Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-09 / 185. szám
8. oldal Petőfi Népe 1995. augusztus 9., szerda Akikről megfeledkezett a történelem Magyarországon nem sokat tudnak a csángókról. Legfeljebb annyit, hogy egy olyan magyar népcsoport, amely a Keleti- Kárpátokon túl, a moldvai folyók völgyeiben él. Néhány lelkes vagy inkább megszállott néprajzkutatót leszámítva, a magyarság évszázadokon át nem akart vagy nem ért rá foglalkozni a csángókkal. Ennek tulajdonítható, hogy mára szinte elfelejtődtek. Egyes román történészek meglovagolták magukra hagyatottságukat és kikiáltották őket elmagyarosodott románoknak. Pedig magyarok. Hányan leírták, elmondták, figyelmeztettek már, hogy a kisebbségben élő népcsoportok csakis úgy maradhatnak fenn, őrizhetik meg identitástudatukat, ha ápolhatják anyanyelvüket, vallásukat, hagyományos kultúrájukat, ha ebben segítik őket. A csángóknak nemhogy könyvtár vagy iskola, de még pap sem jutott magyar évszázadokon át. Soha. Csángó magyarok A csángó szó jelentése máig sem tisztázott. Sokan, sokféleképpen próbálják magyarázni. Ősz Erős Péter, a csángószövetség nemrég leköszönt elnöke szerint a magyarázatot Erdély keleti végeinek, Felcsíknak, Gyergyónak és Gyimesnek a népi nyelvében kell keresni. Ha ott ugyanis egy tehén elszakad, elcsavarog a csordától, azt mondják rá a pásztorok: elcsámborolt. A falujától, szűkebb vagy tágabb környezetétől elszakadt egyén már elcsángol, ő maga pedig: csángó. Noha a csángó megnevezést sokan sértőnek, megalázónak tartják, a gyimesiek, Bákó környékiek vállalják, elfogadják. Egyedül a bukovinai csángók tiltakoztak ellene. Ők székelyeknek tartották magukat egészen a ’40-es évek elején bekövetkezett kitelepítésükig. Ősz Erős Péter szerint a csángó szó tulajdonképpen gyűjtőfogalom, mert valójában több népcsoportot takar: a gyimesi, a hétfalusi, a bukovinai csángókat. De élnek csángók Erdélyben is, főleg Déva környékén. Tény, hogy a csángók sem földrajzilag, sem nyelvileg nem azonosak. Egyetlen dolog kapcsolja össze őket: valamennyien magyarok. Ahogyan a matyók, a kis és nagy kunok, bácskaiak, a dunán- és tiszántúliak, éppúgy magyarok a csángók is: csángómagyarok. Pusztulásra ítélve A moldvai magyarság pusztítása a XIII. századtól kezdődően, kisebb-nagyobb megszakításokkal napjainkig tartó folyamat. Irtásuk különösen a mohácsi vész után öltött kegyetlen méreteket. Vezetőiket legyilkolták, templomaikat, iskoláikat lerombolták. Egész városok, falvak néptelenedtek el. Ennek ellenére ma is mintegy hetvenre tehető a moldvai magyar falvak száma. A pusztítás, ha más formában is, de ma is tart. A földrajzi helyzetükből adódó elszigeteltség csak fokozza a csángómagyarságban a kiszolgáltatottság érzését, és ez messze felülmúlja az erdélyi, felvidéki vagy vajdasági magyarokét. Lelki képük eltorzult, tele vannak gátlásokkal, félve vagy egyáltalán nem merik vállalni magyarságukat. A távolság és az információhiány miatt egyre kevesebben keresik fel a szórványmagyarságnak ezt a fehér foltját. Az irántuk való érdeklődés fokozatos csökkenése és a kitartó román asszimilációs törekvések következményeként, egyre kevesebben jutnak el külföldre. Ezért ma már eseményszámba megy, ha nagyritkán egy-egy csángó csoport mégis ellátogat Magyarországra. Ha nehézségek árán is, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány jóvoltából huszonkilenc csángó gyereknek a napokban sikerült „hazajutnia” az anyaországba. Jártak Budapesten, ismerkedtek Bács-Kiskun megye nevezetességeivel. Közben játszottak, kerékpároztak, fürödtek, tévéztek, videóztak, magyar népművészektől megtanulták a nemezelés fortélyait. „A magyar nyelv az ördög nyelve” Két vezetőjük, Nisztor Ilona és férje, Nisztor Mihály azok közé a nyughatatlan lelkű emberek közé tartozik, akik a cél, a fennmaradás érdekében ösztönösen magukra vállalták, s küldetésként cipelik a csángómagyarság önmagára találásának hitét. Mihály környezetvédelmi előadó az onestii műanyaggyárban. Ilona, az erős lelkű óvónő délutánonként népdal- és néptánckört vezet, szabadidejében pedig magnetofonnal járja a környék falvait és gyűjti a csángók még feltáratlan népdalkincsét. E két lelkes ember élete, szenvedéseik, gondolataik talán hiteles képet adhatnak a csángómagyarság mai helyzetéről. A csángók egyszerű, tudatlan emberek, akik megszokták, hogy évszázadokon át mások irányítsák őket, mások gondolkodjanak, döntsenek helyettük. Leszoktatták, megfosztották őket az önálló döntés lehetőségétől. Ezért hajlamosak mindent elhinni, amit a rádióban, televízióban hallanak, látnak. Egy elszigeteltségben élő népnek, amelynek nincs értelmisége, nem sok választási lehetősége marad, az ilyen nép ellen bármit el lehet követni. A keresztény (katolikus) hit ellenére a csángóság körében ma is nagyon sok a pogány hagyomány. A csángómagyar talán a földkerekség legbabonásabb embere, ugyanakkor a fanatizmusig, a bigottságig vallásos. Ebből eredően a papoknak hatalmas befolyásuk van rájuk. A csángók már-már istenítik a papokat, pedig elsősorban ezek az istenített papok „manipulálják” őket, ezek kezdik ki magyarságtudatukat és taszítják őket abba a zavaros, kilátástalan és tudathasadásos állapotba, amelyben vannak. Ehhez tudni kell, hogy a csángóknak nincsenek magyar papjaik: minden papjuk román! Évszázadokon át lengyel és olasz papok látták el a moldvai magyar egyházak teendőit. A múlt század közepén aztán Jászvásáron (Iasi) megalakították a az önálló moldvai római katolikus püspökséget, megkezdték a papok képzését azóta a csángók minden papja román. A román papok pedig azt terjesztik a tudatlan nép körében, hogy „a magyar nyelv az ördög nyelve, ezért, aki magyarul beszél, az ördöggel társalog és elkárhozik”. Ezt mondta Durkovici püspök, és ugyanezt terjeszti Mihai Robu püspök is. Keresztény türelem, tolerancia a másság iránt... Ugyan már... Egyik-másik pap már odáig süllyedt, hogy kiátkozza azokat, akik a tiltás ellenére magyarul mernek egymás közt beszélni. A nép pedig félelmében inkább nem beszél magyarul. A fekete kereszt Hogy milyen fokú, szinte középkori a csángóság elmaradottsága, bizonyítja, hogy a legtöbb falu templomában még ma is hatalmas fekete kereszt áll az oltár előtt. Ha egy lányról kiderül, hogy „idő előtt” viszonya volt, „megesett” egy fiúval, azt a legközelebbi vasárnapi nagymisén odaállítják ehhez a kereszthez és a falu nyilvánossága előtt kiátkozzák. A kiátkozott lányt pedig a falu közössége is kizárja magából. A túlélés, a fennmaradás egyetlen lehetőségét a család jelenti a csángómagyarok számára. Mint a legtöbb elnyomott, kiszolgáltatott népnél, a csángóknál is szinte szentséggé, küldetéssé vált a család eszménye. Ez az egyetlen hely, közeg, ahol félelem nélkül használhatják anyanyelvüket. (Azt azonban Mihály is beismeri, hogy ha otthon elakad a magyar nyelvű társalgás, automatikusan átváltanak és románul folytatják.) A csángók körében nem ismert a fogamzásgátlás vagy a terhességmegszakítás egyetlen módszere sem. A gyermeket Isten adományának tekintik, s ahányat ad, annyit kell elfogadni. Ahogyan az egyszerű népeknél általában, a gyermeknevelés a csángóknál is csupán a legszükségesebbre korlátozódik: becsületesen dolgozni, helytállni, tiszteletet adni a szülőknek, feletteseknek, időseknek. Ennyi. Itt-tartózkodásuk alatt helybéliek megdöbbenéssel taapasztalták, hogy a csángó gyerekek nem tudnak kulturáltan enni. Legtöbbjük számára ismeretlen az evőeszközök használata. Mint kiderült, otthon kézzel esznek. A fő étkezések alkalmával a család körülüli az asztalt, amelynek közepén két tál van. Egyikben a nemzeti eledelnek számító puliszka, a másikban az úgynevezett „csípős túró”. Mindenki kimarkol a kezével egy darab puliszkát, „megnyomkodja” vele a túrót és megeszi, így étkeznek. Mindez a huszadik század végén, Európában. Nem az ő vétkük! Magukra maradva Pusztina, Lészped, Klézse, Külső- és Alsó-Rekecsény, Bogdánfalva, Kukurec, Lujzikalagor, csak néhány a Szeret, a Tázló és a Tatros völgyében meghúzódó csángómagyar falvak közül. Lakóik egyszerű, tudatlan emberek, akik nap mint nap megszenvednek magyarságukért, megküzdenek fennmaradásukért, egyáltalán, életben maradásukért. S teszik mindezt úgy, hogy legtöbbször maguk sem tudják, kik ők voltaképpen, s főleg, mit akarnak. Pedig egy néprajzkutató szerint: „Csángóföldön nemcsak Európa nagy hagyományai élnek tovább, de Kelet-Európának is egy olyan hagyományőrző vidéke ez, amely még nagyon sokat mondhat és adhat, mind a magyar, mind a román, de az egyetemes néprajztudomány számára is.” Szász András Jellegzetes csángó néptánc, a „batuta batrineasca”, egyfajta csűrdöngölő. A SZERZŐ FELVÉTELEI Nisztor Mihály: nehéz sors a csángók sorsa. A csángó viseletét, minden hasonlósága ellenére, tévedés a románnak tekinteni. Nisztor Hona: megaláztak, eltiportak minket.