Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-08 / 133. szám

SPORT• SPORT • SPORT „A magyar válogatott ravasz és ügyes ellenfél volt” A belga válogatott­­ június 13-án már Európa-b bajnoki mérkőzést játszik Jugoszláviával, ennek megfelelően, a közönség és a saj­tó egyformán azt várta a „vörös ördögökből”, hogy csillogjanak­ a magyarok ellen. Ez a csillogás — az első félidő egyes szakaszait leszámítva — elmaradt, olyan­­­nyira, hogy Guy Thys szövetségi kapitány kínos mentegetőzésre kényszerült a jó félszáz hazai újságíró előtt a találkozót köve­tő sajtóértekezleten. — Czerniatynski fegyelmezet­lensége, és a második félidei hosszantartó rövidzárlatunk miatt örülnöm kell a megmentett döntetlennek — mondta. — Be­vallom, kissé lebecsültem ellen­­­felünk tudását, keménységét,­ ezért majdnem nagy árat fizet­tünk. • A magyar öltözőben vezetők és játékosok egymás szavába vágva keseregtek az utolsó percek fi­gyelmetlensége miatt, amiért a már „zsebben érzett” győzelem­ből döntetlen lett. Akárhogy is van, az már jelent valamit, ha egy papíron jobb ellenféllel szem­ben idegenben elért döntetlen után bosszankodnak a játéko­sok ... — Ez már sorrendben a har­madik olyan mérkőzésünk, ami­kor, sakk-nyelven szólva, „felül­ről” remizünk — mondta Mezey György. — A norvégok és a spa­nyolok ellen is nekünk állt találkozó, most is így volt, s hogy a mégsem győztünk, az már több mint bosszantó. Esélyünk volt, annak ellenére, hogy testileg-lel­­kileg fáradtan, a bajnoki hajrá­val a lábukban, s már a nyári szünidőre gondolva léptek pályá­ra Kardosék. Hála a szerencsés cseréknek­, fordulás után gyor­san a magunk javára módosítot­tuk a játék képét, uraltuk a me­zőnyt. Erőnlét terén tehát a köz­ismerten élenjáró belgák fölé kerekedtünk. Ha a harcmodora hasonlít a hollandok „vörös ördögökére”, akkor van esélyünk ellenük a VB-selejtezőkön. A vezető brüsszeli napilap, a Le Soir teljes oldalas cikket szen­tel a találkozónak „Franciaor­szágban több kell” címmel. A mérkőzést közepes színvonalúnak tartja, a­ belgák EB-főpróbáját pe­dig halul sikerültnek. „Ravasz és ügyes ellenfél volt Magyarország, s szerencsénk, hogy Konrath já­tékvezető nem ítélt büntetőt, amikor Coech jóval a 16-oson be­lül akasztotta Nyilasit.” A cikk­író viszont azt is megállapítja, hogy az első magyar gólnál Haj­szán lesen­­ kapta a labdát. A La Libre Belgique arról ír, hogy a „Kételyek nem osztottak el”.­ Ez természetesen a házigaz­dák gondjaira­ utal,, akiknek Ceu­­lemans második, egyenlítő gólja csak szépségtapaszt jelentett. A magyarok viszont a lap szerint jó benyomást keltettek, szorgal­mas, időnként szellemes játékra is képes labdarúgók alkotják együttesüket. Gáli András, az MTI kiküldött munkatársa jelenti Brüsszelből: a • • a—»y. «bkJW CADIZTÓL BRÜSSZELIG:^hhhhhhhhhhhhbrsshí Hat mérkőzés, egy vereséggel, huszonöt játékossal A szerdai, Belgium elleni mér­kőzéssel véget ért a világbajnoki selejtezőkre készülő magyar lab­darúgó-válogatott első félévi mű­sora. Január 18. és június 6. között hat hivatalos mérkőzést vívott az együttes, s mindössze egy alka­lommal, március 31-én szenve­dett vereséget (1—2) Jugoszlá­viától. A most alakuló csapat há­rom EB-döntőbe jutott váloga­tottal is találkozott (Spanyolor­szággal kétszer), s különösen fel­tűnést keltett győzelme a spa­­ny­olok" otthonábást és gólzápolt , i­kszsikere" Törökországbanyrilli eredmény a brüsszeli 2—2 is. A tavasz mérkőzései így kö­vetkeztek : Január 18., Cadiz: Spanyolor­szág 1—0. Március 31., Szabadka: Jugo­szlávia 1—2. Április 4., Isztambul: Török­ország 6—0. Május 23., Székesfehérvár: Nor­végia 0—0. Május 31., Budapest: Spanyol­­ország 1—1. Június 6., Brüsszel: Belgium 2—2. A mérleg: 2 győzelem, 3 dön­tetlen, 1 vereség, 11 adott és 5 kapott gól. A hat mérkőzésen Mezey György szövetségi kapitány­­ 25 játékost szerepeltetett, közülük sorrendben Szabó Ottó, Disztl Pé­ter­ , Disztl­­ Lászlód­ás, Kisznyér Sáz­dor először szerepelt a ma­gyar válogatottban. Min­d a hat mérkőzésen Nagy Antal, Hannich Péter és Bodonyi Béla játszott, de csak­­ Nagy volt 540 percet a­­ pályán, Hannich egyszer, Bodonyi pedig négyszer nem játszotta végig a 90 percet. Dajka, Garaba, Kardos, Ko­vács, Mészáros és Varga is ál­landó szereplőnek számított, öt mérkőzésen jutottak szóhoz. A 11 gólon 9 játékos osztozott. Esterházy és Mészáros a „gólki­rály”, mindketten két-skét gólt lőttek a törököknek. Egyszer volt eredményes Bodonyi, Garaiba, Gyimesi, Hajszán, Kardos, Nagy és Nyilasi. A magyar válogatott a nyáron az NSZK-ban edzőtáborozik,­­több nemzetközi mérkőzést is vív, majd augusztus 25-én Budapesten Mexikó * éjién­t következik az S&l. £ hivatalos találkozó. Szeptember 1-­­ ben kezdődik a­ selejtezősorozat az 1986. évi mexikói huszonné­­gyes VB-döntőbe jutásért. Az őszi VB-selejtezők: Szeptember 26.: Magyarország —Ausztria. Október 17.: Hollandia—Ma­gyarország. November 17.: Ciprus—Magyar­­ország. SOROKBAN • SOROKBAN X Havas Endre, a KSC kiváló vágtázója a múlt heti torinói fel­lépés után e hét végén az NSZK- ben­ Fürthben vesz részt atlétikai versenyen Kovács, Babály, Tatár, Malovecz, Vanyek, Siska és Bako­­si társaságában.­­ A hollandok érkeznek első­ként a Tungsram Kupa vízilabda­tornára. A június 13-i, szerdai el­ső forduló párosítása: Jugoszlávia —Egyesült Államok 14, Hollandia —Olaszország 15.15, ünnepélyes megnyitó 16.30, Szovjetunió— NSZK 17.15, Magyarország—Kuba 18.30, a Komjádi uszodában.­­ A megyei labdarúgó-szövet­ség június 14—15—16-án Kunfe­­hértón továbbképzést tart a já­tékvezetők és ellenőrök részvéte­lével.­­ A Békés megyei Labdarúgó­szövetség fegyelmi bizottsága döntött a területi bajnokságban, június 2-án elmaradt Lajosmizse —Kiskunhalas felnőtt és ifjúsági mérkőzések ügyében. Eszerint a mérkőzés 2 pontját 3—0-ás gólkü­lönbséggel a Lajosmizse kapta.­­ Bensőséges ünnepség volt tegnap Kecskeméten a városi ta­nácsnál, ahol Gönczi Róbert sze­mélyében magyar bajnokot, Far­kas József és Csató Sándor bronz­érmest, illetve Csikós Ábel junior EB 3. helyezett ökölvívót köszön­tött Fischer István tanácselnök­­helyettes. Az ünnepi aktuson részt vett Fekete László, a kecskeméti városi pártbizottság titkára is.­­ A megyei serdülő labdarúgó­bajnokságban az alábbi eredmé­nyek születtek: Bajai SK—Kalo­csa 2—0, Kun Béla SE—Akasztó 4—4. A serdülő kupa megyei dön­tőjét a KTE I. és a Kiskunhalas játssza Izsákon, a 3. helyért pe­dig a Kun Béla SE és a BSE II. mérkőzik Soltvadkerten. A dön­tőn Farkas, a másik mérkőzésen őrző fújja a sípot. Mindkét ta­lálkozó 16 órakor kezdődik. Labdarúgó MNK A labdarúgó MNK megyei se­lejtezőjének második fordulóját játszották szerdán. Eredmények: Hetényegyháza— Izsák 0—0, (11-esekkel az Izsák jutott tovább), H. Radnóti SE— Tass 1—2, Kiskunmajsa—Kósházi Szövetkezeti SE 2—1, Tiszaalpár —Tiszakécske 2—0, Kunfehértó— Mélykút 0—2, Imrehegy—Akasztó 1—2, H. Gábor Áron SE—Soltvad­­kert 1—0, Kelebia—Jánoshalma 3—1, Homokmégy—Miske 0—11, Fájsz—Kalocsa 1—1, (11-esekkel a Fájsz jutott tovább), Csengőd— Kiskőrös 1—0, H. Szamuely SE— Harta 1—3, Bácsbokod—Sükösd 1—4, Szeremle—Érsekcsanád 2—1, Vaskút—Bácsborsód 5—3, Her­cegszántó—Bajai Tsz SK 4—1, Császártöltés—Kecel 1—3. 1984. június 8. m PETŐFI NEPE • 7 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.25: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna (­rm.) 8.30: Iskolatévé. Fizikai kísérletek. II. év végi ismétlés. Áramlási jelensé­gek (FF) A fény terjedése (FF) A s­­ínek 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.) Halmazállapotok III. Mi lesz belőle? (ism.) 9.20: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) Össze­foglalás (FF) 9.45: Afar — a földi pokol. NSZK film 10.25: A szakállas bagoly télen. Finn rövidfilm (ism.) 10.45,: A fekete macska bandája. Szov­jet filmsorozat — V/2. rész (ism.) 11.55: Képújság 15.00: Iskolatévé. Tematikus összeállí­tás. Energia. — Deltácska.­ A jövő energiái (ism.) (FF) 15.25: Energia I. Energiaváltozások (ism.) 15.50: Párhuzamok (ism.) 16.20: Hírek 16.25: Modellezés. A Magyar Honvé­delmi Szövetség filmje 16.50: A fekete város. Tévéfilmsorozat VII/2. rész: Szemet szemért (ism.) 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: Kalendárium 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna 19.15: Esti mese 19.30: TV-híradó 20.00: Lendvai György: Holnap kupa­szerda. Tévéjáték 21.10: Péntek esti randevú 22.10: A hét műtárgya. Mária-oltár Liptószentandrásról. Magyar Nem­zeti Galéria­­ 22.15: „Népek kiáltják sorsodat, sza­badság!’* Tiltott játékok (FF) Fran­cia film­­ 23.35: TV-híradó 3. TV II. MŰSOR: 15.55: Képújság 16.00: Francia nemzetközi teniszbaj­nokság. Közvetítés Párizsból Kb.: 19.00: Keresztkérdés (12.) Fejtörő játék 19.30: Repülés a túlélésért. Angol rö­vidfilm (ism.) 20.00: Gondolkodó. Tudományos ma­gazin 20.50: A világ animációs filmjeiből: 1. Szobor. Lengyel rajzfilm. 2. Zsaro­lás. NDK bábfilm 21.00: TV-híradó 2. 21.20: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztató­ja a dohányzás ártalmairól. 21.30: A Telepódium kabarébemuta­tója. Nincs mese! (ism.) 22.40: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.30: Bejelentkezés — magyarul 16.35: Műsorkalauz — magyarul 16.55: Intermezzó 17.00: TV-híradó — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: TV-híradó 17.45: Gyermekműsor 18.15: Az önigazgatás folyamata 18.45: Szórakoztató zene 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: TV-híradó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: A harmadik menyországban — sorozatfilm 20.50: Jugoszláv show 21.55: TV-híradó 22.15: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.27: Színes képek a Föld belsejéből 8.37: Paskevics: A zsugori. Vígopera két felvonásban 9.33: Tücsök koma, óvodások műso­ra 10.05: Hobbi Domino 10.35: Csak ennyi. Tóth Árpád versei 10.40: Beethoven: G-dúr trió 1L00: Gondolat 11.45: Kórusművek 12.45: Hétvégi Panoráma 13.52: Daloló, muzsikáló tájak 14.21: Liszt: Tasso — szimfonikus köl­­temény 14.44: Magyarán szólva 15.05: Révkalauz , 15.35: Kamaramuzsika 16.00: Mit üzen a Rádió? 16.35: Lucia Popp operaáriákat énekel 17.05: Kossuth-díj korhű keretben 17.30: Verbunkosok, nóták 19.15: Rádiószínház. A láplakók, Wole Soyinka színművének rádióváltoza­ta 20.25: Balakirev: Islamey — keleti fantázia 20.35: Operettkedvelőknek 21.30: Szolgáljuk ki egymást! a termelői szolgáltatásokról Fórum 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Fenyő Klára hegedül, Hegedűs Endre zongorázik 0.10: Melódiakoktél PETŐFI: 8.05: Az izraelita felekezet negyed­órája 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Pazeller: Rózsakirálynő — ke­ringő 8.44: Slágermúzeum 9.31: Külpolitikai könyvespolc 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.35: Édes anyanyelvünk 12.40: Népi muzsika 13.15: Gyermekeknek 13.45: Zenedélután 17.30: Ötödik sebesség 18.35: Popzene sztereóban 3. MŰSOR: 9.00: A magyar pedagógia évszázadai 9.31: Mozart-hangverseny 10.47: Új dzsesszfelvételeinkből 11.05: Magyar művészek operafelvé­teleiből 11.36: Messiaen: Turangalila - szim­fónia 13.07: Külpolitikai klub 13.37: Kamarazene 14.21: Az Állami Népi Együttes zene­karának felvételeiből 14.50: Zenekari muzsika 15.30: Operettrészletek 16.16: Új Csajkovszkij-lemezeinkből 16.59: Felejthetetlen arcok az Opera­házból 17.30: Kapcsoljuk a Bartók Emlékház hangversenytermét Kb.: 18.10: Operaáriák 19.05: Vajda Jánosné Bartos Rozália: Emlékirataim. Bata Imre könyvszem­léje 19.15: Barokk kórusmű­vek 19.45: Opera-művészlemezek 20.35: A poptarisznya dalainak kü­lönkiadása 21.35: A Luzerni Fesztiválzenekar hangversenye HÉTVÉGI ELŐZETES ökölvívás, kézilabda, röplabda, gokart, labdarúgás színesíti a hét végi programot, s ha mindehhez hozzátesszük, hogy ezek közül négy nemzetközi jellegű esemény lesz, akkor ebben az esetben elfo­gadható a megállapítás: a mérkőzés, a verseny ezúttal önmagát pro­pagálja ... ■Nemzetközi ökölvívó csapatmérkőzés Az ökölvívás kedvelőinek ismért érdekes csemegét kínál a Kecs­keméti SC eredményesen dolgo­zó szakosztálya. A hét végén az NSZK-b­eli A. S. V. Dachau ököl­vívó-szakosztályának sportkül­­döttsége érkezik Kecskemétre és szombaton 17 órai kezdettel csa­­patmérkőzést vív a KSC-vel. Az NSZK-beli együttes 14 ökölvívó érkezését jelezte, akik közül Grünwald Jürgen és testvére, Adam Jürgen nemzetközileg is­mert ökölvívói Az együttes az NSZK csapatbajnokságának osztályában szerepel, így várha­­­­tóan jó erőt képvisel. Mivel­ a vendégek a pontos súlycsoportokat nem jelölték meg, Balzsai Károly edző is csak keretet tudott adni. Két ifjúsági korú ökölvívó, 54 kg-iban Kon­koly István és 81 kg-ban Török Tihamér, valamint a felnőtteknél 54 kg-iban Kincses, 57 kg-ban Gönczi, és Kozák, 60 kg-b­an Csi­kós, a junior EB bronzérmese, 63,5 kg-ban Farkas és Kocsis, 67 kg-ban Csató, 71 kg-ban Gál és Sári (mindkettő kölcsönjá­tékos), 75 kg-ban Szegedi, 81 kg-ban Kar­­nizs és a félegyházi Rimóczi, +91 kg-ban Papp István áll ké­szenlétben. A csapatmérkőzést a Városi Sportcsarnok felújítási munkái miatt­ a Széchenyiváros­­ban, a Lánchíd utcai tornacsar­nokban rendezik meg. A nemzet­közi találkozó előtt 15.30-kor a KSC—Jánoshalma serdülő csapat­­mérkőzésre kerül sor. A kézilabdázók nagy napja A szakemberek szerint minden a bemutatkozástól függ. Nos, a kecskeméti árpádvárosi sport­csarnok­ a röplab­dázóknak kife­jezetten jól jött, hiszen az NB 1-es női csapat itt harcolta ki a benn­­­maradást, és a vártnál jobban sikerült az első válogatott mérkő­zés is. Ugyanezzel a kosarasok már nem dicsekedhetnek és most a kézilabda következik, ami an­nál is érdekesebb, hiszen az ár­pádvárosi csarnokot az iskola és építője, a DUTÉP is a kézilabda­­sport bázisának»'’szánta. Az ava­tás óta jó néhány kézilabda-mér­kőzést játszottak már­ a csarnok­ban, de az igazi próbának’ a hét végén Kecskeméten sorra kerülő kettős nemzetközi­­ találkozó szá­mít. A hagyományos Hungarhotels nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek házigazdái valójában a szegediek, az idén három város­ban rendezik meg. A résztvevők a Szovjetunió, Jugoszlávia, Bul­gária és Magyarország női válo­gatottja. Az első mérkőzéseket június 8-án, pénteken Hódmező­vásárhelyen tartják, majd a má­sodik fordulóra kerül sor Kecs­keméten, az árpádvárosi sport­­csarnokban, mégpedig június 9-én, szombaton délután 1T órai kezdettel. Jugoszlávia—­Bulgária mérkőzés lesz, majd ezt követően 18.45-kor Magyarország—Szov­jetunió találkozó következik. A kecskeméti rendezők alaposan felkészültek a találkozóra. A DUTÉP SC sportirodájában (Kecskemét, Kuruc krt. 14.) elő­vételben már javában folyik jegyek árusítása. Eddig több mint a száz belépőjegy­ talált gazdára. Valószínű, hogy telt ház várja majd a külföldi vendégeket, hi­­s­zen az utánpótláskorú sportolók belépődíj nélkül tekinthetik meg a mérkőzéseket. Hírverő mérkőzések és osztályozók A DUTÉP Vállalat és Sport Club vendégeként harminctago1 vállalati és sportküldöttség érke­zett Lipcséből. A vendégek részt vesznek az építők hét végi ju­­niálisán, női röplabdacsapatuk pedig hírverő mérkőzéseket ját­szik.­ A DUTÉP SC—Motor Stöt­­tenitz Lipcse női mérkőzésre ma 18 órakor Izsákon, az általános iskola tornatermében kerül sor. A férfiak szombaton 9 órától Kecskeméten, a Forradalom ut­cai Általános­ Iskola tornatermé­ben mérkőznek. Vasárnap mind­két együttes Lajosmizsén lép pá­lyára a DUTÉP SC ellen. A nők 15.15-kor, a férfiak 16.30-­kor mu­tatkoznak be a sportcsarnok kö­zönségének. Mától vasárnapig tartó osztá­lyozómérkőzésekre is sor kerül. Az árpádvárosi sportcsarnokban, Kecskeméten négy együt­tes, Zalaegerszegi Vasas Izzó, a DÉL­-­ÉP SC, a Debreceni Universitas és a Dunavarsányi Petőfi Tsz SE játszik osztályozót. Közülük az első helyezett jut az NB I-be. Ez­zel egyidőben négy megyei baj­nok is összecsap az N­B II-be ju­tásért. Ezek: a Hunyadi SE, a Bélapátfalvi KSK, a Hatvani Kinizsi és az Ibrányi Tsz SK. Az NB I-es osztályozó ma 16 órakor kezdődik, szombaton és vasárnap 9 órától folytatódik. A Duna menti országok kupaversenye A motorsport kedvelői rangos eseményen vehetnek részt a hét végén, ha kilátogatnak a DUTÉP SC gokart-stadionjába. Ausztria, az NSZK, Finnország, Csehszlo­vákia, Bulgária, Jugoszlávia és Magyarország mintegy ötven ver­senyzője veszi fel a küzdelmet több kategóriában. Szombaton 8- tól 14 óráig tartanak a hivatalos formaságok, a gépátvétel, az ed­zés, az időmérés. 14.30-tól viszont már az 50 köbcentiméteres ifjú­sági és a 125-ös felnőtt géposztály­ban rajthoz állnak a résztvevők. Az igazi nagy program vasárnap 8.30-kor kezdődik az ünnepélyes megnyitóval. Ezt követően egyéni versenyeket rendezik az víz-, a léghűtéses, illetve a vál­­a­tó nélküli gépek kategóriájában, majd ezt követően kerül sor a Duna Kupa csapatversenyre. A kecskemétiek közül Rózsi és Bo­ros szerepel a magyar válogatott­ban. A nagydíjas futamban Szi­getvári és Farkas vesz részt, a váltónélküli gépek versenyében pedig Kecskeméti képviseli a DUTÉP SC színeit. Hat kiesőjelölt között két megyei csapat A labdarúgó NB II-ben hajrá­hoz érkezett a mezőny. Nagyjá­ból eldőlt, hogy a­z Eger már fél­lábbal az NB I-ben érezheti ma­gát. A másik feljutást jelentő he­lyért viszont a Békéscsaba és a DMVSC küzd. Éles a harc a ki­esés elkerüléséért is. A Ganz- MÁ­VAG és a Szabó Lajos SE már elbúcsúzott, de vajon melyik csa­pat lesz a harmadik kieső? Ezt szeretné elkerülni a KSC, amely vasárnap a Debreceni Kinizsi vendége lesz. Másik megyebeli együttesünk, a BSE viszont a még feljutásra esélyes Debrece­ni MVSC-t fogadja. A papírfor­ma szerint egyik csapatunknak sincs nagy esélye mindkét bajno­ki pont megszerzésére. A riváli­sok közül viszont a Kazincbarci­ka — nagy meglepetésre — szer­dán 1–0-ra legyőzte a DMVSC-t, s ha vasárnap a Kis­ Volánt is megveri, nagy lépést tesz a bent­marad­ás felé. Még bizonytalan a Szekszárd, a Salgótarján és a Sopron helyzete is. A vasárnapi forduló valószínűleg megrázza majd a mezőnyt, de számításaink szerint csak az utolsó fordulóban dől el a harmadik kieső sorsa. Számítgatni, esélyt latolgatni per­sze addig is lehet, ennek azon­ban nincs nagy realitása. Ezt ép­pen a szerdán lejátszott Kazinc­barcika—DMVSC (1–0) mérkőzés bizonyítja. A KSC helyzetét nehezíti, hogy Kurucz István vezetőedző hét közben megbetegedett, s a kis­­padon segítőtársa, Seres Lajos helyettesíti. Különvonat és 15 busz is szállítja a siófoki szurkolókat az MTK-döntőre Szombaton 19 órai kezdettel a székesfehérvári Videoton-sta­­dionban rendezik meg a 44. lab­darúgó kupa döntőjét. (Az elő­­mérkőzést a hagyományoknak megfelelően a Szabad Föld Kupa fináléjában a Göd és a Győr- Ménfőcsanak vívja.) Az idén 75 éves kupa történe­tében 1936., 1941., 1965. és 1967. után negyedszer fordul elő, hogy vidéki klubok küzdenek egymás­sal a döntőben. S éppen 10 éve, hogy a Siófokhoz hasonlóan NB II-es csapat volt NB I-es ellenfe­le, 1974-ben a­ Ferencváros 3—1- re verte a másodosztályú Komlót. Az 1983—84 évi MNK bravúr­­csapata a Siófok, hiszen a dön­tőig három „kiscsapat” (Szabad­­egyháza, Kiss J. SE, Keszthely) mellett az NB I-es Videotont, a Ferencvárost és a Tatabányát is kiütötte. A Siófok 6 mérkőzést nyert meg a döntőig 19—4-es gól­­különbséggel, a Kiss J. SE, a Vi­deoton és a Ferencváros ellen hosszabbításban kerekedett fe­lül. Siófokon mind a 6000 belépőt (ennyit kaptak) elővételben meg­vásárolták. Szombaton délután gépkocsi-karaván indul a Bala­­ton-parti városból Székesfehé­r­­várra, a 15 társas gépkocsit már jó előre lefoglalták, ezen kívül különvonat is szállítja a szurko­lókat. Az MNK meglepetéscsapata nem tud a legjobb összeállítás­­­ban kiállni a Rába ETO ellen. Pardavi, aki korábban éppen a győri gárdában is szerepelt, a Sopron ellen megpróbálkozott­ a ..játékkal, de kiderült, hogy­ hSég, nincs rendben.1 Így a kupadöntő­ben a Siófok (a kitűnő kupasze­replés alapján már Apenta rek­lámfelirattal) tiszta fehérben va­lószínűleg az alábbi tizeneggyel lép pályára: Horváth II. — Brettner, On­­hausz, Takács, Virágh — Szajcz, Bódi, Olajos , Szabó, Horváth I., Tieber. Készenlétben áll Málics, Belé­nyesi, Petykó, Havasi és Csányi. A 16 jelöltből Brettner, On­hausz, Virágh, Bódi, Olajos, Sza­bó, Tieber és Havasi már játszott az NB I-ben is. Onhausz már két­szer volt MNK-győztes csapat tagja, egyszer a Ferencvárosban, majd a Rába ETO-ban is. Onhausz játszott a Kupagyőztesek Euró­pa Kupájában ezüstérmes Fe­rencvárosban is. A nagy kérdés: képes lehet-e a Siófok újabb bravúrra? — Nekünk nincs veszítenivalónk a Rába elleni döntőben — mon­dotta Illés János, a Siófok ügy­vezető elnöke. — Eredményeink önmagukért beszélnek. A Rába ETO az esélyes, de esélyesebb volt ellenünk a Videoton, a Fe­rencváros és a Tatabánya is... Megpróbálunk tovább álmodni, úgy megy a csapat a pályára, hogy mindent megtesz egy soha vissza nem térő lehetőség meg­ragadásáért. Az MNK-bravúrok után a Siófok a döntőben, az or­szág nagy nyilvánossága előtt be akarja bizonyítani, hogy nem vé­letlenül jutott el idáig. • Mi lenne, ha a Siófok lenne a kupagyőztes? Indulna a KEK-ben és nemzet­közi kupamérkőzéseit minden valószínűség szerint a diadal színhelyén, a nemzetközi­­ köve­telményeknek megfelelő Vide­­oton-stadionban rendezné meg. Sportnapok Kiskőrösön Hetvenöt éve kezdődött Kis­kőrösön a szervezett sportélet, és ebből az alkalomból látványos programot szervezett a városi ta­nács és a Petőfi Spartacus Sport­kör a hétvégére. Pénteken 9 órá­tól női serdülő kézilabda-torna nyitja a jubileumi rendezvények sorát. Szombaton 9 órától ser­dülő labdarúgó-torna kezdődik, este pedig 18 órától, ünnepi ülést tartanak a Petőfi Sándor Műve­lődési Központ színháztermében. Vasárnap délelőtt stafétával em­lékeznek meg az első kiskőrösi sportegyesület megalakulásáról. A jubileumi futás a Petőfi-szo­­bor megkoszorúzásával fejeződik be. A sportpályán 15.30-tól lát­ványos bemutatókra várják az ér­deklődőket, 17 órakor pedig nem­zetközi labdarúgó-mérkőzés kez­dődik. 19.40: Nótakedvelőknek 20.35: Iránytű 21.42: Santana összes albuma 22.30: Nem szentírás. Késő esti töp­rengések a gazdaságról 23.20: Jacobi Viktor operettjeiből

Next