Petőfi Népe, 2011. szeptember (66. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-12 / 213. szám

2 Még mindig nem sikerült kicserélni a törött kukákat Még mindig nem érkeztek meg az ígért kukák azokra a kalocsai lakótelepekre, melyeket azért igényeltek a lakók, mert az elő­zőek sorra széthasadtak. Az au­gusztus 22-én megjelent, Szét­hasadnak a kukák című cik­künkben megírtuk, hogy a ka­locsai Paksi közben lévő lakóte­lep kukái - egyelőre a szolgál­tató sem tudja, hogy pontosan miért - igen rövid élettartamú­­ak, gyorsan eltörnek. A repedé­seket a guberálók tovább fesze­getik, a kipotyogó szemét és a kifolyó mocskos lé pedig mes­­­sze bűzlik. Akkor megkeresésünkre azt a választ kaptuk a helyi kommu­nális intézmény igazgatójától, hogy akik igénylőlapot nyújtot­tak be, és hivatalosan kérték a cserét, rövidesen megkapják az új gyűjtőedényeket, ám ezek az­óta sem érkeztek meg. Ismét megkerestük Barakonyi Zsoltot, aki elmondta: kifogyott a­ készle­­tük, ezért nem érkeztek még meg az ígért szemetesek többek között a Csalogány, a Gém és az Alkotás utcára. Jó­ ' Ti őri - Jelenleg egyetlen edényünk sincs raktáron. Ezek drága 6-8 ezer forintba kerülő szemetesek, melyekből már csak az áruk mi­att sem halmozhatunk fel túl so­kat. Néhány hete megrendeltünk 50 darabot, hogy legyen készle­tünk, és a folyamatban lévő cse­réket is lebonyolíthassuk, de ezek még mindig nem érkeztek meg. Ha feltöltöttük a készletün­ket, azonnal megkezdjük a cseré­ket - ígérte Barakonyi igazgató. Tőle azt is megtudtuk: egyelő­re ugyanattól a gyártótól rendel­tek új edényeket, mint eddig, a kihelyezést követően pedig kö­vetkezetesen ellenőrzik majd azok rendeltetésszerű használa­tát a lakók körében és a kukás­autóra a szemetet felöntő dolgo­zók körében is. ■ Sz. B. Z: Egyelőre nincs cserekuka MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2011. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ „Cifra” túra Mintegy ötven bringás kerekezett Kecskemétről Nagykőrösre, majd vissza szombaton, a Magyar Kerékpárosklub kecskeméti aktivistái­nak szervezésében. A Cifrapalotától rajtoltak. Első úti céljuk a nagykőrösi Pálfája erdőben lévő tanösvény volt, majd a Cifracsárdában várta jó ebéd a csapatot. A visszaúton Nagykőrös nevezetességeit mutatták be a túrázóknak a helyi Aranykerék Túracsoport tagjai. A legfiatalabb - alig 3 éves - résztvevő gyermekülésben utazott, mindenki más maga tekerte bringáját az összességében több mint 80 kilométeres távon. Társbérlet patkányokkal Kalocsa Hónapok óta várnak a rágcsálóirtásra a társasházak lakói Egyre otthonosabban közlekednek a kalocsai társasházakban a patká­nyok. Hónapok óta rág­csálóirtásra várnak a la­kók, de csak ígéreteket kapnak. Szűcs Brigitta 7. - Április környékén indult ez a mizéria azzal, hogy az Alkotás úti háztömbömből jelezték a la­kók, hogy patkányürülék van a bejárat előtt. Próbáltuk felidéz­ni, hogy mikor volt utoljára hi­vatali rágcsálóirtás, de csak az egy évvel ezelőttire emlékez­tünk. Mivel készültünk arra, hogy jön a nyár és emiatt gyak­rabban nyitva lesznek az ajtók, azonnal betelefonáltam az ön­­kormányzathoz, ahol egy olyan úriembert kapcsoltak, aki ki­fejezetten az ilyen ügyekkel foglalkozott. Meghallgatott, fel­írta a nevemet, illetve a tele­fonszámomat, és megígérte, hogy rövidesen visszahív - részletezi a lakótelepi kálvári­át Rácz Edit. A közös képviselő azonban hi­ába várt a visszahívásra. - Miután eltelt 3-4 hónap, és egy másik lakótelepről, a Pataji úti társasházamból is jelezték, hogy a harmadik emeleten ran­dalíroznak a patkányok, elfo­gyott a türelmem, és szóltam egy ismerősömnek az önkor­mányzatnál, hogy segítsen, leg­alább azt derítse ki, kinek a visszahívására várok. Közben persze próbáltam utána érdek­lődni, hogy mi a módja annak, hogy valamiféle irtás legyen. Találtam is egy rágcsálóirtással foglalkozó kalocsai szakembert, aki azt a tájékoztatást adta, hogy az önkormányzat évente egyszer meg szokta nála ren­delni ezt a munkát, de idén er­re valamiért még nem került sor. Tőle azt is megtudtam, hogy az irtás lépcsőházanként 25 ezer forintba kerülne, amit amellett, hogy a közös költség­ből nem is tudunk kigazdálkod­ni, önmagában értelmetlen is. Ugyanis, ha csak két-három háztömb csináltatja meg az ir­tást, a többi viszont nem, akkor ugyanott vagyunk, ahol a part szakad, mert a kis dögök újra átjönnek. Editnek, aki 11 kalocsai tár­sasházban látja el a közös kép­viselői feladatokat, néhány napja egyszer csak megcsör­rent a telefonja. A városházáról keresték. A vonal túlsó végén lévő tisztviselő azt mondta ne­ki, igénye a Kalocsavíz Kft.-hez került, ahol az önkormányzat­nak azt ígérték, amint az anya­gi helyzetük engedi, városi szinten elvégeznek egy teljes körű csatornatisztítást és rág­csálóirtást. Azóta Edit még ke­vésbé tudja, mit mondhatna a lakóknak arról, hogy meddig kell társbérletben élniük a pat­kányokkal. Az önkormányzat műszaki osz­tályán kerestünk és találtunk vá­laszt kérdéseinkre.­­ A társashá­zakban történő rágcsálóirtás nem az önkormányzat feladata, kivéve, ha a szennyvízcsatorna-hálózatból jönnek fel az állatok - tájékoztat­ta lapunkat Boromisza Viktor, a városfejlesztési csoport vezetője. A vele történő beszélgetésből az is kiderült: a Kalocsavíz a bekötési pontokig rendszeresen tisztítja a hálózatot, de a befogadóaknák és a lakások vezetékrendszerének tisztán tartása már nem az ő fel­adatuk. Vagyis a lakások és a be­fogadócsatorna között szorult ál­latok eltüntetése a lakókra hárul. Boromisza Viktor azt is el­mondta: a város közterületein évente elvégzik az irtást, idén azonban ez még nem történt meg. Egyébként pedig, függetle­nül attól, hogy nem az önkor­mányzat feladata, idén is, ahogy az ezt megelőző években, valószí­nűleg elvégeztetnek egy rágcsáló­­irtást, mely során a vízmű hatás­körén kívül álló fogadóaknákba helyeznek majd el patkányirtó szereket. Ez leghamarabb késő ősszel történik meg.­ ­ Rácz Edit közös kép­viselő hó­napokig várta hiá­ba, hogy visszahív­ják telefo­­non ií i Tanfolyamok a könyvtárban Kalocsa Szerdán kezdetét veszi a kalocsai Tömöri Pál Városi és Főiskolai Könyvtár új program- és tanfolyamso­rozata. Délután 3 órától a Gitársuli alakuló ülésére várják a kicsiket és nagyo­kat. Az ingyenes foglalko­zást Tóth Viktor vezeti majd. Csütörtökön három órakor szintén alakuló ülés lesz. Akkor a Kalocsai Alko­tók Körének első találkozó­jára várják az érdeklődő író­kat, költőket, szobrászokat, grafikusokat és fotóművé­szeket. (Sz. B. Z.) Mise lesz a kegyhelyen hercegszántó Máriákért kegyhelyen holnap 15 óra­kor országos engesztelő szentségimádás lesz, amit Retkes Zsolt, a Baja-Belvá­rosi Plébánia káplánja tart. Ezt követően 5 órakor kez­dődik a kegyhely búcsúja Fatimás misével. A szertar­tást Dr. Veres András szom­bathelyi megyés püspök ce­lebrálja. Kedvezőtlen időjá­rás esetén a szentmisét a helyi római katolikus temp­lomban rendezik. (T. G.) Nem ébredt fel a szomjas betörőre KiSKUNMJASA Kéziszerszá­­mokat és palackozott boro­kat lopott az a betörő, aki vasárnapra virradó éjjel járt egy kiskunmajsai házban. A tulajdonos otthon volt, de nem ébredt fel a zajra. Aeha­­lasi rendőrök keresik a tol­vajt, aki 400 ezer forintos kárt okozott - tájékoztatott Magony Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtó­ügyeletese. (Zs. D.) A kert felől érkezett a tolvaj kiskunhalas Arany éksze­reket és műszaki cikkeket lopott az az egyelőre isme­retlen tolvaj, aki egy kis­kunhalasi házba surrant be a kert felőli, nyitott ajtón át a hétvégén. A lopással oko­zott kár mintegy 300 ezer forint. (Zs. D.) További hírek a BAON.hu­ hírportálon Tudják, hogy bármelyik munkanapjuk az utolsó lehet Kecskemét/félegyháza Több százan vágtak neki az útnak, futással emlékezve a mindennapok hőseire . Folytatás az 1. oldalról­­ A tűzoltók, mentősök, ka­tasztrófavédelmisek, rendőrök tudják, hogy bármelyik munka­napjuk az utolsó lehet. De végzik munkájukat. 2001. szeptember 11-én a New York-i tűzoltók is el­indultak a halálos veszély irá­nyába, mert másoknak az ő se­gítségükre volt szükségük. A mindennapi hősök sokszor ilyenkor halnak meg. Soha nem szabad őket elfelejteni - hang­súlyozta David Gardner, az ame­rikai nagykövetség munkatársa. Az emlékfutást annak idején a félegyházi tűzoltók hívták életre, de ma már rendőrök, mentősök, illetve a futást szerető civilek is velük tartanak. Menetfelszerelésben­­ komoly teljesítmény Közel háromezren haltak meg a támadásokban 2001. SZEPTEMBER 11-ÉN az al- Kaida terrorszervezet összehan­golt öngyilkos merényleteket követett el az Egyesült Államok ellen. tizenkilenc al-Kaida gépeltérí­tő szállt fel amerikai utasszál­lító repülőgépekre, és azokat az USA fő jelképesnek számító épületekbe vezették bele. A New Yorkban lévő Világkeres­kedelmi Központ (WTC) iker­tornyaiba két gép csapódott be, megölve a környező emelete­ken dolgozókat. Mindkét épü­let két órán belül összeomlott, majd ezt követően több környe­ző épület is összedőlt, vagy megrongálódott. A harmadik repülőgép a védelmi miniszté­rium, a Pentagon Virginia ál­lambeli épületébe repült A ne­gyedik eltérített gépet az uta­sok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanástól, az utasszállító repülő Washingtontól mindös­­­sze 15 percnyire csapódott a földbe. A repülőjáratok egyet­len utasa sem élte túl a táma­dásokat. A terrorakció folya­mán összesen 2995 ember vesztette életét, az áldozatok túlnyomó többsége civil volt.

Next