Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-08 / 236. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. OKTÓBER 8., SZOMBAT Látnokzsálya: sorozatban lesznek rosszul a fiatalok három középiskolás diák került a halasi kórházba a napokban, miután látnokzsályát szívtak, és rosszul lettek. Két hónappal ez­előtt Kunfehértóról nyolc gyere­ket szállítottak ugyanilyen okból kórházba. Utóbbi esetben bűn­­cselekmény hiányában viszont megszűnt az eljárás. A Kun­fehértói Gyermekotthonhoz, a 15-18 éves gyerekekhez szédü­lés, fejfájás és hányinger miatt hívták a mentőket a nevelők. A rendőrök arra gyanakodtak, hogy valamilyen illegális drogtól lettek rosszul a gyerekek, ezért testi sértés gyanúja miatt isme­retlen tettes ellen indítottak eljá­rást. A nyomozásba bevont szak­értő azonban nem talált kábító­szernek minősülő anyagot a fia­talok szervezetében, arról pedig, hogy mitől lettek rosszul a fiata­lok, a rendőrségtől nem kaptunk információt. ■ Az erősen pszichoaktív hatású növény még nem minősül drognak. Szécsényi Sándor, a Bács-Kis­­kun Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központjának igazgatója kérdésünkre elmond­ta: az eset után a gyermekek azt mondták, hogy látnokzsályát fo­gyasztottak, mely ma Magyaror­szágon nem minősül illegális­nak. A növényről egy barátjuktól szereztek tudomást. A látnokzsá­lya, más nevén jósmenta egy Kö­­zép-Amerikában őshonos, erő­sen pszichoaktív hatású növény, már ha a leveleit valaki nyersen elfogyasztja, vagy megszárítva elszívja azokat. Sok más kábító­szernek nem minősülő készít­ményhez hasonlóan az internet­ről is hozzá lehet jutni - gram­monként porciózva vagy akár pa­lántaként is. A forgalmazók álta­lában füstölőként, illatosítóként értékesítik, és 18 éven aluliak­nak nem ajánlják a növényt. Miközben a kunfehértói eset­ben a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljá­rást, a napokban újabb három fi­atalt szállított el a mentő egy kis­kunhalasi szakközépiskolából, fehértói társaikéhoz hasonló tü­netekkel. Információink szerint ők is látnokzsályát szívtak. A rendőrség eljárást indított isme­retlen tettes ellen súlyos testi sértés gyanúja miatt. ■ Zsámbéki Dóra MEGYEI KORKÉP Ismét balesetet szenve­dett egy magyar alpinis­ta, legutóbb a Melbourne melletti hegyekben. Szé­kely Gábort az ausztrál nagyváros egyik kór­házában ápolják, állapota súlyos. L. A.­­ M. J. A szerencsétlenül járt sportoló Kunszentmiklósról származott el Ausztráliába még 10 évvel ezelőtt. Édesapja, Székely Gábor ismert helytörténész, neves Petőfi-kutató. Tőle ér­deklődtünk a baleset körülmé­nyeiről. ■ Sajnos, fiam az extrém sportok szenvedélyes rajongója.­ ­ Sajnos, fiam az extrém sportok szenvedélyes rajongó­ja. Amikor Ausztráliába in­dult, azzal a tanáccsal búcsúz­tam tőle, hogy ne tekintse a vi­lágot valamiféle túlélőpark­nak. Gumikötélen ugrani 80- 100 méteres mélységekbe, könnyűszerkezetű repülőkkel lebegni, vagy az irdatlan he­gyeket megmászni istenkísér­tés, de nekem mégis inkább a mélységekbe merülése okozott nyugtalan éjszakákat. Mindig azt éreztem, hogy fiam számá­ra a búvárkodás a legveszélye­sebb, hiszen a tengerek mélyé­nek kutatása távol áll a ma­gyar emberek hagyományai­tól. Féltem is a telefonhívások­tól, de pár napja befutott a leg­szörnyűbb hír, amire számít­hattam: fiam lezuhant egy szikláról Melbourne közelé- Magyar alpinista balesete Melbourne A mélységtől féltették, a magasban érte a baj­ ben. Orvosa hívott fel, s el­mondta, hogy Gábor súlyos fej-, gerinc- és nyakcsigolya sérü­lést szenvedett, eltört a lapoc­kája és a karja is. Jelenleg az intenzív osztályon ápolják, al­tatásban, légzőkészüléken tartják. Felgyógyulása egyelő­re többesélyes. Édesanyja most intézi a kiutazást, hogy segíteni tudjon Ausztráliában - mondta el az édesapa. Mennyasszonya bizakodik Gábort kiváló futballistának ismerik, főleg a fővárosban. A Vasas középhátvédje volt, de későbbi sérülése hátráltatta a sportolásban. Mégis, a focival jutott el Ausztráliába, ahol rendbe jött fizikailag, és egy helyi 3. osztályú csapatban játszott sikeresen. Volt idő, amikor szakítani akart Auszt­ráliával, haza akart jönni, de addigra annyira elmélyültek baráti kapcsolatai, hogy sport­társai kérésére maradt. Azóta szakmájában is megbecsülést szerzett, belső építészként a sé­rült épületek művészi helyreál­lításán dolgozik. - SZÉP MENYASSZONYA VAN, di­vattervező és manöken. Ő most állandóan a betegágynál várja Gábor gyógyulását, és rendületlenül bízik abban, hogy a jövő év májusában ki­mondhatják a boldogító igent a kunszentmiklósi református templomban. Megtervezték, így is kell annak történnie, és reménykedünk, hogy a jóisten is így akarja - tette még hozzá Gábor édesapja. Liz és Gábor Kunszentmiklóson tervezik esküvőjüket Másfél hónap után vissza a börtönbe kiskunhalas Kilencvenkilenc éves néni is van a bűnöző áldozatai között A kiskunhalasi rendőrség bűn­ügyi osztálya őrizetbe vette azt a többszörösen visszaeső bű­nözőt, akinek legutóbbi áldo­zatai között egy 99 éves néni is van.­­ A férfi alaposan gyanú­sítható azzal, hogy szeptember 26-ra virradó éjjel betört egy 99 éves néni lakásába, ahon­nan készpénzt és arany ék­szert tulajdonított el 150 ezer forint értékben - tájékoztatott Farkasné Wodring Zsuzsanna, a halasi kapitányság sajtórefe­rense, aki hozzátette: a férfi a múlt hétvégén egy autót is fel­tört, ahonnan három mobiltele­font lopott el. A zsákmányával valószínű­leg elégedetlen bűnöző szin­tén a múlt hétvégén egy csa­ládi házba is betört, ahonnan arany ékszerekkel és mobil­­telefonokkal távozott. Mint azt a sajtóreferenstől megtudtuk: a férfi nem isme­retlen a rendőrség előtt. Leg­utóbb augusztus 20-án szaba­dult a börtönből, de korábban is többször elítélték már do­log- illetve vagyon elleni bűn­­cselekmények miatt. Úgy tudjuk, hogy harminckét éves férfi életé­n­­ek közel egyharmadát töltöt­te már börtönben. ■ zsd 5 Időutazásra visz a fotókiállítás Kunszentmiklós Hogy né­zett ki a száz évvel ez­előtti Szentmiklós? Min­denki megláthatja Székely Gábor helytörténész fotó­­archívumának kiállításán a Kossuth utcai közösségi házban (a régi bölcsőde épülete). A Puszta Hangja Egyesület és a Babér Men­te Egyesület szerdán nyi­totta meg a közösen szer­vezett tárlatot, amely a múlt század 70-es éveitől a 19.-20. század fordulójá­ig kalauzolja a látogatókat. (M.I.) Az arborétumban tájékozódnak Kecskemét Tájékozódási futás lesz ma a Kecskemé­ti Arborétumban, az Erdők Hete záró rendezvénye­ként. A versenyzők 10-13 óra között járhatják be a sétaösvényeken kialakított pályát, kereshetik meg az átnézeti térképen jelölt tá­jékozódási pontokat. A Ká­polna dombnál lehet re­gisztrálni, 9.30-ig. A ver­senyt a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesülete akti­vistái vezetik. (P. Zs.) Hat tehenet loptak el a tanyáról nyárlőrinc Egy tanyáról lopott el mindeddig isme­retlen tolvaj hat tehenet. A bűncselekmény csütörtö­kön történt. A sértettnek 1 millió 800 ezer forintos kára keletkezett. Tizenöt évesen már az utcán rabolt baja A rendőrség őrizetbe vett egy 15 éves hajósi fia­tal fiút, aki kedden este Baján, az Árpád utcában elvette az egyik sértett mobiltelefonját, majd egy másik kerékpárját. Ezek megtartása érdekében ve­réssel fenyegette meg a 17 és 18 éves sértetteket. A mobiltelefon és a kerékpár értéke eléri a 120 ezer fo­rintot. A nyomozók a hely­színi adatok alapján azo­nosítani tudták a tettest, elfogása és kihallgatása után a fiatalkorú fiú őri­zetbe került. Négy éjjel négy helyre tört be a banda szabadszállás A hat fiatalt gyorsan elkapták a kunszentmiklósi zsaruk Egy fiatalokból álló banda Sza­badszálláson négy egymást kö­vető éjszakán négy különböző helyre tört be. A sorozat szep­tember 22-re virradó éjjel kez­dődött, de szeptember 29-én már őrizetbe is vették a kunszent­miklósi rendőrök a hat gyanúsí­tottat. Első közös pénzszerzési ak­ciójukat a rendezetlen családi, személyi körülmények között élő fiatalok a szabadszállási Köz­temető utcában lévő büfé ellen követték el. Szeptember 22-re virradó éjjel törtek be az abla­kon keresztül az épületbe, majd onnan pénzt és cigarettát loptak 100 ezer forint értékben. A ban­da mintegy 50 ezer forintos ron­gálási kárt hagyott maga után. Másnap éjjel a Honvéd utcai zöldséges üzlet következett. Be­feszítették az ajtót, és 180 ezer forint értékben cigarettát, 85 ezer forint készpénzt, 5 ezer fo­rintnyi édességet és 3 ezer forint árú szeszesitalt zsákmányoltak. A lopási kárt ebben az üzletben 3 ezer forintos rongálási kár te­tézte. Harmadik éjszaka már kicsit távolabbi célpontot választottak a betörők: Szabadszállás-Balázs­­pusztán az ablakon keresztül ju­tottak be egy italboltba. Kész­pénzt és egy rekeszt vittek ma­gukkal, összesen 45 ezer forint értékben. A rongálási kár itt is 3 ezer forint volt. A szabadszállási fiatalok az utolsó akciójukat a Petőfi Sán­dor utcai italboltban tartották, ahová szintén az ablakot betörve jutottak be. Dohányárut és italt, valamint egy laptopot vittek ma­gukkal. A lopási kár 424 ezer, a rongálási kár 60 ezer forint volt. Utolsó akciójukat a Petőfi Sándor utcai italboltban tartották. - Kunszentmiklósi kollégáim ekkor már a gyanúsítottak nyo­mában voltak és nem sokkal ké­sőbb őrizetbe is vették őket - tá­jékoztatott a sikeres rendőri nyo­mozásról Nyíkos Tamás, a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapi­tányság szóvivője. Hárman már betöltötték a 18. életévüket, ők előzetes letartóztatásba kerül­tek. A három fiatalkorú szabad­lábon védekezhet, de természe­tesen ellenük is folytatódik a vizsgálat. Az előzetes letartóztatásba ke­rült három férfi közül az egyik büntetett előéletű, és jelenleg is eljárás alatt áll Kiskőrös, Kunszentmiklós, valamint Kecs­kemét térségében elkövetett bűncselekmények miatt. Ketten viszont büntetlenek, de közülük is találkoztak már egyikkel a kunszentmiklósi rendőrök: ép­pen szeptemberben fejeződött be vádemelési javaslattal ellene egy nyomozás. ■ N. N. M. Állásbörze Félegyházán hatalmas érdeklődés kísérte az állásbörzét, amelyet a helyi művelődési központ karrier irodája szervezett. A térség kilenc nagyobb cége, köztük a kecskeméti Mercedes-gyár is képviseltette magát.

Next