Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-31 / 303. szám

A Stádium Szkerientációs Alapítvány pályázatit hirdet hátrányos helyzetű fiatalok számára. A pályázat célja: hozzájárulás a tanulmányi költségekhez. Pályázni levélben a rászorultság hitelt érdemlő igazolásával az alábbi címen lehet: Stádium Alapítvány Kuratóriuma 6000 Kecskemét, Klapka u. 35. Beérkezési határidő: 2004. január 15. 435477 2003. december 31., szerda • Ára: 75 Ft, előfizetve: 57 Ft • LVIII., 303. szám • Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás lliPIMMiHMHVI Új élet kezdődhet a volt laktanyákban Tizenegy, többségében szolgáltató vállal­kozás kíván betelepülni a bajai Vaskúti úti volt laktanyába. Ezzel betelt a megkö­zelítőleg 11 hektáros terület - újabb cé­gek befogadására nincs lehetőség. Baja Barna György alpolgármester tájékoztatá­sa szerint az új telephelyre pályázó, helyi cégek tavalyi éves árbevétele megközelíti a 900 millió forintot. Ezt a tervezett fejleszté­sekkel 45-50 százalékkal növelnék, 100 embert alkalmaznának s további 30-60 szakmunkástanuló képzését vállalnák. A volt laktanyában bontják a tervezett közutak nyomvonalán álló épületeket, és felmérik a közművek állapotát. A tervek szerint az új esztendő elején kötnek szer­ződést a betelepülőkkel, akik várhatóan egy év múlva kezdhetik meg tevékenysé­güket az új helyen. A Szegedi úti laktanya területén előrelát­hatólag május végére épülnek ki az alapköz­művek. Ezt követően alakíthatják ki új telep­helyüket azok a társaságok, amelyek vezető­ivel novemberben kötött szerződést a bajai önkormányzat. Ide 14 vállalkozás települ, amely a számítások szerint 300 álláshelyet hoz létre,­és néhány év alatt megduplázza tavalyi - összesen - 2 milliárd forintos árbe­vételét. 1 ® ° *■ OLDAL: ÉVZÁRÓ INTERJÚ SZÉLL PÉTER BAJAI POLGÁRMESTERREL Jön az átárazás éjszakája! Kereskedelem Komoly összegbe kerül a keres­kedelmi vállalatoknak, hogy 12-ről 15 százalékra emelkedik az élelmiszerek áfája. Az átára­zást csak túlórában lehet meg­oldani, aminek a több millió fo­rintos költségét senki sem téríti meg az érintett cégeknek. A rendelkezések tiltják a ja­nuár elsejei munkavégzést, ám december 31-én még a régi, a január másodikai nyitáskor vi­szont már az új árakat kell al­kalmazni, így megoldásként marad - például - a rendkívüli éjszakai műszak az áruházak­ban január másodikán nulla órától a reggeli nyitásig. RÉSZLETEK A 8. OLDALON. Szabad a petárdázás Szilveszter Ismeretes, hogy egy de­cember elején életbe lépett törvénymódosí­tás alapján immár legá­lisan vásárolható petár­da Magyarországon. De nem csupán a ki­sebb hatóanyagú piro­technikai eszközök, a szikrázó gyertyák és a kisebb tűzijátékok áru­síthatók: akár 50 gram­mos hatóanyag-tartal­mú rakétákat is találha­tunk a boltok polcain. Ezek az eszközök azonban csak január 1- én reggel hat óráig használhatók. Szilveszter napján még egyszer a legfonto­sabb tudnivalókról _A 1«. OLDALON. Felvételünk egy kecskeméti bevásárlóközpontban készült, ahol minták alapján választhatják ki a vá­sárlók a kívánt pirotechnikai eszközöket, és csak az üzleten kívül, egy biztonsági konténernél vehe­tik át azokat. fotó: b. j. ütővel classic világos (dobozos sör), 0,51: 95 Ft a Pólus Róna mellett 9 770 1 33 23­5 0­3 7 Boldog új esztendőt kíván szerkesztőségünk! Tragédia az óév végén Kecskemét _____ Feltehetően rosszul lett az a 64 éves autós, aki életét vesz­tette egy tegnap délelőtti bal­esetben a megyeszékhely ha­tárában. A kecskeméti férfi a városköz­pont felé tartott az 52-es úton egy Citroennel, amikor - az orvos szakértő elsődleges véleménye szerint - rosszul lett. Mivel az au­tó irányítás nélkül maradt, a fe­lüljáró lábánál előbb áttért a szemközti sávba, majd a négy-öt méter mély árokba szaladt és fel­borult. Bár a mentősök percek alatt a helyszínre érkeztek, sajnos már csak az áldozat halálának be­álltát tudták megállapítani. A kö­rülmények pontos tisztázása ér­dekében elrendelte a rendőrség az elhunyt igazságügyi orvos szakértői boncolását. Ez hivatott kideríteni, hogy közvetlenül mi okozta a férfi halálát: a rosszullét vagy a baleset okozta sérülés, oh Ebül szerzett ördögi robbanás Kecskemét Egyeseknél nincs határa a po­fátlanságnak. Nem elég, hogy még a szilveszteri durrogtatni valóra is sajnálják a pénzt, te­hát inkább lopnak maguk­nak, ráadásként az ebül szer­zett holmi őrzésére rendelt ebet is magukkal viszik. Tűzijátékokat loptak egy kecske­méti bevásárlóközpont raktárá­ból hétfőre virradó éjjel. Az egy vagy több tolvajnak ráadásul még ahhoz is volt bőr a képén, hogy elkösse az ott őrködő (és ezek szerint nem igazán a helyzet ma­gaslatán álló) rottweilert. Horto­bágyi István, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője teg­nap elmondta: az esetet a bevá­sárlóközpont biztonsági őre je­lentette be, aki vasárnap éjjel há­romnegyed tizenkettőkor még mindent rendben talált a helyszí­nen. Amikor azonban alig egy óra múlva újra arra járt, észrevette, hogy a tárolót feltörték, és az oda kikötött őrkutya is eltűnt. A táro­lóból mintegy 12 ezer forintnyi, Ördögi robbanás fantázianevű pi­rotechnikai eszközt vittek el. Az Objektív Hírügynökség je­lentése szerint a rendőrség a rej­télyes lopás ügyében indított nyomozás során a biztonsági őr felelősségét is vizsgálja.______■ ­ jéss ^anall kiadóigazgató főszerkesztő

Next