Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-19 / 91. szám

IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: az időn­kénti gomolyfelhő-képződés mellett több órás napsütés vár­ható. Elszórtan előfordulhat futó zápor is. A változó irányú szél napközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12,17 fok között várható. (MTI)­ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLm. évf. 91. szám­ára: 4,30 Ft 1989. április 19., szerda MILOS JAKES: Prága nem értékeli át az 1968-as eseményeket Megbeszélés Gorbacsoval Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti: MOSZKVA Csehszlovákiában nem várható sem az 1968-as események átértékelése, sem pedig az azokban vezető szerepet játszott Dubcek politikai rehabilitálása —jelentette ki moszkvai sajtóértekezletén Milos Jakes. A CSKP KB főtitkára, aki hétfőn rövid munkalátogatásra érkezett a szovjet főváros­ba, kedden háromórás megbeszélést folytatott Mihail Gorbacsoval. Ezen a két országban folyó átalakítási és demokratizálási folyamatokról, valamint a két párt ebben játszott szerepéről cserél­tek véleményt. ( Folytatás a 2. oldalon) Kecskeméten is megszólalt Dürrenmatt? (4. oldal) _ ___ Kint isi_ m bent is szoros verseny­ben (4. oldal) SPORT (7. oldal) •■ [UNK]McwuiwaiRnBwnMHHHi • A résztve­vők. A választások előkészületeiről tárgyalt az MSZMP Bács-Kiskun­ Megyei Bizottsága Tegnap délelőtt Kecskeméten dr. Szabó Miklós első titkár elnökletével ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottsága. A testület első napirendi pontként azt a tájékoztatót vitatta meg, amely az országgyűlési képviselők és tanácstagok munkájáról készült, együttesen azokkal a feladatokkal, amelyek a tanácstagi és országgyűlési választások előkészítésében a pártra hárulnak. A napirend témáihoz dr. Babinyecz Ferenc, a megyei pártbizottság titkára fűzött szóbeli vitaindítót, amelynek so­rán hangsúlyozta, hogy bár a képvise­lők és a tanácstagok munkájának meg­ítélése nem a megyei pártbizottságra tartozik, mégis szükséges egy alapos tájékozódás a helyzetről, hiszen ezek a tapasztalatok befolyásolhatják a kü­szöbön álló választásokra való felké­szülést. — Hogyan vállalkozhatunk feladat­meghatározásra a mostani helyzetben, amikor sem a választások időpontja, sem azok lebonyolításának szabályai nem ismertek? – fogalmazta meg a kérdést Babinyecz Ferenc, amelyre azt a választ adta, hogy a magyar politikai közélet eseményeit figyelve máris érzé­kelhető, hogy különösen fontos és he­ves harcra kell felkészülni, amely hos­­­szú időre meghatározza társadalmunk politikai berendezkedését. A továbbiakban arról beszélt a me­gyei pártbizottság titkára, hogy mi­lyen, a választást előkészítő munkála­tokat végeztek az elmúlt év szeptembe­re óta a megyei pártbizottság és a me­gyei tanács vezetői, illetve az apparátu­sok munkatársai. Az már nyilvánvaló, hogy az előttünk álló választások során teljesen más típusú munkára lesz szük­­­ség, mint amilyenhez az elmúlt eszten­dőkben hozzászoktunk. Felerősödött a helyi érdekek képviseletén alapuló po­­litizálási igény. Meggyőződésünk, hogy akár országgyűlési képviselői vá­lasztókerületről, akár tanácstagi vá­lasztókörzetről van szó, csak az a poli­tikai szervezet számíthat sikerre, amely megalapozott ismeretekkel rendelkezik az adott területről, s az sem mindegy természetesen, hogy ezeket az ismerete­ket hogyan hasznosítja. Fontos szerep hárul tehát a munka- és lakóhelyi párt­­szervekre, növekszik együttműködésük fontossága. Különösen fontos az a felismerés — elsősorban politikai jelentősége mi­att is-, hogy a népképviseleti testületek jelenleg kettős nyomás alatt dolgoz­nak. Az egyik oldalról az alternatív szervezetek vitatják legitimációikat, a másik oldalról az ország nehéz helyzete miatt felerősödött velük szemben a la­kosság kritikája — mondotta vitaindí­tójában dr. Babinyecz Ferenc, majd hozzátette: az alternatív szervezetek­nek is tisztában kell lenni azzal, hogy 1985-ben a jelenlegi testületeket törvé­nyesen, a ma is hatályban lévő jogsza­bály alapján választották meg. Az két­ségtelen, hogy akkor más szempontok érvényesültek, mint amilyeneket mos­tanában fogalmazunk meg, de legiti­mációjukhoz nem férhet kétség. Az ezt követően kibontakozott vitá­ban tizenhárom testületi tag, illetve meghívott fejtette ki véleményét. Dr. Tapodi János a lakókörzeti pártalap­­szervezetek és a munkahelyen működő alapszervezetek közötti jobb kapcsolat szükségességéről szólt, hangsúlyozva azt a segítséget, amelyet az említett alapszervezetek a legutóbbi választá­sok során is nyújtottak a lakosságnak. Tohai László, a megyei tanács általá­nos elnökhelyettese a választások elő­készítésének fontosságáról szólva fel­hívta a figyelmet arra, hogy bár az idő sürget és sok a jogszabályi, szervezeti, technikai bizonytalanság, az is kétség­telen, hogy egy éven belül választások lesznek, valószínűleg már több politi­kai párt, illetve szervezet versengésével. Létkérdés tehát, hogy az MSZMP vis­­­szaszerezze a bizalmat, ami éppen a mai gazdasági, társadalmi és politikai (Folytatás a 2. oldalon) A TALAJVÍZ NEM SZENNYEZŐDÖTT KUNSZENTMIKLÓSON Jól halad a környezetszennyezés felszámolása Megritkultak a híradások az utóbbi időben az apajpusz­­tai környezetszennyezésről, mely Bács-Kiskun megye északnyugati csücskét, Kunszentmiklós környékét is érin­tette. Ám a feltáró munka egy napig sem szünetelt, az elmúlt hetekben meghatározott menetrend szerint folytak a helyszíni és laboratóriumi vizsgálatok. S az illetékes hatóságok tartják magukat ahhoz az ígéretükhöz, hogy a munkálatokról folyamatosan tájékoztatják a közvéle­ményt. Amint az Alsó-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóság igazgatójától, dr. Szenti Jánostól meg­tudtuk, a napokban elkészült az összefoglaló jelentés a kunszentmiklósi feltárásról és a tervezett intézkedések­ről. A bajai igazgatóságon ugyanis úgy döntöttek, hogy önállóan, minél gyorsabban lezárják a kunszentmiklósi munkálatokat, függetlenül a nagyságrenddel nagyobb, időigényes apajpusztai kárelhárítástól. A szakemberek a helyszínen vett minták és légi felvéte­lek alapján immár egyértelműen megállapították, hogy Kunszentmiklós határában három helyen található a Kiskunsági Állami Gazdaság tevékenységéből származó veszélyes hulladék, illetve annak égetési maradéka. A régi szeméttelepen előkerült hordókat és a kiszóródott vegyi­anyagokat átmenetileg zárt tárolóban helyezték el. A kritikus helyeken pedig észlelőkutakat fúrtak, vízmin­tákat vettek. A vízminták köztük nyolc környékbeli tanya ásott kútjából való­­ elemzését öt különböző intézettel egy­mástól függetlenül végeztették el. Amint Petrity József vízminőségi osztályvezető elmondta, a többszörös vizs­gálat bebizonyította, hogy a talajvíz nem szennyeződött sem nehézfémektől, sem­­ szerves oldószertől.­­Ez sajnos nem jelenti azt, hogy az ásott kutak vize tiszta. A tanyasi kutak vize magas sótartalma, szervesanyag- és nitráttar­talma, bakteriológiai fertőzöttsége miatt nem alkalmas ivóvíznek. De ez nem Kunszentmiklósra jellemző jelen­ség, a megye más tájain is hasonló a helyzet. A vizek vizsgálata tehát az apajpusztai szennyezés szempontjából megnyugtató eredményt hozott. Ami még hátra van, az égetési maradékok teljes felderítése és biz­tonságos elhelyezése. Tegnap Kunszentmiklóson helyszíni szemlén vizsgál­ták meg a szakemberek, hogyan lehetne a jelenlegi folyé­­konyhulladék-lerakó telepen meghatározni a salak mennyiségét, mely feltehetően a többi helyszínhez hason­lóan többféle nehézfémet — cinket, rezet, ólmot, báriu­mot, krómot és titánt­­ tartalmaz. Ugyancsak pótlólagos feltárást végeznek még a helyi Egyetértés Termelőszövetkezet területén ledózerolt ho­mokbányákban és a régi szeméttelep egy részén. Az utób­­­­bi helyen lerakott, a Kemikál Vállalattól származó víz­­üvegiszapról már megállapították, hogy nem tartalmaz mérgező anyagot, a környezetre ártalmatlan. A kárelhárítás utolsó lépése az összegyűjtött hulladé­kok elhelyezése lesz egy erre a célra kialakított átmeneti tárolóban. A tervek szerint erre még az idén sor kerülhet. —lovas— A TÁRGYALÓTEREMBŐL JELENTJÜK Megismételt eljárás Még keresik a felelőst a porrobbanásért — Megértettem a vádat, de nem érzem bűnösnek magam — kezdte vallomását a 27 éves Fekete János lakatos tegnap reggel a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Ő ugyanis az 1987. május 20-án a Bács-Kiskun Megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat kecskemé­ti gyáregységénél történt porrobba­nás egyik szereplője. A Legfőbb Ügyészség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gon­datlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt emelt ellene vá­dat. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 1988. június 1-jei ítéletében felmen­tette. Ám az ügyész a felmentés miatt,­­elítélés és büntetés végett fellebbezést jelentett be. Ennek nyomán a Leg­főbb Bíróság elé került az ügy, s ta­valy decemberben végzés született. Ebben megállapították, hogy meg­alapozatlanság és az indoklási kötele­zettség megsértése miatt az első fokú bíróság ítélete érdemi felülvizsgálatra nem alkalmas. Ezért hatályon kívül helyezték a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét és új eljárásra utasították. A végzés utolsó mondatában a Legfelsőbb Bí­róság utalt arra, hogy a bekövetke­zett balesetben, s annak súlyosságá­ban más, olyan személyek foglalko­zási szabályszegése vagy egyéb maga­tartása is szerepet játszik játszani, akikkel szemben vádemelésre nem került sor vagy megszüntették elle­nük az eljárást. Fekete János tegnap egyedül állt a bíróság előtt. Újra felelevenítette azt a májusi napot, amikor a porrobba­nás történt. Munkatársai közül né­gyen (Tóth Zoltán, Kulcsár István, Német Mihály és Gábor Zoltán) olyan súlyos égési és egyéb sérülése­ket szenvedtek, hogy életüket vesztet­ték. Ketten kórházi kezelésre szorul­tak, míg egy dolgozó sérülései nyolc napon belül gyógyultak. Fekete Já­nos is a súlyos, életveszélyes sérülést szenvedők között volt. Azóta lassan két év telt el. Eddig hétszer műtötték a bal kezét, de hiába. A kötés talán örökre rajta marad. Ötven százalék­ban rokkantnak nyilvánították, de várhatóan ennél súlyosabb fokban minősítik majd munkaképtelenné. A gabonaforgalmi vállalathoz 1987. május 11-én­ lépett be vas- és fémszerkezet-lakatosként. Mint állít­ja, a tűzvédelmi oktatás összesen két percig tartott. Ekkor megtudta, hogy nem szabad dohányozni az épület­ben, valamint értesíteni kell a tűzol­tókat, ha tüzet észlelne. Ebbe a két percbe­ az az idő is beletartozott, amíg aláírta a tűzvédelmi oktatásról ké­szült jegyzőkönyvet. Hogy a munkavédelmi szabályo­kat ismertették-e vele? Azt mondja, nem. Megmutatták itt is, hol kell alá­írni, és kész. Feleslegesnek tartották, merthogy nem ez volt az első munka­helye, biztosan tudja ő, hogy miről van szó, mesélte. Arról nem is hallott, hogy a hegesztéshez a képesítésen kí­vül tűzvédelmi szakvizsgára is szük­ség van. Neki és társainak csak azt mondta a főnökük, Trungel Tibor, hogy az ötödik szinten a kétfelé vál­tókat hozzák rendbe, mert lyukasak, folyik belőlük a por, meg a gabona. Mivel nem találtak a raktárban al­katrészt, a főnökük utasította őket, hogy hegesszék be a nyílásokat. Köz­ben nem kérdezte, hogy van-e szak­ (Folytatás a 2. oldalon.) # Grósz Károly és Németh Miklós találkozója Jichak Samirral Grósz Károly, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt főtitkára és Németh Miklós, a Miniszterta­nács elnöke tegnap délelőtt megbeszélést folytatott a Buda­pesten tartózkodó Jichak Samir izraeli kormányfővel. A talál­kozón áttekintették a magyar —izraeli kapcsolatok helyzetét, és továbbfejlesztésük lehetősé­geit. Mindkét részről hasznos­nak értékelték a mind gyako­ribb magas szintű találkozókat, elismerően szóltak az együttmű­ködés különböző területein ta­pasztalható előrelépésről és­­ megerősítették a kapcsolatok további bővítésére irányuló köl­csönös készséget. Egyetértés volt abban is, hogy az izraeli mi­niszterelnök mostani látogatása jól szolgálja ezt a folyamatot. A megbeszélés során mindkét fél kifejtette álláspontját a kö­zel-keleti helyzetről, a válság megoldásának lehetséges mó­dozatairól. Egyetértettek ab­ban, hogy az ilyen őszinte, nyílt véleménycserék elősegítik egy­más felfogásának alaposabb megismerését. Magyar részről hangsúlyozták: nagy fontossá­­­got tulajdonítanak annak, hogy a magyar—izraeli kapcsolatok továbbfejlesztése az együttmű­ködésben rejlő kölcsönös elő­nyök kiaknázásán túl járuljon hozzá a közel-keleti probléma rendezésének előmozdításához is. A találkozón részt vett Dán Meridor, az izraeli kormány tagja és Slomo Marom, a buda­pesti Izraeli Érdekképviseleti Hivatal vezetője, illetve Kovács László külügyminiszter-helyet­tes, és Thürmer Gyula, az MSZMP főtitkárának tanács­adója. * * * A délután folyamán az izraeli kormányfő a Magyar Izraeliták Országos Képviselete szervezé­sében találkozott a magyaror­szági zsidó közösség vezetőivel. (MTI) A NETT MUNKÁJÁT NYUGATFURÓPÁBAN IS ELISMERIK Megtérült befektetések Bizony nehéz napok járnak nap­jainkban a hazai ruhaipari vállala­tokra. Olyan korábban jó nevű cé­gek botladoznak, mint a Debreceni Ruhagyár, a Budapesti Páva vagy a Vörös Október Ruhagyár. Nagy veszteségek keletkeznek, vagy alig képesek szerény nyereséget produ­­­­kálni. Miközben költségeik jelentő­sen növekednek, legtöbbjük sorva­dásnak indul. Ilyen helyzetben különösen elis­merésre méltó az a fejlődés, amelyet a fiatal, alig négyesztendős bajai gyárnak, a Nett Konfekcióipari Vállalatnak sikerült elérnie. Néhány éve még női blúzaik, gyermek- és női ruháik döntő több­sége a hazai boltokba került, ám már akkor felkészültek az export jelentős növelésére. Látták, hogy az életszínvonal csökkenésével vissza­ esik a kereslet a konfekcióipari ter­mékek iránt. Ekkor teremtették meg az export bővítésének techno­lógiai, szellemi hátterét. Nem saj­nálták a pénzt, energiát a legkorsze­rűbb japán és NSZK-gyártmányú gépek beszerzésére, de a gyárt­mánytervezésre is folyamatosan so­kat költöttek. A bajai központtal jól együttmű­ködött a garai, a nemesnádudvari telepük, s hamar felnőtt feladatai­hoz az új borotai és a nagybaracs­kai üzemük is. Az idén az év végére Hajóson hoznak tető alá egy kor­szerű részleget. A sok munka mára meghozta gyümölcsét, hisz alig három eszten­dő alatt megduplázták termelési ér­téküket. Mint ahogy azt Teleky Zoltán igazgató elmondta, termé­keik több mint fele tőkés exportra (az NSZK-ba, Franciországba, Hollandiába, Svédországba) kerül. A fennmaradó 30, illetve 20 száza­lékot szovjet és hazai üzletekbe szállítják. A Nett márkanevet tehát rövid idő alatt jól megismerték a konvertibilis piacokon, így, bár ko­rábban a több lábon állás jegyében kezdték meg a szovjet partnerekkel az együttműködést, most mégis úgy tűnik — ha időlegesen is —, más piacok után kell nézniük. A KGST-országok között ugyanis az ármechanizmus alaposan elru­gaszkodott a világpiaci áraktól, s ez megkérdőjelezi e termékek előállí­tásának gazdaságosságát. Ezért a vállalat az idén felkészül arra, hogy ha kell, jövőre termékeinek akár 90 százalékát konvertibilis piacokon értékesítse. G. B. 9 A gyártás-előkészítést egy éve francia számítógép segíti.

Next