Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-17 / 89. szám
PETŐFI Népe ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt éve született Hincz Gyula (1904— 1986) Kossuthdíjas festő és grafikus, kiváló művész. Erdélyi szász családból származott, s már kora gyermekségében sok művészi élményben részesült. (Édesanyja például olyan magas fokon gyakorolta a hímzés művészetét, hogy „ egyik munkájával a párizsi világkiállításon díjat is nyert.) A diákévek ösztönös művészkedése, a rajzolási vágy spontán kiélése után 1922 és 1929 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Vaszary János tanítványa volt. A két mester közül (bár Rudnayt is rendkívül tisztelte) inkább Vaszary jelentett számára — pedagógiai liberaliz ■musával — nagyobb ösztönzést. Mind intenzívebben foglalkozott az új szemléletű kifejezési formákkal, s egyre jobban elmélyedt a tanácsköztársaság előtti és alatti időkben kialakult modern, avantgárd szellemű szemléleti kategóriákban. Művészetére egyébként a francia Gauguin, a magyarok közül pedig Uitz, Kernstok, Galimberti Sándor, valamint Kmetty gyakorolták a legmélyebb hatást. Dekoratív ösztöne mindenen átsugárzott, amit kezébe vett. Művészi szemléletének rendkívüli gazdagsága és alkotói temperamentumának széles műfaji skálája is legjobb művészeink között jelölte ki helyét. (1958 és 1963 között ő volt az Iparművészeti Főiskola igazgatója.) A megyei tanács vezetői közül dr. Matos László elnökhelyettes tart fogadónapot április 17-én, hétfőn. A megyei tanács osztályvezetői — két kivétellel — szintén ma tartanak fogadónapot, a személyzeti és oktatási osztály vezetője kedden, az ipari osztály vezetője szerdán fogadja az ügyfeleket. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a II. játékhéten: S találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 33 fogadónak volt, nyereményük egyenként 404 240 forint; 3 találata 4 031 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1 655 forint; a 2 találatos szelvények száma 129 108 darab, ezekre egyenként 52 forintot fizetnek. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecskeméti, Petőfi Sándor utcai Olcsó Áruk Boltjában női szandált kínálnak 280 forintos reklámáron. Kiskunfélegyházán a tanácsháza alatti kisáruházban női ruhák 149 forintos áron, valamint terliszer szövetek métere 160 forintos áron kapható. A Kossuth utcai méteráruboltban cseh takaró 270 forintos reklámáron kapható. Kecskeméten a Szivárvány Kisáruházban 160 centiméter széles csíkos lenvásznat kínálnak 80 forintért, munkásfarmert — 50-52-es méretben — 290 forintos reklámáron. A Konzum Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Fantázia Kisáruházában női és férfi hosszú ujjú pulóvereket kínálnak 221 forintért. __ Izsákon a Nívó Áruházban jugoszláv gyártmányú ZO—221, 300, 420 hűtőládák és ZO—300 fagyasztószekrény, valamint Mirköz 300 literes hűtőláda kapható. 30 kilométeres körzeten belül a házhoz szállítást díjmentesen vállalják. T.: 74-420. A Gazdaboltban különböző méretű osztályos zártszelvények 25 százalékos engedménnyel kaphatók. T.: 74-654. A háztartási boltban különböző PVC-padlószőnyegek méterenként 100 forintos engedménnyel kaphatók. T.: 74-051. Baján a Gabi Kisáruházba megérkeztek az olcsó kínai nyári bébiruhák. Valamennyi árura vonatkozik, amíg a készlet tart. (x), NAPTÁR 1989. április 17., hétfő Névnap: Rudolf Napkelte: 5 óra 53 perc Napnyugta: 19 óra 35 perc Holdkelte: 16 óra 06 perc Holdnyugta: 4 óra 25 perc DŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig. Többnyire erősen felhős idő várható, esővel, néhol zivatarral, gyakran megerősödő délnyugati széllel. A hőmérséklet délutánra 13 és 18 fok közé emelkedik. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti. Április 15-én Kecskeméten a középhőmérséklet 12,8 (az 50 éves átlag 10,9), a legmagasabb hőmérséklet 17,8 fok volt. Csapadék nem hullott A nap 2 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 9,1, 14 órakor 19,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,2 fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1005,0 millibard változatlan volt. Április 15-én Baján a középhőmérséklet 11,2 (az 50 éves átlag 11,5), a legmagasabb hőmérséklet 14,4 fok volt. 1,2 milliméter csapadék hulott. Tegnap reggel 8 órakor 9,8,14 órakor 19,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8,7 fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1005,3 millibard emelkedő — volt. — AZ MDF KECSKEMÉT VÁROSI SZERVEZETE pénteki közgyűlésén húsz tagú választmányt választott. Ezen belül öt fős elnökség működik, melynek tagjai a kapott szavazatok sorrendjében: dr. Debreczeni József,, dr. Pánczél Gyula, Mikulás Ferenc, dr. Józsa Fábián, Balás Ferenc István. KOPÁR UTAK Tervszerű rombolás a természetben Nem számoltam még, hány kilométer olyan útszakasz van a megyében, ahol nincs fa. Bántó érzés ilyen ingerszegény környezetben utazni, tudva, hogy más, fejlettebb európai országokban sok helyütt lombsátor ad jó levegőt és nyugalmat az úton levőknek. Ingerszegény világosság fogadja ezentúl Kecskemét határában a 44-es békéscsabai út 8—13. kilométere közt közlekedőket is. Dőlnek a nyárfák, sorban, a hétvégi fűrészelés nyomán. Négyszázat vágnak ki a Közúti Igazgatóság megbízásából, az erdőfelügyelőség engedélyével. •— Miért?— tettük fel a kérdést pénteken a méheslaposi üzemmérnökségen, ahol azt a választ kaptuk, hogy a 44-esen a fakitermelés korszerű módszerét látjuk. Hogy mitől korszerű, arról fogalmunk nincs, mivel a tervszerűnek mondott átvilágosításról a — nevét a lapban megnevezni nem kívánó — nyilatkozó a Közúti Igazgatóság üzemmérnökségén maga is elismerte: a 400 fa között biztosan vannak olyanok, amelyeket épen meghagyhatnának. Az is igaz, hogy a kivágott fák helyére már most, tavasszal újakat kellene telepíteni (nem most: a tervszerűség azt kívánná, hogy a facsemetéket néhány évvel a vágás előtt a régi fák mellé ültessék! A szerk.), ám valójában erre majd csak ősszel kerül sor. Addig marad a kopárság. Korunkban, amikor környezetünk egyre inkább elsivárosodik, százszor meg kellene gondolni egyetlen fa kivágását is. A fák koronája és odva a madarak legjobb búvóhelye. Azonban a természet az a nemzeti vagyon, amelynek voltaképpen nincs gazdája. Csak bitorlója. Az viszont szép számmal! A siralmasan szabaddá tett (kifosztott) békéscsabai út mentén — a jövőben levonható tanulságként — plakáton hívnék fel mindenkit: el a kezekkel és a fűrésszel nemzeti kincsünk — a fák — dézsmálásától! (kohl) Részletes Napzárta-program a képújságban Sokan vannak, akik érdeklődéssel nézik a TV 2 műsorának mindennapi aktualitásait. Ugyancsak szép számmal lehetnek, akiknek a sokszor nagyon késői időpont már nem felel meg. És bizonnyal népes azok tábora, akik nem szeretik a zsákbamacskát, s azért nem ülnek a képernyő elé, mert nem tudják, hogy mit kapnak a késő esti, vagy akár a korábbi adások során. Ugyanis az eddigi információk, időjárási riportok, zene vagy egyszerűen csak napzárta -7- nem sokat mondtak. A hétvégén Kecskeméten volt Horváth János, a TV 2 vezetője, és Márványi György, a képújság főszerkesztője, akiktől megkérdeztem: Vajon mi az oka, hogy a képújság nem közli a délutánra már bizonnyal végleges műsort, témát, esetleg a szereplőket? Hiszen az sem volna csekélység, hogy az országban lévő mintegy 150 ezer teletexes tévé tulajdonosai, nézői friss, pontos információhoz jutnának. Ha már van képújság, nekik pedig ilyen készülékük. A válasz rövid volt: igazából nincs semmi oka. S hogy lehet-e tenni valamit? A két szakember gyors konzultáció után egybehangzóan felelte, hogy igen. Olyannyira, hogy megegyeztek: a mai naptól kezdve a képújság részletesen közli a TV 2 napi aktuális műsorait is. cím (váczi) HOLNAPI LAPSZÁMUNKBÓL Mivel foglalkozik majd az Alkotmánybíróság? Erről írunk a 4—5. oldalon megjelenő egyik cikkünkben, annak kapcsán, hogy készül a jogállamiság egyik új intézményéről szóló törvénytervezet szövege az Igazságügyi Minisztériumban. Inkább szólam, mint kívánalom a testet gyötrő, kockázatot jelentő családi farmergazdálkodás, amelyet hazai viszonyaink közt aligha lehet komolyan venni. Ez már egy másik írásunk témája. Komáromi Attilához, a megyei pártbizottság titkárához látogatott munkatársunk. Pályájáról és több más, aktuális politikai kérdésről beszélgetett vele. Az interjút itt közöljük. Egy kísérleti felvételi módszerről is olvashatnak, amellyel a pedagóguspályára való alkalmasságot állapítják meg a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán. MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN Népszabadság, 1989. április 15-ei szám: A képviselő levelét elküldte (A lap közli dr. Kőrös Gáspár országgyűlési képviselő levelét, melyben indítványozta, hogy tűzzék napirendre az életszínvonal alakulását a parlamentben.) Magyar Nemzet, 1989. április 15-ei szám: Mélykúti Attila: Szakítópróba (A vezércikkek a kecskeméti reformműhely-tanácskozással foglalkozik) — Nemzeti zászló és elismerő oklevél (A jutalmazottak között Bács-Kiskun megyei települések is szerepelnek.) Mai Nap, 1989. április 16-ai szám: Baloldali eszmének népszerű formái (Tudósítás a kecskeméti reformműhely-tanácskozásról.) Szövetkezet, 1989. 15. szám: Tóth Miklós: Élesedik a verseny a pénzpiacon. (A kiskunfélegyházi takarékszövetkezet eredményeiről, új szolgáltatásokról.) Utazik a libamáj. (Fotóriport a Kiskunfélegyházi Integrál ÁFÉSZ munkájáról.) Néphadsereg, 1989. 14. szám: O. A.: Sokoldalú videostúdió (Kecskeméten az MN 6336 alakulatnál.) Békési Élet, 1989.1. szám: Székelyné Körösi Ilona: Jegyzetek Kiskőrös múltjából és hagyományápolásáról. (Kecskeméti muzeológus tanulmánya.) DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN Hétfőn este 20 órakor Kecskemétről, a Tudomány és Technika Házából jelentkezik a szegedi stúdió magazinműsora, amelynek vezető témája az M5-ös autópálya és a Kecskemétet elkerülő útszakasz építésének gondjai. A nézők a 76/22-744-es telefonszámon tehetik fel kérdéseiket a műsor vendégeinek, Arató Balázsnak, a Közlekedési Minisztérium osztályvezetőjének, és Adorján Mihálynak, Kecskemét tanácselnökének. Az autópálya építésén kívül láthatják a Videóújság második kiadását, benne a hazai hűtőládagyártás fonákságait és a KRESZ-totó következő fordulóját. Iifi SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET: hétfőtől péntekig naponta 9 és 17 óra között, vasárnap 10-től 18 óráig. Ez idő alatt hítek, rövid tudósítások, információk, észrevételek közölhetők a kecskeméti 27-611- es telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Olvasóink hívását várja e heti ügyeletes riporterünk: Pulai Sára. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1989. IV. 17-én, megrendelés sorszáma: 830003 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 • Telefon : 27-611 Telexszám: 26-216 bmkh. ’ Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, félévre: 630,— Ft, egy évre: 1260,— Ft. HU ISSN 01133—235x MŰSOR Április 17-én, hétfőn. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délelőtt 10 és délután 2 órakor: BÚBOS VITÉZ. A Ciróka Bábszínház előadása. Előzetes Április 22-én, szombaton délelőtt 10 órakor: BRÉMAI MUZSIKUSOK, HETET EGY CSAPÁSRA. A Ciróka Bábszínház előadása. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Előzetes Április 18-án, kedden délután 5 órakor: A FIZIKUSOK. Petőfi Sándor-bérlet. 19- én, szerdán, délután 5 órakor: A FIZIKUSOK. Bajor Gizi-bérlet. 20-án, csütörtökön este 7 órakor: A FIZIKUSOK. Salamon Béla-bérlet. 21-én, pénteken este 7 órakor: A FIZIKUSOK. Blaha Lujza-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19 órakor: Nóti—Harmath—Farkas: NYITOTT ABLAK. Népszínmű a Katona József Színház művészei előadásában. MOZI Kecskemét Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÓMEN. Sz. amerikai film: 16 éven , felülieknek. Árpád mozi: fél 5 órakor: RITZ FÜRDŐHÁZ. Sz., mb., angol film. 16 éven felüliek nek. Fél 7 órakor: VOLT EGYSZER EGY AMERIKA. Sz. kétrészes amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: ÓMEN. Sz. amerikai film. 16 éven felülieknek. Fél 6 órakor: Art Kino. A HAJNAL. Sz. francia— izraeli film. Fél 8 órakor: nincs előadás. Stúdiómozi: 7 órakor: RECSK 1950— 1953. Magyar film. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: VILI, A VERÉB. Sz. magyar rajzfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: BOSSZÚVÁGY III. Sz., mb., amerikai krimi. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 órakor: A DOKUMENTÁTOR. Sz. kétrészes magyar film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: ALADDIN. Sz., tb., olasz film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: KOMMANDÓ. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: KROKODIL DUNDEE II. Sz., mb., ausztrál film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: PLUMBUM, AVAGY A VESZÉLYES JÁTÉK. Sz. szovjet film. Stúdiómozi: 8 órakor: A TENGER ZAMATA. Sz., mb., olasz film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 é és 8 órakor: RENDŐRAKADÉMIA I. Sz. amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor videó. SIKÁTOR HERCEGEI. Sz. hongkongi film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 7 órakor: BARABÁS. Sz., kétrészes, mb. olasz—amerikai film. Helyőrségi klub: 6 órakor: KÜLÖNÖS HÁZASSÁG. Sz. magyar film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: RAIN MAN. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. ÁRAMSZÜNET Baján április 20-án, csütörtökön 7.30 és 15.20 között karbantartási munkák miatt áramszünet lesz az alábbi utcákban: Dália, Liget, Muskátli, Temesvári, Viola, Orgona, Árvácska, Kökény, Malomrév, Vasas sor, Siska, Bajcsy-Zsilinszky, Schneider, Vörös tér, Molnár, Futrinka, Pandúr-sziget, (x) TV 1. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Nem minden arany, ami fénylik. Szovjet tévéfilm Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij vígjátékából 11/1. rész. Moszkvai életképek (ism). 10.30: A HÉT (ism.) 11.30: Delta. Tudományos híradó (ism.) 11.55: Képújság 16.20: Hírek 16.30: Három nap tévéműsora 16.35: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora 16.45: Stiri — Hírek román nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora 16.50:Tízen Túliak Társasága 17.35: Műsorajánlat 17.40: Számadás. Gazdasági negyedóra 17.55: Reklám 18.00: Egy szó, mint száz. Nyelvi fejtörőjáték. Egri János műsora 18.45: Reklám 18.50: Esti mese. Biga Csiga és Batka manó. — A titokzatos lábnyomok. Csehszlovák rajzfilm 19.00: Új cim-cím. Irodalmi rejtvényműsor I.gyerekeknek. Arany János: Jóka ördöge 19.20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat •19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Ez -F Az. Szórakoztató műsor 21.05: Panoráma: Világpolitika percről percre 21 .EJ: Reklám 21 .o5: Unokáink is látni fogják 22.45: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Radványi Dorottyával és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás , — Zene — Tévétorna 17.45: Kérdezz-felelek! Egri János műsora 18.00: Hétfőn hatkor 18.25: Gyerekeknek! Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK- rajzfilmsorozat, Zivatarban (ism.) 18.50: TV 2 19.00: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat. XXVI/16. rész 19.51: Tv 2 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora — Budapest ■ [UNK]f — Pécs —Szeged 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 Benne: Időjárás 21.30: Telesport 23.00: TV 2 — Napzárta KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ: Este 7 órakor: információk a Petőfiexpedícióról — stúdióvendégek: dr. Kiszely István antropológus és Borzák Tibor újságíró—Szujovszky László gyűjteménye — összefoglaló a reformműhely eseményeiről — vendégváró kft. — erato kiállítás a művelődési központban — gyermekrajzok az ifjúsági otthonban bezárják a nagykőrösi húsüzemet . kiskerti tennivalók — sport: KSC—Malév SC férfi röplabda ■-J gokart-évnyitó 7-^ KSC-DVSE férfi röplabdamérkőzés LA brémai útibeszámoló. SKI CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ. Kát gyermekműsora. 09.30: Skippy — kalandfilm. 10.00: Lucy-show. 10.30: Pop Formule. 11.30: A mai nap. 12.30: Sullivanék — teleregény. 13.00: Egy másik világ. 14.00: A Landscape Channel műsora. 15.00: Ahogyan fordul a világ — teleregény. 16.00: Szeretni Ä teleregény. 16.30: Családi ügy — vígjáték. 17.00: Countdown by Sony — popzene Hollandiából. 18.00: Műsorzárás (Az Eurosport műsora) 01.30: Az Arts Channel műsora. 04.30: A Landscape Channel műsora. MOSZKVAI TV 1. MŰSOR. 04.30: 120 perc. 06.30: Műsorismertetés. 06.35: Labdarúgó-körkép. 07.05: Az idegen — játékfilm. 08.10: Rajzfilmek. 08.35: Hírek. 08.45: Orosz népzene. 09.15: Nyilvánvaló és hihetetlen. 13.30: Hírek. 13.40: Műsorismertetés. 13.45: Zenei közvetítés Szverdlovszkból. 14.00: Összeállítás a mai Szíriáról. 14.25: Szociológia és átalakítás. 15.10: Hírek. 15.15: Gyermekek órája, benne: francia nyelvlecke. 16.15: Objektív. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Stúdióbeszélgetés. 17.45: Zöld kígyó — rajzfilm felnőtteknek. 18.00: Két élet, két sors.— 1. rész. 19.00: Tv-híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Két élet, két sors — 2. rész. 20.50: Hírösszefoglaló. 21.05: A tavalyi moszkvai dzseszfesztivál. 22.00: A kép — játékfilm. 23-20: Hírek. 23.25: A filmművészek klubjában. ÚJVIDÉKI TV. 15.30: Műsorismertetés — magyarul. 15.35:A vasárnapi Faluműsor ismétlése. 16.05: Sportkrónika. ■ 16.25: Reklám. 16.30:Tv-napló — magyarul. 16.40: Reklám. 16.45: Gyermekműsor. 17.05: Tvnapló. 17.35: Biztonságban élni. 18.05: Óra — szlovák nyelvű műsor. 18.30: Bemutatjuk Önnek — magyar nyelvű műsor. 19.00: Ma: információs blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyarul. 21.10: Reklám. 21.15: Bubi, dáma, király, kém — sorozatfilm 6/6. rész. 22.15: Tv-napló. 22.30: Videóírás. 23.00: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Hogy tetszik lenni? — Nyugdíjasok műsora 9.00: A hét zeneműve Mozart: F-dúr zongoraverseny K. 413. 9.40: Ki kopog? — A Gyermekrádió műsora 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Delibes: Coppelia — balettszvit 11.05: Technikai múzeumok veszélyben? Beszélgetés múzeumi igazgatókkal 11.25—11.40: Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Bartók-műveket énekel 11.40—11.54: Közben Gobbi Hilda önéletírása folytatásokban 12.45: Egy hazában -SSÓmolnár Miklós riportja 13.00: Klasszikusok délidőben 14.09: A magyar nyelv hete 14139: Kóruspódium 15.00: Az olvasás gyönyörűsége — Hegedűs Géza előadás-sorozata 15.30: Hagyományápolók • 16.10: Hangoló — Zenei magazin gyerekeknek 17.00: Eco-mix •— Gazdasági magazin 17.30: Beszélgessünk zenéről 17.50: Nóták 19.15: Első kézből 20.15: Egy rádiós naplójából , 21.20—21.50: Háttérbeszélgetés 22.00: Hírvilág 22.30: Rádiószínház, Hannibál. Spiró György színművének rádióváltozata 23.46: Vivaldi: B-dúr szonáta PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Népdalcsokor 9.05—12.00: Napközben (ÉLŐ) 12.10: Fúvós táncok 12.30: Jónás Mátyás népi zenekara játszik 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig... (ÉLŐ) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség Csak középhullámon: 18.30: Daráló — Folytatásos ifjúsági történet AZ URH-sávon: 18.30: Beatles-slágerek 19.05: Sportvilág 19.35: Jákó Vera hangversenyei 20.10: Rácsos panoptikum — Bűnös vagy • • áldozat? 21.05: Akit érdekel 22.05: Rockújság — IV. évfolyam 7. szám 23.15—0.14: Álom szárnyán — könnyűzene- BARTÓK RÁDIÓ: * I. I. 9.06: Országok, tájak népzenéje — Szíriai Arab Köztársaság 9.23: Nürnbergi Orgonahét — 1988. — VI/2. rész: Lehotka Gábor hangversenye a Szent Lorenz-templomban I. 0.41: Zengjen a muzsikai II. 11: A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában 12.00: Nagy mesterek kamarazenéjéből 13.05: Kilátó — A Rádió világirodalmi hetilapja 13.50: Országok, tájak népzenéje — Kambodzsa 14.00: A Collegium aureum kamarazenekar játszik 15.05: A Magyar Rádió Muszorgszkijciklusa — IX/4. rész. Borisz Godunov: Négyfelvonásos opera 19.05: A hét zeneműve Mozart: F-dúr zongoraverseny K. 413. 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót (ELŐ) Hangverseny Dvomák műveiből Közben: kb. 20.25: Reneszánsz esküvő Nógrádban kb.. 20.45: A hangverseny-közvetítés folytatása kb. 21.45: Zenekari muzsika 22.57: Kortárs ausztrál zeneszerzők műveiből . A BÉCSI RENDŐRSÉG negyvennyolc órán belül elfogta annak a brutális rablótámadásnak mindhárom, magyar állampolgárságú tettesét, amelyet pénteken követtek el az osztrák fővárosban egy ékszer-nagykereskedő ellen. Mint a nyomozás vezetője vasárnap közölte, már a bűncselekmény helyszínén őrizetbe vett 28 éves Tolnay Lajos után szombaton délután kézre kerítették két társát, a 28 éves Papp Lászlót és a 22 éves Zöld Lászlót is.