Állami Községi Polgári Iskola, Balassagyarmat, 1946

des nap, a Mária Kongregáció tevékeny munkálkodása, a hitoktatók intelmei és a tanári testület éber felügyelete hatásosan elősegítette a tanulók valláser­kölcsi fejlődését. Nyelvi, népi kincseink megismertetése, történelmünknek az új idők szempontjai szerinti átértékelése a hazafias nevelést szolgálta. Négy puszta falból álló, ablaktalan iskolánk lakhatóvá, sőt barátságossá varázsolása, a berendezési tárgyak tatarozása, maguk készítette szemléltető eszközökkel tör­tént felszerelése az országos újjáépítő munkába való bekapcsolódást jelentette. Az építő munkából minden tanuló egyformán kivette a részét. Ezzel, valamint a magyar nyelvi, történelmi és társadalmi ismereteket nyújtó tanórákon, isko­lán kívüli jótékonysági egyesületekben tett szolgálatokkal nevelődött tanuló­ifjúságunk demokratikus, szociális gondolkodásúvá. fi­úi testnevelést a leányoknál Hebeltné Gindert Magit r. tanár, a fi­úknál Hajnár Vilmos általános iskolai tanító látta el. Üvegezetlen ablakú, fűt­­hetetlen tornaterem állott rendelkezésükre. Ennek ellenére, részben az osz­tályban és a folyosón, majd az udvaron mégis folyt a testnevelés és az ön­feláldozó testnevelők az év végén szépen megrendezett tornaünnepéllyel bi­zonyították be, hogy az élettelen felszerelést az élő, erős akarat és kitartás pótolhatja. Ai növényvédelem és növénygondozás idevonatkozó kérdéseit a me­zőgazdaságtan órákon beszélték meg. Egy kis gyakorlóterülettel is rendelkezik az iskola. A 111.—IV. osztályos fiúk Kollárovits László ált. iskolai tanító szak­szerű irányítása mellett itt gyakorolták elméleti ismereteiket. A „Madarak és Fák napjá“-t kedves kis műsoros ünnepség keretében a városi ligetben tar­tottuk meg. h) (A tanulók magaviselete, rendszeretete, előmenetele az előző évihez viszonyítva erősen javult. Hogy még mindig nincs azon a szinten, mint a béke éveiben, annak oka a háború okozta életszínvonal csökkenésében kere­sendő. Sok a szegénysorsú, nélkülöző tanuló, ruha, cipő, tankönyvhiány, hi­ányos táplálkozás, a szülők távolléte miatt felügyelet nélkül maradt otthon az okai igen gyakran a féleredménynek, esetleg a teljes eredménytelenségnek. Ezeknek a körülményeknek figyelembevétele eredményezte a fiú osztályok fő­nökeinek azt az elhatározását, hogy áprilistól kezdve délutánonként az ő fel­ügyeletük alatt saját osztályaikban készülhettek elő a másnapi órákra a ta­nulók. A félévihez viszonyított év végi tanulmányi eredmény 40%-os emelke­dést mutat. i) A szülői h­ázat az osztályfőnökök több ízben meglátogatták. A ta­nulók szociális viszonyairól szerzett tapasztalataikról a tanári gyűléseken be­számoltak, statisztikát készítettek és ezt a vármegyei szociális felügyelőséghez is továbbították. j) (A szülői értekezleteken az időszerű kérdések megbeszélése folyt. Ősz­szel az iskola fűtéséhez szükséges anyagi támogatás megbeszélése volt az ér­tekezlet tárgya. Március elején Csaláné Loysch Edit a tbc. néppusztító be­tegségről és az ellene való védekezésről tartott felolvasást. Májusban Kaszner Olga ismertette a VKM­-nek a fakultatív hitoktatásról kiadott tájékoztatóját.

Next