Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-23 / 275. szám
SPORT- SPORT • SPORT Arrivederci, Horkai! Horkai György tíz éven keresztül szinte megszakítás nélkül erőssége volt a BVSC-nek és a magyar vízilabda-válogatottnak. A világhírű csatár, akinek balkezes cseles góljaitól rettegtek a kapusok, csütörtökön elköszönt a klubjától, társaitól, pénteken Olaszországiba repül, hogy eleget tegyen egyéves szerződésének, amely a Rari Nantes Bologna csapatához köti. — A válás nem könnyű, hiszen nemcsak új csapatba, hanem egy más országba, új környezetbe kerülök — nyilatkozta Horkai. — Szerencsém azonban, hogy az olasz vízilabdacsapatok hasonló stílusban játszanak, mint mi, náluk is a technika, a szellemesség dominál, de talán nem olyan kemények az ottani bajnoki találkozók, mint amit itthon megszoktam. A búcsúm nem végleges, mert ha Rusorán Péter szövetségi kapitány igényt tart a játékomra, a válogatottnak mindig a rendelkezésére állok. Horkai elmondta, az első osztályú olasz bajnokságot két csoportban bonyolítják le, az elsőből hat, a másodikból kettő jut tovább a rájátszásos döntőbe. A Bologna a második csoportban játszik, itt a legnagyobb vetélytársa a Pescara együttese, amely leszerződtette Estiartét, a spanyolok világhírű pólósát, aki több világversenyen gólkirály volt. — Olaszországban most nyitották fel a „sorompókat” a külföldi játékosok előtt, biztos, nagy lesz a „bevándorlás”, s amint hallottam, jugoszlávokkal is erősítenek a klubok — folytatta. — A Bolognához igazolt még Gianni de Magistris, a legkiválóbb olasz vízilabdázó, akivel sokszor vívtam kemény csatát. Remélem, most jól megértjük majd egymást. Mindenekelőtt kettőnktől várják, hogy a csapatot hozzásegítsük a továbbjutáshoz. A 30 éves Horkai az 1974-es bécsi Európa-bajnokságon mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben csaknem 250 alkalommal szerepelt. Tagja volt az 1976-os olimpiai bajnok együttesnek, a Világ Kupa első helyezett gárdának, kétszer EB-győztes csapatnak, a világbajnokságokon pedig háromszor nyert ezüstérmet. Amikor csütörtökön elbúcsúzott a társaitól, sokan így köszöntek el tőle: Arrivederci, a viszontlátásra! SOROKBAN • SOROKBAN X A kecskeméti városi labdarúgó-szövetség 1985. januártól hathetes labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot rendez. A tanfolyam díjmentes. Jelentkezni lehet hétfőtől péntekig délelőtt 8-tól 10 óráig a Kecskeméti Városi Sportcsarnokban személyesen, vagy az 22-540-es telefonszámon. A Szegeden a vidéki úszó-csapatbajnokságon a Kecskeméti Vízmű SC úszói közül Balla Mihály szerepelt a legjobban, aki az 50 m úttörő fiú hátúszásban 33.84 idővel győzött, további két számban második, egy számban pedig 3. helyezést ért el. A KVSC 4x50 m ’úttörő fiú gyorsváltója második, a vegyesváltó pedig harmadik helyezett lett. A felhőin rác, kösföjtt,’ 1500 m.-es férfi gyors-* úszásban Gáli Tibor 18:52.0^- idővel jó eredményt ért el. ‘ X A kézilabda férfi NB II-es osztályozó mérkőzések utolsó csoportjából a Szolnoki Olajbányász és a Hőgyész csapata jutott az NB II-be. A Fiorentina vezetői még nem erősítették meg a hírt, de az olasz labdarúgás bennfenntesei biztosra vélik, hogy a firenzei együttes hamarosan leszerződteti az argentin Luis Cesar Menottit, tehát az eddigi edzőnek, Giancarlo de Sistinek távoznia kell. A Fiorentina favoritnak számított az idény elején, tervét azonban közel sem valósította meg, kilenc mérkőzéséből hármat is elvesztett, legutóbb vasárnap a Roma ellen, s hátránya már 6 pont a listavezető Veronával szemben. Mint ismeretes, a firenzeiek az UEFA Kupában is elbuktak, a belga Anderlechttől szenvedtek súlyos vereséget. Ráadásul de Sisti, a Roma és a Fiorentina egykori játékosa számos labdarúgóval összeveszett, így a brazil ásszal, Socratesszel is. Ami pedig az utódként kijelölt Menottit illeti, a VB-győztes argentin válogatott egykori sikerkovácsa legutóbb Spanyolországban, a Barcelonánál tevékenykedett, ahol szerződése június 30-án járt le. Erich Hof osztrák labdarúgó-szövetségi kapitány szerdai bejelentése, hogy lemond tisztségéről, óriási visszhangot váltott ki a szomszédos ,ország, sportélet terén, és a sajtóban is. Ismeretes, az ügy még nem zárult le, mert Beppo. Mauhart, a szövetség elnöke külföldön tartózkodik, s csak a visszaérkezése után találkozik a kapitánnyal. Egyetlen pont megszerzése nélkül zárta szereplését Szalonikiben, a sakkolimpia 3. fordulójában a magyar férfiválogatott. Igaz, az ellenfél a bajnoki címre pályázó nagy esélyes Szovjetunió volt. Ribli Polugajevszkijtől, Adorján Vaganyantól, végül Sax Juszupovtól szenvedett vereséget, míg a sötéttel játszó Portisch Lajos játszmája Beljavszkij ellen függőben maradt. A szovjet sakkozó előnyösebb helyzetből folytathatta, s meg is nyerte mérkőzését, így a rangadónak beillő találkozót a Szovjetunió simán, 4:0-ra nyerte. § s A labdarúgó NB I. állása Eredmények: 1. Dózsa—MTK-VM 0— 1, Videoton—Tatabánya 3—0, Csepel— Bp. Honvéd 0—0, Rába ETO— Haladás VSE 1—3, Vasas—SZEOL AK 6—2, Debrecen—Ferencváros 1—0, Békéscsaba—ZTE 2—2, Eger—Pécsi MSC 1— 0. 1.Videoton 1283 121— 819 2.Debrecen 11127 3 215— 917 3.MTK-VM 126 3 319—ilil15 4.Bp. Honvéd 126 3 312— 715 5.Tatabánya 125 3 416—1213 6.Csepel 125 3 41K— 713 7.Rába ETO 125 3 420—2013 8.Zalaegerszeg 124 4 417—1512 9.Pécsi MSC 125 2 515—11412 10.Haladás 1525 2 511—ill12 t1.Eger 124 3 5 9—1611 112.V. Dózsa 1124 2 G dán Ü610 1*3.Vasas 123 4 516—1710 14.Békéscsaba 124 26<12—2210 15.Ferencváros 123 2712—198 16.SZEOL AK 12—2108—202 Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság ÉSZAKI CSOPORT MIFSC—Tiszaalpár 0—2, Honvéd Gábor Áron SE—Tiszakécske 0—0, Kiskunfélegyházi Húsos—Kiskunmajsa 2—1 (4—1), Csengőd—Kiskunhalasi Spartacus 1—1 (1—4), Helvéciai Medosz—1 Hetényegyháza 0—2 (0—2), Harkakötöny—Kerekegyháza 2—0 (,l—3), Császártöltés—Imrehegy 3—0 (2—1). Az őszi forduló végeredménye 1. H. Gábor A SE149 4 1 11»— 122 •2. Csengőd 148 4 2 45—012 20 3. Tiszakécske 14 ■9S 4 39—1818 4. Kerekegyháza 14 75 2 36—1619 5. Imrehegy 147 5 2 27—1519 6. Hetényegyháza 14 55 4 20—1815 7. Khalasi Sport. .145 5 4 22—Ö115 8. Kiskunmajsa 146 3 5 21—3015 9. Kósházi Húsos 142 6 20—2914 10. Tiszaalpár 144 4 6 26—3212 11‘. MIFSC 144 2 8 9—2419 112. Harkakötöny 144 <19 21—389 13. H. Mezőfi SE 142 4 8 17—908 14. Császártöltés 142 3 9 26—427 15. Helvécia 14 221 6 18—296 •116. Solt visszalépett Ifjúsági bajnokság őszi végeredménye 111- -110 — il. 43— 8 20 il. Tiszakécske 2. Csengőd 3. Kerekegyháza 4. Tiszaalpár 5. Hetényegyháza 6. Kisházi Húsos 7. Kiskunmajsa 8. Helvécia 9. Khal. Sport. 10. Császártölt. 11. Harkakötöny 112. Imrehegy la 9—12 30—10 18 II 9 — 2 29—Hl 18 Hl 7 — 4 31r-H27 14 líl 5 2 4 21—13 12 Ki 5 1 5 24—<16 11 III 5 — 6 32—3)1 10 ti 5—6 ilT—20 (10 11 4 1 6 20—24 9 1)1 3 1* 7 15—2f7 7 ti 1 — 10 9—40 2 11 — t 1X> 5—49 1 RÖPLABDA ” *i>fatffiiniH« Tűz nélküli játék Alacsony színvonalú röplabdát láthatott a kecskeméti közönség az élvonal szuperrangadójának második mérkőzésén. A KSC Nagy, Vámos, Lantos, Nyúl, Demeter és Szabó összeállításban kezdett. Az első játszmát 7:1-es vezetés után, a másodikat 13:13- as állásiból, a harmadikat pedig 8:5-ös előnyt elherdálva vesztette el a kék-fehér csapat. S ehhez mindössze egy órára volt szükség! Nagyot csalódott az izgalmas, amolyan „tüzes” játékot váró 400 főnyi közönség. A győztes Tungsram is csak „pislákolt”, de a KSC-ben sajnos még a „parazsat” sem lehetett felfedezni... 1MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Tévétorna (ism.) 8.05: Iskolatévé. Technika. A Dókhálótól a hajókötélig. A fonal : 8.30: Fizikai kísérletek II. Hullámok terjedése (FF) i&AO: Élő múzeum. A budapesti Közlekedési Múzeum 9.05: Kovalens kötés 1. Az 1. oszt. kémia tantárgyhoz középiskolások.■ nak 19.10: Kamera. A film szintaxisa II. 1 (FF) (Az ITV film- és tévéesztéti■kai műsora középiskolásoknak) 19.40: A makedón királysír. Angol rövidfilm (ism.) 10.30: Játékos időtöltések. NSZK— kanadai—francia rövidfilmsorozat Ií XIII 4. rész: Japán (ism.) 0 0.55: Képújság 15.00: Iskolatévé. Deltácska. A jövő energiái (FF) 5 15.25: Játék műalkotásokkal. VIII6. r rész: Tárgyak között 15.45: Ha a világ rigó lenne II. Versi összeállítás gyerekeknek 16.05: Korok művészete. A középkor ? Magyarországon II. (FF) 16.40: Hírek 1 6.50: Égi postások. Francia tévéfilmsorozat. VI 6. rész: Egy különleges kis csapat , 17.50: Képújság 17.55: Reklám 8.00: Új Reflektor Magazin 9.00: Reklám 9.10: Tévétérna 19.15: Esti mese 19.30: TV-híradó 10.00: Szivárvány. Országos vetélkedőműsor II. elődöntő: Nyíregyháza— Miskolc 22.05: Péntek esti randevú. A válásról §3.05: TV-híradó 3. tv II. MŰSOR: 18.20: Képújság 18.25: Don Quijote. Spanyol rajzfilm.1 sorozat. XXXIX 7. rész: Hogyan tréffalják meg Sancho Panzát 18.50: Az állatok nyomában. Francia filmsorozat XIII 5. rész: Ég és mocsár között (ism.) Iv.O0: Keresztkérdés. Fejtörőjáték $9.30: Az Evarglades Nemzeti Park | Finn ismeretterjesztő rövidfilm (ism.) 20.00: „A pénzszállítók*". Ausztrál film 21.30: TV-híradó 2. 21.50: Zenés TV-színház. Lola-Blau (ism.) 22.55: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 13.00: Műsorismertetés — magyarul J‘.S5: Jövő heti műsorkalauz IiSjöö : Intermezzó 117.00: TV-híradó — magyarul .• ij.: Reklám ili7.KíO.: Bejelentkezés és akció 17.315: Tv-híradó 17.45: Gyermekműsor 48.1115: Az önigazgatás folyamata 18.46: Egy est a zenekarral 18-15: Rajzfilm 09.215: Reklám 10.30: Tv-híradó — magyarul 119.35: Reklám 20.00: Shogun — amerikai sorozatfilm 20.55: Reklám 21>.op: Hazai show: 35 éves a Belgrádi Rádió Vidám Est című műsora ai.SO: Tv-híradó 22.110: Utazások — magyar nyelvű felirattal 22.40: Műsorzárás— magyarul KOSSUTH: 8.15: Mai kulturális programok 8.20: És nálunk? Biotechnológia a gyógyszertárban (ism.) 8.50: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekara játszik, vezényel: Lehel György 9.33: Itt a lakat, itt a kulcs. Óvodások műsora 9.53: Lottósorsolás 10.05: Kháron ladikján. Illyés Gyula mondja el verseit. 10.10: Bemutatjuk új Melódia-lemezünket. A Borogyin vonósnégyes játszik 11.00: Gondolat 11.45: Indulók, táncok a fúvószenekarra 12.30: Játék és muzsika tíz percben 12.40: Reklám 12.45: Váci Mihály: Értelmes terhek alatt. Czine Mihály könyvszemléje 12.55: A zene is összeköt. az OIRT-rádiók műsorából Válogatás 14.10: Tanulságok, teendők 15.00: A város a reptér helyén. Pécs- Uránváros 15.30: Operettfelvételekből 16.05: A brémai együttes. Mesejáték 17.00: Konfekciós őrjárat. Riport 17.30: Népzene 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 18.30: Esti magazin 19.15: OIRT Drámafesztivál: Az élet — két asszony. Sztefan Canev színkb.művének rádióváltozata 21.20: Kedves zeneműveim Kb. 21.14: Cimbalomfelvételek 21.30: Fűtől fáig. Környezetvédelmi magazin 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Igen, is, nem is 23.00: A Rádió lemezalbuma 0.10: Virágénekek PETŐFI: 8.05: Fúvortzene! 8.18: Operettkettősök 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05— 12.00: Napközben 12.10: Operettdalok 12.25: Édes anyanyelvünk (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00— 17.30: Péntektől péntekig 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Koltai Lajosnak hívják. Foglalkozása : operatőr 21.53: Az élő népdal (ism.) 22.03: Válogatott felvételek 23.20: Operettrészletek 24.00— 4.30: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR: 9.08: Iskolarádió. Irodalomtörténet • sorozat a gimnáziumok III. osztályosainak 9.38: Verdi-operákból 10.10: Bigband-felvételekből 11.06: Madrigál-felvételek 11.36: Zenekari muzsika 13.05: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből 10. rész 13.37: Operaáriák 14.10: XX. század magyar zeneművek 15.09: Szimfonikus zene 16.40: Zenei Lexikon. „Ária** 17.00: Nyitnikék (ism.) ” 17.30: Egész évben Bach XX"6. rész 18.50: A King’s Singers együttes madrigál felvételeiből 19.05: Csajkovszkij: Az Orleans! szűz. Négyfelvonásos opera Közben: Kb. 20.55: Váci Mihály: Értelmes terhek alatt (ism.) 21.05: Az operaközvetítés folytatása 22.16: Kamaramuzsika 23.10: Zsebrádiószínház: A hóhányó. Schwajda György hangjátéka 1984. november 23. # Petőfi Népe • 7 HÉTVÉGI ELŐZETES Utolsó felvonásához érkezett az „előadás” ,a labdarúgó megyei és területi bajnokságok „színpadán”. Az NB II- ben még egy forduló van hátra a téli pihenőig. Baján nemzetközi ökölvívó-találkozót rendeznek, amelynek keretében I hazánk legjobb ifjúsági öklözői a csehszlovák válogatottal mérkőznek. A BSE férfi kosarasai rangadót játszanak a ZTE-vel. Mérsékelt bizakodás a cselgáncs CSB előtt Az idei változatos cselgáncsprogram utolsó nagy eseménye lesz Budapesten, a Körcsarnokban megrendezésre kerülő cselgáncs-csapatbajnokság. Az idei CSB sok tekintetben különbözik a korábbi évek során már hagyományosnak számító versenyformától. Az első, hogy az I.—II.—III. osztály versenyeit szinte egyidőben, ugyanazon a helyen felállított tatamikon rendezik meg. Tehát az alacsonyabb osztályúak is figyelemmel kísérhetik a „nagyok” versenyét. A másik még nagyobb eltérés, hogy a korábbi körmérkőzések rendszere helyett az idén egyenes kieséses formában folynak a versenyek. Aki tehát az első fordulóban vereséget szenved, az könnyen elbúcsúzhat az osztályától. A Kecskeméti SC csapata az I. osztályban érdekelt, s mivel az elmúlt évben ezüstérmes volt, így a sorsolásnál második helyen emelték ki. Az első helyen a Bp. Spartacus, a 3. helyen az V. Dózsa, a 4. helyen a Bp. Honvéd áll, és hozzájuk sorsolják a Honvéd Szalvay SE, a SZEOL AK, az MVSC és a Debreceni Dózsa együttesét. — Milyen esélyekkel készül a kecskeméti csapat? — ezt kérdeztük Varga András vezető edzőtől. — Voltunk már könnyebb helyzetben is. Ilyenkor év végén általában nehezebb a formába hozás. A csapat elég foghíjas. Ismert, hogy 60 kg-ban. Tóth L. jelenleg katona, így helyette két fiatal, Tóth I. és Horváth szerepel. A 65 kg-ban Deák és Kincses a csapattag, az utóbbi hónapok óta bordasérüléssel bajlódik. A 71 kg-ban Vörös az első számú jelölt, és a veterán Kerekes vagy Csernyus léphet a helyére. A 78 kg-ban Nagysolymosi és Gyulai, 86 kgban Szabó M. és Török, míg 95 kg-ban és a +95 kg-ban az E. Kovács-testvérek képviselik a színeinket. Kézilabda OSB Kecskeméten A kézilabdaszurkolók nem panaszkodhatnak. Néhány napja fejeződött be az NB II-es férfiosztályozó az Árpádvárosi sportcsarnokban, amelynek során több mint,hatvan mérkőzést játszottak. Szombaton és vasárnap Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban újabb nagyszabású kézilabda-tornára kerül sor. Itt rendezik meg az Országos Ifjúsági Bajnokság női és férfi területi döntőit, amelyen Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megye legjobb ifjúsági csapatai, valamint egy budapesti együttes küzd az országos döntőbe jutásért. Megyénket a női csoportban a DUTÉP SC gárdája, a férfiaknál a Kiskunhalasi AC-MEDOSZ együttese képviseli. A területi döntő résztvevői pénteken érkeznek Kecskemétre. A mérkőzések a kecskeméti Városi Sportcsarnokban szombaton reggel 8 órától egész napon át tartanak, majd vasárnap reggel 8 órától rendezik meg az utolsó fordulókat. Araszolgatva a középmezőny felé Meglehetősen kiélezett az idei bajnokság a labdarúgás második vonalában. Erre a legjellemzőbb, hogy a negyedik és a tizenötödik helyezett csapatot mindössze négy pont választja el a táblázaton, így az utóbbi időben nagyszerűen szereplő Bajai SK is csak araszolgatva közelíti meg az előtte álló vetélytársakat annak ellenére, hogy sorra nyeri a mérkőzéseit. Legutóbb a 22. sz. Volán hagyta el vesztesen a bajai pályát, s a Sugovica-parti szurkolók remélik, hogy nem történik ez másként vasárnap a Keszthely csapatával sem. Dr. Dunai János legénysége nem kápráztatja el híveit az utóbbi időben elért eredményeivel. A jó nevekből álló Balaton-parti gárda* — itt játszik többek között az élvonalat is megjárt Major, Földházi, Kanász, Csepregi és Rácz — jelenleg a 16. helyen tanyázik, 4 ponttal lemaradva a BSE-tól. Legutóbb döntetlenre mérkőzött hazai pályán a Diósgyőrrel. Az esélyek a pályaválasztó mellett szólnak, vagyis papíron a Baja aét pont várományosa. De a Keszthely mindig képes a váratlan megújhodásra, s ezzel kellemetlen meglepetést okozhat annak a csapatnak, amelynek játékosai egy mérettel nagyobb „mellényben” futnak ki a játéktérre. Szerencsére a BSE-ra nem jellemző a könnyelműsködés, hiszen a 22. sz. Volán ellen sem lazított a találkozó egyetlen percében sem. Szükségük is van a kék-sárgáknak a gólokra, hiszen negatív a gólkülönbségük. Két-három gólos győzelem esetén akár a tíz-tizenegyedik helyre is feljöhet a BSE a táblázaton. Háromesélyes összecsapások a területiben Amolyan csattanós vég várható a labdarúgás harmadik vonalában. A Bács-Kiskun megyei csapatokra meglehetősen nehéznek ígérkező összecsapások várnak. A Kecskeméti SC a DÉLÉP otthonába látogat, a KTE a Lajosmizsével játszik rangadót, Kiskunfélegyházán a 4. helyezett Békés vendégszerepel, a Miske pedig a Szarvas ellen mérkőzik idegenben. Az érdeklődés fókuszában, természetesen a KSC szegedi játéka szerepel. Kitűnik ez abból is, hogy jó néhányan jelentkeztek az egyesület által szervezett utazásra, amelynek célja a találkozó megtekintése. Sok múlhat ezen a kilencven percen, s nemcsak a két együttes számára sorsdöntő a végeredmény. Először is: mindkét gárda esélyes a feljutásra. Ha a DÉLÉP nyer, négypontos előnyt szerez,a KSC-vel, szemben fordított' esetben a kékfehérjék érik' utol ;a'Szegedieket' Az üldözőboly számára tulajdonképpen minden eredmény jó. Számukra az a kérdés: melyik együttes kerül lépéshátrányba? Nem kevés izgalmat tartogat a szurkolók és a játékosok számára a KTE—Lajosmizse találkozó. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a két csapat pillanatnyi helyezésétől függetlenül, rindiig érdekes kilencven percet vív, s gyakran születik teljesen váratlan eredmény a mérkőzés végén. A mostani összecsapás előtt is nagy merészség lenne jóslásokba bocsátkozni. Az idei eredménylista alapján természetesen a KTE a nagy esélyes, de a hírek szerint Bende József csapata nagyon készül. Hogy végül is ki nyeri a rangadót? A kérdésre vasárnap délután születik meg a válasz. A H. Kun Béla SE ezúttal is szombaton rendezi hazai mérkőzését az utóbbi időben nagyon feljavult Békéssel szemben. A HKBSE-nek két hete maradt az erőgyűjtésre — mint ismert, legutóbb a szövetség hibájából elmaradt a Lajosmizse elleni találkozó —, s a félegyházi szurkolók remélik, hogy a honvédcsapat ismét jógi fényében csillog az utolsó hazai erőpróbán. A forduló egyik nagy-nagy kérdése, hogy a Misfce lendülete kitart-e az idényzáróig? Ónodi Tamás csapata Szarvason lép pályára, az ellen az együttes ellen, amely az idén még nem kapott ki saját közönsége előtt. Ilyen előjelek után kevés az esélye az újoncnak a pontszerzésre. De hát a miskeiek okoztak már néhány vaskos meglepetést az idén ... Ifjú öklözök Baján A hétvégi sportműsort színesíti a ma Baján, l a Posta Sándor Sportcsarnokban sorra kerülő Magyarország— Csehszlovákia válogatott ifjúsági ökölvívó-mérkőzés, amelyet a MÖSZ és a Bajai Spartacus-Vízügy közösen rendez meg. Az összecsapásnak megyei vonatkozása lesz, sőt nem is egy. A csapat edzője, Balzsay Károly, a Kecskeméti SC vezetőedzője, a válogatottba elindítja a kék-fehérek tehetséges öklözői közül Feketét, Csikóst és Törököt, de ott lesz a korosztály legjobbjai között Konkoly is. A felnőtt I. osztályú csapatbajnokságban szereplő együttesek idegenben lépnek szorítóba. A KSC a második helyezett Tatabánya, a HKBSE az éllovas Honvéd otthonában küzd, valljuk be, kevés reménnyel. A pontszerzés mindkét csapat számára óriási sikernek számítana. Kosárlabda-rangadó Szombaton, újabb rangadómérkőzést játszik otthonában a Bajai SK férfi kosárlabdacsapata. Az ellenfél a ZTE együttese lesz, és a mérkőzésen ismét nagy érdeklődésre számíthatnak a rendezők. Legutóbb a Honvéd elleni találkozó alkalmával sokan be sem jutottak a Türr István-csarnokba, ahol pedig olyan nagy volt a zsúfoltság, hogy sokak valójában nem is láthatták a játékot. A BSE kosárlabda-szakosztályának vezetősége ezért úgy döntött, hogy a szombaton 16 órakor kezdődő mérkőzést a jóval nagyobb méretű dr. Posta Sándor Sportcsarnokban rendezik, így a bajai szurkolók nagy számban és kényelmesebb körülmények között biztathatják csapatukat. A női A-csoportban szereplő Kecskeméti SC együttese a Szekszárdi Dózsához utazik a hét végén. Király Sándor edző abban bízik, hogy mostanában idegenben jobban játszik az együttes, mint hazai környezetben. Ezt mutatja, hogy a hétközi edzőmérkőzésen Budapesten biztosan verték a Bp. Spartacus csapatát. Szekszárdon győzelmet várunk a KSC együttesétől. Az NB I. férfi B-csoport második helyén álló Kecskeméti SC vasárnap délután 16 órai kezdettel a rivális BSE csapatával mérkőzik. A fővárosi együttes jelenleg azonos pontszámmal áll a táblázaton a KSC mögött, s mindkét együttesnek egy-egy veresége van. A KSC csak akkor tarthatja meg előnyét, ha legyőzi a BSE-t. Egyéb mérkőzések, versenyek Kecskeméten, az Árpádvárosi Sportcsarnokban szombaton délután kerül sora DUTÉP SC—DÉLÉP SC NB I-es női röplabdamérkőzés visszavágójára. A Kecskeméti MÁV tekecsarnokában szombaton 9 órakor kezdődik a DUTÉP iSC—Gyula NB II-as férfimérkőzés, majd ezt követően női egyéni és páros tekebajnokságot rendez a városi tekeszövetség és a Kecskeméti MÁV. A hatvandobásos versenyen azok részvételét várják, akik 1984-ben a szakszövetség által rendezett nyilvános, vagy hivatalos mérkőzéseken nem szerepeltek. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában, népszerű nevén az Árpádvárosi Sportcsarnokban, szombaton délelőtt 10 órától a szülők, gyerekek, nevelők játékos sportvetélkedőjét rendezik meg. A Lánchíd utcai Általános Iskola tornacsarnokában a Hírös Tömegsport Egyesület rendez kispályás labdarúgótornát szombaton. A tornán utcák, terek, vállalatok, iskolák, alkalmilag alakult csapatai vehetnek részt. Aranyéremmel búcsúzni Kecskeméti Krisztina neve jól cseng az uszodák világában, a medencék partján. Az MHSZÉBKM Vízmű búvárúszója nyert már váltóban felnőtt és ifjúsági magyar bajnokságot, többszörös válogatott versenyző. A hét végén búcsúzni készül. No nem a versenyzéstől, hanem a fiatalabb korosztály bajnokságaitól. — Az utolsó országos ifjúsági bajnokságomra készülök. Jövőre a felnőttek között kell bizonyítanom. Eddig már több érmet nyertem az ifik között, de a dobogó legmagasabb fokára csak a váltó tagjaként állhattam fel. Szeretnék egyéni aranyéremmel búcsúzni... Kriszti ennek megfelelően készült az utóbbi időben. Reményeit táplálja, hogy legnagyobb vetélytársa, Fabó Éva nem lesz itt Kecskeméten, külföldön versenyez. — Heti tíz edzéssel készülünk. Nem mondom, hogy könnyű összeegyeztetni a tanulással a sportolást, de megéri. Felnőtt búvárúszóként szeretnék olyan eredményt elérni, amellyel eljuthatok a nagy külföldi versenyekre, s amellyel bekerülhetek a válogatottba is. Ha sikerülne aranyérmet nyernie a kecskeméti OB-n, az jó ajánlólevél lehetne a felnőttek között is. — rajtmár —j