Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-18 / 193. szám

1 2001. Augusztus 18., szombat A­U­G­U­S­Z­TUS 2 O . Petőfi Népe - 13. oldal Ünnepi programok sokasága a megye településein A millennium alkalmából minden településünkön tartanak megemlékezéseket. A Petőfi Népe folyamatosan közölte s te­szi közzé a programokat. Az események nagy részét helyi ki­adásaink oldalain helyeztük el. Azon programok, amelyeket eddig nem közöltük le, most olvashatók oldalunkon. Móricgát Millenniumi zászlóátadással és szoboravatóval egybekötött, nagyszabású falunapot tartanak ma Móricgáton. Az ünnepi prog­ram délelőtt háromnegyed 11-kor térzenével kezdődik a faluház kertjében. Csontos Máté polgár­­mester 11 órakor mond megnyi­tóbeszédet, majd a csengelei ma­­zsorettek és a Kiskun huszár­bandérium tart bemutatót. A mil­lenniumi zászlót délután 2 óra­kor dr. Metzinger Éva, a megyei közigazgatási hivatal vezetője ad­ja át. A zászlót Vangel Imre kato­likus és Kósa István református lelkész szenteli, illetve áldja meg. Az új kenyér ünnepén Endre Sándor országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke mond beszédet, majd átadja a „Móric­gát Községért” kitüntetést Cson­tos Máté polgármesternek. Ezt követően leplezik le Móricgát el­ső köztéri szobrát. Az ünnepi program sport- és kulturális mű­sorokkal folytatódik, majd hajna­lig tartó utcabállal zárul. Lakitelek Szentmise és ökumenikus isten­­tisztelet keretében Márton Áron erdélyi katolikus püspök mell­szobrát (Ungor Csaba szobrász munkája) avatják fel augusztus 19-én, vasárnap délután 5 órakor a Lakitelek Népfőiskolán. A szent­misét Bábel Balázs, a Kalocsa- Kecskeméti Főegyházmegye érse­ke celebrálja. Köszöntőt Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, avatóbeszédet Hajduk István gyergyószentmiklósi főesperes mond. A püspök életútját Balázsi László unitárius püspökhelyet­tes, Káposzta Lajos evangélikus esperes, Puskás László görög ka­tolikus lelkész, Szabó Gábor re­formátus esperes, Bagi Ferenc la­kiteleki plébános és Szabó Tamás lelkész méltatja. A rendezvényen részt vesz Csallóközi Zoltán fő­osztályvezető (NKÖM), Olajos István, a lakiteleki katolikus egy­háztanács világi elnöke, Székely­hídi Ágoston író, az Erdélyi Szö­vetség elnöke és Soós Károly, a Márton Áron Társaság titkára. A püspök boldoggá avatásáról P. Szőke János római posztulá­­tor számol be. SOLTSZENTIMRE A soltszentimrei millenniumi program vasárnap 8 órakor kato­likus szentmisével indul. 9-kor kerékpárversenyt rendeznek a Csonkatoronyhoz, 10.30-tól kiál­lítás nyílik az iskolában. 13 órakor millenniumi emlékkeresztet állí­tanak a hivatal előtt. 16 órakor térzenével folytatódik a nap. 18 órakor ünnepi istentiszteletet tar­tanak a református templomban, 20 órakor westernkoncert lesz, melyet utcabál követ. 20-án ün­nepi szentmisével indul a nap, 21 órakor pedig szabadtéri discóra várják a szórakozni vágyókat. Tiszakécske Szent István-szobrot (Máté István alkotása) avatnak augusztus 20- án, este 6 órakor Kécskén. Az ün­nepi beszédet Kriskó János főis­kolai tanár mondja. Ugyanekkor adják át a millenniumi parkot is. Bócsa Kétnapos programot rendeznek a bócsaiak a hétvégén. Vasárnap 15 órakor a halasi MÁV-fúvósze­­nekar ad koncertet. 16 órakor Környei László, az Oktatási Mi­nisztérium helyettes államtitkára adja át a római katolikus temp­lomban Eifert Ferenc polgármes­ternek a millenniumi zászlót. 17.30- tól a temetőben Font Sán­dor országgyűlési képviselő adja át a Krisztus-keresztet, majd ne­gyed órával később a háborús emlékmű kegyeleti oszlopát avatja fel a polgármester. Hétfőn 11 órától a félegyházi mazso­­rettcsoport műsorát láthatják az érdeklődők. 12 órától a helyi cite­­razenekar ad műsort. 12.30-tól Font Sándor országgyűlési kép­viselő mond beszédet, melyet az új kenyér megáldása követ. Este tűzijátékkal folytatódik a program. Kecel Szüreti felvonulást tartanak vasár­nap Kecelen. Az ünnepi menet 16 órakor indul a Széchenyi térről s érkezik a központba. Keresztátadás Emlékkereszteket ad át Font Sán­dor országgyűlési képviselő az ünnep során. 19-én Tabdiban a 9 órai szentmise után a temető­ben. Soltszentimrén 13 órakor a hivatal előtt. Bócsán 17.30-tól a temetőkertben. Fülöpszálláson 9.30- tól a központban. Kiskőrö­sön 17 órakor a római katolikus temetőben. Bugac Az államalapítás évfordulójára emlékeznek ma délután 4 órakor Bugacon, a millenniumi emlék­parkban. Az ünnepi megemléke­zést a tavaly felavatott Szent Ist­­ván-szobor koszorúzása, majd az új kenyér szentelése és megál­dása követi. Ezután a helyi kéz­művesek alkotásaiból nyílik kiál­lítás a községi művelődési ház­ban. Az ünnepség zárásaként ál­lítanak kopjafát a pásztormúze­umnál, a Ferenczy-tölgyesnél. _________Dunaegyháza A településen ma kezdődnek a millenniumi napok. Dr. Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztéri­um politikai államtitkára 10 óra­kor adja át Nagy Tamás polgár­­mesternek a kormány ajándékát, az emlékzászlót. Ennek és a te­lepülés címerének megáldását követően elismerések átadására is sor kerül Az ünnepség két fel­újított létesítmény átadásával 11.30 órakor folytatódik a szlovák tájháznál és az iskolánál. Délután 2 órakor nyitják meg a Dunaegy­háza elmúlt száz éve képekben című kiállítást, majd este kon­cert, utcabál és tűzijáték lesz. Holnap reggel 7-től horgászver­seny, amatőr fogathajtó-bajnok­ság és kutyabemutató a program. Felsőlajos A falu ma kapja meg a millen­niumi emlékzászlót, amit dr. Metzinger Éva, a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal ve­zetője ad át Csordás László pol­gármesternek. A 18 órakor kez­dődő ünnepség a faluházban lesz, ahol népdalcsokor, nép­tánc, majd táncház szórakoztat­ja a résztvevőket. Lajosmizse Dr. Mikola István egészségügyi miniszter augusztus 20-án, hét­főn a 10 órakor kezdődő ünnep­ség keretében adja át Zsigó Viktor polgármesternek a millenniumi emlékzászlót. Ugyancsak a mi­niszter avatja fel, illetve leplezi le Szent István köztéri mellszobrát, amit Trischler Ferenc pécsi szob­rászművész készített. A nap fo­lyamán még megannyi kulturális program várja az idelátogatókat. Sőt 22 órakor látványos tűzijá­ték is lesz. Egyébként e hét végén vannak a Lajosmizsei Napok, amit ma este 19.10 órakor nyit meg a polgármester. Késő este pedig már neves együttesek, művészek ad­nak koncertet. A holnapi, ugyan­csak egész napos program fény­pontja az új sportlétesítmény át­adása, ami 9 órakor kezdődik. A nap folyamán megannyi zenés, szórakoztató rendezvény lesz. Csak ízelítőül: táncház a Rózsa Sándor-citerazenekarral, A bűvös szék című vígjáték, operettgála, Irigy Hónaljmirigy-koncert. Per­sze a sportbarátoknak is kínál­nak szurkolnivalót. Lesz focikupa, extrémsport-bemutató is. Fülöpszállás Augusztus 20-án Varga István pol­gármester mond köszöntőt, majd a Herpai Vilmos Általános Iskola énekkarának szereplése után Font Sándor országgyűlési képviselő tart ünnepi beszédet. E napon ad­ják át a díszpolgári címeket, s fel­avatják a millenniumi emlékke­resztet. Megnyitják a Felső-kis­kunsági Emlékházat is, ami egy rendkívüli magángyűjtemény. Ebéd után, kulturális gálaműsort követően utcabál és tűzijáték lesz. Szabadszállás-Balázspuszta Augusztus 19-én délután 2 órakor szeretetvendégséggel egybekötött haranglábszentelő ünnepség lesz a volt iskola épületénél. Ugyanitt ökumenikus istentisztelet, öreg­diák-találkozó, a balázsi gyere­kek műsora és esti zenés vigasság várja az érdeklődőket. SZALKSZENTMÁRTON 20-án tartják a falunapot. Az ün­nepi program Aranyi János pol­gármester megnyitóbeszédével 14 órakor kezdődik. Ezt követő­en kenyértelés, majd köszöntik a több mint 52 esztendeje házas­ságot kötötteket és mindazokat, akik Szent István napján szület­tek. A szórakoztató, kulturális program 15 órakor kezdődik. Fel­lépnek helyi és mezőfalvi nép­táncosok, a Bíborka gyermekcso­port, s láthatók lesznek a mazso­­rettek is. A tapsrondó után pedig 17 órára jön Szandi. Őt Csala Zsuzsa, Csonka Hajnalka és R. Takács Richárd követi. Erdős Zsolt műsora után pedig tűzijá­ték, majd utcabál a program. Kunpeszér Kunpeszéren háromnapos falu­napi ünnepi program kezdődik ma 18 órától, amikor több kiállí­tást nyitnak. Augusztus 19-én 10 órakor adják át a „Kunpeszerért” elismeréseket, majd Balogh Mi­hály, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazga­tója megnyitja a Móra Ferenc Könyvtárat. Délután népzene, néptáncműsor, 17.30-tól pedig a Merkur bevetési csoport bemu­tatója látható. A zenés főtéri mu­latság 18 órakor kezdődik, este pedig tűzijáték lesz. Szent Ist­ván napján 11 órakor ökumeni­kus istentiszteletre és kenyér­szentelésre várják a falu népét. Délután négy órától sportprog­ram és lovasbemutató szórakoz­tatja az érdeklődőket. Dunavecse Dunavecsén augusztus 20-án haj­nali hatkor kezdődik a halfogó­verseny a Malom-éri csatornán. Reggel 9-kor Szent István Kupa labdarúgótorna. Délután 5 óra­kor ökumenikus istentisztelet kezdődik, majd Németh Zita kert­építő mérnök átadja a millenni­umi sétányt. Az ünnepi műsor a Hősök terén lesz, ahová este hét órára várják a polgárokat. Az új kenyér átadása és megszegése után szórakoztató, zenés-táncos program lesz. Fellép többek kö­zött a csíkdánfalvi (erdélyi) nép­tánccsoport, a Kék Duna népdal­kör, a Petőfi Baráti Társaság és Színjátszókör is. A tűzijáték és a vigalom 22 órakor kezdődik. Átadás előtt a tájház. Dunaegyházán többek segítségével, támogatásával és összefogá­sával két középületet újítottak fel az utóbbi időben. A szlovák tájház és az általános is­kola átadására ma délelőtt fél 12-kor kerül sor. Ezt megelőzően millenniumi zászlót kap a település. FOTÓ: Kanczik RÓBERT Augusztus 20-án az ünnep alkalmából Budapesten minden eddiginél látványosabb tűzijátékot rendeznek. Térképünkön a Duna bal és jobb partján lévő sötét mező azokat az utcákat jelöli, ahova nem lehet behajtani 17 és 24 óra között. A jelzett Duna-ág két partján le­het majd a legjobban látni a tűzijátékot. Tűzijáték meglepetésekkel Budapest Látványos tűzijátékkal zárul az idei millenniumi év. A Mar­git híd és az Erzsébet híd kö­zötti szakaszon mintegy 2700 méter hosszúságban öt hely­színről 500 méter magasságig lövik ki a rakétákat. Három uszály lesz a Margit híd és a Lánchíd között, egy a Lánchíd és a Margit híd között. Az ötödik helyszín a Lánchíd, ahol különleges látvány ígérke­zik: a Szent Koronát mintázó görögtűz. A Lánchidat 20-án hajnali 5 órától 21-én hajnali 4 óráig le­zárják a gyalogosok elől is. A Margit és az Erzsébet hídra csak gyalogosan lehet felmenni. A tűzijátékot a Duna fent em­lített szakaszán végig, mindkét partról, valamint a Gellért-hegy­­ről kitűnően lehet majd élvezni. A 9 órakor kezdődő látványos­ság több mint 30 percig tart, ez­alatt a zene a kihangosított Pe­tőfi rádióból szól majd. Az idei tűzijátékhoz huszonöt tonna robbanóanyagot használtak fel, 20 ezer effekt lesz látható. ■ Millenniumi sokadalom Bajai halászlé, csabai kolbász, minden, ami jó Színes kavalkád, vásári han­gulat Budapesten, a Felvonu­lási téren. Tegnaptól augusz­tus 20-áig millenniumi soka­dalom zajlik ezen a helyen. A millenniumi sokadalom dél­előtt tíz órakor harangszóval kezdődött a budapesti Felvonu­lási téren. A Műcsarnoktól a Vá­rosligeti fasorig áll a kirakodóvá­sár. A hagyományos magyar kéz­művesek mutatják be munkái­kat. Ezeket bárki meg is vásárol­hatja. A színpadokon pedig nép­zenei és néptáncegyüttesek be­mutatója zajlik egész nap. A Kár­pát-medence magyar népművé­szei képviseltetik magukat, és a hagyományos magyar konyha ételeit is megkóstolhatják. Bajai halászlé, csabai kolbász, abonyi gulyás, paksi pörkölt készül, etyeki és felcsúti sajt kapható, a borokat pedig a leghíresebb pin­cékből hozzák. A millenniumi sokadalom a múlt esztendőben kezdődött. Tavaly és idén is pün­kösdtől Szent Istvánig tart. Az ezeréves magyar államiság kul­turális örökségének bemutatása volt a cél. ■ A Lestár Péter Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola (Kecskemét, Homokbánya) szakmai profiljának megfelelően az alábbi OKJ-s tanfolyamokat indítja 2001. szeptember hónaptól. Tanfolyamok: ABC eladó (pénztárgépkezelő képesítéssel) OKJ 31 7862 01, 8 ált.isk. végzettség szükséges 42.000 Ft/fő Kereskedő-boltvezető (középfokú) I. OKJ 32 7862 01 szakmunkás bizonyítvány, vagy szakmai előképzettség szükséges II. OKJ 52 7862 01 érettségi szükséges Pénztárgépkezelői képesítés is megszerezhető 50.000 Ft/fő Kereskedelmi menedzser (felsőfokú) OKJ 54 3434 02 Feltétel: érettségi+kereskedelmi előképzettség, vagy bármilyen felsőfokú végzettség 60.000 Ft/fő Marketing és reklámügyintéző (középfokú) OKJ 52 3435 04 Feltétel: érettségi 50.000 Ft/fő Számítógépkezelő(­felhasználó) (alapfokú) OKJ 33 4641 01 Feltétel: 8 általános 40.000 Ft/fő Jelentkezés az iskolában Kecskemét, Homokbánya vagy telefonon: 76/482-511 Vincze Bálintnál, augusztus 15. és 22-én szerdai napokon 9-12 h-ig, augusztus 24-től minden nap 8-15 óráig. Jelentkezési határidő: szeptember 12.

Next