Petőfi Népe, 2008. május (63. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-05 / 104. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. MÁJUS 5., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP László 42 éves informatikus. A diploma megszerzése után Kecskeméten kezdett dolgozni, egy multinacionális cég rendszergazdája lett. 12 évvel ezelőtt úgy döntött, felkerekedik családjával, és szerencsét próbál külföldön. Az elmúlt hetekben többször levelet váltottunk. Amikor arról kérdeztük, mesélne-e tapasztalatairól az újság hasábjain is, egyetlen dologhoz ragaszkodott: írjuk le, hogy bármit mond is, nem szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy mások is elmenjenek Magyarországról. Lejegyezte: Rákász Judit „Időnként elgondolkozom, vajon hol tartanék most, ha otthon maradtam volna - írja László. - Harmincéves voltam, amikor elmentem. Addigra sikerült két lakást viszonylag kis kölcsönökkel megvenni. Felelős beosztásban dolgoztam, megbecsültek. Most mit tudok felmutatni? Van egy negyedrészben kifizetett házunk, két hatéves kocsink, magas és egyre emelkedő megélhetési költségek, ingatlanadó, drága magániskola. Másik gyerekre, nyaralásra, nyugdíjra nem tudunk gondolni. Remélem, hogy sokáig egészségesek maradunk, és nem lesz szükségünk orvosi ellátásra. Ja, és évek óta nem mentem igazi szabadságra. Negyedik nekifutásra meglett a zöldkártya ! Felsőfokú végzettségű, gyakorlattal rendelkező informatikusként mentem külföldre. Nem csak a pénz miatt tettem, fontos volt, hogy jó szakmai lehetőséget kaptam. Mindig volt munkavállalási engedélyem, amit mindig otthon pecsételtek be az útlevelembe. Először Svájcban kezdtem dolgozni, majd következett Hollandia és Németország, utána pedig az Egyesült Államok. Amíg gyermekünk kicsi volt, könnyen tudtunk mozogni. Ezt ki is használtuk, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Viszonylag bátran váltottam munkahelyeket, és harcoltam az új lehetőségekért. Néhány esetben az előbbre jutás érdekében elvállaltam munkákat a szükséges szakterület gyakorlata nélkül, és munka közben tanultam meg a dolgokat. Kockázatos volt, bukás is előfordult, de a mérleg pozitív: négy országban éltünk, és még másik három országban dolgoztam. Remekül beszélek angolul és németül, kiválóan ismerem a nagy hálózatokat, adatbázisokat, SAP-rendszereket. Fontosak a szakmai sikerek. Otthon erre valószínűleg nem lett volna lehetőség. Ameddig munkavállalási engedélyekkel dolgoztam, addig el kellett fogadni a cégek által kínált feltételeket. A zöldkártya megszerzése hosszú időbe telik. Nekünk negyedik próbálkozásra sikerült: összesen nyolc évbe telt. Az állampolgárság megszerzése további öt év. A tartózkodási engedély vállalkozási szabadságot is jelent. Ezen a téren nincsen sok tapasztalatom. Láttam sikeres magánzókat és olyanokat is, akiknek nem sikerült, vagy ment ugyan a dolog, de bizonytalannak találták, és újra alkalmazotti munkát kerestek. Ez valószínűleg hasonló otthon is. Céget építeni évekbe telik. Ami tavaly aranyat ért, az ma olcsó rutinmunka Az informatika gyorsan változik: ami néhány éve aranyat ért, mára olcsó rutinmunkává vált. Mindig a jövőt kell nézni: mi az, ami felfelé ívelő ágban van, így váltottam a rendszergazdai munkáról az internetre, majd a SAP-ra és annak is az új verzióira. Az új dolgokkal érdemes foglalkozni, folyamatosan tanulni muszáj. A nagy informatikai cégek nagyüzemi módszerekkel viszik ki a munkát Indiába. Az informatika területén az elmúlt nyolc év alatt a fizetések értéke a felére csökkent. Talán most megáll ez a folyamat. Az a cég, ahol jelenleg dolgozom, Indiából vett vissza munkákat - ez volt az egyik fő oka a munkahelyválasztásomnak. Milliomos a szomszédból Amerika jó, de észnél kell lenni. Mindent megkaphatsz kölcsönre. Alig telik el egy év, és elmerülsz az adósságban. Közben egyre idősebb leszel, az egészségügyi ellátás felháborítóan sokba kerül, és nem is mindig jó minőségű. Az itteni állami nyugdíj pedig arra elég, hogy egy olcsóbb országba, például, valamelyik dél-amerikaiba visszavonuljon az ember - ezt egyébként sokan csinálják is. „The millionaire next door" - vagyis Milliomos a szomszédból. Ez egy könyv/CD-sorozat címe. Egy felmérés szerint a legtöbb, anyagilag független, egy-két millió dollár vagyonnal rendelkező ember viszonylag szép, de azért átlagos helyen él, és az átlagember szintjén költ. Ezt sem a valóságshow-k, sem a reklámok nem említik. Egyszerű a szabály: költs kevesebbet, mint amennyit keresel, és évek alatt fel fog halmozódni a vagyon! Sokan csak azt látják, hogy a szomszéd lánya kiment Amerikába bébiszitternek, és mire hazajött, megkereste a fél lakás árát. Csalóka kép. A bébiszitterek 10 dollárt keresnek óránként, de ott lakhatnak a családnál, nem kell saját lakást, kocsit fenntartaniuk, sőt még az étkezésre se kell költeniük. Csinálják néhány évig, aztán mindent hazavisznek. Igazuk van. A tornyokkal együtt sok minden bedőlt Rengeteg dologtól függ, hogy megtalálja-e a számítását itt az ember. Például, hogy vannak-e nagy bukások, amikor szinte mindent elveszít, és újra kell kezdeni. Mi is elkövettünk hibákat. Laktunk kifejezetten drága helyen, és a gyerekünket járattuk túlságosan drága magániskolába. Jót akartunk neki, de tehettük volna okosabban. Az teszi jól, aki képes betartani, hogy többet keressen, mint amennyit költ. Csakhogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű. Elég egy váratlan baleset vagy a munkahely elveszítése - például, mert tönkremegy a cég, akinek dolgozik -, és dől minden. Mint 2001- ben, amikor New Yorkban ledőltek a tornyok, és a cégek sorra mentek tönkre az USA-ban, s recsegett-ropogott a svájci bankrendszer - megtapasztaltam mindkettőt egymás után. Az USA és Magyarország gazdasága is válságban van. Alapvető, mély, hosszú távú szerkezeti átalakításra lenne szükség mindkét helyen. De azt látom, hogy rövid távú, a problémákat elfedő és súlyosbító intézkedéseket tesznek. Felső vezetői és üzleti szinten korlátlan mértékűvé vált az önzés, a harácsolás, a „mindig többet bármi áron” mentalitás. Az átlagemberek súlyos árat fognak fizetni az elmúlt évek elrontott gazdaságáért. A gyerekünk világpolgár lesz Nyilván felmerül a kérdés, hogy miért nem jövök haza, hogy itthon vegyem hasznát a tapasztalataimnak. Szeretek itt élni, de az is igaz, hogy hiányzik az öreg Európa, ami előtt nagy jövő áll: már alig látok bárkit, aki otthagyja. De most, hogy végre megkaptuk a zöldkártyát, nem lenne érdemes feladni. Megszoktuk és megszerettük az itteni életet, s most jó megnyugodni, örülni a mindennapoknak. Ráadásul az amerikai ingatlanpiacot érintő hitelválság miatt az teszi jól, aki megtartja a házát. Ha eladnánk és kifizetnénk a hiteleinket, a maradék nem lennne elég ahhoz, hogy otthon elinduljunk. A későbbi kettős állampolgársággal tanácsadóként bejárhatom a világot anélkül, hogy bárhol vízumot kérjenek, és ezzel tudunk a legtöbbet adni a gyermekünknek is. Már tinédzserként világpolgár: két nyelvet jól beszél, másik hármat tanul és ismeri az óceán mindkét partját. Rendkívül tehetséges, később dolgozhat bármelyik nagy észak-atlanti autógyárnak, és sem a NASA, sem pedig az ESA (European Space Agency) nem elérhetetlen számára. Talán ez a legnagyobb érték: nem az, amink van, hanem amivé válhatunk. Ismerjük a világot, szinte mindenhol otthon vagyunk. Üdvözlettel: László” Amerika jó, de nagyon észnél kell lenni egy kecskeméti informatikus leveleiből A legnagyobb érték nem az, amink van, hanem amivé válhatunk Az informatika gyorsan változik - az új dolgokkal érdemes foglalkozni, és folyamatosan tanulni muszáj. Kevesebb volt a bűntett, de több a tolvaj Bácsalmáson a napokban a városatyák elfogadták a rendőrség beszámolóját. Németh Róbert őrsparancsnok elmondta, hogy tavaly 21,8 százalékkal csökkent a bejelentett bűncselekmények száma. A városban elkövetett bűncselekmények jelentős része továbbra is vagyon elleni, és elszaporodtak a trükkös lopások. Viszont az elmúlt két évben nem történt halálos közlekedési baleset a településen. Csontos János, a határrendészet kirendeltségvezetője az utóbbi hónapokban történt változásokról beszélt. Most mintegy harmincegy kilométer hosszan kell őrizni az Európai Unió külső határszakaszát. Kiemelte, hogy a kirendeltség illetékességi területén a regisztrált események száma jelentősen emelkedett. Míg tavaly 155, addig az elmúlt esztendőben 408 esetben kellett eljárni. Sajnos, 2004 óta fokozatosan nő a befelé irányuló ember- és árucsempészet. Különösen a dohány- és egyéb jövedéki termékek kedveltek a csempészek körében. ■ J. J. Fölvégi kispiac Baján vasárnap délelőtt az újjáélesztett hagyományokhoz híven megtartották a kispiacot a felsővárosi iskolánál. Egykoron a Flórián utcában volt a keddi és pénteki kispiac, erre emlékezve szervezik meg évek óta a városrészi ünneppé vált eseményt. Így volt ez tegnap is: kézművesek, árusok kínálták portékáikat, a kíváncsiskodók munka közben is megfigyelhették a mesteri fogásokat. Különféle szórakozási lehetőségeket kínált a rendezvény, melyen nagy sikert arattak a fellépők, így az iskola elsős-másodikos tanulói, akik első alkalommal léptek a közönség elé. 7 TÖRTÉNT MÁR ÖNNEL FIATP PONTOSAN JÄR! A FIAT BRAVO ÉS GRANDE PUNTO MODELLEKRE* MOST 4,96% THM ÉS EGY ÉV AJÁNDÉK CASCO Az út azért van, hogy FIAT járjon rojt«! KB AUTOTEAM Kft. 6400 Kiskunhalas, Keceli út 19-23. Tel: 0677/422-596 E-maií: hatas@kbautoteam.hu 6500 Baja, Dr. Alföldi J. tér 1. Tel: 79/425-131: 79/420-210 E-mail baja@kbautoteam.hu www.kbautoteam.hu