Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-28 / 228. szám
1994. szeptember 28., szerda Kedves Olvasóink! Ismét sok levéllel tisztelték meg szerkesztőségünket az utóbbi héten, s ennek azért örülünk, mert ezáltal is érezzük bizalmukat. Több figyelmet érdemlő írásnak ma sem jutott hely ezen a két oldalon, de ígérjük, hogy egy hét múlva ezeket is olvashatják majd. Egyébként sem mondhatjuk, hogy népszerűtlen lenne a Petőfi Népe, ugyanis mind több helyről kapjuk a hírt az utóbbi napokban, hogy a postaládákból lopják lapunkat. Erről is olvashatnak mai összeállításunkban, az Olvasószolgálat rovatban és egy Bajáról érkezett levélben. Ám nemcsak az újságot lopják, hanem - mint egyik vaskúti levélírónk írja - a szenet is. Ezeken kívül sok egyéb panaszos írásnak adtunk helyet, azonban találnak elismerő szavakat is a levelek között. Várjuk további írásaikat. A szerk. Elköltözött útvonal A kecskeméti 5-ös számú busz megállóját 1993 őszén a Szentmiklósi útról csatornaépítés miatt áthelyezték a Hét vezér utcába azzal az ígérettel, hogy 1994 májusára visszahelyezik, de ez csak ígéret maradt. Persze a busznak így előnyösebb, mert valamivel rövidebb az útvonala. A kérdés csak az, hogy a busz van-e az utasokért, vagy az utas a buszokért? Ez az útvonal még azoknak sem jó, akiktől nem esik távolabb, mint a régi, mert ha kimarad vagy késik, netán éppen lekéste a buszt, kutyagolhat vissza, ahonnan elindult, s onnan tovább a Dózsa György útra. Ezzel a járkálással gyalog is beérhet az ember a központba. Ezután jönnek majd a téli csúszós, csapadékos hónapok. Nem beszélve arról, hogy vannak beteg lábú, paralízises emberek ezen az útvonalon, akiknek naponta utazni kell, s nagyon sok errefelé az idős ember. Kérdezem, mi kell még ahhoz, hogy visszakapjuk az útvonalat? Aláírások? Mert ezt is megtesszük, ha ezen múlik. Árulják már el, hogy kinek a személye számított ennyit, akinek a kedvéért visszaléptek, mert körülbelül két hónapja még szórólapokat osztogattak a buszon, hogy visszaállítják a régi útvonalra. Ez nem történt meg, így kézzelfoghatóvá vált, hogy valamiféle protekció van a dologban, amibe mi nem fogunk belenyugodni. Sz. I.-né Kecskemét (Név és cím a szerk.-ben.) Vigyázat, csalnak a szenesek! Még soha nem írtam sehová, nem vagyok olyan irkálós fajta, de most olyan dolog történt velünk, ami nyilvánosság elé kívánkozik. Tudom, a dolog elcsépelt, mi is hallottunk már ilyet, mégis beugrottunk. Szeptember 22-én Vaskúton felénk járt egy szenesautó. Vettünk 17 mázsa szenet, fuvardíjjal együtt 880 forintért mázsáját. Az egyik rakodó ki is számolta kis számológépen az érte járó 14 960 forintot. De ők nagylelkűen csak 14 700 forintot fogadtak el, amit tisztességgel ki is fizettünk. Csak a fuvarozó volt tisztességtelen, mert a lerakott szén csak 10 mázsa volt. Ugyanis utólag lemértük. A férjem meg is jegyezte, hogy kevesli a szenet, mire az volt a válasz, legyen nyugodt, megvan az, ugyanis ez súlyosabb szén. Tehát alapos volt a férjem gyanúja. Sajnos, az autó rendszámát nem írtuk fel és számlát sem kértünk. Ennek mi vagyunk az oka. A férjem 11 ezer forint nyugdíjat kap, én 9 ezer forintot keresek, tehát nem élünk fényűzően, ezt a 6 ezer forint többletfizetést bizony megérezzük. Ennek a bandának vajon nem szólal meg a lelkiismerete ekkora csalás miatt? így könnyen meg lehet gazdagodni, amit sem a rendőrség, sem az adóhivatal nem tud ellenőrizni. Nagyon szépen kérem önöket, ha csak lehetséges, közöljék levelem a lapban, hogy mások okuljanak belőle. Most jön még a fűtési szezon, az emberek ne járjanak úgy, mint mi ezekkel a gazemberekkel. Maradok tisztelettel továbbra is előfizetőjük: F. L.-né, Vaskút (Cím a szerk.-ben.) CIKKÜNK NYOMÁN Hogyan mehettek nyugdíjba? Nagy érdeklődéssel olvastam lapjukban a Járadékfolyósítás után című cikket. (Szeptember 22-én a Kapaszkodó rovatban. A szerk.) Nem értem, hogyan mehettek nyugdíjba 36-50 éves korú nők és férfiak? Ugyanis a nyugdíjazásnak elég kemény buktatói vannak. Nőknél 50 éves kor és 20 év munkaviszony a követelmény, de így is csak akkor mehetnek el hamarabb nyugdíjba, ha egy évig munkanélkülin voltak. Férfiaknál ez legalább 5 évvel kitolódik. Másik verzió, amikor a munkáltató hozzájárulásával mehet el valaki hamarabb nyugdíjba. De ritkán adódik ilyen eset, mert akkor a társadalombiztosítást a munkadónak kell fizetnie. Igazam bizonyításához Önök is besegítettek. Körülbelül két hónapja olvastam a Fogadóóra rovatukban egy elkeseredett hölgyről, aki 46 éves és beteges, fáradt, agyondolgozott, már 28 éves munkaviszonya van. Azt kérdezi, hogyan mehetne nyugdíjba? A válasz: Sehogy, ki kell várnia a nyugdíjkorhatárt, ami az ő esetében már nem is 55, hanem 60 év lesz lesz. Tehát egyenesen a temetőbe! Kérdezem, ez a nő - és még sok tízezer - hogyan fog 60 éves koráig dolgozni? Az ilyeneknek általában az mondják, százalékoltassa le magát. De milyen tortúrán kell valakinek átesni, mire 50 százalékos lesz! S ha sikerül is, abból az összegből nem él meg. A 67 százalékosnak pedig fél lábbal a sírban kell lennie. Továbbá: azt a bizonyos 46 éves, beteges nőt ugyebár hamarosan elküldik a munkahelyéről, mert az ilyen sehol sem kell. Akkor mit csináljon? Másik munkahelyet nem talál, az biztos. Nézzék csak meg a hirdetéseket: „18-25 éves korig csinos, jól szituált hölgyeket keresünk. Követelmény: középiskolai végzettség, számítógép-ismeret, angolnyelv-tudás előnyben”. Nos...? Hát még ha valaki nyugdíjba megy, s szeretne még egy kicsit élni, pihenni, unokázni... Vagy ez már mese habbal? Szabóné Blázsik Ilona Kecskemét, Vacsihegyi út 27. (A megyei munkaügyi központ felmérése alapján közölte a cikk írója, hogy a választ adó személyek egyharmada inaktívvá vált, s ezek egynegyede nyugdíjba ment, s érdekes, hogy a nyugdíjassá vált nők hattizede 36-50 év közötti. Hogy lehet ez? Úgy, hogy rokkantnyugdíjba a mentek, bármily nehéz is ennek menete. Más nyugdíjra ugyanis nem lehettek jogosultak. Kis számról lehet szó, az egyharmad egynegyedének a hattizedéről. A szerk.) Tisztelt Szerkesztőség! KÖNYVTÁROSKÉNT PEDAGÓGUS SZEMMEL Nem tanítottuk meg a gyerekeket Szombat van, az első könyvtárlátogató egy középiskolás. A nagyidai cigányokat keresi. Kisegítem, mert hirtelen nem jut eszébe a szerző. A Versek feliratú szabadpolchoz irányítom. Hamarosan távozni készül, mondván, nincs a kötetben. Nem is lehet, hiszen a Válogatott verseket lapozta fel. Újabb eligazítás után a háromkötetes (öszes versek) következik. Ebben sem találja, ugyanis a 3. kötetet, a Trilógia címűt böngészi. Elmagyarázom hát, ami félreérthetetlenül fel van tüntetve a címlapon: 1. kötet - Kisebb költemények, 2. kötet - Költői beszélyek (Lásd általános iskolák 5. és 6. osztályos anyaga!) Ebben található. Megkönnyebbülten sóhajt, én pedig szégyenkezem: erre nem tanítottuk meg a gyerekeket. Nyugdíjas pedagógusként immár három éve dolgozom könyvtárban, innen igazi rátekintés kínálkozik oktatómunkánk sokszor megkérdőjelezett voltára. Olyan jelenségekre szeretném ráirányítani a figyelmet, melyek egy kis odafigyeléssel, a tananyag önállóbb kezelésével korrigálhatók. Az abc-t a gyerekek megtanulják, ám a betűrend alkalmazása már nem megy. Pedig a mindennapi életben alapfeltétel a tájékozódás, a tudakozódás, az önálló ismeretszerzés (pl. telefonkönyv, szaknévsor, címjegyzékek használatára gondolok). Azért vagyunk itt, hogy segítsünk a bonyolultabb információk megszerzésében, az azonban elvárás lehet a tizenévesektől, hogy a szabadpolcon biztonsággal tudjanak tájékozódni, hiszen a betűrendes mutató és a szakirodalom raktári szakjeleit jól láthatóan feltüntetjük. Joggal számíthatnánk arra is, hogy a könyveket a polcra gerincükkel kifelé helyezzék vissza, avagy a székeket, miután felállnak, tegyék a helyükre, ugyanis mindez a legritkábban fordul elő. A tallózás képességének ápolásával sem foglalkozik az általános iskola, ugyanakkor a továbbtanulóknak gyakran kell elszórtan található ismeretanyagot összegyűjteni. Ekkor döbbenünk rá, mennyivel több, intenzívebb könyvtári foglalkozás, illetve betűrendbe sorolási feladat szükségeltetik. E negatív tapasztalatokról a figyelemkeltés szándékával írtam, hiszen nagyon sok a pozitív élményünk is. Itt a gyerekek felszabadultan kérdeznek. Én erre vágytam tanítás közben a legjobban, de kevésszer adatott meg. Az osztályozás, a tanóra kötöttsége, zártsága éket ver tanár és diák közé. Milyen öröm, hogy bizalommal fordulnak hozzánk, hogy megfelelő ismeret, illetve egy-egy igazi élményt jelentő könyv birtokába juttatjuk olvasóinkat! A kolléganőm, aki 8 órában dolgozik friss főiskolai diplomával, olykor napokat áldoz az ilyen-olyan vetélkedőkre készülő tanulók segítésére. Csodálom a türelmét, a szakmai tudását, a kutatómunkában való jártasságát, melyet könyvtári szakon sajátított el. Jómagam ugyanis csak könyvtárosi tanfolyamot végeztem, írtunk mi már „tanmesét” szakmunkástanulók kívánságára, kidolgoztunk érettségi tételt, kérésre megírtuk Tiszaalpár történetét dióhéjban... Az igazi segítség mégsem ez. Szőke Antalné nyugalmazott tanárnő, Tiszaalpár Sajnáljuk, hibáztunk A sajtó tájékoztatásáért felelős rendőr-főkapitányság hivatalvezetője úgy döntött, hogy a múlt pénteki, megyei sajtótájékoztatót nem Kecskeméten, hanem Izsákon tartja. Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ugyanis ott tartotta ülését, amelyen - egyebek között - közlekedésbiztonsági kérdésekről is szó esett. A rendőr-főkapitányság vezetője ez alkalommal tájékoztatta a közgyűlés tagjait a megye közlekedésbiztonságának helyzetéről. Elkövettük azt a hibát, hogy a változásról nem írásban, hanem - a bizalmi munkakapcsolat alapján - szóban tájékoztattuk az újságíró kollégákat, a szerkesztőségeket. Izsákon ennek alapján több, velünk kapcsolatot tartó sajtóorgánum képviselője meg is jelent. A Petőfi Népénél Noszlopy Nagy Miklós úr üzenetrögzítőjén hagytunk hírt, a korábban már bevált gyakorlatnak megfelelően. Nagyon sajnáljuk, hogy azt a címzett nem kapta meg. Dr. Szöllősi Gyula r. őrnagy, hivatalvezető A köz javára A Kecskeméti Kereskedelmi Szakközépiskola szülői munkaközössége - az iskola igazgatójával az élen - éveken át sürgette az önkormányzatnál a homokbányai - Izsáki út és a Zápor utca torkolatánál kialakult veszélyhelyzet megszüntetését, eredménytelenül. A Petőfi Népe 1993-ban többször is tudósított az ott történt diákbalesetekről és sürgette a veszélyes állapot megszüntetését. A sajtóban is megjelent tiltakozások ellenére sem történt semmi, az önkormányzat kísérletet sem tett a balesetveszély megszüntetésére. Ennek ellenére a szülői munkaközösség közbenjárására - a mérnöki és környezetgazdálkodási iroda, az út- és hídfenntartási keret virmanolásával, a tervezett gyalogjárda és -átkelőhely (zebra) kialakításával, a világítást adó ostomjeles lámpák és a figyelmeztető táblák felszerelésével a veszélyhelyzetet megszüntette. Ám az nem hallgatható el, hogy amit az önkormányzat vezetése éveken át nem valósított meg, azt az apparátusban dolgozó néhány jó szándékú ember saját hatáskörben a köz javára meg megvalósította. Köszönet érte. Kér. Szakközépiskola szülői munkaközössége Ezek nem azok a fiatalok Szeptember 24-én reggel mintegy harminc kecskeméti fiatal „szállta meg” a Széchenyiváros egy részét. Vidámak voltak, pedig a kezükben gereblyét, lapátot és talicskát szorongattak. Kérdésemre, hogy honnan jöttek és milyen céllal vállalták a magas épületek közti nagytakarítást, elmondták: létezik egy budapesti központú alapítvány, s annak a helyi szervezetében végzik az önként vállalt, a saját érdeküket is szolgáló munkát. Az alapítvány legfőbb célja, hogy különböző önkormányzati területeken takarítási munkát vállalnak, melynek ellenében térítésmentes telket remélnek az illetékes önkormányzattól, hogy a lakásra szoruló fiatalok értelemmel tölthessék meg életüket. j Mire én, ha ily módon telekhez is jutnának, még mindig soká lehetne tető alá hozni első lakásukat. Hát igen, mondták, de lenne miért takarékoskodni, félrerakni forintjaikat, meg a cél is közelebbnek tűnne, ha az első kapavágással is felérő telek tulajdonosai lehetnének. Azt is elmondták, hogy vannak támogatóik helyi képviseleti körökben és ez reménnyel tölti el valamennyiőjüket. Azt latolgattam, hogy mi, lakásbérlők, illetve tulajdonosok kellő összefogással nem tehetnénk-e meg, hogy időközönként rendbe tesszük házaink, otthonaink környékét...? Bizonyos, hogy jobban vigyáznánk a táj szépségeire, ha mi magunk is részesei lennénk megteremtésének és a jó példával másokat is meg tudnánk győzni arról, hogy a közelségünkben élő füvek és fák elsősorban nekünk zöldellnek, a festett köztéri padok a jó levegőn nekünk nyújtanak pihenési lehetőséget. Ne marasztaljunk hát el valamennyi fiatalt házaink falainak firkálása, vagy a köztéri szobrok csonkítása miatt, mert az említett élmény alapján jól érzékelhető, hogy a fiatalok nem egyformák. Például a fent említett fiatalok nem azok a fiatalok... Lédeczi József, Kecskemét Pihenés őszi napfényben • Vajon mi jár a fejében e sokat megélt két nemesnádudvari férfinak a szép őszi napsütésben? 11 Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Meglepetés a Beck-tanyán Helvéciáról, a Gazdasági dűlő 22. szám alól jött szerkesztőségünkbe Németh Imre és felesége. Elmondtak egy jó sztorit - ahogy ők nevezték esetüket - az almáról meg az Izsáki Sárfehér Szövetkezetről. Történt, hogy Németh úr velük élő anyósa, M. Kis Jánosné fél hektár almást vásárolt az izsáki szövetkezettől. Csak a gyümölcsfákat vette meg, az alatta lévő földet nem. Tavaly nem sokra mentek vele, az idén viszont jó termés volt. Örültek. Elkezdték az almaszüretet. Az első 24 mázsát - mi sem volt természetesebb - a szövetkezet átvevőhelyére, a Beck-tanyába vitte Németh úr. Átvételi elismervényt nem adtak, s azt sem mondták, mikor fizetnek az áruért, mely 16 300 forintot ért. Otthon az asszonnyal kisütötték: itt valami nem stimmel. Leszedtek még 70 mázsányi gyümölcsöt, de azt már - biztos, ami biztos! - nem a Bech-tanyára, hanem Ágasegyházára vitték, Füredi János magánátvevőhöz. Füredi úr a léalmáért azonnal, az exportminőségűért öt nap múlva fizetett. Ezen felbuzdulva visszamentek a Bech-tanyára, s kérték, adjanak valami papírt arról, hogy mikor fizetnek a 24 mázsáért. Nem fizetnek azért semmit, válaszolta a mázsáló, hiszen Némethék 40 ezer forint permetezési díjjal tartoznak a szövetkezetnek. Ezen aztán igencsak meglepődtek, mert senki nem kérte fel őket a permetezésre, saját maguk metszettek, s permeteztek, amikor kellett. De ha már belekotnyeleskedtek, miért nem értesítették őket a munka elvégzéséről, miért csak a termés átadásánál kellett ezt megtudniuk a mázsástól? - kérdezik Némethék. Érdekes, hogy Izsák István szövetkezeti elnököt nem érdekli az ügy. Közölte velük, menjenek oda reklamálni, ahol átadták az almájukat. Némethék csak azt sajnálják, hogy nem Ágasegyházára vitték összes almájukat. - rapi - Maci nélkül rokkantabbak Tolókocsihoz kötött asszony telefonált. Egész nap egyedül van az emeleti lakásban. Macit, a hosszú szőrű, legyezős farkú fekete tacskót az ugyancsak rokkant férj a hét végén levitte a kecskeméti Széchenyi térre sétálni. A kutyus futkározott. A csak két bottal járni tudó gazda megpihent a padon, s mire feleszmélt, eltűnt az eb. Maci - nyakában érmen ez a név - azóta nem ül a tolókocsi lábtartóján, s délután, ha megérkezik a kisiskolás Zsani, nincs, aki elé szaladjon. „Mi a Maci nélkül még rokkantabbak lettünk” - sírt az asszony, kérve, aki tud a kutyáról, hívja a 323-720-as számon. Az oldalakat szerkesztette: Rapi Miklós