Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-25 / 121. szám

Száz évvel ez­előtt, 1884. má­jus 25-én szü­letett, és 63 éves korában, 1947- ben halt meg Jean-Richard Bloch francia regény- és drá­maíró. Egészen fiataloró író, esztéta,újság­kapcsolatba került a munkásmozgalommal, amelyhez haláláig hű maradt. Szí­nes, sokoldalú tehetségét korán felfedezték, barátai közé tartozott — többek közt — Martin du Card és Romain Rolland. Hosszú éve­kig szerkesztette Párizsban a ha­ladó Europe című folyóiratot. El­ső drámáját (A nyugtalan) 1911- ben mutatták be, majd 1918-ban jelent meg híres családregénye, az önéletrajzi vonatkozásokkal sű­rűn átszőtt ... és Tsa (nálunk 1959-ben adták ki), amelyet so­kan Balzac Emberi színjátékéihoz hasonlítottak. A regény egy el­zászi zsidó család asszimilálódá­­sát írja meg, benne finom meg­figyelésekkel és bölcs öniróniá­val. Másik regénye (Kurd éjsza­ka) egy félvér története, aki egyik közösségben sem találja meg tel­jesen a helyét. Teljes energiával belevetette magát a fasizmus elleni küzde­lembe. Részt vett a franciaor­szági ellenállásban, majd a Ges­tapo elöl sikerült a Szovjetunió­ba emigrálnia, ahol a moszkvai rádió francia adásának vezetője lett. Ellenállási drámáját (Tou­lon) 1943-ban mutatták be. Május 25-én, pénteken PROFI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ,10—17 óráig: Rendkívüli gyermekna­pi gyermekanu­havásár a Pajtás Áru­ház készletéből. 10 órakor: Anonymus klub. Nyitott klubnap. Michelangelo. ü1 órakor a Forrás költődnek estje, nevezetes, mond Czine Mihály egyete­mi tívnár. Verseiket bemutatják: Bu­lla Ferenc, Hatvani Dániel, Kiss Be­nedek, L­ezsák Sándor, Pintér Lajos, Ulassy József. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: lél 4, háromnegyed 6 i­ s óraikor: SOK PÉNZNÉL JOBB A TÖBB. Francia film. Árpád mosd: lél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: LUXUSBORDÉLY PÁ­RIZSBAN. Francia dim. otthon mozi: délelőtt 10 KLAPKA LÉcaűi Magyar film.órakor: Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: VUK. Magyar mesefilm. stúdiómozi: 8 órakor: TALÁLKOZ­TAM BOLDOG CIGÁNYOKKAL IS. Jugoszláv film. BAJA Uránia mozi: téli 4, tél S és fél 8 órakor: NAPLÓ gyermekeimnek. Magyar film. Központi mozi: 4 órakor: PATAK­FIA és a NAP. Sz., mb. csehszlovák mesefilm. 6 és 8 órakor: AZ ÜT. Sz., török—svájci film. KISKOROS Petőfi moz: 6 és 8 órakor: GYER­TEK EL A NÉVNAPOMRA. Sz., ma­gyar film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: VÉSZ­JELZÉS A TENGER ALÓL. Sz., mb. szovjet fllm. TISZAKÉCSKE Művelődés Uráz-mozi: 8 órakor: PRO­FI. Sz., mb., francia bűnügyi film. Országos diáknapok A közelmúltban döntés szüle­tett: az 1984—85-ös tanévben is­mét megrendezik az Országos Diáknapokat, amely az amatőr művészeti csoportok bemutatko­zására és minősítésére egyaránt lehetőséget adó rendezvénysoro­zat, diákfesztivál. A művészeti be­mutatókhoz kapcsolódva szak­mai tanácskozásokat is rendeznek, amelyeken az elmúlt négy évtized diák művelődésének fejlődését tűzik napirendre. Az ODN az is­kolai diáknapokkal kezdődik, majd a megyei KISZ-bizottságok és tanácsok 1985 tavaszán külön­böző művészeti­­ kategóriákban szerveznek minősítő bemutatókat. Ezt követően, április végén az or­szág hét városaiban rendeznek diáknapi fesztiváloka­t, amelyeken a megyei minősítők legszínvona­lasabb produkcióiból állítanak össze műsorokat. Több olvasó a munkahelyi könyvtárakban Mintha kissé hátrább szorulná­nak a könyvek napjainkban. Né­mileg csökkent a könyvtárak lá­togatottsága is. Kétszeres öröm: tavaly többen keresték föl a B­ács-Kiskun me­gyei szakszervezeti munkahelyi könyvkölcsönzőket, mint az elő­ző évben. Ez — mint Hegedűs Ist­ván, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára tegnap dél­előtt a munkahelyi könyvtárosok tanácskozásán bevezetőként el­mondta — főkén­t a többnyire feladatukat társadalmi munka­ként vagy jelképes tiszteletdíjért ellátó könyvtárosoknak köszön­hető. A nehéz körülmények elle­nére, olykor a vállalati támoga­tást is nélkülözve, általában ötle­tesen dolgoznak. Vannak, akik már a szakszervezeti könyvtári há­lózat kialakítása, negyedszázad óta. Közülük most D. Tóth Sán­dor, a kecskeméti és Vastagh Sán­dor, a kiskunhalasi vasútállomás könyvtárosa kapott hosszú mun­kásságáért kitüntető oklevelet és pénzjutalmat. Ballabás Béla, az SZMT-könyv­­tár igazgatója szerint a működé­si feltételek az elmúlt évben­­ nem javultak, de a könyvtárosok több­sége céltudatosabban dolgozik. Arra törekszenek, hogy a válla­lattal, a munkájukkal kapcsolatos információkat megtalálhassák a dolgozók a könyvtárakban. Gyűj­tik a kollektív szerződéseket, a fontosabb utasításokat. A szak­szervezeti irodalom tervszerű be­szerzésével segítik a politikai ne­velést. Mindezzel a könyvtárak erősebben kötődnek a vállalathoz is. Szorgalmazzák a bizalmi háló­zattal adott lehetőségek jobb ki­használását. 1983-ban több mint egymillió forin­t értékű kiadván­­nyal gyarapodott a munkahe­lyi könyvtárak állománya. A meg­jelentek szerint újabb ráfordítás nélkül is bővíthetnék a választé­kot, ha az üzemek, hivatalok szá­mára megrendelt újságok, szak­mai kiadványok egy részét könyvtárakban őriznék, ahol min­­­denki hozzáférhetne azokhoz. Több szakszervezeti könyvtáros jó munkáját pénzjutalommal mél­tányolták. H. N. NÉPMŰVÉSZET A KÖRNYEZETÜNKBEN Kiállítás Városföldön Városföldön, a modern klubkönyvtárban minden esztendőben rendeznek népművészeti kiállítást. Az idén három alkotó kerámiáit tárják közszemlére. Dugár János, a Népművészet Ifjú Mestere fekete­­kerámiákat és gyermekjátékokat készít a Lakitelek melletti tanyáján. Ezekből mutat meg néhányat a városföldi tárlaton. Brodszky Ferenc és Patona Te­réz Szombathelyen élő népművészek. Ők edényeket, tálakat, kancsokat, szilkéket hoztak el. A kiállításnak nagy sikere van a faluban. Akik még nem látták az ízléses darabokat, még a hét végén megtekinthetik, a tárgyakat pedig megvásá­rolhatják. • A falitékában Dugár János alkotásai sorakoznak. • Brodszky Ferenc mázas edényei. VASÁRNAP AZ ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Bemutatkozik a Román Hadsereg Művészegyüttese A Román Szocialista Köztársa­ság Hadseregének Doina Művész­­együttese fennállásának három és fél évtizede alatt tevékeny részt vállalt Románia minden emléke­zetes társadalmi-politikai esemé­nyében. Az együttes sajátos mű­vészi és előadói stílust alakított ki. Harcos, forradalmi repertoár­ja híven tükrözi a haza, a párt és a nép szeretetét, a hadsereg tagjainak — nemzetiségüktől füg­getlenül — a szocialista Románia valamennyi dolgozójának tiszte­letét. Művészeik szuggesztív elő­adói eszközökkel jelenítik meg katonáik életét. Műsorukon a nemzeti és egye­temes zeneirodalom híres művei, kóruskompozíciók és tömegdalok, a nép és a hadsereg életét bemu­tató színpadi munkák, az új, sza­bad és független társadalom épí­tésének hőskölteményei nyomán született zenés-táncos alkotások szerepelnek a sokszínű román népművészet táncai és dalai, eszt­­rád- és könnyűzenei művek tár­saságában. Ezeket az alkotásokat az együttes férfikórusa, szimfo­nikus és népi zenekara, tárnokára, két esztrádzenek­ara, énekes és hangszeres szólistái viszik közön­ség elé, művészi képességeik leg­javát nyújtva. A művészegyüttes rendszere­sen szerepel a katonai egységek klubjaiban, üzemekben, művelő­dési házakban és fellép különbö­ző nyári szabadtéri előadásokon is. Mindezek mellett gyakori sze­replője a Román Rádió és Tele­vízió ünnepi gálaműsorainak, s az Electrecord hanglemezgyár több lemezfelvételt készített mű­vészeikkel. A Doina Művészegyüt­tes a világ számos országában képviselte a román előadóművé­szetet, a magas fokú virtuozitás, a kimagasló színvonal nyomában járó elismeréssel. Az együttes a szocialista, har­cos nemzeti művészeti fejlesztésé­ben és terjesztésében elért ered­ményeiért olyan magas kitünte­tésben részesült, mint a Munka Érdemrend I. fokozata, a Kultu­rális Érdemrend I. fokozata. A Doina Művészegyüttes vasár­nap, május 27-én 18 órakor mu­tatkozik be az Erdei Ferenc Mű­velődési Központban. Eszperantó baráti kör Az eszperantó nyelv ápolá­sának, terjesztési törekvései­nek újabb jele, hogy a TIT városi szervezetének keretében baráti kör alakult a napokban Kecskeméten. A csoportba tö­mörült eszperant­isták célul tűzték ki egyebek között an­nak bizonyítását, hogy ez a nyelv kitűnő kommunikációs eszköze lehet a politikai, a gazdasági, a sport, és az egyéb kapcsolatoknak. Az eszpe­rantó baráti­­ kör rendszere­sen tart összejöveteleket, és soraiba várja azokat is, akik nem beszélik a nyelvet, de szimpatizálnak az eszperantó mozgalommal. Vitaminnal dúsított gyümölcslevek Vitaminokkal dúsított ivólevek gyártását kezdte meg­ a Kecske­méti Konzervgyár. Az új eljárás­sal tulajdonképpen a gyártás, a hőkezelés során elbomlott vita­minokat pótolják a kitűnő alap­anyagú zöldség-gyümölcs üdítő italokban. A laboratóriumi vizsgálatokkor az orvosok javaslatait is felhasz­nálták a kívánt vitamintartalom megállapításához. Így 2—3 deci­liter kecskeméti gyümölcslé egy felnőtt napi B—2, B—6, niacin és C-vitamin szükségletét fedezi. Különösen a téli és a tavaszi hónapokban, amikor minimális a természetes vitaminforrás, szol­gálhatják ezek az italok az egész­ségesebb táplálkozást. Ehhez gaz­dag­ a választék is, szinte vala­mennyi kedvelt természetes alap­anyagú, rostos gyümölcslevet dú­sítanak: a meggyet, a sárga- és az őszibarackot, a narancsot, a vegyes gyümölcskoktélt, a para­dicsomot és a sütőtököt. Jelenleg ötliteres üvegekben az egészség­­ügyi, és a gyermekintézmények kapják a teljes értékű ivóleveket, de félliteres palackokban rövide­sen az­ üzletekben is megjelenik a Kecskeméti Konzervgyár új terméke. Új Petőfi-kiállítás az évfordulóra Októbertől — többéves szünet után — új állandó Petőfi-kiállítás nyílik Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Legutoljára 1972- ben rendeztek állandó tárlatot a múzeum rendkívül gazdag­­ Petőfi­­anyagából. Az egyik leglátogatottabb gyűjtemény azonban időközben „elfáradt”: nemcsak a Petőfi-kutatások léptek előre, d­e a költő életé­ről és koráról is újabb és újabb tárgyi emlékek, dokumentumok buk­kantak fel. A névadóra emlékező új állandó tárlatával egyébként a Petőfi Irodalmi Múzeum alapításának 30. évfordulóját is ünnepli majd. Július 20-án nyílik a szegedi ipari vásár Több min­t 400 hazai és külföl­di vállalat, szövetkezet jelentette be eddig a részvételi szándékát a július 20-án megnyíló Szegedi Ipa­ri Vásárra. Ez máris annyi, mint ahányan a legutóbbi vá­sáron vettek részt. Képviselteti magát az ország minden megyé­je. A fővárosiból 116-an jelentkez­tek, többen, mint előzőleg. Jugo­szláviát — elsősorban a Vajdasá­got és a testvérvárost, Szabad­kát — száz különféle cég képvi­seli majd. A lengyel testvérváros — Lódz — textilipara külön pa­vilonban mutatja be termékeit. A Szegeddel­ ugyancsak testvér­­városi kapcsolatot tartó finn Tur­ku elsősorban nyomdaipari ter­mékekkel szerepel. A hazai kiállítók közül­ 1­65 cég árusítási szándékát is jelezte, kö­zöttük­ van a Minőségi Cipőgyár, a Hódikör, a Kenderfonó- és Szö­vőgyár, a Pécsi Kesztyűgyár, Budaprint,, a Tungsram és má­­­sok. A Rekord Győri Mezőgép Vállalat réti talajművelési bemu­tatót kíván tartani. Számos vál­lalat, közöttük a jugoszláv kiál­lítók partnereik számára szakmai napokat rendeznek. A kiállítók számára új csarno­kot nem építenek, ugyanakkor a nyitott területet 12 000 négyzetmé­terrel növelik a két évvel ez­előttihez képest. * HÍREK HÍREK NAPTÁR 1984. május 26. pénteki M­évna­p: Orbán Na­pkelte: 4 óra 96 perc Napnyugta: 20 óra 28­­ perc Holdkelte: 2 óra 98 perc Hold­nyugta: 14 óra 47 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL­ ­ A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Baljai Meteoroló­giai Állomás jelenti: Május 23-án Kecskeméten a közé­p­­­hőmérséklet 14,4 (az 50 éves átlag 16,6), a legmagasabb hőmérséklet 18,6 Cel­­sius-fok volt, 15,8 milliméter csapa­dék hullott. Tegnap reggel 8 óraikor k­l.8­, 14 órakor 17,4 Celsius-fok­ot mér­te­k. A legalacsonyabb hőmérséklet 9, a tengerszintre átszámított légnyomás 1002,4 millibar (süllyedő) volt. Május 23-án Baján a középhőmér­séklet 14,9 (az 50 éves átlag 16,9), a leg­magasabb hőmérséklet 18,9 Celsius­­fok volt, a nap 0,7 órán át sütött. Teg­nap reggel 8 órakor 12,4, 14 órakor 16 Celsius -fokot mértek, a legalacso­nyabb hőmérséklet 9, a tengerszintre átszámított légnyomás 1003,9 millibar (emelkedő) volt, 10 milliméter csapa­dék hullott. — KITÜNTETÉS: A belügymi­niszter a Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatával­ tün­tette ki Gubisi József nyugalma­zott alezredest 70. születésnapja alkalmából. A kitüntetést tegnap délelőtt Kecskeméten dr. Fehér Géza rendőr vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány adta át. — Tűzoltóverseny és -bemuta­tó. Holnap reggel nyolc órától tizennyolc vállalat, intézmény részvételével tűzoltóverseny és bemutató lesz a kecskeméti új megyei kórház területén. Ez al­kalommal kerül sor a Kecske­mét városi Tűzoltóparancsnokság bemutatójára: mentés, mentesítés a kórház hatodik és kilencedik emeletéről. — MAGYAR FILMEK KRAK­KÓBAN. A május 29. és a június 3. között megrendezendő krakkói nemzetközi rövidfilm-fesztiválon több magyar­­ alkotással együtt részt vesz a kecskeméti Horváth Mária „Ajtó—81” című abszurd filmje, amely bolygónk pusztuld­' sárnak fenyegető rémét' idézi. — Virágzik az akác. Megkez­dődött az akácnyílás az Alföldön, ahol minden évben elsőként bon­tanak szirmot a magyar méz vi­lághírét szavatoló akácerdők. Eddig a kelebiai és a tompás akácerdők borultak illat- és vi­rágfelhőbe, de néhány napon belül a vidék összes akácfája fe­hérbe öltözik. A vándorméhészek máris helyben vannak. A becs­lések szerint mintegy 25—30 ezer méhcsaládot telepítettek a Bács- Kiskun megyei akácosokba. hordás eredménye, hogy men­­­­nyi méz gyűlik össze a kaptá­­rakban, csak az időjáráson mú­lik. Ez, a méhészek szerint, saj­nos nem sok jóval biztat. — Számítógépek a tehenészet­ben. Személyi számítógépre szer­vezett tehenészeti termelésirá­nyítási rendszert ismertet ma Kaposváron a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szervező Válla­lat kecskeméti kirendeltsége. Somogy megye székhelyén hét­főn kezdődtek és péntekig tar­tanak a „Tejhasznú szarvasmar­ha-tenyésztési napok ’84” ren­dezvényei, az ^.GROINFORM szervezésében. Ennek keretében mutatja be a kaposvári Mező­­gazdasági Főiskola kiállítási területén, a Taurina termelési rendszer pavilonjában számító­­gépes szolgáltatásait a kecske­méti kirendeltség. — Kertigépek korrózióvédelme. Kistraktorok és más kertigépek korrózió elleni védelmét szol­gáló vegyszer készítését kezdte meg a főként autóápolási cik­keket gyártó szegedi Mediké­­mia Ipari Szövetkezet. A ké­szítmény aerosolos flakonból fú­­vatható a gépekre. Alkalmas bar­­kácsgépek rozsdásodás elleni védelmére is. Az idén százezer flakont gyártanak az új cikk­ből. A barkácsolókedvű gépko­csi-tulajdonosok dolgának meg­könnyítésére olyan újfajta fék­tisztítót hoznak forgalomba, amely szétszerelés nélküli be­­fúvásssal tisztítja meg a fékfelü­leteket. — Kiugrott az emeletről, öngyilkossági szándékból a­­ Kecs­­kemét, Petőfi Sándor u. 3. számú ház VIII. emeleti folyosójáról május 23-án a déli órákban az utcára vetette magát Pataki Ist­ván 42 éves, Kecskemét, Aka­démia körút 67. szám alatti la­kos. Az elszenvedett sérülések következtében életét vesztette. — NOSZTALGIAKONCERT Ha­lason. Június 2-án, szombaton 20 órától éjjel 2 óráig „Kiskunhalas könnyűzenei életének 20 éve” címmel nagyszabású nosztalgia­műsor várja az érdeklődőket TEXCOOP Vállalat autóparkoló­­­jában. Az esten újra hallhatják majd azokat a zenekarokat, ame­lyek az elmúlt két évtizedben működtek a városban. A házi­gazda a PET SHOW együttes, a műsorvezető Dévényi Tibor, a Magyar Televízió munkatársa lesz. A műsor után utcabálon szórakozhatnak majd a fiatalok, — Tiszakécskeiek sikere. A hét elején Kecskeméten, az SZMT- székházban rendezett KRESZ, munka- és egészségvédelmi ve­télkedő városi döntőjén 19 brigád 5—5 fős csapata vett részt. A verseny első helyezettje — és a Közlekedésbiztonsági Tanács serlegét kapta — a tiszakécskei Béke és Szabadság Tsz állatte­nyésztő brigádja lett. A második a DUTÉP Botond csapata, a har­madik a Kórház Rendelőintézet Poór Ferenc, a negyedik a SZIM Kontra brigádja lett, így az ős­­szel rendezendő megyei döntőn is részt vehetnek. — GYERMEKNAPI MULAT­SÁGOK. Az idén is lesz játék­centrum a kecskeméti Alföld Áruház melletti parkolóban. Va­sárnap 9 órától kerékpár ügyes­ségi versenyt rendez a kecskemé­ti Közlekedésbiztonsági Tätiges. Az Alföld Áruház aszfaltrajzver­senyt és ügyességi vetélkedőt szervez, az áruház melletti já­tékpark is üzemel. Minden részt­vevő jutalmat is kap a gyermek­napon. — Országos vásárok, 26-án (holnap) autóvásár Május lesz Makón és Siófokon. Május 27- én, vasárnap állat- és kirakodó­­vásárt tartanak Dunaföldvá­­ron­ és Kalocsán. Autóvásár lesz Csongrádon, Debrecenben és Kecs­keméten, Kisújszálláson és Sze­geden.­­ Új játékbolt nyílt tegnap Kecskeméten, az árpádvárosi lakótelep egyik, Reile Géza ut­cai kisgarázsában. Fa­ joló és kö­­télre mászó Poper, turbó match­box, báb, facsiga: egy sereg ilyen, nem szokatlan, de elfelej­tett játék a Donald fantáziane­vű üzlet kínálata. T 0 Holnapi lapszámunkból Szokásos hét végi — csa­­lád—otthon—szabad idő — összeállításunkban foly­tatjuk a csa­l- és etető­anyag-pályázatra receptek közlését. érkezett Ugyan­csak a horgászoknak szól, az „Ahol szabad a ponty” című írás. A barkácsoló­­kedvűeknek bemutatjuk, hogyan lehet házilag ker­ti zsámolyt készíteni. Má­jus 26-a, a nemzetközi tej­­nap. Ez alkalommal Pelle Józsefné, a népszerű sza­kácsmester ajánlataiból is közreadunk, amelyeket a Konzum Kereskedelmi Vál­lalat kecskeméti Marga­réta tejbáréban rendezett tejtermék-bemutató és -kós­toló alkalmából mondott el munkatársunknak. Az ötö­dik, hatodik oldalon a rá­­­­dió és televízió jövő heti­­ műsora található. Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség,­ Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8001 Telefon: 20-111­­ Telexszám: 26-218 bml­ . Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20­ 466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next