Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1906

Segítő-Egyesület. A főgimnáziumi ifjúsági Segítő-Egyesület 1906. szeptember 15-én tartotta alakuló közgyűlését. Az egyesület elnöke a főgimnázium igaz­gatója, aki a felügyelettel Borsodi Miklós tanárt bízta meg. Az alakuló gyűlést megnyitva az elnöklő tanár örömét fejezi ki azon lelkes buzgó­ságon, melyet az ifjúság a kölcsönös segélyezés ügye iránt tömeges megjelenésével tanúsított, és kéri őket, karolják föl a nemes ügyet ez iskolai év elején s az ő felügyelete alatt is azzal az igaz lelkesedéssel, mellyel a múltban fölkarolták. Ezután ismerteti az egyesület célját s a tagsággal járó kötelezett­séget. Egyesületünk célja a tagoknak egyrészt pénzzel vagy ruhával, elsősorban azonban drága szótárokkal, segédkönyvekkel, rajzeszközök­kel, esetleg kézikönyvekkel való támogatása. A tagsággal járó kötelezettség igen csekély: a pártoló tagok ré­széről 2 korona, a rendes tagok részéről pedig 1 korona. Kéri azért az ifjúságot, lépjenek be minél tömegesebben, s pontos fizetésükkel tegyék lehetővé a nemes célnak lehetőleg tökéletes megvalósítását. Buzdító szavaira 181 ifjú iratkozott be, még­pedig 66 pártoló és 115 rendes tagul az egyesületbe. A választmány a felügyelő tanár jelölése alapján a következőleg alakult meg: Grim­hut Aladár, Hoffmann Emil, Koncz László, Molnár Henrik, Prigly Jenő, Sztankovits Ferenc VIII. o­­tt. ; Ertl József, Folk­mann Antal, Heckenshoffer Lázár, Piukovics Péter, Schwerer Béla VII. o. tt. ; Jánossy Dénes, Major László, Schwerer József VI. o. tt. ; Bischof Antal, Novoth Ferenc, Rosenberg Géza V. o. tt. Az egyesület tisztikarául a felügyelő tanár javaslatára a választ­mány a következő ifjakat választotta meg: Hoffmann Emil VIII. o. tanulót titkárrá, Grünhut Aladár VIII. o. tanulót pénztárossá, Schwerer Béla VII. o. tanulót első jegyzővé, Piukovics Péter VII. o. tanulót el­lenőrré és könyvtárossá és Schwerer József VI. o. tanulót másod­jegyzővé.

Next