Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-08 / 133. szám

KOKAS KLÁRA ÉLETÚTJA SZÁNTTÓL KECSKEMÉTIG Közönségdíjas a Tüzet viszek A legutóbbi miskolci tévéfeszr­tivál díjkiosztásán lelkes taps köszöntötte a társadalmi zsűri döntését: A Tüzet viszek kapta a legtöbb közönségszavazatot. Ritka egyhangúsággal született a döntés. A Lenin Művekben dolgozó bíráló bizottsági tagok — például — kifejezték remé­nyüket, hogy hamarosan körük­ben üdvözölhetik Kokas Klárát, a­ „tűzvivőt”. Szeretnék, ha mi­nél több munkásszülő hallana nevelési tapasztalatairól. Mind általánosabb ugyanis az a fölfo­gás, amely szerint akkor adhat egy család legtöbbet a gyerekek­nek, ha segíti képességei, adott­ságai kibontakozásában, érvénye­sítésében.­ A tévéfesztivál műsorfüzete szerint Kokas Klára komplex esz­tétikai tanfolyamát 1976 és 1981 között kísérték figyelemmel a do­kumentumfilm alkotói. Mérei Anna rendező, Petrányi Judit ri­porter és mások. Nem hagyomá­nyos tanulás látható, nem szol­fézst vagy éneket tanít a peda­gógus. Ennél sokkal többet kap­nak a gyerekek a zene és mozgás segítségével jobban, bát­o­rabban ki tudják fejezni önma­gukat, harmonikusabban illesz­kednek a közösségbe. A lélek tüzét éleszti, lobogtat­ja, kis növendékeiben. Bizonyít­ja, mindenkiben parázslik vala­mi: ez pedagógiai gyakorlatának kiindulópontja. Bátorítással, buz­dítással mindenki meghallja sa­ját lelkének muzsikáját, vállalja önmagát. A hit, a felajzott aka­rat feledtetheti a sorscsapásokat.­­Százezrek hatódtak meg, száz­ezrek lelkesedtek a Csak ülök és mesélek legutóbbi adásán. Egy mozgásában korlátozott, részben béna ifjú Kokas Klára — minek is mondjam — öröm-tanfolya­­mán találta meg élete célját, a boldogabb holnap ígéretét. Meg­érezte: ő is adhat valamit má­soknak, hasznára válhat a társa­dalomnak. A kisfiúhoz hasonló hálát érezhették azok a bostoni néger gyerekek, akik évekig ta­nulták a magyar tanárnőtől, hogy a zene, a mozgás megszé­pítheti az ő életüket is. A meg­unt osztálytermekben megszólalt a gyerek, megszólalt a művészet. A Kodály Intézet szanyi szüle­tésű tanárát már gyerekkorában elgyűrűzte a magyar népdal. Édesapja, a rábaközi tanító jeles gyűjtő volt. Kodály is nagyra­­becsülte. A családdal ismerős Tanár Úr maga is helyeselte a tehetséges kislány pályaválasztá­sát. A főiskolán egyik tanára volt. Figyelemmel kísérte pálya­futását. Levélben közölte vele: Szombathelyen megteremtődtek az ének-zenei általános iskola megalapításának a feltételei, ve­gye kézbe az ügyet, legyen az igazgatója. A jó­ hírű gimnázi­umban tanító, irányító posztokra sohasem vágyó pedagógus öröm­mel vállalta az általános iskolá­ban adott feladatot. Nemes­­szeghy Lajosnénak, az első Ko­­dály-iskola igazgatójának példája ösztönözte. Hasznos éveket töltött az ame­rikai Kodály Intézetben. Alkal­mat talált arra, hogy — mint említettem — hátrányos helyzetű néger gyerekeket is taníthasson. Bebizonyosodott: a gyerekek a világon mindenütt­­ egyformák, következésképp bárhol a világon eredményesen alkalmazhatók a magyar zenei nevelési elvek, módszerek. Vagyis a gyengébb adottságúak, fejletlenebb hallá­súak, rosszabb hangúak is föl­­emeledhetnek a zene­­ által, ki­fej­leszttetik­ képességeiket. Erről győzte meg a Kodály Zoltánné anyagi támogatásával a kecske­méti ének-zeneiben és a Czol­­ner téri iskolában szervezett párhuzamos, az egyik Kodály­­szemináriumon ismertetett kísér­let is.­ Vállalt feladatai egyre újabb ismereteket követeltek. Pszicho­lógiából doktorált, nyelveket ta­nult. Beszél angolul, olaszul, franciául és spanyolul. Örömmel tett eleget e tavaszon a meghí­vásnak: vezessen Kodály-szeminá­riumot Spanyolországban. Természetesen a kecskeméti zenepedagógiai intézet alapító tanáraként az idei nemzetközi Kodály Szemináriumon is tanít. Levetítik bizonyára a Tüzet vi­szek videofelvételét is. A sok országból érkező hallgatók egyetértésére számíthatnak az immár közönségdíjas film végén elhangzó, az önkifejezési for­­m­ák megtalálását segítő tanfo­lyamát összegező szavai: „re­ménykedem benne, ha innen el­megy, nem csak a zene szerete­­tét viszi magával, hanem mint ember is szebb lesz, másként­ nyúl majd a gyerekéhez, más­képp szereti­­ azt, akit szeretni szeretne.. Heltai Nándor :• Részlet a „Tüzet viszek”-ből. Kocsis Zoltán hangversenye A imi hifis, sztereó hangtechnikás világunkban s­em pótolhatja semmi a hangversenyeket. A szer­ző, az előadó és a közönség találkozásának pilla­natában születő élmény egyedi, meg nem ismé­telhető. Különösen, ha avatott művész szólaltatja meg a hangszert. Ilyen ritka alkalom részesei le­hettek azok, akik szerdán este ellátogattak az Er­dei Ferenc Művelődési Központba, Kocsis Zoltán hangversenyére. Az estet a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar nyi­totta. Kemény Endre vezényletével Bach Esz-dúr szimfóniáját játszották. Ezután lépett a dobogóra a neves zongoraművész, és Mozart B-dúr zongora­­versenye hangzott fel. A kecskeméti szimfoniku­sok a szólista rangjához méltó koncentráltsággal zenéltek. Kocsis Zoltán játéka különösen a ver­senymű befejező tételében ragadta­­­ magával a kö­­­zönségért. A szünet után egyetlen mű szerepelt a műsoron, Schubert B-dúr (Qp. posth.) szonátája. A közönség hálás tapssal köszönte meg a nagyszerű élményt és a két lírai hangvételű ráadást. Az est fényét az sem tudta elhomályosítani, hogy a székek egy ré­sze bizony üresen maradt a hatszáz személyes szín­házteremben. Hol voltak, akiknek jutott volna még­­ hely a széksorokban? Talán éppen Kocsis Zoltán egyik lemezét hallgatták otthon hifi sztereóban. L. D. 1984. június 8. • PETŐFI NÉPE • S FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK Egymásra utaltán Munkásság és összefogás — igen­ közeli, egymás­tól már-már elválaszthatatlan helyet bérelt ki ma­gának e két fogalom a legtöbb ember tudatában. S hogy nem véletlenül, azt megerősített­e bennem a bajai Antóni István is, akivel a munkásőrség helyi parancsnokságán találkoztam nemrégiben. Szülők nélkül, állami gondozásban nő­tt fel, rég­itől élt tehát ben­ne a közösség utáni vágy. Nem tagadja: kezdetben rossz helyen kere­­te. Bajára költözött, ahol a rokonai éltek. Ez a fordulat persze új megpróbáltatások elé állította az akkor alig húsz esztendős fiatalembert. Ezekről most már több esztendő távolából, így emlékezik: „Kezdetben túl zárkózott életű, túl magának való embereket láttam itt magam körül. A fővá­rosi üzemekben, ahol esztergályosként dolgoztam néhány évig, általában nagy volt az összetartás. A váltótársak például közös névre vették ki a na­gyobb munkát, s amit az egyik elkezdett, azt a másik folytatta. Nem véletlenül persze: így az egyikőjük megtakaríthatta az átállási időt, ami pedig eléggé nagy előny forintokban is. S amit az egyik segített, azt a másik visszaadta az első adan­dó alkalommal. Valahogy mindenki­ megbízott a másikban. Nos, itt Baján ennek éppen az ellenke­zőjét észleltem: S ha jött valami új rend meló, az éppen műszakban lévő igyekezett magának kivá­logatni a legjavát.” „ Az emberek változtak meg körülötte vagy ő ma­ga szemléli már nagyobb bizalommal, megértőbben társait? — akár így van, akár úgy, tény: ma már otthon érzi magát a Sugovica-parti városban. Dön­tő segítséget adott ehhez, hogy a Bácska Bútoripa­ri Vállalatnál észrevette: a munkásőrök mindig ki­állnak egymás igaza mellett. Mivel a különféle gépi szerkezetek mindig érdekelték, megszólította a szakaszparancsnokot: ha egyszer szükségük len­ne fegyvermesterre, szóljanak neki, szívesen vál­lalná. Szóltak, s Antóni­ István ma a bajai munkásőr zászlóalj fegyvermestere. Erről is kérdezem, s meglep az a lelkesedés, amivel a gondjaira bízott fegyverekről beszél. Ezen viszont ő lepődik meg: „A legtermészetesebb do­log, hogy az ember összeszokik, szinte bensőséges viszonyba kerül a rábízott technikával. Feltéve, persze, ha érzi, bízhat benne, így van ez ksz üzem­ben és a munkásőrségben is. Mint bárhol másutt, itt is él a törvény: egymásra vagyunk utalva.” — káposztás — Végigtáncolta Amerikát Nagy sikerrel szerepelt az USA-ban az úgynevezett „part­tól partig” terjedő koncertkör­­úton az Állami Népi Együttes. A 94 utazó között ott volt Bite Má­ria is, aki Kecskeméten töltötte a turné utáni jutalomszabadsá­gát, és otthonában beszélgettünk. — Végre itthon vagyok, a szü­lővárosomban. Édesanyám és a nagymama már aggódva várt. Hosszú volt ez a három hónap. — Elmondhatod: alig 19 éve­sen végigtáncoltad Amerikát. Nem mindenkinek adatik meg egy ilyen lehetőség ... — Az itteni Petőfi Sándor Ál­talános Iskola negyedikes ta­nulója voltam, amikor Somosi Ibolya tanítványaként jelentkez­tem a balettintézetbe. Akkor, sajnos — vagy szerencsémre, ki tudja — tízévesen túlkorosnak számítottam. Mégsem mondtam le a táncról: négy év múlva ugyanoda pályáztam a néptánc­­szakira. A hétszáz jelentkezőből felvettek. Következtek a kollé­giumi évek, majd huszonhárom társammal tavaly vettem át a néptáncművészeti diplomát. Úgy terveztük,­­hogy — a Győri Ba­lett példájára — együtt mara­dunk. Az intézetben az­ Állami Népi Együttes művészeti vezető­je volt a mesterünk, ismert ben­nünket. Az évfolyam végeztével közülünk három párost szerződ­tetett, így tavaly augusztus el­­­seje óta ott dolgozom. — Az amerikai vendégszerep­lésig fél év sem telt el... — Valóban, még meg sem szá­radt az aláírásunk a hivatalos papírokon, a fiúk már az Ecseri lakodalmast táncolták. Egy hét múlva pedig Debrecenbe indul­tunk, majd a Balaton környéke következett. Közben az amerikai fellépésekre gyakoroltuk a lako­dalmast, Tímár Sándor koreog­ráfus vezetésével. Igaz, nem volt ez nekünk új, de a lehető leg­szebben akartunk táncolni. — Milyen volt a kilencven nap? — 25 ezer kilométert utaztunk, és 72 előadásunk vol­t: New Yorkban, Floridában, majd Te­­xason át Kaliforniáig kisebb vá­rosokban. Onnan Nevada állam­ba repültünk a Nagy-Tavak vi­dékére. Kanadában öt napot töl­töttünk el. Felléptünk Washing­tonban, Richmondban. Elfárad­tunk, de közben leírhatatlan si­kerélményekben volt részünk. Azok a felejthetetlen ünneplé­sek! Torontóban például kilenc­ezer ember felállva tapsolt per­cekig ... 1986-ra egy rövidebb turnéra visszahívtak bennünket. — Terveid? — Ismét külföldre készülünk. Ha lesz egy kis időm, folytatom az angol nyelvtanulást. Szeret­ném, ha egyszer visszajöhetnék Kecskemétre. A népi együttes­ben még tíz-tizenöt évig tán­colhatok , ha minden évben megújítják a szerződésem. Addig is úgy kell élnem, hogy 165 cen­tis termetemmel ne haladjam meg az ötven kilót, mégis min­dig legyen erőm a szakmához, vagyis a néptánchoz, amihez hű akarok maradni. Pulai Sára JÁTÉK — NYEREMÉNYEKKEL Pop-portrék !Legutób­bi pótkérd­ésün­kre a helyes válasz­: A próba. Ennek a rock-­ba­­“lettmidk a szerzőjét Mtíüaifclcátoik az ötö­dik fordulóban közölt portrén. A nyertesek: a zeneszerző dedikált nagylemezét Nedró Erzsébetnek küld­jük el Kiskőrösre, nagyméretű színes pop-plakátot pedig Szabó László La­josnak Vaskútra. A hatodik forduló következik. Akik a mellékelt képen látható énekesnő dedikált nagylemezét szeretnék meg­nyerni, azok a pótkérdésre válaszol­janak. A hetedik forduló után küldjé­tek el az összes képet és­ a rövid élet­­rajzárclatt párosítva, ha a fődíjak sor­solásán is részt akartok venni. A ju­­tal­makró­l: a Magyar Hanglemezgyár­tó Vállalat ajánlotta fel a lemezcso­magokat. Az első díj öt, a második díj három, a harmadik díj két dedi­kált sikerlemez. 6. forduló Az első Ki mit tud?-on már a me­gyei selejtezőn kiesett. A szakértők azt mondták neki: Szépen kell énekelni, nem ordítozni.” A 65-ös Ki mit tud?-on viszont első lett, egy év­vel később az első Táncdali fesz­tiv­állán szintén. Több­­ magyar filmiben is sze­repelt, megkapta az év legjobb női főszereplőjének járó díjat is. Már tíz­nél több IiP-je jelent meg, a legkü­lönbözőbb stílusokat képviselve. Leg­utóbbi albumának címe: Érj utol. Pótkérdés: — Járt-e a képen látható énekesnő a havannai VIT-en? A megfejtéseket egy hétig várjuk a következő címre: Petőfi Népe Szer­kesztősége, Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001.­ A borítékra, levelezőlapra írjátok rá: Pop-portrék 6. TÁRSASÚTON A BALKÁNON 4. Arany mázsaszámra sztambul Mikes Kelemen azt írja Ro­dostóról Leveleskönyvé­ben, hogy innen lóháton kétnapi járás Konstantinápoly, vagy ahogy ma nevezik: Isztambul. Nos, autó­busszal alig több, mint két óra. A Márvány-tenger partvidékén vezet az út, városkák, faluk, egymást érő új üdülőtelepek mellett. Elérve Isztambul határát, még jó egy órányit utazunk — szé­dületes forgalomban —, mire el­érjük a belvárosban lévő Hotel Béniért­ csoportunk szálláshe­lyét. Lenyűgözően, s egyben ki­csit riasztóan hatalmasnak tűnik ez a Boszporusz-parti város az idegen számára­ legsűrűbben lakott, Törökország legnagyobb települése, ahol ma már csak­nem hatmillió ember él. Gazda­sági, kereskedelmi, kulturális és idegenforgalmi szempontból egy­aránt a legjelentősebb tartomá­nyi székhely, dacára annak, hogy a török köztársaság kikiál­tása óta Ankara a főváros. Körülbelül ötezer éve lakott e kitűnő adottságokkal rendel­kező vidék. Trákok, görögök, perzsák, macedónok uralkodása után a kelet-római birodalom központja lett Constantinus csá­szár idején, aki Rómához hason­ló fővárossá építtette ki Bizán­cot. Hatalmas falakkal vetette körül a Boszporusz-parti paradi­csomot, s ekkor emeltette a csá­szári palota, a szenátus épületét, illetve a mai Isztambul egyik legnevezetesebb látnivalóját, az Hagia Szófiát. 1453-ban új kor­szak kezdődött a város történe­tében: II. Mehm­ed szultán sere­gei vér­ harcok árán meghó­dítják Konstantinápolyt, ami a Bizánci Birodalom bukását, egyben a török uralom kezdetét­­ jelentette. A mai Isztambul látványosan őrzi letűnt évszázadok, korok építészeti csodáinak sokaságát, amiket nemcsak elmesélni, de leltárs­zerűen felsorolni is túl nagy vállalkozás lenne, így csak a legnevezetesebb látnivalókról ejtünk néhány szót. Topkapi Szeráj 1470-ben kezdték építeni, s ezt követően valamennyi szultán bő­vített, alakított rajta, az adott kor divatig építészeti stílusai szerint — meséli idegenvezetőnk, a török utazási iroda, a MON­DIAL alkalmazottja, a bajai születésű Veronika Marta Ar­­bath, aki huszonöt éve él Isz­tambulban. — A­­ szultánok egy­kori palotájának épületmonstru­mait négy belső udvar köti ös­­­sze. E palotarendszer nagyobb, mint a vatikáni állam ... Csak a Háremnek több mint hatszáz szobája van. Itt élt a szultán a családjával, itt laktak a háremőrök, az eunuchofc, s persze a háremhölgyek, akik számára mintegy kétszáz lakosz­tály volt berendezve, — mondani sem kell: pazarul. — Valójában egy szoba rengeteg. (Tavaly állí­tólag egy német­­ turista lemaradt itt a csoportjától, s 36 órán át keresték, mire rátaláltak...) Csempézett, gyöngyházberakás­sal,­­ elefántcsonttal mintázott, tájképekkel, freskókkal díszített falak, kandallók, remekül fara­gott bútorzat, gyönyörű tükrök, dísztárgyak... A szultán padló­­fűtéses márvány fürdőszobája, dísz­­szalonjai, a háremhölgyek lakosztályához vezető aranyfo­lyosó, az elsőszülött fiú arannyal „tapétázott” szobája — amely­nek f ® tett ablakain át különbö­ző színekben pompázik a helyi­ség, attól függően, hogy milyen szögben vetődik az üvegre a fény. Nem mindennapi látvány. Fakanalas gyémánt Persze nehéz hely ®, a látniva­lókkal arányos súlyú szavakat ta­­­álni­, ha arra vállalkozik az em­ber, hogy a Topkapi Szerájról, a szultánok palotájáról mesél. Mert ha pazar, csodálat ®, gyö­nyörű jelzőkkel illetjük mondjuk a Háremet, mivel illessük a többi épületrészeket, közöttük a szultá­ni kincstárat? A kincstárat, ahol mázsaszámra ragyog az arany, s az ezernyi-féle drágakő. Közöttük a világ egyik legnagyobb, 86 ka­rát­ gyémántja, amit 49 brilliáns ölel körül. — Fakanalas gyémánt­nak is nevezik, mert egykor, a le­gen­da szerint, az egyik tulajdono­sa hat fakanálért átcserélte, nem tudva, mennyit ér... — Mellette két gyertyatartó, amelyek egyen­ként 48 kiló aranyból készültek, és 6 666 drágakő csillog minde­gyiken, vagyis pontosan annyi, ahány idézete van a Koránnak. Néhány lépésnyire egy szemkáp­ráztató arany trón: 250 kilogramm súlyú, s tömérdek topázkő díszí­ti... Igazgyöngyökkel, smarag­dokkal ék­ített fegyverek, fejdí­szek, használati tárgyak, rubdakö­­vekkel, gyémántokkal kirakott bölcső, kínai porcelánok... — Négy hatalmas terem, szinültig leírhatatlanul szép, s meghatároz­hatatlan értékű kincsekkel. A második udvarnál található a szultáni palota ebédlőháza, ahol egykoron tíz-tizenötezer főre is sütöttek-főztek. Jelenleg mintegy 12 ezer porcelánedény — tálak, tányérok, padlóvázák, -tégelyek, -korsók, stb. — színes sokasága lát­ható e termekben. A Topkapi­ Szeráj keleti (talán a­ legszebbik) részén, tengerre né­ző, medencés, díszkutas, tulipá­nos kerttel ölelt terasz található, mellette a Bagdadi pavilon, a szultánok egykori pihenőhelye, amit Bagdad meghódításának tiszteletére IV. Murad építtetett. A palotában van az iszlám­­ereklyék múzeuma. 140 kiló ezüstből készült kapuja mögött látható egyebek mellett a mekkai dzsámi miniatűr másai, a próféta lábnyoma, fogsora, szakádénak egy szála, sírjáról némi föld, s mindez arannyal, drágakövekkel ék ®en. A fent említettek csupán töre­dékei annak az ezerféle csodálni­­valónak, ami a szultánok palotá­jában a turistákat fogadja, hogy egy életre szóló élménnyel aján­dékozza meg őket. (Következik: a Boszporuszon innen és túl) Koloh Elek tt A Bagdadi pavilon. tt Drága­kövekkel ék­ített, arany szultáni trónus.

Next