Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-31 / 178. szám

Ismét teherautón a kolóniás Legutóbb azzal fejeztük be írá­sunkat a Béke tér lakójáról, hogy bútorai tövében ülve várja: eljöj­jön hozzá az igaza. Csakhogy közben elunta a várakozást. De lássuk az előzményeket: Szurov Lászlóné július 20-án sza­badult a börtönből, s mert ápri­lisban kiköltöztették lányát a Bánk bán utcai, szanálásra ítélt lakásból, így fedél nélkül maradt. Bár saját bevallása szerint 500 ezer forint készpénze van, mégis a tanácstól követeli, hogy olcsón, legkevesebb kétszobás bérlakás­hoz juttassák. S hogy miért? Mert mint önkényesen beköltöző­­k­nek­­ a szanálás után neki is ad­ni kellett volna megfelelő hajlé­kot, véli Szurovné. Mivel a tanács nem hajlott a „szép szóra”, hát felverte sátrát a megyeszékhely belvárosában a Béke téren és bú­torainak egy részét előhozatta a pincéből. Azonban látnia kellett, hogy ez sem használ, sőt még a fákra felragasztott transzparen­sek sem, melyeken ilyesmi állt: „a tanács nem mond igazat”. Úgy döntött: ha nem adnak, hát szerez magának egy lakást. Kedden este a Villám István ut­cában bezúzta a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola egyik, tatarozás miatt kiürített épületének ablakát, majd segítő­társaival bepakolta bútorait. Másnap pedig egyszerűen lever­ték az ajtóról a lakatot, s így már elegánsan járhattak-kelhettek. Csak hát maga sem gondolta, hogy közintézménybe tört be, ezért igencsak meglepődött, ami­kor ez kiderült. Természetesen itt nem maradhat. Ám a következő nap délutánján megjelent rendő­rök és szállítómunkások dolguk végezetlenül távoztak. Szurovné ugyanis étkezési villát ragadott és kijelentette: aki csak egy ujjal is a bútorához nyúl, abba beledöfi. Senki sem látta értelmét, hogy egy ilyen ügy miatt a testi épségét kockáztassa, a jó szóra pedig i­ Sífi^epivné nem hallgatott­­ így a Á0.­§/t.főező napra, július, ,.$7-ére halasztották a kilakoltatását. Tudni kell, hogy hatesztendős kislányát mindvégig magánál tartotta. A kiköltöztetését meg­előző órákban is vele együtt ke­reste föl szerkesztőségünket. Én a jogi esetekhez fordu­lok! Tüntetni fogok! Bármilyen jogi alapon nézzük is, nekem járt volna az a lakás! kezdte mon­dandóját! — Tessék, itt ez a gye­rek, az egész teste tele van szú­nyogcsípéssel. Már be is pisil. Ezt csinálták vele! —­közben muto­gatja a piros foltokat a szép sző­ke lányka vékonyka testén. — Asszonyom, hát éppen a kis­lányára tekintettel, miért nem ke­res valami lakásmegoldást? Én nem megyek albérletbe! Nem pocsékolom rá a pénzem. Elég idős és beteges is vagyok már ahhoz, hogy albérlő legyek.­­ — Úgy értesültünk, ön leg­alább 800 ezer forint készpénzzel szabadult a börtönből. Miért nem vásárol az OTP-től egy la­kást? Nekem csak 500 ezer forin­tom van. Voltam az OTP-nél, de augusztus 15-én derül majd ki, hogy meg tudok-e venni egy la­kást. Addig ki kell húznom vala­hol. De ha arra a lakásra licitálni kezdenek, akkor nem bírom m­egszerezni. Meg aztán honnan vegyek kezeseket? Látja, nekem nincs senkim, aki segíthetne. A börtönbe nagyon sokan azért kerülnek vissza, mert szinte semmi újrakezdési lehetőségük sincs. Maga ennyi pénzzel azért kezdhetne valamit. .. — Hát ez az, hogy nem akarok újra börtönbe kerülni, de előbb vagy utóbb rákényszerítenek! Nekem az a lakás járt volna! Há­rom személyt is fel tudnék sorol­ni, akik önkényesen költöztek be, aztán mégsem tették ki őket az utcára. Persze, mert a rendőrök is a lányomnak hittek, a nagy­nak. Nem értik meg, hogy bo­lond. Könnyen elbántak velem, mert én börtönben voltam és nem tehettem ellenük semmit! Az idegbeteg lányom meg csak a vál­lát rángatta, amikor kipakolták és mondta, hogy az anyunak van pénze, majd vesz lakást. De ha én akkor ott lettem volna, nem len­nénk ilyen helyzetben! — Most azonban kilakoltatják. Hova fog menni? Nem tudom. Majd szegény kislányommal újra felverjük a sátrat — mondta és törölgette közben a könnyeit. — Mi mást tehetnék? Holnap pedig fel kell vennem a munkát. A konzerv­gyárban sem értik meg, milyen nehéz a helyzetem. De nehogy azt higgye, hogy feladom! Nem ám! Tüntetni fogok! Megyek a jogi esetekhez! Aztán kézen­fogva a hatéves Klárikát, elindult a folyosón, hogy folytassa a küz­delmet. Fél 11-kor a tanácsi dolgozók és két rendőr társaságában már az ÉZI Villám István utcai épüle­te előtt találkozom Szurovnéval. Nekem nem olvasson fel ha­tározatot! Nem veszem át! Nem érdekelnek. Nekem járt a lakás! Tudok én ezenkívül még három­négy helyet, ahova be lehet köl­tözni! Az egyik tanácsi dolgozónak más beszéde volt Szurov László­­néval: — Sarkadi Éva vagyok, a gyámhatóságtól. Azt tessék ne­kem megmondani, hogy hol he­lyezi el a gyermeket? Az az én dolgom, majd meglátom! Az nekünk kevés. Ha to­vábbra is az utcán maradnak, a kislányt állami gondozásba kell vennünk. — Nem úgy neveltem én a gye­reket. Ami csak tőlem telik, min­dent megkap. Tessék, itt a kulcs, vihetik a holmimat, de Klárikát nem adom! Elviszem Mikónéék­­hoz, akiknél ezelőtt volt, míg én a börtönbüntetésemet töltöttem. — Asszonyom, kérem, adja ide a kislányt. Most bevisszük a ta­nácsházára, megebédeltetjük, az­tán délután maga bejön Mikoné­val aki nyilatkozatot tesz, hogy nála lehet a gyerek. — Nem adom oda! Vigyék a bútoraimat, nem bánom, de a gyereket nem adom! Villámgyors mozdulatokkal a nagy virágos szatyorba gyűjtötte a legszükségesebb holmikat és ki­felé igyekezett a kapualjból az utcára. A rendőrök nem hagy­ták. Dulakodás, kiabálás. Hogy a kislányt ne tegyék ki tovább ilyen megrázkódtatásnak, in­kább felajánlották, hogy elviszik az asszonyt M­ikonéhoz, s meg­kérdezik, vállalja-e a gyermeket. Szerencsére, igen. Bár sokan lak­nak a kétszobás lakásban, min­denkinek jut egy ágy, és nagy a tisztaság. Tehát, ha ideiglenesen is, de megoldódott a kislány elhe­lyezése. Közben jó félórai késéssel megérkezett a ingatlankezelő vál­lalat teherautója. A három szállí­tómunkás alig győzte a rengeteg holmit kihordani. Igen sokan felkerestek ben­nünket vagy felhívtak telefonon, amikor olvasták az újságban Szurovné esetét. Gondolom, nem kell mondanom, hogy nem az ér­dekében szóltak - mondta Ba­csó Mihály, a városi tanács lakás­gazdálkodási osztályának főelő­adója, a rakodómunkások útjá­­ból félrehúzódva. —­ Figyelmez­tettek bennünket, hogy az as­­­szony nem is olyan régen eladott­ egy lakást a Kaszap utcában, no meg a Petőfi Sándor utcai, volt­ otthona értékének a felét is folya­matosan törleszti a férje. Mástól pedig olyan felvilágosítást kap­tunk, hogy kereken 800 ezer fo­rintos takarékbetétkönyvvel a zsebében távozott július 20-án a börtönből. Ez tényleg igaz? Nem tudjuk biztosan. Szu­rovné rájött: mi hallottunk róla, hogy nem egészen földönfutó, ezért nemrég bejött hozzánk és bemutatott egy betétkönyvet, amelyen csak egyetlen összeg sze­repelt: 670 ezer forint. Ha csak ez az egy ilyen könyvecskéje van — gondolom, egyetért velem —, ez sem kevés. No és mit tesz a tanács? Mit tehetnénk? Lakást nem adunk! Mint már a múltkoriban is mondtam: több százan várnak nála sokkal érthetőbb okok miatt, és nehezebb körülmények között tengődve tanácsi bérla­kásra. Közben még hátrább kellett húzódnunk, hogy kiférjen a bőr ülőgarnitúra az ajtón. Aztán a koloniálszekrény is felkerült az IFA-ra, majd felcsukták a plató ajtaját, és a teherautó elhúzott a 3-as közraktár felé. Csakhogy ez a látvány senkit sem nyugtatott meg. Bencze Andrea • A rakodómun­kások alig győzik kihordani Szurov­­né holmiját a fel­tört épületből. • Az asszony semmiféle határo­zatot nem hajlan­dó átvenni. • „Nem adom a gyereket, én nem arra neveltem, hogy vigyék!”menhelybe (Fotó: Tóth Sán­dor) 1989. július 31. • PETŐFI NÉPE • 3 Petőfit találtuk meg! • Barguzin, 1989. július 17. 7. sír, 5. szelvény: Petőfi Sándor így feküdt a tá­voli földben. • A szibériai legenda életre keltésében nagy szerepet vállaltak a szovjet kuta­tók, Pagirja (jobbról) és Tyivanyenko (balról). • A csontok azonosítása. A képen balról jobbra: Alekszej Burajev, dr. Kiszely István, Clyde Simpson és Bruce Latimer antropológusok. • Alapos méréseket, vizsgálatokat kellett végezni. • Petőfi Sándor búcsúztatása. Csank Csaba (középen) az Egy gondolat bánt engemet című verset szavalta el.­­ ■ Hi • Morvai Ferenc nagy költőnk csontjai előtt. • Ulan-udei titkos raktárban helyeztük el ideiglenesen a költő földi maradványait. A szükséges biztonsági lépések előtt még egyszer előkerült Petőfi koponyája. • Küchelbekkert Barguzinbma már eltemették. • A barguziniak virágcsokrokat helyeztek el Petőfi eddigi sírjánál. (Fotók: Borzák Tibor)

Next