Petőfi Népe, 2011. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-22 / 18. szám

14 MEGYEI KÖRKÉP Jazzlegendák festményeken Tíz éve annak, hogy Walter Gábor kecskeméti festőművész a jazz bűvkörébe került. Elhatározta, hogy a maga eszközeivel emléket állít a műfaj, magyar és kül­földi kiválóságainak. A képekhez fotóadaptációkat is használ a hitelesség miatt, de olyan zenészeket is „összekomponál”, akik talán soha nem is játszottak együtt. Dinamik­us, lendületes ecsetkezelés és a színek erőteljessége jellemzi azokat a festményeket is, melyekből a félegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban nyílt kiállítás. A tárlat február 26-áig teki­nthető meg. Eltiltották a kecskeméti orvost nem jogerős A bíróság ezúttal eltekintett a pénzbüntetés kiszabásától Foglalkozás körében elkö­vetett gondatlan veszélyez­tetés vétsége miatt véglege­sen eltiltott hivatása gya­korlásától egy 41 éves or­vost tegnap a Kecskeméti Városi Bíróság. Az ügyész a megismételt elsőfokú el­járásban hozott ítéletet tu­domásul vette, az orvos és ügyvédje azonban jelezte fellebbezési szándékát. MTI A vádirat szerint dr. K. Z. több szabályt is megszegett, amikor egy idős, öntudatlan beteg álla­potát nem mérte fel kellő részle­tességgel, arra hivatkozva, hogy az alszik és felébresztése nem indokolt. Azt írta elő, hogy a be­teg sok folyadékot fogyasszon. A beteg másnap meghalt. A vád­irat a halál bekövetkezését nem írta a vádlott terhére. Az orvos 2000 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál dol­gozik, de időnként a háziorvo­sok helyett ügyeleti szolgálatot vállalt Kecskeméten. A szakér­tők szerint a vádlott hibázott, amikor a beteget nem kellő ala­possággal vizsgálta meg, miu­tán ügyeletes orvosként kihív­ták. A szakvéleményekben azonban úgy vélik, a beteg ak­kor sem biztos, hogy túlélte vol­na a betegségét, ha azonnal kór­házi kezelést kap. Az elhunyt­nak korábban szívinfarktusa is volt. A bíróságon elhangzott, hogy az orvos felhívta a hozzátartozók figyelmét arra: ha a beteg feléb­red és rossz állapotban lesz, ak­kor ismét hívják vagy szóljanak a mentőknek. A vádlott koráb­ban elmondta: amikor a sértett­hez kihívták, azt kérték indula­tosan tőle, hogy a beteget pszi­chiátriai intézetbe vitesse. Miu­tán ezt nem teljesítette, a sértett testvére agresszív módon lépett fel vele szemben. A per során meghallgatott szakértők szerint az orvos korlá­tozottan alkalmas az orvosi te­vékenység ellátására, stressz­helyzetben a teljesítménye ros­­­szabb lehet az elvártnál. Az eset után a vádlottat a háziorvosi ügyeleti szolgálat gyakorlásától eltiltották. A Bács-Kiskun Megyei Bíró­ság korábban megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárá­si szabálytalanságot követett el, emiatt az első fokon meghozott ítéletet megsemmisítették és új eljárást rendeltek el. Az orvost akkor első fokon százezer forint pénzbüntetésre, valamint 160 ezer forint bűnügyi költség meg­fizetésére kötelezték. A megismételt eljárásban, a teg­napi tárgyaláson a perbeszédek el­hangzása előtt a vádlott azzal az észrevétellel for­dult Piegel Zsolt Krisztián bíróhoz: őt súlyosan sérti az a tény, hogy a vád koronatanúja - az elhunyt egyik hozzátartozója - bizonyí­tottan pszichiátriai betegségben szenved. Az ügyész ezt követően az orvos mesterségbeli járatlan­ságára hivatkozva utalt arra: a szakértői vélemények egy része szerint a vádlott ismeretei lai­kus szintűek, és az orvos erős pszichés nyomás alatt az esemé­nyek közötti összefüggések érté­kelésében átlag alatt teljesít. Hangsúlyozta: nem bizonyított, hogy a hozzátartozók rosszhi­szeműen jártak el és akadályoz­ták az orvos munkáját, ám még ezt feltételezve sem menthető a doktor mulasztása. A vádlott védője ezzel szem­ben azzal érvelt: ügyfele hivatá­sa gyakorlásának kezdete óta hi­bátlanul végezte munkáját, így indokolatlan őt szakmai járat­lansággal vádolni. Emellett az orvos vallomásai a vád tanúinak nyilat­kozataival ellentét­ben mindvégig kö­vetkezetesek voltak a per során. Az ügy­véd úgy vélte: a be­teg családja a történ­tek kapcsán meg­szegte együttműködési kötele­zettségét, az általuk teremtett körülmények pedig feljogosítot­ták a vádlottat az ellátás vissza­utasítására. A védő szerint az el­járás során a szakértők ezeket a körülményeket figyelmen kívül hagyták. Védence kizárólag e körülmények dokumentálásá­nak elmulasztásában vétkes, így méltánytalan és indokolat­lan lenne az ügyész által kért el­marasztaló ítélet - mondta. A vádlott az utolsó szó jogán kijelentette: az orvosi munkában a beteg és a hozzátartozók jóhi­szeműsége adja meg a kellő dön­tési szabadságot, a szakértők e jóhiszeműséget feltételezve al­kottak véleményt az esetről. Mi­vel a sértett életfunkciói a vizs­gálat idején jó­k voltak, meggyő­ződése szerint a beteg halálát az otthoni gondo­zás hiánya okozta. A bíróság min­dezek után foglal­kozás körében elkövetett gondat­lan veszélyeztetés vétségében bűnösnek mondta ki és hivatása gyakorlásától véglegesen eltiltot­ta az orvost. Kötelezte továbbá 165 ezer forint perköltség meg­fizetésére. A bíró az el­sőfokú ítélet indok­lásaként elmondta: mulasztásá­val az orvos nem okozója a sér­tett halálának, ám közvetlen ve­szélynek tette ki a beteg életét és testi épségét, jelezte továbbá, hogy a bíróság a hozzátartozók nyilatkozatá­t fogadta el az orvos érvelésével szemben. Ráadásul az elhunyt c­saládtagjainak bizo­nyítást nem nyert rosszhiszemű magatartás­a nem menti fel a doktort a hi­ányos vizsgálat jogi következményei alól. Az enyhítő körülményeiket figyelembe véve a bíróság eltekintett a perköltsé­gen felüli pénzbüntetés mint fő­büntetés ki­szabásától.­­ A szakértők sze­rint a vádlott hibázott, ami­kor a beteget nem kellő ala­possággal vizs­gálta meg. HIRDETÉS LAPCSOMAG Nimródok fogadalma 5— * S Petőfi Népe + VPN + TYR-HET 4680 Ft/hó helyett csak 3155 Ft/hó Megtakarítás havonta: 1525 Ft, évente 18300 Ft Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik!­­JPetőfi^pe^l A Református Gimnázium tanulói tudnak a legtöbbet a környezetvédelemről A kecskeméti Református Gimnázium csapata lett az első a Jövő Háza Alapítvány tíz héten át zajló fenntartható fejlődésért indított Déli Zöldövezet kampány vetélkedőjén, mely a Dél-Alföldi régió 3 megyéjében, Bács-Kiskunban, Békésben és Csongrádban zajlott. A vetélkedőre összesen 44 csapat jelentkezett, akik közül a kecskeméti Református Gimnázium csapata 1. helyezést ért el. 2. lett a szegedi Tömörkény István Gimnázium, 3. pedig a békéscsabai Nagycsaládosok Egyesületének csapata. HIRDESSEN ÁLLÁST / KÍNÁL?­­ ÁLLÁS KERES? Apróhirdetését telefonon is feladhatja I- 76/518-250 Petőfi Népe PETŐFI NÉPE - 2011. JANUÁR 22., SZOMBAT Szökésben van a négy évre ítélt ortodox parókus, hiába keresik ► Folytatás az 1. oldalról Horeftosz Kristóf 1998 decembe­réig a szentesi Szent Miklós Ma­gyar Ortodox Egyházközség parókusaként tevékenykedett. Bár az egyházközség nem ren­delkezett önálló jogi személyisé­get igazoló hivatalos nyilvántar­­tásba-vétellel és adószámmal. Horeftosz 1994 és 1997 között egyházi tulajdonú ingatlanok fel­újítására és karbantartására kü­lönböző összegeket vett fel a mű­velődési tárcától. A férfi 1991-ben létrehozta a Szent Miklós Alapít­ványt, 1993-ban pedig céget ala­pított. ■ Elmaradozott a törlesz­téssel, kötelezettségei­nek csak ifjabb hitelek felvételével tudott ele­get tenni. A vádlott a vállalkozása nevé­ben különböző pénzintézetektől egyre nagyobb összegű kölcsö­nöket vett fel. Hitelkérelme pozi­tív elbírálása érdekében a ban­kokhoz többször is valótlan köny­velési adatokat tartalmazó záró­mérleget nyújtott be. A hiteleket kezdetben határidőre visszafizet­te, később elmaradozott a törlesz­téssel, és kötelezettségeinek csak újabb hitelek felvételével tudott eleget tenni. Egy cégtől halasz­tott fizetéssel cukrot vásárolt, azt ismeretleneknek értékesítette, az áru ellenértékével - mintegy 15 millió forinttal - azonban adó­sa maradt a sértettnek. Egy má­sik vállalkozástól homokot és bá­nyakavicsot szerzett be, szintén halasztott fizetéssel, a számlákat ekkor sem egyenlítette ki, az épí­tőanyag nagy részét a nyomozó hatóság azonban a vállalkozás te­lephelyén lefoglalta. A férfi cége ellen 1998. decem­ber 18-án indult felszámolási el­járás, a vádlott ezt követően - bár erre már nem lett volna joga - ér­tékesítette a vállalkozás két te­herautóját, és meghosszabbított egy bérleti szerződést. A táblabí­róság a vádlottat hatrendbeli csa­lás, tizenöt rendbeli adócsalás, egyrendbeli csődbűntett, ötrend­beli jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és egyrendbeli hi­telezési csalás bűntettében, vala­mint kétrendbeli számviteli fe­gyelem megsértése vétségében mondta ki bűnösnek. ■ MTI A Qioptiq Optikai Rendszerek Kft. felvételt hirdet A KÖVETK­EZŐ MUNKAKÖRÖKBE, KÉT MŰSZAKOS MUNKARENDBE: Finomoptikus: marós, szerszámkészítő, műszerész vagy egyéb műszaki végzettséggel rendelkező munkavállalók jelentkezését várjuk. K­Finomoptikai kisegítő: kézügyességgel rendelkező munkavállalók pályázatát várjuk. Jelentkezés kizárólag írásban, a Qipptiq Kft., 6000 Kecskemét, Markéi út 34/A. címen, vagy e-mailben: info­_hu.aioDiia.com __________________________________________ 1162094 A munkatársat keresünk megyei napilap kézbesítésére A POST AG területére. Érdeklődni: 06-20/534-40-34 kWA’ill.!

Next