Petőfi Népe, 2013. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-30 / 202. szám
4 WEE3SM Vasárnap felszentelik a kálvária kápolnáját Kiskunmajsa Bábel Balázs érsek szenteli fel azt a közadakozásból épített kápolnát, amit a tavaly átadott Iskola utcai kálvária mögé építettek. A kegyhely hasonlít az 1966-ban lebontott parasztbarokk kápolnára. Az új épülettel válik teljessé a kálvária, aminek felépítését Bakos Ferenc, a majsai ipartestület elnöke szorgalmazta, aki a kivitelezést is irányította. A kápolnaszentelés vasárnap 15 órakor lesz. Hárommilliárdba kerül a szennyvízberuházás Jánoshalma Kezdődik a szennyvízhálózat és az új szennyvíztisztító telep építése a városban. A település 2,4 milliárd forint uniós támogatást nyert a munkálatokra melynek összköltsége több mint 3 milliárd forint. A fejlesztés során 41,5 km új csatornarendszert építenek ki és 4 km régi csatornát újítanak fel. A beruházás nyilvános nyitórendezvényét ma 13 órától tartják az Imre Zoltán Művelődési Központban, ahol tájékoztatják a lakosságot a beruházás részleteiről. Erdélyből hozták a székely zászlót csólyospálos A helyi önkormányzat korábbi döntésének megfelelően székely zászlót avattak a község központjában. A polgármesteri hivatal előtti téren került sor a zászlószentelésre, amit a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda tagjai vittek Csólyospálosra. A település határába pedig rovásírásos táblák kerültek, melyeket szintén Székelyföldről hoztak ajándékba. Újabb megújított könyvtárat avatnak pirtó Újabb megszépült és átalakított kiskönyvtárat avatnak Bács-Kiskunban, ezúttal Pirtón, ahol nemrégiben fejeződött be a megyei könyvtár szakmai irányításával zajló felújítás. A közönség a 16 órakor kezdődő avató ünnepség után veheti birtokba az információs és közösségi helyet. KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE 2013. AUGUSZTUS 30., PÉNTEK Nyargaló lovasok a faluban Az augusztus utolsó vasárnapjára eső templombúcsúhoz kötődik a Kiskunmajsához tartozó Kígyós legnagyobb népünnepélye, a falunap. A kétnapos vigasság során több érdekes programot láthattak a puszta lakói, így a majsai Nyargaló Lovas Hagyományőrző Egyesület bemutatóját. A Zerinváry testvérpár, Szilárd és Dóra jóvoltából azt is megtudhatta a közönség, hogy mennyire szoros kapcsolat alakulhat ki az ember és az állat között, amikor elég egy nézés is a kommunikációhoz, a lovak irányításához. Rettegnek a száguldóktól kiskunhalas Szeptembertől több rendőr lesz az iskolák környékén Már előre félnek az iskolakezdéstől a kiskunhalasi Attila utca lakói. Az egyirányú utca folytatása ugyanis a Felsővárosi iskola hátsó bejáratához vezet és sok szülő sietve teszi meg járművével az odáig tartó rövid útszakaszt, holott csak 20 km/ óra sebességgel lehetne ott haladni. Tapodi Kálmán kézzel festett, figyelmeztető feliratok láthatók végig az Attila utca aszfaltján. Az ismeretlen aszfaltfestő a „20 km/h” jelzést többször felkente az úttestre, de a lekopóban lévő „lakóövezet” felirat is elolvasható. A KRESZ előírása szerint: lakó-pihenő övezetben járművel legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni és a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell a gyalogosok (különösen a gyermekek) és a kerékpárosok biztonságára. Az utca lakói most arra panaszkodnak, hogy ennél jóval nagyobb sebességgel haladnak át a járművek a Felsővárosi iskolához vezető rövid útszakaszon. Amikor megkezdődik az iskola, akkor reggel és délután százával robognak itt végig az autósok, akik jókora zajt is csapnak a toldozott-foldozott úton - háborgott egy asszony, aki már több mint negyven éve él az utcában. - Nem elég baj az nekünk, hogy ilyen rossz állapotú ez a keskeny úttest, még a száguldozóktól is rettegnünk kell - tette hozzá. Mások sem kívánták adni a nevüket a véleményükhöz, de mindenki dühös volt az utcára zúduló forgalom miatt. - Nem tudni mi értelme van erre a rövid szakaszra fölpörgetni a motort, hiszen a következő kereszteződésnél máris lassítani kell - vélekedett egy férfi, aki bízik abban, hogy a rendőrök is hatékonyabbak lesznek a szabályszegőkkel szemben. Mint mesélte: akadnak akik még táblákra sem figyelnek és szembehajtanak a forgalommal az egyirányú utcában, ahol kisgyermekek is laknak és közlekednek. Nagy János alezredes, a Kiskunhalasi Rendőrkapitány közlekedési osztályának vezetője elmondta: feléjük is jelezték már a problémát. Mint megtudtuk, az érintett útszakaszon eddig szerencsére nem történt komolyabb sérüléssel járó baleset. A nagyobb hanghatások miatt panaszkodtak elsősorban az ott élők, ami különösen az iskolai időszakban tapasztalnak. Fokozott figyelmet fordítunk a jövőben erre a környékre és kérjük a járművezetőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat. Hétfőtől egyébként valamennyi alapfokú oktatási intézmény környékén ott lesznek a rendőrök, akik segítik a közlekedőket. A rendőri jelenlét a tanév során folyamatos lesz főként az általános iskoláknál. Ha valakinek bármilyen közlekedéssel kapcsolatos problémája adódik, kérjük jelezze felénk, mert az aszfaltfestés nem biztos, hogy a legeredményesebb módszer a helyzet megoldására - hangsúlyozta Nagy János. Az Attila utcában nem csak a gyorshajtókkal, az útburkolattal is akadnak problémák mmmwmm SZÜLETTEK: Zsikla Krisztián (édesanyja neve: Pető Brigitta) Soltvadkert: Fábián Kevin (Oláh Erika) Tompa, Hegedűs-Pék Levente (Pék Krisztina) Kiskunhalas. HÁZASSÁGOT kötöttek: Nagy Balázs és Kalmár Éva, Pintér József és Hugyi Georgina. MEGHALTAK: Tapodi Sándorné Juhász Rozália (Kiskunmajsa), Nagy-Sarkadi Balázs (Kiskunhalas), Cseri Péter Árpádné Nagy Mária (Kiskunhalas), Vargacz Benedekné Zuigéber Erzsébet (Kiskunhalas), Csendes Pál Lajos (Kiskunmajsa), Szarka-Kovács Ferencné Bozó Ilona Magdolna (Kiskunmajsa), Veréb Pálné Pándi Mária (Kecel), Csesztregi Zoltánná Benyák Erzsébet (Kecel), Erdős Imre (Soltvadkert), Legéndi Andrásné Oroszi Erzsébet (Kiskőrös), Stenczel István Sándor (Kecel), Szabó Ferenc Mihály (Jánoshalma), Szabó Ferenc Vilmosné Miklovics Ilona (Kiskunhalas), Szeg István József (Kelebia), Franczia Imréné Gáspár Katalin (Kiskunhalas), Pálfi Sándorné Sendula Magdolna (Kiskunhalas), Halász-Szabó László Imréné Mayer Róza (Kiskunhalas), Horváth András (Szank), Tóth Mihály János (Kiskunmajsa), Hugyák Károlyné Eiler Etelka (Kiskunhalas), Csermák János (Kiskőrös), Ádám Miklós Ferenc (Kiskunhalas), Ugrina Sándor Antal (Szank), Losoncz Tibor Kálmán (Tompa), Bertus Endre (Kiskunhalas), Menyhárt János (Kiskunmajsa), Popán Nándor (Kiskunhalas). A csipke által is erősebbek lettek a kötődések A LETTORSZÁGI Aizkraukle városa nyolc éve hivatalosan is partnertelepülése Kiskunhalasnak. A testvérvárosi kapcsolat létrejöttében kiemelkedő szerepe volt a halasi csipkének. A kiskunhalasi csipkevarrók is vendégeskedtek már a lett kézműveseknél, akik visszatérő vendégei a halasi Csipkeház nemzetközi találkozóinak. A jó kapcsolatok jegyében, a Halasi Csipke Közalapítvány meghívására látogatott el a Csipkeházba szerdán Imants Liegis, a Lett Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és családja. A múzeumban Kinti Zsuzsanna, a Csipkeház igazgatónője, Gyovai István Kiskunhalas polgármestere, valamint Várnai László a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumi elnöke fogadta a lett küldöttséget. Imants Liegis reményét fejezte ki, hogy a kulturális kapcsolatok mellett, más területeken is erősíthetik a partnerséget a két nemzet között. ■ Tapodi Kálmán Szaftos nyárvéget ígérnek az amatőrök szánk lesz a házigazdája az amatőr zenekarok számára meghirdetett SZAFT FESZT találkozónak. A bányászparkban ma és holnap zajló fesztiválra 40 zenekar és zenés formáció adta le a jelentkezését. A nyárzáró bulin a mai napon fellépnek a fiatalok kedvencei is: a Punnany Massif, a Hősök és a Nobody Moves, szombaton pedig a Supernem, a Paddy And The Rats és a Drum and DJ csapata. A hírek szerint ott lesz a színpadon - az egyenesen Londonból érkező - MC Sir Real, aki az underground zene koronázatlan királya. A szervezők azt várják a SZAFT FESZT-től, hogy már az első évben a térség legszaftosabb nyárzáró fesztiválja legyen. ■ T.K. Harangtorony a templomiskolánál kisszállás-négyestelep Az értékmentő civilek újabb emlékjeleket avattak Sírkertet ápolnak, kálváriát és kereszteket állíttatnak, harangtornyot építtetnek, emléktáblákat helyeznek el és óvják a hajdani vitéztelepi templomiskolát a Kisszállás Négyestelepi Főnix Egyesület tagjai. Az 1949-ig Kelebia-Vitéztelep nevet viselő falurész iskolájában tanított egykoron Turcsányi László, az egyesület elnöke is. Ő volt az egyik kezdeményezője annak, hogy állítsanak emléktáblát az iskola néhai néptanítói Nikowitz Oszkár és felesége Bencz Rózsa, valamint Schönberger József plébános tiszteletére. Az egyesület egy új harangtorony építésére is gyűjtést szervezett, ahová az iskola egykori harangját akarták visszaköltöztetni Mélykút-Öregmajorból. A harangtorony elkészült és fel is szentelték a benne lévő Szent László harangot, amit a pálos szerzetesektől kaptak ajándékba hagyományőrzők, akik remélik, hogy idővel az eredeti harang is visszatérhet megújult lakhelyére. Az avatón Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke példaértékűnek nevezete azt a tevékenységet, ahogyan a kisszállási tanyavilág emlékeit összegyűjtötték és megőrizték. A templomiskola volt egykoron a szellemi élet központja a térségben, hiszen az oktatás mellett, kulturális rendezvények és misék helyszíne is volt. ■ T. K. A Főnix Egyesület tagjai méltón őrzik a felejthetetlen elődök emlékét