Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-01-27 / 4. szám

1901. január 27 BALATONVIDÉK. alanyokkal, az aulier. szőllővesszőtermelő telepek jelentőségét és kezelését, a fás ajtást sat. mely érdekes előadás a jelenlevők figyelm­etes érdek­lődésével találkozott. Az előadás után a gazda­sági egyesület titkára üdvözölte Tus Antal igazgatót, mint, a zalavármegyei gazdasági egy­let 1901. évi jan. 9-iki ülésében megválasztott új tiszteletbeli tagját és neki a felvételi ok­mányt egyúttal átadta. Az igazgatónak különö­sen a Balatonmenti szőlők rekonstruálási mun­kálataiban kifejlett buzgósága és szakismerete lévén egyúttal kiemelve, a­melyek után egyleti titkár a pacssi járás azon óhajának adott kife­jezést, hogy ezen járásban is hasonló tevékeny­séget kifejteni szíveskedjék. A kitüntetett igaz­gató a gazdaközönség hálája és elismerésének ezen önkényes nyilvánulását, köszönet­tel és öröm­mel vette. Megállapittatott, hogy a nevezett igazgató — az egyesület megkeresésére —­ a pacsai járásban, hol a tilekszerű sok pusztítást okozott és a hol a felnyitásnak még igen tág tere nyilik, a következő heteken és napokon fog még szőlészeti előadásokat tartani : Diós-Kaiban jan. 30-án d. u. 2 — 4 óráig. Szabarban jan. 31-én d. e. 9 — 10 óráig (Ez alkalommal Badán fog a h­egyőrség megalakittatni ugyan­azon napon.) Hahóton febr. 2-án d. e. 9 — 10 óráig. Pacsán febr. 2-án d. u. 2—3 óráig. Bucsu-Szent-Lászlón febr. 10 én d. u. 2—3 óráig. Az emlitett központokra fognak a vidékbeli kis­gazdák a szomszédos falukból az elöljáróságok utján összehivatni. Kívánatos is, hogy a gazdák ezen nekik ismereteiket nyújtott alkalmat megragadják és kibővítsék, mert a szakismeretek fejlesztésére soha sem volt oly nagy szükség, mint a jelenlegi nehéz viszonyok között. — A keszthelyi jótékony nőegylet f. hó 19-én tartott jelmezes hélye alkalmával felülfizet­t­ek : Ajkay Miklósné 1 kor. Anyos Kálmánné 4 kor., Barta Vilmos 1 kor., Bozzay Bálint 3 korona, Bozzay Pál 2 kor., Becsen János 12 kor., Csanády Gusztávné 5 kor. Csathó Alajos 2 kor. Dunst Ferenc dr. 10 kor. Farkas János 2 kor. Gróf Festetics ,Tassilo 10 kor. Filips Mária 2 kor. Dezsényi Árpád dr. 6 kor. Fister N. 1 kor. Götz Ferenc 3 kor., Grohmann Károly 6 kor., Gerő Izsó 2 kor., özv. Hegedűs Béláné 6 kor. Hoffm­an Béla 3 kor. Hoffm­an Arnold, Hoffman Mór 4-4 kor. Hoffm­ann Gusztáv 2 kor. Hetyey Géza 1 kor. Illés Ignác dr. 4 kor. Ivanics Józsefné 2 kor. Károlyi Zsófi 1 kor. Kengyel N. 1 kor. Tom­aj­ 4 kor. Marton özv. Kossár Kornélné (L.­Móric 2 kor. Mérei Ig­nác 4 kor. Nemes Róza 2 kor. Neumark Jakab 1 kor. Nagy Istvánné 2 kor. N. N. 2 kor. N. N­ 2 kor. Papp Sándorné (Kaposvár) 10 kor. Pály István 2 kor. Reischl Vencelné 4 kor. Reischl Imre 5 kor. Riedl Ferenc (Vonyarc) 4 kor. özv. Riedl Ödönné 2 kor. Rieger Józsefné (Zalavár) 10 kor. Sparszain Pál 2 kor. Stieder Kálmán 4 kor. Sándor Elek 2 kor. Sövegjártó Lajosné 1 kor. Schadl Jánosné 3 kor. Tatarek Lajos 2 kor. Waginger Gyula 1 kor. Weisz Sándorné 2 kor. Veháp Ferenc 10 kor. Weltner Jakabné 6 kor. Vidosf­ ilv.­ Ernő 2 kor. Az összes bevétel felülfizetésekkel együtt volt 547 kor., a kiadás kitett 247 loronát, a tiszta jöve­del­em tehát 300 kor. Fogadják a tisztelt felül­fizetők, a buzgó rendezőség és a jelenvolt n­őp­közönség egyletünk nemes céljainak pártolásáért, melynek a jelmezest szép erkölcsi és anyagi sikere köszönhető, a szegények és árvák nevé­ben hálás köszönetét a jótékony nőegylet vá­lasztmányának. — A korcsolya verseny, melyet Bozó G«za az egyesület parancsnoka, f. hó 23-ra tervezett, elmaradt, pedig igen érdekesnek ígérkezett. Az időnek váratlan megenyhülése tönkretette a jégpályát,, több ujnyi víz borítja a vastag jég­páncélt. Azt hisszük azonban, hogy a verseny csak elodázódott, mert még valószínűleg lesz jég, majd ha újra fagy. — Hivatal vizsgálat: Megemlékeztünk már arról, hogy Kaska László és Gonda István bel­ügyminiszteri számtanácsosok s több számtisz­t Egerszegre lására, a mi jöttek a vármegye ügy megvizsgá­lnár meg is történt, az árvaszéki hivatalt kivéve. A múlt­ hét folyamán megvizs­gálták Egerszeg rendezett tanácsú város hiva­talát, és az ottani rendőrkapitányságot, továbbá a zala­szent­iváni körjegy­zőséget. A vizsgálat­­nak folytatása lesz az egyes körjegyzőségeknél. — Ma vasárnap 27-én az »Amazon« szálló temjében Edison színház, (Cinematograph.) Az egé­r kontinensen egyedüli két villanygéppel működő élő színjáték ele­ nagyságú cselekvő ala­kokból álló mozgó fényképek 300 négyszög láb­nyi nagyságban 3000 gyertya fén­nyel világítva, változatos műsorral. Az összes gépek vezetését és a mozgó élő fényképek bemutatását Benkő M tanár személyesen eszközli. Az eddig tartott előadások után az Edison-féle villanyszinjáték­ról csak gyer­me­be előnyösen szólhatunk s a közönség­ei­melegen ajánljuk. I. Ferencz József "•J - ~""" Tr 1 " "-- üM.U Uíwn király ő Felsége, II­Vilmos császár, több biro­dalm­i herceg, püspök és az egész arisztokrácia elismeréssel nyilatkozott e találmányról. Eddig Bécsben, Budapesten és 1900 februárban Kon­stantinápolyban a szultán és ő Szentsége a Pat­riárcha előtt Benkő M. tanár mutatott be és mindenütt, a legnagyobb elismerésben ré­szesitt­e­tett. Az orsz. kiállításon a szab. Benkő-féle szer­vezett villanyos szek­­áló gép arany éremmel lett kitüntetve. Helyárak : Számozott körszék 1 kor, 20 fill., zártszék 1 kor., állóhely 80 fill., deákjegy 40 fill. Kezdete este 8 órako­r. Vége fél 10 órakor. júsági előadás Vasárnap délután fél 4 órakor is­mérsékelt helyárakkal. Halálozás. Vettük a következő gyászje­lzulést,: Lázár Lipót, ugy fia Lázár Alfréd dr., ennek neje szül. Breyer Helén és fiuk Kálmán, valamint az összes rokonság, megtört szívvel jelentik fiának, fivérének, sógorának, illetve nagybátyjának Lázár Somának hosszas betegség után 1901. évi január 22-én reggeli 71/2 órakor, életének 47 évében, bekövetkezett gyászos el­hunytát. A megboldogultnak földi maradványai folyó évi január hó 24-én d. u. 2 órakor fog­nak a keszthelyi izraelita temetőben örök nyu­galomra helyeztetni. Keszthely, 1901. évi január 22-én. Áldás és béke hamvaira! — Eljegyzés. Dékány Mihály Csáktornyai tanitó-képző intézeti tanár eljegyezte József ugyanottani képezdei igazgató leányát Ilonka kisasszony­t. — Jutalmazás. A vallás- és közoktatásügyi kir. miniszter a Csáktornyai kisdedóvodánál múlt évben rendezett 6 hetes nyári menedék­házi tanfolyam­on teljesített ügy­buzgó tevékeny­ségük elismerése jeléül Martincsevics Julcsa óvónőt 160 kor., Hull Czeczilia segédóvónőt 100 k­or., Megla Katalin dajkát pedig 40 kor., pénzjutalomba részesítette. — Esküvő. Folyó hó 22 én déli 12 órakor örök hűséget esküdött Baráth Ferenc uradalmi intéző — Csik Irina k. a. özv. Csík Sándorné csabrendeki földbirtokos leányának a csab­rendeki róm. kath. templomban. Az esketési szertartást Keresztényi István plébános végezte. Násznagyok voltak : Főcze Mihály földbirtokos és Sümeghy József állami tanító. — Jegyzőválasztás: A gulácsi körjegyző­ségre f. hó 21-én Csicseri O­osz Ernő eddigi helyettes körjegyző választatott meg egyh­an­gulag. — Szokatlan természeti tünemény. Légrád község és vidékének lakói, január hó 21-én, az esti órákban szokatlan természeti tüneménynek voltak tanúi. Nappal a hőmérséklet enyhébb volt ugyan, mint az előző napokon, de ennek dacára a hó csak a naptütött helyeken olvadt egy csekélyt, a jég kérge még át sem nedvese­dett, s a korcsolyázók vigan űzték kedvelt sportjukat. Ily előzmények után nem is lehettek az emberek előkészülve azon természeti tüne­ményre, a­mit az esteli órák nyújtottak nekik. Este 7 óra 10 perckor egyszerre csak vakító , fény hatolt a kivilágított szobákba, melynek eredetét az ember első ámultában jóformán nem is magyaráz­­att­a m­eg mag­ának­. Da a fény ere­detét csakhamar megmagyarázta, a 8 másod­percre rákövetkező hatalmas mennydörgés. Erre 1 cm. átmérőjű jégeső kezdett sűrűn hullani ; a villámlás és az általa okozott dörgés még hót ii­ ben ismétlődött mintegy 8 percnyi időközben ,­közben a jégeső szemei mindig kisebb alakban hullottak. A z­ivatar délkeleti irányban húzódott tovább. Az ég, a zivatar után egy órára teljes csillagpompájában tündökölt, és este 10 órára földre hullott jégeső összefagyva, érdes felületű jégréteggel borította a földet. Másnap déli lép­­e i« . ,• i í lég áramlat mellett, az idő teljesen enyhére válto­zott, bőséges olvadást okozva. — (A villámlás Keszthely vidékén is látható volt. Szerk.) — Hivatalos látogatás. Odor Géza m. kir. pénzügyigazgató a napokban a körjegyzőségnél beható vizsgálatot dráva­csányi tartott, és az ott tapasztaltak felett, teljes megelégedését fejezte ki. — A veszprém-tapolcai vasút. A veszprém­tapolcai h. ó. vasút ügyében a tervezett vasút vagy végrehajtó bizottságának megbízásából an­nak elnökei a napokban memorandumot intéz­tek a kereskedelmi miniszterhez. A memorandum kiemeli a leendő vasút fontosságát, a létesíté­sére irányuló törekvések eddigi történetét, ne­vezetesen azokat a tényezőket, melyek megva­lósítása által a tervezett vasút nagy részben az óhajtandó célt : a Balatonvidék északi részének felvirágzását valóban elősegíti. Ezeknek alapján különösen arra kérik a miniszert : 1. Hogy a törvényes kedvezményeket a tervezett vasútnak megadni s azt lehetőleg nagy hozzájárulásban részesíteni méltóztassék. 2. Hogy az államvasu­tak sz.-fejérvár-jutasi szakaszát akként rendez­tetni szíveskedjék, hogy a nyári menetrend alatt gyorsvonat közlekedhessek. — A népszámlálás eredménye Csáktornyán. Csáktornyán az 1901-ik évi népszámlálásnál 7 kerületben 7 számolóbiztos működött; az általuk beadott szám­olólapok szerint Csáktornya (Bú­zás, Battyán és Zrinyi­ kül­városokkal együtt) lakossága száma 4603, amely az 1891. évi 4035 lélekszámmal szemben 568 szaporulatot tüntet fel - így tíz év alatt a szaporodás 1407 száza­lék vagyis egy-egy évi átlagos szaporodás 1-40 százalék. Magában Csáktornya városában a la­kosság száma 3771­, a szaporulat 503, vagyis 15­39 százalék.­­ A csáktornyai külső körjegyzőségekhez tartozó külső községek népességének összes száma a most megejtett népszámlálás adatai szerint 4748. Még­pedig Zala-Ujvárott 1058, Dráva-Szent Ivánon 779, Felső-Pusztafán 548, Nyír völgy­ön 514, Jáno falu és Szent-Rókuson 457, Szent-Ilonán 453, Szászkán 426, Dráva-Szent-Mihályon 380, Vidafalván 133. — Húsfogyasztás. Sümegen az 1900-ik év­ben kimérésre került. 317 tehén, 123 növendék, 14 ökör, 1 bivaly, 1 bika, 574 sertés, 405 borjú, 94 juh, 3 kecske, és 1 bivalyborjú. Kényszervá­gás 4 esetben fordult elő s egy esetben a­ hús elkobzását mondotta ki a hatóság.­­ A tapolcai korcsolyázó egyesület f. hó 23 -án délután 5 órakor tartotta évi közgyűlésit a városháza tanácstermében. Elnök Mányoki Gyula dr. beszámol az egyesület múlt évi mű­ködéséről, Hiller Pál pénztáros pedig a mult évi kiadásokról és bevételekről adja be számadását. A választmányból kilépett Czunt István, Szigethy Ödön és Papper Gyula tagok helyett Deák Jenő dr., Buday Lajos és Berger Sándor dr. válasz­tottak meg. Számvizsgálók: Csillag Ernő, Kol­lányi Ödön és Rosner Mór. Pályafelügyelők : Keszler Aladár és Schaffer Frigyes. A közgyű­lés elnök indítványára elhatározza, hogy f­­éri február hó 26-án táncmulatságot tart. A tagdíj­hátralékosokat, ha ismételt felszólítás után sem fizetnek, a tagok sorából törölni határozzák. El­nök éltetésével a közgyűlés véget ér. — A tapolcai kath. jótékony nőegyesület f. hó 17-én délután 4 órakor tartja a rom. kisdedóvó nagytermében évi közgyűlését. kath. — Egy gazdasági munkás kitüntetése. >A munkás méltó az ő bérére.» Ezt a mondást ma ugy kell értelmeznünk, hogy méltó a társada­lom szeretetére és megbecsülésére is. Ebben a megbecsülésben jár elöl jó példával a legelső magyar gazda­ ügyi miniszter, Darányi Ignác dr. földmivelés­aki lenyúl a nép legalsó réte­geibe és fölemeli az arra érdemeseket. Ilyen érdemes gazdasági munkást emelt fel Vaskó József sümegi munkás személyében, akinek sok évi hűséges munkája elismeréséül 50 korona jutalmat és kitüntető oklevelet adott. Ezeknek átnyújtása a sümegi városház termében f. hó 20-án szép ünnepségek között ment végbe. Első izben vármegyénk főispánja Jankovich László gróf dr. megbizásából Barcza László csabren­deki földbirtokos és megyebizottsági tag az ő ismert ékesszólásával intézett beszédet a kitün­tetésekhez, kiemelve érdemeit s példaképül ál­lítva a mukástársai elé, majd pedig munkaadó­ját Talabér Károlyt méltatta s rámutatott arra, hogy jó gazda neveli a jó munkást s a munkás megbecsüli a jó gazdát. Barca László után Fuzik Gyula, a sümegi járás főszolgabírója szó­lott hasonló szellemben, miközben átnyújtotta a jutalmat és a keretbe foglalt szép elismerő ok­levelet. Vaskó János szive mélyéig meghatva, kényes szemekkel rebegett forró köszönetet, ki­jelentve, hogy az elismerő oklevél életének leg­drágább kincse lesz.­­ Halál munka közben. Grün Vilmos Zo lá­­m. a Margitai kedves

Next