Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-02-23 / 8. szám

BALATONS VJ1.KK ter-gomb bicska meg is van. Mi több, értenek gombostű-gyárak is a vezetéséhez. Nálunk ? ! Untig elég, ha a fiu elvégzi a jogot. A patvarba is. magyar nemes csak nem fog a csehek, tótok, morvák sat. potvora népség dolgába avatkozni ? Mindenki tudja, hogy ez nem okos beszéd, de ám ki merne szembe szállni azzal az áramlattal, mely felülről jön?! Hiszen a kicsinyek örök időktől fogva a nagyok utánzásával akarják eltüntetni kicsiségüket. Már a jó Aesopus bácsi napjaiban fuvalkodott is igy vala ez, miként a felbékáról s az ökörről megivott meséjével tudtunkra adja. Szintazonképen már akkor is az történt, hogy az erőlködő béka megpukkadt. S nálunk immár mégsem az a lényeges, hogy ki mekkora, hanem hogy mekkorának látszik. S mivelhogy az a hit járja, hogy az az ur, aki nem dolgozik, hát mindenki csak annyit dolgozik, amennyit »muszáj« s azon igyekszik, hogy azt a keveset se igen lássák meg az emberek. Ha a napidíjas urat rajt csipi az ember, hogy némi díjazásért otthon is körmöl, siet kijelenteni, hogy szívességből teszi -csak. Mert az baj volna, ha megtudnák, hogy a fizetése bizony nem elég a megélhetésre. S ha ő nagysága véletlenül tüt és cérnát vesz a kezébe, a váratlanul betoppanó látogatónak mennyire siet megmondani bizonyos mosolygással, hogy csak unalmából vette elő ezt a munkát, de bizony már nem megy, elszokott a varrástól. S erősen hiszi, hogy ez úri dolog és dicsőség. No, és a szabómester utcán a kész mennyiért vinné végig az öltönyt, vagy a cipész a kész cipőt? ! Hogy akik nem ismerik s külseje után talán w-nak nézik, azok is lássák, hogy ő csak olyan ember, aki csak a két keze munkájából él ? ! Inkább kevesebbet eszünk, vagy egy kissé több adósságot csinálunk, de azt meg kell mutatni, hogy külömbek vagyunk .... mint amik vagyunk. Így aztán logy a vagyon, nő az adósság. Még az a csúf, az az igazán undorító »pletykát is ebből fakad. Mert úgy okoskodunk, ha már én nem lehetek nagyobb, vagy fényesebb, mint amilyen vagyok, hát akkor megkisebbítem, vagy befeketítem a másikat, hogy legalább látszassam külömbnek. Mert aki dolgozik, az nem ér rá mások dolgával törődni. Az nem a léhaság, nem a stréberség, nem a nagyzás útján akar boldogulni, hanem a becsületes munka révén. S az ilyen ember nem is jut Aesopus békájának sorsára. Nagy igazság van Unterberger Ferenc mondásában: " Egészséges ember nem szorul a koldulásra, azt tapasztalásból tudom. Vajha ne volnának oly ritkák az Unterberger-féle emberek ! ! Bár az ilyen Széchenyi-szabású magyarok volnának többségben, hogy ezek utánzása volna az »úri dolog. Mert hiszen kétségtelen dolog, hogy ha az uralkodó jelző a >munka lenne, ha az Unterbergerek nem volnának kivételek, akkor a dologtalanság, a henyélés nem volna olyasvalami, ami salonképessé teszi az embert. Bizony, bizony szomorú dolog az, hogy mikor ódát kellene írni, az ember keze önkénytelenül is az elégia húrjait pengeti. De lehet-e az másként ? ! Hiszen Unterberger élete nyitott könyv s magvasabb, igazabb, tartalmasabb minden dicséretnél, a melyre nem is szorul. S a másik oldalon ott van az általános elszegényedés, a kétsort beejtő ipari és gazdasági pangás, melyet hiába próbálnak szép szavakkal orvosolni. A város meg Unterberger arcképét a városház tanácsterme számára is megfestette. Jó, helyes dolog ! Csak hadd legyen ott a városháza termében a szelid tekintetű, nyugalmas megelégedést sugárzó arckép. Hadd legyen az az emléktábla Unterberger házán. Intésül, buzdításul, például. Szükségünk van rájuk. Ezekről felénk ragyog az igazság, hogy az ember kéz munkája, mely a Teremtőt utánozza, valamit alkotván az alaktalan anyagból, szép, hasznos és szükséges. Örülünk, hogy az iparosság Unterberger emlékét tiszteletben tartja és megőrzi, mert bizony ez az Unterberger Ferenc az volt, aki semmiből izzadással vagyont teremtett, de magának csak polgártársai becsülését tartá meg s mindenét polgártársainak adá. 1902. február 23. A pápa jubileuma. 1878—1902. Ez év fontosabb eseményei közt mindenesetre egyik kimagasló XIII. Leónak, az egyház fejének huszonötéves jubileuma. Az isteni gondviselés intézkedése szerint immár ennyi ideje, hogy az egyházat, mint Krisztus földi helytartója kormányozza. A világ összes püspökei örömünnepélyeket rendeznek e ritka évforduló alkalmából. Köztük egyházmegyénk főpásztora a következő rendeletet intézte papjaihoz : 1. „Böjt II. vasárnapján a t. lelkész urak hirdessék ki a szószékről, szentséges Atyánknak s az egész katholikus világnak örvendetes nagy ünnepét, felszólítva a híveket, hogy az ezen alkalomból jövő vasárnap, mint 0 Szentsége koronáztatásának évfordulóját megelőző napon tartandó ünnepélyes isteni tiszteleten részt vegyenek s hálát adva az isteni Gondviselés nagy kegyelméért, 0 Szentségének jólétéért s boldog további uralkodásáért buzgón imádkozzanak." '2. „Böjt III. vasárnapján székesegyházunkban s minden plébániai és szerzetesi templomban ünnepélyes szent mise tartandó, a mely szent misét Te Deum előzzön meg ; a mise végén pedig az Oltáriszentség kitételével elmondandó a hit-, remény-és szeretetről szóló imádság, egyi Miatyánk-kal és Üdvözlég'-gyel, azután a Tantum ergo és Genitori Genitoque elénekeltetvén, áldás adatik, mely után a Hol szent Péter énekeltetik." ..Ezen ünnepélyes szent misén a róm. kath. iskolák tanulói tanítóik vezetése mellett, a kath. körök és egyesületek testületileg jelenjenek meg." 3. „Ugyanazon napon délután szintén ünnepélyes isteni tisztelet tartandó, a melyen az Oltáriszentség kitétele mellett a Jézus Szentséges Szivéről szóló litánia mondassák. Az istenitisztelet végeztével pedig szólaljanak meg a templomok összes harangjai és egy fél óráig hirdessék a híveknek a kath. Egyház örömünnepét." 4. „Az ünnepélyes hálaadó isteni tisztelet alatt péterfillérek a hivek előzetesen gyűjtessenek. Az adakozásra felszólitandók, a begyült összegek pedig a kerületi esperesek utján hozzám felterjesztendők." 5. „A fennhatóságom alá tartozó r. k. iskolái, tanulói a jubileum napján, március 3-án szintén szentmisét hallgassanak s a templomból az iskolába visszatérve ünnepélyt tartsanak, melyen a tanítótestület egyik tagja vagy a hitoktató a napnak jelentőségét ismertesse, szentséges Atyánk dicsőséges uralkodását méltassa, a tanulók pedig szavaljanak s alkalmi énekeket adjanak elő. E napon iskolai szünet legyen." (i. „Végül az egész jubileumi év alatt minden ünnepélyes isteni tisztelet befejezéseül a Hol szent Péter énekelendő" szerelméről említést tesz. Csak igaz érzés tolmácsai e sorok: „Mint földhöz a magas, ragyogó csillagok, Én hozzád annyira, vagy tán messzebb vagyok ; De volnál bár hozzám még kétszer annyira, Lelkemnek le kéne ezért harcolnia." (Éjjeli bv.) Azonban, mint látszik, az imádott nem volt méltó hozzá, mert »Szép kedvesem” c. izzó szenvedéllyel irt s merész kifejezései által Petőfire emlékeztető versében keserű szemrehányás van : „Szép vagy, de csábító vagy ; Álmodban is hazudnak ajkaid. A szó, mely bűvös ajkadon fagy, Nem tudja, mi a hűség és a hit /" Nem csuda, ha költőnk, ki oly kevés örömöt élvezett, a világot egy puszta sírveremnek látja, melyre a feledés kr sirverset. E puszta világban kerthez meri ugyan hasonlítani kebelét, de ennek is egyetlen virága hervadó szerelem . . . .« Valóban ráillik, a mit »A rózsa halála« c. regéjében ír, hogy őt soha derülten, mindig talpig gyászban« látjuk. Lantjának másik uralkodó vonása : a hazaszeretet. Ebből az érzésből fakadnak: A dicsőségről, Mért fénylik a csillag? Induló, Adjatok egy szót, Hallgass el ! c. versei. Leghíresebb költeménye »A dicsőségről.« Erről mondta Petőfi, hogy szerzőjétől sokat vár. Hazafias verseinek hangja, kifejezései, tárgyai élénken bizonyítják, hogy költőnk mesterének Petőfit tekintette. Ugyanaz a büszke dac, szilajság szólal meg hazafias lantján, mint a Petőfién. Lelkesedve zengi, hogy a kard akkor fog kihullani a honfiak kezéből : „Majd ha elvonul a rabság éjszakája , béke és szabadság napja kél utána." Ámde ő nem álmodoz merészen a világszabadságról, mint mestere, Petőfi, bár meg van győződve a haza feltámadásáról s a szabadság felvirradásáról. E két eszmének rajongó szeretete adja kezébe a kardot , elhagyva minden örömöt, amiért még egy ifjú élet sóvároghat. Ez az érzelem mondatja vele e szép sorokat : „Szivem tégedet szeret Életben, halálban, Ott, leszek hazám ! veled A vész órájában." Idegenben irt versei mind sötétebb hangulatúak lesznek. »A szebb jövendő bűvös képe« hiába int feléje ; az ő sorsa csak az, hogy mindenkitől elhagyatva éljen s vágyó szemet vessen az elmúlt jobb napokra, ott az emlékezet kéklő távolában. Meghatóan írja Lévay Józsefnek Josepstadtban, 1850. máj. 11. »A nap épen nyugovóban van. Az ablakom alatti sikátoron egy hosszú árnyék képződik, később összevegyülendő az éjszakával. Én láttam ezt az árnyékot, mint erőtlen homályt keletkezni. Éreztem szárnyainak súlyát, mikor reám nehezedett, láthatatlanná tevén egymásnak a rokonfeleket. Megérem-e a hajnalt, mikor azt a sugárok elverik ! ?« A fiatalon elhalt költő műveit Lévay József adta ki az Olcsó Könyvtárban, rövid életrajzzal, melyet én is követtem. Soraimnak egyéb céljuk nem volt, mint hogy a márciusi nagy napok közeledtével felidézzem egy szegény forradalmi költő emlékezetét, ki a hazának mindenét odaadta s ki áldozatáért még eddig nem kapott semmit. Azt akartam, hogy a költő jóslata : »Mint árnyékod nem hagy helyén meleget, ugy kihűlt már a te emlékezeted« —ne teljesüljön egészen ; hogy aki teljes életében elhagyatottságról panaszkodott, annak szülőháza és sírja ott a zánkai temetőben ne legyen elfelejtve ! Lakatos Vince dr.