Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-29 / 124. szám

BILINCCSEL ÜTÖTTE MEG A RENDŐRT Nem csak ittas, agresszív is volt Ittasan vezetett, megtagadta a vérvételt, majd megbilincselése után megütötte a rendőrt. így fog­lalható röviden össze az a bűncse­lekmény, amely a napokban a kun­­szentmiklósi Duna soron zajlott le. Egyébként a történet igazán hét­köznapi módon indult. Két rendőr megállított egy Trabantot. Persze nem ok nélkül: a közeli építkezés­ről startoló jármű mozgása nem annyira az egyeneshez, hanem in­kább a szinuszgörbéhez hasonlí­tott. Az ablakon át kihajló sofőr bizonytalan pillantása és a szavait kísérő alkoholszag magyarázatot adott a dologra, ám, biztos, ami biztos alapon vérvételre vitték vol­na a mestert a rendőrök. Persze, ha hagyta volna magát. Mert embe­rünk előbb csak szavakkal állt el­len, fenyegetődzött, majd­­ im­máron gyalogosan, futva igye­kezett lerázni az intézkedőket. Akik azért nem hagyták annyiban. Usgyi utána, megfogták, majd megbilincselték az egyre agresszí­­vabbá váló kőművest. Ekkor tör­tént a baj: az újból próbálkozó fér­fi felemelte „fémpereccel” össze­zárt kezeit és lesújtott. Az egyik rendőrt a szeménél és a kezén talál­ta el. Az ittas gépkocsivezetőt most már nem csak közlekedési vétség terheli. Hivatalos személy elleni erőszak alapos gyanújával, ott helyben, őrizetbe vették a szolgá­latban lévő rendőrök. NÖVEKSZIK AZ ÜGYFÉLFORGALOM IS Több a munkanélküli, kevesebb az állás A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központtól ka­pott tájékoztatás szerint március 28-a és április 30-a között 19 232-en keresték fel a megyebeli munka­­közvetítő helyeket. Több mint 90 százalékuk munka­­nélküli volt. A munkanélküli-segélyt, illetve járadékot igénylő 6241 személy közül 5407-en erre előzetesen jogosultak voltak. Egyébként az összes ügyfél 45 szá­zaléka két kirendeltségen, a kecskemétin és a bajain jelentkezett. Április végén 8039 munkanélkülit tartottak szá­mon, 12 százalékkal többet, mint egy hónappal ko­rábban. Ezzel szemben a bejelentett, betöltetlen állás­helyek száma tovább csökkent, 472-re. Száz munka­­nélkülinek mindössze 6 betöltetlen álláshelyet tudtak felajánlani a munkaközvetítők. Kalocsa körzetében ez az arány 16. Legrosszabb a helyzet Tiszakécskén és Kiskunmajsán. Az előbbi helyen egy üres állást, az utóbbin egyet sem jelentettek be a munkáltatók. Az összes munkanélküli 0,8 százaléka — 61 személy — pályakezdő fiatal, akiknek a többsége a szakmák telítettsége miatt nem tud elhelyezkedni. (1­m­­­ 9 e­gyre többen keresik fel a kecskeméti kirendeltséget is ... ) 1991. március 23-a és április 22-e között 6722-en kaptak munkanélküli-segélyt, illetve járadékot. A segélyezettek és járadékosok 62 százaléka férfi, s mindkét nemnél legmagasabb a 30—40 év közöttiek száma. Az átlagos havi bruttó segély 6712 Ft (férfiak esetében 7185, nők esetében 5943 Ft). Az átlagos segélyezési napok száma 26. HÚSZÉVESEN, MAHOLNAP NÉGY GYEREKKEL! Levél Edinának Kedves Edina! — Engedje meg, hogy keresztnevén szólítsam, azért is, mert kérte: nem óhajtja személyét és albérleti címét felfedni. Oka van rá, hiszen húsz­évesen a negyedik gyermek érkezését várja. Az útban lévőn kívül van egy sajátja (tíz hónapos), meg az a tizenegy és tizennégy éves fiú, akiket az élettársa hozott magához, s akinek Edina, ebben a helyzetben, mégiscsak az anyjuk. De maradjunk inkább annál a kérdésnél, amely a korán vállalt nagyobb család mellett a legégetőbb: a lakás. Szűk lyuknak nevezte azt az albérletet, amelyben november óta laknak, havi 3000 forintért. Meg plusz a víz, a villany és a fűtés. Ráadásul, mint említette, a gyámhatóság el akarja venni, azaz intézetben kívánja elhelyez­ni a gyerekeket. Most úgy érzi magát, mint a hajótörött, akinek átcsapnak a hullámok a feje fölött, ezért „kapaszkodott" tehát a Petőfi Népé­be — talán kimenthetjük. A mentőkötelet úgy képzelte el, hogy kérte: menjek vele a Kecskemé­ti Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat igazgatójá­hoz, hátha így majd könnyebben kap megfelelő lakást. Hiszen az igénylése már (!) egy hónapja bent van . . . Látogatásakor elmondtam Edina, utánanézek a dolognak. Márton Lajos igazgatót — telefo­non — elértem. Mindjárt emlékezett magára — többször járt nála is —, de most is csak azt mondhatja: még egy kis türelem, két-három hó­nap, legfeljebb fél év, addig üres lesz néhány, a Schönherz Zoltán téri átmeneti lakások közül. Türelemből, persze, nem lehet lakni, azonban vegye figyelembe, hogy hetvenen várnak ma bér­lakásra Kecskeméten rendkívüli helyzetüknél fogva. Közöttük háromgyerekes családok is. Je­lenleg sincs üres lakás, amelyet az IKTV kiutal­hatna — ha lesz és magukra kerül a sor, költöz­hetnek. A kedvezőbb értesítés reményében és megérté­sét kérve, üdvözli: Kohl Antal PETŐFI NÉPE Pannóniás siker Kedden Kőszegen a díjak átadásával, befeje­ződött a 9. alkalommal megrendezett Televíziós Gyermekműsorok és Gyermekfilmek Szemlé­je. A szakmai vetélkedő­re 85 filmet neveztek, amiből a Csukás István író vezette zsűri 35 alko­tást választott ki bemuta­tásra. A neves szakemberek 6 alkotásnak ítélték oda a produkciós díjakat. Dí­jat kapott az Ász sorozat 23. része, író-rendező Kaplony Miklós; a Hár­mas Csatorna Titok cí­mű produkciója, rende­zője Imre Ildikó és Payer Róbert; a Cimbora című műsor Varázsfuvola epi­zódja, rendezője Moldo­­ván Domonkos; a Ma­gyar népmesék-sorozat­­ból a Király kenyere me­séje, rendezője Horváth Mária és Király László; A tücsök és a hangya cí­mű produkció, rendezője Macskássy Kati, és a Magyar történelmi mon­dák c. sorozatból Má­tyást királlyá választják c. epizód, író-rendező Jankovics Marcell. Egyéni díjban részesült Kisfaludy András rende­ző a Fele királyságom, Szalay András operatőr Cikász és a hallópálmák, Simon Balázs főszereplő Cikász és a hallópálmák, Balogh Zsolt rendező Babatár, Szentistványi Rita szerkesztő a Varázs­műhely, a Kerek világ, és a Magyar népmesék szer­kesztői munkájáért, vala­mint Macskássy Kati rendező a Tücsök és han­gya című alkotásért. A közönség díját Ci­kász és a hallópálmák cí­mű alkotás nyerte el. Rendezője Oláh Gábor. Új Volán-menetrend Június 2-án lép életbe az új hivatalos autó­busz-menetrend — tájékoztatta az MTI-­t a Vo­lán. Az új menetrendet a változó utazási igények­hez és a gazdasági feltételekhez alkalmazkodva alakították ki a Volán-vállalatok. Elsősorban a munkába és iskolába járási lehetőségek javításá­ra 364 járat útvonalát hosszabbították meg, ugyanakkor 168 járat a jövőben rövidebb utat tesz majd meg. Forgalomba áll 956 új járat is, amelynek egynegyede kifejezetten a szabadidő eltöltéséhez nyújt az eddigieknél szélesebb kíná­latot. Az utazási igények csökkenése miatt azon­ban 1020 járat leállítása is szükségessé vált. A SZÍNT: CAMBRIDGE Állami nyelvvizsgák Kecskeméten Szótárlapok surrannak, töpren­gő arcok, gyors jegyzetelés — a minap az állami nyelvvizsga írás­beli fordulóját tartották Kecske­méten a GAMF-on, a TIT szerve­zésében. Nem régóta új a rendszer — most ez is vizsgázik. Dr. Papp István, a nyelvtanfo­lyam menedzsere azt mondja: az új rendszert angolból a cambridge-i normák, németből pedig a Geothe­­intézet ajánlásai alapján dolgozták ki. Ellentétben a múlttal, amikor minden egyformán fontos volt — és éppen ezért semmi sem volt iga­zán az —, mostantól első számú szempont a nyelv értése, és még a nyelvtant sem veszik annyira ko­molyan. A középfokú eredmény eléréséhez az szükséges, hogy a je­lölt szóban és írásban egyaránt ké­pes legyen megfelelő szinten kom­munikálni. Az újdonság a rugal­masság. Aki csak beszél — például egy tolmács — csak A vizsgára is jelentkezhet, míg mondjuk egy tu­dományos kutató vagy idegen nyelvi levelező számára az írás és olvasás elsajátítása (B vizsga) is elegendő lehet — a C, azaz a kö­zépfokú vizsgaeredmény egyszerű­en az A és a B együttes abszolválá­sa.­­ Nem többet kell tudni, és nem is lett nehezebb a vizsga — summázza dr. Papp István —, ha­nem pontosabb lett, megbízhatóbb a mérés. A­ múlt heti szóbeliken elég jó eredmények születtek. A 143 né­met nyelven vizsgázó közül 102-en érték el a minimálisan szükséges 60 pontot, a lehetséges 100-ból, a 179 angolos közül pedig 72-en. — Általában az a vélemény, hogy az angol könnyebb nyelv. Ez egyáltalán nem igaz, hogy mást ne mondjak, artikulációs bázisa sem hasonló a magyaréhoz. A magya­roknak a német a könnyebb — ez a szakértő összegzése. A nyelvvizsgára egyharmad részben középiskolások­­ felmen­tést kapnak az érettségi alól és vizsga nélkül automatikusan 5-öst írnak be nekik érdemjegyül, ha si­keresek), egyharmad részben át­­képzős orosztanárok jelentkeztek. Vilidár Attila gépészmérnöknek, a jövőben munkájához lesz szüksége a nyelvtudásra. Cége előbb inten­zív tanfolyamra küldte, majd 7 hé­tig Japánban volt továbbképzésen — a Suzuki-programban szeretne majd részt kapni a Kecskeméti Knorr-Brense Járműipari Kft. és fiatal szakembere. Bár a szóbeli vizsgán 59 pontot ért el, nincs elke­seredve. — A szakterületemen megáll­tam a helyemet, a vizsgán azonban a zöldségtermesztésről kérdeztek. Pechem volt, de semmi baj, majd legközelebb .. . Az új nyelvvizsga kecskeméti premiere, a szakértők szerint jól sikerült. Az érintettek július 31-éig kapnak hivatalos értesítést ered­ményeikről. —ii. 9 Ők angolból írásbeliztek — százhetvenegyen jöttek el a vizsgára. (Gaál Béla felvétele) A HALASI ÖNKORMÁNYZAT KÍSÉRLETE Zártkertek helyett egyedi építési övezet Közérdekű, városrészek rendezését eldöntő témákban hir­detett közmeghallgatást Kiskunhalas képviselő-testülete. Valójában a közmeghallgatás nem sokban különbözött ez esetben egy átlagos testületi üléstől. Amiről az önkormány­zat szerette volna meghallgatni, arról nem nyilatkozott a „köz” (talán nem volt elég információja), amiről viszont akart volna szólni, azt momentán az önkormányzat nem hallgatta meg. Igen egyszerű, praktikus okokból nem adta meg a szót a polgármester az úgynevezett Bermuda-háromszög ügyében. A Margaréta utcai telek-közterület vitában ugyanis a kör­nyék lakói már elmondhatták a véleményüket az elmúlt testületi ülésen. Időt akart hát megtakarítani a polgármester, amikor a napirend elé emelte a témát, s csak testületi tagok­nak adta meg a szót. A helyszín megtekintése után most névvel szavaztak a szenátorok, s döntő többségük, négy ellenszavazattal szem­ben, a szerződés felbontását vállalta az anyagi konzekvenci­ákkal együtt. Amikor azonban ezt követően azt tette fel kérdésként a polgármester, minősítsék-e közterületté a ke­reszteződést, szoros aránnyal ugyan (15:9), de a nemleges válasz győzött s vele a „kecske is, káposzta is” elve. A Kertváros részletes rendezése kitűzött célja ugyan az önkormányzatnak, s most is napirenden szerepelt, valójában azonban szorosan összefügg a zártkertek sorsának rendezé­sével. Ebben lépett most előre — talán országosan is — a halasi önkormányzat, amikor úgy döntött, hogy felülvizsgál­ja és módosítja a zártkerti besorolást. A jelenleg építési tilalom alatt lévő jókora, Halast övező terület egy kis részét belterületté, egy nagyobb részét tanyás térséggé, a kilencven százalékát pedig úgynevezett egyedi építési övezetté nyilvání­tanák. Ez utóbbi úttörő vállalkozás, amelyhez elnyerték a halasiak a szakminisztérium támogatását is. Amennyiben ez az elképzelés mintául szolgálhatna az országos probléma megoldására, hatalmas területek válnának beépíthetővé a kispénzűek számára. Döntött végre a hónapok óta húzódó kommunális üzem, alias önkormányzati vállalat sorsáról is a szenátus, mégpedig úgy, hogy hat ellenszavazattal és négy tartózkodással hozzá­járulását adja a szemétszállítás és a hozzá kapcsolódó gép­műhelyrészleg kft.-vé válásához is. Több képviselő interpellált, választóik sürgetésére, a Fű­rész utcában megnyitásra készülődő erotikus masszázssza­lon ellen. Mint azt lapunk is közölte rövid hírben, a város közepén, családi házas környezetben kívánja egy halasi vál­lalkozó „műintézetét" megnyitni. Dr. Kecskés István, a terü­let képviselője kétoldalas írásbeli beadványban fejezte ki aggályait, s hívta fel a figyelmet az önkormányzat felelőssé­gére: ne engedjen semmiféle kiskaput az efféle vállalkozás­nak. A polgármester élni kívánt az írásbeli válaszadás jogá­val, így a nagy port kavart ügyre két hét múlva visszatér a testület. u T Nemzetőr-est Lakiteleken Ma, 19 órai kezdettel a Lakitelek Alapít­vány és a Lakitelek Antológia Kiadó a helyi művelődési házban bemutatja Tollas Tibor: Hazafelé című verseskötetét (Antológia Kia­dó, 1991.). Az irodalmi estre a Münchenben megjelenő Nemzetőr estjének keretében ke­rül sor. Vendégek: Makra Zoltán, a Nemzet­őr főmunkatársa és Tollas Tibor költő, a lap főszerkesztője. A találkozót Lezsák Sándor költő vezeti. A könyveket a helyszínen dedi­kálja a szerző. REKTOROK KINEVEZÉSE A Magyar Köztársaság elnöke — a népjó­léti miniszter javaslatára — a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektorává dr. Réthelyi Miklós egyetemi tanárt, a Pécsi Or­vostudományi Egyetem rektorává dr. Kelé­­nyi Gábor egyetemi tanárt nevezte ki. Az erről szóló okmányokat dr. Göncz Ár­pád kedden délelőtt — dr. Surján László miniszter jelenlétében — a Parlament Nán­dorfehérvári Termében nyújtotta át. (MTI) 1991. május 29., 3. oldal Egy tank üzemanyaggal 1000 kilométer! RENAULT 19 Chamade dízel 1,9-es motor, 4,6/6,2/7,3 literes fogyasztás A legkedvezőbb áron , vámmal, fogyasztási adóval, áfával, helyszínre szállítva, üzembe helyezve, rendszámmal: 1 249 OOO Ft RENAULT KECSKEMÉT Az Alföld Áruházban (Május 1. tér) t.: 76/22-644/63 (És még egy RENAULT-cím: Tiszakécske, Szabolcska u. 13., t.: 76/41-198)

Next