Petőfi Népe, 2012. augusztus (67. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-24 / 198. szám
4 2012. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK KISKUNHALAS ÉS TÉRSÉGE Rendületlen kitartással végzik önként vállalt munkájukat a kisszállás-négyestelepi templomiskola megmentői, akik keresztet állítottak az egykori kelebia-vitéztelepi iskolánál az első világháborús hősök tiszteletére. Tapodi Kálmán „Nincs még villany a Kisszállás négyestelepi iskolában, de ez nem zavarja a tanyai fiatalokat. Turcsányi László fiatal pedagógus vezetésével a kulturális szemlére készül az ének-, a zenekar és a tánccsoport. Nikowitz Oszkár pedagógus a színjátszókkal foglalkozik. Serényen próbálnak, lelkesen készülődnek a szemlére, egyetlen vágyuk csupán, hogy villany mielőbb náluk is legyen” - számolt be egy fényképpel illusztrálva a Petőfi Népe 1963 januárjában a tanyasi iskolai életről. A négyestelepi diákok vágya 1965-ben teljesült, és bevezették a villanyt a templomiskolába, melyet abban az évben meg is szüntettek. A keresztáldás után most újra felcsendült az iskola kis harangja, mely ezúttal nem a tanórákra, hanem közös múltidézésre várta az egybegyűlteket. Nyolcvan évvel ezelőtt is ez a harang hívta az első tanulókat az akkor még Kelebiához tartozó Vitéztelep új iskolájába, mely egyben templomként is funkcionált. Az 1927-ben alapított telep egykoron 51 házból állt. A zártkertes, vitézi telkekkel ellátott településre első világháborús katonacsaládok települtek Komáromból, Besztercebányáról, Nagyváradról, Szabadkáról, Zomborról, Kalocsáról, Bácsalmásról és Mélykútról. A vitézek 1931-ben saját kápolnaiskolát és köztemetőt kaptak, katolikus papjuk és kiváló tanítóik voltak - számolt be az 1948-ban felszámolt telep történetéről a Kisszállás Négyestelepi Főnix Egyesület, melynek tagjai a telep egyetlen megmaradt emblematikus épülete, a templomiskola megmentését is célul tűzték. A kultúramentők eddig jelesre vizsgáztak a kegyeleti emlékhellyé nyilvánított négyestelepi temető rendbehozatalával, a templomiskola közösségi célra történő megmentésével, most pedig új helyet találtak az iskola előtti Corpus téren az 1924-ben állított, többször áthelyezett „Boncompagni-keresztnek”. - Mindennek az alapja volt az itt megszerzett tudás - mesélt életéről az iskola egyik legrégebbi diákja, a 84 éves Baka Jenő, aki 1934-től hat éven keresztül koptatta a padokat. - Úgy 50-60 gyerek járt akkoriban ide, tanítóink Nikowitz Oszkár, Radics Béla és Pallós Imre voltak. Palatáblát, palavesszőt használtunk, én közepes tanuló voltam, de nagyon szerettük ezt iskolát - mondta el a jó kedélyű öregdiák. A sokaságban felbukkant Nikowitz tanító úrék fia, Oszkár is, aki egyenesen Belgrádból érkezett az alkalomra. - Nem az én személyem itt a fontos, hanem az, hogy ennyien itt vagyunk, és sikerült megmentenünk közös múltunk egy fontos színterét, melyhez nekem még erősebb a kötődésem, hiszen itt nőttem fel - mondta el szerényen hazánk belgrádi nagykövete, akinek sikerült megvásárolnia az egykori tanítói lakást, ahová mindig szívesen jár megpihenni. Az egykori tantermekben kiállítások nyíltak az alkalomból: helyi kézművesek alkotásai mellett hungarikumnak számító trófeák és a négyestelepi kálváriát díszítő festett stációk is láthatók, amelyket az egykoron ott tanuló Turcsányi Antal festőművész készített. Turcsányi tanító úr több ereklyét is megőrzött a letűnt időkből, így az utolsó üveg „állami tintát” is, mely egykoron a betűvetés elengedhetetlen kellékéül szolgált. A múltidézés egyik legszebb pillanata volt, amikor egy hatvan évvel ezelőtti történetet elevenített fel. Akkor vitte magával felvételizni Kalocsára, a tanítóképzőbe Balatoni Zsuzsanna tanítónő, ahol a „Megyen már a hajnalcsillag lefelé” kezdetű dalt kellett elénekelnie. Sikerrel, mert felvették, de mindezért csak most tudott köszönetet mondani tanítójának, akivel azóta nem találkozott. Zsuzsa néni most ott ült az első padban, akit virággal köszöntött egykori tanítványa. A kultúramentők eddig jelesre vizsgáztak kisszállás-négyestelep Keresztet állítottak az egykori iskolánál az első világháborús hősök tiszteletére Végleges helyet találtak az iskola előtt a hányattatott sorsú keresztnek Pilinszky-díjat kapott a Nikowitz házaspár - ők évtizedekig tanítottak 2010-ben posztumusz Pilinszky-díjat ítéltek oda a Nikowitz házaspárnak, akik évtizedeken keresztül tanítottak a templomiskolában. „Nikowitz Oszkár és Nikowitz Oszkárné Bencz Rózsa Kelebia- Vitéztelep, illetve Kisszállás-Négyestelep kulturális életének meghatározó alakjai voltak 1931-től 1975-ig. A Nikowitz házaspár az erkölcsös, hazafias, autonóm, önellátó parasztpolgárság megteremtésén munkálkodott a klebelsbergi kultúrpolitika nyomvonalán olyan átütő sikerrel, hogy e helyi társadalmat csak az erőszakos iskolai körzetesítéssel, a templomiskola eladásával, azaz a helyi kultúra szellemi és fizikai felszámolásával tudta szétverni a központi és a helyi hatalom” - áll a díj indoklásában. HIRDETÉS Álláshirdetés ................... A HABI KFT. dinamikusan fejlődő szakmai csapatába, szorgalmas, több éves szakmai gyakorlattal rendelkező kollegát keres ONLINE MARKETING munkakörbe KISKUNHALASI telephelyére az alábbi feltételekkel: - szakirányú felsőfokú végzettség - professzionális MS Word, Excel ismeret - CorelDraw és Photoshop magas szintű ismerete - kereskedelmi munkatapasztalat - minimum 3 éves szakmai tapasztalat Feladatkör: - weboldal és webáruház gondozása - céges arculat kialakítása és karbantartása - értékesítés támogatása - vásárlásösztönzés - kereskedelmi statisztikák készítése Fényképes szakmai önéletrajzát, a pozíció megjelölésével a HR.HABI@GMAIL.COM címre kérjük elküldeni, 2012. szeptember 7-ig. Álláshirdetés A HABI KFT. dinamikusan fejlődő szakmai csapatába, szorgalmas RENDSZERGAZDA kollegát keres KISKUNHALASI telephelyére az alábbi feltételekkel: - felsőfokú informatikai végzettség - minimum 2 éves szakmai tapasztalat hasonló munkakörben - szakmai angol nyelvismeret - Microsoft SQL szerver üzemeltetési ismeret Feladatok:-Windows Server 2003/2008 és Exchange üzemeltetési ismeret - Windows 2003/2008 szerver üzemeltetése - webáruház és weboldal üzemeltetése - helyi hálózat üzemeltetése, bővítése - felhasználók támogatása, a problémák megoldása - munkaállomások üzembe helyezése és karbantartása - Exchange levelező és SQL szerver üzemeltetése Fényképes szakmai önéletrajzát, a betölteni kívánt pozíció feltüntetésével a HR.HABI@GMAIL.COM címre kérjük elküldeni, 2012. szeptember 7-ig. Álláshirdetés A HABI KFT. dinamikusan fejlődő szakmai csapatába, szorgalmas ÜZLETKÖTŐ-ÁRUTERÍTŐ kollegát keres KISKUNHALASI telephelyére az alábbi feltételekkel: - minimum 3 éves kereskedelmi vagy üzletkötői gyakorlat - felhasználó szintű számítógépes ismeret Előny:- B kategóriás jogosítvány - C, E kategóriás és emelőgép kezelő jogosítvány - mezőgazdasági gépalkatrész ismeret - több éves MLM tapasztalat Fényképes szakmai önéletrajzát, a betölteni kívánt pozíció feltüntetésével a HR.HABI@GMAIL.COM címre kérjük elküldeni, 2012. szeptember 7-ig. Álláshirdetés /...................■....... A HABI KFT. dinamikusan fejlődő szakmai csapatába, szorgalmas, a mezőgazdasági gépalkatrészeket ismerő RAKTÁROS kollegát keres KISKUNHALASI telephelyére az alábbi feltételekkel: - középfokú szakirányú végzettség - felhasználó szintű számítógépes ismeret Előny:- B kategóriás jogosítvány - C kategóriás és emelőgép kezelő jogosítvány - raktározási munkatapasztalat - mezőgazdasági és áruforgalmazó technikusi végzettség Fényképes szakmai önéletrajzát, a betölteni kívánt pozíció feltüntetésével a HR.HABI@GMAIL.COM címre kérjük elküldeni, 2012. szeptember 7-ig. Harkakotony A lengyel-magyar barátság jegyében tartották meg az idei Közöny Napok rendezvényeit. A faluházban kiállítás nyílt a két nép hosszú ideig együtt íródó történelméről. A megnyitón jelen volt - a lengyel partnertelepülés, Walim delegációja mellett - Biernecki Karol tiszteletbeli lengyel konzul és Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, aki emlékeztetett a lengyeleket és a magyarokat elválaszthatatlanul összekötő régi és közelmúltbeli történésekre. (T. K.) ANYAKÖNYVI HÍREK születtek: Rafai Oszkár Vító (édesanyja neve: Varga Enikő) Kiskőrös, Árvai Kornél (Bálint Andrea) Kiskunhalas, Szatmári Martin (Kis Gabriella) Kiskunhalas, Macska Szabolcs (Tomencsák Tímea) Kiskunhalas, Tóth Patrik (Sipicz Ildikó) Kiskőrös, Burai Klarissza Amira (Kolompár Anna) Jánoshalma, Csányi Fanni (Herédi-Szabó Zsuzsa Erika). házasságot kötöttek: Kardos Krisztián és Gönczöl Andrea Ágnes. meghaltak: Litauszki Pálné Lengyel Erzsébet (Kiskőrös), Dúl Lászlóné Nagy Julianna Judit (Kiskunmajsa), Nyári István (Szánk), Nagy József János (Jánoshalma), Zvertyel Mátyásné Lampert Ilona (Tompa), Gyetvay Györgyné Osztrogáncz Rozália (Zsana), Tóth Lászlóné Bakos Margit (Kiskunmajsa), Hornyák István (Kiskunhalas), Csáki Vilmosné Gál Mária (Bocsa), Suba Sándor (Jánoshalma), Kátai Józsefné Kazi Julianna (Kiskunhalas).