Állami Gimnázium, Balassagyarmat, 1917
I Az 1917—18. iskolai év története. A tanév megnyitása. A beírások szeptember hó 1., 3. és 4. napjain voltak. Szeptember hó 5-én volt az évmegnyitó istentisztelet, ünnepélyes iskolai év megnyitás, törvényolvasás és osztályrendezés. Az előadások 6-án kezdődtek és a karácsonytól február hó közepéig tartott fűtési szünet leszámításával megszakítás nélkül tartott június hó 8-ikáig. A javító, pótló és felvételi vizsgálatok augusztus hó 31-én voltak. Javító vizsgálatra 39 egy tárgyból és 49 két tárgyból bukott tanuló jelentkezett; nem felelt meg egy,tárgyból és 3 két tárgyból bukott tanuló. Pótló vizsgálatot két III. osztálybeli tanuló tett. Valláserköölcsi képzés. A tanári kar eddigi hagyományaihoz híven törekedett a vallásosság ápolására. A vallásgyakorlatok végzése az eddigi gyakorlat szerint történt. A tanulók erkölcsi magaviselete általánosságban nem adott okot súlyosabb kifogásokra s a múlt évhez képest e téren is javulás tapasztalható. A testi nevelés ügye a hadbavonult tornatanító távolléte következtében az idén is úgy volt ellátva, miként a múlt tanévben. Az I—II. osztályokban Szabó Vladimir, a III—VI. osztályokban Danka Károly, a VII—VIII. osztályokban dr. Mikó Pál r. tanárok tanították a tornát. A játékdélutánok tartása a tanár urak nagy elfoglaltsága miatt ez évben is szünetelt Tanulóink azonban nagy kedvvel űzték a labdajátékokat s a téli sportok közül a korcsolyázást. A katonai előkészítés a VK Minisztérium rendeletére a lefolyt évben is be volt vezetve s dr. Mikó Pál r. tanár vezette, az orvosi részt pedig dr. Kovách Zoltán iskolaorvos adta elő. Iskolalátogatások: Jurkovich Emil tankerületi kir. Főigazgató Ur . Méltósága október hó 18—22. napjain tartotta hivatalos látogatását és 23-án tartott elnöklete alatt értekezletet. Bély Mihály testnevelési szakfelügyelő május hó 7-én és 8-án !