Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-11 / 189. szám

PETŐFI NÉPE ÉVFORDULÓ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1858. augusztus U-én született, és 72 éves ko­rában, 1930- ban halt meg Christiaan Eijkman, No­­bel-díjas hol­land orvos, fi­­ziológus és bakteriológus. Orvosi tanulmányait az amsz­terdami egyetemen végezte. Elein­te az élettan érdekelte, majd fi­gyelme egyre inkább a bakterio­lógia felé fordult. 1896-ban —­­­ részint a véletlen folytán — sikerült megoldania a beriberi néven ismert betegség rejtélyét.­­A bakteriológiai kutatások végett nevelt csirkék közt ugyanis beriberi tüneteit mutató betegség a tört ki. Amikor a tudós megpró­bálta a fertőzést átvinni a beteg állatokról az egészségesekre, ez nem sikerült, viszont egyik nap­ról a másikra megszűnt a beteg­ség­­ s a további kutatásra sem lehetőség. A kutató fel­ . ..Jlt arra, hogy a kísérleti álla­tok bizonyos időszakokban rizst kaptak, s pontosabb vizsgálatok­kal kiderítette: ha hántolt rizst ad a csirkéknek, megbetegszenek. Ez az, amit ma „táplálkozási hiánybetegségnek” neveznek. beriberi nevű hiánybetegség vi­­­tamingyógyszere a B­-vitamin. A Nobel-díjat 1929-ben nyerte el, megosztva F. H. Hopkinsszal, a neuritisz elleni vitamin felfe­dezéséért. Habselymesek találkozója Hagyomány, hogy a Budapesti Habselyem Kötöttárugyár öt egy­ségének dolgozói minden évben más-más városban találkoznak. Az idén, augusztus 14-én, vasár­nap Kiskunfélegyházán félezer résztvevőre számítanak. A válla­lati spartakiádon — amelyet a Kun Béla SE pályáján rendeznek , nagyszabású sportvetélkedőre is sor kerül. Férfi-, női csapato­kat alakítva lesz futballmérkőzés, asztalitenisz- és tekebajnokság, célbadobás, futóverseny. Az első helyezettek ajándékot kapnak. Anyakönyvi hírek KECSKEMÉT (1983. július 31. és augusztus 5. kö­zött.) SZÜLETTEK: Virág Nikolett Anita (anyja: Domokos Ilona), Kőrös Jó­zsef (Postpischl Mária), Pintér Anett Rita (Módos Malinda), Szabó Kuni­gunda (Blázsik Ilona), Bálint Mar­git (Pintér Margit), Sipos Gábor (Te­­rényi Ibolya), Vörösváczki­­ (Dér Margit), László István Georgina Julianna), Gálfi László Attila (Fehér (Andó Mária), Lakatos Andrea (Szabó Klá­ra), Szabó Attila (Pesti Sára), Kri­­zsán Sándor (Kovács Mária), Fazekas Ildikó (Mészáros Rózsa), Varga Jó­zsef Tamás (Korponai Terézia) Pe­­pó Beáta (Feró Terézia), Nagy­ Zsó­fia (Barta Iván), Pulay József (Gyur­­­k Erzsébet), Tokodi Sándor (Bán Judit), Fazekas László (Kovács Te­rézia), Móczár Zsuzsanna (Kovács Nóra), Türei Nikolett (Bende Zsu­zsanna), Domokos Mariann Angéla), Tóth Csaba (Kalics (Bieline Fran­­ciska), Stégner László (Seres Irén), Bagi Annamária (Lázár Erzsébet), Budai Anita Erzsébet (Szabó Erzsé­bet), Varga Balázs (Máté Katalin), Sztancsik Regina (Tóth Piroska), Kes­keny Dóra (Izseid Hona), Bujdosó Mariann Edit (Oláh Edit), Sáfár At­tila (Gábor Julianna), Piroska Ottó István (Piroska Mária), Ricsovics Zsuzsanna (Zilahy Éva), Borbély Pé­ter (Mészáros Ildikó), Virág Judit (Nagy Magdolna), Ácsai Aranka (Mol­nár Iván), Bánsági Elza (Kósa Má­ria), Hegedűs László (Kürti Rozália), Balog Zsuzsanna (Tóth Zsuzsanna), Drevenka Edit (Tóth Iván), Szurov László (Radics Éva), Gál (Strausz Irma), Fekete Andrea László (Né­met Katalin), Trompák Ivett (Simon Margit), Balog Bernadett (Kárpáti Éva). házasságot kötöttek : vára­­di Zoltán és Váczi Judit, Bern Zol­tán és dr. Agud Zsuzsanna, Dobler János és Tóth Magdolna. Kriskó Ta­más és Valter Mária, Koszó Gergely és Borbély Ilona, Halasi Tibor és Horti Éva, Bozsik László és Bugacs Etelka, Kasza Gábor és Balázs Haj­­nalka, Szénás­ Tibor és Péli Mária, Laczkó Mátyás és dr. Berente Teré­zia, Szakonyi Zoltán és Kránitz And-MEGHALTAK: Lencsés István (Tass), Kálmán János (Izsák), Dásaknay Mártonná 3701.: Katona Irma (Kecs­kemét), Kovács László (Kecskemét), Mravik Mihály (Kecskemét), Baracsi Sándor (Kecskemét), Barta Sándor (Kiskunfélegyháza), dr. Gyenes Sán­­dorné Váradi Julianna (Kecskemét), HárJas Ilona (Ballószög), dr. Kolthay Sándor (Kecskemét), Bácsik (Lajosmizse), Szabari Jánosné István Vágó Eszter (Kecskemét), Modok Balázsné Jakab Berta (Kiskunhalas), Horváth Ferenc (Kecskemét), Szebellédi Mi­hály (Kecskemét), Muhar­ Imráné Borsi Erzsébet (Lajosmizse), Farkas Gyuláné Koszorú Erzsébet (Kecske­mét), Sitó Ferenc (Izsák), Sánta László (Lakitelek), Godó Sándor (La­josmizse), Urbán József egyháza), Német Ignácné (Kiskunfél­Kalapács Erzsébet (Kecskemét), Juhász Bála (Kecskemét), KISKÖRÖS: MEGHALTAK: Mllnkó Pál (Kiskő­rös), Nemes Andrásné Zahorszki Er­zsébet (Kiskőrös). Ankét a húsmarhatartásról A szarvasmarhatartási kedv az országban és megyénkben is csök­kent az elmúlt években. Anna­k ellenére, hogy Bács-Kiskunban nagy területeken — főleg a Kis­kunságban — sok a legelő és rét, e gyepek fűtermésére alap­­a­zott i húsmarhahizlalás sem ter­jedt el olyan mértékben, mint amennyire a körülmények indo­kolnák. Az ágazat jövedelmezősé­ge körül; gondokat, a fejlesztés szükségességét és lehetőségét, a terveket, valamint a legsürgetőbb teendőket tárták fel tegnap a szerkesztőségünkben rendezett ankéton a résztvevők. A­ megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályát dr. Horváth Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályát Tuba László, a Kecskeméti Állatte­nyésztő Vállalatot Gráczia József, dr. Vági Péter és Farkas Jenő, az Adatforgalmi és Húsipari Trösztöt dr. Lengyel Zoltán, a megyei vállalatot Bíró Imre, az Izsáki­ Állami Gazdaságot Horváth István, a tsz-szövetségeket Bal­­lus Tivadar és dr. Somoskövi Ist­ván, a jánoshalmi Haladás Tsz-t Besze Sándor képviselte.. Az an­­kéton elhangzottakra lapunkban visszatérünk. Cs. L GYORSAN INTÉZKEDTEK Helyére került a kisiparosok címjegyzéke Tegnap „Kezdődik minden elölről?” címmel beszámoltunk a kecskeméti kisiparosok városköz­ponti név- és címjegyzéke el­készítésének viszontagságos rülményeiről. Mint megírtuk, kő­lakosság kezdeményezésére, illet­­­ve a KIOSZ szervezetének meg­bízásából épített hirdetőszek­­rényből az ÉPSZISZ, pénzügyi el­számolási okokra hivatkozva, el­távolította a név- és címtáblákat. Cikkünk nyomán, elsősorban a lakosság tájékoztatását szem előtt tartva, tegnap Somlai László, az ÉPSZISZ elnökhelyettese vissza­tetette a helyére az ötszázötven kisiparos táblás névsorát, így a hirdetőszekrény újra, eredeti rendeltetése szerint ad felvilágo­sítást a megyeszékhelyi szolgál­tatásokról. HEGYMÁSZÓK A KILÁTÓN Teljes felújításra szorult a Miskolc jelképének számító avas­ kilátó. A szennyezett agresszív levegő kikezdte még a betont is, ezért döntöttek a zsaluzott betonszerkezet mű­­gyanta-habarcsos lefestése mellett. A festést a Hegymá­szó Technikával Szolgáltató gazdasági munkaközösség tag­jai végzik el, várhatóan augusztus végére fejezik be a munkájukat. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, augusztus 10. Iskolaépítések, i -felújítások a Dél-Alföldön. (Kecskemét, Kis­­­­kunfélegyháza, Csólyospálos, Katonatelep,­­ Szalkszentmárton, Apostag és Pálmonostora.) I Magyar Nemzet, augusztus 10. Tanyák ki­ 1 adók? (A Pegazus Tours, a kiskunfélegyházi­­ Lenin Tsz és a falusi turizmus a Kiskunsági Nemzeti Parkban.) Magyar Hírlap, augusztus 10. Nemzetközi­­ kutatás Bugacon ( . . . homoki szegfű, árva­­­­lányhaj... — a bioszférakutató állomások működéséről.) Ország Világ, 32. szám. Nagy Károly szob­rai. (A naiv művészek kecskeméti múzeu­mában rendezett faszobor-kiállításról.) Mai Magazin, 8. szám. Fogat-fergeteges. (A Kecskemét melletti Borbáspusztán rendezett magyar fogathajtó bajnokságról.) 1 A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Közlekedési balesetek Hajós-Érsakhalmán, augusztus 8-án a Tanácsköztársaság út 60. szám előtt Geringer Róbert 17 éves tanuló, helybeli lakos mo­torkerékpárral nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. A homokos úton megcsúszott és a bal oldali árok­ba borult. A baleset következté­ben a motorkerékpár vezetője életveszélyes sérülést szenvedett. Dávodon, augusztus 9-én a Pe­tőfi Sándor u. 55. számú ház előt­ti útszakaszon Dán Jánosné 74 éves nyugdíjas (Dávod, Hámán Kató u. 44.) kerékpárral figyel­metlenül haladt át az úttest me­netirány szerinti bal oldaláról a jobb oldalra, és ott egy személy­­gépkocsi elütötte. A kerékpáros életveszélyesen megsérült. Elismerés a tűzoltóknak Az alssó-ausztriai St. Pöltenben rendezték meg a 33. Alsó-Auszt­riai Tartományi Tűzoltó Telje­sítmény Versenyt. A júliusi vetél­kedőre benevezett a Kiskunhala­si Állami Gazdaság vállalati tűz­oltóraja is. Ezüst és bronz foko­zatot érdemeltek ki a versenyen szerzett pontszámaik alapján. Ka­tona István, a Kiskunhalasi Ál­lami Gazdaság igazgatója és dr. Lengyel László alezredes, megyei tűzoltó parancsnok elismerése ki­fejezésén túl soron kívüli, előlép­tetésben és­­ pénzjutalomban ré­szesítette a raj tagjait. Növényvédelmi felhívás - Megkezdődött a lombosfa-fehérmoly hernyóinak kelé­se. Az első adatokat Tiszakécskéről, Tiszaalpárról és Nyárlőrincről kaptuk augusztus 2-án. A tömeges kelés, augusztus 10—15-e körül várható. A védekezést nagyon megnehezíti, hogy a július 19-e óta repülő lepkék rajzá­sa még most is tart. Az elmúlt napok hűvös időjárása ugyan lecsökkentette a lepkék repülését, de ez a rajzás befejezését késlelteti. Az elhúzódó lepkerajzás következménye elhúzódó her­nyókelés lesz, amely 5—6 naponkénti vegyszeres kezelést tesz indokolttá. A hernyók ellen a következő készítményeket javasol­juk felhasználni: Decis 2,5 EC, Bi 58 EC, Chinetrin 25 EC. Mérsékelten meleg idő A hét közepétől változóan felhős idő várható, elég sok napsütésre számíthatunk, csapadék csupán egy-két helyen alakul ki, rövid ideig tartó zápor formájában. A nappali felmelegedés 22, 27 fok között, a hajnali hőmérséklet 12, 17 fok között alakul. A hét végén Nyugat felől meg­növekszik a felhőzet, megerősödik az északnyugati, északi szél. Záporok, zivatarok sok helyen előfordulhatnak, de számottevő csapadék nem valószínű. Napközben 19, 24 fok, éjszaka 10, 15 fok között alakul a hőmérséklet. A jö­vő hét elején lassanként felszakadozik a felhőzet, már csak elszórtan lehet zápor. (MTI) 30 25 20 15 10 -----N £ 51 i — x* 1 r £ 31 s max. min. ÉLETMENTŐ HALŐR Pék Lajos és Albrecht­­ János Budakesziről írt levelet a szer­kesztőségnek. Arról tudósítana­k, hogy a Szelidi-tónál horgásztak július 21-én, dél felé. E kellemes foglalatosság közepette arról be­szélgettek, hogy az előtte való va­sárnapon milyen tragédiák tör­téntek, hiszen egy 13 éves kis­lány és egy 17 éves fiú fulladt a tó szinte ártalmatlannak tűnő vi­zébe. A szomorú tűnődésük köz­ben a tó déli partija felől, a für­­dőzőknek kijelölt helyről segély­­kiáltás hallatszott. Először azt hitték, hogy csak­ játék, hisz elő­fordul ilyesmi, az éretlen kama­szok „riogatják” így a környeze­tüket. A második kiáltás után már nem volt vitás: valaki segít­ségre szorul... A túloldalról ekkor már látták, hogy valaki úszik az északi oldal­ról, meg a halőr csónakja is re­pült a vízen. Szinte az utolsó pil­lanatban érkezett a Gyarmati Mária és Papp segítség. Ágota pécsi fürdőzők egy kis ijedtség­gel „megúszták”. Egyetértünk a budakeszi hor­gászokkal, hogy Csehi János du­­napataji halőr megérdemli a kö­szönetét a cselekedetéért! MŰSOR Augusztus 11-én, csütörtökön: ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Kiállítás: A IX. Nemzetközi Zo­máncművészeti Alkotótelep kiállítása. Szekeres Erzsébet textilművész kiál­lítása. 14.30 órakor a színházteremben a PINCÉRFRAKK UTCAI CICÁK. Fe­hér Ildikó és Bodó Györgyi műsora. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: PIEDONE EGYIPTOM­BAN. Sz., mb., olasz kalandfilm. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SZERELEM NÉLKÜL. Sz., mb., lengyel film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: PIEDONE EGYIPTOMBAN. Sz., mb., olasz kalandfilm. Fél 6 és fél 8 óra­kor: A KOBRA NAPJA. Sz., mb., olasz bűnügyi film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: SZARVACSKA MANÓCSKA. Sz. KISKUNFÉLEGYHÁZA és Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed­­ i 8 órakor: GYANÚTLAN GYA­KORNOK. Sz., mb. francia vígjáték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: JÉ­ZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR. Sz... KISKOROS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: ELVE­SZETT ILLÚZIÓK. Sz., magyar film. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. Sz., amerikai film. 6 és 8 órakor: ŐRIZETBEVÉTEL. Sz.. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél R „ órakor: EGY SZOKNYA, EGY NAD­RÁG. Magyar filmvígjáték. Központi mozi: 6 és 8 GEORGIA BARÁTAI. Sz., mb.órakor: TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 8 órakor: AZ EZÜST-TÓ KINCSE. Sz., mb.. HÍREK - HÍREK ,SZÁLLODÁRÓL” SZÓ SEM VOLT! Kezdő újságíró koromban, amikor hosszú cikkek helyett híreket kellett írnom, szüntelenül azzal vigasztaltak idősebb kollégáim, a nagy riportot csak néhányan olvassák, de egy jó hír tömegeket mozgathat meg. Ha nem is egészen ez történt — s nem is úgy, ahogy annak idején megál­modtam —. Jó néhány fiatal megmozdult az augusztus 9-i számunkban a kollégiumi szálláshelyekről megjelent pár sorra. Felkerekedtek, s bezör­gettek a kecskeméti Táncsics Mihály Diákotthon ajtaján, szállást követel­ve, s­zargatva az éjszakai portást. Hogy ezek után a kollégium illetékesei helyreigazítást kértek tőlünk, az érthető, csak hát nincs mit helyreigazítani. Az ugyanis igaz, hogy az EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iroda — alkalmanként kötött szerző­dés alapján — a kecskeméti Táncsics Mihály és a bajai Radnóti Miklós Kollégiumban helyezi el a csoportosan, szervezett programjaira érkezett fiatalokat. Valamint az is, hogy a két kollégiummal rövidesen megkezdi a tárgyalásokat — és más szervek közreműködésével — hosszú távú szerző­dés kötését tervezi. A hírben szó sem volt arról, hogy egyénileg túrázók — szállodarendszer-szerűen — szálláshelyet kapnak a kollégiumokban. Ám a félreértésben is van egy kis haszon. Elvileg ugyanis ennek nincs akadá­lya. Gyakorlatilag bizonyára sok. De vajon egy erre a célra alakult isko­laszövetkezet elképzelhetetlen? ... K. K. naptár 1983. augusztus 11., csütörtök Névnap: Zsuzsanna, Tiborc Napkelte: 5 óra 34 perc Napnyugta: 20 óra 04 perc Holdkelte: 8 óra 38 perc Holdnyugta: 21 óra 56 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Fűként délután kell felhősödés­­re számítani, és záporo­k, zivata­rok is várhatók. A északi szél napközben egyre több­­ élénkül meg, sőt keleten helyen széllökések is előfordulnak, erős A hőmérséklet hajnalban: 13, 18, délután: 24 és 29 fok között vár­ható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Állomás jelenti. Augusztus 9-én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 21,8 (az 50 éves átlag 21,2), a legmagasabb hőmérséklet 29,2 Celsius-fok volt, a nap 12 órán át sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 19,8, 14 órakor 28 Celsius-fokot mér­tek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 16,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,8 millibar (süllyedő) volt. Augusztus 9-én Baján a középhőmér­séklet 20,9 (az 50 éves átlag 21,5), a legmagasabb hőmérséklet 30,8 Cel­sius-fok volt, a nap 10,7 órán át sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 18,7, 14 órakor 27,3 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16,9 fok, a tengerszintre átszámított más 1014,7 millibar (süllyedő) légnyő­volt. — AZ ÜGYFELEKÉRT. Bács- Kiskun megyében valamennyi vá­rosi és községi tanácsnál — ahol ügyfélfogadás van — augusztus 1-től bevezették a nyújtott műsza­kot. Minden hét egy napján — ta­nácsonként változóan — reggel 7-től este 6 óráig állnak a lakos­ság rendelkezésére. Kecskeméten kedd a kijelölt nap. — Sikeres napraforgó-termesztés. A kiskunfélegyházi Lenin Tsz-ben évek óta sikeresen termesztik napraforgót. Az idén 530 hektáron a vetették e fontos ipari növényt. Augusztus 15—17. között helikop­terrel lombtalanítják a táblákat, majd a jól előkészített öt Claas­­dominátor kombájn augusztus 20-a után megkezdi a betakarítást. Ha az időjárás nem szól közbe, 22—25 mázsás hektáronkénti ter­mésre számítanak, így naponta három vagon napraforgót indíta­nak a martfűi növényolaj gyárba. — Bokodiak a községért. Befe­jeződött a bácsbokodi temetőben a vízhálózat kiépítése. A 410 mé­teres vezeték lefektetéséhez a he­lyi tanács 83 ezer forintot adott, ezen felül a lakosság jelentős tár­sadalmi munkát végzett. Ugyan­csak serénykednek a bokodiak azért is, hogy minél több szilárd burkolatú járdájuk legyen. Rövi­desen befejezik a 3,5 kilométer hosszú szakasz megépítését. — KITÜNTETÉS: Az Elnöki Tanács Tatjana Joszi­fovna Vo­ronkina szovjet műfordítónak, a magyar irodalom orosz nyelvű tolmácsolása, szovjetunióbeli meg­ismertetése és népszerűsítése te­rén végzett i kiemel­kedő munkás­ságáért a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésit ado­mányozta. A kitüntetést Tóth De­zső művelődési miniszterhelyettes adta át. (MTI) Felmentés — kinevezés A Minisztertanács Házi Vencel és Szarka Károly külügyminisz­ter-helyetteseket más fontos meg­bízatásukra való érdemeik elismerése tekintettel — mellett — tisztségükből felmentette és egy­idejűleg Esztergályos Ferencet külügyminiszter-helyettessé ki­nevezte. (MTI) — A biztonságért. Mélykúton megkezdték két gyalogos átkelő­hely kialakítását, hogy a közleke­dési biztonságot növeljék. A több mint kétszázezer forint költséget igénylő munkát a nagyközségi ta­nács kommunális üzemének dolgozói költségvetési jó ütemben végzik. — HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ kecs­keméti grafikusművész a Nem­zetközi Újságíró Szervezet Prá­gában rendezett politikai plakát­­kiállításán szerepelt. Az Újság­írók a háború ellen elnevezésű tárlatra küldött alkotását a nem­zetközi zsűri emléklappal jutal­mazta; a NUSZ magyarországi irodája levélben fejezte ki elis­merését a művészi teljesítmé­nyért. GÉPKOCSIATVÉTELI 1983. augusztus 9-én Trabant Hyc. L. Trabant Hyc. C. Trabant Lim. Trabant Lim. Trabant C. Sp. Wartburg Lim. Wartburg de L. Wartburg L. tolótetős Wartburg de L. tolót. Wartburg Tourist Skoda 105. Skoda 105. Skoda 120. Skoda 120. Skoda 120. GLS. Lada 1200 Lada 1200 Lada 1300 Lada 1300 Lada 1500 Lada 1500 Lada Combi Lada Combi Moszkvics Polski Fiat 126 Polski Fiat 1500 Dácia Dácia Zasztava 1100 GTL SORSZÁMOK ..UDVARIAS” VÁLASZ . . . (Budapest) (Budapest) (Budapest) (Debrecen) (Budapest) (Budapest) (Budapest) (Budapest) (Budapest) (Budapest) (Budapest) (Debrecen) (Budapest) (Debrecen) (Budapest) (Budapest) (Debrecen) (Budapest) (Debrecen) (Budapest) (Debrecen) (Budapest) (Debrecen) (Budapest) (Budapest) (Budapest) (Budapest) (Debrecen) (Budapest) 971 71 17 473 12 690 7 153 9 499 12 469 1 826 2 842 4 454 6 991 5 352 13 796 8 553 304 23 272 15 633 9 939 6 822 8 770 5 960 4 664 2 628 12 143 16 587 3 532 15 533 6 991 2 803 — Főút, esik még az eső? — A külső platz nem hozzám tartozik., . Holnapi lapszámunkból a A Házunk tája rovatban legügyesebb kistermelőt, Sipos Kunadacsi Józsefet mutatjuk be és olvashatnak a szüret előtti kerti teen­dőkről, valamint a szamóca nyári ültetéséről. Ezen az oldalon kapott helyet a Kis­kunfélegyházi Habselyem Kötöttárugyár újabb export­megrendeléseiről szóló hír­adás. Németül, szerbül, szlo­vákul címmel az óvodai nemzetiségi nyelvoktatásról írunk az 5. oldalon. Szerző­je ellátogatott a nemesnád­udvari, a miskei és a katy­­mári óvodába, hogy képet kapjon az óvónők munkájá­ról, a gyerekek tanulási kedvéről és a nyelvoktatás­ban fellelhető gondokról. Magyarországon jelenleg 75 szerb-horvát nemzetiségű óvónő dolgozik, s többségük éppen Kecskeméten szerez­te diplomáját ... Ugyancsak az 5. oldalon olvashatják a Fiataloknak fiatalokról szó­ló rovatunkat. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bml­ h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 20­ 466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. 1 MMMHMi

Next