Petőfi Népe, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-31 / 76. szám

SIKEREK NYOMÁBAN Aki ___________________ a Kossuth Tsz-t talpra állította Sorozatban mérleghiánnyal zárt esztendők után 1980-ban a központi szervek kénytelenek voltak beavat­kozni a Kecskeméti Kossuth Tsz — addigra már igencsak zilált — ügyeibe. Új elnököt Forcek András személyében választott a tagság. A fiatal mezőgazdász októberben vette át a szövetkezet vezetését­­, azt az évet még veszteséggel zárták. 1981-től azonban kezdetét vette a gazdaság fejlődése. Az elmúlt hat esztendőben eredményeiket tekintve voltak ugyan hullámvölgyben, ám a leggyengébb évet is nyereséggel zár­ták. A tanítvány Forcek András a Keszthelyi Agrár­­tudományi Egyetemen szerzett diplo­mát, dolgozni a Kecskeméti Magyar —Szovjet Barátság Tsz-ben kezdett, amelynek ösztöndíjasa volt tanulmá­nyai utolsó két esztendejében. Most így emlékezik vissza a kezdetre: — A már akkor jól működő szövet­kezetben alkalmazott szisztémának megfelelően különböző munkaterüle­teken dolgoztam. Egy évig gyakorno­­koskodtam, voltam üzemgazdász, főál­lattenyésztő, növénytermesztési főága­­zatvezető, így több oldalról ismertem meg a gazdaságot, másrészt engem is többen formáltak szakemberré. A ve­zetők sokat tudtak nyújtani a kezdők­nek szakmailag, emberileg, ez ma sincs másként a Magyar—Szovjetben. Fel­adataim révén meg kellett tanulnom kapcsolatot teremteni az emberekkel, meg kellett tanulnom szakmai kérdé­sekben dönteni. Jó iskola volt számom­ra az a szövetkezet, az ottani szakem­­bernevelési szisztémát a Kossuth Tsz­­ben magam is alkalmazom. — Amikor tehát elnöknek választot­ták, már megvoltak a vezetői elképzelé­sei, kialakult módszerei? — Igen, de mindig csak az adott munkaterületemre érvényesek. Való­ban jó alapot jelentettek, de elnökként olyan feladatokat kellett megoldanom, amilyeneket azelőtt sosem. Itt egyéni sorsokat is befolyásoló személyes, a szövetkezet eredményeit meghatározó gazdasági, sok embert érintő, jellegé­nél, súlyánál fogva társadalompolitikai kérdésekben is döntenem kell. Kecske­mét, Hetényegyháza, Méntelek, Lajos­­mizse környékén találhatók területe­ink, e nagy kiterjedésű vidéken élőkről — akár a mi szövetkezetünk tagjai, akár kívülállók — bizonyos mértékig nekünk kell gondoskodnunk, hogy kié­pített út, buszjárat, a tanyákban vil­lany, elérhető távolságban telefon stb. legyen. Bár nap mint nap kimegyek a munkaterületekre — szeretem figye­lemmel kísérni az elhatározásaink meg­valósulását —, mégsem vagyok már olyan közvetlen kapcsolatban a gya­korlattal, a szakmával, mint azelőtt. Ezt máig hiányolom. Megteremteni a feltételeket Sok kiváló szakember azért nem vá­lik be vezetőnek, mert nem tud elsza­kadni a szakmájától. Pedig a legzseniá­lisabb ötlet, elképzelés sem ér semmit, ha nincs aki megvalósítsa; nyilvánvaló, hogy előbb az embereket kell megnyer­ni az ügy érdekében. Mindez magától értetődő, egyszerű igazság, csupán a hozzá vezető úton szokott kisiklani a jószándék. Milyen kollektíva várta a Kecskeméti Kossuth Tsz-ben 1980-ban az új elnököt? A vezetők ahányan vol­tak, annyifelé húztak, nem csoda, hogy a tagok között olyan volt a munkafe­gyelem, amilyenre nem lehetett gazda­sági tervet építeni. A szükséges fegyel­mi intézkedések után sokan önszántuk­ból hagyták ott a szövetkezetet, má­soknak ajtót kellett mutatni. Akik ma­radtak, azok támogatták az elnök tö­rekvéseit. Teljesítményüket viszont jobban meg tudták fizetni. A munkahatékony­ság növekedését Forcek András szá­mokkal érzékelteti: 1981-ben 197, ta­valy 343 ezer forint volt szövetkezetük­ben az egy dolgozóra jutó termelési érték. A két időpont között szembetű­nő az 1985-ös nagy ugrás: az előző évi 245 ezerről 301 ezerre alakult a haté­konysági mutató. — Minek köszönhetően? — Abban az évben a bértömeget és a hozzáadott értéknövekményt alapul vevő bérezési rendszert választottuk, semmi akadálya nem volt annak, hogy dolgozóinknak annyit fizessünk, amennyiért megdolgoztak. Ennek ha­tása mutatkozik meg a kiugró ered­ményben. Most már nincs ilyen lehető­ségünk, de nem mondunk le arról, hogy a közvetlen anyagi érdekeltséggel ösztönözzünk a több és a jobb munká­ra. Elnyertük a Pénzügyminisztérium pályázatát, aminek alapján az idén áta­lánydíjas elszámolási rendszerben tevé­kenykednek a különböző ágazataink dolgozói. — Mindez önmagáért beszél, nincs mit hozzátenni. .. — De van. A leghatékonyabb ösz­tönző sem ér semmit, ha nincsenek meg a munka feltételei. Számomra ez volt a legnehezebb feladat: ezt megszervezni. Kezdve a munkahelyi feltételekkel: ez a legalapvetőbb. Vezető munkatársa­imtól elvárom a munkafegyelem sze­mélyes ellenőrzését, de a dolgozók szol­gálatát is. Mit értek ez alatt? Mindenki­nek vannak személyes problémái. Ki­nek az, hogy nem vették fel a gyerekét a bölcsődébe, kinek az, hogy rossz a buszközlekedés a lakóhelye és munka­helye között és így tovább. Ezek meg­oldásában is kell segítenünk, így job­ban meg lehet követelni a teljesítményt, a munkafegyelmet. Megszívlelt tanulságok Forcek András számára sokkal könnyebb feladvány volt a gazdaság rendbetétele, de ez sem ment kudarcok nélkül. Mindenekelőtt szokatlan mó­don, földcserével megszüntették terüle­teik szétszórtságát, ami korábban na­gyon megnövelte költségeiket. Egysze­rűsítették a növénytermesztés szerkeze­tét, a természeti adottságoknak legin­kább megfelelően a gabonafélék mel­lett téve le a voksot. Megteremtették a termelés feltételeit, gépeket vásároltak, a szomszédos téesszel közösen gabona­­tárolót építettek. Hiteleket vettek fel, de pontosan törlesztettek. Állták az időjárás okozta próbatételt, a sokadik aszályos esztendőben mégis megtört eredményeik felfelé ívelése.­­ Az aszály megtanított bennünket olcsóbban termelni. Idővel, energiával, pénzzel takarékoskodni. És még vala­mit: hogy jobban támaszkodjunk ipari ágazatainkra. A következő esztendőben a megszív­lelt tanulságok szellemében dolgoztak: bár az időjárás nem volt kedvezőbb, eredményeik mégis sokat javultak. A jövő a Kossuth Tsz dolgozóinak ke­zében van, a felfelé ívelő szakasz folyta­tódhat. Almási Márta , Foreck András: — A leghatékonyabb ösztönző sem ér semmit, ha nincsenek meg a munka feltételei. A CSALÁDI TAKARÉKOSSÁG MÓDJAI Fonalpiac Minden rosszban van valami jó - tartja a mondás. Például az idei hosszú tél igencsak terhünkre volt, de arra fel­tétlenül jó volt, hogy a lányok, asszo­nyok kössenek, horgoljanak néhány modellt tavaszra, vagy a hűvösebb nyári estékre, így két legyet üthettek egy csapásra. Könnyen követhetik a divat gyors változását, a butik­ áraknál jóval olcsóbban. Arról nem is szólva, hogy valamennyi kézimunka egyedi darab, megvalósulhat tehát a nő alma: pulóverjének, kardigánjának nem lesz párja. A kézimunkázási kedvet fokoz­za, hogy egymás után jelennek meg a jobbnál jobb öteleteket adó minta­könyvek, melyek általában gazdagok férfi-, női és gyermekmodellekben. Sőt, a szerkesztők a lakások otthonosabbá tételére is gondolnak; számtalan kötött és horgolt párna-, terítő-, függönymin­tát is felsorakoztatnak. Most viszonylag kielégítőnek mond­ható a kínálat, javában tart még a fo­nalidény. Hosszú esztendők tapaszta­latai szerint május és szeptember kö­zött kialakult egy holtidény, feltételez­hetően a nyaralás és az őszi iskolakez­dés miatt. Mégis, tavaly kisebb­­nagyobb zökkenők voltak az ellátás­ban. A két nagy hazai forgalmazó, a Temaforg és a FORI nem tudta kielé­gíteni az igényeket. A különböző áru­cserék és külföldi beszerzések javítot­tak a fonalhelyzeten, így a fonalpiacon kialakult valamelyest a verseny. Azt nyilván mondani sem kell, hogy külön­böző minőségű a kínálat. A Temaforg Vállalat mintegy hu­szonnyolcféle fonalat forgalmaz éven­te. Budavári Tibor kereskedelmi igazga­tó elmondta: különleges, úgynevezett fantáziafonalak készítésére nem vállal­kozhatnak, mert gyártásukhoz hiá­nyoznak a megfelelő gépek. De igye­keznek évről évre új termékekkel meg­jelenni a piacon. Tavaly három új fonal gyártását vezették be. Ezzel szemben megszüntették a Panni, az Ilona és a Panka fonal gyártását, s hogy e három termékből még meglévő készlet mi­előbb elkeljen, — 45 tonna fonalról van szó—, árukat csökkentette a válla­lat. Az idei esztendőre is tervez hasonló akciót a Temaforg. Egy, esetleg két terméket érintene a gyártmányváltás. Az ezekből felhalmozódott mennyisé­get várhatóan 20—30 százalékkal kí­nálják majd olcsóbban. A másik hazai forgalmazó a Fonal­kikészítő Vállalat, a FOKI húszféle ter­méket gyárt folyamatosan, különböző vastagságban, és legalább huszonötféle színben. Az idei esztendőben új össze­tételű, két-, három-, négyágú bukléfo­­nallal jelennek meg. Mint dr. Szabó Imréné igazgató elmondta: csomózási megoldással teszik a korábbinál muta­­tósabbá az új fonalat. Alapanyagár-emelkedésre hivatkoz­va március 1-jétől tizenegy termékének árát emelte fel a Temaforg Vállalat. A növekedés 7,7—9,8 százalék között mozog. A vállalat keresletcsökkenéssel számol az áremelés következménye­ként. Valamivel később, pontosan április 1-jétől emeli árait a FÖRI is. Dr. Szabó Imréné igazgató elmondta, az alap­­anyagár-emelkedés 10 millió forintos többletkiadást jelentene számukra, amit nem tudnak felvállalni. Ezért hét gyapjútartalmú termékük árát feleme­lik. A növekedés 2,5 százalékos lesz. Lehetséges, hogy a fonaláremelések visszavetik a keresletet. De valószínű­leg csak átmenetileg. Hiszen tudvalevő, kézimunkával több-kevesebb pénzt megtakaríthatnak a családok, és nyil­ván ezzel magyarázható, hogy egyre többen vesznek kötő- és horgolótűt a kezükbe. A nehezedő gazdasági helyzet arra kényszerít, hogy minden forintot okosan költsünk el, és takarékos életvi­telre törekedjünk. A kézimunkázás is egy lehetőség a takarékosságra. H. T. • Tema-fonalból készült pulóvereket mutatnak be a manökenek. 1987. március 31. • PETŐFI NÉPE • 5 Tavasz és építőanyagok Amikor az ember belép a tüzép-telepre, hogy ce­mentet, téglát, ajtót, ablakot vásároljon, nem is gon­dol arra, mennyi körülménynek kell szerencsésen ös­­­szejátszani ahhoz, hogy útja sikeres és eredményes legyen, ne dolgavégezetlenül távozzék újabb kutató utakra. Természetes is, hogy nem töpreng el a vásárló a nyersanyagok földben rejlő tartalékain, az energia­­igényes gyártási fázisokon, amelyek pontosságától függ a termék minősége, sem a szállítás megannyi buktatóján, a tárolás rossz körülményein. Mindez nem az ő dolga, aki a pénzéért jó minőségű építő­anyagot akar, de amikor a termelők, az értékesítők és a vásárlók közös érdekéről, a kiegyensúlyozott piaci ellátásról beszélünk, abba óhatatlanul bele kell értenünk a lánc minden elemét. A kritika össztüzében Mert ha egy valaki nem jól teszi a dolgát, abból az is következhet, hogy az építkező bosszúsan keres máshol egy olyan boltot, szaküzletet, ahol igényének megfelelő építőanyagot talál. Ezt az állapotot ismerik jól a korábban építkezők, és természetesen tudják a gyártók és a forgalmazók is, hiszen éppen elég sokáig álltak a kritika össztüzében ahhoz, hogy ne felejtsék el egykönnyen a hiánypszichózist. Most jónak ígérkezik a tavaszi és a nyári építő­anyag-ellátás, a termelők adatai alapján arra lehet számítani, hogy az alapvető termékekből lesz elegen­dő minőségű és választékú. A közös érdek, a vevők igényeinek kielégítése azonban nem egyformán érten­dő a gyárakban és a kereskedésekben. Nem azért, mert más nyelvet beszélnek, hanem mert más a jól felfogott gazdasági érdekük. A termelők szempontjából az volna az ideális, ha olcsón gyárthatnának és raktáraikból azonnal elszál­lítanák a termékeket. A kereskedőknek viszont az lenne az eszményi állapot, ha kizárólag ők forgalmaz­nák az építőanyagokat, nem „zavarná” köreiket a többcsatornás értékesítési rendszer, a művi kiszolgá­lás, az áfész-üzlethálózat, a maszek boltok egyre tere­bélyesedő rendszere. S amikor valamelyiknek a nya­kán marad ősz végén néhány tucat téglarakomány, úgy gondolja, az ő hátán csattan az ostor, a szigorú készletnormákból következő anyagi terheket egyedül ő viseli. Ennek az állapotnak az enyhítésére történt már intézkedés, az április elsejétől alkalmazható szezonár­nak éppen az a lényege, hogy a készletterhek ne sújt­sák indokolatlanul a gyártókat és a kereskedőket, azt osszák meg az építkezőkkel. Az ő érdekeltségük eb­ben az elgondolásban az, hogy míg nyáron drágáb­ban juthatnak az építőanyagokhoz, a szezon előtt és után olcsóbban vásárolhatnak. A piacfelügyelet tehát már nem olyan módon avat­kozik be a piaci helyzetbe, hogy utasítja az érintett feleket az ellátás javítására, hanem őrködik az egyen­súly megtartásán, igyekszik megakadályozni a hiány kialakulását és a túltermelést is, de elsősorban piaci eszközökkel, szabályozókkal. Mert az már kiderült azokban az években, amikor sok panasz hangzott el a hiányra, hogy mindenki számára az a legjobb, ha kiegyensúlyozott az ellátás. Mert csak ezzel lehet ele­jét venni az indokolatlan felvásárlásoknak, ami mes­terségesen teremt hiányt a piacon, s ez nemcsak a termelőkapacitások túlfeszítését indítja el, hanem az árak emelését is indukálja. Ha viszont országos szin­ten minden építkező számíthat arra, hogy időben megvásárolhatja a szükséges anyagokat, akkor — leszámítva a szezonális ingadozást — folyamatosan töltődnek fel és ürülnek ki a kereskedők raktárai. Nem varázsütésre bekövetkező változásokról van szó, és most, hogy nyugalom van az építőanyagok piacán, leginkább olyan nehéz feladat lesz ezt fenn­tartani, mint amilyen volt megteremteni a kínálatot. A gyártók előtt álló legfontosabb feladat most a mi­nőség javítása, a választék bővítése, mégpedig úgy, hogy a korszerűbb termékek kínálatát javítsák. Az ipar termékstruktúrájának átalakítása érinti a tégla­gyárakat, a több mint százból két év alatt huszonegy­ben leállították a nem gazdaságos vagy nem korszerű termelést, ahol pedig rekonstrukciókat hajtottak vég­re, a minőségjavítás jegyében tették. Ugyanez játszó­­dott-játszódik le a cserépgyártásban is, a békéscsabai és a tatai gyár felújítása nyomán nem több, hanem jobb terméket küldenek a piacra. Gyökeres változás A kereskedők pedig úgy illeszkednek ebbe az új szereposztásba, hogy megszigorítják az átvételi nor­mákat, és nem lesznek „elnézőek” az ágazati szabvá­nyok sem, amelyek még akkor készültek, amikor nem az volt a fontos, hogy jó legyen a cement, hanem hogy legyen valamilyen. A tüzép-telepek is nagy rekonst­rukciók előtt állnak, hogy a korszerű termékeket a tulajdonságaikhoz méltó módon tárolják. A kereske­dők komplex szolgáltatásokon törik a fejüket, azt szem előtt tartva, hogy az építkezők válláról minél több terhet levegyenek. így ér körbe a feladatok lánca a fogyasztókhoz, akiknek érdeke elindította a terme­lői, kereskedői magatartás gyökeres megváltozását. Szikora Katalin Nem varázsütésre EZ IS BIOTECHNOLÓGIA Embrióátültetés — nagy haszonnal Sokan aggodalommal tekintenek a manapság egyre inkább előtérbe kerülő biotechnológiai fejlődés elé. Ennek oka, hogy ma még kevesen ismerik a biotechnológiát, s szerepét helyenként rosszul értelmezik. A legszélsőségeseb­ben vélekedők, „genetikai pokolról” beszélnek. Ezzel szemben a legavatot­tabb kutatók állítják: nem kell tarta­nunk a természet évezredes egyensúlyá­nak fölborulásától: a génátviteli eljá­rással létrehozott szervezetek és mikro­organizmusok csak sajátos, a normális­tól jelentősen eltérő környezeti feltéte­lek között életképesek. További biztosíték, hogy az új bio­technológiákkal előállított termékek hatósági engedélyeztetését az utóbbi néhány évben számos országban meg­szigorították. De nemcsak a kutatás szférájában, hanem a többi területen is erősödtek a jogi szankciók, a vizsgálati előírások, ami tudatos előrelátást mu­tat, s megnyugvással tölthet el minden­kit.­ ­­Éveket nyerhetünk Elgondolkodtató ugyanakkor a maj­dani alkalmazási lehetőségek megítélé­sénél tapasztalható véleményeltérés. A nyugati szakemberek szerint az elkö­vetkezendő évtizedekben a biotechno­lógia a legtöbb hasznot a gyógyszer­­gyártásban és az egészségügyben hozza majd. Hazánkban viszont a mezőgaz­dasági termelésben alkalmazott eljárá­soktól várják a leggyorsabb eredmé­nyeket. Bármelyik várakozás realizáló­dik, az biztos: egyre növekszik a bio­technológia szerepe a világgazdaság­ban, az emberiség egészségi állapotá­nak és életkörülményeinek javításá­ban. Mi is a biotechnológia? A fogalom tartalmának tisztázása nagyon fontos, hiszen máig számos megközelítés látott már napvilágot. Az eddigi megállapítá­sok közül talán legpontosabb a Kémi­kusok Nemzetközi Uniójának megha­tározása. Eszerint: „ ... a biotechnoló­gia a biokémia, a mikrobiológia, a ge­netika és a műszaki tudományok olyan integrált alkalmazását jelenti, amely­nek célja a mikroorganizmusok, te­nyésztett szöveti sejtek, vagy azok vala­mely részének technológiai felhaszná­lása”. Napjaink egyik legizgalmasabb kér­dése: h­ol, mely területeken hozhat ug­rásszerű előrelépést a biotechnológia? Gyors eredmények várhatók — a többi közt — a sejt- vagy szövettenyésztés­ben. Ugyanis a megfelelő beavatkozás­sal a növényi sejteket lehetséges speciá­lis táptalajokon növekedésnek, szapo­rodásnak indítani, és ily módon teljes növényeket előállítani. Ugyanígy meg­oldható a betegségmentes, illetve a be­tegségekkel szemben ellenálló, rezisz­­tens állományok kialakítása. Hagyo­mányos úton 8—10—25 évet vesz igénybe az új növények nemesítése, a szövettenyésztéses szaporítás alkalma­zásával ezt az időt egyötödére-egytize­­dére lehet lefaragni, s a nemesítők men­tesíthetik magukat a környezeti feltéte­lektől. A szövettenyésztéses eljárást ma már valamennyi hazai növénynemesítő intézetben alkalmazzák. Cukor kukoricából Hasonlóan nagy lehetőségek kínál­koznak az állattenyésztésben, ugyanis az embrióátültetés révén minden egyes sejtből normális magzat fejlődhet. Amennyiben az embriókat kettévágják vagy darabolják, és azokat különböző — úgynevezett fogadóanyákba — átül­tetik, egy termékenyítésből több egype­téjű iker nyerhető. E módszer megho­nosítása az állattenyésztésben belátha­tatlan tenyésztési, gazdasági haszonnal és a minőség javításával járhat. Ezt az eljárást már Magyarországon is alkal­mazzák: eddig több száz szarvasmarha és juh született embrióátültetésből. De még így is csak az út kezdetén állunk. A speciális enzimek­­, amelyek nagy hatékonysággal, gyorsan és kevés energiaráfordítással képesek egyes bio­lógiai anyagokat átalakítani, — élelmi­szer-ipari alkalmazása is több új eljárás kialakítását tette lehetővé. így érték el, hogy ma már kukoricából is lehet fo­lyékony cukrot előállítani, enzimes úton. Hasonlóan nagy horderejű lehet az enzimek szerepe a sörgyártásban is. Mindkét módszer alkalmazásában ha­zánk élenjáró szerepet játszik. Az ígéretes területek felsorolását még hosszan folytathatnánk, de az ed­digiekből is kitűnik: a biotechnológia révén elérhető fejlődés vetekszik a mik­roelektronika okozta változásokkal. A fejlett országokban már 8—10 éve folynak látványos kutatási-fejlesztési munkák. Több országban nagy kutató­­intézeteket hoztak létre, a multinacio­nális vállalatok is támogatják a bio­technológiai kutatásokat, fejlesztése­ket. A KGST-tagországok az elmúlt években egyeztették a legfontosabb ku­tatási feladatokat, amelyek megoldása közös érdek. A Szovjetuniónak már a 80-as évek elejétől, nekünk 1984-től van országos biotechnológiai kutatási­fejlesztési programunk. Hazánkban jelenleg több mint 40 in­tézményben — 400 diplomás kutató részvételével — folyik kutató-fejlesztő munka a biotechnológia valamelyik te­rületén. Eddig legnagyobb eredmén­­nyel az MTA Szegedi Biológiai Köz­pont szakemberei büszkélkedhetnek, alapkutatásaik — néhány területen — kiemelkedő jelentőségűek. Ezt jelzi, hogy Szegeden évek óta képeznek kül­földi szakembereket. Épülő laboratóriumok Sajnos, a kutatóhelyek technikai föl­szereltsége általában gyenge. A fejlesz­tésre fordítható pénz is kevés, de hiá­nyoznak a kísérleti nagylaboratóriu­mok is. A kormány nemrég fontos be­ruházások létrehozásáról határozott, jóváhagyta a Gödöllői Alkalmazott Bi­otechnológiai Mezőgazdasági Kutató- és Oktatóbázis, továbbá a Szegedi Bio­technika RT. néven szerveződő inno­vációs park nagylaboratóriuma építési tervét. E két intézmény a mezőgazda­ság és az ipar számára végez kutatáso­kat. Az említett gödöllői és szegedi bá­zison kívül még legalább 7—10 kísérle­ti üzemre, nagyobb fejlesztő-kutató park létesítésére volna szükség. De képzett szakemberekből sincs elegendő, ezért — posztgraduális okta­tás formájában — a Budapesti Műsza­ki Egyetemen és a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemen folyik biotechno­lógiai szakmérnökök képzése, 40—60 hallgató részvételével. A biotechnológia alkalmazásában — nemzetközi összehasonlításban — az ipari területen a legsúlyosabb a le­maradásunk — ezt állapította meg Láng István és Kralovánszky A. Pál, a Társadalmi Szemle 1986. decemberi számában. „Az ipari fejlesztő kapacitás hiánya, a technológiai elmaradottság, a megfelelő szakemberek hiánya az ipar egyes részterületein mutatott sike­rek vagy eredményes szabadalmak elle­nére gátolja a kívánatos előrehaladás ütemét”. Mit lehet még ehhez hozzátenni? Azt, hogy ma már nyilvánvaló: a szelle­mi, technikai és beruházási erőforrások jelentős bővítésére van szükség, hogy egyrészt a születő kutatási-fejlesztési eredményeket hasznosítani tudjuk, másrészt, hogy a biotechnológiai ter­mékek piacán sikerüljön szerepet kap­nunk. Cseh János

Next