Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-04 / 2. szám
Kétszáz évvel ezelőtt, 1f85. január 4-én született Jakob Grimm német nyelvész, író és irodalomtörténész, Wilhelm testvérével együtt a modern német filológiai kutatás megteremtője. Apjuk jogász volt. A két Grimm testvér együtt jelentette meg világhírű népmese-gyűjteményét, a Kinder-und Hausmarchen-t, (1812—15), valamint az ó- és középfelnémet irodalom több értékes darabját. A nagyszerű népmesegyűjtemény kiadása a Grimm-testvéreket a népi , nemzeti ideológiai programot hirdető heidelbergi romantikusokhoz kapcsolta. Bár a mesék végső nyelvi megformálása Jakob Grimm és testvére műve volt, szakemberek megállapították, hogy a gyűjtemény darabjai filológiai pontosságukkal is kitűnnek. Jakob Grimm elsősorban nyelvész volt; ilyen témájú munkái közül kiemelkedik a Német nyelvtan és A német nyelv története. 1852-ben kezdte öccsével a Német Szótár szerkesztését, melynek utolsó, 32. kötete 1961- ben látott napvilágot. Január 1-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: NYITOTT ABLAK. Bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Csáky Lajos grafikusművész kiállításának megnyitója 17 órakor. Megnyitja: dr. Sztrapák Ferenc, a Petőfi Népe főszerkesztője. Figyelem! Január 9-ig lehet jelentkezni gyerekeiknek 2 és fél évestől 12 éves korig a játékos lúdtalptomára. Egy tanfolyam 10 hetes, részvételi díja 230 forint. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óraikor. AZ UTOLSÓ TANGÓ PÁRIZSBAN. Csak 1* éven felülieknek. Sz., francia—olasz film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: GENGSZTEREK SOFŐRJE. Sz., mb., angol bűnügyi film. Otthon mozi: nincs előadás. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: VÉGTELEN GILISZTA. Stúdiómozi: 8 órakor: LOLA. Sz., BAJAfilm. Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél óraikor: LADY CHATTERLEY SZEREPTŐJE. Sz.. mb., francia— angol film. Központi mozi: tiki órakor: A PROFI. Sz.. mb., francia bűnügyi film. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: A KICSI kocsi Újra száguld, sz.. mb., amerikai filmvígjáték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: A FÉRFIKALAND Er .MARAD. Sz.. mb., csehszlovák filmvlejáték. tiszakécske Művelődésiház-mozi: 7 órakor: JAZZBOLONDOK. Szovjet film. HÍDFESTÉS BAJÁN Tavaly júliusban a Közlekedési Minisztérium Szegedi Közúti Igazgatósága és a MÁV Szegedi Igazgatósága közösen rendelte meg az encsi Siófa Termelőszövetkezet melléküzemének festőbírigádjától a bajai Duna-híd újrafestését. Amint az Jójárt János hídmérnöktől a közúti igazgatóság munkatársától megtudtuk, a festés azóta folyamatosan és zökkenőmentesen folyik. Általában hatzűz ember dolgozik a hagyományos módon beállványozott hídon: a meglevő felületről először szemcseszórós óvással eltávolítják a rozsdát és a meglevő festékmaradványokat. Ezután a míniumos alapot szürke TRINÁT-festékkel vonják be 50 négyzetméternyi felületen. •Az ötmillió forint értékű munkával a tervek szerint 1987 végére készülnek el. A hidegre fordult idő nem, de a magas páratartalmú napok némileg késleltetik a munkát — ezt azonban ez ideig mindig sikerült bepótolni. A festő brigád napi 20 percet kapott a forgalom szüneteltetésére, hogy a mindössze 40 centiméter szélességű állványzat mellé a munkához szükséges anyagokat elhelyezze. Az egynyomsávos hídon a forgalom mindössze ennyi ideig szünetel, menetrend szerint közlekednek a vonatok, közlekednek a járművek. —S— Vízerőmű a sarkvidéken Alig egy esztendővel ezelőtt adta az első áramot a Kolima Vízerőmű, amikor helyezték üzembe az első turbinát. Azóta már a második egység is megkezdte munkáját. Az építkezés kezdetén a felszerelést három és félezer kilométerről szállították ide. Mindössze négy hónapot vett igénybe . Kolimán az első vízerőműagigregátor helyének kiválása a gránittömbben és beszerelése a földalatti gépterembe, ami lehetővé tette az emberek védelmét a kegyetlen északi fagyoktól és szen Lektől. A Koliimai Vízerőmű mellett Szinegore város építését kezdték meg. Komfortos lakásokat, iskolákat, óvodákat, kereskedelmi központot, kórházat építettek. S ezt követően vették birtokba Kolimát, amelyre úgy tervezték, öt erőművet fognak építeni. Kolima energiája módot ad arra, hogy hasznosítsák a távoli Észak kincseit: a szenet, az ólmot, a wolframot, és más fémeket. Az egész ország segít abban a gyorsütemű építkezésben, amely fölött a komszomolisták vállaltak védnökséget. Az építési területeken 32 nemzetiség képviselői dolgoznak. A maguk nemében egyedülálló turbinákat a leningrádi fémipari gyárban készítették el. Ukrajna transzformátorokat szállít az erőműhöz, továbbá emelőrudakat, olajfinomító felszereléseket, Örményország kompresszorokat, hidroberendezéseket. Belorusszia, Kazahsztán és a balti köztársaságok vállalatai elektronikai berendezéseket szállítanak a vízerőmű részére. ifit Növények a gyógyszeripari feldolgozásra Hazánk az egyik legjelentősebb termelője Európában az úgynevezett olajtöknek, amelyet mindenekelőtt gyógyászati célra használnak föl. A növény érdekessége, hogy magját csak egészen vékony hártya veszi körül, ebben vannak az igen értékes gyógyászati hatóanyagok. Az olajtök magjából étkezési olajat is préselhetnek, továbbá a termés húsát takarmányozásra vagy ipari alkohol előállítására is felhasználhatják. Az Öntözési Kutató Intézet munkatársai új, időközben állami minősítéssel elismert fajtát állítottak elő, Kákás—-35 elnevezéssel. A növény magas hozammal fizet és viszonylag könnyen szaporítható. A gyógynövények közé sorolják a hazánkban régóta termesztett, hangzatos nevű sáfrányos szeklicét. A köhögéscsillapító teakeverékek egyik összetevője, s az élelmiszeriparban is fölhasználják. Külföldön is keresik, ám az exportigényekért egyelőre azért nem tudják kielégíteni, mert az eddig termesztett növény nehezen betakarítható. Levelei tüskések, ezért szedéséhez speciális védőöltözetre van szükség. A Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Intézetben nemesítették ki Pannónia néven a növény tüske nélküli változatát, amelynek termése is lényegesen nagyobb az eddiginél. A jó exportlehetőségek miatt hozzáláttak a köztermesztésre szintén engedélyezett növény gyors elszaporításához. fin ’ , ’ . { Használt gépek élelmiszergyártó szövetkezeteknek A SZÖVOSZ szövetkezeti élelmiszergyártó kisüzemek ellátását szervezi meg elfekvő berendezések, alkatrészek hasznosításával. Az Állatforgallmi és Húsipari Tröszt, a Sütőipari Műszaki Gazdasági Társaság, valamint a Kecskeméti Mezőgép Konzervipari Fővállalkozási Iroda használaton kívüli gépeiről jegyzéket állítottak össze, amelyeket eladnak termelőüzemeknek. összesen 100 millió forint értékben, több mint százféle gép, eszköz közül választhatnak máris a szövetkezeti üzemek. A vállalkozáshoz az adta az ötletet, hogy jó néhány élelmiszeripari nagyüzem még működőképes, ám kihasználatlan gépekkel, eszközökkel rendelkezik. Ebben az iparágban ugyanis a világpiachoz való igazodás megköveteli a gyors technológiai korszerűsítést, ezért a különbeni még használható gépek egy részét folyamatosan újakkal váltják fel. A kisebb szövetkezeti élelmiszergyártó üzemek azonban ezeket még jól kihasználhatják. Ezek az üzemek amúgy is gondban vannak, mivel a kisebb élelmiszeripri berendezések gyártása egyelőre megoldatlan, s ráadásul állandó alkatrészhiánnyal küzdenek. Gyakran a fejlesztésekhez is hiányoznak az eszközök. Éppen ezen a nehézségen enyhített a lista közreadása, a régebbi gépek értékesítése. A többi között húsipari bőrfejtő, szeletelő-, töltő- és aprítógépek, sütőipari zsemle, és skifliformázók, dagasztók, konzervipari gyümölcshámozók, hőkezelők szerepelnek a kínálatban. A műszakilag teljesen elavult, termelésre már alkalmatlan gépek fő darabjait alkatrészként hasznosítják, ezekről is központi kimutatást készített a SZÖVOSZ. VÁSÁRNAPTÁR Január 6-án, vasárnap Lajosmizsén lesz országos állat- és kirakodóvásár. Autóvásárra várják az érdeklődőket ezen a napon Kiskunhalason, Tiszakécskén, Cegléden, Szegeden és Szentesen. Megkérdeztük... Ezekben a napokban több bolt, üzlet leltározás miatt zárva tart. Milyen ütemterv, illetve előírás szerint végzik ezt a munkát a kereskedelmi egységek? A sokakat érdeklő kérdésre Ambrusné Pócsai Valéria, a kecskeméti Városi Tanács i kereskedelmi osztályvezetője válaszolt: — Valamennyi vállalatnak leltározási ütemterve van, ami annyira titkos, hogy az ellenőr is csak aznap tudja meg, hová kell mennie. A vagyonmegállapító „összeírást” az illetékesek előre tudják, sőt, bejelentési kötelezettséggel is tartoznak éppúgy, mint a szerződéses üzemeltetésű egységek. Egyébként ez utóbbiak „menetrendjébe” ,nem szólhatunk bele, ha a heti 42 órás nyitvatartásuk megvan. Valóban az év elején nagyon összejönnek a leltárak. Az viszont minden boltra kötelező, hogy a hozzá legközelebbi — hasonló árukat kínáló üzletnek jelezte a zárvatartás idejét, hogy arra a megszokottnál nagyobb készletet rendelhessen a napi cikkekből. Végezetül egy-két követésre méltó példát említek: a hunyadivárosi A1BC a leltározás idejére mozgóboltot üzemeltetett az aluljáró közelében lévő Konzumban pedig meghatározott időben — tejet és kenyeret árusítottak. Tehát van — lenne — megoldás arra, hogy minél kevesebbet bosszankodjanak a vevők. —pulai— Családi vállalkozás Az egyik esifi, miután harmadszor dolgoztam át családunk következő havi költségvetését, komoly elhatározásra jutottam, összehívtam hozzátartozóimat a konyhába, és közöltem velük, hogy nekünk is valamilyen vállalkozásba kell kezdeni. Értetlenül néztek rám, a feleségem szemében mintha aggódás tükröződött volna, de nem törődtem vele, és előadtam a tervemet. Te, szívem — fordultam felé — szerződéses üzemeltetésre öt évre bérbe veszed a konyhánkat. Csak arra vigyázz, hogy a versenytárgyaláson egyedüli jelentkező létedre ne srófold fel túl magasra a kikiáltási árat! A gyerekek gazdasági munkaközösséget alakítanak reggeli kakaónk és kiflink boltából való hazaszállítására, és a kutyánk sétáltatására. — Mire jó ez? — kérdezte fiam. — Hogy-hogy mire jó? Manapság a géemkáé a jövő, mi sem maradhatunk ki belőle! — Én eszemká-tag vagyok — vetette közbe hitvesem. — Ez nem elég? Elmondtam, hogy a nagymama ezután pótmama-szolgálat keretében fog a gyerekekre vigyázni, ha elmegyünk este valahová.— Eddig is pótmama voltam! — jegyezte meg anyósom. — Én meg butikot nyitok a garázsban. Azt még nem tudom, mit fogok árulni, de ez mellékes is. A lényeg az, hogy ma egy butik valóságos aranybánya. A Trabantunkkal pedig mint magántaxis fogom a családtagjaimat fuvarozni. Kiosztottam még a többi feladatot is. A feleségem bedolgozói tevékenység keretében tartja majd az elszakadt ruháinkat. A nagypapa alkalmi napszámosként dolgozik hobbikertünkben. A helyben szokásos napszámbért nyugdíjából kapja meg! Ezenkívül az egész család egy kisszövetkezetet alakít a következő hónapi fizetésig való fennmaradásra. Nem akarok dicsekedni, de remekül megy a családi vállalkozás! Jól üzemel a szerződéses konyha, bár a húsadagok kezdetben vészesen csökkentek, és a kiszolgálás színvonala is romlott. A felügyeleti szervhez (hozzám) érkezett**$panaszok kivizsgálása után azonban a helyzet rendeződött. Beváltotta a hozzáfűzött reményeinket a géemká, és a kisszövetkezet is. Csak egy dolgot nem értek, bárhogy töröm is a fejem. Ennek ellenére miért nincs több pénzünk . ..? —amik— HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1985. január 4., péntek Névnap: Titusz Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óa 6 perc Holdkelte: 13 óra 40 perc Holdnyugta: 5 óra 3 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti. Január 2-án a középhőmérséklet —5,0 (az ötvenéves átlag —1,4), a legmagasabb hőmérséklet —4,0 Celsiusfok volt. Csapadék nyomokbban hullott. Napsütés nem volt. Tegnap reggel 7 órakor a hőmérséklet —5,2, 13 óraikor —5,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet —6,1 fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1003,4 millibar — süllyedő — volt. Január 2-án Baján a középhőmérséklet —7,3, (az ötvenéves átlag —1,2), legmagasabb hőmérséklet —4,6 Cellsius-i fok volt, 0,5 órán át sütött a nap. Tegnap reggel 7 órakor a hőmérséklet —6,4, 13 órakor —5,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet —12,2 fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1004,9 millibar — süllyedő — volt. Orvosmeteorológia Újabb, friss sarkvidéki léghullámok tartanak Közép-Európa felé, s emiatt a Kárpát-medence időjárása a január elején szokásosnál kissé hidegebb marad. Az orvosmeteorológus szerint ezt az időszakot, az egészséges emberek — ha a szeles, hideg időnek megfelelően öltözködnek — megfázás nélkül vészelhetik át. Aki azonban érzékeny az erősebb lehűlésre, annak reumás, illetve légzőszervi panaszai lehetnek. Egy-egy frissebb légtömeg érkezésekor megnövekszik a balesetveszély. A szív-érrendszeri betegek állapota, közérzete egy-egy napon erősen rosszabbodhat. Ha lenne egy távcsövem... — IRODALMI MOZI. A jánoshalmi filmszínház előcsarnokában ízléses tárlókban mutatják be a nagyközségi könyvtárban kölcsönözhető irodalmi műveket. .Ugyanakkor a könyvtár pinceklubjában az iskolai tananyagokhoz kapcsolódó irodalmi ismeretterjesztő filmeket vetítenek rendszeresen. A tapasztalat szerint a „beszélő könyvtárat” látogató diákok könnyebben feldolgozzák a kötelező olvasmányokat. Kiemelkedő magyar Sikerrel zárult a Béke Színei elnevezésű nemzetközi gyermekrajzverseny, amelyet a Vietnami Képzőművészek Szövetsége és az ifjúsági szervezetek hirdettek meg. Huszonöt országból 2085 gyermekrajz érkezett a bíráló bizottsághoz, közöttük 62 hazánkból. A huszonöt első díj, vagyis aranyérem közül kilenccel magyar gyermekek rajzait jutalmazták. A díjnyertes rajzokból pénteken kiállítás nyílik Hanoii egyik nagy kiállítótermében, majd bemutatják őket Ho Si Minh-városban is. A győztesek díját a közeljövőben küldik el. — Mozdul a község. Városföldön a klubkönyvtár szervezésében januárban községi asztaliteniszbajnokság lesz, amelyre 12-ig bérlői jelentkezhet. Tizenharmadikán az iskoláskorúak mérik össze tudásukat, 20-án ifjúsági és felnőttverseny lesz, 27-én pedig a páros játszmákra kerül sor. Koszorúzás Lesznai Anna költő és ifjúsági regényíró születésének 100. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak sírjánál csütörtökön a Mező Imre úti temetőben. A költőnő sírjánál elhelyezték a megemlékezés koszorúit a Művelődési Minisztérium, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Hírek című folyóirat képviselői. — OMNIBUSZ-HÍR, Kecskemét egyik idegenforgalmi érdekességű nosztalgiajárművén, az omnibuszon az elmúlt esztendőben csaknem kétezren utaztak, főként külföldiek. Ebben az évben a hazánkba és megyénkbe látogató turistákon kívül városnéző omnibuszos túrákat is szerveznek gyerekeknek, felnőtteknek .i — Udvarias kalauzok. A MÁV Szegedi Igazgatósága tavaly meghirdette a Legudvariasabb jegyvizsgáló címért folyó versenyt. Az értékelésre a közelmúltban került sor. A megtisztelő címet Bács-Kiskun megyéből Nacsa Istvánná bajai és Tóth II. István kiskunfélegyházi jegyvizsgáló érdemelte ki. Példamutató munkájukért oklevelet és pénzjutalmat kaptak. — Mindennapos testnevelés a Országos ankét kezdődött tegnap mindennapos testnevelésről Szegeden. A kétnapos tanácskozást a Magyar Diáksport Tanács megbízásából a Csongrád megyei Tanács művelődési osztálya rendezte. Tizenhat megye általános iskolai szakfelügyelői, főhatóságok, ifjúsági társadalmi szervezetek képviselői vesznek részt a tapasztalatcserét szolgáló előadásokon, konzultációkon és egyéb programokon. A cél: széles körűen megismertetni a 60 Csongrád megyei általános iskolában már megvalósult mindennapos testnevelési foglalkozások tapasztalatait. (Straszer András felvétele) VIRÁGNYELV — Uram, vegyen rózsákat a kedves hölgynek. Hagyja a virágokat , beszélni ... — jól van, kérek egy szálat.• , — Csak egy szálat?! , — Elég az. A többi úgy ■ sem futna szóhoz! I — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, •hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefon, valamint a 26—216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból l] Munkatársunk — a negyedik oldalon megjelenő írásával — elkalauzolja az olvasót arra a kiállításra, s amelyet a kecskeméti Galériában Hegedűs 2 László munkáiból rendeztek. A tárlat szombattól látható. A könyvespolcra Hidas Antal: Visszatérek című verseskötetét ajánljuk. Az ötödik, hatodik oldalon közöljük a rádió és a televízió jövő. 5 PETŐFI NIÉPIi A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: * Dr. Sztrapák Ferenc • Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmk h •Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 48,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással i Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István