Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-13 / 163. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1984. július 13. HÁZUNK TÁJA KISTERMELŐKNEK AJÁNLJUK! A gomba növényvédelme A termesztéshez mindenekelőtt olyan helyiségre van szükség, melyben a gomba igényeit ki tudjuk elégíteni: elsősorban pin­cék, fűthető fóliasátrak, házak jöhetnek számításba.üveg­Rendkívül fontos, hogy az op­timális hőmérsékletet és a jó szellőzöttséget biztosítani juk.TERMESZTŐHELYISÉGEK, tud­BERENDEZÉSEK ÉS SZERSZÁ­MOK FERTŐTLENÍTÉSE: Az alábbi munkálatok a meg­előző védekezés, elengedhetetle­nül fontos lépései­ . A fonálférgek ellen a pince, il­letve a termesztőtér falait, a pa­dozatot 5 százalékos formaiinnal (1 négyzetméterre 0,5—1 liter), vagy 10 százalékos Hypo-val négyzetméterre 1,5 deciliter) fer­­­­tőtleníthetjük, majd legalább 24 órára légmentesen zárjuk le a he­lyiséget. A légteret fertőtleníthetjük. Száz gázosítással légköb­méter fertőtlenítéséhez 5 liter 40 százalékos formalinra és 0,5 ki­logramm klórmészre van szükség. A klórm­eszet fa- vagy kőedé­nyekbe töltsük ki, és arányosan osszuk el a termesztőhelyiség pa­dozatán, majd belülről kifelé ha­ladva gyorsan öntsük rá az elő­re kimért formalint. 48 órás gá­zosítás után 2 napig szellőztes­sünk. A szerszámok fertőtlenítését a gázosítással egy menetben is vé­gezhetjük, de meleg vízzel ké­szült, 4 százalékos formalinos ol­datban is áztathatjuk őket. Azok­ban a termesztőhelyiségekben, ahol a korábbiakban erős fertő­zést okoztak a kártevők: a gom­balégy, a gombaszúnyog, az at­kák, ott a fentieken túl DDVP hatóanyagú szerekkel, P­éldául Unifosz 50 EC-vel (100 légköbmé­­terre 4 gramm) kell gázosítani. Ahol a gombabetegségek okoz­tak gondot, a Verticillium, a ned­ves* mólé, ott a padozatot és a falakat Fundazol 50 WP 0,1 szó­ NÖVÉNYVÉDELMI TEENDŐK a KOMPOSZTÁ­LÓBAN (csiper­­kegomba-termesztés): A komposztáló falát, padozatát, berendezéseit az előbbiekben le­írt módon kell fertőtleníteni. A falakat és a szabad padlófelülete­ket 10 máponta­­ permetezzük Vpitron 40 EC-vel, az előírt mennyiségben 1(0,2 százalék). VÉDEKEZÉS A KOMPOSZTÁ­LÁS ALATT: A komposzt friss , alapanyaga fertőzéstől mentes, jó minőségű trágya legyen. A harmadik for­gatást követő napon fóliával 24 órára letakarjuk a komposztkaz­­lat, így elérhetjük a károsítók ál­talános pusztulását. _ A TAKARÓANYAG FERTŐT­LENÍTÉSE: A­­ takaróanyagot mindig csak fertőtlenítve szabad felhasználni. Fertőtlenítés előtt fóliával takar­juk le a padozatot, és erre rakjuk át a fertőtlenítendő anyagot. A 40 százalékos formaii­ból 1 négy­zetméter i takaróanyaghoz 3 litert számítunk, majd ezt meleg víz­ben hígítva, egyenletesen öntöz­zük ki. A kezelés után takarjuk le az egészet fóliával, legalább 1 hétre. Ajánlatos­ a formalinos ke­zelést 15 Celsius-foknál melegebb helyiségben végezni. Felhasználás előtt 1—2-szer forgassuk át a ta­karóanyagot. Még nem késő! A magas kordon- és lugasmű­velésű szőlőket vizsgáljuk át, és igazítsuk vissza a huzalok közül kiszabadult hajtásokat. A karós művelésű szőlőben most már erő­teljesebben kötözzünk, mert a fürtök fejlődésével a kötésnek jó­val nagyobb terhelést kell elvi­selnie. Rendszeresen ápoljuk a zöldoltásokat is. A megeredtek hajtásairól törjük ki az oldalhaj­tásokat, a nemest pedig feltétle­nül kössük ki. A csonkázás, a tetejezés a haj­tásnövekedés szabályozásának, a termőegyensúl­y beállításának be­vált módja. Az eltávolított fölös­leges hajtások így nem árnyékol­nak, a permetezés szintén ered­ményesebbé válik. Ezenkívül za­vartalanul fejlődhetnek, jól beér­nek a fürtök, a bogyók jobban színeződnek és nagyobb lesz a cu­kortartalmuk. Akkor csonkáz­zunk, ha a tőkék hajtásai túlnőt­ték 20—40 centiméterrel a kedve­ző magasságot. Ha a hajtások fel­ső része még gyenge, ezt a mun­kát végezhetjük kézzel, de ha kis­sé elkéstünk, célszerűbb ollót vagy sövényvágót használnunk. Az új telepítésű és a fiatal, két-három éves szőlőt ne cson­­kázzuk, itt ugyanis az a cél, hogy minél fejlettebb, erősebb gyökerű tőkét kapjunk, és mielőbb meg­kezdhessük annak művelésmód szerinti kialakítását. A csonkázás kiegészítése a hón­­­aljazás. A legújabb tapasztala­tok szerint nem kell teljesen el­távolítani a hónaljhajtásokat, mert a fiatal hajtások először va­lóban tápanyagot fogyasztanak, de az alsó levelek kifejlődése után az egész tőke szénhidráttermelé­sében részt vesznek. Ez pedig kedvezően hat a fürtök fejlődésé­re. A legjobb tehát, ha két-három levelet meghagyva csípjük, törjük vissza a hónaljhajtásokat, a ■; te­­nyészidő alatt háromszor, négy­szer. A FŐAGRONÓMUS NAPJA „Legfontosabb a jó időbeosztás” — Az aratásnak a gabonatermesztés népgazdasá­gi fontossága miatt tulajdonítanak nagy jelentősé­get. A legfontosabb nyári munkásnak tartott beta­karítás nehézségét, emberpróbálását csökkentették a korszerű gépek. Alig néhány éve ki gondolta vol­na, hogy 11500 hektáron termett gabonát — nekünk ennyi van — huszonnyolc ember vág le, csépel ki, és szállít biztos helyre alig három hét alatt? Mi, ilyenkor — amikor már mennek a gépek —, akkor vagyunk a legnyugodtabbak. — A szervezés az más kérdés. Ha jó munkát sze­retnénk végezni, mindennek egyeznie kell.­­ A fel­adat döntő részét tehát az előkészítés jelenti. A ki­csépelt szem beszállítása mellett ugyanolyan fon­tos, hogy a kombájnosok meleg ételt és frissítőt kap­janak. Mindenki tudja ilyenkor a dolgát. — Ezekben a napokban hajnali négykor indulok otthonról, Kiskunfélegyházáról. Először a borsóföld­re megyek, ellenőrizni a betakarítás aznapi elindí­tását. Utána irány a major. Hét órakor van a mun­­kaeliigazítás. Ha nincs eső, és felszáradt a harmat, kilenc és tíz között kezdenek a kombájnok, amire szintén figyelnem kell. Tizenegy órától ebédig az irodában a postát és a telefonokat intézem. Utána kora estig megint a területet járom. Ez az átlagos nyári munkanapom menetrendje. Persze, ha valami előre nem várt dolog jött közbe, mindez megváltozik. — Annak a híve vagyok, hogy mindenkinek le­gyen meg a feladata, az ehhez való kezdeményező­képessége, persze mindez párosuljon az anyagi el­ismeréssel is. A legfontosabb azonban a közös mun­káért érzett felelősség. — 1974-­ben szereztem diplomát a Gödöllői Agrár­­tudományi Egyetemen. Itt, a szövetkezetnél a fele­ségemmel együtt ötödik esztendeje dolgozom, egyéb­ként Kiskunfélegyházán­ élünk. Két fiam van, első-, illetve második osztályos tanulók. A rengeteg elfog­laltságom mellett — igaz, ilyenkor nyár közepén rit­kábban — jut azért idő a családra is. Júniusban két hétig voltunk az NDK-ban. A nyaralást az aratás befejeztével folytatjuk. Utána kezdődik az őszi haj­rá. Ha­­ jól beosztja az ember az idejét, tanulásra, továbbképzésre is marad energiája. Azokra a szak­mai fórumokra, tanácskozásokra mindig igyekszem eljutni, amelyek a szövetkezet profiljába vágnak, és valamit hasznosítani tudunk belőlük.Elmondta: Kiss László, a pálmonostori Keleti Fény főmezőgazdásza Lejegyezte: Czauner Péter • Kiss László — balról — a mezőőrrel egyezteti a másnapi teendőket. GALAMBTARTÓK A magasság megszállottjai A nem egészen pontosan meg­fogalmazott találós kérdés az le­hetne: Harminc dekagramm, órákat képes eltölteni a levegő­ben, méghozzá olyan magasság­ban, ahová a földön álló ember szeme képtelen követni, mi az? A válasz egyszerű, mármint annak, aki ismeri a Budapesti Magasröptű Gólyás Keringő ga­lambfajta tulajdonságait. Ez a madár csoportos repülő. Kisebb­­nagyobb rajokban keringenek a házak felett, míg egyszer elkap­nak egy termiket (felfelé szálló légáramlat), és­ ennek segítségé­vel két-háromezer méter magas­ra repülnek, ahol órákat töltenek el, majd a szabad repülés után •fáradtan ereszkednek’ alá, s pi­henve ülnek meg fészkükön. Mint sok mindent, az emberi lelemény ezt is kihasználja: szó­rakozásként, sportként. Az ilyen galambokat tenyésztők egyesü­letekbe tömörülnek és különböző versenyeken mérik össze kedven­ceik képességét. A kecskeméti röptetők — így nevezik a röpgalambot tartókat — harminchatan a V. 126. számú Röpgalambtenyésztő Egyesület­be tartoznak. Palotás Ferenc fiatalember, de már két évtizede galambászko­­dik. A Buday Dezső fasorban, szülei kertjében rendezte be a földi dúcait. Mintegy száz mada­ra van. — A repülés­ módszere, magas­sága, dinamikája, stílusa — ma­gyarázza lelkesen, ami ezekhez az okos madarakhoz köti. — Ne­kem ez a szenvedélyem. Azt hi­szem, nem is túl költséges, mert egy galamb egy hónap alatt kö­­­rül­belü­l hat forintba kerül, családom már elfogadta, hogy ez­­­zel szórakozom. Naponta legalább négy órát töltök közöttük. A já­rókelők néha azt hiszik, valami bajom van, amikor az utcán bá­mulom az eget, a galambokat a magasban. Ilyenkor ahelyett, hogy különösebben­­ magyaráz­kodnék, azt mondom, a felhőket nézem. Kokovai Jenő szerszámkészítő, és egy Nagykőrösi utcai ház pad­lását alakította át a galam­boknak otthonul, ő is a magasság megszállottja. — Tízéves koromban kaptam az első igalambot egy szomszéd­tól. De így, többet tartani csak 1979 óta tudok. Olyan hobbi ez, amelyik kevésbé igényli az anya­gi befektetést, inkább a türelmet, törődést és az állatok szeretetét kívánja.. Tőle tudom meg, hogyan ver­­­­senyeznek. Egy-egy alkalommal a szövetség által kijelölt röpbírá­­ló jelenlétében minimum 16 és legfeljebb 24 galambot kell ki­engedni. Ezeknek — sok szigorú kitétellel — a fészekre való vis­­­szatértéig eltelt időt mérik. Nem ritka az sem, hogy a madarak tíz—tizenkét órát töltenek több ezer méter­­ magasságban. Oly­kor a légáramlat távol sodorja őket, ilyenkor a kimerültségtől már képtelenek hazatérni. Ezek a galambok „elmagaslanak”, vagy­is elvesztek. Kokovai Jenő is jó néhány ga­lambját veszítette már el. Ha ezek a madarak sporttárshoz, hoz­záértőhöz­­ kerülnek, az a lábgyű­rű jelölése alapján ír a tulajdo­nosnak, a­ki elutazik a galamb­jaiért. — Mentem én már Félegyházá­ra, Szolnokra, Szegedre is. Ná­lam most két idegen van, Jugo­szláviából Zentáról és Szabadká­ról érkeztek. Már írtam a tulaj­donosoknak, de még nem je­lentkeztek. Kecskeméten a röpgalambá­­szok egyik fellegvára Szabó Ist­ván Bem utcai órásműhelye. Ugyanis ő a szaktanácsadó. — Már három éve abbahagy­tam a versenyzést — szabadko­zik­­ beszélgetésünk elején. — Et­től függetlenül ugyanennyi időt töltök közöttük, mint azelőtt. Az egyesület legtöbb tagjával én szerettettem meg ezt a fajtát. Sokat vitatkozunk, mert ahány tenyésztő, annyiféle módszerrel válogatja, edzi, készíti elő a ver­senyre galambjait. Persze min­denki saját igazára esküszik. Az eredményeik azért jók. Hiszen jó néhányukat — például Blaskovics Sándort, Horváth Józsefet, Virág Ferencet, Palotás Ferencet, Ko­kovai Jenőt, Horváth Jenőt, Bo­­bor Lajost, Bebesi Tibort, Hervai Miklóst — országosan „jegyzik”. — Nagyobb gondunk a­z után­pótlás szervezése. Ezért keressük azokat az általános iskolai tanu­lókat, őrsöket, szakköröket, akik szívesen vállalkoznának ilyen madarak tartására, és a verseny­zésre. Nekik ingyen adunk ga­­­lambot, segítünk a tanulásban és még sok mindenben. Akit esetleg ez érdekel, engem munkaidőben mindig megtalál itt a műhely­ben. " Az érdekes madarakról meg­tudtam, hogy a gondos ápolás következtében nem ritka közöt­tük a 16 éves kort elérő sem. Eze­ket óriási becsben tartják. Meg is érdemlik, hiszen olyan magas­ságokkal birkóznak meg, aho­l a repülőgépek pilótái már oxi­génmaszkot húznak. Cz. P. : A madarak izgatottan várják, hogy végre repülhessenek. NÉGY ÉVTIZED SODRÁBAN Két miniszter egy programban Czottner Sándor miniszter nem sokat váratott ígérete valóra vál­tásával­ .1958. június 5-én me­gyénkbe látogatott. Nem egyedül, szövetségest is hozott magával, Csergő János kohó- és gépipari miniszter személyében. A láto­gatás­ aktválítását különösen nö­velte az a körülmény, hogy eb­ben az időben a Központi Bizott­ságnak „A falusi helyzetről és a falusi politikai munka megjavítá­sáról” hozott határozata meg­valósításán dolgoztunk. Ez pedig megkövetelte a szocialista nagy­üzemek példamutató mű­ködésének elősegítését. A politi­kai munka alapjának a helyi adottságoknak megfelelő terme­lésfejlesztési tervet tekintette, a belterjesség növelését, ami el­sősorban szövetkezés útján va­lósítható meg, és kézzelfogható eredményeket hozhat a részt vevő parasztembereknek. E célok elérése abban az­ idő­ben mindenekelőtt a gépi, tech­nikai fejlesztéstől függött. Ezért is örültünk a két legilletékesebb miniszter jöttének, ők látható ér­deklődéssel hallgatták meg a Hal­los Ferenc megyei tanácselnök­kel együtt adott tájékoztatónkat terveinkről, gondjainkról és ké­relmeinkről. Azt javasoltuk, hogy szerezzenek helyszíni tapaszta­latokat, mielőtt véleményt mon­danának, látogassanak el a Hel­véciai Állami Gazdaságba, vala­mint a solti és a fajszi szövetke­zetekbe. Kissé feszítettnek tűnt a terv egy napra, de Czottner elvtárs nevetve mondta, hogy ez az ország legnagyobb megyéje, így hát itt a látogatásokat is nagy porciókban mérik. Hamarosan előttünk állott Helvéciai Állami Gazdaság lát­­­ványos központi épülete — vár­­szerűen kiképzett, csipkés tor­nyaival­ és soklépcsős,­­kanyargós lépcsőjével. Már várt ránk Pető­fi Sándor, a gazdaság igazgatója és helyettese, Nagy József. Rövi­den tájékoztatták a vendégeket üzemükről, s­­ megkóstoltatták ve­lük a hírneves barackpálinkát. Számolva az előttünk álló hos­­­szú úttal, már mentünk is­ az ud­varra, ahol valóságos szőlőműve­­lőgép-kiállítás várt bennünket. Látható volt itt az UE—28-as erő­gép a talaj- és növényvédelem­hez szükséges eszközökkel, az úgynevezett .„könnyű”, továbbá a francia gyártmányú „Derot” hidas traktor, a lóvontatású hidas permetezőgép, s a­­ hasonlóan ló­­vontatású sorközjáró permetező­­gép. Bemutatták a társgazdátok gépeit is: a Vaskúti AG Holder permetező traktorát, az Izsáki ÁG permetezésre alkalmas RS—09 erőgépét, és a Csengődi ÁG sor­­közjáró, lóvontatású permetező­­gépét.. Nyomban széles körű esz­mecsere bontakozott ki, mely­nek során Petőfi Sándor szorgal­masan használta rajztábláját is, ami nem volt más, mint a­ sző­lők homoktalaja, melyre ujjával rajzolta a vázlatokat. Hangsú­lyozta, hogy milyen nagy szükség volna egy nagyobb teljesítményű homoki és egy magasabb építé­sű szőlőm­űvelő magyar hidas­­traktorra. — No, áll az alku, adja a te­nyerét, hadd csapjak bele, hogy rajtam ne múljon a magyar sző­lőtermelés gépesítése! — mondot­ta Csergő elvtárs. Két éven be­lül elkészítették a D—4—K—70- es négy­kerék­­meghajtású, 70 ló­erős traktort, valamint az UH— 40-es magyar hidastraktort. (Olyan szócsata közepette zajlott mind­ez, mintha borkóstoló után let­tünk volna, pedig erre nem volt időnk. Rövid ,állva falatozás után, ami egyben a gazdaság vágóhíd­­jának termékbemutatója volt, már robogtunk is tovább, láto­gatásunk második színhelyé­re).A solti Szikra Termelőszövet­kezet már ekkor jónevű közös gazdaság volt, országosan is. Az elnöke, Molnár Albert és főagro­­nómusa, Perczel János nem ki­sebb eredményről adhattak szá­mot, mint arról, hogy holdankén­­ti búzatermés-átlaguk megha­ladta a 30 mázsát, kitűnő a te­henészetük, és nekik van a leg­nagyobb zöldségtermésük a me­gyében. Egy rögtönzött határ­szemle keretében megnéztük zöldségesüket, mely közvetlenül a a Duna partján terült el. Szépen fejlődött az étkezési és a fűszer­paprika. Ugyanígy a különböző káposztafélék­­ és gyökérzöldsé­gek is. Mindkét vendég látható örömmel szemlélte a szívet-lel­­ket gyönyörködtető látványt. Nem fukarkodva az elismeréssel, dicsérték a szövetkezetieket. Egyszerre csak Czottner Sán­dor szólalt meg: J­ö­v > — Mondja csak, elnök elvtárs, nem lenne még szebb, ha öntöz­nék is? — Bizony, hogy szebb lenne, de ehhez már a miniszter elv­társ segítségére volna szüksé­günk — hangzott a válasz. És már sorolta is Molnár Albert:^ nagy teljesítményű vízkiemelő szivattyú kellene, meg villanyve­zeték. No meg egy trafó. Az osz­lopokat már a szövetkezet állíta­ná.— Rendben van, készíthetik az oszlopokat — felelte Czottner elv­társ. Egy hét sem telt belé, Duna éltető vize öntözte a Szik­a­ra Tsz zöldségét, mert a minisz­ter már másnap intézkedett. Fájsz községbe késő délután ér­keztünk. Így már­­ csak az elnöki tájékoztatóra és az azt követő be­szélgetésre futotta az időből. Papp Ferenc, a Vörös Csillag Tsz elnöke ugyancsak egy szépen fej­lődő és gyarapodó szövetkezetről beszélt, a vendégek örömére. Mi­vel tudta a házigazda hogy Solt­ról jöttünk, nem kis büszkeség­gel mondta el, hogy ők bizony az öntözésben megelőzték a Sol­tiakat. Több éve öntöznek, sok mindent kipróbáltak, és amint lenni szokott, az „úttörők” dicső­sége és eredményei mellett jócs­kán kijutott nekik a problémák­ból is. Jelenleg éppen azzal küsz­ködnek, hogy miként térhetnének rá­­ a korszerűbb öntözési módra: a felszíni árkos helyett felszín alatti csöves vízvezetést akarnak meghonosítani, amely várha­tóan gazdaságosabb lesz, és ter­mőföldet sem von el a gazdálko­dás elől. Pénzük, tervük, kivite­lező kapacitásuk mind megvan, csak a csövekhez nem tudnak hoz­zájutni, mert még nem elégséges a gyártás. Csergő elvtársnak felcsillant a szeme. Nem is tudta tartani ma­gát, közbekérdezett: — Aztán mondja még, Papp elvtárs, mennyi az a csőmennyi­ség, amelyre szükség volna? Az elnök erre meghökkent. Lát­szott rajta, hogy bizonytalanko­dik, mondja, ne mondja? Hisz mégiscsak nem mindennapi do­log, hogy két miniszter egyszer­­­­re vendégeskedik itt! Persze vé­gül is megmondta. A csövek­ néhány nap múltán­­ megérkeztek, hasznukra váltak a fűszerpaprika-tábláknak, és a megye öntözésfejlesztési ta­pasztalatai is gyarapodtak. Újabb öröm is ért­­ bennünket. A minisz­ter elmondta, hogy külföldi meg­rendelésre hidroglóbuszokat gyártanak. És részletesen elma­gyarázta működésüket, jelen­tőségüket a korszerűbb vízellá­tásban. Azt viszont nem tudták elérni, hogy valamelyik hazai gazdaság felállítson belőlük egyet, s hogy itthoni tapasztalatokat is lehes­sen szerezni. Mivel a szövetkezet­nek fejlett állattenyésztő telepe van, ez alkalommal is felajánlot­ta hasznosításra, egyben kísér­leti célra. Most már nem kellett az elnököt másodszor is bátorí­tani. Idetelepült az első hidrogló­­busz. Újabb meglepetéssel is szol­gált Csergő elvtárs­ ,biogázterme­lő berendezést ajánlott fel a szö­vetkezetnek, mely egyidejűleg ugyancsak kettős célt szolgált. Egy ideig működött is a beren­dezés, azonban üzemeltetése nem vált be, mert az állattenyész­tő telep akkor még nem tudott megfelelő mennyiségű trágyát ad­ni számottevő gázmennyiség előállításához. Észre sem vettük, s már az es­te is ránk köszöntött. Ideje volt véget vetni a látogatásnak. A ka­­limajori tanácsi üdülőben va­csoráztatok meg vendégeinket, miközben összegeztük a nap ta­pasztalatait. Ami a jövőt illeti, Czottner Sándor azt javasolta, hogy a megye gondjairól készít­sünk feljegyzést, és ők készsége­sen segítségünkre lesznek. A leg­közelebbi találkozónkat pedig Budapesten tartsuk­ meg, az egyik minisztériumban. Mindez meg is történt néhány hétért belül, és ismételten, örömmel tapasztal­tuk, hogy minisztereink igazi közéleti em­berek, nemcsak a re­szortjukba tartozó dolgokkal foglalkoznak, hanem mindazzal, ami a közérdeket szolgálja, nem várnak a problémák jelentkezé­sére, hanem lehetőleg eléjük mennek, a gyors megoldás érde­kében. Dr. Molnár Frigyes ) A-

Next