Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-14 / 164. szám

PETŐFI Belátóan, takarékosan bánjunk a vízzel! NÉPE Locsolás! tilalmat vezettek be Baján mától — előreláthatólag augusztus 31-ig — a reggel öttől hétig, illetve délután öttől este kilencig terjedő időszakokban. Ennek elrendelésére azért van szükség, mert — bár a vízmű a szokásos mennyiségnek mintegy háromszorosát termeli­k, ezek­ben az árakban krónikus nyo­máscsökkenés lép fel a város magasabb pontjain fekvő lakóhá­zakban, s nem lehet fürödni, mosni, főzni a „lentiek” pazarlá­sa miatt. Hasonló gondokkal küszködnek a halasiak, soltvad­­kertiek, félegyháziak és keceliek is, de ott még nincs vízfogyasztá­si korlátozás. A kalocsai és kiskőrösi hely­zetről semmit sem tudtunk meg, ugyanis — pénteken a déli órák­ban — nem leltek a tanácson egyetlen illetékest sem, aki az ottani vízgondokról tájékoztat­ni tudott volna bennünket. A ba­jaihoz hasonló korlátozást vezet­tek be Lajosmizsén, Bugacon és Kunszentmiklóson. Az emeletes házakban fölfelé haladva Kecs­keméten is egyre kisebb a nyo­más, sok helyen csak szuszogás jön víz helyett a csapból. A város tanácsa egyelőre nem korlátozza rendelettel a fogyasztást, csak kéri a lakosságot, ne a csúcsidő­ben locsoljanak, kellemetlen per­ceket szerezve ezzel a munkából izzadtan, porlepetten hazatérő többi városlakónak. Ez a kérés azonban nemcsak a kecskemétiekhez szól. Ugyanezt várják a tanácsok a keceliektől, félegyháziaktól, s valamennyi víz­hiánnyal küszködő település la­kóitól. Mert legtöbb helyen úgy vélik: nem rendeletekkel kell sza­bályozni addig, míg belátásunkra is bízhatják a kellemetlenségek megelőzését. ELLÁTÁSI HELYZETKÉP Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1889. július 14-én ült össze Párizsban a II. Internacionálé alakuló kong­resszusa, amelyen 20 országból több mint négyszáz küldött vett részt. A nemzetközi munkásmozga­lom fejlődése, az imperializmus kialakulása és előretörése iránt szükségessé tették ezt egy­­ nagyszabású tanácskozást, ame­lyen határozatot fogadtak el a munkásvédelemmel kapcsolat­ban, és állásfoglalást tettek köz­zé az állandó hadsereg megszün­tetéséről. A kongresszuson a töb­bi között elhatározták, hogy a munkásság minden országban egy időben rendezzen tüntetést a nyolcórás munkanap törvény­be iktatásáért, valamint a tanács­kozás több határozatának meg­valósításáért. A küldöttek úgy döntöttek, hogy 1890-ben ezt nagyszabású tüntetést május el­­­sején tartsák meg; így vált a nem­zetközi demonstráció az azóta világszerte meghonosodott mun­ka ünnepe előhírnökévé. A ta­nácskozás felszólította a munká­sokat: lépjenek be a szociálde­mokrata pártba, szavazzanak pártra; ha pedig még nincs sza­­­vazati joguk, küzdjenek ann­ak kivívásáért. A párizsi kongresszuson a Magyarországi Általános Mun­káspártot Frankel Leó és Ihrlin­­ger Antal, míg a radikális párt­ellenzéket Julias Pöpp képvisel­te. Tűzesetek Leégett a körbálázó Madarason, július 9-én a Bá­thory utca 13. szám alatt Gál János lakásának a fürdőszobájá­ban kigyulladt a meleg­­ vizet elő­állító, hagyományos tüzelésű bojler. A keletkezett kár megkö­­­elíti a­ négyezer forintot. Július 11-én a városföldi Dózsa Termelőszövetkezetben leégett egy Hesston típusú körbálázó gép és nyolc mázsa szalma. A becsült kár 95 ezer forint. A tűz kelet­­kezési okát a tűzoltóság szakem­berei vizsgálják. Ír A városföldi Sertéshizlaló és Feldolgozó Társulás felajánlja megvételre a következő, gyári új gépeket, berendezéseket: 1 db SILEX 5 T silómaró 1 db G—350 géplapát 6 db TIC—30 csiga (11,5 m + 3 kW hajtómű) 1 db ARF 40/124 láncos szállító, 23 m 1 db F 40 serleges felvonó, 25,2 m 3 db AGROPANEL kön­­­nyűszerkezetes épületváz (12 m-es fesztáv, 4,0 m oszlopmagasság, 36 m hosszú). Érdeklődni 16-20-513-an telefonszámon, vagy 26-269 sz. telexen a gépesítési ágazatvezetőnél lehet. 109L ORVOSI TANÁCSOK Kánikula idejére Nem mindenki egyformán tű­ri a mostani időjárás hatásait. A földeken, üzemekben, hivata­lokban dolgozóknak és a nyara­lóknak mégis egyaránt figyelmé­be ajánljuk dr. Bruncsák And­­­­rás belgyógyász főorvos általá­nos tanácsait arról, hogyan táp­lálkozzunk, öltözzünk, pihen­jünk a kánikula napjaiban. Nagyon fontos, hogy megfele­lően pótoljuk az izzadással elve­szített folyadékmennyiséget. Leg­alkalmasabb erre a gyümölcslé, az ásványvíz, s annak, aki bír­ja: a gyengén sózott langyos tea. Ne igyunk jeges italokat, ez csak fokozza a párologtatást. Az al­koholfogyasztás pedig — még a söré is — kimondottan rosszul­­létet eredményezhet ebben a nagy melegben! Étrendünkben a kön­­­nyű ételek, a gyümölcs- és zöld­ségfélék kerüljenek az első hely­re. Csak fogyasztás előtt mos­suk meg őket — akkor viszont feltétlenül! — különben a viasz­­réteg eltávolításával meggyor­sítjuk a C-vitamintartalom csök­kenését. A strandolók jegyezzék meg: a Napnak nem a hője barnít! Fe­lesleges — sőt: veszélyes — reg­geltől estig mozdulatlanul fe­küdni a parton, a kora délelőtti órák a legalkalmasabbak a na­pozásra. Az idősek, szívbetegek, magas vérnyomásban szenve­dők, kisgyermeküket sétáltató szülők inkább a reggeli, illetve esti órákban járkáljanak az ut­cán. Érdemes emlékeztetni a ví­zi balesetek legfőbb okaira is: ne ugorjunk felhevült hűs hullámokba, s ha testtel a mégoly csábító is, soha ne fürödjünk til­tott helyen. A tilalomnak mindig alapos oka van. Aki munkája folytán mégis kénytelen a tűző napon tartóz­kodni, viseljen szalmakalapot, és szellős — lehetőleg műszáltól mentes — ruhát. A gépjárműve­zetők koncentrálóképessége ilyen­kor a legnagyobb akarat ellenére is csökken. Tudomásul kell ezt venni, s fokozott óvatossággal meg lehet előzni a kánikula-bal­eseteket. ENERGIATAKARÉKOS ABLAKOK Fontos szakaszához érkezett az energiatakarékos ablakok gyártásának megalapozása a Soproni Faipari Vállalatnál: megkezdték a nagy teljesítményű berendezések szerelését az új munkacsarnokban. Így már az idén több tízezer ablakot és er­­kélyajtót készítenek hőszigetelt kivitelezésben. A felületkezelő automaták valamennyit lefes­tik, így a vásárlóknak a mázo­lással sem lesz gondjuk. Az új­fajta nyílászárók gumiszigetelést és kétrétegű hőszigetelő üvege­zést kapnak. Többféle variáció­ban, bukó-, nyíló- és bukó-nyíló változatban készülnek. Házgyári lakásokba ugyanúgy beépíthe­tők lesznek, mint a hagyomá­nyos család­i és sorházakba. korszerű terméket a TÜZÉP ér­­­tékesíti majd. Megyénk az országos sajtóban Népszava, július 13-i szám: Fiatalok országos kempingtalál­kozója. (A bajai és a lakiteleki kempingben még akad szabad hely a sátorozóknak.) Egészségügyi Dolgozó, 7. szám; Káposztás János: Segíteni az embereknek. (Az Arcok a közéletben sorozatban a szerző be­mutatja Tóth Istvánnét, a bajai kórház nyugdíjba vonuló szé­­titkárát.) Autósélet, 7. szám: Új klubiroda Kecskeméten. (Jelentős tár­sadalmi munkával új klubirodát nyitott az autóklub kecske­méti szervezete.) Néphadsereg, 28. szám: T. X.: Kalocsai művészpalánták. (A Helyőrségi Művelődési Otthon képzőművészeti szakköréről.) Rádió és Televízió Újság, 29. szám: Fotó a Duna menti folklórfesztiválról. Magyar Horgász, 7. szám: Tizennyolcan az eredményekről, gondokról. (Megyénket a küldöttközgyűlésen dr. Ivancsics La­­jos képviselte.) — Banczik István: Vendégváró Bácsbokod. A Kígyós-csatorna vizéből kialakított 17 hektáros tóról.) PÁLYÁZAT Mit és hogyan az iskolán kívül? Az általános iskolás tanulók tanórán és iskolán kívüli — szak­köri, napköziotthoni, tanulószo­bai, diákotthoni, úttörőházi, gyer­mekkönyvtári — foglalkoztatá­sára módszertani pályázatot hir­det a Művelődési Minisztérium alapfokú nevelési és ifjúságvé­delmi főosztálya. A pályázaton indulhatnak: pe­dagógusok, népművelők, könyvtá­rosok, mozgalmi vezetők, vala­mint egyetemi, főiskolai hallga­tók, munkaközösségek, kollektí­vák. Pályázni lehet másutt még meg nem jelentetett társadalom­­tudományi, művészeti, nyelvi, ter­mészettudományi, matematikai, technikai és egyéb témájú prog­ramokkal. Ezeknek tartalmaz­niuk kell: a tanuló képességének fejlesztését szolgáló foglalkozá­sért egy vagy több évre tervezett tematikáját, nevelési-oktatási fel­adatait, a követelményeket, a fog­lalkozásokon alkalma­zandó eljá­rások, eszközök, módszerek le­írását; néhány foglalkozás rész­letezett tervezetét; az alkalmazott szemléltetőeszközök listáját; gyermekek részére ajánlott iro­­­dalom jegyzékét. A pályázat jeligés. Ezért kérik, hogy zárt borítékban — amelyre kívül a jeligét ráírták — mellé­keljék a pályázó nevét, lakása és munkahelye címét. A pályamun­kákat a Művelődési Miniszté­rium alapfokú nevelési és ifjú­ságvédelmi főosztályának címére — Budapest, Pf. 1. 1684 — lehet 1084. november 16-ig megkülde­ni. A borítékra ráírandó: Mód­szertani pályázat. A HÉTVÉGE SPORTJA ATLÉTIKASzombaton Országos serdülő többpróba-bajnokság B korcsoportos fiúk Népliget Építők pálya, 11.30.részére: A Vasas Paulinyi Ifjúsági emlékver­senye: Bp., Pasaréti , út, 16.30 AUTÓSPORT Polán Kupa gyorsasági seny: Lillafüred—Hollóstető hegyivár­közötti út, 13 órakor. BIRKÓZÁS A szocialista országok kötöttfogá­sú, nyot A kategóriás versenye: Bu­dapest Sportcsarnok, 10 és 17 órakor. KERÉKPÁR Gemenc Kupa nemzetközi verseny: Szekszárd, 10 órakor. LOVAGLÁS Díjugrató OB: Kaposvár, 8 órakor. LABDARÚGÁS Intertotó Kupa: Ferencváros—FC Zürich Bp. Ollói út, 18 órakor. Jv.: Kőrös (Bay, Hazafi). ATLÉTIKAVasárnap Országos serdülő B korcsoportos többpróba-bajnokság lányok részére: Bp., Népligeti Építők pálya, 11.30-kor. BIRKÓZÁS A szocialista országok között fol" nyílt nemzetközi A kategóriás ver­senye: Budapest Sportcsarnok, 10 órakor. evezés Tatai regatta: órakor. KERÉKPÁR Gemenc Kupa nemzetközi Szekszárd, 9.30-kor. Tata, öregtó, IS verseny: LOVAGLÁS Díjugrató OB: Kaposvár, 8 órakor. ÚSZÁS Az ORV harmadik fordulója három korosztályban: Kecskemét, fedett uszoda, 9 órakor. Július 14-én, szombaton MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: BALFÁCÁN. Francia film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és órakor: HÁRMAN A SLAMASZTIKA- 8 BAN. Amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: BALFÁCÁN. Francia film. Fél 6 és fél 8 órakor: KICSI ÉS PICI. Olasz film. I i Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A KISKECSKE BÁNATA. Szovjet film. „ Stúdiómozi: 8 órakor: ZUGÜGYVÉD ZAVARBAN. Olasz film. BAJA Központi mozi: 6 és 8 órakor.: ITA­LIA BUKASA. Sz., jugoszláv film. Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: HÁZASSÁG SZABADNAP­PAL. 14 éven aluliaknak nem aján­lott. Sz., 'magyar film. ' KALOCSA L Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: GYÓ­NÁS GYILKOSSÁG UTÁN. Sz., mb., amerikai film. KISKOROS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: FEKE­­TESZAKÁLL SZELLEME. Sz., mb., amerikai—angol vígjáték. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 órakor: SZERELEM RECEPTRE. Sz., mb., szovjet filmvígjáték. 8 órakor: D. B. COOPER ÜLDÖZÉSE. 14 éven auliak­­nak nem ajánlott. Sz., mb., amerikai kalandfilm. KISKUNHALAS _ Fáklya mozi. 4 és 6 órakor: SERIFF AZ ÉGBŐL. Sz., olasz film. 8 órakor: FILMMÚZEUM. TITANIC. NDK film. 1984. július 14. szombat Névzuaip: Örs Napkelte: 5 óra 1 perc Napnyugta: 20 óra 37 perc­­ Holdkelte: 22 óra 0 perc Holdnyugta: 5 óra 52 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Nyugat felől több ízben várható átmeneti felhősödés. A délnyuga­ti, majd északi szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmér­séklet északnyugaton 23—28 fok között, délkeleten 28—33 fok kö­zött lesz. A Balaton vizének hő­mérséklete tegnap Siófoknál 11 órakor 24 fokos volt. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Állomás jelenti. Július 12-én Kecskeméten a közép­­hőmérséklet 26,9 (az 50 éves átlag 20,9), a legmagasabb hőmérséklet 34,8 Celsius-fok volt, a nap 12,7 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 24,2, 14 órakor 33,9 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 17,6, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,3 millibar (süllyedő) volt. Július 12-én Baján a középhőmér­séklet 25,6 (az 50 éves átlag 20,9), a legmagasabb hőmérséklet 34,3 Celsius­­fok volt, a nap 12,3 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 23,8, 14 óra­kor 32,6 Celsius-fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 18,8, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1017 mUlibar (süllyedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint az Egy­­házashetyen megtartott 28. heti lottósorsoláson a következő nye­rőszámokat húzták ki: 7, 25, 29, 36, 79 — SZOMSZÉDOLÁS. A garai táncosok július 21-én részt vesz­nek a zágrábi háromnapos fesz­tiválon. Eredményei érdekében a délszláv szereplésük hagyomá­nyokat őrző, jobbára már nyug­díjas korúakból verbuválódott együttes a napokban három alka­lommal tart próbáit a helyi mű­velődési házban. _ A tízezredik telexállomás. A Posta Központi Távíró Hiva­tala az OKISZ székházában teg­nap üzembe helyezte az ország tízezredik telexállomását. Az új telexállomást Valter Ferenc, a posta távközlés-szolgáltatási igaz­­­gatója adta át Rév Lajosnak, az OKISZ elnökének. A­­ magyar te­lexszolgálat 1942-iben hét állo­mással in­dult. 1953-­ban hazai, majd 1964-ben nemzetközi háló­zatát automatizálta a Magyar Posta. 1981-ben történt a legje­lentősebb fordulat, amikor kor­szerű elektronikus _ tároltprog­­ram-vezérlésű (Japánban­ gyár­tott) központot állítottak fel. Ma már valamennyi magyar előfize­tő közvetlen távhívással hívhat­ja a telexállomásokat Itthon és a­­ világ 166 országában. — Jeges barlang. A napok óta tartó kánikulában valószínűleg a telkitoányad jegesbarlang az ország leghidegebb pontja. A ter­mészeti értékekben gazdag zemp­léni tájnak ebben a védett szik­laüregében ezekben a napokban is mínusz 3—mínusz 5 fokot mu­tat a hőmérő. A mintegy 5 mé­ter széles és 20 méter hosszúsá­gú természetes sziklaüreg falára vastagon ráfagyott az utóbbi idő­­s­zak bőséges esőzései után leszi­­várgott csapadék. A milliárdnyi jégkristály varázslatos gyémánt­­csillogásba borítja az egész bar­langot, amely egy mélyen alatta elterülő, nagy kiterjedésű bar­langrendszerrel áll összefüggés­ben. Az abból feláramló „huzalt’ hűti a barlang levegőjét,. Gráber György, a ’Neue Zei­tung volt főszerkesztője 74 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. A Nyomda­, a Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete; Lapkiadó Vállalat; Magyar Újságírók Országos Szövetsége Magyar Ellenállók Antifasiszták Szövetsége­­ — Egyedül a világon. Egye­dülálló őskori bányatelet ke­rült felszínre Budapesten, a Far­kasréti temető közelében: a do­lomit fennsík egyik hasadékában a Budapesti Történeti Múzeum kutatói 58, agancsból készült, ki­­­tűnő állapotú kovabányászáshoz kikészített szerszámot találtak. Viharos Európa Ítéletidő tombolt csütörtök éj­jel Kelet-Csehországban és Dél- Morvaországban. A vihart helyen­ként orkánszerű széllökések kí­sérték, amelyek meghaladták az óránkénti 150 kilométeres sebessé­get. Egyes helyeken 105 millimé­ter csapadék hullott. A víz csa­ládi házakat öntött el, tönkretett villanyvezetékeket, a szél tetőket sodort le. Hatszázötven faluban megszakadt az áramszolgáltatás. Heves esőzésekkel kísért szélvi­har söpört végig az NSZK déli részén, München környékén is. Három személy meghalt, három­százan megsérültek, milliós anya­gi károk keletkeztek. Lengyelországban a főváros környékén volt a legnagyobb fel­hőszakadás; Varsó számos utcá­ját és a mélyebben levő épülete­ket több helyen elöntötte a víz. Jugoszláviából a kíméletlen­­ hő­ség szomorú következményeiről érkeznek jelentések­ csütörtökön Belgrád utcáin nyolc személy vesztette életét szívrohamban. HÍREK- HÍREK MELEG VÍZ HELYETT Szíves tudomásul veszem, hogy Kecskeméten, a Petőfi Sándor “teás garzonházban július 16-tól 28-ig szünetel a , “?!eg.Víz"® JífÍís- S? " karbantartás. Még arra is felhívja az IKV a lakók fgyelmét, hogy bizo­nyos összeggel kevesebbet kell majd erre az időre befizetni a meleg víz fogyasztásáért. Persze, ez természetes — gondolhatnák most sokan. Az is. Csak épp az a bökkenő, hogy ha a 61 forintos melegvíz-használati díj­ból mondjuk hússzal kevesebbet kell majd a csekkre írni­ a^“® hit a villanyszámlán. Ugyanis a garzonház minden­­ konyhájában villany­tűzhellyel kell majd tizenkét napig melegíteni a vizet, **® By a hirtabá­kát füröszthessék, s nagymosást rendezhessenek a háziasszonyok. A vu­lányéra pedig csak pereg, pereg. S fizetheti mindenki a többlet- áramfo­gyasztást. Mert a DÉMÁSZ nem függesztett ki a faliújságra eddig legalábbis­­ értesítést, hogy legyenek a lakók türelemmel! „Kedvezményes villanyszámlát” hoz majd a kézbesítő, a következő hónapon. NAPTAR Elhunyt Gráber György A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK A figyelmetlenség ára Soltvadkert belterületén, jú­lius 12-én a Kossuth utca 29. szá­mú ház előtt a 39 éves Kárpáti János (soltvadkerti lakos) teher­gépkocsijával tolatás közben el­ütötte a mögötte elhaladni szán­dékozó kerékpárost. A biciklis életveszélyesen megsérült. Ugyancsak 12-én, Kecskemét belterületén, a Nyíri út és az Akadémia körút kereszteződésé­ben az 54 éves Németh István (shelvéciai lakos) segédmotorke­rékpárjával nem adott elsőbbsé­get a védett útvonalon közlekedő személygépkocsinak. Németh életveszélyes sérülést szenvedett. A lelkiismeret szava _ Kár, hogy nem ihatok veled, sógor. Az orvos eltiltott a szeszes italtól. . — Akkor miért tettél egy üveget az asztalra? — De hiszen a sógorom vagy! Azonkívül a vendégem is. Meg kell, hogy kínáljalak valamivel. — Egyedül nem iszom. — Nos, akkor talán én is kortyolok belőle. — Hogyhogy? Hiszen neked nem szabad! . — Nem szabad, de egy fel­tétellel mégis lehet. — Valóban? — Igen, ha kitalálod, me­lyik kezemben van ez a pénz, akkor — ám legyen —, én is felhajtok veled egy pohárká­val. Másként nem engedi lelkiismeretem, az orvos meg­a tiltotta! Nosza, próbáld csak kitalálni! — A jobb kezedben van. — Próbáld meg, pajtás, még egyszer. — A balban. — Ördögöd van! És milyen hamar kitaláltad, már másod­szorra! ... Akkor hát nincs mit tenni — tölts! Jan Podgradski (Fordította: Gellért György) Holnapi lapszámunkból ! Vasárnapi magazinunk­­ témája a víz. Vajon lesz-e belőle mindig elegendő? I Mikor éltető és mikor ha­­­­tást hozó ez az emberiség történetében kiemelkedő­­ szerepet játszó, földünkön legnagyobb mennyiségben­­ előforduló vegyület? A többi között ezekre a kér­­­­désekre ad választ a ne­­­­gyedik oldalon található magazin. Művelődés irodalom — művészet ös­­­­­szeállításunkban felhívjuk olvasóink figyelmét a ked­­­­den induló Kettőt (nem) szeretni című sorozatunk­ra, amely olyan területet elemez, ahonnan nincsenek adatok. Ugyanitt bemutat­juk a hajósi alkotótábort , és­­ megemlékezünk Pablo Nerudáról, aki a század­­ legnagyobb dél-amerikai­­ költője volt. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun­­megyei Bizottságának napilapja. , Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kisiku­n megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bml­ h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. ■ 6001 Telefon: 20­ 466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next