Termelési nagydíjas a Bácsalmási Állami Gazdaság. A kitüntetést szeptember 2-án adják át a gabonatermesztésben, a napraforgó-vetőmag szaporításában, a sertés- és szarvasmarhatenyésztésben kiemelkedő eredményt elért bácskai nagyüzemnek. Megyénk az országos sajtóban Magyar mezőgazdaság, 1983. 33. szám: Termelési Nagydíj ’83. (A Bács-Kiskun megyei kitüntetett Bácsalmási Állami Gazdaság eredményeiről.) Pedagógiai Szemle, 1983. 7—8. szám: Krajnyák Nándor: Tanulóink állampolgári nevelése. (A Magyar Pedagógiai Társaság Bács-Kiskun megyei tagozatának Kecskeméten megtartott XIII. tudományos üléséről.) Audiovizuális Közlemények 1983. 2. szám. Tomcsányi Ernő: Kísérletek videoműsorok eredményességének vizsgálata céljából. (A Kertészeti Egyetem kecskeméti Kertészeti Főiskolai Karán a mikroszkóp kezelését ismertető videófelvételek felhasználásának tapasztalatairól.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Közlekedési balesetek Kecskeméten, augusztus 17-én, 22.40-kor a Nyíri út 57. számú ház előtt lévő útkereszteződésben Csikai Pál 47 éves éjjeliőr (helyi lakos) segédmotorkerékpárral ittas állapotban közlekedett. Kanyarodáskor nem adott áthaladási elsőbbséget egy vele szemben féktávolságon belül érkező másik segédmotor-kerékpárnak és összeütközött. A vétlen motoros súlyosan megsérült. Baján, augusztus 18-án, 12 óra körül az Arany János és a Kossuth utca kereszteződéséhez közeledett Kovács József Elekné 22 éves laboráns, bátmonostori lakos személygépkocsijával. A kereszteződés előtt lévő átkelőhelyet észrevéve gyalogosfékezett, s ezért a tetőcsomagtartóján rosszul rögzített csomag leesett és a zebrán tartózkodó Jánity Mártonná 70 éves nyugdíjas bajai lakos lábának csapódott. Az idős asszony elesett és súlyosan megsérült. Új műszaki bolt Jánoshalmán A lakosság és a szövetkezeti tagság nevében Varga János, a szövetkezet 86 éves alapítótagja vette át tegnap délelőtt Jánoshalmán az áfész új vas-műszaki szaküzletét. A raktárakkal és üzlethelyiségekkel együtt 760 négyzetméter alapterületű, önkiszolgáló jellegű bolt alig félévi átalakítási munka után közel hétmillió forintos költséggel készült el. HÉTVÉGI PROGRAMAJÁNLAT SZOMBAT: — Kecskeméten, a lőtéren a gazdag Alkotmány napi kulturális program keretében mutatkozik be délután órai kezdettel a balmazújvárosi tánc4 együttes. Ugyanitt este hat órától a megyei munkásőrzenekar ad hangversenyt. A Szalvay Mihály Úttörő és Ifjúsági Otthon, valamint a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat kertmoziba várja az érdeklődőket az Otthon mozi udvarára, ahol a Szuperzsaru című filmet vetítik. A „Kalocsa-program” 10 órakor kezdődik a Barokk kávéházban, majd a Paprikásmúzeummban és az érseki könyvtárban fogtartódik. Ezt tánc- és pingálási bemutató, valamint ebéd követi a Kalocsai csárdában. Solton ezután lovasprogram várja az érdeklődőket. — Drágszélen a 35 éves helyi népi együttes ünnepel a helyi művelődési központban. — Szalkszentmártonban,a Petőfi Sándor Emlékmúzeumban rendezik meg a páva- és népdalkörök I. országos találkozóját. — Kiskunmajsán folytatódik a természeti barátok találkozója. VASÁRNAP — ,,A Bugac-program” 12 órakor várja vendégeit Kecskeméten. Városházi fogadás, lovasbemutató, ebéd, múzeum- és istállólétoga tás szerepel benne. — Kecelen a művelődési központ népművészeti pódiumán a megyei gyermek néptánccsoportok lépnek fel. Emlékházavatás Miskén Tóth Menyhért emlék- és alkotóházat avatnak Miskén augusztus 20-án. A korszakos jelentőségű festő hajdani otthonát az alkotó végakaratának megfelelően alakították át. Az ünnepségen leplezik le Nagy Kristóf Tóth Menyhért-szobrát is. MŰSOR Augusztus 20-án, szombaton ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20 órakor a művelődési központ előtti téren UTCABAL. Előzetes: 25-én, csütörtökön 20 órakor a színházteremben a KORAL EGYÜTTES koncertje. Kiállítás: a IX. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep kiállítása. Szekeres Erzsébet textilművész kiállítása. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A GYILKOS BOLYGÓ. Sz., mb. amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: TŰTORONY. Sz., kanadai bűnügyi film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: TÜTORONY. Sz., kanadai film. Fél 6 órakor: KOJAK bűnügyi ES A MARCUS NELSON GYILKOSSÁGOK. Sz., mb. amerikai bűnügyi film. Pajtás-mozi (az Otthon moziban) fél 4 órakor: A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA. Sz. magyar film. Stúdiómozi: 8 órakor: SZENTÉV. Sz., francia vígjáték. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: LUDAS MATYI. Sz., magyar rajzfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: CSAK SEMMI PÁNIK, TFT VAGYOK. Sz., magyar bűnügyi film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: ..1" MINT IKARUSZ. Sz., mb. francia bűnügyi film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA. Kétrészes, sz. olasz —nyugatnémet film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR. Sz., zenés amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: ATLANTIC CITY. Sz., mb. kanadai— amerikai bűnügyi film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél óraikor: RÉGI NYÁR. Magyar film:8 Központi mozi: 6 és 8 órakor: KASZKADŐRÖK. Sz., mb. amerikai Ocalandtilm. TISZAKÉCSKE Művelődési ház mozi: 6 és 8 órakor: FEKETE SZAKÁLL SZELLEME. Sz., mb. amerikai vígjáték. Augusztus 21-én, vasárnap ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Délelőtt 10 órakor az Aradi vértanúk terén. DIAKDELELOTT. Labdajátékok, ügyességi verseny (roller kerékpár, gördeszka.) Kiállítás: ugyanaz, mint 2é-án. MOZI KECSKEMÉT „ A Városi, az Árpád és az Otthon mozi műsora ugyanaz, mint 20-án. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor. LUDAS MATYI. Sz., magyar rajzfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA A Petőfi mozi előadása ugyanaz, mint :30-án. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 7 órakor: TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA. Kétrészes, sz., mb. olasz—nyugatnémet film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR. Sz., zenés amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A KOBRA NAPJA. Sz., mib. olasz bűnügyi film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: A DUNAI HAJÓS. BAJA Uránia mozi előadása ugyanaz, mint 20-án. TISZAKÉCSKE Művelődési ház mozi: 6 és 8 órakor: FLEP, A RÓKA. Sz., japán film. Augusztus 22-én, hétfőn ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Kiállítás: ugyanaz, mint augusztus 20-án. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A GYILKOS BOLYGÓ. Sz., mb. amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. VÁRKASTÉLY A KÁRPÁTOKBAN. Sz., mb. csehszlovák film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 óraikor: AMERIKAI NAGYBÁCSIM. Sz., mb. francia, film. Mesemozi: háromnegyed 8 órakor: LUDAS MATYI. Sz., magyar rajzfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: EGY SZOKNYA, EGY NADRÁG. Magyar vígjáték. 8 órakor: filmmúzeum: NAPFIVÉR, HOLDNŐVÉR. Olasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: EGY KÉNYELMETLEN TANÚ. Mb. német bűnügyi film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: MANHATTAN. Sz., mb. amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: RÉGI NYÁR. Magyar film. BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél 6 órakor: ÉS MEGINT DÜHBE JÖVÜNK. SZ.: olasz film. FILMMÚZEUM fél 8 órakor: A MANDERLEY HÁZ ASSZONYA. Amerikai film. Központi mozi: szünnap. TISZAKÉCSKE Művelődési ház mozi: 6 és 8 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR. Sz. zenés amerikai film. EGÉSZEN MÁS! papírba hajtva, önkiszolgáló üzletek konténerein, kerékpár csomagtartójára kötözve, szatyorban, teherautó hűtőjén utaztatva - mindennapjaink kísérőtársa: biztos kenyerünk. Kenyeret adtam a kezébe! — mondta régebben a szülő, ha kitaníttatta útjára Indította gyermekét. Kenyérkereső lett a fiú, ha saját lábára állt Kenyértörésnek nevezték, ha barátok, rokonok, ellenséggé váltak A kenyerespajtások barátsága életre-halálra szólt. Kenyér nélkül maradt, akit állásából elbocsátottak. Ha valakinek a jóságát méltatták, azt mondták ráolyan, mint egy falat kenyér! Amikor ezek a szólások születtek, sokaknak, mindennap, még egy karéj kenyér sem jutott. Ma válogathatunk, krumplis, köményes, sajtos, fehér ár még fehérebb, rozsból, búzából készült között. Lányom kinevet, ha vitás ügyeink végére „amíg az én kenyerem eszed” — érvvel próbálok nyomatékot tenni. Nem érzi a kifejezés lényegét. Az ő nemzedékének csak akkor nincs kenyér, ha elfelejtették megvenni És ez egészen más ... n. m NAPTAR 1881. augusztus 30., ‘szombat Alkotmány ünnepe Napkelte: 5 óra 46 perc Napnyugta: 19 óra 48 perc Holdkelte: 18 óra 36 perc Holdnyugta: 2 óra 08 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: időnként kissé megnövekszik a felhőzet, egy-egy helyi zápor, zivatar kialakulhat. Az északi, északkeleti szél napközben helyenként megélénkül. Várható legalacsonyabb éjszakai séklet 13—18, legmagasabb hőmérnappali hőmérséklet szombaton 26— 31 fok között valószínű. A Balaton vízhőmérséklete pénteken 11 órakor Siófoknál 22 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Augusztus 18-án Kecskeméten a középhőmérséklet 22,8 (az 50 éves átlag 20,2), a legmagasabb hőmérséklet 29,7 Celsius-fok volt. A nap 10 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 19,8, 14 órakor 29,3 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,9 millibar (emelkedő) volt. Augusztus 17-én Baján a középhőmérséklet 22,1 (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 29,0 Celsiusfok volt. A nap 6,8 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 17,7, 14 órakor 28,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16,4 fok volt, 4 milliméter csapadék hullott. A tengerszintre átszámított légnyomás 1018,0 millibar (emelkedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Boglárlellén megtartott 33. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 29, 41, 68, 78, 82. (MTI) — KONYHA — KISDIÁKOKNAK. Jászszentlászlón az augusztus 29. ünnepélyes tanévnyitón adják át azt a háromszáz adagos gyermekélelmezési konyhát, amely négymillió forintos költséggel és sok társadalmi hozzájárulással készült el, s amellyel a községben megoldódnak az iskolások étkeztetési gondjai. — A HAZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMÉREM ezüst fokozatával tüntette ki a belügyminiszter Kiss Sándor tűzoltó zászlóst, a Kiskunhalasi Városi-Járási Tűzoltóság kelebiai szolgálatparancsnokát, a határban 1983. július 9-én bekövetkezett fenyőerdőtűz oltási munkálatainál tanúsított bátor helytállása elismeréseként. A fajszi ÁFÉSZ az idén megnyílt ipari üzemében, az év második felében tízmillió forint értékű csavaros ajtó- és ablakpántot gyárt. A szövetkezet vásárlói építőipari vállalatok, amelyek 400— 500 ezer pontra adtak megrendelést. — Elégett a szénakazal. A városföldi Dózsa Tsz tábláján, aug. 18-án, eddig ismeretlen okból kigyulladt és elégett egy kazal bálázott réti széna. Az anyagi kár 270 ezer forint. A tűzoltóság a rendőrség bevonásával megkezdte a vizsgálatot. — A Kommunista Ifjúsági Szövetség a Népművészet Ifjú Mestere címet adományozta az Alkotmány ünnepe alkalmából Faludi Zsolt tiszakécskei kerámiakészítőnek. A DÖNTŐ ELSŐ RÉSZE KECSKEMÉTEN Szeptember 3—15. között rendezik meg Budapesten a II. Nemzetközi Orgonaversenyt, amelynek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ad otthont. Szeptember 4—7. között zajlanak le az elődöntők, 10-én és 11-én pedig a középdöntők. A döntő első részét Kecskeméten, a második fordulóját ismét a fővárosban tartják. Az orgonaverseny díjkiosztó ünnepségét és a győztesek gálahangversenyét szeptember 15-én tartják. A győztesek szeptember 28-án a Zeneakadémián hangversenyt adnak. Szereplések Dániában A Kecskeméti Pedagógus Énekkar Erdei Péter karnagy vezetésével i szereplési körútra indul Dániába. Augusztus 25-e és szeptember 7-e között több városban is fellépnek az ottani zenekedvelő közönség előtt. Az idén ez lesz a második külföldi bemutatkozásuk. Nekünk nem érné meg? Őrönt napraforgóhéjat exportál Ausztriába a Herbaria Gyógynövényforgalmi Közöss Vállalat nagykanizsai üzeme. A hónap végéig 60 tonnát szállítanak osztrák partnerüknek, s még további, körülbelül havi megrendelésre 60 tonnára szóló számítanak. A napraforgóhéjat az osztrák cég takarmánykeverékek készítéséhez használja. (MTI) JOBB MINŐSÉGŰ TAKARMÁNY A kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet a nagyüzemek között szinte elsőként karolta fel a háztáji és kisegítő gazdaságokat. A helyi áfész mellett nagy érdeme van abban, hogy a környék kisállattenyésztő hagyományai felelevenedtek és most virágzanak. Legújabb, a napokban átadott létesítményük is ezt célt szolgálja. A házilagos kivitelezésiben, 2,5 millió forintos költséggel elkészült, évi ezer vagon kapacitású takarmánykeverő a korábbiaknál nemcsak nagyobb mennyiségű, de jobb, egyenletesebb minőségű „jószágnak való” előállítására is képes. — SZALKSZENTMÁRTONBAN 300 négyzetméteres vegyesiparcikk-boltot épít az általános fogyasztási és értékesítési szövetkezet. A boltot, amelyet a tavaly megnyílt élelmiszerüzlet mellé építenek, az év végén adják át a lakosságnak. — MŰVÉSZET A MUNKÁSSZÁLLÁSON. A Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat több kulturális progamot kínál a közeli napokban dolgozóinak. Augusztus 22-én nyílik a központi irodaház klubjában Radnai Zoltán tűzzománc kiállítása, 23-ától pedig a kecskeméti munkásszállóban a vállalat rajzszakkörének tagjai mutatják be műveiket. Mindkét tárlat két hétig tekinthető meg. ROSSZNYELVEK — Hallottad, hogy a szomszédasszonyunkat mérgezéssel a kórházba szállították? — Mérgezéssel? Biztosan a nyelvébe harapott! ( Keddi lapszámunkból * I * I Az amerikai fehér szövet lepke elleni védekezésben a felelősség kérdését taglalja munkatársunk a 4. oldalon megjelenő cikkében. Írunk ezenkívül a CB-rádióról I mint munkaeszközről. A tárgyalóteremből rovatunk tudósításának eíme: Elrepült a kalapács. Az 5. oldalon a korszerűsödő általános iskolákról, színházművészetünkről és egy népművelőről olvashatnak, s közöljük a Pótmérkőzés követ- PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 2010 Telexszám: 26-218 bml ti Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út. 6001 Telefon: 20 486 Igazgató: Ablaka István index: 25 085 HU ISSN 0133-218 X. ti