Petőfi Népe, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-31 / 76. szám

ri PETŐFI NÉPE Százöt éve született Kor­­nyej Csu­­kovszkij (1882 —1969) jet-orosz szor­író, irodalomtör­ténész és mű­fordító. Odesszában kezdte újság­írói pályafu­tását, majd 1903-ban Londonba küldték tudósítónak. Hazatéré­se után pétervári lapoknál he­lyezkedett el, s egy folyóirat szerkesztésébe szimbolista kapcso­lódott be. Népszerűségét elsősor­ban szellemes, az irodalmi és mű­vészeti élet új jelenségeire azon­nal reagáló tárcáival szerezte; sok új tehetség, Kovszkij felfedezése köztük Maja­fűződik a nevéhez. Vonzó egyéniségével is hatott kortársaira, s házában a kor szinte valamennyi művésze megfordult. Esszéiben re olvasói élményeiből, többnyi­kortár­sairól szólva pedig személyes kap­csolataiból indult ki. Emlékeit az alkotói egyéniség találó jellem­zésével és értő műelemzéssel kö­tötte egybe. Legismertebbek a Biokról, And­­rejevről, valamint Alekszej Tolsz­tojról írott portréi. A klasszikus irodalom elmélyült kutatójaként főleg Nyekraszovval és Csehov­­val foglalkozott. Nyelvészeti és fordításelméleti tanulmányai mel­lett termékeny műfordító volt.­­Meséivel, vidám gyermektörté­­neteivel a szovjet gyermekiroda­lom kialakulását és fejlődését is segítette. MŰSOR 1587. március 31-én, kedden. KELEMEN LÁSZLÓ kamaraszínház Este 7 órakor: A LILLA-VILLA TITKA. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Figyelem! Közérzetjavító, feszült­­s­égoldó relaxációs autocentrining in­dul április 1-jén, 19 órakor. A jelent­kezőket 18.30 órára várják. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NŐ A VOLÁNNÁL. Sz., amerikai kalandfilm. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: OT LADA ARANYRÖG. Sz., mb., francia kalandfilm. fél Otthon mozi: délelőtt 10. fél 6 és 8 órakor: FILMMÚZEUM. MAI LÁNYOK. Magyar film. Stúdiómozi: 8 órakor: AHOL A zöld hangyák álmodnak, NSZK-film. 14 éven felülieknek!sz., Mesemozi: háromnegyed 8 órakor: ALADDIN ÉS A CSODALÁMPA. Művelődési központ — video: 8 óra­kor: FORGÓSZÉL KISASSZONY. Sz., hongkongi kalandfilm. R UA Uránia mozi­­jái 4. fo­­g­ás fél 8 órakor: FOGADJUNK! Sz., mb., olasz film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 5 órakor: I. BORISZ. Sz., kétrészes mb., bolgár film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: NEGYVENEGYEDIK. Szovjet film. A KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: VE­SZÉLYES ŐRJÁRAT. Sz., mb., szov­jet kalandfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VAKVILÁGBAN. magyar film. 14 éven felülieknek I Sz., KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: ASTE­­­RIX, A GALL. Sz., mb. francia rajz­film. 8 órakor: BOMBANŐ. Sz., mb., amerikai filmvígjáték. 18 éven felü­lieknek ! TISZA KECSKE Az Aran*y János Művelődési Köz­pontban, 7 órakor: GYILKOS RO­BOTOK. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! Növények a gyógyászatban A napokban tartotta előadói ülését a Magyar Gyógyszerészeti Társaság megyei szervezete és a Bács-Kiskun Megyei Gyógyszertári Központja.Tanács Az ülésen előadások hangzot­tak el a gyógynövényekről, hatá­sukról, helyükről és szerepükről a mai gyógyászatban. — Bár már a múlt század vé­gén készültek szintetikus gyógy­szerek, azonban a növények, természetes anyagok — legalább­­­is az iparilag fejlett országokban — csak a második világháború után szorultak ki a gyógyászat­ból — állapította meg előadásá­ban dr. Tóth László kandidátus. — Magyarországon is fejlődésnek indult a vegy- és gyógyszeripar az ötvenes években, és kezdtünk megfeledkezni a természetes anya­gokról. Ennek egyik jele, például az orvosi oktatásból hogy is kimaradt a gyógynövények ha­tásainak tanulmányozása. Nyu­gaton a hetvenes években, nálunk a nyolcvanas évek elején kezdő­dött el a gyógynövények újrafel­fedezése, hiszen bebizonyosodott, hogy — bár feltétlenül szüksége­sek a szintetikus anyagok a gyó­gyászatban —, velük sem lehet megoldani mindent. A gyógynövények hasznosításá­nak, használatának fontos felté­tele azonban, hogy pontosan is­merjük az emberi szervezetre gyakorolt hatásukat. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban árusítással egybe­kötött kiállítás nyílt, amely gyógynövényekből, természetes alapanyagokból készült termé­keket mutat be. x. M. FIATALOK TALÁLKOZÓJA BÁCSALMÁSON E­lismerték a legjobbakat (Tudósítónktól) A hét végén Bácsalmáson, a városi KISZ-bi­­zottság szervezésében — az el­múlt évek hagyományaihoz hí­ven — baráti találkozó volt a FIN keretében. Az ünnepségen részt vett Katus Zoltán, a me­gyei KISZ-bizottság titkára és Vida Miklós, a városi pártbizott­ság első titkára. Katus Zoltán megemlékezett a harmincéves mozgalomról és be­szélt a Jövőnk a tét! című orszá­gos felhívásról. Ezután kitünteté­seket, jutalmakat adtak át; a Bácsszőlősi Állami Gazdaság üze­mi KISZ-bizottsága a Kiváló KISZ-szervezet elismerő zászlót kapta, a KISZ KB dicsérő okle­velét pedig a bácsalmási postás- és a katymári pedagógus-alap­szervezet vette át. Aranykoszo­rús jelvényt és dicsérő oklevelet négy-négy, elismerő oklevelet pe­dig húsz fiatal kapott. Több pe­dagógus, aki az utánpótlás-neve­lésért sokat tett, jutalmat, ki­tüntetést vett át. A találkozó a veteránokkal tör­ténő kötetlen beszélgetéssel ért véget.­­ Juhász Jenő TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS A kábeltévé adásából értesültek a Kőbányai Könnyűfémmű kecske­méti gyáregysége Vörösmarty szocialista brigádjának tagjai, hogy a városi tanács parkok, játszóterek takarítására hívta­­ el az iskolák ta­nulóit és a különböző intézmények dolgozóit. A többszörös­­ aranyko­szorús brigád tagsága a Kassa István sétány közepén húzódó zöldsáv rendbehozatalát vállalta, f­­elvételünk tanúsága szerint el is végezte, társadalmi munkában. (Fotó: Gaál Béla) Fogyókúrás gyógyüdülés gyerekeknek Csökkennek a felesleges kilók, s remélhető, hogy könnyebbek lesznek azok a túlsúlyos gyer­mekek, akik március 8-ától áp­rilis elsejéig fogyókúrás üdülésen vesznek részt a gyógy- SZOT kőszegi üdülőjében. Az idén negyedszer szervezték meg a testsúlycsökkentő foglal­kozásokat Kőszegen, ahova Szabadság-hegyi Gyermekgyógy­a intézet utalja be azokat a 6—14 éves gyermekeket, akiknek ke­zelőorvosuk fogyókúrát ajánl. Az üdülőben — az Országos Dietetikai Intézet előírása sze­rint — a gyermekek napi táp­lálékának energiaértéke kez­detben nem haladja meg az 1300, később az 1000 kalóriát. Napon­ta 3—4 órán át tornáznak, ját­szanak, túráznak, hetente két­szer úsznak a beutaltak, testne­velő tanár és gyógytornászok irányításával. A játékos foglal­kozásokon megtanulják a kalória­szegény ételek készítését,­­az egészséges életmód kialakítását. Orvos ellenőrzi a fogyókúrázók testsúlyát, vérnyomásának ala­kulását, egészségi állapotát. A gyermekeknek ebben az idő­szakban délelőttönként iskolai oktatást tartanak. A szakemberek azt tapasztal­ják, hogy a négyheti fogyókúra viszonylag rövid ideje alatt is apad a gyerekek szervezetének zsírszövete, növekszik a teher­bíró képességük. Tekintettel arra, hogy a kő­szegi üdülőben egy-egy turnus­ban csupán 150—160 gyermek fogyókúrázhat — viszont sokkal több gyermeknek lenne szüksé­ge erre —, várható, hogy itt az idén szeptemberben és október­ben is fogadnak túlsúlyos gyer­mekeket. M­it kínál a televízió? A költészet napját köszönti a televízió április 11-én azzal a műsorral, amely Mester és ta­nítvány címmel idézi fel Ju­hász Gyula és József Attila mű­vészi-emberi kapcsolatát. A ma­gyar líra kimagasló egyénisé­geire Péter László irodalom­­történész emlékezik; a versil­lusztrációkkal színesített össze­állítás feleleveníti az idősebb és a fiatalabb pályatárs érzelem- és gondolatvilágának közös sajt, az atyai barátság és a voná­siúi tiszteletadás e szép és ritka pél­dáját. Az űrhajózás napjának előes­téjén, ugyancsak április 11-én sugározza a tévé Az ég katonái című riportfilmjét, amely a Ma­gyar Néphadsereg repülőseinek munkáját mutatja be. Az MTV a Honvédelmi Minisztérium se­gítő közreműködésével csaknem egy évig készített felvételeket a vadászrepülők és a katonai heli­kopter- és szállítógépvezetők életéről és hétköznapjairól. Április második­­ hétvégéjén k­ezdik vetíteni a televízióban azt az új sorozatot is, amelyet a vi­lághírű amerikai színész, Wal­ter Matthau filmjeiből állítottak össze. Matthau az 1940-es évek végétől modern amerikai szer­zők darabjainak sokszínű jel­lemábrázolójaként, vérbeli ko­médiásként aratott sikereket a színpadon, s mozifilmek sora tette nevét világszerte egész is­mertté. Pályájának kiemelkedő állomása volt színpadon és fil­men egyaránt Neil Simon szá­mára írt komédiája, a Furcsa pár címűnek, valamint Billy Wil­der kesernyés történetének, a Só­gorom, a zugügyvéd címűnek a szerepe, amelyért Oscar-díjat is kapott. Ez utóbbi, 1966-os film­jével kezdődik a sorozat, amely­ben nemcsak már ismert, nagy sikerű produkciók, hanem ha­zánkban még nem vetített fil­mek is szerepelnek. A színész több mint két évtizedes pályá­ját, emlékezetes alakításait, sok­színű játékát reprezentálja majd az 1969-es Kaktusz virága, a Jack Lemmon által Csakazértis nagypapa, rendezett továbbá a 70-es években készült Szenzá­ció, a Hello, Dolly, a Hotel Pla­za, a Hajsza a föld alatt című filmek, végül a Furcsa pár. BÉKÉT FÖLDÜNKNEK Nemzetközi fotópályázat Békét Földünknek címmel nem­zetközi fotópályázatot hirdet a Szovjet Baráti Társaságok Szö­vetsége, a Barátság Háza, a Mosz­­kovszkije Novosztyi című lap és a Kultura i Zsizny című folyóirat a nagy októberi szocialista forra­dalom 76. évfordulója alkalmá­ból. A résztvevők három fotóval, illetve hat képből álló sorozattal pályázhatnak. Az elfogadott mun­kákból novemberben Moszkvá­ban, a Barátság Házában kiállí­tás nyílik, a legsikeresebb alko­tásokat értékes díjak hal hazzák. A pályázatokat a jutal­Gyi­­rekclja Mezsdunarodnih Foto­­visztavok SZSZOD címére (109518 Moszkva, Ljublinszkaja 1.) szeptember 1-jéig lehet eljut­tatni. Megyénk az országos sajtóban Magyar Nemzet, 1987. március 30-ai szám: Ked­vezményes kirándulás. Húsz százalékkal olcsóbban ki­rándulhatnak a Magyar Nemzet olvasói a Buda­pest Touristtal 1987. áp­rilis 12-én Kiskunhalasra. Nők Lapja, 1987. 13. szám: Fazekas Erzsébet: Gyíkbőr — csirkelábból. (A Kiskunmajsai Jennathan Tsz új bőrfeldolgozó üzemé­ről.) Képes 7. 13. szám: Pe­tites Sándor: Sportsegély 87. (Az egyik segélyezett Sarkadi Sándor, bajai sportoló.) — Stefanek Aranka: Lovaglás — nem csak autósoknak.) Az MSZBT Tsz lovasiskolájáról.)Kecskeméti Szövetkezet, 1987. 13. szám: Cseh János: név. (A Bács-Kiskun Hír­me­gyei Zöldért Vállalatról.) Kertészet és Szőlészet, 1987. 13. szám: Sicz György: Fajtakísérlet. Új konzerv­­paradicsomok. (A szerző a kecskeméti Pannonmag GT munkatársa és a la­boratóriumi vizsgálatokat a Zöldségtermesztési Ku­tató Intézet Fejlesztő Vál­lalatnál végezték.) — Biza Klára: Csak ropogós le­gyen! (A Partenokarpia és minőség című uborkater­mesztési szakmai fórumon dr. Milotay Péter, a ZKI nemesítője is felszólalt.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Gyilkosságok gyanúsítottjai letartóztatásban Szigetvári Józsefnét — szívtá­jékon, a mellüregében két késszú­rással — március 25-én holtan találták Kecskemét, Árpád kör­út 21. szám alatti lakásában. Nyomozást rendelt el a rendőr­ség ismeretlen tettes ellen. En­nek eredményeként március 27- én — emberölés alapos gyanú­ja miatt — a rendőrség elfogta és őrizetbe vette Sípos József 33 éves foglalkozás nélküli, bün­tetett előéletű kecskeméti la­kost (Petőfi Sándor u. 9.). Az ügyben a nyomozást folytatják. Szalai János 52 éves méti lakos (Énekes u. 9.) kecske­már­cius 26-án a késő esti órákban lakásukon szóváltást fejszével többször fejbe követően ütötte feleségét, akit a mentők életve­szélyes állapotban szállítottak kórházba. Szálait — aki cselek­ményének elkövetése után is­meretlen helyre távozott — már­cius 27-én délután a hobbikert­jének közelében lévő tanya mel­léképületében elfogták és őri­zetbe vették. Halálos közúti balesetek Kiskunmajsa külterületén, a Sün út 29. számú épület előtt március 27-én Lakatos Zoltán 28 éves helyi lakos (Kőkút út 28.) az általa vezetett munkagé­pet az önindító rövidre zárásá­val indított, miközben a gép hát­rameneti sebességben volt. munkagép beindult, Lakatos Zol­­­tán a munkagép tolólapja és az első kerék közé szorult. Sérülé­seibe a helyszínen belehalt. Kiskunhalas külterületén, ugyancsak 27-én, Kiss Csaba 19 éves keceli lakos (Bem József út 15.) személygépkocsija elé ugrott egy őz. Kiss Csaba a kor­mányt balra rántotta és egy fá­nak ütközött, ő súlyosan megsé­rült, utasai közül Jójárt Bunfort Mónika ,18 éves kiskunhalasi la­kos (Alkotmány út 13.) súlyos, Jójárt Bunfort Erika 15 éves pe­dig életveszélyes sérülést szenve­dett. Kéleshalom külterületén, már­cius 29-én Urfi Géza 56 éves bu­dapesti lakos (XIV. ker., Egresi út 56—58.) személygépkocsijával gyorshajtás miatt egy balra íve­lő kanyarban kisodródott, az árokba rohant és felborult. jármű vezetője súlyosan megsé­­­rült, utasai közül Huszágh Lajos­­né 75 éves budapesti lakos (XIII. ker., Reichter F. út 150.) a hely­színen meghalt, lérfi Gézáné 54 éves, valamint ifjú Urfi Géza 25 éves budapesti lakos pedig kön­­­nyű sérülést szenvedett. R. M. hírek-hírek NAPTÁR 1987. március 31., kedd Névnap: Árpád Napkelte: 6 óra 27 perc Napnyugta: 19 óra 11 perc Holdkelte: 7 óra 06 perc Holdnyugta: 21 óra 47 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Folytatódik a jobbára borult idő, országszerte várható újabb eső, záporeső, előbb főként délen és keleten, később észak­on és nyugaton is. Az északi, észak­­nyugati szél mérséklődik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet nyugaton, északnyugaton csak 5 fok körül, másutt 10 fok közelé­ben alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti. Március 29-én Kecskeméten a kö­­zéphőmérséklet 9,5 (az 50 éves átlag 7,2), a legmagasabb hőmérséklet 15,0 Celsius-fok volt. 2,1 milliméter csa­padék hullott, a nap nem sütött. Teg­nap reggel 8 órakor 5,8, 14 órakor 5,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hő­mérséklet 5,2, a tengerszintre átszá­mított légnyomás 1012,4 millibar­d emelkedő — volt. Március 29-én Baján a középhőmér­séklet 9,6 (az 50 éves átlag 7,9), a leg­magasabb hőmérséklet 14,8 fok volt. Napsütés nem volt. Tegnap reggel 7 órakor 5­6. 13 órakor 4,8 fokot mér­tek. A legalacsonyabb 5,6 fok, a tengerszintre hőmérséklet átszámított légnyomás 1012,5 millibar — erősen emelkedő — volt. 4,3 milliméter csa­padék hullott. — kistermelőknek. A lajosmi­­zsei művelődési házban holnap 17 órára várják a kistermelőket, akiknek a nyúltenyésztéssel kap­csolatos tudnivalókról tartanak előadást, illetve adnak szaktaná­csot. (Basky András tudósítónk­tól.) — Vízügyi tárgyalások. Ma­gyar—csehszlovák vízügyi tár­gyalások kezdődtek hétfőn Győ­rött. Az egy hétig tartó megbe­szélések során a két ország víz­ügyi szakemberei megvizsgál­ják a Rajka—Szob közötti 142 kilométeres közös Duna-szakasz szabályozásával, hajózásával kapcsolatos közös feladatokat, értékelik az elmúlt évben vég­zett munkákat, s véglegesítik azok elszámolását. — KISMAMÁKNAK: Ma 15 órától a kecskeméti Erdei Fe­renc Művelődési Központban minden kismamát várnak, akit érdekel, hogyan kell a kisgyer­mekeket szobatisztaságra nevel­ni. Tóth Klára védőnő előadásá­ban szó lesz a helyes szokások és a napirend kialakításáról, annak szükségességéről is. — Nyilvános tervvita. A Kecs­keméti Városszépítő Egyesület közreműködésével nyilvános vi­tát szervez az Építőipari Tudo­mányos Egyesület helyi csoport­ja, a város általános rendezési tervéről. A szerdán, április el­sején délután 4 órakor, a váro­si eődő tanácsháza dísztermében köz­ismertetésre ezúton is meghívják az érdeklődőket a rendezők. — Szűkebb hazánk a tv-ben. A szegedi körzeti stúdió mai adá­sa rendhagyó lesz: egyéni élet­­utakat, sorsokat mutat be, dr. Vedres Ferenc nyugdíjas ter­melőszövetkezeti elnök munká­járól beszél, tudósítanak a Dél- Alföld elmúlt heti eseményei­ről. A műsorral kapcsolatos ész­revételeket a szerkesztők a 12- 715-ös telefonszámon várják. — Az AIDS-ről. Telefontájé­koztató szolgálat kezdi meg mű­ködését április 6-án, hétfőn 16 órától az AIDS-ről. A 384-555- ös számot tárcsázók — a telefon­­doktorhoz hasonlóan — három­perces ismertetést kaphatnak betegségről. A munkanapokon 16­­ órától másnap reggel 9 óráig, va­lamint szombaton 14 órától hét­fő reggel 9-ig hívható telefonon. Az elhangzó­ szöveget — amely tartalmazza a hazai megbetege­dések alakulását, a megelőzés módjait és lehetőségeit — az Országos Bőrgyógyászati és Ne­­mikórtani Intézet már­ működő telefontanácsadójának (138-431) tapasztalatai alapján állítja ös­­­sze az Országos Egészségnevelé­si Intézet, tők­e Kutyaiskola. Az ebtenyész­kecskeméti szervezete is­mét megkezdte a szervezett ki­képzést. Szombatonként 9 órá­tól a már „haladó” kutyáknak engedelmességi és K I-es, vagy ennél magasabb szintű vizsgára való felkészítése vasárnap dél­előttönként lesz. ma — ÚJ KÖNYVEK. A Panora­Könyvkiadó újdonságai: Cziglényi László: Győr. 2. jav.­ kiadás. (Magyar városok) — Né­met Szövetségi Köztársaság. Irta: Ember Mária, Huba László stb. 2. jav. kiadás. (Panoráma úti­könyvek) — Wellner István: E#er. 2. jav. kiadás. (Magyar városok) Losonczi Pál egészségügy szabadsága Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke március 30-ától, hétfőtől egészségügyi szabadságon tar­tó­zkodi­k. — A félfogadás szünetel! KISZ kecskeméti Lakásügyi Tár­­­sadalmi Bizottságának fogadóórá­ja május 1-jéig szünetel. — AKV­ARELLEK, OLAJKÉ­­PEK. Kecskeméten, a Magyar­­ Néphadsereg 2. sz. Katonai Kór­házában kiállítás nyílt tegnap délután Pataricza Iván olajképei­ből és akvarelljeiből. A tárlatot­­ Kriskó János, a Katona József Gimnázium igazgatóhelyettese nyitotta meg a kórház 111. eme­leti előterében. — VEREBÉLY MIHÁLY TI­­SZAKÉCSKEI AMATŐR FESTŐ képeiből nyílik kiállítás az Új­pesti Gépelemgyár kecskeméti gyáregységének klubjában. A tár­latot csütörtökön délután 2 óra­kor nyitja meg Papesch László, a megyei tanács művelődési osz­tályának vezetője. Lovas kocsi a csárda tetején A csaknem 300 éves Megyeri csárdában a vendégek becsaloga­tására különleges cégért találtak ki: a csárda tetejére, a bejárat fölé, könnyű, századeleji alföldi parasztszekeret tettek. EGYÉRTELMŰ Feleség: Már megint az italboltból jössz! Férj: Tán azt hitted, örökké ottmaradok?! Holnapi lapszámunkból A Honismeret — helytörté­net című összeállításban írunk Bács-Bodrog várme­gye Ugyanitt törvénykezéséről. jelentkezünk képernyő kritikával, és be­­ mutatjuk Stjepan Grgic Krunoslav hajai bunyevác költőt. Filmjegyzetünk pe­dig a francia—olasz kop­rodukcióban készült új rajzfilmről — az Asterix, a gall című alkotásról — szól. Az ötödik oldalon a kis­kunhalasi tanácsi építőipa­ri vállalat igazgatójával készített interjú kap helyet. Megyénkben az elmúlt év­ben történt üzemi balese­tekről, foglalkozási megbe­tegedésekről készített elem­ző összesítést az Országos Munkavédelmi és Munka­ügyi Főfelügyelőség Bács- Kiskun Megyei Felügyelő­sége. Az elemzés sok érde­kes összevetést, tényt, ta­nulságot tartalmaz — erről is olvashatunk az ötödik oldalon. PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskunn Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató. Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 2001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-21« bml­ 7» Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 51#,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdát**» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, iKÜlső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Brifcás BAs HU ISSN < _

Next