Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-15 / 242. szám
VENDÉGÜNK VOLT Leonyid Mihajlovics Miljajev — Szívesen beszélgetne veled a tábornok elvtárs — közölte tavaly szeptemberben az adleri repülőtér várótermében üdülőcsoportunk tolmácsa. — Velem? — Szóba elegyedtünk a velünk együtt a menetrendszerű járatra várakozó idős férfival, aki rögtön tudatta, hogy Magyarországon is harcolt a második világháborúban. Járt Pécsett, Szekszárdon, Kecskeméten, Győrben. A többiek fővárosiak, tiszántúliak, te félig dunántúli, félig kecskeméti vagy. A díszegyenruhás vezérőrnagy örömmel újságolta: nemrégiben kapott kiadványokat dr. Kőrös Gáspártól, a városi pártbizottság — akkori — első titkárától. Ezekből is tudja, hogy milyen sokat változott Kecskemét az utóbbi évtizedekben. Az 52. hadosztály parancsnokaként harcolt 1944 őszén a Duna—Tisza közén, részt vett Kecskemét felszabadításában is. „Viszontlátásra", a kellemes repülőút után így búcsúztunk Moszkvában, őt Plovdivban várták díszünnepségre, mi hazautaztunk. Magam sem gondoltam, hogy ilyen gyorsan találkozunk. Üzenet várt a minap. Délután menjek a kecskeméti Fémmunkásgyárba és készítsek interjút Leonyid Mihajlovics Miljajevvel. A tábornok is meglepődött, amikor néhány pillanatnyi gondolkodás után fölismert. Gyorsan is olyan jó megállapítottuk, hogy időt fogott ki magyarországi látogatásához, mint mi a Fekete-tenger partján. Szüleiről, életéről kérdeztem. — Tambovban születtem. 1918-ban költöztünk át Szaratovba. Apám eredetileg kőkereskedősegéd volt. 1918- ban a belső karhatalomhoz került, a földgázvárosba helyezték. 1928-ban vonultam be a hadseregbe. Négy évi szünetelést leszámítva 1957-ig szolgáltam. — Hol kezdte a második világháborút? — Odesszában. Már 1941. június 22-én délután. Ejtőernyős egységet dobtak le a németek a tüzérségi gyakorlótérre. A közeli német kolónia támogatására számítottak, nem alaptalanul. Mintegy százan voltak. A helyőrség a nyári táborban tartózkodott. Avatásra váró növendékekből kialakított századommal támadtuk meg az ellenséget. Már félig-meddig beásták magukat. Sikerült viszonylag kis áldozattal megadásra késztetni, megsemmisíteni a betolakodókat. Egységemből mindenki életben maradt, sajnos jó néhány sebesült kórházba kellett szállítani. — Mikor fejezte be a harcot? — napig Európában a legutolsó harcoltam. Prágában ünnepeltem a németek legyőzését. Hat ország — Lengyelország, Románia, Bulgária, Jugoszlávia, Magyarország, Csehszlovákia — felszabadításában vettem részt. Hadosztályunk megkapta a sumeni elnevezés használatának jogát, engem két városban is díszpolgárrá választottak. Számomra a Csendes-óceánnál értek véget a csaták, mert hadosztályunkat bevetették a japánok elleni háborúban is. — Megsebesült? — Többször is. Legutoljára Brünn főterén, szilánkoktól. — Mikor volt a legnehezebb helyzetben? — 1944 őszén, Nisnél. A frontvonal mögött rekedt csetnikek fogságába estem. A velem lévő hírparancsnok segítségével sikerült saját egységeinktől tüzet kérni magunkra, így értették meg a fasiszták, hogy nincs reményük. Megadták magukat. — Hol lépett Magyarország földjére? — Baranya megyében. Előtte rettenetesen véres harcokat vívtunk a Duna mentén. Illők várának elfoglalásáért Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki a hadosztályt. Ezernél több harcosunkat temettük el. Kétszer ennyi sebesültünk volt. A németek csak gyenge utóvédharcokat folytattak Pécs környékén. Szekszárd elfoglalása után először Székesfehérvár felé irányították egységünket, de rövidesen Kecskemétet jelölték meg támadási célként. A hadosztály a II. és a III. Ukrán Front harcolt, ezért a találkozásánál függően változott feladatoktól alárendeltsége. Nem emlékszem rá — régen volt —, hogy hol keltünk át a Dunán. — Voltak-e súlyosabb veszteségeik? — Az átkelés közben német repülők támadták kat. Itt a síkságon csapataingyorsan haladtunk. Földutakon tört előre lövészhadosztályunk. Három—négy nap alatt értünk Kecskemét térségébe. A városból nem sokat láttam. Csak a központban voltak harcok. Egységünk zöme megkerülte a néptelen települést, úgy haladt tovább északkeleti irányba. — Fölismerte-e a régen látott épületeket, utcákat, tereket? — Ez a Kecskemét nem az a Kecskemét. Gyönyörű város. Zsúfoltak a kirakatok. A magyarok szeretnek, tudnak dolgozni. Megnőtt ez az ország. Megnőttek a faluk, városok. Sok a turista, sok az a átmenő utas, jól él a nép. Sok a virág, a zöld, szépek a házak. Sok ország irigyelheti a magyarokat. Igaz, megdolgoztak ezért. — Merre járt, hazánkban? — Meghívóim, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjának vezetői gazdag programot állítottak össze. Vázsonyi Miklós volt a házigazdám, útikalauzom. Megyei és városi pártvezetők fogadtak Pécsett, Szekszárdon, Győrött. Sajnálom, hogy a fehérvári Ikarus-gyár nem tette lehetővé elismerésem személyes tolmácsolását. A magyar turisták is tudják: Szocsiban — ahol 28 éve élek — Ikarusz autóbuszok bonyolítják le a helyi forgalmat, nagyszerűen. Voltam Győrben — ennek felszabadításában is részt vettem — és természetesen alaposan körülnéztem Kecskeméten. Mindenütt barátságosan fogadtak, gondozottak a szovjet hősi emlékművek. Minderről beszámolok odahaza, ahol elnökségi tagja vagyok a háborús veteránok szocsi szervezetének. Nagy örömmel találkoztam a Fémmunkásnál dolgozó szocialista brigádvezetőkkel. Megtiszteltetésnek tekintem, hogy fogadott Romány Pál elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára. — Köszönöm a beszélgetést kedves Miljajev elvtárs. Ismét júl búcsúzom: viszontlátásra.az— Bízom benne, hogy személyesen is meggyőződhetek további fejlődésükről. Mondjuk, tíz év múlva, az ország felszabadulásának félévszázados évfordulóján. Akkor leszek kilencvenéves. — Annál inkább! Heltai Nándor PUSZTASZENTTORNYÁTÓL KIMLÉIG A falusi színjátszók találkozója Lassan száz éve lesz, hogy egy európai műveltségű Békés megyei író és földbirtokos téli és nyári színházat épített kastélyának parkjában, s dohánytermesztő kétkezi munkásokból szervezett színtársulatával Shakespeare-t, Moliére-t, görög klasszikusokat mutatott be pesti és külföldi úri vendégekből meg környékbeli parasztokból verbuválódó hálás közönségnek. Justh Zsigmond parasztszínháza messzire ható jelképpé vált — s szerencsére nem is maradt követők nélkül a magyar művelődés történetében. És ha a pusztaszenttoronyi Körszínházhoz mérhető emberfeletti vállalkozásról nem is hallottunk a Justhot követő száz esztendőben, itt-ott mindig fölbukkant egy-egy ihletett és sugárzó akaratú személyiség, aki több-kevesebb ideig művészi magaslatokat tudott ostromolni a köznapiság fölé emelkedés örömét megízlelő ifjak, gyerekek vagy éppen meglett emberek körében. Jóllehet a mai mecénások fontolgatóbbak — s talán szegényebbek is a boldog emlékű Justh Zsigmond úrnál —, ha rendezői szándék és szereplési vágy egymásra talál, a legtöbb faluban fedél is kerül az elszántabb csoportok feje fölé. Szerencsés esetben még az igényes művészi munka egyéb feltételeire is áldoz valaki (s talán tudja is a zsebbe nyúló üzem, szövetkezet, tanács vagy gyáregység, hogy nem annyira áldozat, mint inkább beruházás minden fillér, amelyet a lakóhelyi közösségi művelődési lehetőségek gazdagítására fordítanak). 1983 májusában a TOT, a SZÖVOSZ, a Népművelési Intézet és a Győr-Sopron Megyei Művelődési Központ megrendezte a falusi színjátszók országos találkozóját. Jelentős esemény volt ez azért is, mert — eltérően a többi társadalmi réteget képviselő művészeti csoportoktól — tíz éve nem találkoztak országos fórumon a falusi színjátszók. A scimlei rendezvény mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy eltérő színvonalon és sokféle változatban bár, de él és közönségre talál falvainkban az amatőr művészetnek ez az ága. A rendező szervek 1986 májusára ismét meghirdetik az országos találkozót. Ennek szervezési elve — hasonlóan a korábbiéhoz — nem felfutásos rendszerű, azaz nem kényszeríti egymással való versengésre a csoportokat. A részvételre pályázó produkciókat megyei és országos tájékozottságú szakemberekből álló zsűri tekinti meg, s a legérdekesebb, legjellegzetesebb vagy éppen a legvitathatóbb előadásokat hívja meg Kunlére. Pályázhat a részvételre minden rendszeresen működő falusi együttes az amatőr színjátszás bármely műfajával (drámai játék, komédia, tragédia, vígjáték, vásári és népi komédia, szerkesztett műsor vagy hagyományőrző népi játék). Az előadások időtartama nem haladhatja meg a 60 percet, a szereplők száma pedig a 20 főt. A pályázatokat a megyei művelődési központokba kell benyújtani 1985. november 15-ig. A megyei találkozóknak vagy helyi bemutatóiknak március 1-ig kell lezajlaniuk. Kiugró teljesítménnyel a seimlei találkozón kívül a kazincbarcikai országos fesztiválra is el lehet jutni. A szervezőik maguk is tudják: fájdalmas pontja a részvételi feltételeknek a korlátozott létszám — és főleg az időtartam. Ezt a szigort az 1983-as tapasztalatok diktálják. A találkozó időtartamába ugyanis nem férnek bele a hosszabb előadások, a novákpusztai kastély befogadó- és kiszolgálóképessége is véges. A nyolcvani hármas szakmai tanácskozáson így fogalmazódott meg a kérdés: vagy meg kell növelni a találkozó időtartamát (és a vendégfogadási lehetőségeket), vagy csökkenteni a meghívandó csoportok számát. Az egyik megoldás nehéz, a másik fájdalmas. A viszonylag legjárhatóbb utat a fentiekben jelzett korlátozások jelentik. Ezek azonban azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a rendezők — a zsűri sugallatára vagy azt megelőzve — egész estét betöltő produkcióikat próbálják egyórányira csonkítani — s bizonyos esetekben talán még szereplők is kimaradnak (egyszer és mindenkorra!) az együttesből. Remek alkalom — mondhatni országos ügy — a jövő májusi találkozó, ám sok mindent meg kell fontolniuk addig a szervezőknek és a pályázóknak egyaránt. Talán az is kiderül még, hogy nem e kényszerű csonkítás az egyetlen megoldás. T. I. GYERMEKÉVEK-GYERMEKÉLET Úttörőcsapatot alakítottak Nevezetes esemény színhelye volt az elmúlt napokban a kalocsai Állami Fiúnevelő Intézet: megalakították a Csupó Imre Úttörőcsapatot. A mozgalom negyvenedik évfordulóján az intézetben élő negyven fiú kiérdemelte, hogy a továbbiakban egy újfajtás közösségben is együtt legyenek. A hagyományos forma helyett inkább az úttörőgárdák szervezését választották: honvéd-, tűzoltó-, közlekedési és egészségügyi egységeket alakítottak. Baksa László tanár vállalta a csapatvezetői tisztet.Beszélgetőtársaim, hat fiú elmondja, hogy miért kérte felvételét a csapatba. — Háromszázhúszan élünk az intézetben, valamennyien állami gondozottak vagyunk. Itt járunk iskolába, szakmunkásképzőbe. Én nagyon szeretem a kismotorokat, ezért igyekeztem minden kitűzött feladatot teljesíteni, hogy tagja lehessek a közlekedési gárdának — meséli Juhász Zsolt, aki szobafestőnek készül, és a csapat megalakításának napján jutalomkkimenőt kapott. Csapatvezetője elmondta róla, hogy az intézet kertjében Zsolt kiemelkedő szorgalommal dolgozik. Harcos Zsolt a honvédgárda tagja. Miért kérte ide a felvételét? — Engem vonz a katonai pálya. Érdekel minden, ami a honvédséggel kapcsolatos! Ugyancsak a honvédgárda tagja Petrovics Illés. A többiek biztatják: mondd el a filmezést... ! — Egy hónapig Szegeden filmeztem. Egy Avala nevű indián fiút játszottam. De nem színész szeretnék lenni, hanem rendőr. Azért fogok mindent megtenni, hogy egyszer a rendőrség kötelékébe léphessek. Talán felvettek volna a közlekedési gárdába, de én ezt érzem közelebb a rendőri pályához. Illés iskolatitkár. Szeptemberi szorgalmát 4-esre minősítették. Tanárai igazi közösségi embernek jellemzik, külön kiemelve segítőkészségét. — Minden alkalmat megragadok, hogy gyógyítással foglalkozzam — mondja Szabó Laci, — mert állatorvos szeretnék lenni. Lehet, hogy nehezen fogok célbaérni, de végig akarom csinálni. — Én híradástechnikusnak készülök — avat be terveibe Kozma András —, ezért a közlekedési gárdába léptem be. Az intézetből hárman járhatunk számítástechnika szakkörre a városba, az egyik én vagyok. András kedvenc tárgya a fizika. Beszélgetésünk napján kapott szaktanári dicséretet. A tűzoltógárda parancsnoka Famzók József. Joggal pályázhat sportbalbérokra, mert a korosztályának megfelelő versenyeken birkózásban folyamatosan kiválóan szerepel. A területi versenyen Szegeden ötödik helyen végzett, de volt már országos második helyezett is. És legutóbb első lett a mezei futásban, kétezer méteren. A gárdisták elmondják, hogy az intézetnek 18 ezer kötetes könyvtára van. Valamennyien szeretnek olvasni, önkormányzatuk életrehívásában sokat segített Czár Margit tanárnő és András Miklós igazgató. Az intézetben élénk a kulturális élet: tartottak szavaló-, ének-, mesemondó és olvasásversenyt is. Járt náluk Bálint András, Bujtor István, Papp László és Gordon Zsuzsa . .. És beszélnek a Kertről, aminek művelése valamennyiük feladata. Szólnak a Boltról, ahol az áfésztől kapott termékeiket kínálják. Megtudom, hogy az elmúlt napokban meghirdették a gárdák közötti sakkversenyt. Nem az a fontos, kié lesz az elsőség, az igazi célt Zsolt fogalmazza meg: az a lényeg, hogy minél átfogóbb műveltséget szerezzünk ...! sei— • Vörös nyakkendőt kap Farkas Sándor, a fiúnevelő intézet honvédgárdistája. (Klima Győző felvétele.) így élnek a LÁNG szerkesztői A jánoshalmi úttörőcsapat tagjai mondhatják magukénak a megye egyik legrangosabb, legrégibb úttörőlapját, a LÁNG-ot. Az ifjú riporterpalántákkal Lusztig József, lapunk megbecsült tudósítója foglalkozik. — 1972-ben alakítottuk meg a riporterszakkört, amikor Józsi bácsi elvállalta a vezetését. Rendszeresen járunk hozzá, megbeszéljük a témákat. Megírjuk, és együtt javítjuk ki a cikkeket. Petrovics Szilvia, Binszki Csaba, Kernya Andrea, Kóczó Henriett, Maráczi Mónika, Gáspár Róbert, Ceglédi Zsolt és Lusztig Józsi bácsi a beszélgetőpartnerem A gyerekek közül — természetesen — többen készülnek újságírónak, néhányan viszont csak érdekesnek ítélik a szakkörben végzett munkát, és úgy látják, az általános iskola befejezésekor elbúcsúznak majd ettől a tevékenységtől. Válaszaikból összeáll a kép: ki miért érzi fontosnak, hogy éppen ebben a szakkörben fejlessze képességeit? — Sokat javult a fogalmazási készségem, mióta tudósításokat írok. —Nagyon szeretem a magyarórát, mert sok, számomra fontos dolgot tanulunk. Ott hallottam először, hogy mindig kell újságot olvasni, tudni, mi van a világban, és nálunk, itthon. Ezért örülök, hogy most nemcsak olvasok újságot, hanem egy-egy tudósítást íróik is, és a társaim elolvassák. — A ÍLÁNG újság azért jó, mert akik utánunk járnak majd ebbe az iskolába, látják, olvassák, mi volt számunkra fontos, miről írtunk ... — Az a jó, hogy megtanuljuk komolyan venni az elvállalt feladatokat. Józsi bácsit csak egyszer lehet becsapni..., mert elvárja tőlünk, és most már mi is egymástól, hogy amit elvállalunk, azt pontosan elvégezzük. Persze eleinte nem megy minden jól, de itt megtanuljuk: egy rövid kis cikket is érdemes többször átfogalmazni, csiszolni. — Kéthetenként, csütörtökön három órakor találkozunk. Hivatalosan négy óráig vagyunk de sokszor ötig is elvitázunk ott. — Mindig azt hittem, hogy azért jó újságírónak lenni, mert ők csak jönnek-mennek, ismerkednek, sok érdekeset látnak. Most már úgy látom, hogy nem is annyira könnyű a dolguk... — Lusztig Józsi bácsitól hallottam először, hogy a riport, a hír és a tudósítás között különbség van. Nála tanultam meg újságot olvasni... A foglalkozásokra gyakran ellátogat Baka Jenőné, a csapat vezetője. örül, hogy a megyei lap tapasztalt külső tudósítója vállalta a szakkör vezetését. — Háromszáz példányban jelenik meg az úttörőújság, hosszú évek óta. Megunásról szó sincs, örömmel tapasztaljuk, hogy jönnek az új jelentkezők, próbálkoznak már a kisdobosok is... Az pedig, ha valamelyikük valóban újságíróvá lenne, egy rendkívüli szám kiadására ösztönözne bennünket. Arról írnánk, hogyan kezdődött pályája: a LÁNG-nál. * riporterszakkörben. —i —n PÁLYÁZAT A Magyar Úttörők Szövetsége Bács-Kiskun megyei Elnöksége mellett működő megyei úttörőtörténeti szakbizottság pályázatot hirdet a mozgalom megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére. Témája: Legkedvesebb élményem. .. " (pl. a táborban, az őrsben, a rajban, a szakkörben, a gárdában stb.) — Úttörőtanácsunk története, működése — Szüleim is voltak úttörők — Egyéb (a mozgalom bármely területéről) Terjedelem: 3—5 gépelt oldal (gépelve). A pályázat jeligés. A megyei úttörőelnökség címére (Kecskemét, 2000 Május 1. tér 5.) valamint a területileg illetékes megyei úttörőelnökségre kell elküldeni. A pályamunka mellett a borítékba helyezzétek el azt a lezárt borítékot is, amely neveteket, pontos címeteket tartalmazza. Beküldési határidő: 1986. március 31. Eredményhirdetés: 1986. május 31. A pályamunkákat a szakbizottság rangsorolja és díjazza. 1985. október 15. • PETŐFI NÉPE • 5 Rejtvényfejtőknek A legutóbb közölt rejtvény helyes megfejtése: A/ RAJ KARÓI TARKÓ/ TAKARÓ/. A betűpiramist ügyesen építettétek fel, a szerencse a következőknek kedvezett, nekik könyvet Tudósítóink jelentik A bajai Felsővárosi Általános Iskola kisdobosai évek óta rendszeresen köszöntik a Ganz Villamossági Művek munkásőreit a mozgalmi év kezdetén. Így volt ez most is. A csapatzászló ünnepén, amely egyben a fegyveres erőik napja, a két harmadik osztály valamennyi kisdobosa elindult az üzembe, hogy virággal, verssel, énekkel köszöntse a bátor munkásőröket, akik közül sokan már ismerősként köszöntik őket. Az idén külön öröm volt a gyerekek számára, hogy a finom uzsonna mellé egy közös szakkör megalakításának lehetőségét ajánlották fel nekik, ahol valamennyien megismerhetik a munkásőrök tevékenységét. A két raj és a munkásőrök között bizonyára szoros baráti kapcsolat alakul majd ki. (Teszárik Pálné tanítónő leveléből.) Megjelent a HUH, a halasi úttörőház lapja. A halasi gyerekek szerkesztette újság idei első kiadását küldték el részünkre. Tizenkilenc szakkört kínálnak, köztük a megunhatatlan lovas- és gokartszakkört is. Dósa Hedvig írásából idézünk néhány mondatot. „Sikondán töltöttem 10 napot, nagy élmény volt számomra, hogy megválasztottak rajtitkárnak, én jelentettem, amikor zászlófelvonás volt. Sokat kirándultunk, játszottunk. Jövőre is nagyon szeretnék táborba menni...” postáztunk: Subák Erika, Mélykút; Tamás Róbert, Sükösd; Bodza Árpád, Izsák; Kiss Emőke, Agasegyháza; Takács Zoltán, szabadszállás; Szilbert Roland, Harta-Ádampuszta; Zsemlye Mónika, Bácsalmás; Szabó Márta, Agasegyháza; Kása Gabriella Kecskemét; Novák Zoltán, Tiszaalpár. összeállította: Selmeci Katalin Kit ismertek fel? A kép elég régen csaknem készült, harminc esztendeje. Felismertek-e valakit a képen levők közül? Ha igen, írjátok meg címünkre — Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecskemét, 6001 Pf. 76. — nevét, és azt, amit tudtok róla. (Lakóhelyét, foglalkozását stb.)