Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1910-01-02 / 1. szám
4. BALATONVH>$K mithatnánk arra, hogy felpirkad a magyar szabadság fényes hajnala, mely után csak a magyar alkotmányos élet áldást hozó napja áraszthatja ránk jótékony sugarait. Ennek a nagy és nemes célra való törekvésnek, ennek a tiszteletreméltó nagy munkára való tömörülésnek voltunk mi hívei mindenkor. Elfogulás nélkül, mindig azt hangoztattuk, hogy nem elvekért küzdő pártokra, hanem hazánk, népünk érdekeit igazán szívükön viselő férfiakra van a nemzetnek szüksége, kik vaskövetkezetességgel, bátran, okosan és pártszenvedélyek nélkül merik érvényesíteni szavukat és tehetségüket mindenkor. Mindig a jog, az igazság védelmére emeltük fel szavunkat s még a bennünket ért támadások ellenére sem tántorodtunk el arról az útról sohasem, mely egyedüli ösvénye a közélet tisztességének, a megfontolt és előrelátó haladás eszméinek. Arra törekedtünk mindig, hogy a közvéleményt tisztítsuk a salaktól, hogy egyengessük fejlődés útját s szerény a haladás és munkálkodásunkkal hozzájáruljunk ahoz a nagy munkához, mely minden igazán és nemesen érző magyarnak kötelessége : nemzeti létünk kiépítéséhez. És valamint a múltban az egyesült erővel való együttmunkálkodás eszméit hangoztattuk mindig, valamint a pártérdekek nélkül való megtisztult vélemények közlői voltunk eddig is, ezután is az lesz főtörekvésünk, hogy mind városi, mind megyei, mind pedig az országos politika tekintetében a tiszta igazság hirdetői, a salak nélküli nemes célokért való munkálkodás hivei s az igazi érdem elismerői és megbecsülői legyünk mindenkor. mes Azt hisszük, hogy azok, kik necélokért való törekvésünknek tanúi és gyámolitói voltak, ezután sem vonják meg tőlünk támogatásukat, hanem megfontolva intő szavunkat, egyesülnek velünk abban, hogy segitsük eloszlatni a ködöt, mely közéletünk s politikánk egén gomolyog, hogy minél hamarabb megvalósíthassuk azon eszméket, melyekért minden igazán érző hazafi szivének hevülni kell. Azon reményben, hogy a jelenlegi zavarok által be nem piszkolt nemes eszmék következtében megtisztul politikai és közéletünk s hogy az 1910. év borongós hajnala után kisüt az egyetértés, a közös együttműködés áldásos napja hazánk egén, kívánunk boldog új évet mindazoknak, kik eszméink osztályosai, törekvéseink gyámolítói s a nagy nemzeti érdekekért való igazi küzdelemnek odaadó, hű harcosai voltak. Ixion. A XIV. évfolyam küszöbén. Lapunk mai számával a XIV-ik évfolyamot kezdjük meg. Felemelt fővel, nyugodt lelkiismerettel tekintünk vissza a múltra, mert a «Balatonvidék” minden időben hű maradt programmjához, kitűzött elveihez. Erről meggyőződhetett nemcsak az a közönség, amely a kezdettől fogva hű támogatónk volt s eltántoríthatlan fallaxként áll mellettünk, hanem még azok is, akiknek igazságszeretetünkkel, minden irányú teljes függetlenségünkből származó befolyásolhatatlan, határozott állásfoglalásunkkal útjukban állunk. Szellemi képességünk, csekély , 1910. január 1. anyagi erőnkhöz képest megtettünk mindent arra, hogy szűkebb pátriánk, vidékünk és vármegyénk érdekeit előmozdithassuk. Élénk figyelemmel kisértük e mellett az országos politikai eseményeket is és nyugodt tárgyilagossággal szóltunk hozzá mindenkor azzal a célzattal, hogy népünket megóvjuk a szélsőségbe eséstől, nehogy helyes ítélőképességét a fondorkodó pártok üres jelszavakkal megtévesszék. Mindenkor bátran és önérzettel vallottuk a keresztény irányt s ezt valljuk a jövőben is. Hisszük, hogy kitartással ügyünk diadalra jut. Érezzük a fejlődés szükségét. Keressük is ennek módozatait és eszközeit. S ha közönségünk a jövőben sem vonja meg tőlünk támogatását, éltet a remény, hogy a közel jövőben meg is találjuk. Ezzel a feltevéssel és reménységgel kezdjük meg XIV-ik évfolyamunkat s kérjük a közönség szíves támogatását. A szerkesztőség. Előfizetési árak Egész évre . . . 10 K. — f. Fél évre .... 5 K. — f. Negyedévre . . 2 K. 50 f. Egyes számára ... 20 f. Ügyészi intézmény a rendőri bíráskodásban. Az uj rendőri büntető eljárás a hivatalból üldözendő kihágásokra nézve a közvád kötelező képviseletét későbbi szabályozásnak tartotta fenn. A tiszi ügyésrnek ugyan meg van adva a jog, hogy ő bármely hivatalból üldözendő kihágás esetén felléphet a vád képviseletében, de erre kötelezve nincsen (65,000. 909. B. M. R 23. elég része, először elmegy a szeretőjéhez, a szép, egészséges, erős, karcsú leányhoz, akit azzal biztat, hogy majd elveszi s aki azt hiszi, hogy neki nincs felesége. Úgy is tett. A tenyeres-talpas szakácsné mellett aztán jobban telt az idő. Elmentek valami cigányos vendéglőbe s Pál Pista adta az urat, bankót is kapott a cigány, még pecsétes borra is telt. A szegény nyomorult feleség pedig ezalatt mesékkel traktálja a gyerekeit, hogy békén hagyják és ne kérjenek minduntalan enni, meg, hogy ne féljenek a a sötétben. De a gyerekek beleunnak a szomorú, unalmas mesékbe, melyeket a szegény asszony érdektelenül s szinte értelmetlenül darál le nekik, s meginterpellálják az anyjukat: — Hol a lámpa ? Hol a kenyér ? Félek ! Edes vagyok ! Még világosság csak kerül elő valahonnan. A rossz büdös petróleum sercegve szivárog keresztül a kanócfoszlányon s a lámpa letört szélű üvegét feketére festi be a görbén égő kanóc ide-oda ingó lángja. A lámpa feketéssárga, piszkos fénye, mint valami furcsa színhatásu világitás terjed el. Lassan, lomhán terjed szét a sötétszürke tónus a piszkos, rozoga bútorok között, mint ahogy szűk, szakadékos völgyekben a párákba tört nedves levegő. A szoba sarkában, keskeny, piszkos faagyon ott fekszik két kis sovány gyermek. Vézna karjukkal átölelve tartják egymást. Úgy szeretnének aludni, de nem tudnak. Pedig ha elalhatnának, nének éhesek. Milyen jó is lenne ! nem len Egy darabig szótlanul fekszenek egymás mellett, várva türelmesen, hogy hátha eltudnak aludni. De sehogyse tudnak. — Végre is a nagyobb fiú felül az ágyában . — Nagyon éhes vagyok, anyám, azért nem tudok elaludni. — Nem adhatok semmit ! Majd hoz apátok ! — De mikor ? — Maj hazajön. — Imádkozni fogok a jó istenkéhez, hogy jöjjön haza. — Csak imádkozz ! Minek mondaná neki, hogy a jó Istennek nincs arra gondja, hogy egy részeg munkás szombat este hazajöjjön. — Csak hadd imádkozzék ! Míg az ember imádkozik, addig legalább nem éhezik. Az asszony leül az asztal mellé s amint ott ül, az urát várva, a fejét, oly nehéznek érezi, hogy le kell hajtania. S ugy ül azután némán, csendesen ! Olyan fiatalon megtört alak, aminővel tele vannak a nagyvárosok munkásnegyedei. Járnak, kelnek ezek a szerencsétlenek, minden lépten-nyomon találkozunk velük s szomorú arcukkal, a sok sírástól piros, elgyöngült, fátyolos tekintetű szemükkel minduntalan eszünkbe juttatják az élet igazi nagy nyomorú ágait, ha tán pillanatra szíveskednénk róla megfeledkezni. A falon függő, törött mutatójú óra egymásután veri el a tizet, tizenegyet, tizenkettőt. S az óra mégsem jön ! A várakozás nagy ideje alatt sok keserves gondolat cikkázik át a szegény asszony szomorú, kétségbeesett lelkén. Sok olyan, amit pedig jó lett volna már végkép elfeledni. Mint például azt a képet, mikor az édesapja, a szegény vén ember kérve kérte, hogy ne menjen feleségül Pál Pistához, mert korhely is, kikapós is, kényes is, meg szeretettartó is! Hogy esküdözött akkor Pista égre-földre, hogy megjavul s ime mi lett belőle ! Egy kis ideig, mig lent laktak a kis városban, boldogok is voltak, de azután, hogy minden a régi vágásba fordult fölköltöztek, vissza. Az ura azt hazudta, hogy csak a jobb munka kedvéért jött fel, de mások azt beszélték, hogy szeretője van itt. . . — Ha igaz lenne ? Oh a gyalázatos gazember! De nem lehet igaz! Ráfogás, pletyka ! Igyekszik a lelkét kiszabadítani a ráfonódó szörnyű gondolat súlya alól, hogy az ura nemcsak korhely, lump, de gazember is, aki szeretőjére költi amíg ők idehaza étlen nyomorognak, pénzét. De hasztalan akar menekülni ; a kínzó gondolat követi, mint az árnyék. — Megcsal, megcsal! Talán most is ! A bágyadt fényű szemből vésztjóslóan csillan elő valami vad, szilaj tekintet s az asztalon fekvő kenyérvágó kést szinte öntudatlan mozdulattal veszi kezébe :— Megölném, ha igaz lenne. De hirtelen visszaereszti az asztalra