Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-24 / 120. szám

vel Nyolcvan év­­ ezelőtt, 1905. május 24-én született és 79 éves ko­rában, 1984- ben halt meg Mihail Solo­­hov Nobel-dí­­jas szovjet­orosz regényíró, elbeszélő.­­Parasztszülők gyermekeként if­jú korát doni kozák környezet­ben töltötte. Középiskolai tanul­mányait megszakítva, a polgár­háborúban fegyveresen küzdött a Don menti­­ fehérgárdista-ku­­lák ellenforradalmárok ellen. 1922 végén Moszkvában telepe­dett le, de néhány év múlva megvált a fővárostól, s élete vé­géig szülőföldjén élt. A polgár­­háború egy életre szóló élmény­­anyagot adott számára. A töb­bi között a két táborra oszló kozákságnak a szovjethatalom első éveiben fellángoló kímélet­len osztályharcát, gyilkos össze­csapását ábrázolják elbeszélései. 192^ben kezdett hozzá A csen­­dzslOon című nagyszabású re­gényéhez, amelyen másfél évti­zedig dolgozott. Maga a regény cselekménye tíz évet ölel fel, 1912-től 1922-ig. Alaptémája világháború, majd a polgárhábo­­­rú viharába került kozákság szenvedésekkel teli, kegyetlen próbatétele, ennek drámai képe. Nobel-díjjal és sok más magas kitüntetéssel elismert irodalmi munkássága hazánkban is jól is­mert; műveit sok­ tucatnyi ide­gen nyelvre is lefordították. • Vendég Kijevből A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanulóinak Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság tagcsoportja tegnap az iskolában vendégül látta Oleg Ivanovics Bolsevszkij kijevi történelemtanárt, aki­nek édesanyja a III. ukrán front katonájaként részt vett Kecskemét felszabadításában. Vera Jaszimovna Markovsz­­kaja a városban halt hősi ha­lált, sírján a gimnázium 1. D osztályának tanulói gon­dozzák. (Somos László felvétele) Oklevél az OTP-brigádnak Az Országos Takarékpénztár Bács-Kiskun megyei Igazgató­ságán működő Ybl Miklós szo­cialista brigád tagjai meghitt­a ünnepségen vettek részt tegnap kecskeméti székházban. nyolc éve együtt dolgozó brigád­A tagok Braun Valéria vezetésével örömmel vették át dr. Szendi Ist­vántól, az Országos Takarékpénz­tár vezérigazgató-helyettesétől a Vállalat Kiváló Brigádja okleve­let. Az eseményen jelen volt és felszólalt Németh Ferenc, a kecs­. A brigád tagjainak nagy sze­repe van a harminchat lakásos lajosmizsei társasház létrehozá­sában. keméti városi pártbizottság tit­kára és dr. Mező Mihály tanács­elnök. A munkaközösség annak ide­jén Katona József nevét viselte éveken keresztül. Jelenleg a vi­lágszerte ismert Ybl Miklós épí­tész emlékét igyekszik öregbíte­ni napi munkája során. A bri­gádtagok átlagéletkora 41 év. Kö­zülük csaknem mindenki csalá­dos, ugyanakkor egyikőjük sem mond le a közös együttlétek örö­meiről. Elsősorban a műszaki fej­lesztéssel és az új beruházások­ intézésével foglalkoznak. Mun­kájuk végzése közben nagy sze­repet szánnak az önművelésnek, önképzésnek. Dudás Ede, az OTP Bács-Kis­kun megyei igazgatója meleg sza­vakkal, elismeréssel nyilatkozott a brigádtagok munkájáról és ki­fejezte azt a reményét, hogy a jövőben a nagy művész — a név­adó — szellemében további sike­reket érnek majd el közös erő­feszítésekkel. ■ A MŰVÉSZ HAZATALÁLT Járitz Józsa kiállítása Eléggé köztudott már Bács- Kiskunban, hogy a Párizsban, Firenzében, Londonban és má­sutt egyaránt ismert művésznő, Járitz Józsa sok-sok hazai és kül­földi bemutatkozása után igazán a Duna—Tisza közén érzi otthon magát. Harminc éven keresztül Párizsban élt és alkotott, majd évtizedeken át nyaranta Kiskun­ma­jsán festette a magyar parasz­ti világot, az itt élő embereket, a dolgos hétköznapokat. Érthetően egyre inkább ide kívánkozik, eh­hez a számára kedves tájhoz.­ Öt­ven festményét már előzőleg örök­re felajánlotta Majsának, a má­sik félszáz művét pedig kemétnek ajándékozta, s E Kecs­két adományból­­ válogattak a rende­zők egy remekbeszabott kiállítást az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont emeleti bemutatótermében. A tárlatot tegnap délután fél négykor­­ Szabó Attila, a megyei tanács művelődési osztályveze­tője nyitotta meg. Egyebek mel­lett­­ hangsúlyozta, hogy Járitz Józsa alkotásain a­ ritmus csodá­ja mindenkor jelen van. „Aki vé­­­­gignézi ezeket a képeket — mon­dotta —, az elé gazdag, és színes világkép tárulkozik ki. Feltű­nik minden vásznán a zeneiség és a­­ ritmusgazdagság.” A to­vábbiakban méltatta, hogy Já­ritz Józsa, m­­int korábban , Ko­­necsni György, felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény adományozá­sával azt adta vissza Kiskunmaj­­sa lakóinak, a környék emberei­nek, amit az itt élőktől élmé­nyekben kapott.­ ­ Ó A művésznő jelen volt a tárlat megnyitásán. Megyénk az országos sajtóban Népszava, május 23-i szám: Deák András: Ki a főnöke a ta­nácselnöknek? (Interjú Cseh Miklóssal, Helvécia tanácselnöké­vel.) — A nagybaracskai fotográfiai alkotótelep kiállítása Jó­zsefvárosban. (Kép és aláírás.) Közgazdasági Szemle, 5. szám: Romány Pál: A magyar me­zőgazdaság 40 éve. — Maglódi László: A mezőgazdasági szak­­szövetkezetek jelene és jövője. (A szerző a kiskunmajsai Jó­­náthán Tsz elnökhelyettese.) Gyermekünk, 5. szám: Tőle tanultam. Dr. Gajdócsy István, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnöke. (Régi, kedves tanárára em­lékezik a tanácselnök.) Magyar Mezőgazdaság, 21. szám: Orbán András: Meghozza az eredményt is. (A vaskúti Bácska Tsz számítógépes adatfel­dolgozásáról.) — Szirmai Péter: Növénytermesztőgépész-ver­seny. (Első helyezett: Jakus Tibor, a jánoshalmi mezőgazdasági szakmunkásképző intézet tanulója.) Kistenyésztők Lapja, 5. szám: Oláh János: Célszerűtlen ren­delkezés. (A Bács-Kiskun megyei Zöldért Vállalat osztályveze­tője a gyógyszeres premixek új forgalmazási rendjéről ír.) Évadzáró társulati ülés Tegnap délután a kecs­keméti Katona József Szín­házban évadzáró társulati ülésen summázta Gyurkó László igazgató az elmúlt szezon tapasztalatait, vázolta a jövőre vonatkozó­­ elképzeléseket. A társulati ülésen felszólalt dr. Gajdó­­csi István, a megyei tanács elnöke, aki a megyei és a városi pártbizottság, vala­mint a két tanács nevében arról beszélt, hogy a kö­zönség jó színházat szeret­ne Kecskeméten, s Bács- Kiskunban­­ban fölidézte Hozzászólása­azokat az eredményeket, amelyeket a megye produkált a művelődés, az oktatás, köz­­a kultúra területén. Külön hangsúlyozta, mekkora szükség van a művészeti műhelyekre, amelyek közül a legnagyobb éppen a szín­ház. A hagyományokhoz hí­ven a művészek az évadzá­ró társulati ülésen adták le voksukat az évad legjobb színészére, aki az idén Réti Erika lett. — OK AZ ALKOHOL. A solti művelődési házban mától május 30-ig látható az a kiállítás, amelyet a Kalocsai Városi Rendőrka­pitánysággal közösen­ ren­dezett az intézet. Ok az al­kohol címmel. FELHÍVÁS Amatőr zenekarok találkozója Az Erdei Ferenc Művelődési Központban június 9-én rendezik meg az amatőr pop-, jazz-­és rock­együttesek megyei találkozóját, melyen az ORI-engedéllyel még nem rendelkező zenekarok és szó­listák vehetnek részt. A találkozó célja, hogy módszertani tapasztalatcserére, szakmai jellegű se­gítségre teremtsen lehetőséget a zenészeknek, s hogy az amatőr együtteseket jobban megismer­hesse a nagyközönség. Az együttesek — százforintos nevezési díj ellenében — június elsejéig jelentkezhetnek a talál­kozóra (jelentkezési lap és csekk a művelődési központ informá­ciójánál kapható). A kézi hang­szereket kivéve minden más fel­szerelést a rendezők adnak a pro­dukciókhoz. Valamennyi zenekar, illetve szólista 15 perc műsoridőt kap. Az előadásra szánt számok szö­vegét mellékelni kell a jelentke­zési laphoz. A Magyar Rádió, a Hanglemezgyártó Vállalat és az OSZK szakembereiből álló zsűri általános esztétikai elvek alapján értékeli a produkciókat (zenei kompozíció és összhang, hang­szertudás, megjelenés stb.). A fellépések sorrendjét sorsolással döntik majd el. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Gyermekbalesetek Május 22-én Felsőszentivánon Kébők Béla 13, és Petrekovics Éva 8 éves helyi lakosok kerékpárral közlekedtek, s egymásnak ütköz­tek. Emiatt a kislány áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és nekiütközött egy vele szem­ben szabályosan közlekedő pót­kocsis tehergépkocsinak. Petre­kovics Éva súlyos sérülést szen­vedett. Ugyanezen a napon Solton, Majláth Lóránt 9 éves­, szikszói lakos körültekintés nélkül akart átszaladni az úttesten, és neki­ütközött egy szabályosan közle­kedő személygépkocsinak. A gyermek­ súlyosan megsérült. XíwXw.wX Május 24-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Nincs előadás. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 6 órakor. FLASHDANCE. sz., ze­nés amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SORTŰZ EGY FEKETE BIVALYÉRT. Sz., magyar film. Otthon mozi: Nincs előadás. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: SZARVACSKA-MANÓCSKA. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: SEGÍTSÉG, FELSZARVAZ­TAK. Sz., mb., olasz film. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: MADONNA, MILYEN CSENDES AZ ESTE. Sz., olasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: ÖRÜLT RÓMAI VAKÁCIÓ. Sz., mb., olasz vígjáték. TISZAKÉCSKE Művelődésiház-mozi: 8 órakor: SZA­BADLÁBON VELENCÉBEN. Sz., mb., olasz—francia film. HÍREK • HÍREK KERESKEDŐI MAGATARTÁS Alaposan összejöttek a dolgaim, ráadásul váratlan vendégem érkezett, és terven felül be kellett vásárolnom ételt, italt. Utolsó perc . . . hivatalban köl­csönkért reklámszatyor .. . irány a legközelebbi üzlet... A „táska" annyira megtelt, hogy a fülei az első megemelésre leszakadtak. Az üvegek csöröm­pölésénél, a kifolyt nedűnél jobban idegesített, hogy siettem, és kezdhettem újra a vásárlást. „Szerszámokat" kértem a pénztárostól, hogy legalább vala­mennyire megszüntessem az egyébként csúcsidőben okozott csatateret­. Erre a hölgy olyasmit mondott, hogy ,»hagyja csak, már jön a kolléganő, majd mi megcsináljuk .. ." Együttérző pillantásai valamelyest megnyugtattak, gyorsan kaptam egy jobb szatyrot is, amely elbírta az újbóli vásárlás terhét. Ez is egyfajta kereskedői magatartás, amelyet egyébként Kecskeméten, a Széchenyi téri ABC-áruházban tanúsítottak. p. s. NAPTÁR 1985. május 24., péntek Névnap: Eszter Napkelte: 4 óra 57 perc Napnyugta: 20 óra 25 perc. Holdkelte: 8 óra 08 perc Holdnyugta: 0 óra 54 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti. Május 22-én Kecskeméten a közép­hőmérséklet 18 (az 50 éves átlag 16,4), a legmagasabb hőmérséklet 22,2 Cel­­sius-fok volt, a nap 5 órán át sütött és 7,2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 13,8, 14 óra­kor 19,4 Celsius-fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 11,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1008,2 millibar (emelkedő) volt. Május 22-én Baján a középhőmér­séklet 17,8 (az 50 éves átlag 17), a legmagasabb hőmérséklet 22,7 Cel­­sius-fok volt, a nap 7,4 órán át sü­tött és 2,9 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 13,6, 14 órakor 23 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,5 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1008,9 millibar (emelkedő) volt. — GONDOLAT-JUBILEUM. A Gondolat, a KMP első legális irodalmi, elméleti­­ folyóirata megjelenésének 50. évfordulója alkalmából tudományos konfe­renciát rendeztek tegnap, a Pe­tőfi Irodalmi Múzeumban. A ta­nácskozáson irodalmárok és párttörténészek elevenítették fel az 1935 januárjában indult, és 1937-ben — Vértes György szer­kesztő letartóztatása után a megszűnt orgánum történetét és jelentőségét. A Gondolat jubileu­ma alkalmából kamarakiállítást is nyitottak a múzeumban. A tárlaton fotók, dokumentumok, valamint a folyóirat egyes szá­mai nyújtanak áttekintést a lap három évfolyamáról, az orgánum történetéről. — Égési konferencia kezdődött tegnap Győrött, a Magyar Trau­­matológus Társaság égéssebészeti és a Magyar Sebészeti Társaság plasztikai sebészeti szakosztálya rendezésében.­ A kétnapos tanács­kozáson mintegy százötven hazai, és tizenöt országból csaknem negyven külföldi szakember vesz részt. A konferencián beszámol­nak a tudományos kutatások leg­frissebb eredményeiről és az el­méleti felismerések gyakorlati al­kalmazásának lehetőségeiről. — TÁRSADALMI SEGÍTSÉG. A szegedi egészségügyi intézmé­nyek vezetőinek tegnap délutáni tájékoztatása szerint Nagykovács Sándorné és a négyesikrek a kö­rülményekhez képest jól vannak. A megnövekedett család életkö­rülményeinek javítását több in­tézmény, vállalat segíti. A jelen­leg albérletben lakó Nagyková­csinak soron kívül juttatnak megfelelő nagyságú tanácsi la­kást. A városi tanács, valamint a szülők munkaadói intézkedtek mintegy harmincezer forint gyors­segély kiutalásáról. — Útlezárás: az Észak- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vál­lalat értesíti a lakosságot, hogy vízvezeték-építés miatt a Vaspá­lya utcát május 27-től június 10-ig lezárja. A fenti időszakra java­solt útvonal: Kerkápoly utca, Semmelweis utca, Márvány utca. (1076) Elhunyt Petrik István Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, május 22-én elhunyt Petrik István, aki 1957-től 1971-ig volt a Hazafias Népfront bajai városi bizottságá­nak titkára. Temetése ma, pénte­ken délután három órakor­­ lesz Baján, a köztemetőben. — Vásárnaptár. Május 26-án, vasárnap Kalocsán rendeznek országos állat, és kirakodóvásárt, továbbá autóvásárt. Kecskeméten szintén autóvásárra várják va­sárnap az érdeklődőket. A jövő héten csütörtökön — május 30-án — Mélykúton és Jászszentlászlón lesz országos állat- és kirakodó­­vásár. — HUMORPÓDIUM középis­kolásoknak. A kalocsai Helyőr­ségi Művelődési Otthon a városi KISZ-bizottsággal közösen szer­vezett humorpódium sorozatá­nak legközelebbi vendége Nagy Bandó András és Dinnyés József. A középiskolásokat május 28-án fél öttől várják a helyőrségi mű­velődési­­ intézményben. Minőséghibás hajfestékek A Kereskedelmi Minőségel­lenőrző Intézet az importáló DÉL­­KER Vállalat megbízásából meg­vizsgálta a bolgár Anette hajfestékek gyártmányú minőségét. Megállapította, hogy a 13-as hamvasszőke­ és a 16-os platina­­szőke festékek minősége nem fe­lel meg a tanúsítottnak. A minő­séghibás festékek a hajat szőke helyett szürkére vagy feketére festik, emiatt azok rendeltetéssze­rű használatra alkalmatlanok. Ezért a KERMI a 13-as és 16-os jelzésű Anette hajfestékek továb­bi árusítását megtiltotta. Az in­tézet felhívja a forgalmazó keres­kedelmi vállalatokat, hogy a rossz minőségű hajfestékek áru­sítását haladéktalanul szüntes­sék meg. A vásárlókat reklamá­ció esetén a termékek minőségé­nek ellenőriztetése nélkül kár­talanítani kell. PÖRKÖLT — Mondja főúr, maguk­nál ez egy adag? — Nem, vendég úr: • ez egy pörkölt. Kamillát telepítenek Gyógynövénytermelő szakcso­port alakult a Kecskeméti Alföld Szakszövetkezetben. Vállalkozá­suk egyedi­ gyógyfüvek termesz­tésére és gyűjtésére társultak. Ti­zennégy hektáron már mályvát, citromfüvet, liget szépét termel­nek, ugyanakkor megkezdik az orvosi székfű mesterséges tele­pítését is. A keresett kamilla ugyanis az utóbbi években ki­pusztult a szikes mezőkről, most szakemberek bevonásával magot gyűjtenek az újratelepítéshez. Elszaporítják a szappangyökeret is, amelynek a föld alatti ré­sze gyógyszer-alapanyag és ke­veréke a gyógyteáknak. Ősszel pe­dig a vadon termő drognövénye­ket gyűjtik, köztük a borókama­got is. —■ Szerkesztőségi Ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítá­sok, információk közölhe­tők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os te­lexszámon. í Holnapi lapszámunkból] Soltvadkerti diáksikerek,­­ A keceli gyermekvers-köl­tő, Kitüntetett úttörőcsapa­tok, Kulturális munka és vándortábor — e néhány címet a holnapi lapszámunk 1­4. oldaláról idéztük. Ezút­tal a Művelődés—Irodalom —Művészet oldala Gyer­meknap 1985 rímet viseli — köszöntve a legfiatalabb nemzedéket. Az 5., 6. olda­­­­lon a rádió és televízió jö­vő heti műsorát közöljük. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6<M1 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bml­ h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 189,— Ft. félévre: 298,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, KUlsó-Szegedi út 6. 6601 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—3S94

Next