Állami Balassi Bálint gimnázium, Balassagyarmat, 1937
, hanem a közeli rokonnal kötött, vérfertőző házasság. Nem törődik azzal sem, hogy saját húgát s annak ártatlan fiát dönti romlásba és gyalázatba. Balassi minden követ megmozgat a császári udvarig és az esztergomi káptalanig, katholikussá lesz, de azért az esztergomi káptalan mégis érvénytelennek mondja ki házasságát s elválasztja feleségétől, a gyenge jellemű Krisztinától. A boldogtalan költő feje fölött összecsapnak az irigység hullámai. A költöző darvakkal lengyel földre menekül. Azt akarja, hogy a feledés mindent betakaró hava lepje be vitézi piros csizmája nyomát. Szive sok sebére Istennél keres enyhülést. Állandó vendége a krakkói jezsuita atyáknak, de azért nyugtalan vére elviszi az Oceanumig, bánatja mérhetetlenségének képéig, hogy aztán hazája első hívó szavára ott teremjen ismét, ahová igazán való, a török elleni harcokon. Vágyódva siet végzete elé. Esztergom falai alatt éri a halálos lövés. Levágják mindkét lábát. A haldokás arctorzító kínjai közt magára eszmélve sóhajt mennyei reménysége felé: Krisztus meghalt értem, mért kételkedtem? Uram, a te katonád voltam, a te seregedben jártam. S lecsukódik szemed örökre. A mennybéli Úr megadta immár néki a csendességet, a lelki békességet, így akarta, hogy legyen. Bevégződött egy fényes vitézi pálya, amelyen nem fizetésért, nem gazdag prédáért járt, hanem az Úr szent nevéért és a szép tisztességért, hogy örökké ragyogjon egy név a magyar költészet egén. Hiába ítélte önmaga tűzre átkozott sok verseit, banál egyebet kik néki nem nyertek, hívei hálájából Balassi a magyar irodalom első klasszikusa. Kortársai szivét elsősorban virágénekeivel hódította meg. Sokra tartotta, még az utókor is, vallásos dalait Ezekből a mi szemünkben legnagyobbrészt talán csak egyes kiszakított versszakok és sorok igazi értékes gyöngyszemek, de ha más egyebet soha nem irt volna, akkor is minden idők örök értéke volna a „Vitézek mi lehet,“ a lovas magyarság nemzeti eszményének első irodalmi ércszobra és a 100 éven át divatozott, de még ma is üde csengésű Balassi-versszak. * „Hazádnak szép vége mindenütt csonkán áll.. .* szól emléktáblánk Balassi-idézete. Kétszeresen érezzük ennek a mondásnak találó voltát ma, amikor városunk, a Balassik ősi birtoka, újra végvárként áll megcsonkított hazánk határán. Dacos lábunk egy dobbantása már kivetette egyszer innen a betolakodó szemérmetlenséget, de azért még mindig fogainkat összeszorítva, halálrakész keménységgel kell magunkban ismételni a halál karjába hanyatló Balassink vergiliusi idézetét: Nunc animis opus est, Aenea, nunc pectore firmo.