Állami Balassi Bálint gimnázium, Balassagyarmat, 1932
— 5 — Az a hatalmas siker, mely Bergson minden megnyilatkozásának követője volt, szinte közismertté tette tanainak egy részét úgy, hogy azokat itt részletesen ismertetni nem kell. A későbbiek megvilágítása érdekében mégis szükséges néhány szót szentelni a filozófia azon részeinek, melyeket ma is több értelemben használnak, melyeknek értelmezését minden kétségességtől mentesíteni kell. Az itt következők egyrészt Henri Bergson munkái, másrészt a hatalmas és fentebb ismertetett Bergson-irodalom tanulmányozása alapján szűrődtek le. A bergsoni filozófia kiinduló pontja, mint azt Harald Höffdinghez írt levelében (!)maga is kifejti, az „intuition de la durée“ a tiszta tartam folyásának megérzése. Ez azt jelenti, hogy az egész bergsoni filozófia egy élményből indul ki, egy észrevevésből vagy inkább megérzésből. Ez a megérzés, intuitió a megismerés új módjaként jelentkezik Bergson előtt. Miként többek között Somogyi József* 2 is kimutatja, az intuitió régi fogalom a filozófia hosszú történetében; szinte a filozófia első lépésétől kezdve végigvonul annak egész történetén. Bergsonnak eredetisége abban rejlik, hogy új jelentést ad a régi szónak, világosabban, hogy az intuitiót élesen elkülöníti egyrészt az értelemtől, másrészt az ösztöntől. Úgy állítja elénk mint, az értelemmel legalább is egyenrangú, de hatáskörében attól teljesen különböző megismerési képességet. Épen az értelem sok tekintetben tehetetlen, elégtelen volta teszi szükségessé, legalább mélyebb igazságok felismerésénél, egy tisztán emberi képesség létezését, mely az életről az ösztönöshöz hasonló mély és tökéletes de tudatos ismeretet adjon. Az a tény, hogy Bergson az eddig mindenhatónak hitt értelem mellé új képességet vezet be, hogy az intuíció által adott ismeretet fölébe helyezi az értelmi ismeretnek, hamarosan antiracionális színben tüntette fel az egész tant, bár az értelemnek és intuitiónak Bergson által közismertté tett viszonya sok tekintetben felmenti őt hasonló vádak alól. Az értelem hivatásánál, egész fejlődésénél fogva hasznossági, utilitáris célt szolgál. Az ember épen azáltal került a teremtés élére, hogy az értelem segítségével idegen tárgyakat mint eszközöket céljai szolgálatába állított és ilyen eszközöket átalakított, gyártott. Az ember Bergson szerint először „homo faber“ és csak azután „homo sapiens“ Ennek a „homo faber“-nek legfőbb és teljesen kielégítő megismerési módja volt az értelmi megismerés. A percepciók, érzetek, szemléletek tömegében lehetővé tette az embernek, hogy magát feltalálja, a körülményekhez alkalmazkodjék, szükség szerint védekezzék, vagy támadjon *) Idézik: Thibaudet, Chevalier, Challaye és mások. 2) L. Atheneum 1929. 5-6. füzet 224. old.-tól.