Állami Balassi Bálint gimnázium, Balassagyarmat, 1920
2 1. Adatok az intézet 1920—21. tanévi történetéhez. A múlt tanév végén a Zalaegerszegre áthelyezett Péterffy Béla igazgató helyébe Wiesinger Károly igazgató jött Jászberényből, ki állását augusztus hó közepén elfoglalván, azonnal meg is kezdte működését. A felvételi vizsgálatokat augusztus hó 26-án és 27-én tartottuk az igazgató elnöklete alatt, 30-án és 31-én voltak a javító-, felvételi-, (különbözeti)- és magánvizsgálatok. Szeptember hó 1—3. napjain voltak a beiratások, 4-én nyitottuk meg ünnepélyesen a tanévet, mely alkalommal az igazgató megnyitó beszédet tartott. Szeptember 6-án kezdődtek a rendes előadások, melyek megszakítás nélkül december 20-ig folytak; december 21-től január 31-ig a karácsonyi szünettel kapcsolatban szénszünet volt, mely után ismét megszakítás nélkül folyt a tanítás június hó 21-ikéig. A VIII. osztályú rendes tanulók vizsgálatai május hó 17 20. napjain folytak le, május hó 20. és 21. napjain tartották a VIII. osztály magánvizsgálatokat. Az I—VII. osztály tanulók összefoglaló ismétlései június 21-től 27-ig, a rendkívüli tárgyak vizsgálatai június 21-én tartattak meg. Június 20-án voltak a magántanulók felvételi-, különbözeti- és írásbeli magánvizsgálatai; június 22 —29-ig a szóbeli magánvizsgálatok. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 6656—1921. számú rendelete folytán az érettségi vizsgálatok a jövő tanév elején tartatnak meg. A tanévet ünnepélyesen június hó 29-én zárták le, mely alkalommal az igazgató záróbeszédében visszapillantást tett a lefolyt tanévre; ugyanekkor osztották ki a tanulmányi értesítőket és jutalmakat is. A tanári karban a következő változások történtek: Deák Ferenc és Nagy Gyula menekült rendes tanárokat aemélt. V. K. M. intézetünkhöz osztotta be, ugyancsak intézetünkhöz osztatott be: Lakatos Béla Szentesről. A már a múlt tanévre beosztott Andreánszky Imre és Braun Ádám rendes tanárok a folyó tanévben rendszeresen működtek, Braun Ádám azonban az adóügyi tanfolyamra rendeltetett és a budapesti pénzügyigazgatósághoz osztatott be. Takó Jánost a nuélt, V. K. M. a szécsényi gimnázium tanfolyamhoz rendelte, Wágner Márton és Szabó Vladimir a tanév eleje óta szabadságot élvez, Both Antal pedig, miután egy évi szabadsága január hó 1-én lejárt, újból megkezdte működését. Gellért Árpád dr. betegsége miatt május közepe óta szabadságon van, óráit a tanári kar tagjai felosztották maguk közt.