Petőfi Népe, 2013. október (68. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-31 / 254. szám

4 Változott a járási vezető személye kiskörös A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal köz­leménye szerint a Kiskőrösi Járási Hivatal hivatalvezetői feladatait megbízott veze­tőként október 25-étől Tu­­ránné Török Ágnes látja el. Mint ismeretes, korábban dr. Fröschl Péter töltötte be ezt a posztot. Oktatás hátrányos helyzetű gyerekeknek kiskőrös Hétfőtől oktatási sorozatot indít a rendőrkapi­tányság hátrányos helyzetű gyerekeknek a Kiskőrösi Speciális Általános Iskolá­ban. A gyermekeket arra tanítják meg, hogy miként is kell biztonságosan, a sza­bályokat betartva gyalog és biciklivel közlekedni. Illetve felkészítik a nebulókat ke­rékpáros versenyekre is. Márton-napi bormustra soltvadkertJövő pénteken rendezik meg 10 órától im­már ötödik alkalommal a Szent Márton Újbor ünne­pet, mely a Duna Borrégió közös nagyrendezvényének számít. Soltvadkert ad he­lyet a sportcsarnokban, ahol dr. Feldmann Zsolt V. M. Agrárgazdaságért felelős he­lyettes államtitkár tart évér­tékelőt A szőlő és borágazat 2013-as év helyzetértékelése és lehetőségei 2014-től címmel. Szőlőtermesztési helyzetkép a 2013-as évben a Duna Borrégióban címmel dr. Hajdú Edit kutató, míg az újborok kezeléséről dr. Ke­­rényi Zoltán ad tájékoztatót. Az előadásokat követően a résztvevők ebéd mellett kós­tolhatják meg a térség idei új borait. HIRDETÉS Borotai Óvoda „Kicsi vagyok én” Alapítványa Köszönjük, hogy alapítványunkat jövedelemadójuk 1%-ával, 128 719 Ft-tal támogatták. A felajánlott összeget játékokra, ábrázolási eszközökre­­ fordítottuk. Adószámunk: 18347102-1-03 KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Érkeznek az uniós pénzek Kiskörös János Vitéz Látogatóközpontra nyert pénzt a város Érkeznek az uniós mil­­liárdok a pályázókhoz, Kiskőrösön hatmilliárd fo­rint elnyert összeget várnak az intézmények és a vállal­kozók. Az országban eddig már több mint 4500 milliárd forintnyi támogatást kaptak a pályázók. Barta Zsolt Több milliárd forint kifizeté­sére várnak azok a kiskőrösi térségi pályázók, akik különbö­ző uniós támogatásokra nyúj­tottak be igényeket. A körösi járás pályázói nincsenek egye­di helyzetben, az országban számos helyen hasonló a hely­zet. Bár a pénzek kifizetése az utóbbi hónapokban felpörgött idehaza, több mint három­ezer milliárd forint vár még arra, hogy kiutalják a nyerteseknek. A Nemzeti Fejlesztési Ügynök­ség adatai szerint lekötötték az uniós pénzek (mintegy 8000 milliárd forint) döntő hányadát, ezek kifizetése folyamatos. Kiskőrösön például 6 milli­árd forintot várnak a sikere­sen pályázók, hogy megkapják az átutalásokat. A múlt héten fogadták el az értékelők pél­dául a kiskőrösi önkormány­zat azon pályázatát, amelyet János Vitéz Látogatóközpont kialakítása címmel nyújtottak be. Közel 310 millió forint érté­kű felújítást végeznek majd az evangélikus templom mögötti egykori Evangélikus Parókia épületében. A beruházásának az a célja, hogy az 5. osztályos tanulóknak a költőhöz kötődő helyszínen teret biztosítani a mű megismerésére és értelme­zésére. Az intézmény labirin­tus-útvonala visual-guide-os/ okostelefonos vezetéssel járha­tó be. Az épület fűtése-hűtése megújuló energiával lesz bizto­sítva (hőszivattyú). A pályázók tervei szerint 9 új munkahelyet teremtenek, s 23 ezer látogató várható egy év során. A sikeres pályázók között van a helyi Agro Line Kft. is, amely számára júliusban tech­nológiai fejlesztése ítéltek meg 136 millió forintot. Ugyaneb­ben a hónapban ítéltek meg a strandfürdő épületén nap­elemes rendszer kiépítésére 35 milliót. Ugyancsak az ön­­kormányzat sikerének tudha­tó be az is, hogy a Bem Iskola ugyancsak júliusban kapott támogatást az intézmény nap­elemes rendszerének a kiépí­tésére. Soltvadkerten az evangéli­kus egyházi óvoda nyert 119 millió forintot egy új ingatlan kialakítására, az önkormány­zat három éve 97 milliót a bölcsődei ellátás javítása érde­kében. Emellett nem kevés si­keres vállalkozó is erősíthette tőkeerejét a pályázatok segítsé­gével, így a borászatok, köztük a Frittmann Pincészet, vagy a Lantosbor Kft. is. A műanyag­iparáról ismert városban több kkv kapott támogatást, köztük a Materiál-Plastik Kft. is. NÉZŐPONT: 2. OLDAL A Kiskőrösi járás településeinek pályázati eredményei Az egykori parókia épületében méltó helye lesz a János Vitéz történetét bemutató új kiállításnak. Kifizetett összeg (milliárd Ft) Megvalósult prof. száma [db) Kiskőrös 278 14,94 13,89 6,86 214 Kecel 66 4,05 3,94 2,43 57 Soltvadkert 121 4,03 3,89 2,42 101 Izsák 40 3,9 3,7 3,26 26 Páhi7 0,13 0,11 0,15 Kaskantyú1 0,02 0,02 0,021 Tabdi 12 0,77 0,5 0,379 Soltszentimre 3 0,07 0,05 0,052 Csengőd4 0,22 0,22 0,193 Akasztó 23 0,43 0,39 0,38 18 Bocsa 24 162 142 1,29 16 Tázlár3 0,06 0,06 0,063 Imrehegy 1 0,004 0,004 0,0041 Császártöltés 15 0,72 0,71 0,62 12 Település Programok Wb) Megítélt összeg (milliárd Ft) Leszerződött összeg (milliárd Ft) FORRÁS: NFÜ (AZ ADATOK FOLYAMATOSAN VÁLTOZNAK - A SZERK.) 2013. OKTÓBER 31., CSÜTÖRTÖK Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: soltvadkerti lett az alelnök a hét elején választott új veze­tőséget a Hegyközségek Nem­zeti Tanácsa (HNT), melyen a borvidékek szőlész és borász küldöttei szavaztak. Az új elnökségben helyet ka­pott Frittmann János, a Kunsá­gi Borvidék Hegyközségi Taná­csának az elnöke, akit a HNT alelnökének is megválasz­tottak. Ugyancsak elnökségi tag lett Koch Csaba, a Hajós - Bajai Borvidék Hegyközségi Tanácsának az elnöke. Mel­lettük az Ellenőrző Bizottság tagja lett Filus János, a kiskő­rösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Szakközépis­kola tanára, aki a kaskantyúi hegyközség elnöke, a kunsági borvidék szőlőtermesztési kül­döttje, bioszőlész. Őt felkérték arra is, hogy a minisztérium felügyelete alatt működő bor és eredetvédelmi bizottság egyik jelöltje legyen. A HNT 10 tagú elnökségében, Tornai Tamás a somlói borvidék elnö­ke a grémium elnöke, akit a munkájában a két neves borá­szunk mellett Bock József, Hei­­mann Zoltán dr. Molnár Péter, Pál Sándor Kemendy László, Légli Ottó és Schmidt Győző is támogat. Frittmann János lapunknak elmondta, hogy az alelnöki pozíciójának köszönhetően az alföldi szőlészek és borászok érdekeit erőteljesebben tudja képviselni a régiós küldöttek­kel a jövőben. Bízik benne, hogy a pályázati kiírások feltételeinek az alakításakor figyelembe veszik a térség ér­dekeit. ■ B. Zs: Frittmann János Reagálás - vita vagy álvita a költő születési helyéről? tények Öt tizenkilencedik századi dokumentumon szerepel Petőfi szülőhelyeként Kis-Kőrös Hétfői lapszámunkban jelent meg a 4. oldalon egy cikk, mely­ben Molnár Péterné arról tájé­koztatta munkatársunkat, hogy egy könyvet jelentet meg Petőfi Sándor életével kapcsolatban. Ebben egyebek mellett azt bizo­nyítja, miszerint a költő Szabad­­szálláson és nem Kiskőrösön született. Kispálné dr. Lucza Ilonát, a kiskőrösi Petőfi Emlék­múzeum és Szülőház igazgató­ját kértük arra, hogy reagáljon erre a hírre. Mint ismeretes a Magyar Tudományos Akadémia több, mint fél évszázada lezárta a születés helyével kapcsolatos vitákat.­­ Nagyon jó dolog, ha Magyar­­ország legismertebb költőjéről hírek szólnak. Ha róla szólnak. Hazánkban és a határon túl sok olyan hely van, ahol fontos a költő emléke, és sokat tesznek azért, hogy életművét korunk fiataljaival is megismertessék. Ezt szolgálják azok a konferen­ciák, találkozók, amelyeken a helytörténészek és a Petőfi-ku­­tatók kölcsönösen tájékoztatják egymást a kutatásaikról. Mert fontos az, hogy ne álljon meg az érdeklődés a költő iránt. Leg­alábbis kicsivel korábban így volt ez, amikor még köztünk volt Dr. Kerényi Ferenc, aki a legkorrektebb Petőfi-életraj­­zot írta és szerkesztette meg 2008-ban, amikor a kritikai ki­adások aprólékos (el)készítése közben átrágta magát a korábbi Petőfi-szakirodalmakon. Köte­te kiváló példa az egzakt adat­kezelésre és arra, hogyan kell és lehet hiteles helytörténeti kutatásokat beépíteni egy egye­temesebb munkába. Könyve a korábbi eredményeket magába foglaló, szemléletében objektív és feltáró mérföldkő a Petőfi-iro­­dalomban. Minden szintű ér­deklődő számára biztos forrás­ként kezelhető életrajz.­­ Nyomát sem találjuk an­nak, hogy a már ismert adatokat újabbak híján más összefüg­gésbe helyezze, esetleg érzelmi következtetésekre ragadtatná magát. A tudós felkészültségé­vel és felelősségével ír könyvet a jövőnek, nem hagy kérdőjele­ket maga után, csak pontokat. A lezárt kérdéseket lezártnak te­kinti. Megteheti, mert csak azt írja le, amit már minden oldal­ról alátámasztottnak tart. Ma is születnek tanulmányok a költő életéről. Kérdés, milyen céllal. A könyvek a jövőnek szólnak megnövelt felelősséggel. Lehet újra beszélni és írni Petőfi szü­letéséről - kihasználva azt a ge­nerációs hézagot, ami az utolsó akadémiai ülés óta eltelt -, csak nincs benne felelősség, hiszen azóta semmilyen új adat nem merült föl. 1960. december 1-jén az Irodalomtörténeti Intézet Pe­­tőfi-munkaközössége ülésén a kutatók az előterjesztett­ okmá­nyokat és az elhangzott érveket megvitatták, értelmezték, majd azt a konszezusos megállapo­dást hozták, hogy Petőfi Sán­dor fizikai szülőhelye Kiskőrös, eszmei szülővárosa Kiskunfél­egyháza. Dokumentumokkal alátámasztott meggyőződéssel mondhatták ki ezt azért, mert számos helyen (pesti piarista gimnázium anyakönyve, aszódi törzslap/bizonyítvány, Selmeczi Evangélikus Lyceum anyaköny­ve, katonai törzslap, saját kezű bejegyzése a Pápai Kollégium anyakönyvében) a Locus Nata­­lis/Geburtsort rovatban Kis-Kő­­rös szerepel. Egyébként az 1857 óta időszakosan megújuló szü­lőhelyviták legprecízebb leírása Mezősi Károly: Az évszázados Petőfi-per című posztumusz kö­tetben olvasható.­­ A perek bemutatása tel­jesen korrekt, az összegzései már érzelmileg motiváltak. Nemrégiben remekmű jelent meg Petőfi Sándor portréiról. (ARC poetica, Petőfi Sándor életében készült képmásai, Pe­tőfi Irodalmi Múzeum, 2012.) Érdekes, falni való olvasmány és vizuális élmény egyszerre. Előbbre visz korunk és a köl­tő viszonylatában. Ilyenekkel ténylegesen gazdagodik a Pe­­tőfi-irodalom - mondta végül Kispálné dr. Lucza Ilona, a kis­kőrösi Petőfi Emlékmúzeum és Szülőház igazgatója. ■ B. Zs.

Next